Népújság, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-17 / 165. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ' Kiemelkedő eredmények Visontán AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 165. szám ARA: 80 FILLER 1974. július 17., szerda A BT ülése Makariosz elhagyta Ciprust Törökország egyoldalú akcióba kezd Töretlen szolidaritás Chilével Politikai mérleg a szolidaritási hétről Száz- és százezrek cselek­■■ Ot éve termel a Gagarin Hőerőmű és a Thorez Bánva Ez évben csaknem hétmillió tonna szenet vár a bárgyútól az erőmű. Makariosz ciprusi elnök él és hétfőn találkozott a szi­geten állomásozó ENSZ bé­kefenntartó erők egyik brit tisztjével Paphos nyugat­ciprusi városkában — jelen­tette be a világszervezet egyik szóvivője New York­ban. A hír szerint — amelyet kedden a londoni külügymi­nisztérium is megerősített és így az első hivatalos jelen­tésnek számít az érsek-el­nök sorsáról — Makariosz arra kérte az ENSZ-tisztet, hogy szervezzen találkozót közte és Waldheim ENSZ- főtitkár személyes megbí­zottja között. Ciprus ENSZ-nagykövete kedden New Yorkban újság­írókkal közölte, hogy egy üze­netet kapott, amely állítólag Makariosztól származik és amelyben az elnök a Bizton­sági Tanács összehívását kéri. A világszervezet béke- fenntartó erőinek egyik re­pülőgépére, amelynek fedél­zetén a svéd kontingens pa­rancsnoka utazott Famagus- tából Nicosiába, a. földről is­meretlen személyek tüzet nyitottak *— közölték a stockholmi hadügyminiszté­riumban. Személyi sérülés nem történt, a gép megron­gálódott, ugyancsak a svéd hadügyi szóvivő közölte a szigeten állomásozó ENSZ- alakulatoktól származó érte­sülésekre hivatkozva, hogy a nicosiai elnöki palota telje­sen leégett és a főváros nemzetközi repülőtere is sú­lyosan megrongálódott grá­náttűz következtében. A ciprusi államcsíny-kísér­let nemzetközi kihatásai kö­zül a legfontosabb a roha­mosan éleződő török—görög viszony alakulása. Mindkét ország haderejét riadóké­szültségbe helyezték és a gö­rög hadiflotta egységei kifu­tottak kikötőjükből. Bulent Ecevit török kormányfő hét­fői első nyilatkozatában ki­jelentette, hogy a ciprusi puccs Görögország durva ak­ciója, amellyel beavatkozik a nicosiai kormány belügyeibe. A török kormány és a nem­zetbiztonsági tanács hétfőn egész nap szinte megszakí­tás nélkül ülésezett. Ezt kö­vetően Orhan Birgit tájékoz­tatásügyi minisztér nyilvá­nosságra hozta; a török kor­mány akcióprogramot foga­dott el a ciprusi törökök meg­védése érdekében. Törökország hivatalosan kapcsolatba lépett Nagy-Bn- tannia kormányával és közös akciót javasolt a ciprusi helyzet konszolidálására. A ciprusi állam megszü­letését garantáló 1960-ban aláírt nemzetközi megálla­podás értelmében Nagy-Bri- tannia, Törökország és Gö­rögország lépéseket tehet a szigeten kialakított status- quo helyreállítása érdeké­ben. Mint Birgit török tá­jékoztatásügyi miniszter hangsúlyozta. amennyiben az angol kormány nem haj­landó közös lépésekre, Tö­rökország fenntartja magá­nak a jogot az önálló cse­lekvésre. NEW YORK Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden azonos 6ZÖ- v«gű üzenettel fordult Gö- rögox-szág és Törökország mi­niszterelnökéhez, és abban «mélységes nyugtalanságát” fejezi ki a ciprusi helyzet miatt. Mint Waldheim meg­állapítja, a ciprusi probléma lényege: Ciprus területi sért­hetetlenségének, szuverenitá­sának és politikai független­ségének megőrzése. Az ese­mények minden olyan irá­nyú fejlődése, amely veszé­lyeztetheti ezt, rendkívül komoly következményeket vonhat maga után annak a Biztonsági Tanács által meg­állapított felelősségnek a fényében, amely az ENSZ- re hárul Ciprusért Az ENSZ főtitkára felhív­ta Görögországot, Törökor­szágot és mindazokat a kor­mányokat, amelyek szoros kapcsolatban állnak Cip­russal, hogy a maximális mérsékletet tanúsítsák és ke­rüljék el az olyan akciókat, amelyek hozzájárulhatnak az erőszak további fokozódásá­hoz. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden a Biztonsá­gi Tanács elnökéhez intézett levélben kérte a BT ülésé­nek sürgős összehívását a ciprusi helyzet megvitatásá­ra. Levelében Waldheim rá­mutat, hogy azért döntött így, mert egyrészt figyelem­be vette azokat az esetleges súlyos következményeket, amelyekkel a legutóbbi cip­rusi események járhatnak a nemzetközi békére és bizton­ságra nézve, másrészt tuda­(Folytatás a 2. oldalon) A tavaly márciusban ho­zott kormányhatározat or­szágszerte javította a szőlő- és gyümölcstermelési kedvet. Azóta sok helyen új ültet­vényekkel bővítették a régi­eket és a termelés ezeken az ültetvényeken már a leg­korszerűbb gépekkel valósul meg. Milyen korszerű gépsoro­kat alkalmaznak ma a nö­vénytermesztésben? Erre ke­restek választ kedden dél­előtt Gyöngyösön öt észak­magyarországi megye — He-, vés, ■ Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Pest és Komá­rom megyék — termelőszö­vetkezeteinek, állami gaz­daságainak a MEZŐGÉP és AGROKER vállalatoknak szakemberei. A Kertészeti Egyetem Fő­iskolai Karának aulájában összegyűlt mintegy száz üzemi szakembert Prjevara János, a Gyöngyös—domosz- lói Állami Gazdaság igazga­tója köszöntötte. Elmondta, hogy Magyarország legna­gyobb Összefüggő történelmi borvidékén, a Mátraalján már megtették az első lépé­seket az iparszerű- szőlőter­melés megvalósítására. Á biológia, kémia és a műszaki tudományok új eredményeit felhasználva a gazdaság sző­lőültetvényein a legkorsze­rűbb hazai és néhány kül­földi országból importált gépsort működtetnek. A bevezető után átadta a szót dr. Kőszeghy Gézának, 4 Gödöllői Mezőgazdasági vő részvételével rendezett szolidaritási megmozdulások, munkahelyi gyűlések, távira­tok és az embertelenség el­len tiltakozó állásfoglalások sokasága jelezte az elmúlt na­pokban, hogy hazánkban az egész társadalmat mozgósító eseménysorozatként rendez­ték meg a chilei nép iránti szolidaritási hetet. Az akció­sorozat eseményeiről, politi­kai tartalmáról tájékoztattak a magyar szolidaritási bizott­ság chilei akcióbizottságának vezetői az MTI tudósítóját, aki a hét záróeseménye, a keddre meghirdetett buda­pesti szolidaritási nagygyű­lés kapcsán érdeklődött ar­ról, milyen jelentős akciója volt ennek a politikai moz­galomnak társadalmunk meg­mozdulása Chiléért. Elmondták, hogy csak a politikai eseménynaptárban jelzett gyűlések és más szo­lidaritási rendezvények fe­jeződnek be azzal a keddi demonstrációval, amelyet a MÁV Északi Járműjavító Üzemében rendez a chilei akcióbizottság. Országunk­ban lankadatlan erővel foly­tatódik a kiállás a haladó chilei nép szabadságáért, bol­dogulásáért. Erről tanúskod­nak a nap mint nap százá­val érkező szolidaritási táv­iratok, a fasiszta terrort el­ítélő megnyilatkozások ha­zánk minden részéről, ipari munkások, mezőgazdasági dolgozók, értelmiségi kollek­tívák, KISZ-szervezetek meg­fogalmazásában. Gépkísérleti Intézet tudomá­nyos osztályvezetőjének, aki a korszerű szőlőtermelés helyzetéről tartott érdeklő­déssel kísért előadást. Hangsúlyozta, hogy a ha­zai szőlőtermelés a 70-es évek elején, új lendületet vett. A legnagyobb gondot azonban a termés gépi beta­karítása jelentette. Az üze­Arfii a szolidaritási hét va­lóban gazdag — események­ben, politikai tartalomban egyaránt bővelkedő — törté­neteit illeti: megrendezésük­kel a magyar szolidaritási mozgalom is csatlakozott an­nak a közelmúltban megren­dezett párizsi chilei szolida­ritási értekezletnek a felhí­vásához, amellyel a világ ha­ladó közvéleményét állítot­ták csatasorba a fasiszta jun­ta ellen, Chile szabadságsze­rető népéért. A legfrissebb beszámolók szerint hazánk minden városában megmoz­dult a közvélemény. Dunaúj­városban például az építő­munkások emelték fel tilta­kozó szavukat, ítélték el, a chilei juntának az alkotmá­nyos rendet és a demokrati­kus szabadságjogokat felrúgó fasiszta kegyetlenségeit, kö­vetelték a törvénytelenül perbe fogott hazafiak — Luis Corvalán, Clodomiro Almey- da és a többiek — azonnali szabadonbocsátását. A táv­iratok tömegében ott van, például az Egyesült Izzó 30 ezres munkáskollektívájának — komrpunistáinak, KISZ- eséinek, szocialista brigád­tagjainak — állásfoglalása is, amennyiben a minden em­bert megillető szabadságjo­gok helyreállítását, az értel­metlen és igazságtalan ter­ror beszüntetését követelik Chilében. Hasonlóképpen fog­laltak állást a Csepeli Fém­mű Cső- és Elektródagyá­rának dolgozói, a MOM mun­kásai, számos község lakosai, köztük nagy számban fiata­lok és idősebbek is. (MTI) mek és a kutatók munkájá­nak eredményeként az idén már csaknem harminc önjá­ró szüretelőgép segíti majd a termés betakarítását. A szü­retelőgépek megjelenésével egyidöben üzembe helyezték a yagy teljesítményű nö­vényvédelmi helikoptereket is az ország szőlős tájain. Mind a szüretelőgép, mind Jubilál a Visontai Gagarin Hőerőmű és a Thorez Kül- fejtéses Bányaüzem: öt év­vel ezelőtt került sor az erő­mű első blokkjának párhu­zamos kapcsolására. és ugyancsak öt évvel ezelőtt indult meg a termelés á bá­nyaüzemben is. Az ötéves évfordulót ben­sőséges ünnepség köszöntöt­te az erőműben és a bányá­nál is. Méltatták a beruházás népgazdasági jelentőségét, a két létesítmény szerepét a hazai energiaellátásban, s összegezték az eddigi _ ta­pasztalatokat is. Az erőmű eddigi munkájáról Kallós Jó­zsef igazgató és a vállalat osztályvezetői emlékeztek meg. A Thorez Bánya ünnepsé­gén az üzem vezetői elmon­dották többek között, hogy a bánya földmunkáit 1964- ben kezdték meg, majd 1967- ben megjelent az első mo­dern óriás géplánc a vison­tai szénmezőn. A szénterme­lés 1969. július 16-án kezdő­Betakarítás a (Tudósítónktól): A sarudi Tiszamente Ter­melőszövetkezet vezetői és dolgozói ezekben a napok­ban már megkezdték a nagy nyári erőpróbát, az 1606 hek­a helikopter használata azonban szükségszerűen fel­veti szőlőtermelésünk egé­szének felülvizsgálatát. Az új gépeket ugyanis a ha­gyományos üzem. és mun­kaszervezéssel már nem le­het gazdaságosan működtet­ni. A jövő útja a több üze­met átfogó és egymásba tö­mörítő iparszerű gépi ter­melés megvalósítása, amely új szervezési módszereket követel meg. A gépek telje­sítményének növelésére gon­dosan kj kell alakítani a táblákat, a szüret gépesíté­sével pedig a számrendsze­reket. Gondot kell fordítani az üzemi úthálózatok kar­bantartására is. A gondos talajmunka, a nagy ható­anyag-tartalmú műtrágyá­zás, a gépi metszés és szü­retelés mind fontos tarto­zéka az iparszerű termelés megvalósításának. . Dr, Kőszeghy Géza elő­adása után a" vendégek a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság taspusztai szőlős­tábláira látogattak és meg­ismerkedtek a legkorszerűbb szőlőművelö gépsorokkal. Az egri és a veszprémi Mező­gép Vállalat, a Heves, a Pest—Nógrád—Komárom megyei AGROKER Vállalat összesen 22 gépet mutatott be, melyek között volt bol­gár szüretelő kombájn, len. gyei műtrágyaszóró, olasz metszőgép, valamint szovjet univerzális szőlőművelő gép is. (mttuusg) dött meg és azóta évről évre — a szomszédos Gagarin Hő­erőmű igényeinek megfele­lően — folytatódik a külszí­ni bányászát. Öt év alatt összesen 18,5 millió tonna szenet hoztak felszínre a visontai bányá­szok. A napi széntermelés az idén már meghaladja a húsz­ezer tonnát, ezen túl is szá­mos kiemelkedő rekordot je­gyeztek fel a fél évtized so­rán. A legmagasabb napi tel­jesítményt mind ez ideig 1973. december 30-án érték el, amikor 24 óra alatt 36 ezer tonna szenet hoztak fel­színre. Kiszámították azt is, hogy az eddig kitermelt szénva- gyon — fűtőértékét tekintve — “csaknem kétmillió család teljes évi fűtöanyag-szükseg- leíének kielégítésére elegen­dő lenne. Az is szembetűnő, hogy a széntermeléssel együtt mostanáig nem kevesebb, mint 82 millió köbméter föl­det mozgattak meg Vison­tán. (kovács) Tisza mentén tár kalászos betakarítását. Az aratnivaló zöme — 900 hektár őszi búza, s ezenkí­vül 254 hektár tavaszi árpa, 172 hektár őszi árpa és 230 hektár borsó betakarítása is feladatukat képezi. Berényi Zsigmond, tsz-el- nök elmondta, hogy július­ban az őszi árpa és a borsó aratását egyaránt elvégzik, kétmenetps módszerrel, s a rendrevágó után a kombáj­nok szedik fel és csépelik ki a termést. Az idei aratási munkákat kilenc arató-cséplőgép végzi a szövetkezetben. A gépmű­hely dolgozói is állandó ügyeletet tartanak az aratás idején. A szövetkezet az idén átad többek között 250 va­gon búzát, tíz vagon árpát, 42 vagon borsót és 80 va­gon sörárpát. Üjlörincfalván, a Május 1. Termelőszövetkezet tagjai 612 hektár kalászos aratását kezdték meg. Várják az új SZK—5-ös kombájnt, és így a régebbiekkel együtt három arató-cséplő áll majd rendel­kezésükre. Tekintve, hogy egy gépre 200 hektárnyi aratnivaló jut, igen fontos a jó munkaszervezés. A kétme- netes aratásba besegítenek a rendrevágók is, ezenkívül a gépműhelyben osztott műszak szervezésével biztosítják a javítási ügyeletet, gondos­kodtak a szalmalehúzás és a tarlóhántás megszervezéséről is. Az utóbbi munkára két lánctalpas erőgép áll majd rendelkezésükre. Az előzetes felmérések szerint a szövet­kezet 200 vagon kalászost ta­karít be az idén, s ebből mintegy 120 vagonnal érté­kesítenek a terményfelvásár­ló vállalat telepein. Bővültek a terménytárolás lehetőségei is, mivel egy nagyméretű do­hánypajtát a közelmúltban alakítottak át terménymag­tárrá. Ez a helyiség 50 va­gon szerheslermény befoga­dására ad lehetőséget. Ctáaát István Az érdeklődő szakembereknek bemutatták a bolgár gyártmányú szüretelő kombájnt is. (Foto: Szántó György) A telepítéstől a szüretig Országos szőlog^fi-benaaialó a Oyöngyös- tlomoszlói Állami Oazáaságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom