Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-13 / 136. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGTRSTTt.TKTEKÍ Hit ér i közgazdász, ha fiatal? A békemozgalom kitüntetettjei A békemozgalom több megyei aktivistájának részvételével rendeztek ünnepséget szerdán délelőtt Egerben, a népfrontszékházban. A megjelenteket, közöttük ■Polgár Miklóst, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Fiald Tivadarné megyei népfrontelnök köszöntötte, majd Púti Jenő, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára emlékezett meg a békemozgalom negyedszázadáról, . méltatva benne a magyar békeharcosok érdemeit. E mozgalomból igen eredményesen veszik ki részüket megyénk dolgozoi, akik különböző akcióikkal, társadalmi és politikai aktivitásukkal tesznek hitet a béke gondolata mellett. Az Országos Béketanacs elnökségének' megbízásából ezen a rendezvényen adta át Póti Jenő a békemozgalomban kiemelkedő munkát végzett aktíváknak a mozgalom kitüntető jelvényét és emléklapot katüntetoben részesült Nagy Istvánná (Nagykökényes), Hever Lajos (Heves), dr. Berta Károly (Sírok), Musinszki Pál (Eger) es Morvái László (Rózsaszentmártou). Tizennyolcán az Országos Béketanács emléklapját kapták meg az ünnepségen. A béketanacs a megyében összesen százötven aktívát jutalmazott meg, akiknek ezekben a napokban adják át kiemelkedő mozgalmi munkájuk el ismeréséül m A konferencia első napján kiállítás is nyílt a Technika Házában. A bemutatón. amelyet Borbély Lajos, az állami építőipari vállalat igazgatója nyitott m-- a (ér/.w- ius építést kiegészítő technológiákat mulattak be. (*olo: l’túj Márttwy Nincs meg a kibontakozás lehetősége, hiányoznak a vitapartnerek; a fiatal közgazdászok pályakezdésének gondjaival foglalko- . zik munkatársunk Írása a 3. oldalon. A bűn útjára tévedtek... A fiatalkorú bűnözés megyei tapasztalatairól érdekes felmérést készített az Egri Járásbíróság. A felmérés legjellemzőbb megállapításait összegeztük cikkünkben a 4. oldalon. Érettségin A hatvani Bajza József Gimnázium érettségiző diákjai közé kalauzolja olvasóinkat munkatársunk írása lapunk 4. oldalán. Tudósítóink jelentik Levelezési rovatunk ősz- szeálUtása az 5. oldalon. Losonczi Pál és Fock Jenő látogatásai Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Vas megyei látogatásának második napján, szerdán — Kovács Antalnak, a Vas megyei Párt- bizottság első titkárának és dr. Gonda Györgynek, a Vas megyei Tanács elnökének társaságában — megtekintette a Sárvári Állami Gazdaság szitamajori tehenészeti és sertéstelepét. Kozó Ferenc igazgató tájékoztatójában elmondotta, hogy több mint kilencezer hektáron gazdálkodnak, fő üzemágúk az állattenyésztés. A gazdaságból Losonczi Pál a celldömölki vasúti csomópontra látogatott. Losonczi Pál Vas megyei látogatásának befejezéseként Celldömölkön megyei nagy- aktívaülésen az időszerű gazdasági és politikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Fóck Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán Komárom megyébe látogatott. Tatabányán a megyei pártbizottságon Havasi Ferenc első titkár fogadta a kormány elnökét. Időszerű kérdésekről tanácskoztak, majd a várossá nyilvánításának 20. évfordulóját ünneplő Tatára látogattak, ahol részt vettek á Komárom megyei képviselőcsoport ülésén. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam, 136. szám ARA: 80 FILLER 1971. június 13., csütörtök Országos konferencia Egerben Cél: a lakásépítés iparosítása kozatosan küzdik le a tervezők, kivitelezők ezeket a nehézségeket, s nyerik el méltó rangjukat a gyorsabb, kevesebb élőmunkát igénylő modern technológiák. A házgyári építés mellett szükség van a sajátos területi adottságokhoz jobban alkalmazkodó, ugyanakkor a kivitelezés gyorsaságát is biztosító eljárásokra: ezt a célt szolgálja az alagútzsalus technológia. Ehhez sem kell vakolat, a vezetékek előre elhelyezhetők, s valamivel még olcsóbb is a házgvári elemek alkalmazásánál. E téren a Heves .megyei , Beruházási Vállalat szakembereinek sok érdemük van, megyénkben kísérletezték ki az importot helyettesítő PEVA térzsalut. Az államitkár előadását követően Ónodi Márton, az EVM osztályvezetője az alagútzsalus építéssel foglalkozó célprogram bizottság értékelő megállapításait ismertette. Szólt a kiegészítő rendszerek — válaszfalak, homlokzatok — iparszerű gyártásának elterjedéséről is. Délután dr. Kovács Sándor, a megyei tanács ÉKV osztályának vezetője a térasalus technológia bevezetésének megyei eredményeit mutatta be előadásában. Eddig körülbelül ezer lakást építettek megyénkben a PEVA térzsaluval, áz ötödik ötéves terv előirányzatai szerint 3600-ra növelik az öntött technológiával épülő lakások számát. A délutáni előadások között szerepelt még Varga Lajosnak, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatójának felszólalása: a térzsalut alkalmazó kivitelező vállalat sajátos fejlesztési, tervezési feadatairól szólt. Ma az előadók között szintén több megyei építész szakember lesz; beszámolnak az itt elért eredményekről, s a vendégek az egri Csebokszári lakótelepi építkezésen, a helyszínen is megismerkednek az öntött technológiát alkalmazó vállalataink munkájával. (hekeli) lelentősen csökkent a művi terhességmegszakítások száma Szervezeti intézkedések a betegellátás javítására Dr. Schultheisz Emil sajtótájékoztatója Szerdán dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter az egészségügy időszerű kérdéseiről tártott sajtótájékoztatót az Egészségügyi Minisztériumban. Egyebek között beszámolt arról, hogy a betegellátás színvonalának javítására és a minisztériumi hatósági szervezés feladatainak jobb ellátására jelentős szervezeti változásokat hajtottak végre a minisztérium vezetésében. Egyebek között új bizottságot hoztak létre, amely orvosi műszerügyi kérdésekben segíti a minisztérium munkáját. A szakemberekből álló új bizottság javaslatokat dolgoz ki arra, hogy az egészségügyi ágazat milyen orvosi műszereket, gépeket vásároljon és azok hová kerüljenek. A minisztérium tervgazdasági főosztálya mellett egészségpolitikai osztályt hoznak létre, amely figye- lemmel kíséri az egészség- politikai elvek érvényesülését és számontartja, összefogja azokat az információkat, amelyek az országos szintű döntések kialakításához ma már nélkülözhetetlenek. A közeljövőben új bizottság kezdi meg működését a minisztérium tudományos és oktatási feladatainak jobb ellátása, valamint a hazai felsőfokú " oktatás hatékoOrszágos tanácskozás rendezője ismét a MTESZ megyei szervezete, s ezúttal olyan téma szerepel a programban, amely bőven ad okot és lehetőséget megyei sikerek bemutatására. Az Építőipari Tudományos Egyesület megyei csoportja, a beruházási vállalat, az állami és tanácsi építőipari vállalat, valamint az ETK miskolci információs irodája közös szervezésében háromnapos országos tanácskozás kezdődött szerdán Egerben a Technika Házában az alagútzsalus építési technológiák- 1 ról. Az ország építőipari vállalatainak, beruházóinak, tervezőinek, építési hatóságainak képviseletében csaknem 200 vendég érkezett a tanácskozásra. A megnyitón jelen volt dr. Szabó János, az ÉVM államtitkára, Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke és Barta Alajos, a megyei párfcbizotság titkára is. Bóka Sándornak, a Heves megyei Beruházási Vállalat igazgatójának köszöntő szavai után Fekete Győr Endre nyitotta meg a konferenciát; a megye fejlődéséről, a lakásépítkezésben elért eredményekről szól megnyitójában. Ezután következett az első előadás, amelyet dr. Szabó János államtitkár tartott a lakásépítés iparosítását szolgáló új technológiákról. 1961-ben kezdődött meg a 15 évre szóló nagyszabású lakásépítési program megvalósítása: egymillió lakás felépítését tűztük ki célul. A negyedik ötéves terv végén jár le ez a másfél évtizedes határidő, s a jelek arra utalnak, hogy sikerül túlteljesíteni az országos programot. Ennyi lakás felépítése természetesen csak új technológiák bevezetésével, házgyárak létrehozásával volt lehetséges. Sok nehézség, vita kísérte az építőipar korszerűsítését: az új építési módok először drágának bizonyultak, a szakipar elmaradt a fejlesztésben, egy sor hagyományos megoldás lassította az építkezéseket. Fonyaitíb szervezése és irányítása érdekében is. E testület tagjai, az orvosi egyetemek oktatási rektorhplyet- tesei és" legjobb tanárai az orvosképzés reformjának tapasztalatait összegezik, és további javaslatokat dolgoznak ki a felsőfokú egészségügyi oktatás továbbfejlesztésére. illetve új szülészeti, nőgyógyászati pavilonok építésével készülnek fel a szülő nők fogadására. Budapesten, ahol 'a helyzet valamivel kedvezőtlenebb az országosnál, a következő tervidőszakban- az átlagosnál nagyobb súlyt helyeznek a szülészeti osztályok fejlesztésére. A kórházi hálózat fejlesztési problémáiról stzólva a miniszter elmondta, hogy az intézmények fejlesztését a jövőben a közepes nagyságú 450—550 ágyas kórházak építésére alapozzák, mert ez a kórháztípus felel meg legjobban az alapellátáshoz szükséges követelményeknek. A minisztéium egyébként a közelmúltban megvizsgálta a szülészeti-nőgyógyásza ti osztályok helyzetét A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülészeti osztályok ágyellátottsága — a szülések számának növekvő tendenciáját figyelembe véve is — a legtöbb megyében megfelel a várható igényeknek. 3 Az utóbbi hónapokban ugyanis országszerte jelentősen csökkent a művi terhességmegszakítások száma és az így felszabadult ágyak növelik a szülészetek befogadóképességét. Ahol azonban a megfelelő ellátást nem látják biztosítva. kórházon belüli átcsoportosításokkal, .Kitért a miniszter arra, jogos igény, hogy egyszerűsítsék a gyógyszerek felírását. A gyógyszerek felírásának jelenlegi rendje —egyszerűbb gyógyszerek esetén — nemcsak a betegeknek kényelmetlen, hanem az orvosoknak is sok felesleges munkát okoz. Ezért a minisztérium vezetői azt szorgalmazzák: az olcsó, veszélytelen gyógyszert recept nélkül is árusítsák a gyógyszertárak, úgy, hogy ez semmiképpen se érintse hátrányosan a kisebb jövedelmű rétegeket, a nyugdíjasokat. (MTI) Magyar- szlovén gazdasági tárgyalások Ljubljanában Nyárádi Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Dr. Tímár Mátyást, a Magyar Népköztársaság kormányának elnökhelyettesét szerdán délelőtt Belgrádban fogadta Kiró Gligorov, a Jugoszláv Szövetségi Nemzet- gyűlés elnöke. A szívélyes, baráti légkörben folytatott eszmecserén szó volt a két ország kapcsolatairól és az együttműködés bővítéséről. A megbeszélésen jelen volt Tóth Elek, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete. A magyar kormány elnök- helyettese szerdán Belgrádbol a Szlovén Szocialista Köztársaságba utazott. A ljubljanai repülőtéren Tímár Mátyás üdvözlésére megjelent Andrej Marine, a Szlovén Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának (kormányának) elnöke. A délutáni órákban megkezdődtek a magyar—szlovén gazdasági tárgyalások Tímár Mátyás és Andrej Marine vezetésével. A tanácskozás napirendjén szerepelt az árucsere-forgalom kölcsönös bővítése, valamint a magasabb szintű együttműködés formáinak, a kooperációnak és szakosodásnak a további fejlesztése. Szó volt a Szlovéniával folytatott együttműködésünkről is. Ismeretes, hogy Szlovénia a magyar—jugoszláv együttműködés keretében évi 40 ezer tonna cellulózét szállít Magyarországnak, faalapanyag ellenében. A kapacitás bővítéséhez magyar részről hitellel járulunk hozzá. A megbeszéléseken szó volt még a magyar—jugoszláv kooperációban készülő motorvonatok szállításáról Szlovéniába. Andrej Marine szerda este Ljubljanában díszvacsorát adott magyar vendége tiszteletére.