Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-11 / 134. szám

Tudósítóink Jelentik Tervszerű munka követi a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny felajánlásait A SZOT, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa, a KíSZ-kb-nak országos, va­lamint a Mátraalji Szénbá­nyák dolgozóinak megyei fel­hívása nyomán pártunk XI. kongresszusa és hazánk fél­szabadulásának 30. évfordu­se, támogatása érdekében. A felajánlásokat külön-külön mérlegelték, s csak azokat fogadták el, amelyek teljesí­tésével tovább javul a ter­mékek minősége, csökken a selejt, nő a termelékenység, Vasutasok a versenyben A Hatvani Vontatás.! Fő­nökség 24 brigádjának kö­szönhető elsősorban, Hogy érezhetően javult a vonatok A 61 szocialista brigád jól szervezett munkájának is konkrét eredményei vannak már a Gagarin Hőerőműben. Biztonságosabbá vált a berendezések üzemeltetése, az el­múlt évihez viszonyítva csökkent az üzemzavarok száma, ugyancsak kisebb a terve­zettnél a hőfelhasználás, nőtt viszont a megtakarított lignit mennyisége. (MTI-foto: Erezi K. Gyula) lója tiszteletére rendkívül ér­tékes és széles körű mun ka- versenymozgalom bontako­zott ki — lapunkban heteken át részletesen beszámoltunk e felajánlásokról — Heves me­gye üzemeiben, ipari, mező- gazdasági szövetkezeteiben, intézményeiben egyaránt. Lapunk tudósítóitól ez al­kalommal arról kaptunk rö­vid helyzetjelentést, hogy mit tettek az üzemekben a felajánlások teljesítéséhez szükséges feltételek biztosítá­sa érdekében, s milyen ered­mények születtek eddig a versenyben. Egri Dohánygyár A brigádokhoz, üzemekhez hasonlóan a gazdasági, poli­tikai vezetés is külön progra­mot dolgozott ki a versenyző brigádok munkájának segíté­a hatékonyság a gyárban. Az eredmények igen biztatóak: a megígért új filteres ciga­retta — a hosszú Fecske — sikeresen mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Vásá­ron és ugyancsak elnyerte a fogyasztók tetszését is. Az év első öt hónapja alatt kö­zel kétmillió forinttal csök­kentették a termelés költsé­geit, 477 ezer forinttal növel­ték a készárutermelést, a múlt évihez viszonyítva 105,1 százalékra . nőtt az egy főre jutó termelés a gyárban. A Petőfi és a Teleky Blanka szocialista brigád kapcsolatot épített ki .a miskolci Nemze­ti Színház művészeivel, aki­ket már vendégül is láttak a gyárban. Iványi Illés menetrend szerinti közleked­tetése a főnökség területén. Időarányosan túlteljesítették a brigádok a költségek csök­kentésére, valamint az ener- giatakarékosságrá tett fel­ajánlásaikat is. A megígért 4500 társadalmi munkaórá­nak több mint egynegyedét Is ledolgozták már a MÁV óvo­dájának, bölcsődéjének fej­lesztésén. Megnőtt az újítási kedvük is a dolgozóknak: je­lenleg nem kevesebb, mint húsz komoly újításon dolgoz­nak. Ugyancsak a brigádok érdeme elsősorban, hogy az úgynevezett „egyenletes ve­zénylésekkel” igen jelentő­sen csökkentették a túlórák számát is. A kál-kápolnai vasutasok a fajlagos önkölt­ség csökkentésében, a vá- mosgyörkiek pedig a teher­szállítás területén értek el fi­gyelemre méltó gazdasági eredményeket. Szűcs Ferenc Hatvani jelentésünk: Győzelem a tejvilágnapon r — Aílagolc, családok, élelszínvonai — Szaki! Bevágta már a pörköltet? — Be. — Akkor jöjjön. Meghí­vom egy krigli tejre. — Mire? — Mondom: tejre. — Meg van kend húzat- va! Pörköltre tej? — Ha nem tetszik, válo­gathat sajtban. Űri helyen úgyis azzal fejezik be a ka­ját. Felállnak a gyári étkező asztalától, s elindulnak az ajtó irányába. A falnál fehér abrosszal leterített pult, te- méntelen tálcával, s ugyan­annyiféle sajttal. Lehet kós­tolni, csemegézni. Tejvilág­nap van! ★ Aki a pultnál eligazítja a tolongókat: Göre József né. Máskor a cukor- és konzerv­gyár előtti élelmiszerárudá­ban található, csak most, er­re a különleges alkalomra hurcolkodott az üzembe. — S érdemes volt? — Nem győzöm pótolni az elfogyasztott szeletkéket. És igen bő a választék. Göcseji­től trappistáig, ementálitól fűszeres borsodiig legalább harmincféle cikket hoztam. — Mi a legkeresettebb? — A kefir. Csak egy a baj. leállt a szállítás. Ma itt járt Barabás Gyulámé, az Észak-magyarországi Tej­ipari Vailulat üzemének kereskedelmi uta­zója, ő azzal biztat, rövide­sen ismét kapok! ★ Szóba elegyedünk az egyik vendéggel, Nagy Sándorné- val, aki a répamagraktárból tért be az étkezőbe. — Végigkóstoltam mindet, de maradok a réginél! — s eltüntet a szájában egy sze­let trappistát. — Szereti a család a saj­tot? — A két gyérek a Mesét, a Mackót, én ezt a fajtát, az uram meg issza a tejet. Két- három liter elmegy egy nap. Csak kar, hogy vége az árle­szállításnak . . . Poór István a cukorgyár gépműhelyében dolgozik, ű sem állja meg, hogy sajtkós­toló nélkül fejezze be ma az ebédet. — És otthon? Mondjuk va­sárnap? Kinizsi, muskotály? — Szeszes ital soha. — Család? — Asséony, két gyerek. Azok is rajonganak a tejter­mékekért ! ★ Mintha csak fizetnének ér­te, úgy reklámozzák a tej­világnapot. A Dózsa téri ABC-áruház vezetője. Marsó Zoltán azonban megkontráz bennünket. — Nem alkalmi, kampány jellegű az érdeklődet. Mi. például év eleje óta tapasz­taljuk, hogy hónapról hónap­ra több tejet fogyaszt a kör­nyék. Tavaly, májusban öt­ezer literrel kevesebb volt a forgalmunk, mint boost. — És mivel magyarázza? — Nyilván egészségesebben akarnak táplálkozni a ve­vők. De ha azt mondom, hogy az üzletnek mindig a reklám az egyik fontos alap­ja, akkor is az igazság köze­lében járok. Még egy próba! Üj-Hat- van, ÁFÉ'SZ-áruház. Már vége a kóstolónak, Majer Károly tehát összegezni is tud. — Helyzetünk szerencsés. Iskolák, kollégiumok a kö­zelben. Vagyis a fiatalság, amelyet tejre akarunk ka- patnl. Hát kérem, mit mond­jak, óriási siker. Két óra alatt minden termékünk el­fogyott. Ügy hiszem, ha a tejipar többet áldoz, ötszörös a forgalom. ★ Ismét a gyári étkező. Mé­száros Károlynéval, a Heves megyei Kiskereskedelmi Vál­lalat munkatársával beszél­getünk. Szóvá tesszük, hogy a fogyasztók kifogásolták az árcsökkentés megszűntét. — A kéthónapos akció, va­lamint a tejvilágnap renge­teg pénzünkbe került. De vállaltuk a cél érdekében. S €B£S>. éfdffflgfr Az Növekszik (Magyarországon az életszínvonal? Igen. Min­denkié és folyamatosan? Nem. A két kérdés s a tö­mör felelet az, ami magya­rázatot kíván. Mert sok fél­reértést okoz, s félremagya­rázásoktól sem mentes. Az életszínvonal mértéke nem a fizetés nagyságával egyenlő. Beletartozik 'abba a sokféle társadalmi juttatás is. Ta­valy például ezek közül a pénzbeliek jóval gyorsab­ban gyarapodtak a béreknél: 19 százalékkal haladták meg az 1972. évit. Nincs varázspálca Csodaszer sincsen. Azaz egyetlen ország sem jcépes — legyen bármilyen fejlett gazdaságilag — minden csa­lád számára megteremteni az életszínvonal-növekedés fo­lyamatos és egyforma felté­teleit. Az évről évre szét­osztható béremelések össze­ge — ahogy a társadalmi juttatások fedezete szintén — meghatározott, nem a szándéktól, hanem a meg­termelt nemzeti jövedelem­től függ. Ezért csak azt az utat járhatjuk, hogy foko­zatosan, rendszeres intézke­désekkel differenciáltabbá váljanak a munka után él­vezett jövedelmek, ugyan­akkor a családi bevételek mind jobban kiegyenlítődje­nek. Kádár János a párt X. kongresszusán, a Központi Bizottság beszámolójában le­szögezte: „A párt az elmúlt négy évben is azt az elvet követte, hogy a szocializ­mus építésével a dolgozók életszínvonala rendszeresen emelkedjék; így lesz a jövő­ben is. Ugyanakkor ismét hangsúlyozni kell azt is, hogy felelőtlenül nem ígér­hetünk, ezután sem lehet semmiféle meg nem termelt nemzeti jövedelmet eloszta­ni, de még a megtermelt nemzeti jövedelemből is csak annyit, amennyi belőle fogyasztásra fordítható Sokféle szemüveg Tegyük föl az elsőt. Bizo­nyos mércéje az is az élet- színvonal emelkedésének, hogy 11 százalékkal több, összesen 63 milliárd forint értékű vegyes iparcikk fo­gyott el 1973-ban, mint 1972- ben. Egyebek között eladott a kiskereskedelem 265 ezer villamos hűtőszekrényt, 67 ezer személygépkocsit. Lás­sunk csak most egy újabb dolgot, másik szemüveggel. Tavaly, a központi bérintéz­A TF.J ÉLET. ERŐ, EGÉSZSÉG! (MTI-íoto — KS) elmúlt hónap különösen ki­emelkedő sikert hozott. A ta­valyi bázishoz viszonyítva húsz százalékkal megugrott a tej- és sajtfogyasztás Heves­ben. Ami külön említést ér­demel: már vége az árcsök­kentésnek, de a roham nincs szűnőben. Tehát mindenkép­pen nyertünk. Azaz nem mi, hanem a tej ... Gratulálunk. A tejnek! __ __ émaklvav); k edések hatására az állami iparban 9,5 százalékkal nö­vekedett a havi átlagbér, s 2527 forintra rúgott. Ugrás volt ez, de persze nem min­denkit azonos mértékben érintett. A tanácsoknál és intézményeiknél például 2320 forintot tett ki a tava­lyi havi átlagbér, ami mind­össze 2,4 százalékkal na­gyobb az 1972. évinél. S ha ehhez hozzátesszük, hogy az iparban a havi átlagkereset — ami az átlagbérből s a részesedési alapból fedezett közvetlen személyi juttatá­sokból áll — még magasabb volt, 2700 forint, akkor vi­lágossá válik az eltérés. Rendezzük tovább a kusza szálakat, s ehhez megint újabb okuláré kell. A telje­sítménybérben dolgozó mun­kásnak lehetősége van a bér­növelésre, feleségének, aki ugyanabban a gyárban mondjuk anyagkönyvelő és havi fix fizetést vesz fel, nincs módja erre. Ö három­négy évente jut fizetéseme­léshez. Ha a családban a ke­resők valamennyien fix fi­zetést kapnak, akkor meg­történhet, hogy átmenetileg „áll” az életszínvonaluk, míg másoké halad. Sőt mivel az árak emelkednek, rövid idő­szakra viszonylagos életszín­vonal-csökkenés is bekövet­kezhet. Ennek fordítottja is tör­ténhet: amint egy családnál munkába áll a gyerek, érez­hetően javul az életszínvo­nal; több a kereső, keve­sebb az eltartott, nagyobb összeg jut a család egy-egy tagjára. A munkás és alkal­mazotti családokban az egy főre számított összes bruttó havi jövedelem 1971 forint volt 1973-ban, 1588 forint 1970-bem. Azaz mérhető ezen A mezőgazdasági termelők idén a tavalyinál több vegyi anyagot, műtrágyát és nö­vényvédő szert igényeltek a kereskedelemtől. A megren­deléseknek azonban csak egy részét sikerül kielégíteni, az érdeklődés olyan nagy. Mindent egybevetve azon­ban a termelők a tavalyinál több kémiai anyagot hasz­nálhatnak fel az év első négy hónapjában —, mint arról az Agrotröszt illetékesei tájé­koztatták az MTI munkatár­sát. Május elejéig 7 száza­lékkal több talajerőpótló anyagot használt fel a me­zőgazdaság az elmúlt év azo­nos időszakához képest. 544 000 tonnányi műtrágya ta­lált vevőre, a jól bevált le­véltrágyából pedig 1,3 millió litert értékesítettek. Jelentős, hogy mintegy 50 százalékkal több Ids csomagolású műtrá­gyát értékesített a kereske­delem —.összesen 8600 ton­nát —, s ez jó szolgálatot is az életszínvonal növeke­dése. Persze, amikor viszont születik egy gyermek a csa­ládban, akkor kevesebb jut egy főre, négyfelé oszlik az az összeg, ami addig három­ra tagolódott. Ám nem egé­szen, ugyanakkor többletjö­vedelemhez is jutnak, a két gyerek után élvezett családi pótlékkal... Ahogy tehát a nagyon egyszerű példa bizo­nyítja, nemcsak az átlagok takarnak jelentős eltérése- . két, hanem a család életszín-\ vonala is más és más lehet adott időszakokban. Adni és kapni Sokatmondó tény, hogy 1974. márciusának végén 68,1 milliárd forintot tett ki a la­kosság takarékbetétje. Ezer­féle dologra gyűlik a pénz, de ne feledjük, a megtaka­rításhoz az kell, hogy legyen miből félretenni. Hasonló beszédes tény — elgondol- koztatóan az —. hogy míg a jövedelmek a munkás és al­kalmazotti családoknál négy év alatt mindenképpen nö­vekedtek. gyümölcsből, fő­zelékféléből, zöldségből ugyanannyit fogyasztanak, mint 1970-ben. A paraszti és kettős jövedelmű háztartá­sok még kevesebbet... Kapni minden ember, va­lamennyi család többet sze­retne a közösen megtermelt javakból. De azt senki nem tévesztheti szem elől, hogy a dolgok sorrendje így kez­dődik: többet adni. A na­gyobb és értékesebb termék­tömeget előállító munka, a társadalom javait gyarapító tevékenység ugyanis nem egyik, hanem egyetlen for­rása annak, hogy a jobb élet iránti vágyaink teljesül­hessenek. Mészáros Ottó tett a kis üzemekben, házi- kertekben. A termelők 1,7 milliárd fo­rint értékű növényvédő szert vásároltak az év első négy hónapjában, mintegy 350 mil­lió forint értékkel nagyobb mennyiséget, mint egy évvel korábban. A tavaszi időszak­ban a mezőgazdasági üzemek egynegyedével több növény­védő szert használtak fel, s így az üzemi igényeket álta­lában kielégítette a kereske­delem, igaz, hogy néhány speciális készítményből nem tudták kiszolgálni az anyag- beszerzőket, vásárlókat, de helyettük más készítménye­ket ajánlottak. A gyomirtó szerek közül az igen jól be­vált Gramox-One-ből nem volt elegendő, miután a hazai üzem — a külföldi alapanyag hiánya miatt — csökkentette a termelést. A házikertek ré­szére szintén a tavalyinál több növényvédő szert bizto­sítottak. Heves megyei Ifjúmunkás napok Tovább folytatja útját a KGST és a szovjet—magyar barátsági szerződés jubile­umára készült vándorkiállí­tás megyénk üzemeiben. A Heves megyei ifjúmunkás napok megnyitása óta a Ga­garin Hőerőműben és a Mát­raalji Szénbányák Vállalat­nál nézhették meg a fiata­lok a kapcsolataink fejlődé­sét méltató bemutatót, a hé­ten pedig a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyá­rában. majd a Finomszerel- gvár hevesi gyárában állít­ják ki a dokumentumokat, kepek«t, ____________ A megyei ifjúmunkás na­pok programjában szerepel még ezen a héten a gyön­gyösi Izzóban sorra kerülő nőaktivaülés és az egri pá­lyaválasztási tanácsadó ren dezvénye, az iskolai pálya­választási felelősök és az üzemi KISZ-vezetők fóruma. _ WC.#mm* u. Mi _ Nagy az érdeklődés Féimiflllő tonna műtrágya talált ueuöre

Next

/
Oldalképek
Tartalom