Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
Patyolatról Patyolatra piactéri és a mátraiúnedi. üzLevonták a tanulságokat Szanálták az ÉVIÉP-et ' Jól ismert embléma: a hattyú. A hófehér hattyú, amely garancia, biztosíték arra, hogy ez a vállalat a neki átadott felső és alsó ruhaneműt, ágyneműt olyan tisztán adja vissza, hogy nyugodtan lehet rá mondani: mint a patyolat olyan. ' Tehát csupa öröm, boldogság, kedves mosoly körülötte minden, az ügyfél és a vállalati dolgozó olyan elégedett mindia és mindenben, hogy az már csak a mesében létezik? Nézzünk ezét a Patyolat házatáján, járjunk Patyolatról Patyolatra, és a tények késztessenek állásfoglalásra bennünket AHOGY AZ IGAZGATÓ MONDJA * Talán nem mindenki Ismeri Egerben a Patyolat központi telephelyét a Sas úton. Igaz, nem is valami szívderítő látvány. Régen kinőtte már a vállalat ezt az épületet amit bizonyít az is, hogy egy éve várják az új, modern üzemük átadását, de csak várják. Itt, a Sas úti központban érdeklődtünk az igazgatótól, Varga lstvánnétól, milyen módon igyekszik a vállalat • lakosság igényeinek a minél jobb kielégítésére? Említettük a második műszakot ■ szolgáltatás fontosságát szael mintegy aláhúzva átér ma jelentőségét Megtudtuk, hogy s vállalási idő Egerben 18 munkanap, ami gyakorlatilag három hétnek felel meg. Más a helyzet a megye másik két városában. Gyöngyösön is, Hatvanban is hetenként cserélik a ruhát ezekben a forduló tehát lényegében egy Miért ez a nagy különbség? Tettük fel rögtön a kérdést. Mennyivel való előbbre a másik két város, mint Eger? Semmivel sem, csak az igények mértéke más és » -igeiben annyival több a munka, hogy egyelőre a 18 munkanap alá nem tudják leszorítani a vállalást Ha az új üzem már dolgozhatna. méghozzá olyan mértékben, ahogy szeretnék, akkor módosulhatna a vállalást idő. Ezt 5k szeretnék a legjobban, de az egy éve húzódó végleges átadás szár műkre ts érthetetlen A továbbiakban: egyetlen Izem sem zárhat be olyan címen, hogy most szállítás •sn A gyöngyösi Fő téri szar tonaak sines joga az ügyieké visszautasítani, ahogy a let, valamint a nyolcvanas lakótelep üzlete sem vállalhat tizennyolc napra ruhát AHOGY AZ ÜGYFEL LATJA A gyöngyösi szerkesztőségünkbe felháborodva állított be a Heves megyei Ruhaipari Vállalat egyik dolgozója: — Elvittem a ruhát tisz- títtatni a piactéri Patyolatba. Most nem veszik át, mert szállítmány jött Egerből. Menjek vissza később. Hogy cipeljem haza ismét a ruhát? Hogyan tudjak én a munkából elkéredzkedni csak azért, mert a Patyolatnál áru átvétel miatt nem foglalkoznak az ügyféllel? A Fő téri szalonban az egyik kedves vevő elkérte a panaszkönyvet Kifogásolta, hogy tőle nem vették át a ruhát azzal az indokkal, hogy nem tudják 72 óra alatt kitisztítani, tehát vigye be másnap, ö hiába erősködött, hogy neki a 72 óra nem fontos. Várhat tovább is a ruhájára. Nem és nem. A mátrafüredi Patyolat átvevő ellen az ott üdülők panaszkodtak. Minek van az, ha az üdülési idő, a két hét alatt nem adja vissza a ruhát kitisztítva? Fából vaskarika az egész Jöjjön talán három hét múlva a Dunántúlról érkezett beutalt Mát- rafüredre a kosztümjéért vagy a baUonkabátjáért? Bezár áruátvétel alatt a déli városrész üzlete is Gyöngyösön, ahogy a hatvani Patyolat is teszi, hallottuk a panaszt AHOGY A TÉNYÉK BIZONYÍTJÁK Mátrafüreden az üzlet ajtaján a következő tájékoztatás olvasható a táblán: nyitvatartási hétfő, kedd, 10— 14.30-ig. Mosás: 18 nap. A piactéri üzletben közük a kedves ügyféllel, hogy két hét múlva jöhet a ruháért Kap egy bizonylatot, amiről ugyan ki nem derül, hogy a vállalási határidő mikor jár le. Ha valaki tovább érdeklődik, akkor megtudhatja, hogy a hét első felében leadott ruhákért a következő hót második felében lehet menni A hét második felében bevitt ruhákért pedig csak a leadáshoz számított két hét múlva A gyöngyösi nyolcvanas lakótelep boltjában a következőket mondja a fiatal hölgy: — Mindenfajta ruha tisztítását vállaljuk, tizennyolc munkanapra. ügy látszik, láthatta a kíváncsiskodó arcán a csodálkozást, mert még hozzá tette: — Hetenként viszik a ruhát Egerbe és hozzak vissza. Tehát a ruha nyolc-tíz nap alatt is visszakerülhet. AHOGY ÖSSZEGEZHETJÜK Ügy látszik, hiába a szigorú igazgatói utasítás, az egyes üzletek egyéruesked- nek. Talán azért, mert a központ „messze” van, Egerben, az ügyfelek pedig jámbor természetűek. Nem hep- ciáskodnak, nem rohannak azonnal .Árulkodni” az igazgatóhoz vagy a tanácshoz. De hogyan van mersze a mátrafüredi bolt vezetőjének kitenni a táblát a vállalási idő 18 napjáról, amikor ez egyszerűen így nem igaz? Varga Istvánná igazgató elmondta azt is, hogy a vállalat mindent megtesz a további fejlesztésért Gyöngyösön készülnek egy pénzbedobós gyorsmosó szalont nyitni, ha sikerül a Fő téri szalon mielőbbi átalakítása, bővítése. Meglévő gépeik győzik a munkát, a vegyszerek beszerzése is csak átmenetileg okozott nehézséget Lelkes, lelkiismeretes törzsgárdája van a vállalatnak, amelynek tagjai a háziasszonyok gondosságával végzik a munkájukat. Ha tehát akad nehézség, bosszantó, érthetetlen dolog itt-ott, az vagy valami előre nem látható, váratlanul bekövetkezett nehézség miatt fordul elő, vagy — mi tagadás? — a szigorú igazgatói utasítások mellőzése miatt ★ Nem akartuk a Patyolatot sem tisztára mosni, sem eláztatni. Tükröt tartottunk, hogy a visszavert képet nézegethessük. Az elmondottakon tűi még sok minden egyebet is felhozhattunk volna, de talán így is kitűnt, hogy a szolgáltatás nagyon fontos dolog, nagyon kényes terület, mert itt nagyon érzékenyek az «emberek, hiszen mindig figyelmes segítőkészséget várnak azoktól, akiket azért alkalmaznak, hogy embertársaik segítségéré legyenek. Minél nagyobb segítségre és minél xövidebb idő alatt Itt van a lényeg. G. Molnár Ferenc Nem sikerült! Röviden így lehetne summázni az 1970- ben egri székhellyel alapított Észak-magyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat bemutatkozását. A fiatal vallalat a tervezettnél jóval szerényebb eredményeket ért el, így elkerülhetetlenné vált a szanálása. Senki sem örül ugyan a sikertelenségnek, de szerencsére pánikba se estek »a dolgozók, a vezetők. Ma már valamennyien tudják, hol, mikor hibáztak, miben felelősek, s hogy milyen objektív tényezők „segítettek” be az eredménytelen gazdálkodásba. Mindez kiderült abból a beszélgetésből is, amelyet a vállalat múltjáról, jelenéről és jövőjéről folytattunk Pethő László igazgatóval. A körülmények sem kedveztek — Mikor, miben történt a legnagyobb hiba? — A vállalatot az 1970-es esztendő közepén alapították, s a következő évben kezdtük el a termelőmunkát. Ugyancsak egyik oka a rossz rajtnak, de tény: az alakuláskor már megkezdődött a IV. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása, s így a tervezett beruházások többségére már megkötötték a szerződést a kivitelező vállalatok. Nem is nagyon ismertek bennünket, így bizony nem volt köny- nyű megfelelő jövedelmet biztosító munkához jutni Heves, Borsod és Nógrád megyéktől is elsősorban olyan megbízatásokat kaptunk, amelyek után a többi kivitelező nem nagyon szaladgált — Ráadásul nemsokára elrendelték az országban a beruházási stopot is... — A döntés még nehezebb helyzetbe hozott bennünket, hiszen egy sor fejlesztést elhagytak a megyék, az amúgy is szűk beruházási piac még kisebbre zsugorodott. Mindezekkel csak azt akarom mondani, hogy a körülmények is rosz- szul alakultak számunkra. Ne értse senki félre: nem a bizonyítványt magyarázzuk, de valóban olyan időben született meg vállalatunk, amikor egyrészt már volt kivitelezőjük a tervezett uj létesítményeknek, másrészt a beruházási stop lelassította a fejlesztések üteméi Bennünk is volt hiD3 — Gyakran erte kifogás munkájuk minőséget Is. — őszintén be kell vallani, hogy a vállalat megszervezése sem úgy sikerült, ahogyan terveztük, ahogyan szerettük volna. Több mint ezer emberre, igen sok szakemberre volt egyszerre szükségünk, s bizony szép számmal jöttek olyanok is — tisztelet a kivételnek —, akik dolgozni sem szerettek, és a szakmai felkészültségük is meglehetősen hiányos volt. Kényszerhelyzetben voltunk, nem nagyon válogathattunk, így olyanokat is felvettünk, akiket — utólag értékelve — nem kellett volna. A termelés közvetlen irányítóinak egy része sem állt feladata magaslatán, s olykor-olykor még a lelkesedésükkel is baj volt De túlságosan sokáig volt türelmes, jóindulatú, megértő a felsőbb vezetés is. Hamar megbocsátottunk, hosszú határidőket adtunk, ma már látjuk: erélyesebben kellett volna fellépnünk a rend, a fegyelem megszegőivel szemben. — A szanálás megtörtént. A vezetőket megbüntették, a vállalat tarozásainak egy részét elengedték, s tulajdonképpen tiszta lapot kaptaka bizonyításhoz. Miben változtattak, mit csinálnak másképp, mint eddig7 — Kisebb lett a tervünk, s ehhez méretezve jelentősen csökkentettük az alkalmazotti állományunkat A gépek egy részét értékesítettük. új főmérnök került a vállalathoz, s megerősítettük az építésvezetőségeket, a középvezetést is. Nógrád megyétől búcsút vettünk, Heves és Borsod megyében viszont újabb munkalehetőség után néztünk. A két megye valamennyi beruházó vállalatával kapcsolatot teremtettünk, a kivitelezés minő- . ségének javítása, a hatékonyabb termelés fokozása ér- * dekében együttműködési szerződést tervezünk kötni az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal, valamint a Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalattal. Rendkívül szigorú határokat szabtunk a költséggazdálkodásnak, fokozzuk a gépek kihasználását, új ösztönzőrendszerünk középpontjába a minőség javítását, a termelékenység emelését, a rend, a fegyelem megszilárdítását állítottuk. Valamennyi megbízatást, feladatot időben és szigorúan számon kérünk, az üzem- és a munkaszervezésben rejlő lehetőségek kihasználása folyamatos feladatok beosztottaknak s a vezetőknek egyaránt. Anyagi lehetőségeink ma sem rosz- szak. a jó, a becsületes munkát tisztességesen megfizetjük, és természetesen mindent elkövetünk dolgozóink élet- és munkakörülményeinek további javítása érdekében is. Szebb napokat ígérnek — Az említett Intézkedéseket hogyan fogadták a dolgozók? — Döntő többségük nagyon is tisztességes, becsületes ember, értik és szeretik is amit csinálnak, s szerencsére ragaszkodnak is ehhez a vállalathoz. Teljes a2 egyetértés: többet és jobban kell valamennyiünknek dolgozni. Nevükben is mondhatom: bebizonyítjuk, hogy ez a kollektíva életképes, van tudása és ereje a jogosan elvárt feladatok teljesítéséhez. Valamennyien tanultunk a hibákból, s ha egy kicsit el is keseredtünk a történtek miatt, de most már elsősorban mégis előre tekintünk. Munkával, tettekkel akarunk bizonyítani. Ez éves kapacitásunk lényegében lekötött, s mindent elkövetünk, hogy feladatainknak .. maximálisan éleget tegyünk. Hiszem, hogy éz a kollektíva még egyszer nem veszti el a „partit”, s abban is biztos vagyok, hogy sokkal szebb napok ds jönnek még vállalatunk életében ... Ahogyan mondani szokás: a baj megtörtént. A tandíj is sokba kerül ugyan, de mégsem jóvátehetetlen, ami az ÉVIÉP-nél történt. Ezért is kapott é6 érdemelt időt és lehetőséget a fiatal vállalat az újabb bizonyításhoz. Koós József Munkában ••• .. iFoto: Puskás AnikóJ Utcák füstben A jövő év orvoslást ígér Idézet Sre) Sándor városi tanácstag legutóbbi interpellációjából: — Nem először, s nem az én választókerületem ügyében teszem szóvá a hatvani vasútállomás környékén lakók panaszát! Villamosítottuk, dieselesítettük a fővonalat, s szárnyvasutainkat a gyorsabb, tisztább forgalom érdekében. Csak éppen a „gurító" rekedt meg a múlt évtizednél. öreg trumanok és német 520-asok végzik itt naponta a szerelvények szortírozását, s közben füsttel, pernyével árasztják el a környéket. Tessék kimenni a Thököly. Lehel, Teleki és Fürdő utcákba, s meghallgatni a polgárok véleményéti Miért nem lehet ezeket a gőzösöket kivonni a forgalomból? Rövidesen avatjuk a fürdőt is. Szidjanak bennünket a vendégek, ha déli szél fúj, s frissen tusolt bőrükre koromszemcsék tapadnak? o o o o Mészelv Lászlóik a Thököly utca 30-ben laknak, néhány száz méterre a gurítótói. Még 1934-ben vették a kis házat, stóta férj és feleség nyugíjba is vonultak. Srej Sándor velünk tant, amikor a panasz nyomán hozzájuk látogatunk. — Mészely néni, mit szála gurítóhoz, a gőzmozdonyokhoz? Bírják a füstöt? — Azzal még csak kiegyeznénk. Négy évtized alatt volt időnk hozzáedződni. Hanem a szikrák t Leégett a kerítésünk, s még csak kártérítésért se mehettünk sehova, mert nem volt a ház biztosítva. .. Tovább megyünk egy utcával. Lehel 2 b. Két család is lakja a takaros házat, de csupán Lipusz Károiyékat találjuk otthon. Az asszony egyik karján a kis Karcsi, lábánál Annamária. Amikor elmondjuk, mi járatba jöttünk, dől belőle a keserűség. — Ha mosok, még nyáron sem terigethetem ki az udvarra a ruhákat. Fél óra, s belepi mindet a korom... Valamelyik nap kinthagytam a kisebbik gyereket,, hadd aludjon egyet a jó tavaszi levegőn. Hát amikor jÖ.T; Me, olyan, mint a ké- m-énykotró. Arca, ruhácskája csupa maszat... De végigmehetnek . a gurító alatt, minden utcában engem igazolnak! , Nein házalunk tovább, megyünk az állom ásfőnöksegre, ahol Soós Károly megbízott vezető szívesen áll rendelkezésünkre. — Kétségtelen, kicsit furcsán, hat, hogy etósz csomópontunkon rohamos a fejlődés, a gurítót azonban mindmáig nem tudtuk reformálni. Elismerem a környékbeli utcák lakóinak jogos hábcr'fását is. De meg kell mondanom, a pillanatnyi helyzeten a magunk erejéből nem tudunk változtatni. Egyszerűen kevés a gép. Dieselt képtelenek vagyunk erre a helyre irányítani. Előfordul olykor, nopv még a személy- és teherforgalomba is be kell dobnunk egy-eev öreg. ki- mustrálásra való masinát... Azt azonban hallottam, hogy ez ügyben a Hazafias Népfront városi bizottsága már megkereste budapesti igazgatóságunkat. Talán onnan jött is valami biztató. A népfronttitkárt kellene megkeresniük. © o o o A tanáesházan, dr. Bartos Imre népfronttitkár földszinti irodájában. — Jól tudja Soós elvtárs, megkerestük a füstben úszó házak, utcák ügyében a budapesti vasútigazgatóságot, s a válaszra nem is kellett sokáig vámunk. Néhány nap múlva jött Tóth János igazgató udvarias levele. Noé, nemcsak szívélyes volt ez a leirat, hanem nagyon komolyan., segítőkészséget tükrözve foglalkozott a levegőt szennyező mozdonyok ki- szu pótolásának kérdésével. Rövidre fogva, nagyon konkréten fogalmazva ez a vas- útigazgatóság válaszának lényege: Jogos, orvoslásra érett az új-hatvaniak panasza. s az államvasutak a lehető legrövidebb időn belül igyekszik kivonni a használatból a gurítón működő öreg gőzösöket. Egy kis türelemre azonban méa szükség van. Most folyik a lő- kösházi vonal villamosítása. Ha azzal végez a MÁV, onnan irányítanak Hatvanba 5—6 Diesel-gépet. Tervek szerint ez évben be kell fejeződnie a nagy munkának, tehát a jövő esztendő elején esedékes a baj végleges rendezése — idézi az okmányt a népfront városi titkára. Addig még kihúzzuk. Igaz, új-hatvaniak? (moldvay) 1931 júniu* jk vasárnap