Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-17 / 113. szám
A döntőket elmosta az eső Selypen Elkezdődött a teniszidény Tizenegy egyesület indította el versenyzőit Heves megye idei első országos teniszversenyén, a .olvpi medence oajnokságár., s a niaeas színvonalra, a nagy összecsapásokra icl’cmzcí meg- H'zetések nem sokáig várattak magukra. Az eiső osztályú férfi egyes első helyén kiemelt vse-enyzdie, illáin (Üjpeáti Dózsái. nem -jutott el a döntőig, a Kiosztályú Birkústól (Bp. Spartacus) szenvedett vereséget. A másik ágon is a levegőbe' lógott a meglepetés. A mao' i- élgárdához tartozó Homola i- -.. nagyon nehezen győzte le a szintén másodosztályú Ördögöt (BSE). A döntőre nem kerti áietett sor Selypen, mivel a mé’usi eső közbeszólt. Így a ti „noia (SIM) Birkás találkozó a a margitszigeti Dózsa-pá- lyán kerül sor. A másodosztályúak versenye m-ir kevesebb meglepetést hozott. Tóth (Kecskemét), biztosan jutott el a döntőig, ahol az első osztályban is remekül szerepelt ördög lesz az ellenfele. Ebben a versenyszámban indultak megyénk versenyzői in. ahol Bordás (Selypi Kinizsi) szerepelt a legjobban, aki nehéz ágon verekedte be magát a legjobb nyolc közé. Az egri Francs meglepetésre simán győzött a selypi Mátrai ellen, Takács (Egri Dózsa) és Szigethy (Selypi Kinizsi) két osztállyal feljebb rangsorolt ellenfelét szorongatta meg. Az egri versenyző remek kezdés után mintha maga is megijedt volna a lehetőségtől hogy legyőzheti a kecskeméti Konrát, a selypi játékos pedig 5:2-es vezetésnél elfelejtett teniszezni. Az ifjúsági korcsoportban igazán kitettek magukért megyénk versenyzői-. S bár a döntök végeredményéről még nem adhatunk számot, annyi már bizonyos, hogy az eiső négy között két gyöngyösi es egy selypi versenyző van. Az idény első országos tenisz- versenyére ismét jó mezőny sereglett össze, s ami Küiön örvendetes, megyénk mindhárom szakosztálya népes gárdával képviseltette magát a mérkőzéssorozaton. Az egriek közül Takács és Lér.árt jó játékkal rukkolt ki az év elején, a többiek még tudásban és felkészültségben elmaradnak mögöttük. A gyöngyösiek ifjúsági gárdája tehetséges együttes, jó versenyzők, s különösen Szekrényes és Szilágyi meglepően érett taktikai érzékkel rendelkezik. Ugyanez nem mondható el a. selypiek fiatal reménységéről, Koezkáról és Kissrői, akik sokkal jobban teniszeznek, mint ahogy versenyezni tudnak. Az év első versenye a Heves megyeieknek jó alkalom volt arra, hogy a legjobbakkal mérjék össze erejüket, és amit lehet hasznosítsanak szombatig, amikor megküzdenek Heves megye idei bajnoki címeiért. Sakkhírek Nizzában rendezik meg a XXI. eakkolimpiát június 6—30-a között. Eddig 76 ország nevezte csapatát, de mint hirlik, ez a szám még nőhet. A magyar sakkválogatott, Poetisch Lajossal az élen, Mátraházán készül a nagyszabású világversenyre. Céljuk: a dobogó valamelyik helyének megszerzése. Szeretettel köszöntjük Heves megyében a magyar sakkválogatott vezetőit, tagjait! * Országos viszonylatban kiemelkedő eseménynek számít a XIX. országos mátrai villámverseny. Életre keltője az 1969. április 13-án elhunyt Nagy Ferenc, volt megyei elnök. Az idén is Parádfürdőn rendezik, június 7—8—9-én a nagyszabású versenyt, melyre, eddig is számos nevezés érkezett. £ A Magyar Sakkszövetség budapesti székhazában, május 18— 19^én országos értekezletre kerül sor, ahol aktuális kérdéseket vitatnál: meg hazánk legjobb szakemberei. & Szép sikereket ért * el az idén Hegedűs László, a GYESE kitűnő ifjúsági versenyzője. A megyei felnőttbajnokságon, mesterjelölteket megelőzve második lett, majd megyei ifjúsági bajnoki címet szerzett. Az előbbiek birtokában részt vehet az országos felnőtt vidéki bajnokság, valamint az országos ifjúsági egyéni bajnokság döntőjében. * Egerben rendetze meg a megyei sakk szövetség az idei női egyéni bajnokságot. 1. Kladiva Erzsébet (Füzesabonyi Vasas), 2. Rauch Ferencné (Egri Vasas), 3. Danes Zsuzsa« (Verpeléti Dózsa). ürkozoHírasSo Május 11—12-én a fővárosban került sor a budapesti szövetség rendezésében a ,,KISZ Kupa” országos kötöttfogású birkózó- versenyre, ahol az Egri Vasas fiatal birkózói is szőnyegre leptek, és három előkelő 2. helyezést értek cl: 52 kg-ban Dobat Ernő, 70 kg-ban Soós Ferenc, cs 37 kg-ban Jékli Sándor nyert ezüstérmet. ♦ Az említett köt napon került sor a 14—15—16 évesek országos kiválasztó versenyere Budapesten. Itt is sikeresen szerepeltek az Egri Vasas SK fiatal birkózói. Eredmények. 40 kg: 2. Rácz János. 57 kg: 2. Bajzath Sportnap Hatvanban, műrepülőkkel A városi, tanács kportfelügyelősége elkészítette Hatvanban a szombaton megrendezésre kerülő sportnap forgatókönyvét. A Kinizsi-pályán lezajló gazdag műsor, amelyben a város valamennyi tanintézete, iskolai sportköre helyet kap különböző bemutatókkal, gyakorlatokkal. délután 3 órakor kezdődik. S ott 'lesznek a sportnapi forgatagban a legkisebbek, az óvodások is. Láthatja egyébként a közönség honvédéi nk fegyveres bemutatólát. az Ipari tanulók rúdugróit, a Bajza Gimnázium növendékeinek talajtomi- és szekrénygya- korlatait, az új-hatvani középiskolások gimnasztika! mutatványát, láthat nagyszerű záró- képét valamennyi diák szereplésével, s he feledkezzünk meg az egyik legvonzóbb látványosságról, a mürepülő bemutatóról sem. Fiataljaink szorgalmasan készülnek a szemlére, amely bizonyára eléri célját': tükrözi a Hatvanban folyó sportoktatás színvonalát, s felkelti a torna, az atlétika, de minden egyéb sportágazat iránt azok érdeklődését, akik eddig közömbösek voltak. 1NMEN-GNNAN A Labdarúgó VB ’74 című sorozatunk mai lapszámunkból anyagtorlódás miatt maradt ki. A sorozat legközelebbi folytatása vasárnapi számunkban olvasható majd. 3 Gyöngyösi Spartacus—Egri Dózsa 2:0 (0:0) előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Gyöngyös. # NB Ill-as teke eredmények* Saigótarj áni Dózsa—Gyöngyösi Vasas Izzó 6:2 (2461:2373), Kis- terenvei Bányász—Lőrinci Vasas 3:5 (2203:2223). * A MUSZ versenybírósága megtárgyalta a Szentesi Vízmű ví- zilabdacsaöatának óvását, amelyet a szentesiek a Szentes- Egri Dózsa (6:7) mérkőzés után szabálytalan időmérésre való hivatkozással nyújtottak be. A versenybíróság az időmérők meghal Igafása után elutasította a szentesiek óvását. $ Az MHSZ egri járási vezetősége a Dobó Laktanyában rendezte meg az összetett honvédéi mi verseny járási bajnokságát. ahoj a következő eredmények születtek: Férfiak: 1. Dudás Ferenc (Pétervásána), 2. Erdélyi Ervin (Demjén), 8. Vasas Aladár (Noszvaj). Nők: 1. Nagy Zsuzsanna (Egereseim), 2. Papp Judit (Erdőkövesd), 3. Czintner Ilona (Makiár). Fiúk: 1. Csépányi József (Pétervásá- ra), 2. Kása Mihály (Nagyfáivá). 3. Berecz József (Novaj). az öhv. megyei bajnokságát június 16-án az egri stadionban rendezik majd meg. * Kovács Bélát, az Egri Dózsa labdarúgóját, akit a játékvezető Békéscsabán kiállított, a fegyelmi bizottság két bajnoki mérkőzéstől tiltotta el, így az egri fiú szombaton még nem játszhat a Ganz-MÁVAG elleni találkozón. * Bp. Honvéd—Egri Dózsa II :2, ifjúsági vízilabda bajnoki mérkőzés. Egri Dózsa—Bp. Honvéd 5:3, serdülő vízilabda-bajnoki mérkőzés. * . Debreceni Volán—Egri Dózsa 3:0. NB U-ea női röplabda-mérkőzés. * FTC—Egri Vörös Meteor 25.-0. NB I-es női asztalitenisz mérkőzés. Gy.: Farkas 5, Móriig 5, Szabó 5, Petrányi 5, Poór &. •Jt Május 19-én Szövetkezet- Nagykökényes, VOLÁN—MÁV HAC III. mérkőzésre kerül sor Hatvan város asztalitenisz férfi csapatbaj nokságában. László. 67 kg: 2. Mezei József. 45 kg: 3. Szombathy Kalman. * Ugyancsak Budapesten rendeztek meg az országos ifjúsági kötöttfogású versenyt. A kétnapos viadalon az Egri. Vasas birkózói közül a 60 kg-os súlycsoportban Rabóczki János első lett, az 52 kg-os súlycsoportban Dobai Ernő a második és a 48 kg-os súlycsoportban Balogh Gyula pedig a harmadik helyet szerezte meg. Baranyai József és Nagy István helyet kapott az ifjúsági válogatottban is. amely Moszkva ifjúsági válogatottjával találkozott, ahol a vendegek győzelmével ért véget az összecsapás. * Szolnok volt színhelye az országos serdülő kötöttfogású Tisza Kupa birkózóversenynek. Az egriek közül 49 kg-os súlycsoportban Rácz János bajnok lett, míg 45 kg-ban Szombathy Kálmán, a 42 kg-ban pedig Bartuska József harmadik helyet szerzett. Építő- és Szakipari Ktsz. Kai épületgépész technikust keres felvételre Jelentkezni lehet Kál, Arany János u. 2. sz. alatt. Fizetés: megegyezés szerint. Esküvői ruiiakiállífiás Egerben a Gárdonyi Géza Színházban. Nyitva: május 18-ig, naponta: 13—22 óráig. .Telmezkészitő és Kölcsönző Vállalat. Mümsäst MOST AJÄNLJA FEL ELFEKVŐ KÉSZLETEIT! A erroglolms Készletbe gyűjtési Osztálya ENGEDMÉNY NÉLKÜL MÁJUS HÓNAPBAN — a minőségnek és az állapotnak megfelelő — MAXIMÁLT TERMELŐI ÁRON MEGVÁSÁROLJA ELFEKVŐ VAGY FELESLEGES VASKOHÁSZATI TERMEKÉIT. Címünk: Budapest VI., Lehel u. 3/b. Levélcím: 1902. Budapest Pí.j 306. Telefon: 205-430, 205-480. Telex: 22-4184, .. \■ «I1 A tavaszi budapesti vásárra május 18—26-ig 33 %-os kedvezményes menettérti jegyet ad ki a MÁV, melyet a vásárterületen működő MÁV szakszolgálatnál keli lebélyegeztetni. Figyelem! Kedvezményre csak lebélyegzett ^eg^jogoiiür . . .. -ó ALIAS A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV. Lőrinci Gyár 1 183 Budapest, XVIII, Gyömröi út 35—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. A Z MHSZ Gép j árműiskola FELVESZ PÉNZÜGYI KÖNYVELŐT Fizetés gyakorlattól függőón. (Je- 1entkezni lehet: Egei', Vöröst üzér út 36. Telefon: 55-98.) Szakképzett, 5 éves gyakorlattal rendelkező VEZETŐ SZAKÁCSOT KERES Szálloda Éttermébe a Ti szavasvári ÁFÉSZ. Jelentkezes személyesen, vagy írásban. A Közúti Gépellátó Vállalat egri telepére felvesz: villanyhegesztö, autószerelő és asztalos szakmunkásokat Jelentkezés; KÖZGÉP egri telepe, Eger, Lenin út 363. tel vételre keresünk nyugdíjast belső ellenőrnek és leírókönyvelőt. Fém és Villamosipari Szövetkezet, Egei-. Szederkényi U. L>&. TAURUS ABRONCSGYÁR felvesz három műszakos munkára 18. életévet betöltött szakmanélküli férfi, női dolgozókatÉtkezést, vidékiek részére szállást biztosítunk. Kereseti lehetőség munkaköröktől függően. Jelentkezés a munkaügyi főosztályon, Budapest, VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. KORSZERŰ GÉPEK kezelésére FELVESZÜNK, BETANÍTUNK FONÓNAK SZÖVŐNEK ORSÖZONAK 15 éven felüli nöil dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női—férfi segédmunkásokat. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextilművek Budai Gyára, munkaerőgazdálkodás. 1502 Budapest, postafi- ók 43. Felvételre keresd ni« elektroműszerészt, elektro- lakatost és női segédmunkásokat Fizetés megegye- zés szerint. Fémes Villám ősi pari Szövetkezet Eger, Szederkényi Nándor u. 68. AUást változtatnék adminisztratív vezető beosztásban mérlegképes oklevéllel, 20 éves gyakorlattal. Választ a munkáltató és a beosztás megjelölésével „Egri munkahely 152315” jeligére az egri hirdetőbe késre nu INGATLAN Családi ház összkomfortos nagy kerttel eladó. Hatvan Bercsényi u. 34. Eger, Bolyki út 25. családi ház 2 család részére is alkalmas azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: mindennap 18 órától’vasárnap 12-ig. ___________ 10 5 n-ül házhely sürgősen eladó. Érdeklődni : Eger Te- lekessy u. 4. Gonda István. Egerben 300 n-öl gyümölcsös vífeend- telek eladó. Cím: Bajcsy-Zs. 17. sz. Eger, Hemenyik Zs. utcában 2 szoba összkomfortos lakás készpénzért -f OTP hileiátvallaia.;- sal sürgősen eladó. „Grónai telep" jeligére az egri hirdetőbe. ________________ K ettő szoba könyvi ás házrész eladó. Érdeklődni lehel diú 17 h-tól és szombat, vasárnap ,egész nap Eger, Kohári u. 27/A. (színháztól 5 pere) •___________ K ét és félszobás összkomfortos társasházi Jakás azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Petőfi u. 26. isz. 4. Érdeklődni délután^ _ Elcserélnem oros-f házi 2 szoba összkomfortos. központi iútéses lakásomat hasonló egriért. „Tanácsi” jeligére az orosházi hirdetőbe. Gyöngyösi 1 szoba félkomfortos első emeleti tanácsi lakásomat elcserélném egri Jiasonlóra. „Azonnal is” jeligére az egri hirdetőben IJj családi ház 400 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. Flórján Ferenc, Márkáz Zrínyi u, 11/a. JÁRMŰ 1500-as P. Fiat 4 éves, sürgősen eladó. Trabantot 2 évesig beszámítok. Felvilágosításokat Eger, Kertalja u, l/a. címen. Jó állapotú 1200- as Volkswagen sürgősen eladó. Érdeklődni Eger Nagy József u. 11. sz. szombat délután 5—6-ig. _______________ 25 0 cm3 MZ motorkerékpár eladó. Megtekinthető Eger, Rózsa Karoly 12—16. IV. em. 19. a. szombat, vasárnap egész nap. 350-es Jáwa kitűnő állapotban sürgősen eladó. Andor- naktáiya Rákóczi u. 54. ____________________ M ost vizsgázott 500-as Trabant e' dó. Eger, Bacsó 10. _______ J ó állapotban lévő., most műszaki vizsgázott 600-as Trabant Combi eladó. Egercsehi, Bányatelep, Lenin u. 4th____________________ 1 db W 50-es S tonnás hosszú platós IFA tehergépkocsi kifogástalan állapotban kczüle- tek részére eladó. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni lehet Tarnalelesz, ÁFÉSZ Tel.; ». VEGYES Vértiszta, fehér előnevelt csirkék eladók. Eger, Hajdú- hegy, Radnóti u. 27. Előnevelt csibe 20—30 dekásak 12 forint. 100 darabon felül helybe szállítva. 3.16-os l.&mezka- zán feláron, négyszintes csirkenevelő ketrecek eladók. Jászberény, Kürt u. 1. Medve. Őriáskrizantén ha- tyottiaknapj ára, Katalinra nyíló különleges fajták. Kérje díjmentes ajánlatomat. Salgótarján, Pf, 116. Olajkályha és gáztűzhely palackkal eladó. Eger, Zalka Máté u. 17. (Csebokszári) ________ A lig használt („Csobánc” szobabútor garnitúra 1G db- os eladó. Eger, Rákóczi u. 15. Egy használt lt)/l00-as síkkötőgép / (ipari) eladó. Hatvan, Akácfa u. 10. (Tízhold) Tóth Pé* tér. A MÉSZÁRí ANYAG ES GEPKEKESKEDELMI VALLALÄT miskolci kirendeltsége Miskolc, Szeles u. 22. Telefon; 16-638, 17-868 ) műszaki {becslést Gart PJ74: május 17-én EGERBEN, . = «? í ' írásbeli bejelentésüket kérjük a Magyar Hirdető V, Eger, Dózsa György tér 4. címre beküldeni. Foglalkozunk: használt gépek, műszerek, szerszámok vételével, eladásával és közvetítésével, Vgyintózőa Varga,