Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-07 / 104. szám
Tegyük 9 szivünkre a kekünket s ügy mondjuk ki: ki az. aki még soha sstti íés- kélődött kulcslyukon? Vagy legalábbis ki az. aki nem szeretett volna? Az élet intim, négyszemközti pillanatait, az emberi arc, viselkedés önmaga előtti valóságát és ie- vétkezettségét kilesni. s mindebből kidéfiíénj az emberről ' szóló ..igazat". ki nem szerétté, vagy ki nem próbáit.» volna? Izgalmas és néha szemérmetlen dolog. ütemben is és nem is mindig abba az irányba. amerre Erzsébet és tanácsnokai szerették volna. * Kétségtelen, hogy nemcsak mostohánővére, Véres Mária alatt, aki Anglia-szerte lobogó máglyáiról volt elsősorban híres, de Erzsébet uralkodása idején is. sőt uralkodása második felében néha már kibírhataflannak tűnő teríték nehezedtek a földjeiké® mégiscsak kiszorított. ..bekerített" parasztságra, De a Hát mégha a történelmet lehet kilesni a kulcslyukon, a történelem hőseit, vagy hősnőit leplezetlenül látni magányukban: természetesen történelmi magányukban. Az az író, az a rendező, s ezek szerint az a televízió, aki és amely e történelmi távlatokban tapintatlannak már aligha nevezhető „leskelődéssel” igyekszik a ma emberének bemutatni egy kor valóságát, vagy hogy inkább annak azért csak képi mását, biztosabb lehet a sikerében, mint akár csak a félkudarcban is. ÍPn, néha a módszer: óvszer a kudarc ellen! Erzsébet és kora a kulcslyukon. Roderick Graham rendezése odaóvakodtat bennünket ehhez a kulcslyukhoz. hogy belessünk és ki- -lt'ssük azt a világot, amely intrikáival. szerelmeivel, kosztümjeivel. majd négy évszázadnyi távolságával és természetesen a -Tower bakójával együtt okkal sóhaj- tatja. lel a papucsos tévénézőt: ... hogy mik voltak annak idején! kialakuló manufaktúrák már — persze nem mai mértékkel mért — nem is kis létszámú munkásaira is. Mégis Erzsébet ötven esztendeje alatt háború nem érte Anglia földjét, mégis Erzsébet hitte is, hogy népéért tesz — más kérdés, hogy mit. érthetett ő a maga idejében a nép alatt — és való igaz. hogy a nép minden rétege hitt is néki. Ez a négy nyelven — latinul, görögül, olaszul és franciául — beszélő, cam- bridgé-i professzor nevelte, férfias jellemű , de a nők fegyvereivel is kitűnően „harcoló“ nő Anglia trónján, valóban alkalmas volt arra. hogy a későbbi korokban regények és filmek, drámák es vígjátékok egész sorát alkossák róla és koráról. S az Is természetes, hogy a televízió, közelebbről a BBC sem maradhatott ki e kétségkívül izgalmas történelmi egyéniség sorsának képernyőre viteléből. Tételezzünk fel égy ilyen képzeletbeli kérdést: •— Uram. hallott ön egy olyan nevű országról, hogy Anglia? — Nem. uram. soha! Miért, van ilyen? A kérdés egyáltalán nem képtelen, legfeljebb képzeletbeli. A XVI. század elején Anglia valahová az északi Világ ködös perifériájára szorult és az akkori Európában is csak kevesek által ismert, hallott föld volt. Szerepe annyi Volt az akkori világpolitikájában. miht — némi túlzással — ma a Ball-szlg beknek S amikor a század a XVlí.-re fordult: Anglia vüúghatnlovi. Az akkori ,,létező” világ mind ismerte és tudta is már. hol van Anglia és mit jelent Anglia. Mindehhez fél évszázad kellett. Angliai Erzsébet fél évszázada. Énhek a csodálatosan csúnya a férfiakat női rafinériával, férfiúi hitüket megerősíteni és azt kihasználni képes, humanista műveltségű nőnek az uralkodása. A xVl században — úgy tűnt —. hogy isten Spanyolországban, mint földi országában valósítja meg örökkénten örökig minden elképzelését, — már ha Franciaország, a nagy ellenfél mindezt hagyja. És a század végén Spanyolország romjaiban hever, a Nagy Armada ,,heiyén” a világ óceánjain az árigoi fregattok, brig- ■?k ’ kor ve t"k vitorláit duz- <ns : ia a szél. ? a száguldó hajók gyorsaságával halad eicre a korai kapitalizmus hMilalétítútiii ts s szlgétöfSiSg- üssb. Gyakran (gyorsabb A BBC olcsón csinálta ezt a filmet. Bármilyen furcsának is tűnhet — ez egyik érdeme és tanulsága ennek a tévéfllm-sorozatnak. Szobák falai, azazhogy díszletbelsők között, szinte mindvégig ugyanazon a színhelyen, kevés külső felvétellel, s csak látszólag nagy szereplőgárdával, valóságban igen kis statisztériával megoldott izig- vérig televíziós filmsorozat voll ez. Gondoljuk végig: az egész írországi hadjárathoz talari ha hú9z. de lehet, hogy csak tizenöt tagú ..hadsereg” kelletett, hogy elhiggyük: egy húszezres — e korban hatalmas — sereg züllik szét a partizánháború miatt. A shake«peare-i hagyományok: lütini kell és lehet azt, ami a színészi játékkal elhitethető. A másik tanulsága e sorozatnak — immáron a másodiknak a Magyar Televízió programjában —, hogy a BBC az angol történelem műd izeres feldolgozását végzi. Ismeretterjesztést szolgál e filmsorozatokkal. Igényesen, magas színvonalon, természetesen a történelem megmásíthatatlan tényeinek és a ma Angliája politikai körülményeinek szimbiózisát megteremtve. Elhallgatva a tények azon csoportját, amelyek már . akkor előrevetítették a mai kapitalizmus ellentmondásait és embertelenségét, cserébe a romantikus vonásokat és az egyéniség varázsát túlhangsúlyozva. . És a harmadik — léhet. hog.V még több is van —, de sorrendben semmik-'open sein utolsó tanulsága e sora zablák: megtalálni azt a színészt, leién esetbén azt ft színésznőt. skineit egyéni ségérc. műveltségére és a téma iránTörténelem a kulcslyukon ti elhivatottságára és művészeti kvalitására építve lehet elkészíteni egy filmsorozatot. Így az általa lesz egy szétfolyó, néha bizony megfoghatatlan és az átlagember számára túlságosan is összetettnek tüdő korszák- izgalmasan egyszerű, s egyszerűségében mégis szórakoztatóan bonyolult emberi történet. Glenda Jackson — és magyar hangja Pápay Erzsi — (az utóbbi évek legjobb' szinkrónja talán) személyé'w fiJilfSíSl ben Ilyen egyéniséggel ismerkedhetett meg a Magyar Televízió nézőközönsége. Ez már nem tanulság!?) csak megjegyzés. Vajh mikor jön el az idő, hogy olcsón, hitelesen, jó színésszel a főszerepben a magyar történelem egyértelmű, vagy akár ellentmondásos alakjainak sorsa és benne a magyar nép sorsa nálunk is képernyőre kerüljön? A magyar történelem sem szűkölködik hősökben és gyilkosokban, bukásokban és győzedelmesben,— legfőképpen nem tanulni való tanulságokban. A ma megértése elképzelhetetlen a múlt megismerése nélkül. Gyurkó Géza 21.45: Nyitott könyv Nagy sikeré van a televíziónézők körében a Nyitott könyv-sorozatnak. Célja a műsornak az. hogy bemutassa a ma élő írók égy-egy művét és megismertesse a nagyközönségét terveikkel, elképzeléseikkel. Ezúttal Balázs Anna mutatkozik be Egy orvos az autóbuszon című könyvével. A mű cselekménye egy régi házba vezeti al a nézőket. Lebontják a régi házat, de nem Olyan könnyű a búcsúzás. főként annak, aki egy életét töltött lakásának falai között. Sállá! ünnepeit Jubileum A poroszlói kórustalálkozóról Vas.? Lajos pávája felgyújtotta a dalos-kedvet s ma i's a kórusrrtozgalom élén röpül. Ahol egy kissé megpihen, már közéleti eseményszámba megy a rendezvény, mint Poroszlón is. vasárnap esté, a füzesabonyi járás kórustalálkozóján. A Tisza-parüi község neves fiát ünnepelték, ahogy illik, dallal A rendezvénnyel Vass Lajos zeneszerzői működésének 30. jiíbílei*- mát köszöntötték. Hét kórus és két pávakőr szerepelt a műsorban s meghívást kapott az Egri Szinfomkus Zenekar is. és természetesen elkísérte Poroszlóra jubiláló karnagyát a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Vasas Művészegyüttes Énekkara. . A rendezvény többét mutatott meg Poroszló fiából — a közönséget megénekeltető dalra ..aktivizáló”, szimpatikus műsorvezető mellett a Fotók a presszóban Az egri Őrien then áprilisban a vendégek- Nagy Andor képeit tanulmányozhatták. A hét kép valóban megérdemli a jobban odafigyelést. Itt most nincs szándékunk propagandát csinálni előrángatott érvekkel a cigánykérdésnek, de feltétlen rokonszenves látásmód és liraian telített vallomás az, ahogyan a szerző a még mindig nomád életet élő és a társadalom perifériáján elhelyezkedő cigányokra irányítja a figyelmet és a lencsét. Ezek az arcok teljes naivitással és nyíltsággal néznek a felve- vögép felé, talán azért is. mert. nekik ez a felvétel is hír, üzenet abból a világból, amelyhez nehezebben tudnak közelebbjutni akár gátlásaik, akár év százados-évezredes beidegzettségük'miatt is. A fiatalok közül a szőke lány portréja á világos háttérrel, a szakállas férfi jellemzése a pipával és a természetes nyugalmú mozdulatokkal Intellektuális érdeklődést rögzít. A fekete lány jól rajzolt arca, az egyenetlen háttérben veszíti bizonyos mértékig a hatást, mert az árc a jobban elosztott kontrasztokban elevenebben érvényesült volna. A kiállítás legérdekesebb darabja a szőke lány és a barna fiú arcának egybehaj- lésa, a csók előtti pillanatnak az ell-esése. Ritka együttes, minden háttér nélkül, amikor a két arc egybehangzó és egymás ellen feszülő vonalai az érintkezési pontokon mondanak el sok mindent a két emberről. A lány nyitott szemmel figyedi a lesütött szemű fiú arcát, a két szem közötti távolság, a két száj vonalainak érintkezése, ez » félúton való megállás, ez a megoldatlanság és befejc- zetlenség ad furcsa bájt és feszültséget a képnek. Pádig a vonalak itt nem is adnak ki megbékéltető, feloldó harmóniát. amelyben a tartatom és a forma fedné egymást. Mégis érdekes és izgalmas ez a kép megoldatlansága ellenére is. (f a.) Felice CHIUNTií ia. Két bandavezér a madö- niei hegyekből, Caesara és Labi'uzZo kereste fel Giulia- nót Cippiben. Rendőrök és csedőrök vették körül őket a hegyekben, a maffiások csapdaba csalták őket. Glu- lianóéktól kértek védelmet. C ás sara és Labruzzö kegyetlen gyilkos volt, véres rabló, vad bosszúálló. Elhatározásuk, hogy Gluliano védelme alá helyezik magukat, fölöttébb hízelgett a monteleprei fiúnak. Es valóban, azonnal üzent a maffiavezéreknek, hogy a két madoniei bandát kíméljék meg. Labruzzö és Caesara kötelezte magát, hogy felfüggeszt minden garázdálkodást. Éppen ezekben a napokban jelent meg Giuliano és bandája történetében egy hatalmas és titokzatos valaki. A legkülönbözőbb, a legváltozatosabb körülmények közt jelentkezett, és segítette a banditát. ám az akaratát is rá- kényszerítette, minden döntésiben benne volt á keze. I Ki vagy kik győzték meg Giuliahót, vagy kényszerűét- tcis rá akaratukat, hogy minden lét* Vüket kiszolgálja, í szándékaik és céljaik puszta eszköze legyen? Kik voltak ezek, akik később aztán őrülteknek nyilvánultak, kiderült. hogy egy csepp józan eszük sincs? A szerző, aki most itt rekonstruálja Giuliano történetét, nem tudja. Mindenesetre valami sötét, és titokzatos „mindenható” lehetett, útja Észak-Amerlkából vezetett a palermói közhivatalok felé. valamiht bizonyos római politikai és közigazgatási körökből a finoman elhintett vidéki besúgó és provokációs-információs szervezet felé. Egy név? Egy öreg pásztor — aki néhány nappal azelőtt, hogy Fassatempót megölték, találkozott vele —* bizalmasan elmondta a bérlőnek, aki birtokában legeltette nyáját, hogy a bandita megjósolta saját halálét. — Nem — , mondta — nem akarnak élve élfogtii. Orozza Black elhatározta, hogy eltétet láb alól. Ki volt az a CrozZa Black? Vagy ki az a Crozza Black? A CÍosa Nostra? Monteleprén. á távolsági bUsZi’a leadott sortüz után Calándra főtörzsőrmester bé- kopögtatotl Olulianő anyjához. — A fia továbbra is öldösi a csendőröket — mondottá — ártatlanok vérét ontja az országutakon.. Marta Lombardo, a, fia érdekében kérem, hozzon össze veié. Az altiszt természetesén azt a tervét forgatta fejében, hogy elfogja Giulianót. Évekkel később, Viterbóban, a Gtu- liano-bartda élvé máradt tágjai elled folyó perbén CalaSd- fá (főtörzsOrmestet élfhöndtá, hogy élve akariS elkapni Giulianót. A bandita anyja méghai!» gáttá, majd azt motyogta, zénéiszéirző Vass Lajost ét megismerhettük. Forr kas ?'«• re ne Kossuth-díjas- nánáSaer- ző, Vass fájós egykört tárára méltatta- jubiláló fámát-'- vány át: Első zeneszerző' sikerét debreceni tanítÓképzöB korában aratta, amikor dijai nyert á ftóieaviMgjrt-jséJyiteaé tön. A kOrUSéatílktíZő műsorában főkört Vass-művek hangzottak el, többnek editor volt a bemutatója! (SE«- tünk tovább, BöéCfrst-d«i'Ű„ Kiolvasók), amelyeket mint a régebben született kompozícióit (Tánc-nóta, Leánykérő, Köszöntő, Három tán«, Közösen énekelni. Május «1*6» napja) az igényesség, sz eredeti íz, az üde őszinte hangvétel jellemezte. Ezt igyekeztek követni a tolmácsold kórusok, bár sajnos a kulbirház eléggé rossz akusztikájú» nagyterme t# közrejátszott abban, hogy a produkciók nem nyújthattak csorbítatlan élményt. A poroszlói és a bésényőtélki Páva kör Vas* Lajos népdal gy 8 j teménye nek legszebb gyöngysaemei - vei állt a nagyszámú és igen hálás közönség elé. A füzesabonyi járás 'kóruskultúráját is reprezentáló műsorba» külön élményt. Jelentett az Egri Saamfőrlik u# Zenekar játéka, amely Farkas István vezetésével Erkel ünnepi nyitányát, a szerző Farkas Ferenc vezetésével pedig a Mátrai tárcák hangulatos három tételét adta elő. Vass Lajos egykori tanára előtt tisztelgett, amikor kórusával, a Vasas Művészegyüttes nemzetközi hírű énekkarával előadta Farka« Ferenc Göcseji madrigálját. E szép jubileum miatt is forró hangulatú hangversenyen — »ez természetes, ahol Vass Lajos megjelenik — nem maradhatott «1 a közös éneklés sem, így lett még emlékezetesebb a poroszlói vasárnap este. Egy jó szándékú megjegyzés azért idekívánkozik még: az önkritikusabb műsor választás és az elmélyültebb felkészülés még nagyobb sikert is hozhatott volna a kórustalálkozón részt vevő hélyi együtteseknek. Rátái Gábor hogy semmit se tud a Bárói, fogalma sincs, hol van, és hogyan lehetne elérni. Pedig a monteleprei csendőrök is tudták, hogy már hosszabb ideje Cippiben székel a banda vezérkara. Ezekben a napokban motorizált katonai különítmények lárták a vidéket, aknavetőkkel, géppuskákkal felszerelve, még gépágyújuk is volt Ez is a titkok közé tartozik: a katonai parancsnoka* gok tudták, hogy Giuliano csapatkapitányaival, Ptsciot- tával, Passatempóval, Manni- nóval, Terranovával, Ferre- rivel, Candelával meg a többiekkel Cippiben tartózkodik? És ha tudták, miért nem támadták meg? Véreséitől féltek, vagy inkább Crozza Black kézé volt a dologban? Amikor a csendőr főtörzsőrmester visszament a laktanyába, rongyos paraszti!- ueska kereste: — Főtörzs, ö várja. — Kiesóda* — Writert* Calándra. A fiúcska azonban már «fr» tűnt. És az altiszt elindult. Amikor kiért a városbői, egy ismeretién csatlakozott hozzá, és rövid járás után a Cippi - bé Véfeétő Magaslathoz Vitt«. Giulldfió és Gaspare Piaci-' ottá a paraeZtház küszöbén Várta; körülöttük fegyveré? banditák látcsővel fürkészték az országutat és a Völgyét — Miért öldöSdd még Mindig orvul á öséftdőrőteéí? az altiszt tüzelte magát; volt égy tervé, nagy fogás létt volna. — Uássöil á testiéi, fÓtöf• ísörrnéstét, itt éli páfdftéiö- lók! — Giuliano pökhendiért és fennhéjázva beszélt. (Folytatjuk.)