Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
I Milyen titkokat rejt az emberi agy? Beszélgetés dr. Szentágothai Janos egyetemi tanárral Ilyen lesz a Bükki Energetikai Kombinát Kétezer megawattos erőmű épül a Bükk alján A bükkábrányi lignitmező elhelyezkedése, és az erő* mű tervezett helye. (TERRA—KS) Dr. Szentágothai János neve ismerősen cseng nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi tudományos berkekben is. Sikerekben gazdag pályáján kísérleti agykutatással, főleg a szemmozgások, az egyensúlyi működések, a gerincvelő es az agytörzsi reflexek ideg- mechanizmusainak tanulmányozásával, az idegi gátlások szerkezeti alapjaival és a magasabb idegközpontok elemzésével foglalkozott. Sokoldalú munkásságának elismeréseként 1950-ben Kossuth-, 1970-ben Állami Díjat kapott, i 963-tól a Budapesti Orvos- tudományi Egyetem tanszék- vezető tanára, az egyetem Anatómiai Intézetének igazgatója, s jó ideje a Magyar Tudományos Akadémia alel- nöke. A hatvannégy éves tudós megnyerő egyéniségében nyoma sincs a póznak. Igazi pedagógus, kitűnő előadó, aki a legbonyolultabb szakmai kérdéseket is közérthetően, színesen magyarázza úgy, hogy a laikus hallgatót is beavatja az alkotómunka titkaiba. Munkatársunk életpályájáról, az agykutatás jövőjéről beszélgetett a neves orvosprofesszorral. — Azt mondják, hogy * tudós — akárcsak a költő — nem lesz, hanem születik. Igaz ez? — Nem egészen. Legalábbis az én esetem kivétel. Én ugyanis — szüleim csalódásara — nem voltam rendkívüli képességekkel megáldott gyerek. Akkor sem túlzók, ha azt mondom, hogy antitalen- tumnak tartottak. Nem vonzott egyetlen tantárgy sem, s nem vittem haza kitűnő bizonyítványt. A körülmények azonban közbeszóltak. Családom — az akkor még népbetegségnek számító tuberkolózistól tartva — Pest környékére költözött. Itt ismerkedtem meg — az aszfaltrengeteg után — az ezerarcú természettel, a változatos növény- és állatvilággal. Középiskolában már érdekelt a természettudomány. Egy alkalommal, kiváló minőségű, értékes mikroszkópot kaptam ajándékba, s ezentúl rendszeresen készítettem metszeteket s próbáltam ellesni az élővilág titkait. — Miért kötött ki végül is az orvostudománynál, azon belül is az agykutatásnál? — Kétségtelen, hogy a természettudományos érdeklődés sokféle pályára irányíthatja az embert. Én orvos lettem, mert hatott rám a családi tradíció. Ifjúkorában, majd mindenki a felfedezések sorát ígérő ismeretlennel akar megbirkózni, hogy bebizonyítsa képességei javát, hogy érezze az alkotómunka igazi örömét. A múlt század utolsó negyedéig úgyszólván semmit nem tudtak az agy működéséről, az idegsejtek funkciójáról. Megismertem Gogli professzor kísérleti módszerét, s ennek nyomán én is kimutathattam agymet- szetetmben az idegsejteket. S ha ehhez hozzáteszem, hogy az egyetemen Lenhossek-ta- nítvány voltam, akkor érthető, hogy a fiatalkori elhatározás egész életpályámat meghatározó élménnyé formálódott. Eredményeimmel elégedett vagyok, még akkor is, ha egykor nemzetközi szenzációnak számító megállapításaimat később, mások ismét felfedezték. Ez már a tudóssors velejárója. — Igen sok laikust és szakembert foglalkoztatja az a kérdés, hogy megismerhető-e az emberi agy, feltérképezhető-e hihetetlenül bonyolult kapcsolási rajza. Mi erről a kutató véleménye? — Pályám kezdetétől érdé. 1974, mágus 5.» vasarnap kelt ez a téma. Akkor bizony — az ifjúság természetétől fogva ilyen — optimistább voltam. Igen, de a látszat legtöbbször csal. Agyunk úgy működik, mint egy régi típusú telefonközpont. Az összeköttetések centruma a fehér-, a tényleges kapcsolások helye a szürkeállomány. Ez azonban csak a nyers séma, a valóság sokkal bonyolultabb. Gondoljuk csak el, hogy az emberi szervezetben harminc- milliárd idejsejt tevékenykedik. A legkisebb mozdulathoz is több százezer összműkö- dése szükséges. Ezért állítom, hogy a kapcsolatokat teljességgel soha nem derítheti fel a tudomány. Ez akkor is így van, ha évről évre zseniálisnál zseniálisabb felfedezésekkel gyarapszunk. Amerikában már megkísérelték — nem is reménytelenül —, hogy visszaadják a vakok látását. Ezt természetesen a korábbi kutatások sikerei nyomán tehették meg. Ugyanakkor nem tudjuk megmagyarázni például az emlékezés mechanizmusát — Az ön szemléletéből az következik, hogy a komputer nem versenghet az emberi aggyal. Ezek szerint azok is tévednek, akik bíznak abban, hogy százötven, kétszáz év múlva az akkori számítógépek megőrzik az egyes ember emlékképeit információs anyagát? — Azt hiszem, ez a tudományos-fantasztikus irodalom kedvenc témája marad, mert a jövő legnagyszerűbb komputere is csak tökéletlen alkotmány lesz az emberi agyhoz képest, hiszen ez az élővilág, a természet legcsodálatosabb produktuma volt és marad is. Információtároló képességének határát nem ismerjük. Igaz, az elkövetkező évszázadok során számos új felfedezéssel gyarapszik majd a tudomány, de ideg- rendszerünk mégis újabb és újabb titkokkal lepi majd meg a kutatókat Ez a reális álláspont korántsem borúlátás, csak a lehetőségek józan számbavétele. Hiszek az agy*1. A mezőtárfeányi községi tanács minden fegyelmi előzmény nélkül felmondta az orvos írnok állását. A dolgozó, aki már hart éve végezte az orvosímok teendőit fellebbezett a döntőbizottsághoz, amely visszaállította, munkaviszonyát A községi tanács azonban nem fogadta el a járási döntést s így az egri munkaügyi bírósághoz került az ügy, ahol a felek kiegyeztek: az elbocsátott orvosírnok a tanácsházán kap munkát. Igaz, kissé furcsa egyezség ez, de mégiscsak egyezség, amely úgy tűnik, jogilag pontot tesz a vita végére. Mi mégsem tehetjük ki azt a bizonyos pontot. Nem tehetjük, mert Mezőtárkány- ban rossz Ízű, törvénytelen módszert alkalmazták, ülő itt feljegyezni azt is, hogy sem az orvosímok, sem az orvos, és nyilvánvaló okból a községi tanács sem kívánja e sarok megjelenését. Mégis közreadjuk, mert meggyőződéssel hisszük, hogy az itt következő történet némi tanulsággal is szolgál... 2. A történet egyszerű. Azzal kezdődik, hogy az utóbbi években egyetlen orvos sem tudott meggyökerezni a faluban. Mióta elment a doktornő, a mezőtárkányiaknák csak helyettes jutott. Pedig nagyon kellett már az olyan orvos, aki ott él, ott lakik u faluban, s — aki marad its, kutatás jövőjében, de úgy gondolom, hogy a fantasztikum határát közelítő álmokat mindig egyeztetni kell a tényekkel bizonyítható valósággal. — Ez az, amibe az ember nem egykönnyen. nyugszik bele, hiszen a fantázia is agyunk szülötte, akárcsak a misztikum iránti vonzalom- Manapsag világszerte divat- téma a pszichizmus fogalomkörébe tartozó szuggesztió, telepátia, s izgalmas, érdekfeszítően megírt könyvek taglalják. Hogyan magyarázza ezeket a tudós? — Véleményem szerint ezen a területen igen sok sarlatán tevékenykedik. Egy tény: korunk kitűnő táptalaja a misztikumnak, amely legendák homályába menekül a valóság bonyolultsága elől. Igen, ma az egyes ember képtelen eligazodni a folyvást gyarapodó iniormációözön- ben. Ez világjelenség, s nem kevesen vissza is élnek ezzel. Azt azért mégsem állítanám, hogy az egész pszichizmus tudománytalan valami, s a szélhámosság kreációja, hiszen komoly szakemberek is foglalkoznak vele. Az 6 meglátásaikat is figyelembe véve mondom azt, hogy ezek mögött a jelenségek mögött van valami, valami, amit értő fejeknek kell mérlegre tenA történet egyik szereplője, a mostani körzeti orvos is helyettesként érkezett a községbe. Az elmúlt év októberében és novemberében ismerkedett a faluval, aztán úgy döntött, marad, letelepszik. Az emberek elégedettek voltak a hírrel és az orvossal is, a tanács vezetői pedig annak örülitek, hogy megoldottak végre egy fájó problémát. Korai volt az öröm. Az orvos ugyanis még a kinevezés előtt benyújtotta követelését: 1973. december 15-én írásban közölte, hogy csak abban az esetben jön a faluba, ha az orvosirnokot leváltják. A tanács vezetői ahelyett, hogy határozottan visszautasították volna a sürgető követelést, gyorsan eleget tettek annak és december 29-én írásban közölték az orvosímokkal, hogy december 31-től (milyen sürgős volt!) elbocsájt- ják állásából. Három nap múlva az orvos ájtvette kinevezését. .. Nem szoktuk kéltségbe vonni ilyen esetben egy orvos véleményét, hiszen ő tudja legjobban, hogy beosztottja milyen szakmai ismeretekkel és emberi tulajdonságokkal rendelkezik, al kalmas-e, vagy sem feladó tainak elvégzésére. A mező- tárkányi körzeti orvos szerint az írnok nem alkalmas erre a beosztásra, így nem is tud vele együtt dolgozni. Ha nem ismernénk az ügy hátterét és következményeit, akkor is tamáskodhatnánk: hat évig jó volt az orvos- irnok...? Csakhogy isrrieriuk as úgy Hamarosan új nevet kell megtanulnunk: Bükki Energetikai Kombinát. Teljesítménye 2000 MW lesz, annyi, mint a mai villamos energia- fogyasztásunk 50 százaléka. Az erőmű a Borsod megyei Bükkábrány szomszédságában épül fel és a környéken létesített külszíni fejtésből kapja a kazánok fűtéséhez szükséges évi maximális 20 —22 millió tonna lignitet A kombinát, amely 1980—1985 között kezdi meg az energiaszolgáltatást, megközelítően 50 milliárd forintba kerül, és ez a hatalmas összeg már egymagában is jelzi létesítésének fontosságát. Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter legutóbbi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Bükki Energetikai Komhinát létrehozására vonatkozó javaslatot jóváhagyták és megkezdődtek az előkészítő munkák a beruházási program kidolgozására. A fenti időszakban, mint ismeretes, atomerőmű is épül, s ez tükrözi azt a koncepciót, hogy az elkövetkezendő évtizedek nagy energiaigényét elsősorban szén- és atomerőmüvekkel kívánjuk kielégíteni, a kőolajat és a földgázt pedig a lakosság, a vegyipar, valamint a kevesebb energiát fogyasztó üzemek céljaira tartják fenn. A bányából és erőműből álló BEK mindkét üzeme méreteiben és megoldásaiban újdonságot jelent Magyarországon. A bükkábrányi külszíni fejtés szénkészlete és területe egyaránt két és félszerese a visontai fejtésnek. A mintegy 500 millió tonnára becsült lignitkészlet minősége is jobb, mint a vi- santai fejtésből származóé. — A Bükkábrány térségében levő szén kincs kibányá- szásának megindításához először a terület víztelenítését kell megoldani — mondta Faur György, a tervezési feladatokat végző Bányászati Tervező Intézet szakoszály- vezetője. A szénkészletek felszínre hozatalának megkezdése előtt mintegy 120 millió köbméter mennyiségű fedőhátterét, jóil ismerik azt a faluban is, legjobban a tanács vezetői, hiszen éppen ők tettek ígéretet az orvosnak arra, hogy — feleségét írnokként alkalmazzák a körzeti rendelőben. Alkalmazták is, mégpedig 1974. január 26-tól. Ilyen körülmények között bizony hajlamosak vagyunk arra, hogy kétségbe vonjuk az orvos nyilatkozatát, amellyel tulajdonképpen helyet csinált a feleségének. A féleség munkához való jogát természetesen nem vitatjuk. Sőt! Hasznosnak tartjuk, ha az orvosfeleség más szakképesítés híján a rendelőben segíti férje nehéz hivatását. De a mezö- tárkányi rendelőben mar volt egy orvosírnok! A tanács vezetőinek jó szándékát sem vonjuk kétségbe. Nyilvánvaló, hogy az orvos válaszút elé állította őket, s habozás nélkül az írnok rovására döntöttek. Minden áron orvost akartak szerezni a falunak! Közben azonban megfeledkeztek arról az alapvető igazságról, hogy az elvtelen alkudozások, a törvenytelen módszerek előbb-utóbb zsákutcába vezetnek. 3. Es most itt a zsákutca. A már említett egyezség alapján május 1-től a tanácsházán adminisztrátorként alkalmazzák a korábban elbocsátott orvosimo- kot. Feje tetejére állított kényszermegoldás ez, néni beszélve amol, hogjt <u réteget kell letakarítani. A nyitás helyén ez a fedőréteg csak 30 méter vastag, de vannak olyan részek, ahol ez a 100—120 métert is eléri. Kilenc hatalmas NDK gyártmányú fejtógép termeli majd a napi 300—330 ezer köbméter meddőt es hat kisebb gép a napi 70—80 ezer tonna szenet az erőmű számára. A meddőt eltávolító fejtőgép 11 méter átmérőjű marótárcsával dolgozik, s ez a tárcsa 40 méter hosz- szú karon kinyúlva, legyezőszerű mozgással „harapja a földet”. A bányát behálózó szállítószalag-rendszer tervezett hossza 50 km, s rajta óránként 16—18 km-es sebességgel halad majd a kitermelt szén és meddő. A 2000 MW-os erőmű építése előreláthatóan már 1976- ban megkezdődik. Négy, egyenként 500 MW-os blokkból áll. 1950-ben még az 50 MW-os gépegységek számítottak újdonságnak, s jelenleg is hazánkban, a legnagyobb teljesítményű blokk 200 (MW-os. egyezségnek fc vau. némi szépséghibája. Nevezetesen az, hogy az orvosimoki állás meghatározatlan időre szólt, míg az adminisztrátori beosztás ez év végéig„ s mindes felmondás nélkül lejár. Hadd hivaitkozzunk itt a polgári perrendtartásra, amely kimondja, hogy az egyezség csak akkor érvényes, ha megfelel a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek. Nem vitás, hogy a szóban forgó egyezség hátrányos helyzetbe hozza a volt orvosírnokot. De 'nem mehetünk el szó nélkül az ügy végső kimenetele előtt sem. Az orvos — akinek a tanács tehát teljesítette követelését — bejelentette, hogy elmegy a községből, jobb helyet talált s — úgymond —, különben sem bírja már idegekkel a négy hónapja tartó viszálykodást. A költözés gondolatával foglalkozik a volit orvosírnok és pedagógus férje is, pedig ők már több mint két évtizede lakják és szolgálják a falut. Most mégis úgy érzik, menniük kell, hiszen igazságtalanság történt velük, miközben felmorzsolódtak az ő idegeik is. Az apró részletek igazságát szinte lehetetlen kibogozni, Mezőtarkányban ugyanis a tények helyett mar az indulatok játsszák a főszerepet. Mennek a névtelen levelek, jut belőle az orvosnak és a volt írnoknak is. Aláírásokat gyűjtenek, beadványokat készítenek, oda a jó hangulat, ideges a falu. A vélemények bár megoszlanak, azzal mindenki egyetért, hogy orvos kell a faluba. Ez a mostani ugyanis elmegy. Zsákutca! Markups László , Ocsay Mihály, az ERŐTERV igazgatóhelyettese elmondotta, hogy az erőművet a jelenleg elképzelhető légköri szerűbb kömyezetvedelmi berendezéseikkel látják el. A füstgázok pemyetartalmát 99 százalékos hatásfokkal dolgozó elektrosztatikus szűrők kötik le. A füstgázoik eloszlatását egy, Magyarországon rekordnak számító meretű, 250 méter magasságú kémény alkalmazásával oldják meg, s ugyancsak a magas kémény gondoskodik arról, hogy a levegőbe jutó kéndioxid ne szennyezhesse káros mértékben a' környezetet. Az erőmű berendezéseinek szállítására jelenleg pdacku* tatások folynak a hazai gyárakban és a KGST-országokban, s ha megfelelő ajánlatok érkeznek, akkor a szocialista országok közö6 szállításai révén készülhetnek el az erőmű energiatermelő gépegységei, berendezései. A Bükkábrány, Ernőd és Mezőnyárád által határolt mintegy 50 négyzetkilométeres területen levő szénva- gyom feltárása szükségessé teszi e területen jelenleg áthaladó Budapest—Miskolc közötti vasútvonal áttelepítését. Miután fokozatosan haladnak a bányaműveléssel, így a tíz kilométer hosszúságú villamosított vasútvonal- szakasz áthelyezésére várhatóan csak 1980—82 között kerül sor. Ugyancsak meg kell változtatni a hármas számú főútvonal egy négykilométeres szakaszának a helyét; ez az új út már 1978-ban elkészül, hogy a szénkitermelés és a fontos főútvonal forgalma egyaránt zavartalan legyen. Az erőművet és a bányát 30—35 éves élettartamra tervezik. Ennyi idő után az erőmű elavul, és a külszíni fejtés készlete is kifogy. Az 500 millió tonna szén kitermeléséhez kétmilliárd 50« millió köbméter meddőt is ki kell emelni, s így a kombinát létesítése a környezetre nagy hatást gyakorol. (Lakott település, néhány tanya kivételevei, nincs a létesülő bánya területen.) A kitermelt meddőt, valamint az erőműben keletkező évente 4—ő millió tonna mennyiségű salakot visszaszáll ítják a hányókba, s így a művelés tizedik éve után már megkezdik a szántóföldi termelésre ismét alkalmassá tett területek visszaadását a mezőgazdaságnak. Az ember energiaéhségének csillapítása a jövő évezred első évtizedében (nincs is már olyan messze ez az időszak) két hatalmas, 120 méter mélységű, egyenként 6 négyzetkilométeres nagyságú tavat hagy az utókorra. A népgazdaság fejlődéséhez kell a villamos energia; a tavak pedig minden bizonynyal üdülőtelepekké fejlődnek, s így a következő generáció emberásta Kis-Balato- nokat is látogathat a Bükk aljában. _ , Repedek S. l»i*év niük. Pécsi István Zsákutca