Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
Táncsics Mihály Születésének százhetvenötöd k évfordulójára Háromszéki népballadák Esőnek Petőfi Sándor állított emléket róla — még életében, 1848 márciusában ina. „Nem elég... most föl Ladára, Ott egy író fogva t i®, Mert nemzetének javára célzott munkáiban.” Közel száz éven át nem i tudtak róla sokkal többet, mint hogy 1848. március 15- én a felkelt pesti nép a márciusi ifjak vezetésével kiszabadította börtönéből Táncsics Mihályt, az akk<T 49 esztendős írót. Telkes jobbágy fia, a Veszprém megyei Ácsieszé- ren született, 1799. április 21rén. a hét életben maradt (anyja 13 gyermeknek adott életet) testvér közül a középső volt. „Paraszt-anya szülte" — Idézte származását Ady és származása egyben eg:' életre szóló elkötelezettséget is jelképezte. A jobbágysors, majd a maga választotta céhlegénység (takácsinas, majd 6egéd) a feudális vilit; minden gyötrelmét alap ve' ö e.ményként véste egész életébe. Nehéz küzdelmek árán tanul, elvégzi a tanítóképzőt, majd az egyetemet látogatja, nevelősködik, bejár’a Nyugat-Európát, Angliát. Franciaországot, Németországot, közelről látja a polgári társadalmat. Tanulósága és munkája révén kiemelkedik ugyan osztályából, de egész óla-e során hű marad a „muakásnéphez”, ahogy ő a dolgozókat egységesen nevezi. Először 1847-ben csukják börtönbe. Ekkor már az ellenzék egyik isméid alakja. Elfogatásának közvetlen kiváltó oka „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak” című röpirata. Vizsgálati fogsága során az ügyész 10 éves sáncmunkára való indokolást fogalmaz, a röpiratb.m — a vádló szennt — „alperesnek abbéit vétkes szándéka ömlik el, hogy országidéi rendszerünk feidúlósúval, a személy- és vagyon- beli jogok egyenlőségi elve terjesztessék.. " A forradalom és szabadságharc hónaojaiban minden energiáját a köz, a nemzeti egység ügyének szenteli, de olyan nemzeti egységet hirdei, amelyben a parasztság politikailag és gazdaságilag egyenrangú fél. Nemcsak a békepárttal, de Kossuthtal is szembekerül. 1848. április 2-án jelenik meg szerkesztésében az első magyar néplap, a Munkások Üjsága. A lap élén a mottó, amely egyben program is; „A kormány az országért van, tehát fölötte a nemzet mindenkor intézkedhetik.” Az 1848-as forradalom és szabadságharc vereséget szenvedett, a polgári átalakulás folyamata a jobbágyság felszabaduiásával mégis megkezdődött. A jobbárvság megszűnt, de a parasztság nagy tömegei föld nélkül maradtak. Táncsicsot is halálra ítélte a Habsburg-szoldateszka, Kossuthtal együtt akasztották fel „jelképesen”. Hét évig bujkált, saját otthonában Pesten, egy föld alatti üregben. S közben írt, dől gozott. Nem adta fel a világnézeti harcot, miközben az akasztófa fenyegette, éhezett, nyomorgott. Ékkor, 1851-ben írja „Mik a vörös republikánusok és mit akarnak?" című röpiratát. ebben határozott forradalmi demokrata követeléseket fogalmaz meg. Egyik fő szemezője az 1860-as március 15-i tüntetésnek, de még e’ő*te egy nappal letartóztatják. Az ügyész halált kér rá, tizenöt esztendőt kaoott. A kiegyezéssel meghirdetett amnesztia visszaadja szabadságát. Hatvannyolc éves és csaknem teljesen vak, de a harcot eszméiért tovább folytatja. 1869. január 2-án jelenik meg új lapja, az Arany Trombita első száma. Márciusban az orosházai kerület képviselőjének választja, s rögtön utána ismét bevonul a fogházba, egy hónapot ül sajtóvétség miatt. A politikai küzdelmek középpontjában a meddő közjogi harc került, a 48-asok és 67-esek táborát egyaránt a dzsentrik vezetik. De már szerveződik az új, a társadalmi átalakulást valóban igénylők arcvonala, élén a szocialista eszmékkel vértezett szervezett munkásokkal. Táncsics már a harmincas években megismerkedett az utópista szocialista tanokkal, és kezdettől fogva rokonszenwel kísérte a szocialista mozgalmat. Bár mindvégig elsősorban a szegényparasztság radikális követeléseit képviselte, hangot adott a munkás-paraszt szövetség gondolatának. Nyolcvanegy eves, amikor még cikkeket ír a Népszavába, a szocialisták lapjábg. 1800 hútvőtján, Föl támadás című cikkében a Népszava agitátorok gárdájának élére állva írja; „A föltámadást ti fogjátok eszközölni, megteremteni munkás barátaim, mert létezhetik-e a nagy természetben más biztos talaj, mint a munka, a munkásság!.. Személye állandó felkiáltójel a hajdani 48-asok tábora előtt. 1881. március 13-án így ír róla a Népszava szerkesztője, az egyetlen hű küzdőtárs, Kászonyl Dániel: „a költő, kit akkor diadallal kiszabadítottunk., most 82 éves aggastyán, nélkülözések közt tölti agg napjait”. Egy év múlva ismét — 1882. január 12-én; „Szegény, szegény öreg ember, a kinek csak az a vétke van, hogy még mindig itt él közöttünk!” Majd hozzáfűzi; „Meglehet, hogy a késő utókor oly költséges mauzóleumot fog neki felállítani, melynek ára egész életére elég lett volna.” 1884-ben halt meg. M. L. Trák halomsírok Az észak-bulgáriai Laszar Sztanevo falu vidékét régészeti expedíció „szállta meg”, hogy a következő években feltárja a környéken rejtőző halomsírokat. Eddig 16 sir helyét állapították ineg, ám a szakértők véleménye szerint 50 évvel ezelőtt még 70 trák halomsír volt ezen a területen, melyek közül sok időközben teljesen megsemmisült. Az első három halomsírban talált leletek új érdekes adatokat szolgáltattak a Bulgária földjén élt egykori trák törzsekről, szokásaikról. Az egyik halom még az Időszámítás előtti hatodik századból, a rómaiak előtti korból származik — az üres agyagurna tanúsága szerint csupán szimbolikus sír volt. A másik ugyancsak a rómaiak előtti korból származó sírban egy katona holttestére bukkantak, amelyet _ valamilyen ismeretlen szilárdítóanyaggal preparálva közvetlenül helyeztek a földbe. A csontváz medencéjén hat centiméter hosszú, hátravetett fejű, fekvő őzzel díszített bronz övcsatot találtak. Az élethű és finommívű munka azért is nagyon értékes, mert arra utal, hogy már a romaiak előtti korban élő trákok is használtak állatrajzokkal díszített ékszereket. A harmadik sir egy későbbi korból, az időszámítás utáni második századból való. Itt több urnát találtak: feltehetően e domb alatt több halottat temettek el. A sirt kívül és belül folyami kavicsból készült gyűrű veszi körül; ezek nem annyira megerősítésül szolgáltak, inkább szimbolikus jelentőségük lehetett. A negyedik halomsírban egy ritka, kerek bronz pénzre bukkantak, melynek egyik oldalán Antonins Pius (138—161) római császár, a másikon pedig Viktória istennő látható, gerellyel a kezében. A pénzen levő latinbetűs feliratból kiderül: az érmét a szenátus engedélyével verték. Talán hihetetlen, de mégis igaz: Kallós Zoltán felbe. csülheteten értékű és méltán nagy sikerű balladáskönyve után most ismét egy vaskos kötetre való vers — pontosabban népballadaszöveg van kezünkben: Háromszéki népballadák címmel adta közre a Kriterion Könyvkiadó. A csaknem felezer (számszerint 425) verset tartartalmazó, ízléses kiállítású könyv anyagát Albert Ernő sepsziszentgyörgyi tanár gyűjtötte tanítványaival. Ha belegondolunk: heroikus vállalkozás, hisz változó emberanyaggal, hosszú éveken át gyűjteni népi szöveganyagot nem egyszerű feladat, sok türelmet igénylő, kitartó munka ígérhet csak eredményeket. Albert Ernő és tanítványainak gyűjteménye viszont szépen példázza: megéri a fáradság, ha az akarás nem lankad, jelentős tudományos eredménnyel zárulhat egy-egy ilyen hagyományőrző akció. Okkal írja hát a kötet bevezetőjében Faragó József — Albert Ernő tudós tanára: „Végeredményben a Háromszéki népballadák mennyiségileg mostanáig a leggazdagabb magyar balladagyűjtemény. Tudományosdokumentációs értékét növeli az a tény, hogy egy összefüggő, viszonylag kis terület balladaköltészetéről ad a tipológia teljességet megközelíteni szándékozó, reális, nem szépítően válogató áttekintést.” Tegyük hozzá: izgalmas, a népköltést szerető olvaso számára különösen sok szép élményt kínáló áttekintést. Mert a magyar népballada« aríyag igen változatos példáit találjuk meg a kötetben: mintegy hetven klasszikus balladát (a Molnár Anna címűnek hét, a rossz feleseg témakörének három, a megesett lányról szóló szövegeknek kilenc, a halaira táncoltatott leányról szólónak, a Fehér László-balladának tizenöt-tizenöt változatát stb. közli) húsz történeti betyárballadát (Bogár Imréről, Angyal Bandiról, Rózsa Sándorról a legtöbbet); száznál több új balladát (a cséplőgépbe esett lányról, a meg- gyükolt szeretőről, az anya gyilkos fiúról stb.) s százegy- néhány helyi balladát. A népballadakincs létének, virágzásának szép bizonysága ez a félezernyi szöveg, hisz java részét csak a legutóbbi esztendőkben gyűjtötték fel, s az adatközlők szinte valamennyi korosztályt képviselnek: a nyolcvanéves öregember éppúgy énekelt balladát a gyűjtőknek, mint húsz esztendős vagy ez eladó sorban lévő tizennyolc éves leány. S az élő népbal- ladaműfaj bizonysága az is, hogy a legfrissebb élményanyag is visszacsendül egy- egy szövegben, s így lesz a népélet alakulásának az ősiségtől a máig ívelő krónikája is ez a szép gyűjtemény. A zeneileg képzett olvasó természetesen megtalálja a dallamkincset is. a közreadott szövegek legjavának dallama is szerepel a könyvben... Lőkös István VWVNAA^VSAA/WWWWWVWS/WWWWWWVWWWWVVW>AiWiyVV\AA/WWWWVW/AA(WWVVWV)AA(WVV^W/W^ «/WWW*» S afe apó takaros kis házikóban élt a feleségével. Az egesz udvar — a kiskaputól a verandáig vezető út kivételével — tele volt virággal. A kertben, mintha gyapottal szórták volna be, fehéren virágoztak a meggyfák. A kasok körül ezernyi méh zümmögött, és ettől Zakimak olyan érzése támadt, mintha minden énekelne az udvaron. Safe apó tiszteletre méltó kora ellenére derűs, piros arcú, élénk- barna szemű öregember volt. Szívélyesen fogadta a vendéget, bevezette a házba, ahol szintén csupa virág volt minden. Az ablakdesz- kán, állványokon, vagy csak úgy a földön álltak a legkülönbözőbb méretű agyagcserepekben. — A megyei pártbizottságról jövök — mutatkozott be Zakir. — Ügy hallottam, hogy Safe bácsi a polgárháború idején látta Lenint. .. Az aprócska, de korához képest még meglehetősen fürge öregasz- szony már terítette is az asztalt, és egy perc múlva az ínycsiklandó falatokkal megrakott tányérok, cseréptálak között ott állt a ragyogóra fényesített szamovár. — Nincs a világon semmi hasznosabb, mint a méz — kínálgatta Safe apó. — Tisztítja a vért, megnyugtatja az idegeket. A mikor megették a mézet, Safe apó megkérdezte: — Aztán miért érdekel téged az a találkozás fiam?-4 Közeledik a Lenin-évforduló. Safe bácsin kívül a járásban nincs olyan részvevője a polgárháborúnak, aki látta volna Lenint. — Igen, igen — bólogatott az öreg. — Egyre kevesebben vagyunk, akik láttuk Lenint... Az ember élete úgy elfut, akár a hegyipatak vize. Pedig mintha tegnap történt volna, éppen olyan idős voltam, mint most te, fiam... — Egységünket Arzamaszba ve- £ zényelték. Feltöltötték újoncokkal, í új felszerelést, fegyvert kaptunk FAZLI MUHAMMADIJEV*: SAFE APÓ * Tadzsik író, Nehány napot pihentünk, aztán egyszer alkonyaikor bevagoniroz- tak minket — irány a front! De még el se helyezkedhettünk, újabb parancsot kaptunk, hogy szálljunk ki és sorakozzunk fel, mert gyűlés lesz. „Ezeknek is jókor jut eszükbe gyűlésezni — dör- mögtük. — Inkább egy pofa meleg levest adnának!” Apró szemű eső szitált, csontjainkig hatolt a nedvesség, a sár cuppogott a lábunk alatt. Kedvetlenül sorakoztunk... Egyszerre az első sorokban mozgolódás támadt kiáltozás hallatszott: — Lenin van itt! Lenin fog beszélni! Mintha hatalmas forgószél kapott volna fel valamennyiünket, kiözönlöttünk a pályaudvar előtti térre. Nekem sajnos csak az utolsó sorban jutott hely. És akkor megjelent Lenin. Olyan csönd lett, hogy a légy zümmögését is hallaná lehetett. Tudod, fiam, már addig is volt alkalmam parancsnokok és komisszárok beszédét hallani, de olyan egyszerűen, olyan világosan még senki se beszélt arról, hogy miért kell nekem, Safe Rabiullin- nak a tetűket hizlalni a lövész- árokban, senki olyan meggyőzően nem mondta el, mit hozott nekünk Október... Azóta hordozom a szívemben ezt a fényes emléket. Számtalanszor néztem farkasszemet a halállal, megmerültem folyókban, hatalmas mocsarakban, éhségtől, szomjúságtól gyötörten vánszorogtam a perzselő homokon, de Lenin szavai, mint egy talizmán, elhárítottak tőlem minden veszedelmet.. Z akir Muhabbatev hajnalig készült az előadásra. Sok érdekes anyagot gyűjtött össze Gorkij, Krupszkaja, Boncs-Brujevícs, Fotyijeva visszaemlékezései- bői, és az öreg szakács elbeszélésével fejezte be. Munkahelyén azonnal felolvasta a főelőadónak. Az figyelmesen hallgatta, közben bíztatóan bólogatott, de amikor Zakir rátért a befejezésre, hirtelen elkomorodott és türelmetlenül dobolni kezdett az asztalon. — Hol történt az a találkozás? — kérdezte. — Arzamaszban. — Hm... — düwnyögött a főelőadó és szemrehányóan csóválta a fejét. — Lenin soha nem volt Arzamaszban. — Hogyhogy? — Az persze meglehet, hogy ifjúkorában, amikor a kazanyi egyetemen tanult, átutazóban megfordult abban a városban is, de abban az évben, amelyikről a maga szakácsa beszélt, nem volt Arzamaszban. — Safe bácsi nem csaphatott be — vágott közbe Zakir, aki a „maga szakácsa” kifejezést különösen bántónak érezte. Néhány nap múlva Zakir kiküldetésből zötyögött hazafelé teherautón. Az út mellett, a réten meglátott két öregembert. Egyikük szalmakalapot és kaftánt viselt, a másik ünneplőben volt, fején hímzett vörösbársony tübetejka, amilyent a tatárok hordanak, Zakir megismerte Safe Rabiullint. Szomszédjával éppen kaptárakat állított fel a mezőn. Zakir zörgetett a vezetőfülke ablakán, az autó megállt. Az öregek örömmel fogadták. — Safe, gyújtsd be a petróleum- főzőt, addig én elmegyek vízért — mondta a szomszéd. Safe apó kihozta a sátorból a szőnyeget, leterítette a fűre, lepényt, tojást meg egy fazék aludttejet rakott rá. Ahogy ide-oda sürgölődött a sátor és a szőnyeg között, minduntalan mentegetőd- zött a vendég előtt: — Rögtön, rögtön, egy pillanat... — Papa, csak egyetlenegy szót akaróik mondani — próbálta megr állítani Zakir, de az öreg nem hallgatott rá. — Egy perc türelmet, fiam! Mindjárt elkészítek mindent, letelepszünk és akkor majd nyugodtan beszélgethetünk. símét eltűnt a sátorban, és Zakir nemsokára meghallotta a petróleumfőző zümmögését. Kisvártatva előjött egy tál lépesmézzel, amellyel csak legkedvesebb vendégelt szokta megkínálni. — No most már beszélgethetünk — ült le az öreg. Ahogy Zakir rápillantott örömtől sugárzó arcára, barátságos mosolyára, hirtelen zavar fogta el, nem tudta, hogyan kezdje. Elsőnek Safe törte meg a csendet: — Hogy vagy fiam? Hát a család? — Köszönöm, papa, mindnyájan jól vagyunk... Csak . azt akarom magának mondani, hogy én... hogy mi... hogy mi nem tudtuk felhasználni az elbeszélését. A könyvekben ugyanis meg van írva, hogy Lenin nem volt Arzamaszban. .. — Hogyhogy nem volt?! Az öreget mintha letaglózták volna. — Ha nem volt, hált nem volt. Nincs mit tenni — tárta szét a karját Zakir. Nyomasztó csend lett. Safe apó gepiesen emelte a szájához az alud'ttejes köcsögött. A keze remegett A szőnyeg fölé görnyedt, az aludttej végigcsorgott a szaitállán és a térdére csöpögött. „Na, ezt jól megcsináltam” — gondolta Zakir. Nem várta, hogy szavai ilyen hatást keltenek. Szerette volna megnyugtatni az öreget, néhány kedves szót mondani neki, de nem tudott megszólalni. Safe apó letette a H öcsögött, szótlanul felállt és lassan vánszorogva lefelé indult a hegyoldalon. A meghökkent Zakir úgy ült a helyén, mintha odasaegezték volna. Látta, hogy a két öreg szót vált egymással, aztán Safe apó egyszerre csak lerogyott a földre, öreg barátja futva igyekezett a sátor felé. Elhajította a teáskannát is, és már messziről kiáltotta: — Eriggy, fiam, menj el a főnöködhöz és mondd meg neki, hogy Safe Rabiullin soha nem ejtett ki hazug szót a száján. Igenis a saját szemével látta Lenint! — Közben odaért Zakirhoz és elfúló hangon hozzátette: — Mondd meg neki azt is, hogy én, Safe szomszédja, esküszöm ft négy gyermekem életére, hogy Safe Rabiullin (sohasem hazudott életében! Másnap reggel Safe apó felesége bement a megyei pártbizottságra. Ajkát összeszorítva némán Zakirhoz lépett, négyrét hajtott papírlapot tett eléje, és rá sem pillantva így szólt: — Safe üzeni, hogy olvassa el! Az asztalon Mihail Vasziljevics Frunze parancsának másolata feküdt, amelyben köszönetét fejezte ki Safe Rabiullin vöröskatonának a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg soraiban teljesített példamutató szolgálatáért és a fehérgárdisták ellen vívott harcokban tanúsított bátor magatartásáért.. ... Mindez két esztendővel ezelőtt történt. Safe apó és felesége él és jó egészségnek örvend, öreg barátjával áprilisban teherautóra pakolja a kaptárakat, a Faj zabádon túli hegytetőkre vagy az Obi-. Garma közelében fekvő mezőkre viszik... Zakir, Muhabbatov pedig minden tavasszal, Lenin születésének évfordulóján elmeséli a falvakban, hogyan találkozott Safe apó Leninnel. Csupán Arzamasz- ról nem tesz említést. Hadd gondolják csak, hogy Moszkvában látta Lenint. N em is ez a lényeg. Hiszen mindenki tudja, hogy Lenin ott él az emberek szívében, jelen van életünk minden percében — mit számít hát akkor, hogy nem járt Arzamaszban... F ordította: Zahemszky László
