Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
Áz Egri Dózsát a varos és a megye vezető egyesületének ke l tekinteni Beszámolónk a sportkör évi közgyűléséről Mint már pénteki számunkban közöltük, megtartotta évi közgyűlését az Egri Dózsa SC. Az elhangzott beszámoló jelentésről most tájékoztatjuk olvasóinkat. A jelentés bevezetőjében a sportmozgalom átszervezésével, a változásból adódó feladatokkal foglalkozott, majd az Egri Dózsa SC elmúlt évi eredményeit ismertette, megállapítva, hogy bár sok gond, anyagi és személyi jellegű probléma nehezítette a munkát, összességében eredményes volt a múlt esztendőben végzett sporttevékenység. A mintegy 900 tagot számláló, kilenc szakosztályt működtető klub élén 25 fős elnökség all. Az egyesület ügyvitelének munkáját a múlt év szeptemberétől társadalmi tisztségviselő látja el, ami ilyen nagy egyesületnél jelentős nehézségeket okoz. A gondok ellenére a múlt évi közgyűlés által meghatározó* ' célokat sikerült meg- v -i. Az Egri Dózsa az agos rangsorban a 10. lett, sportolói 1973-ban 335 pontot gyűjtöttek, s ez 17-tel több az előző évi ossz pontszámnál. A vidéki egyesületek közül csupán a Dunaújváros előzi meg az Er'ri Dózsát. Ennek az eredménynek az elérése az egyesületnél alkalmazott 42 edző jó munkáját is dicséri. Közülük 21 foglalkozik sportiskolásokkal. A beszámoló megállapította, hogy a sportlétesítmények száma nem kielégítő, az elmúlt évben nem javult az ellátottság. Csökkent a közönség érdeklődése — a vízilabda-mérkőzések kivételével — az egyesület rendezvényei iránt. Ezen részben a labdarúgók jobb szereplése részben pedig a szurkolókkal kialakított jobb kapcsolat, pártolótagság szervezése segíthet. A továbbiakban a szakosztályok tevékenységét elemezte a beszámoló, hangsúlyozva, hogy ezek legtöbbje — különösen amelyek versenyzőinknek előképzését a sportiskola oldja meg — megfelelő utánpótlással rendelkezik. Az élre kívánkozik az úszó- és vízilabdaszakosztály eredménye! A Dózsa az országos rangsorban elért előkelő helyét elsősorban az úszók által szerzett 328 pontnak köszönheti. Az úszók tavaly 26 bajnoki címet nyertek, 33 minősített versenyzőjük közül négy első osztályú, ugyanennyi válogatott és 11 ifjúsági aranyjelvényes. Hazai és nemzetközi találkozókon egyaránt hírnevükhöz méltóan álltak helyt. A jelenlegi versenyzőgárda igen fiatal, és szép reményekre jogosít. A vízilabdacsapat OB I-ben elért negyedik helyezése jelentős előrelépés, hazai tornákon és a hollandiai Haselen Kupán elért sikerei egyaránt igazolják az itt végzett jó munkát. Ugyancsak eredményes a vívószakosztály, minősített versenyzőik száma 26, akik közül kilenc I. osztályú. A felnőtt szakosztály és a sportiskola között kitűnő az összhang. Az OB I-es kardcsapat negyedik esztendeje szerepel az I. osztályban. Az atléták száma ugyan még kevés, eredményeik, igyekezetük azonban bíztató. A sportiskolái osztályok be- érése után további fejlődésre lehet számítani. A teniszezők női csapata OB H-be, férficsapata az OB III-ba jutott egy osztállyal előbbrelépve. Versenyzőgárdájuk gerincét 12. —16 éves fiatalok alkotják. A rövid múltra visszatekintő torna-szakosztály főfoglalkozású vezetőedzője év végén lemondott, helyére azóta új edzőt állítottak. A nők1 különösen az egyéni országos versenyeken szerepeltek sikeresen. Javultak a csel- gáncsozók edzéslehetőségei, tavaly több versenyen indultak és eredményesebben is szerepeltek, mint a korábbi esztendőkben. Nehézségekkel küzdött az NB Il-es női röplabdacsapat, de a jelenlegi gárda szorgalma, fejlődő képessége és közösségi szelleme alapján remélhető, hogy 1974-ben nem lesznek kiesési gondjaik. Itt erősíteni kell a szakosztályvezetés munkáját, valamint nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlás nevelésére. A súlyemelő-szakosztály kitűzött céljaiból keveset teljesített, edzőtermüket a múlt év második felében lebontották és edzőjük is hosszú ideig betegeskedett. Az intéző bizottság az előzmények alapján a szakosztály további működésének felfüggesztését javasolta. Köztudott, hogy a labdarúgók szereplése befolyásolja az egyesület életét. A gyengébb eredmény anyagi nehézségeket okoz, míg a siker nemcsak fellendüléssel jár, de jó közérzetet is biztosít az egyesületen belül, valamint a város és a megye sportkedvelőinek körében. A szakvezetők váltó zása, néhány játékos távozása ismeretes. A jelenlegi edző, Nagyszalóki András, lelkiismeretes munkájával az elnökség elégedett. Az őszi gyenge szereplés oka a beszámoló szerint az volt, hogy az újonnan igazolt játékosok legtöbbje nem vert gyökeret az első csapatban, sőt még a 18-as keretben sem. Ezenkívül kedvezőtlen volt a sorsolás is. Csupán az vigasztaló, hogy az együttes megőrizte hazai veretlenségét és több saját nevelésű fiatal épült be az első csapatba. Az elnökség a sportág átszervezésének imeretében továbbra is a második vonalban, tehát a jövő NB II-jében való bentmaradást tűzte ki célul. Ezután a sportiskola munkáját külön is értékelte a beszámoló, elismerve és méltányolva a négy szakosztályban végzett tervszerű és átgondolt munkát, valamint ennek eredményeit. A beszámoló a továbbiakban megállapította: szükségesnek tűnt valóban, hogy a megye vezetői körültekintően megvizsgálják Eger sportéletének helyzetét. Felvetődött a város minőségi sportját képviselő sportkörök egyesítésének gondolaMa a Várpalota látogat Egsráe A tavaszi idény első fordulójának legnagyobb meglepetését okozta ma egy hete az Egri Dózsa NB I. B-s labdarúgócsapata a Kecskemét legyőzésével. Erről beszéltek a héten Egerben a szurkolók, hiszen a legoptimistábbak sem mertek arra gondolni, hogy Kecskeméten négy gólt szerezzen a lila-fehér csatársor, ugyanis a KSC kiesés ellen küzd, számára a hazai találkozók megnyerése „létkérdésnek” számít. Az egri győzelem ennek ellenére megszületett, mert a Dózsások taktikai fegyelemben, lelkesedésben ellenfelük fölé tudtak kerekedni, s ez döntőnek bizonyult a csúszós talajon. Körülbelül azt a játékot produkálták, amelyet elvárnak általában a szurkolók csapatuktól. A sikert tehát örömmel könyveljük el valamennyien, mert ez jó hatással leh°t a folytató~rt. a tóvá’''M eredményes játékra, amelyre ugyancsak szükség lesz tavasszal is. Itt kell megjegyeznünk. s nem az ünneprontás kedvéért tesszük: messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az első idegenbeli győzelemből, mert Kecskemét most a gyengébb csapatok közé tartozik, ráadásul hibáztak a mieink is éppen eledet, s hogy nem kaptunk több gólt, az nem csak rajtunk múlott. Azoknak a vezetőknek van igazuk, akik a héten kellő óva(E JmmsM 1974. március X, vasárnap tosságra intették a győzelemből túlzó következtetéseket levonókat. Ez egyébként elhangzott a héten több fórumon is, egyebek között szó esett a ma egy hete megjelent edzői, illetve szakosztályvezetői interjúról is. Ennek kapcsán szeretnénk elmondani, hogy dr. Libertény Sándor interjújában — a nyomda ördöge nem alszik — néhány félreérthető sor is megjelent. Helyesen tehát így értelmezendő a harmadik hasáb második bekezdése: „Az sem használt, hogy elterjedt a hír; az Egri Dózsát átszervezik. Most már eldőlt, hogy nem szervezik át, minden marad a régiben, ezért jó lenne, ha mindenki egy emberként támogatná a Dózsát.” Ide még csak annyit, hogy a Dózsa elnöksége a következőket közölte: előfordulhat ugyan, hogy cs házi pénztárba.' i nincs annyi készrénz, amennyire egy váratlan esetben szükség lennej — s ez az elbírásoknak menfe'elően törvén^'szerű is. Azonban a sportkör srortolóinak sportszerekkel való e'lá+ását biztosítani tudia. Az érvényben levő pénz- üavi rendszer alánján esetenként előfordul, hogy több napig is tarthat az igényelt ösz- szeg átutalása. A szakosztályokban. d^loozók eav része nem ismeri ennek folyamatát, ezért g*mi-ran türermefrevek. s ez a türe'mm'lenség akarat1 avul is túlzó kijelentésekhez vezethet. A mi megjegyzésünk eny- nyi ehhez, hogy mi minden sportköri vezető, függetlenített vagy társadalmi munkás hivatalos nyilatkozatát a felnőttek komolyságával kezeljük, s az igazság kimondása mialt a jövőben is ezt tesz- szük, még akkor is — mint ez a példa is bizonyítja —, hogy ha esetenként egy-egy ember véleménye éppen nem találkozik az egész sportköri vezetés álláspontjával. Egyébként is, egy szakosztály esetleges gondjait az egész egyesület életére kivetíteni felelőtlenség lenne, — az említett írásunkban sem tettük ezt meg. Nos, visszatérve a mai találkozóra, pénteken Nagyszalóki András a lila-fehérek edzője elmondotta, nagyon örült csapata kecskeméti győzelmének, de továbbra is fontos feladat a szorgalmas, a fáradságot nem ismerő munka, a küzdőszellem állandósítása, hogy az alapvető célkit'zését a bajnokság befejeztével megvalósíthassa a csapat. Erre van szükség ma is, hogy a győzelem esélyével léphessen fel a gárda a Várpalota ellen, amely az edző véleménye szerint is kitűnő erőkből álló együttes, az NB I. B alapító tagja. A várpalotaiak alaposan felkészültek a tavaszi nyitányra, s minden csapat, amelyik esetleg le tudja őket győzni, azt nagy fegyverténynek könyvelheti el. A hazaiak több ok miatt összeállítási problémákkal küzdenek, mert Bánkúti fegyelmi eltiltás miatt nem léphet pályára, de azt sem tüdják, hogy Kovács kap-e eltávozást állomáshelyéről, Szabó pedig húzódás miatt nem állhat csapata rendelkezésére. Ezért a következő keretből kerül majd ki a pályára lépő tizenegy: Landi. Csabic, Rorsvokl, Csathó, Lak 'bs, S’^gő, Ambrus Z., Patrcros l. . Mül'er. Ambrus I., Patvr.ros ll„ Stars, Horváth, Balogh, Bajnóczl, Kovács. A fulMVozó 14 órakor kezdődik, a mérkőzést Mohácsi vezeti. , t/azekas) ta is, azonban ez sem sportszakmáiig, sem egyéb vonatkozásban nem felelt meg a követelményeknek. Ezenkívül az 1961 óta dinamikusan fejlődő Dózsa nagy népszerűségre tett szert Emiatt így a következő elhatározás született: az Egri Dózsa SC nem szorul átszervezésre, jobb és megfelelőbb bázisszervre nincs meg a lehetőség. Az egyesület további eredményes működtetése, fejlesztése Eger városa, valamint az egész . megye sportot kedvelő lakossága nak érdeke, s ennek alapján az Egri Dózsát a város, a megye vezető egyesületének kell tekinteni. A megfelelő működés és fejlődés alapvető feltétele a sportvezetés megerősítése mellett a stabil pénzügyi helyzet megteremtése. Nemcsak a megyei tanács emeli a nyújtott támogatás összegét, és intézkednek majd az utóbbi időben visszaesett vállalati és intézményi támogatás folyamatos biztosításáról is. Végül az 1934. évi fő feladatokat, célokat és ezek megvalósításához szükséges határozatokat foglalta össze a beszámoló. f— ah) A vasárnap sportműsorából vasárnap Asztalitenisz: Heves megyei asztalitenisz seregszan’^. Hiúk), Hatban, IV. számú Általános Iskola, 9. Atlétika. Eger város mezei futó versenye, Kőlyuktető (a kerecsendi út mellett jobbra), 10. Kosárlabda: Az Egri Finommechanika tornájának mérkőzései a Csebuks'ári Általános iskolában 9.30 órától. Röplabda: Megyei terembajnokság Gyöngyös. Kertészeti Főiskola, 8. Tömegsport: Falusi dolgozók spartakiádja egri járási döntő, asztalitenisz és sakk sportágban, Istenmezeje, Művelődési Ház, 9. Munkahelyi spartakiád, selyp! medence döntője Selyp, asztalitenisz általános iskola, S, sakk, cukorgyári művelődési ház. 8. Úszás: Eger város fedettuszodai bajnoksága, 10 30. Labdarúgás: EGRI DÓZSA— VARPALOTAI BÁNYÁSZ. NB I. B-s mérkőzés. Eger. Stadion, 14, Mohácsi. A találkozó előtt az E. Dózsa ifjúsági csapata az Egri Dózsa Sportiskolával játszik előmérkőzést. Előkészületi bajnokság: Komoolt—Mezőtárkány, 14.30, Kócz. Kal II —Gagarin SE, 14 30, Csorna. Vécs—Feldebrő, 14, Gál, Szihalom—Kál l„ 14, Gulyás, Adács—Kápolna 15. Csuhái, Kőmlő—FrdŐtelek, 14, Kovács. Átány —Tiszaszentimre, 14, Szigetvári L., Poroszló II.—Ti- szaszőlős * 1, Váradi. Sarud— Poroszló I., 14. Ignáoz. Stromfeld ^F—Hort 14 Kóródi. Vízilabda: Egri Dózsa—'Újpesti Dó7‘-a. országos ifjúsági bajnoki mérkőzés Eger, fedettuszoda. 14 óra. V.: Samu. Utána 15 órakor E^ri Dózsa—Üipesti Po- zäh orc^ágos serdülő bajnoki- mérkőzést rendeznek. 8.05 8.20 9.49 10.03 11.05 12.10 12.55 13.05 13.30 14.00 14.50 15.08 15.20 16.30 16.45 17.05 18.08 19.15 20.09 23.05 0.10 KOSSUTH öt kontinens hét napja. Jó reggelt, vasárnapi Óvodások dalkincse. Keress, kutass! Ifjúsági Rádió. Haydn-matiné közvetítése a Zeneakadémiáról. Édes anyanyelvűnk. Jegyzet. Operettdaíok. Rádiólexikon. Színházi Magazin. Berlini levél. Táncdalok. Körkapcsolás a labda- rúgó-mérkő.-ről. Világlíra. Rhoda Scott orgonái. A falu jegyzője. III. rész. N ótaked velőknek. Egy rádiós naplójából. Szokolay: Vérnász. Háromfelvonásos opera. Tánczene. Lengyel népdalok. PETŐFI 7.00 Evangélikus félóra. 7.30 Kétorgonás concerto. 8.00 Miska bácsi lemezesládája. 8.30 A jövő hét műsorából. 9.93 Kórusművek. 9.12 Népművészek a mikrofonnál. 9.21 Áriák. 10.GO Könnyűzene. 10.30 Olvasóportrék 2000-ben. 10.40 Vasárnapi koktél. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.59 Vidám műsor gyermekeknek. 14.00 Táskarádió. 15.00 Az egri várhegyen. 15.30 Vonószenekari művek. 16.05 Könyvek és századok. 16.30 150 éve született Smetana. I. 17.00 A vasárnap sportja. 17.30 Népi muzsika. 18.05 Irodalmi jegyzet. 18.15 Áriák. 18.49 A vadrózsa utca. Rádiójáték. 20.15 Népi muzsika. 20.44 Szórakoztató zene. 22.00 Mozart-kamarazene. 22.25 Könnyűzene. 23.10 Szimfonikus zene. Szolnoki rádió 9.00—10.00 Vasárnapi magazin. Szerkeszti: Pálréti Ágoston. A tartalomból: Hevesből jöttünk ... Ri por lösszé- állítás a megyéről. 18.30—19.00 Sport és muzsika. Hétfő KOSSUTH 8.15 8.36 9.05 9.30 10.05 10.39 10.45 12.20 12.35 13.20 13.50 14.95 14.10 14.24 14.34 15.10 15.56 17.20 17 40 17 *5 JO A'l 21.08 Mozart-művek. Könnyűzene. A 22-es csapdája. 10. folyt. A hét zenemüve. Brahms: Változatok egy Haydn-témára. Iskolarádió. Iskoiamúzeum. Debrecenben. Zenekari muzsika. Ki nyer ma? Tánczenei koktél. Népdalok. Válaszolunk hallgatóinknak ! Édes anyanyelvűnk. Dalok. Fúvószene. Irodalmi évfordulónaptár. Iskolarádió. Királyok temetője. Dók.-játék. A hét rádiőh*» Hektója Ven új a alatt. Húszas s+ű^ió. t ov»nr'ic7rí*,',iáz. Könnyűzene. Eger, AFE'íZ Igazgatósága értesíti tagjait, hogy éves, rendes részközgyűléseit az alábbi helyeken 1974. március 5-én 17.00 órakor tartja; Eger váróé területén. MÉSZÖV kultúrterem, Knézich K. u. 2. Ráczkapu tér 3. sz. iskola. Sertekapu úti iskola, Sertekapu 48. sz. Szovjethadsereg úti iskola. Kertész úti iskola. Vasutas klub, Lenin u. Felnémeti kultúrház. TagVnk me jelenesét szeretettel várja Szövetkezet Igazgatósága. 21.30 tért!a% .; ; 22.20 25 év Budapest hangversenyeiből* 23.33 Nóták. 0,10 Kórusmü. PETŐFI 8.05 Népi zene. 8.35 Áriák. 9.03 Ezeregy délelőtt. ,11.45 Újraéledő növények, 32.00 Századunk zenéjéből. 13.03 Az osztályban és az osztályon kívül. 13.20 Kamarazene. 14.00 Kívánságműsor. 18.20 Könnyűzenéi olimpia. Elődöntő. I. .19.30 Handel-művek. 20.10 Operarészletek. 20.50 Az érték és az ember. 21.10 Népzenei hangverseny. 22.09 Tánczene. 23.15 Operettdalok. 23.30 A hét zenemüve. Szó noki Rádió Hétfői hullámhosszunk. Zenés aktuális riportműsor« Szerkeszti: Petri Ferenc. MAGYAR 8.40 Német nyelvtanfolyam. 9.05 Francia nyelvtanfolyam. 9.00 Zseb-tv. ío.oo Ki játszik ilyet? IX. rész. 10.20 Leonard Bernstein a muzsikáról. V. rész. 11.10 Odüsszeia. III. rész. 13.48 Flugos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. I. rész. 14.50 Magyar szemmel Kubában. 10.20 Nótaszó. 15.40 Vendégségben. A s&igeti Nagyszállóban. 16.15 Tv-tükör. 16.50 Az MRT közönségszolgálata. 16.55 Férfi kézilabda VB. Magyarország—Jugoszlávia. Közvetítés. 18.15 Pocok, az ördögmotoros. Tv-film gyermekeknek. IIL 18.45 Esti mese. 19.00 A HÉT . . „ 20.00 Hírek. 20.05 A miniszter és a Icaeoík. Mb. NSZK tv-film. 21.15 Lóverseny a múzeumbask Képzőművészeti film. 21.25 Kicsoda — micsoda? 22.15 Hírek. Sporthírek. [ mázt EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) De. 10, du. fél 4, fél 8 én este 8 órakor Hét tonna dollár Színes magyar filmvígj átélt, Főszereplő: Kabos László. EGRI BRODY (Telefon: 14-07) De. 10 órakor: Állami Áruház Du. fél 4, fél 6 és esfcg fél 8 órakor Fogják el Oichií, élve vagy holtan Színes japán kalandfilnfiL GYÖNGYÖSI PUSKIN De io, du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor Némó kapitány és a víz alatti város GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor: Az emir kincse Du. fél 4 órakor Elefántkirály Du. fél 6 és este fél 8 órakos? vló megjelenésű ausztráliai férjet keres 4-én: Filmklub vetítések HATVANI VÖRÖS CSILLAG Pókháló HATVANI KOSSUTH A betörés 4-én: Hárman a kincs nyomában HEVES Andrej Rubljov I—1L 4-én: Az Anderson magnószalagod FÜZES\BDNY Suíjeska PÉTERVÁSÁRA A szerelem határaS LŐRINCI Tengeri farkas I—H«, {színház & * ——11 ■—nBreswrey ommmmmmmmmrn Egerben, délután fél 4 órakor? Siratófal (Bérletszünet) ♦ ORVOSI 1 ÜGYELET 1 Egerben: szombaton délután 3 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben.' (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 24-73). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszkv utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig Az orvosi tigvelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 117-274 Gyermekorvosi ügvelet: vasárnap 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 123-50). Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügvelet vasárnap 10—12 óráig, a rendelőintézet gvermckszakrendelésén. (Telefon: jn-oa* Fogorvosi ügvelet 8—KJ óráig, a rmníiirintírniif