Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-19 / 65. szám
1 ^□acp ■ KkfoU&áfa 1974. március 19., kedd A Nap kél: A Hold kél: 5.50, nyugszik: 17.55 orakor 3.30, nyugszik: 13.31 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JÓZSEF nevű kedves olvasóinkat! A név őst héber alakja a .,Joszéf” volt, és különféle változatban minden nyelvben elterjedt. Kilencven évvel ezelőtt halt meg, 82 éves korában Ellas Lönnrct, a finn népköltészet nemzetközileg ismert gyűjtője. Középiskolai és egyetemi tanulmányait nagy szegénységgel küszködve végezte el, miközben gyakran kényszerült fizikai munkára. Orvosnak készült; 1832-ben szerezte meg a doktori oklevelet. Körorvosnak nevezték ki Eszak-Finnországba Kajaani- ba. Itt támadt fel érdeklődése a finn népi mondák, a népköltészet szájról szájra hagyományozott nagyszerű alkotásai iránt. 1853-ban került Helsinkibe, ahol az egyetemen a finn nyelv és irodalom tanára lett. Ebben a minőségében rendkívül sokat tett a nyelv megújításáért, a finn irodalmi nyelv korszerűsítéséért. Élete utolsó két évtizedét csendes visszavonult- ságban, szakadatlan munkában Sammattiban töltötte. Az irodalom és a népköltészet szempontjából egyaránt fontos nagy müveit — a Kalevalát és a Kanteletart —, a világirodalom számtalan nyelvére lefordították és színpadra is alkalmazták. IDŐJÁRÁS: ..liIrBL.BsemémLliIrBL.BseiiiéiiyeL.lilrek.. i mir HEVESBEN Ma este 20.58 órakor a Petőfi rádióban: Színes szőttes. Közvetítés a hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Központból. Közreműködik: Tóth Simonná, Bezzeg István, Vin- cze Gézáné — ének, Eged j^ndrás — citera, Sütő Gyula• — furulya, a bükkszéki asz- szonykórus és citerazenekar, az ecsédi szövetkezeti népi együttes, a felnémeti citera- együttes, a gyöngyöspatai népdalkor, a gyöngyösi Vid- róczki néptáncegyüttes, a nova ji asszonykórus, a poroszlói népdalkórus és Farkas József népi zenekara. Várható időjárás ma estig: fethőátvonulások, többfelé futó esőkkel, szórványosan záporokkal, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, napközben élénk délnyugati, nyugati szél, enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között, az esős helyeken kevéssel 15 fok alatt. Dániel Kornél festőművész kiállítása az egri kisgalériában A Megyei Művelődési Központ egri kisgalériájában hétfőn délután kiállítás nyílt Dániel Kornél festőművész alkotásaiból. A kisgalériában megrendezett kiállításon — amelyet Nagy Ernő, egri festőművész nyitott meg, s amelyet március 28-ig mindennap, 10—18 óráig nézhetnek meg a látogatók — festményeket és kisgrafikákat mutat be Dániel Kornél. Szakosodás — Sarudon (Tudósítónktól.) A termelőszövetkezetek fejlődésének jövője a további szakosodás, gépesítések, zártrendszerű termelési technológiák bevezetése. Jól tudják mindezt a sarudi Tisza- mente Termelőszövetkezet vezetői is, akik idei beruházásaik, fejlesztési terveik során további fejlődésüket, jövőjüket alapozzák. A korából 16 féle növény termesztéséről áttértek öt növénytermesztésére — s mindezt teljes szakosítással, gépesítéssel végzik. Az. 1400 hektáros kalászos termőterületen a ' al%jelőkészitéstöl a betakarításig és terményszárítósig teljesen gépesített minden munkafolyamat. Négymillió forintos költséggel viost vásárolták egy amerikai gépsort, amely már az idén is , 600 hektár kukorica iparszerti termelését teszi lehetővé. Újabb négymilliós költséggel most építik a bábolnai B- 15 típusú terményszárítóju- < kát, amely a jövőben a kalászosok és a kukorica szakszerű, gyors szárítását végzi. Császár István Vincze Gézáné fedémesi népi énekes. (Foto: Szabó Lajos) Feltárt várak; itJsiiána és Sírok Régészeti előadásra került sor az egri Megyei Művelődési Központban hétfőn este, az Eger Vára Baráti Körének rendezésében. Az érdeklődőket Szabó János Győző régész, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatóhelyettese tájékoztatta a megyében folytatott várfeltárások helyzetéről. Részletesebben foglalkozott előadásában — az ásatások leleteire, az oklevelek adataira és saját kutatásainak eredményeire támaszkodva — a Kisnánán és Silókban végzett várfeltárási munkákkal. Mint elmondotta: a si- roki Damó-vár kutatása még korántsem tekinthető befejezettnek, sok munka vár itt a régészásóra, a feltárást hamarosan tovább folytatják. Az előadást diafiünek vetítése illusztrálta. A népi ellenőrzés dolgozóinak országos továbbképzése Noszvajon A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Noszvajon, a Heves megyei Tanács továbbképző intézetében rendezi meg a népi ellenőrzés függetlenített dolgozóinak országos továbbképző tanfolyamát. A több turnusból álló tanfolyamsorozaton a népi ellenőrzési munka legalapvetőbb feladatairól és az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről hallgatnak előadást a résztvevők. A továbbképző tanfolyamot hétfőn dr. Dabrőnaki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke nyitotta meg. A megnyitón részt vett Csepelyi Károly, a Heves megyei NEB elnöke is. Még több figyelmet a felvásárlásra Küldöttgyűlés a GYÖNGYSZÖV Ál'ÉSZ-nél A megye egyik legnagyobb fogyasztási szövetkezete, a GYÖNGYSZÖV vasárnap tartotta meg évzáró küldött- gyűlését a gyöngyösi főiskola aulájában, ahol a közel hétezer szövetkezeti tag képviseletében több mint kétszázan hallgatták meg Cser- nyánszky Tamásnak a beszámolóját, amit az igazgatóság megbízásából terjesztett elő. Jelen volt a küldöttgyűlésen Németh József, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Bartolák Mihály a SZÖVOSZ, dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese és Bágyi Imre, a megyei tanács osztályvezetője. A gyűlésen határozatba foglalták, hogy az idén a tavalyi 475 vagonnál is több zöldség- és gyümölcsfélét kell felvásárolni a lakosság ellátásának fokozására, és a tüzelőolaj biztosítását saját tartálykocsi beállításával kell zökkenő- mentessé tenni. A szövetkezet üzleteiben és üzemeiben a teljes forgalom meghaladta tavaly a 300 milliót. Nagy lépés volt tavaly év végén a Mátra első szállodájának alapkőletétele Mátrafüreden. A, szálloda jövőre készül el, a vadászati idényre. Németh József, a párt Központi Bizottságának munkatársa felszólalásában nagy elismeréssel beszélt a szövetkezet múlt évi eredményes munkájáról és a küldöttgyűlés aktív javaslattevő tevékenységéről. Ú'ságiró- olvasó találkozó Boconádon Ma este hat órakor újságíró—olvasó találkozóra kerül sor Boconádon, a községi KISZ-klubban. A rendezvényen Márkusz László, a Népújság rovatvezetője és Kata: Gábor, a Népújság munkatársa válaszol a lap olvasóinak kérdéseire. Vasutasbrigádok vetélkedője KáUKápolnán (Tudósítónktól): Három napon keresztül vetélkedtek egymással a MÁV kál-kápolnai állomásán a helyi és a vonali (a recsk—parádi, a verpeléti és a ludasi) vasutas szocialista brigádok, a közelmúltban. A meglehetősen sok ismeretet kívánó, izgalmas szellemi tornán — amelyen egyébként figyelembe vette a zsűri a csapatok naplóban rögzített korábbi, általános teljesítményét is — végül is a helyi, kereskedelmi szocialista brigád (Nagy Géza, Harangi Kálmán, Fazekas Bé- láné, Szabó István, Ficsor István) győzött a recsk—parádi, illetve a másik kál-kápolnai együttesi megelőzve. Az első helyezett csapat tagjai személyenként 500, a második helyen végzettek 400, míg a harmadikok 300—300 forintos jutalomban, részesültek. ’ Szűcs Ferenc A börze sztárja Eger és Gyöngyös után Heves megye harmadik városában is jpnegrendezték vasárnap az első használtkocsi- börzét. Maguk a szervezők sem számítottak akkora érdeklődésre, amilyet ezen a szép napsütéses márciusi dél- előttön tapasztalni lehetett. Színházi nyelven fogalmazva, táblás ház volt a Jászfény- szarui út mentén levő vásártéren. Az eladásra felvonult kocsik száma meghaladta a háromszázhatvanat, s legalább ezer kíváncsi, vagy komoly érdeklődő fordult meg a sorok között a déli órákig. Minek tulajdonítható a nem várt érdeklődés? A városi tanács kereskedelmi csoport- vezetője, Kovács János szerint igen jó az autópiac fekvése. Hatvan négy megye találkozásánál terül el, így mind az eladók, mind pedig a vásárlási szándékkal érkezők viszonylag hamar elérik Nógrádból, Szolnok és Pest megyékből, valamint Hevesből. Egyébként a forgalomra sem lehetett panaszkodni. Csak a kereskedelmi csoport munkatársai huszonhét különböző márkájú kocsiról tudnak, ami gazdát cserélt. Hát még azok az egyezségek, amelyek úgy köttettek, hogy megkezdődött az alkudozása vásártéren, s valamelyik közeli presszóban, dupla fekete mellett fejeződött be. Mit látott a krónikás az első hatvani autóbörzén? Elsősorban igen sok egykét éves Zsigulit, amelyek közül hét darab 50—60 ezer forintért kelt el. A legolcsóbban egy vajszínű Skoda Octaviához jutott új tulajdonosa; gazdája 20 ezerre tartotta, de később hatot leengedett belőle. Legtöbbet egy 85 ezer kilométert futott Opel Rekordért számolt a régi gazda kezébe a kocsi vevője: 67 ezer forintot. Volt jónéhány Trabant és Wartburg, ami tartotta az árát, 75 ezerért kínáltak egy 1500-as Volkswagent, s igen nagy volt a tömörülés a börze sztrárja, egy fekete Diesel-Mercedes körül. Egyébként a szervezők ügyességét dicséri, hogy a vásártér . szélére lacikonyhák, büfék települtek, így hurkával, kolbásszal, pecsenyével, bambival és Colával olthatta éhét-szomját a kíváncsiskodók hada. A premier nagy sikere egyébként arra ösztönözte a helybelieket, hogy továbbiakban minden hónap harmadik vasárnapján hasonló börzét rendezzenek. (moldvay) Karambol a Mátrában Március 17-én a Mátraíü- red és Mátraháza közötti útvonalon Tuza András 19 éves gyöngyösi lakatos motorkerékpárjává! összeütközött a vele szemben közié- 5 kedö, Görgényi István budapesti lakos által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a motor- : érék pár vezetője és utasa Takács Zsolt 19 éves gyön- •tvösi ipari tanuló súlyos, de cm életveszélyes sérülés1 ■nvedett. A baleset ben tart a vizsgálat. ugyeA régi öregek márciust úgy emlegették, mint az ébredés hónapját. Hogy ezt mire alapozták? Az évszázados megfigyelések alapján elsősorban a természet megújulására. Mert ilyenkor az erdőkben, réteken a már korábban megjelent hóvirág mellett kitakarja lombselymét a mogyoró, a napsütötte hegyoldalon sárga foltokban pompázik a tavaszi hérics. Kibontja szirmait a leánykökörcsin és a kankalin, az erdei patakokat ölelő ligetekben pedig a méz- gás éger. Március közepére most is benépesüli a határ. Megkez- • dödtek á tavaszi munkák a szőlőkben, a szántóföldeken és a szabadtéri kertészetekben. Az időjárás kedvez, hiszen az elmúlt napokban a hőmérő higanyszála a déli órákban többször is túlhalad !a a 15 fokot. A természet és a határ megújulását őrzi a máig fennmaradt népi monTavaszt hozó hármak dás, miszerint: „Gertrud megereszti a munkál, mert Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget”, a langyos, tavaszias légtömegeket. Vajon mit szólnak ehhez a népi rigmushoz az időjárás, az éghajlat szabályosságait kutató meteorológusok? Röviden csak annyit, hogy nagy általánosságban megállja a helyét. F.bben az időszakban — mint a jelenlegi példa is bizonyítja — valóban erőteljesen felmelegedett a levegő és a napi hőmérséklet meghaladja a 12—15 fokot. A néprajzi krónikák sze-? rint József napján falvaink-í ban a hosszú téli hetek utáni kihajtják a marhákat a friss.í üdezöld tavaszi legelőre. Sok? helyen megkezdik a fokhagy-í ma, a burgonya és a kapor $ ültetését is. Benedek napját meg úgy? tartják számon, mint a fű? termésfakasztó napját. A fal-? vakban a gyermekek ilyen-? kor kivonulnak az utcákra.? körbeállnak, s a régi rigmus^ szerint azt éneklik: „Benedek,; jönnek a jó melegek.” A tavaszt hozó hármak te-? hát úgy latszik bizonyítják? jogosultságukat, nem csak. a? népszáj szerint, hanem a va-< lóságban is. Sándor, József.? Benedek, ha fokozatosan, de? az idén is meghozta a molo-S get. amely reméljük továbbra is megmarad és nem „bújik vissza” a tavaszt húzó? hármak zsákjába . . (mentfisz) Átadás előtt.. . Március 22-én pénteken délelőtt li) órakor kerül átadásra Egerben, az új ÁFÉSZ-áruház és szolgáltató ház Mar bontják az épület köre emelt állványzatot. (Foto: Perl Márton) HímsU A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottaáca és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Hevee megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó' NOSZYiJZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger Heloiann* .. utca 3. (Pf 23 33U1) Telelőn: 12-73 20-29, 24-44 3200 Gyöngyös: Rózsa I., 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. EüÖfuetÄii HU egy áóaapxa,.iii^ -i‘^ Mőíiíctáetb 64öBsteUs »ayaia&asiiflái és kézbesítőnél ~ index: zu.usr. - Revtii öegyá SáM&U fisat,, Sűötft »tafee ass#, 4