Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-05 / 3. szám

IX, téli úttörő-olimpia Ma a döntőkké! zárul a háromnapos klizdslim Az első napi nehéz verseny és. program után fáradtan pi­hentéit le az Ifjú olimpikonok, hogy másnap újult erővel vet­hessék magukat a küzdelembe. Az erőre nagy szükség volt. ugyanis a pénteki napon la, hiszen délelőtt és délután is folytak a küzdelmek. Asztalite­niszben, ahol csütörtökön este eldőlt, hogy csapatban Buda­pest I.—Budapest II.-vei játssza szombaton a döntőt — harmadik lett Tolna, negyedik Borsod megye —. például pénteken az egyéni versenyekre került sor, a sakkozók és a birkózók pedig folytattak körmérkőzésüket cso­portjaikban. Sakkban a VT. forduló után • kisdobos fiú kategóriában az élmezőny Így festett: Molnár Lajos (Hajdú) 6, Tóth Gábor (Bp. I.) 5. Ma gon v Bence (Bács) 4, Hivő Gábor (Bp. II.) 4, Aradi László (Csongrád) 4, Baraesi Sándor (Szabolcs) 4, Csornai Gábor (Békés) 4 pont. A kisdo­bos . lányoknál Gonda Gertrud (Heves) 5 győzelmet szerzett, Szikszai Edit (Hajdú) pedig né­gyet. Az úttörő első korcsoport­ban a fiúk Jobb eredményei a következők voltak. Edőes József (Győf-Soprón) i,ő, Grószpéter Attila (Csongrád) S. Horváth Miklós (Bp. II.) 4,5, Góczán László (Bp. I.) 4,5, Mlhályfi László (Bp. I.) 3,5 ponttal, Cftörö lányok: Horváth Júlia (Bp. II,) 5,5, Kedves Judit (Haj­dú) 5, Faragó Erika (Bp. I.) 4,5, Bakos Ildikó (Zala) 4,5, Pe- tercsák Edit (Borsod) 4,5, Zsol­dos Ilema (Csongrád) 4,5 pont­tal. Itt kell elmondanunk, hogy továbbra Is a legnépszerűbb ver­senyzők sorába tartozik a négy es lél éves Polgár Zsuzsa, alti hat fordulóból négyszer nyert, így az élmezőnyhöz tartozik, s még nyitva áll előtte az út a dobogós helyezés megszerzésé­hez. Egyébként megtudtuk azt is, hogy a pesti kislánnyal Ka* rakas Éva Ismert nemztetközi sakkversenyző és Szabó László nemzetközi sakknagymester foglalkozik — és mint tapasztal­ható, eredményesen. Asztaliteniszben tegnap dél­előtt kezdődtek el az egyéni küzdelmek. A fiúknál és a lá­nyoknál egyaránt két csoport­ban álltak asztalhoz a verseny­zők. Korcsoportonként a 16-os döntőbe jutásért Játszottak a délelőtti órákban. A déli' szün­időben Juhos József, a MATSZ szakfelügyelője újságolta, hogy az úttörő-olimpiák történetében Matura Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is érdeklődéssel figyeli a gye­rekek küzdelmét. itt első alkalommal versenyez­nek két korcsoportban az asz- taliteniszezök. Einnek bevezetése azért vált szükségessé, mert a rendszeresen versenyző fiúk és lányok korhatára már tíz év alá szorult. A selejtezők máris igazolták a szakemberek újítá­sának helyességét, mert a kor­csoportokon belül szorosabb lett a küzdelem . . . Ami a sportágon belüli fejlődést és a színvonalat illeti, Juhos József elmondotta, hogy általánosság­ban felfelé ívelő tendencia ta­pasztalható, ez alól csak a fiú I. korcsoport mezőnye kivétel, ahol a vidékiek előretörése ta­pasztalható a fővárosiak meg­torpanása mellett. Á fiú II. kor­csoportban a fővárosi Szögi Ottó és Farkas Miklós érett játéka tűnt ki. A lány I. korcsoport­ban felriőtt élversenyzőink mél­tó utódja lehet a három fővárosi kislány: Szabó Gabi. Oláh Zsu­zsa és Bogyó Katalin^ akik az egyéni verseny nagy esélyesei. A lányok második korcsoport­jában idáig a Baranya megyei Mausz Eva, a budapesti Hankó Zsuzsa és a Tolna megyei Bol- vári Ildikó játéka hívta fel a szakemberek figyelmét. Az asz­talitenisz 16-os döntőben egy Jleves megyei versehyző jutott a fiúk korcsoportjában, az egri Gyulai Gábor folytathatta dél­után a versenyt. A szombat dél­előtti asztalitenisz döntő ad majd választ arra, hogy az előző úttörő-olimpiákon győztes és azóta nemzetközi hírnévre szert tett Szcndy Katalin. Klam- pár Tibor, Gergely Gabor és társaik utódja ki lesz. Továbbra is nagy figyelem kíséri a birkózók csatározását. Tíz súlycsoportban folyik a küzdelem. Itt hat egri verseny­ző révén vagyunk- érdekelték. A 38 kg-ban Bartuska József­nek három forduló után két hibapontja van. a hazaiak • kö­zül ő áli a legjobban. A 41 kg- osok mezőnyében négy forduló után Szombathy Kálmán hat hibapontot gyűjtött össze. A 45 kg-osok között birkózó Restás József három forduló után nyolc hibaponttal áll. Három forduló után Bajzát Lászlónak hét, Csoszó Józsefnek pedig tíz hibapontja van az 53, illetve 68 kg-osok mezőnyében. Éremre esélyes három forduló után az 58 kg-osok között Tóth József, akinek három és fél hibapont­ja van. Az úttörő oi'mpia ma délelőtt a döntőkkel fejeződik be. méta ci szőnyegen — képekben elbesz-'-h-r. (Szántó Vi/icse jel . í A Megyei Művelődési Központ Ifjúsági Színpada tagfelvételt Várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik te­hetséget éreznek magukban a vers- és prózamondás, ill. a színpadi játék különböző formái iránt. Jelentkezés írásban, telefonon, vagy személyesen a Me­gyei Művelődési Központban (Eger, Knézich JC u. 8. sz. Tel.: 19-61,) 1974. január 20-ig. A jelentkezést későbbi időpontban meghallgatás követi. MMK. A Heves megyei Tanács V. B. Ipari Osztálya pályázatot hirdet: gyors-, gépírói állás betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a Heves megyei Tanács V. B. Ipari Osztály vezetőjénél: Eger, Kossuth L. u. 3. Felvétel re keresünk: Karbantartó részlegvezetőt (Faipari vagy építőipari technikumi végzettséggel.) és asztalos szakmunkást. Jelentkézni lehet: a hálózatfejlesztési osztály- vezetőnél. Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Eger, Széchenyi u. 16. I. e. 4. A Heves megyei Szolgáltató Vállalat nyugdíjas szakmunkásokat toboroz az alábbi szakmákban: vizvezetékszereltf, kőműves, ács, tetőfedő, szobafestő és mázoló, lakatos, villanyszerelő, asztalos, parkettás. Jelentkezés: Felvevő irodában, Eger, Bajcsy-Zs. út 4. sz. alatt Telefon: 19-07. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága jó édesanyánk ÜZV, SZABÓ SANDORNÉ elhunytával a temetésén résztvettek és fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy ÖZV. BOGMA REZSÖNÉ 91. évében, folyó hó 2-án elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása folyó hó 5-én, délután fél 4 órakor lesz a Hatvani temetőben. Gyászoló család. Gyorsírást tudó adminiszt­rátort veszünk fel. Aranykalász Termelőszö­vetkezet Mezőtárkány. Apröhirdetés ALLAS A Lőrinc) Fond Well Mel 15 éven felüli lá­nyok részére. A be­tanulási idő 1 hó­nap. Kereset: 1950 —2600 Ft, a betanu­lás után. Vidéki lányok részére szál­lást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinci Gyár. Budapest 1188/ Gyömről út 85—Öl. Egri Élelmiszer- ipari Vállalat terv­munkaügyi munka­kör betöltésére, 5 éves gyakorlattál, pályázatot hirdet Jelentkezés írás­ban. „Megbízható 75107” jeligére, az egri hirdetőbe. Gyakorlattal ren­delkező gyors­gépírót fdVBsziinb. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: SZÖVTER­MÉK Vállalat, Eger, Klapka u. 9. sz., személyzeti,, veze­tőnél. Egyedül álló nyug­díjas nénit keresek 4 hónapos kisgyer­mekem mellé. Eger, Cifrakapu u. 116., I. em. 5. Góplmi tudó, ad­minisztrációban jártas hői munka­erőt kere­sünk Jelentkezés: Hm, Szeszipari Vállalat, Eger, Sas út 92. sz. Heves megyei SZÖVTERMEK cél­vesz áruforgalmi gyakorlattal ren­delkező ügyintézőt. Gépkocsival ren­delkezők előnyben. Jelentkezni lehet: SZÖVTERMEK Vállalat, Eger, Klapka u. 9. sz„, személyzeti osztá­lyán. Egyetemi tanárse­géd, egyetemi és fő­iskolai előkészítést vállal, történelemből és oroszból. „To­vábbtanulás” jeligé­re, az egri hirdető­be. INGATLAN Kiskocsinak, fűtött garázs kiadó. Bo­ros, Eger, Foglár u. 4., B. II. 1. _________ F elsőtárkányon. tóközeiben vagy Sík- főkúton, víkendtel- ket vennék. 5000 Szolnok, Szántó krt. 2. jChenczelesz Béla. Parádfürdőn. üdü­lőnek kisebb család vagy nyugdíjasok részére, lakásnak megfelelő családi ház. beköltözhetően: eladó. Érdeklődni le­het : Párád, Felsza­badulás u. 62., vagy Mátrafüred, Petőfi u. 2. Telefon: Gyön­gyös 11-179. Eger, Vörösmarty út 54. alatt, 1975-ben beköltözhető, mo­dern. 2.5—3 sZobas öröklakásokhoz sür­gősen társakat kere­sünk. „Határidő ja­nuár 10” jeligére, az egri hirdetőbe. 4 szobás, összkom­fortos, nagy kertes családi ház, teMröl- tözhetöen eladó. Eger, Petőfi u. 16. 410 négyszögöl ter­mő szólőskerttel 2 szobás ház, beköl­tözhetően, telekár­ban eladó. Két csa­ládnak házépítésre is alkalmas. Eger, Kassal u. 36. (Lajos- város.) _____ A ndornaktálya, Vörösmarty u. 4. sz. alatti 2 szoba-kony- hás családi ház el­adó. Érdeklődni le­het ugyanott._______ V ennek Matrafüre- den telket vagy lak­részt, esetleg romos épületet. Ajánlatot: „Üdülés” 68196 jel­igére. a gyöngyösi hirdetőbe. Gyöngyösön, a pi­achoz közel, kéts^o-• ba-konyhás, udvaros . családi húz, mellék- helyiségekkel, pincé­vel, azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Gyöngyös, Kertész it. 57. JÁRMŰ 353-as Wartburg személygépkocsi, újonnan vizsgáztat­va, 40 000 Ft-ert el­adó. Eger, Szederké­nyi u. 52. CR Moszkvics 408- as, fehér, eladó. Hatvan, Mártírok u. з. (Csak vasarnap.) _Nagy_ József. CP 601-es Trabant, műszaki vizsgázott, jó állapotban eladó. Eger, Valyi u. 4. (Csákó.) Érdeklődni vasárnap. 1300 P. Fiat, kitdnŐ állapotban eladó. Gyöngyös. Ady End­re tér o. Telefon munkaidőben: 13­i ál. 750-es Zastawa el­adó. Eger, Rózsa K. и. 21. Skoda S—100-as* most vizsgázott, el­adó. Eger, Raktár u. 4. Palotai. VEGYES Eladó egy 16 hóna­pos boxer szuka éa kölykei. .jutányos áron. Lukács And­rás. Eger, Kölcsey tér 2.__________ Vértiszla hamp- shire teriyesztdjás kapható, hetente-fis«- db. Érdeklődni le­het: Eger, Rákóczi _u t _1ÍL_________ 5 éves béiyeggyüj- tomény eladó. Ér­deklődni: Eger, Csá­kány u. 21., IV. em. 1. Acélszerkezetek gyárfása és szerelése Az 1974. évre, budapesti és vidéki üzemeink részére még felveszünk megrendeléseket KÖNNYŰ, KÖZÉP ÉS NEHÉZ ACÉLSZERKEZETEK GYARTÄSARA ÉS SZERELÉSÉRE „HÖTECHNIKA” Építő és Szigetelő Vállalat 1430 Budapest, Kállai Éva u. 20.- Telefon: 343-139. Kertészeti ágazatunk vezetésére szakképzett, gyakorlattal rendelkező szakvezetőt keresünk. Bérezés MÉM rendeletnek megfelelően, megegyezés szerint. A munkakör azonnal betölthető. Továbbá azonnali felvételre keresünk állattenyésztési ágazatunkhoz szakképzett állattenyésztőt, az ágazat vezetésére. Könyvelésünkre belső ellenőrt keresünk Bérezés mind­két munkakörnél MÉM rendeletnek megfelelően, meg­1 egyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban, a tsz. elnökénél. Boconád, „Béke” Mg. Tsz. (Heves megye). I _______________________________I \

Next

/
Oldalképek
Tartalom