Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-11 / 8. szám

Csütörtök i esti külpolitikai kommentárunk; < Egy javaslat visszhangja SZINTE EGY IDŐBEN a kőolajtermelő országok szervezetének (OPEC) Genfben szerdán véget ért ülé­sével — amelyen három hónapra befagyasztották a nyersolaj árakat —t, Nixon elnök február 11-re szóló meghívását, kézbesítették hat nyugat-európai ország, valamint Japán és Kanada, tehát a legfőbb nyugati olaj fogyasztók címére. Az elnök azt tervezi, hogy egy későbbi időpontban megtartanák az olajexportáló és -fogyasztó államok tanácskozását is. Csütörtökön már nyilvánosságra kerültek az első visszhangok Nixon javaslatára. Japán kormánykörök például bizonyos fenntartásokkal fogadták a tervet. Szerintük csak úgy vezethet célra e konferencia, ha előkészíti a termelők és az importálók szélesebb körű eszmecseréjét. Brandt kancellár — aki még téli sza­badságát tölti —, üdvözölte Nixon javaslatát. Az ola­szok egyelőre nem vallottak színt, annál is inkább, mert a nemzetközi olajvadászat jegyében csütörtökön Rómában fagadták az algériai iparügyi > minisztert és Szaúd-Arábia olajügyi miniszterét. A brit kormányfő nyomban érintkezésbe lépett a Közös Piac tagállamai­nak vezetőivel, hogy a részvételről közös válasz kidol­gozását sürgesse. HOLLANDIA — amelyet jelenleg a nyugat-euró­pai országok közül a leginkább sújt az olajembargó —, kedvezően fogadta a washingtoni meghívást, amely némi reményt nyújt számára az energiagondok leküz­désében. Párizs egyelőre nem nyilatkozott, s a meg­figyelők szerint Pompidou rendkívül óvatosan fogal­maz majd, nehogy magára haragítsa az olajtermelő arab államokat, akikkel sikerült „különbékét” kötnie. Egyes francia lapok — mint például a Figaro —, Ni­xon ellentámadásának minősíti a találkozó tervéi Leginkább a Francia Kommunista Párt lapja, az Humanité mutat rá a lényegre. Vezércikkében hangsú­lyozza: az amerikai elnök javaslata a nemzetközi ka­pitalizmus új „szent szövetségének” létrehozására irá­nyul A konferencia célja nyomást gyakorolni az olaj­termelő országokra és megvédeni a nagy olajtársasá­gok érdekei! AZ OPEC GENFI KONFERENCIÁJÁN ugyanis világosan & egyértelműen aláhúzták: az árak befa­gyasztásával időt adnak a nyugati kormányoknak az olajtársaságok profitjának korlátozására. Külügyminiszterünk hazaérkezett Moszkvából (Folytatás az 1. oldalról) jet kollégájával, Andrej Gro- mikóvaL A moszkvai hivatalos köz­lemény szerint a Kreml­ben találkozó szívélyes, ba­ráti légkörben zajlott le. Ami az egész megbeszélés­sorozat légkörét illeti, a szerda esti Izvesztyija a külügyminiszteri tárgyalások folytatásáról szóló beszámo­lója címében ezt a légkört a „kölcsönös megértés, a tel­jes egység” szavakkal jel­lemezte. A I-eonvíd Breasnyewel folytatott megbeszéléssel be­fejeződött Púja Frigyes kül­ügyminiszter első moszkvai hivatalos látogatása. A nemzetközi helyzet és a magyar—szovjet kapcsola­tok valamennyi fontos kér­dése szóba került a Moszk­vában lefolyt külügyminisz­teri tárgyalásokon — mon­dotta szovjet és magyar új­ságíróknak adott nyilatkoza­tában Púja Frigyes külügy­miniszter csütörtökön, eluta­zása előtt a Seremetyevói repülőtéren. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy mind a kedden és szerdán Gromikóval, mind pedig a csütörtökön Leonyid Brezsnyevvei folytatott esz­mecseréken a feleik az ösz- szes megvitatott kérdések­ben az álláspontok teljes azonosságát konstatálták. Látogatásának tapasztala­tairól szólva - Púja Frigyes hangoztatta: rendkívül mély benyomást tett rám a talál­kozó Leonyid Iljics Brezs­nyevvei, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. Ügy érzem, ez az eszmecse­re nagymértékben hozzájá­rult ahhoz, hogy a látoga­tást igen eredményesnek mi­nősíthetem. A testvéri és baráti vi­szony, amely a két ország kapcsolatait jellemzi, hazánk külügyminiszterének szavai szerint indokolja azt a tény! hogy a moszkvai tárgyaláso­kon teljes véleményazonos­ság mutatkozott a bilaterá­lis kapcsolatok és a nemzet­közi helyzet legfontosabb kérdéseiben éppúgy, mint a kevésbé lényeges kérdések­ben. Vonatkozik ez — fűzte hozzá — az európai bizton­ság különféle problémáiról folytatott eszmecseréinkre is, amelyek során teljes egyetértés volt közöttünk az európai biztonság és együtt­működési értekezlet máso­dik szakaszának értékelésé­ben, és mindkét fél kifeje­zésre juttatta azt a remé­nyét, hogy a biztonsági ér­tekezlet harmadik szakaszá­ra rövidesen, remélhetőleg már idén nyáron sor kerül. ★ Púja Frigyes külügymi­niszter átadta A. A. Gromi- ko külügyminiszternek a Magyar Népköztársaság kor­mányának hivatalos, . baráti látogatásra szóló meghívá­sa! amelyet A A. Gromiko köszönettel elfogadott. (MTI) Fenyegetőzések... — Holtponton a fogolycsere? Hírek a Távol-Keletről A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisz­tériumának szóvivője január 8-i nyilatkozatában erélye­sen elutasította az Egyesült Államok fenyegetőzéseit és Nguyen Van Thieu hábo­rús uszító kijelentéseit A VDK külügyminisztéri­umának nyilatkozata felhív­ja a figyelmet arra, hogy Schlesinger e kijelentései nyomon követték Thieu Sai­gon; elnök még orcátlanabb nyilatkozatait, amelyek sze­rint „Dél-Vietnamban nem lesz sem általános választás, sem béke”. Lehetséges, hogy „megszakítja a tárgyaláso­kat a kommunistákkal”, s hogy a saigoni hadsereg „a kommunisták ellenőrizte tér­ségeken belül kell támadáso­kat indítaniok”. í. Schlesinger kijelentései a vietnami néppel szemben provokáció! az egész világ béke- és igazságszerető köz­véleményével, így az Egye­sült Államok haladó közvéle­ményével szemben is kihí­vást jelent”. „A saigoni fél visszautasí­totta mindazokat a pontoka! amelyekben a felek koráb­ban már megállapodtak és újabb feltételeket szab” — mondotta csütörtökön a két­oldalú katonai vegyesbizott­ság küldöttség vezetőinek ülése után nyugati tudósítók­nak adott telefoninterjújá­ban a DIFK szóvivője. Kö­zölte még: a saigoni kor­mányzat továbbra is ragasz­kodik ahhoz, hogy a fogoly­csere folytatása előtt a hely­színen szemléljék meg a fog­lyok átadásának színhelye- i! A dél-vietnami felek kétol­dalú katonai vegyesbizottsá­gának küldöttségvezetői csü­törtökön háromórás rendkí­vüli ülést tartottak, de Sai­gon újabb kibúvói és feltéte­lei miatt ezúttal sem sike­rült kimozdítaniuk a holt­pontról a problémát, jóllehet január 4-i ülésükön elvben már megállapodtak a fogoly­csere folytatásában. (MTI) Kissinger harmadszor utazik Közel-Keletre Meghalt Saktai Ferenc Mélységes fájdalommal és megretlüléssel tudatjuk, hogy Raktai Ferenc, forrón szere­tett barátunk, elvtársunk, kollégánk, a Népszava Rózsa Ferenc-díjas főmunkatársa, a magyar szocialista újság­írás kiemelkedő egyénisége életének 50. évében, súlyos betegség következtében, hosszú szenvedés ' után el­hunyt Az elhunytat a Népszava Szerkesztősége és a Magyar Újságírók Országos Szövet­sége saját halottjának tekin­tik. Buktái Ferenc temetése ja­nuár 14-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. A Népszava szerkesztő bizottsága. Népszava Lapkiadó Vállalat, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Baktai Ferenc 1924-ben született Mezőtúron. Korán Icapcsolatba került az újság­írással, már 22 éves korában a Tolna megyei Néplap fe­lelős szerkesztője lett. 1943- tól 1952-ig a Szabad Nép munkatársaként tevékenyke­dett, majd haláláig a Nép­szava szerkesztőségében dol­gozott. 1960-ban kapta meg a Rózsa Ferenc-dij első fo­kozatát. A pártnak 1945. óta volt tagja, nagy szakmai tu­dása mellett sokoldalú polU tikai képzettséget is szerzett: Halálával a magyar újság­írás kiemelkedő egyéniségéi vesztette el. „Rakéta­hisztéria” Tovább bonyolódik a nyu­gat-európai „rakétahisztéria”. Több mint egy hete számos nyugat-európai országban a legszigorúbb őrizet alatt tart­ják a repülőtereket, egyes középületeket és diplomáciai képviseleteke! arra hivat­kozva, hogy -„rakétafegyver- rel felszerelt terrorista cso­port” támadása várhátó. A legújabb fejlemény: több lap jelentése szerint a NATO egyik kölni fegyverraktárá­ból tűntek el olyan kézi ra­kétafegyverek, amelyek re­pülőgépek lelövésére alkal­masak. NDK: A tervek valóra válnak AZ ÖTEVES TERV telje­sítésének eddigi eredményei jók, nem egy területen jelen­tős túlteljesítés is történt — hangsúlyozta az NDK Népi Kamarájának decemberi ülé­sén Horst Sindermann mi­niszterelnök, amikor az 1974. évi népgazdasági terv főbb célkitűzéseit ismertette. Mind a beszámoló, mind a képviselők asztalára készí­tett nyomtatott törvényter­vezet legfőbb jellemzője az emberekről való gondosko­dás. Az 1974. évi népgazda­sági terv a nemzeti jövede­lem 5,4 százalékos növekedé­sét irányozza elő 1973-hoz képes! A terv az ipari ter­melés 6,7 százalékos és a mmkatermelékenység 6 szá­zalékos emelkedésével szá­mol, a beruházásokra for­dított összegeket pedig az el­múlt évihez viszonyítva 5,3 százalékkal növelik. Az 1974. évi költségvetés összege 112,9 mi’liárd márka, és ebből 35,6 mTliárd márkát irányoztak elő a lakosság számára tár­sadalmi juttatásokra. Ezek a nagy számok.. A törvényerő­re emelt javaslat azonban a- közgazdasági kérdésekben kevésbé jártas emberek szá­mára is érthetően tárgyalta a Német Demokratikus Köz­társaság népgazdasága előtt álló feladatokat Nyugodtan felsorolhat­nánk most azt, hogy hány tengerjáró hajóval, vasúti l&M, január 1!« péntek személyszállító kocsival és hány tonna acéllal gyárta­nak többet ebben az évben az NDK-ban, mint 1973- ban. Mert ezek a számok is sokat sejtetnek. Jelképezik nemcsak a szocialista német állam ipari teljesítőképessé­gét, dolgozóinak alkotó ere­jét, de következtetni enged arra is, mint járul hozzá mindez az emberek életkö­rülményeinek további javu­lásához. Vessünk csak egy pillan­tást az éves terv ilyen irá­nyú célkitűzéseire. 1974-ben az NDK építőipara 116 800 lakást ad át a lakosságnak. Ebből 86 500 lesz az új, a többi felújított, modernizált. A terv előírásai szerint a la­kások mintegy negyven szá­zaléka a lakásépítő munkás­szövetkezetek felügyelete alatt készül, s egy korábbi kormányhatározat szerint az összlakások 60 százalékát munkások kapják. JELENTŐS ÖSSZEGEKET fordít az állam az alsó- és a középfokú oktatás tovább­fejlesztésére, javulnak a fel­sőoktatásban ‘ részt vévők kö­rülményei is. Az- ötéves . terv kezdetétől az elmúlt év végéig több' mint három és fél ezer új tán terem, 123 tor­naterem és 6700 intemátusi hely épült, a diákok élet­körülményeit javító egyéb intézkedésekről - például 15 ezer menzai férőhely létesí­téséről — nem is beszélve. Az idei terv egyben elő­készület is a jelenlegi ötéves terv utolsó éyére, amelybe» a fejlődés üteme tovább gyorsul, a lakosság életszín­vonala a párt VIII. kong­resszusán született határoza­toknak megfelelően emelke­dik. A fejlődés ütemére jel­lemző, hogy 1975-ben az NDK dolgozói percenként 266 000 márka értékű nem­zeti jövedelmet termelnek, ami — változatlan árakon számítva — 55 000 márkával több, mint amennyit 1970- ben, a jelenlegi ötéves terv első évében állítottak elő. Ez azt jelenti, hogy a jövő év­ben az egy perc alatt meg­termelt nemzeti jövedelemből nemcsak több acélt, vasúti kocsi! vagy tengerjáró hajót lehet gyártan! de azt Is, hogy több és jobb minősé­gű ruházati cikk, az igények­nek jobban megfelelő, kor­szerű lakberendezési tárgy, gépkocsi is készülhet \ SZÁMADATOK is vilá­gosan bizonyítják, hogy az NSZEP és a kormány követ­kezetesen halad a párt VIII. kongresszusán megjelölt úton. A termelést nem célnak, hanem eszköznek tekinti a szocialista társadalom építé­sében, amelynek legfőbb cél­ja az emberről való sokol­dalú gondoskodás. A dolgo­zók mindinkább érzik, hogy a jó munka kifizetődik. Az NDK 1973. évi eredményei minden. eddigit felülmúltak. Ismerve az NDK népének hozzáértését, szorgalmát, aligha kételkedhet bárki is benne, hogy a tervek ezút­tal is valóra válnak. Kaayó András (Folytatás alt L óldalról) xneretes a főparancsnok úti­célja, de Kairóban úgy tud­ják, hogy a tábornok még e héten visszatér az egyiptomi fővárosba. Kissinger Asszuánból a program szerint szombaton utazik tovább Jeruzsálem­be. s KAIRO: Ahmed Ah Iszmail tábor­nok, egyiptomi hadügymi­niszter a Nasszerról elneve­zett kairói katonai akadémi­án mondott beszédében el­ítélté a vérontásnak és sza­botázsnak azt a taktikájá! amelyhez az izraeli fél folya­modik a közel-keleti válság rendezésére irányuló tárgya­lások idején. Hangsúlyozta, hogy Izrael elmélete az úgy­nevezett „biztonsági határok­ról” az arab területek meg­szállva tartásához való ra­gaszkodásból fakad és a Sí- nai-félszígeten októberben le­folyt harcok 6orán bebizo­nyította tarthatatlanságát. E harcok eredményeit össze­gezve, a miniszter leszögez­te, hogy óriási csapást mér­tek az izraeli katonai stra­tégiára és bizonyságot tettek az egyiptomi fegyveres erők­nek arról a képességéről, hogy a legbonyolultabb és legtökéletesebb fegyverzetet is sikerrel alkalmazzák. BEJRÜT: Az izraeli megszállóknak a megszállott területeken az arab lakossággal szemben al­kalmazott egyre kegyetle­nebb terrorjának újabb rész­leteit hozták nyilvánosságra Bejrutban. A ghazai térség­ben az izraeli katonai ható­ságok ezen a héten tizen­nyolc évi börtönbüntetésre ítélték a palesztin Issza Szavarket, mert állítólag részt vett egy ellenállási ak­cióban. Hasonló ürügyet használtak fel a megszállók NyugatTJordániában három lakóház felrobbantására. Ezt megelőzően egy hebroni falu lakosait házkutatások és le­tartóztatások egész sorával terrorizáltak. Nablusban tiltakozó akciók zajlottak le az izraeli meg­szállóknak azon terve ellen, hogy bekebelezési politikájuk valóraváltásának további lé­péseként újabb izraeli tele­pülést létesítenek. A telepü­lést égy nyugat-jordániai ma­gaslaton kívánják íelépíte­lap jelentése szerint a NATO- raktárakból Redeye típusú, amerikai gyártmányú rakéta­fegyverek tűntek el. Fran­ciaország, az NSZK, Belgium és Hollandia határvidékén most rendőrök és katonák igyekeznek nyomára bukkan, ni a titokzatos fegyverek- nek. A rakétahisztériának már megvan az első súlyos sebe­sültje is. Belgium és Hollan­dia határán csendőrjárőr megállásra szólította fel a gépkocsit. ,Mikor a vezető a második felszólításra is to­vább hajtott, utánalőtték és el is találták. ru. képtdvírónkon érkezeti Az angol mozdonyvezetők sztrájkja miatt akadozik a vasúti forgalom a szigetországban. Képünkön: az egyik londoni pályaudvaron összegyűlt postazsákok, tNéipújság-teleíoto ÁP—MTI—KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom