Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-23 / 18. szám

Cselekvő egyetértés H' f emegyszer szóltunk már róla, de nem árt Ismételten hangsúlyozni: egy- «gy párttag politikai tevé­kenységének értékét nem egyszerűen a párt politiká­jával való általános egyet­értése alapján lehet meg­ítélni, legalább ilyen fontos az, miként viszonyul a po­litika részkérdéseihez. S még ennél is fontosabb, hogy gyakorlatban mit tesz a po­litika képviseletében, hogyan segíti valóra váltását. Mi­ként formálja közvetlen környezetét, alakítja az oda tartozók politikai vélemé­nyét, fogadtatja el velük a párt álláspontját. Az élet e tekintetben sok- sok kedvező példával szol­gál, de találkozni olykor másféle tünetekkel is. Elő­fordult, hogy valaki, aki munkahelyén a pártpolitikát képviselő kommunistának mutatkozott, rendszeresen részt vett alapszervezete éle­tében — otthon a falujában egész környezete, még csa­ládja elől is titkolta, hogy tagja a pártnak. Pártunk tagjainak óriási többsége — természetesen — nem ilyen ember. Mégis elő­fordul, hogy némelyek meg­elégszenek egyetértésük álta­lános hangoztatásával. Hol­ott nem elég csak egyetér­tésről . biztosítani a pártot, tenni is kell a politika vég­rehajtásáért. Konkrét kérdé­sek megoldása- áll a társa­dalom előtt, ■ s a cselekvés - vezetését a . párt magára vál­lalta országosan és helyileg is. Ebben a párttagoknak nem általában, hanem konk­rétan, cselekvőén kell részt- vermiök. Pártunk X. kongresszusa óta erőteljesebben él az egyes pártszervezetekben, kommunistákban az a felis­merés, meggyőződés, hogy bár az alapvető a helyes po­litika, a jó célkitűzés, de a következetes cselekvés nél­kül csak óhaj marad a leg­szebb, legnemesebb elképze­lés is. A megoldást pedig nem lehet a véletlenre bíz­ni — tudatos, fegyelmezett tettek és ismét csak tettek szükségesek. Hiszen a párt politikája a kommunisták mindennapos konkrét tevé­kenységének sorozatán ke­resztül, a párton kívüli tö­megek mozgósításával, bevo­násával valósul meg. Márpe­dig a gyakorlatból tudjuk, hogy eredménye csak annak a munkának van, amelyet nem „általában” végeznek, hanem konkrétan. Az a párt- szervezet dolgozik tehát jól, amelyik okosan politizálva, következetesen valósítja meg működési területén a mun­káshétköznapok gyakorlati feladatait. Ehhez egyrészt az szüksé­ges, hogy egy-egy adott kér­dés kapcsán helyileg is ész­szerű, világos határozatok szülessenek. Másrészt az, hogy minden párttag tudja a helyét, szerepét, feladatát a megoldásban, mindenkinek tehát konkrét megbízatása, feladata legyen. A pártszervezetek vezető­ségei pedig következetesen és gyakorlatiasan munkál­kodjanak a végrehajtás megszervezésén, ellenőrzé­sén és segítésén. Gyakran felvetődik a kér­dés: szábad-e megállnunk a pártmunka korábban kiala­kult, kipróbált módszerei­nél, vagy állandóan tökélete­sítenünk kell azokat? Ter­mészetes, hogy az új körül­mények és feladatok újabb lehetőségeket teremtenek. Ezeket fel kell ismerni és élni kell velük. Így bizonyos kérdéseket nemcsak lehet, de kell is másképpen vizsgál­nunk, értelmeznünk, módo­sítva korábbi felfogásunkat. De az is előfordul, hogy egyes félreértésekből, be­idegződésekből szükséges megszabadulnunk a hatéko­nyabb, eredményesebb mun­ka érdekében. Ilyen dolog például a kü­lönböző pártrendezvények — aktívák, taggyűlések, érte­kezletek — szerepének, ren­deltetésének értelmezése. Váróliely a lépcsőliáz Néhány, hete annak, hogy a gyöngyösi Róbert Károly utcában . autóbusz-megállókat alakítottak 'ki, mivel ide köl­tözött a rendőrkapitányság. A lakosság érdeke kívánta meg, hogy a fontos közin­tézményt ne csak • hosszú gyaloglás után lehessen el­érni. Az út két odalán kis szi­getet kinézték ki, ahol né­hány tngber ugyan elfér, de mit csi^Hjanak olyankor, amikor .«hog az eső, cson­tig hatoki cudar szél fúj a Mátra fei*!, záporozik a hó. Az autóbuszra pedig várni keik mert a gyárakba igyek­vő .munkásjáratok nem min­dig érkeznek percnyi pontos­sággal. Egy . karnyújtásnyira . kí­nálja . a menedéket a legkö­zelebbi lépcsőház. Az csak természetes, hogy a mostoha körülmények elől oda me­nekülnek ' az emberek. Ez rendjén való volna, ha... Ha a kora reggeli, tél ide­jén. pedig a kora hajnali órának számító hat óra előtt a toporgó, egymásnak meg­örülő férfiak, nők nem kez­denének el ricsajozni, do­bogni, ezzel a lépcsőház la­kóinak a pihenését is lehe­tetlenné téve Ki tud ilyen­kor nyugodtan aludni ? Aztán előkerülnek a zse­bek mélyéről a tányérma­gok, amiknek üres héját senki sem rakja zsebre, ha­nem „továbbítja” a lépcső­ház. kövére. Akik cigaret­táznak, ugyanezt teszik a csikkel. Zaj, szemét kíséri a vá­rakozók hívatlan csapatát azon a helyen. És meg ók sértődnek meg, ha valaki ar­ra figyelmezteti őket, hogy a lakóháznak ez a része nem autóbuszváró. Igaz, a várakozókat is meg lehet és meg is kell érteni, ök is menedéket akarnak a fejük fölé. Csak hát a la­kóknak sem mindegy, hogy nyugodtan a!hatnak-e regge­lenként; és mennyire szeme- ' teuí össze a Oépceőíiásat. Nincs tehát mindkét félre egyaránt kedvező megoldás? De van. Olyan várakozót kell kialakítani a megállók­ban, amelyek fedettek, ele­gendő helyet is kínálnak. Rögtön hozzá lehet tenni: Igen ám, de hány ilyen üve­ges falú fülkét tettek már tönkre vandál kezek a szó­ban forgó helytől nem is messze, a Szövetkezet utcá­ban ? Ez is igaz, de most már mondjunk le a kultu­rált váróhelyek kialakításá­ról, mert --vannak magukról megfeledkező, vandál, pusz­tító kedvű emberek is? Szó sem lehet erről. Egyébként is: a rendőrség egy karnyújtásnyira van a megállóktól. Ez sem mellé­kes körülmény. A lényeg: mielőbb rendez­ni kell, megnyugtatóan, a le­hetőségek szerint, ennek a sok bosszúságot adó megál­lónak az ügyét. <—ár) Bármennyire is fontosak ezek, mégis csupán eszközei az előkészítésnek és ellenőr­zésnek. Érdemes erről szólni, mert az utóbbi időben mint­ha megnőtt volna a külön­féle tanácskozások, összejö­vetelek száma. Mintha egyes helyeken célnak tekintenék ezeket — amelyek összehí­vásával voltaképpen „letud­ták” a tennivalókat —, s nem eszközként a feladatok megoldásában. Nem lenne jó, ha a párt- munkában eluralkodnának az ilyen módszerek. Hiszen a pártmunka a szó valódi értelmében vett politikai munka, emberek között és értük végzett munka, mely a párton belül és kívül egy­aránt mindenekelőtt az em­berek meggyőzéséért és tett­re serkentéséért folyik. A különböző tanácskozások­nak éppúgy nem lehet más célja, mint ahogy egy-egy párttag konkrét megbízatá­sának sem egyéb az értelme, mint az e munkára való felkészítés, az egyes ember helyének megjelölése e te­vékenység egészében. S itt kanyarodhatunk vlsz- sza az írás elején említett gondolathoz. A politikai munkát nem lehet leszűkíte­ni egy-egy megbízatás telje­sítésére, legyen az alkalmi vagy állandó. A közéleti te­vékenység nem merülhet ki az értekezleteken,’ testületi üléseken való megjelenés­ben. Ezek mind-mind ré­szei, eszközei a politikai munkának, az emberekre váló közvetlen ráhatásnak. De egyik sem teszi felesle­gessé, hogy a kommunisták minden időben és helyen po­litizáljanak, amikor erre szükség mutatkozik vagy al­kalom kínálkozik. Haszno­sítsanak erre minden lehe­tőséget — az ebédidőben, az öltözőben, a vonaton, ha úgy tetszik, az ultiparti közben folyó beszélgetéseket, épp­úgy, mint a családi, rokoni összej öveteleket. Nem valamiféle mesterkélt ’„népnevelő munkáról” van itt szó. Hanem arról, hogy a politikai munka végzésé­ben nem az idő, a hely, az alkalom a leglényegesebb, hanem a tartalom. Az, hogy a kommunista egész életvi­telével — az elvtárs. a kol­léga, a barát, az ember ro­konszenves kommunista ma­gatartásával is — legyen ha­tással környezetére. A szó és a példa erejével képviselje, tegye vonzóvá a párt elveit, a gyakorlatban megvalósuló politikáját. C z nem lehet csak párt­™ megbízatás kérdése, ez a kommunista elkötele­zettség dolga. Amikor egy ember eljut odáig, hogy ön­ként kéri a pártba való fel­vételét. már számot kell ves­sen azzal, miként tud meg­felelni a párttagsággal járó ezen kötelezettségének. Vál­lalva ezzel azt is, hogy sza­vaival és tetteivel képviseli, elismeri, népszerűsíti és ha kell védi annak a pártnak céljait, törekvéseit, amelyhez ő is tartozik. Dr. Szabó Imre, az MSZMP KB alosztály­vezetője Érettségizett segédmunkások — Kicsit húztam a szá­mat, amikor tavaly novem­berben meghallottam a ba rátnőm ajánlatát: menjek el dolgozni a VILATI-hoz, Ott van felvétel. Érettségi után segédmunkásnak? Ez vala­hogy nem megszokott dolog. De aztán csak eljöttem, vé­gignéztem a munkahelyeket és most itt vagyok... A VILATI egri gyárának elektronikai gyáregységében jegyeztem fel ezeket a soro­kat. Somfai Miklósné, a nyomtatott áramkörű kár­tyákat szerelő ciklus fiatal munkásnőjétől hallottam. Élete krónikájához még hoz­zátartozik, hogy három évet járt gimnáziumba, azután férjhezment és magánúton tette le az érettségit. A gyer­meke két és fél esztendős. A nagymama vigyáz a kicsire, mert dolgozni kell, meg kell ismerkedni valamilyen szak­mával — mondta. — Jelentkezem a közgaz­dasági egyetem külkereske­delmi tagozatára. Most is két nyelvet tanulok, szintén ma­gánúton. Ha esetleg nem si­kerülnie, háromszor próbál­kozom, ha akkor sem megy, az „Háromszor megpróbálom egyetemet” — mondja Somfai Mik­lósné. natnyllag, év végére talán százötvenen; a gyár 1974-re tervezett 450 milliós terme­léséből nekik 288 milliót kell teljesíteni. A dolgozók túl­nyomó többsége szakma nél­küli betanított munkás, na­gyobb részben nők. A gyár­tósor utolsó két ciklusánál, a bemérésnél és az úgyneve­„Huszonöt éves köztünk a legidősebb’’. Varró Gyulá- né munkaesz­köze a for­rasztó. fFoto: M.) Perl a nyelvnek hasznát veszem, a munkahelyem marad a mos­tani. Nem fogok elkeseredni. — Kicsit messze esik egy­mástól a választott hivatás és az mit most csinál... — Én szeretem ezt a mun­kát és úgy érzem, legalább öt-hat évig szívesen is vég­zem még ugyanezt Segéd­munkásként vagy inkább úgy mondanám, betanított mun­kásként. Nem kell túl nagy szakértelem hozzá, úgy ér­zem. november óta én is meg­tanultam. Ebben a környe­zetben, ahui tisztaság, rend van, és ebben a kollektívá­ban jól érzem magam. zett élesztősnél, amikor mű­ködtetni kezdik a berendezé­seket, technikusok, mérnö­kök dolgoznak fizikai állo­mányban. A gyár fejlődése igen gyors, ezt a tavaly befejeződött nagy beruházások is mutatják. Üj üzemcsarnokok épültek, s ezek közé tartozik az elek­tronikai gyáregység is. Szin­te még érződik a festékszag az ajtókon, ablakokon. Száz- húszan dolgoznak itt pilla­Létszámstopp l E sorok írójával együtt bizonyára sokan látták a te­levízió híradójában azt a ri­portot, amelyben az egyik budapesti szövőgyárban egy dolgozó nő 12 gép helyett 16, azaz tizenhat gépen dolgozik egyszerre. Hazánkban ezt a magas normát tulajdonkép­pen a korszerű üzemszerve­zés modelljének is tekinthet­jük. Megyénk egyik nagy vál­lalatának termelési értekez­letén vettem részt a napok­ban. amelyen szintén szóba került a gyár létszámgondja. — Kevés az ember, sok a munka! — így kezdte hozzá­szólását az egyik gépmunkás. Elmondotta továbbá, hogy náluk az üzemben évről év­re végrehajtják a norma­karbantartást, a műszaki fej­lesztés eredményeként ielen­tős létszámmegtakarítást ér­nek el, ugyanakkor nem érti, hogy az irodákban pedig hét­ről hétre többen dolgoznak. Az egyik vállalat igazgató­ja a közelmúltban csökken­teni akarta az improduktív állományt, s aztán menetköz­ben kiderült, hogy a közép- és az alsó vezetők még több mint 40 alkalmazotti dolgo­zó felvételét sürgetik. Csak fokozza a helyzet fo­nákságát, hogy ha a vállala­tok veszteségfeltáró kimu tatást készítenek „az ellen­kező oldalról” azonnal rá­vágják: ennyivel és ennyivel több a munka is! Helyénva­ló a törekvés, ha a vállala­tok nem is növelik az alkal­mazotti létszámot, mert igaz­ságához tartozik az is, hogy a gazdaságosság érdekében elhatározott „létszám§tpí>pl”# nem biztos, hogy a munka- stoppot is jelenti. — Mi hát e gordiusi csomó megoldása? Nem lehet más, mint a munkaszervezés. — De hogyan? E sarkallatos kérdés fog­lalkoztatja megyénk egyik legnagyobb ipari üzemének vezetőit is az egri Finomsze­rei vénvgy urban. A bervai ve­zetők a Központi Bizottság no­vemberi határozatában lehe­tővé tett bértömeg-gazdálko­dás kísérleti bevezetésére gondolnak. Arról van szó, hogy ha egy munkaterületről elmennek, az. ott maradtak között a plusz munkavégzé­sért szétosztják a fennmara­dó bértömeget. Természete­sen a puding próbája fo­gyasztás közben derül ki, de a módszer megfelelő szabá­lyozással eredményes lehet. . — sísjoa -5­— Én egyébként akkor is tanulni akarok, ha az egye­temre nem vesznek fel — folytatta Somfai Miklósné. — Szakmunkásvizsgát teszek az iparitanuló iskolában. Ki­tanulom a műszerész szak­mát. Azért mégsem jó ám csak betanított munkásnak lenni. Szakmát tanulni kü­lönben is előnyös; biztos, hogy ha a diplomát megkapom, először kevesebbet fogok ke­resni mint így. — A munkahellyel meg le­hetünk elégedve. Néha per­sze itt sincs minden rend­ben, volt már baj az anyag­ellátással, s ilyenkor a telje­sítménnyel is, év végén meg sokat kellett túlórázni az ex­port teljesítése miatt. De a környezet, a közösség kedvet ad a munkához, nem érzem, hogy monoton lenne az a néhány fogás, amit csinálok. A brigádunkban egyébként jó néhány an vagyunk olya­nok, akik érettségivel jöttek el ide betanított munkásnak, de azt is látom, mindegyikük tanulni akar. Én is művelt ember akarok lenni. Varró Gyuláné nemrég jött vissza gyermekgondozási se­gélyről. Nem vette igénybe a három évet; szükség van a forintokra a fészekrakáshoz. A szabadsága előtti órabérét egy forinttal emelték, ami­kor visszajött. Egy szintre a többiekével. — Mielőtt elmentem szülé­si szabadságra, már elkezd tem én is egy tanfolyamot; szakmunkásvizsgát akartam tenni. Érettségiztem, úgy jöt­tem ide, még 1967-ben. Most természetesen folytatni aka­rom a tanulást. A napokban elmegyek az iparitanuló In­tettbe, mert úgy hallottam lehet bejárni órakra is a tan­folyam mellett. A fiam böl­csődében, a férjem is tanul, én sem akarok segédmunkás lenni. —. Azt hiszem, pénzben itt nem jelent sokat a szakmun­kásvizsga. Mi az, ami mégis ösztönzi? — Sokat nem jelent, bár az előrelépésre nyilván nagyobb a lehetőség. Más munkakör­be helyezhetnek, de az az igazság, én később is szeret­nék itt maradni a mostani beosztásomban. Fiatalok va­gyunk, 25 éves a legidősebb köztünk, jó társaság. Tanulni viszont akarok, mert a mun­ka is könnyebb, ha nem gé­piesen végzem, hanem tu­dom, hogy mit miért teszek. Biztató megnyilatkozások, kétségtelen. De mindezek után szükség volt a gazda­ságvezető véleményére is; vajon ő is jónak tartja-e, ha mindenki tanulni akar. A gazdasági szempontokkal ezt hogy egyeztetik? — Nem kis dolog ' lesz itt 150 emberrel majdnem há­romszáz millió forintot ter­melni; ez az esztendő a mi igaz próbánk — mondta Rehn Oszkár gyáregységveze­tő. — Eltér a szervezésünk a többiekétől, specializáltabb a termelés, jobban elhatároltak a technológiák. Egy-egy be­tanított munkás néhány munkafogást begyakorol és azt gyorsan, pontosan végez­heti. — Fiatal a gyár. a gyár­egység még fiatalabb. Most mindenkit felveszünk, aki je­lentkezik. De az azért érthe­tő, hogy a „Prepámat” szá­mítógép perifériák vagy a ponthegesztő-vezérlők szere­léséhez mégiscsak műveltebb emberekre van szükség. Igen örülünk, ha valaki érettségi után jön hozzánk. Még ha semmi köze nincs is a szak­mához, de könnyebben tanít­ható, képezhető tovább. Ne­künk pedig ez kell, hiszen a piaci igények is újabb tech­nológiákat kívánnak, ahhoz mindig képeznünk kell az embereinket. 120-an va­gyunk most, harminchatan tanulnak pillanatnyilag is va­lamilyen iskolában. Az is igaz, hogy itt a legtöbb a törtnapos hiányzás, de erre számítani kell. — Nagyobb gond lesz az itt, ha majd sokan veszik igénybe a gyermekgondozást segélyt... — Nem tudom, hogyan old­juk majd meg, de azt hiszem, nagy kiesésekkel kell szá­molnunk. Hiszen az Itt dol­gozóknak 70 százaléka nő. S a másik: még egy műszakos a termelés, de ezek a drága berendezések, meg a hatéko­nyabb gazdálkodás, megkí­vánná a több műszakot. Nők­kel , gyermekes anyákkal ez szintén nem lesz könnyű... Hekeli Sándor jIMmMO 1374. január Z&, szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom