Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-23 / 300. szám
Úszni tanulnék az egri ötödikesek 1973. október elsejétől kezdő- űően a Heves megyei Tanács és az Eger Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának együttes intézkedései révén rnegindult Egerben az általános iskolák ötödül osztályosainak kötelező úszásoktatása. A tervek szerint a' tanév végéig a város 558 ötödik osztályos tanulója megtanul úszni. Az oktatás az idén bevezetett harmadik test- nevelési órák felhasználásával történik, amelyeket az egyes iskolák három hét időtartamra vonnak össze. Ez idő alatt a gyerekek heti öt alkalommal látogatják az uszodát. A távolabbi cél az, hogy Idővel (ha a létesítmények azt lehetővé teszik, azaz ha lesz elég uszoda) erre az oktatásra az ötödik osztályosok után, folyamatosan az alsó tagozatos tanulóknál is sor kerüljön. így az oktatás ilyen formában történő beindulása után pár évvel nem lesz Egerben olyan iskola* amelynek tanulói ne tudnának úszni. Ez az egészséges életmódra való nevelés mellett » város úszó—vízilabda sportjának utánpótlás nevelésében is jelentős szerepet fog játszani,, hisz minden évben úszóversenyre kerül majd sor, ahol az Sí. edzői is megjelennek és kiválogatják a legjobbakat. Az oktatás megszervezéséne és véghezvitelére Lutter István ált. isko tanár kapott megbízást, A szükséges mennyiségű vízfelületet a Heves megyei Vízmű Vállalat a fedett uszodában biztosította. Az esetleges fertőzések elkerülése céljából ma már naponta kétszer (délben és este) kerül sor vízcserére a tanmedencében, és így minden délután tiszta víz várja az úszni A gyöngyösi járási s portiéi- ügyelőség a napokban értékelte a járási szakszövetség munkáját, az 1973. évi versenynap- tár végrehajtását. Kiemelkedően jó munkát végzett a Birkás István által irányított asztalitenisz szövetség, amely 9 betervezett verseny helyett 14-et bonyolított le. A járási teke- és labdarúgó-szövetségeknél is tovább javult a munka, ez főként Horváth István és Do- moszlai József, illetve Sípos István és Kezes Imre szövetségi vezetőknek az érdeme. Itt említjük meg, hogy ez évben sikerrel rendezték meg a járási serdülő labdarúgó-bajnokságot, melynek szervezésében és lebonyolításában nagy segítséget nyújtott Dobos Bertalan járási sportíelügyeiő is. * A gyöngyösi járás M sportköréből 23 a Termelőszövetkezeti Sportkör nevet viseli. Ezek a kis községi sportkörök javarészt a termelőszövetkezetek és a községi tanácsok anyagi támogatásával működnek. A járási sportfeíügyelőségen megtudtuk, hogy a sportirányítás átszervezése óta kedvező változások tapasztalhatók a községekben a sportlétesítmények fejlesztése terén. Például Vámosgy örkön 70 ezer forintot irányoztak elő a felújítási munkálatokra. Gyöngyöspatán pedig a helyi erők összefogásával pályát és öltözőt építenek. Adácson a köztanuló gyerekeket. A 33 1/3 méteres medence túlfolyóinak működésének esetén az ottani vízzel is elégedettek lehetnénk. Az eddig problémát jelentő hajszárítás is rövidesen megoldódik. A Technolux Ktsz hajszárító búrákat biztosított, amelyek beszerelése és üzemeltetése remélhetőleg nem fog akadályba ütközni. Ez gyors száradást tesz lehetővé és működtetésével az oktatáson részt vevő gyerekek mellett s fürdővendégek és .a sportolók régi jogos igényeit is ki lehet elégíteni. A városi tanács művelődés- ügyi osztálya az oktatás költségeit magára vállalta, így a szülőknek ez nem jelent anyagi megterhelést. A harmadik testnevelési órák 'bevezetésével tehát lehetőséig nyílt az úszásoktatással kapcsolatos rendelkezések végrehajtására és az ország területén elsőként Egerben kerül sor ennek ilyen szintű megszervezésére. ségi tanács utat építtet a sporttelephez. Nemrégiben a gyöngy östar jám létesítmény fejlesztéséről is hírt adtunk. Atkáron, Horton és Nagyrédén pedig mindig tesznek valamit a már meglevő létesítmények fejlesztéséért. A közeljövő tervei között szerepel az is, Jhogy a járás minden sporttelepén a víz és a villany be legyen vezetve az öltözőhelyiségekbe. * A Népsport december 21-í számában olvashattuk, hogy a Gyöngyösi VSC sízői, fővárosi egyesületek versenyzői társaságában Lengyelországban készülnek a versenyidényre. A napokban Horváth Béla edző hazarendelte a gyöngyösi sportolókat, mert itthon is kedvezően alakultak a hóviszonyok, s most a GYVSC felnőtt és ifjúsági versenyzői a Mátraszent- imrén létesített táborban készülnek az ottani serdülő gárdával a bajnoki küzdelmekre. A lengyelországi tartózkodás során Bardóczi László is elindult egy nagyszabású sífutó versenyen, ahol az előkelő nyolc—tizedik hely körül végzett. (A lengyel szövetségtől még nem érkezett meg a verseny jegyzőkönyve.) Itt említjük meg, hogy meghívás érkezett a legjobb magyar biatlonisták részére $z NSZK-ból. A január első felében utazó csapatnak tagja lesz a gyöngyösi Bardóczi László is. (szigetváry) mm Rádió KOSSUTH 8.20 Népművészek a mikrofonnál. 8.25 Hang — Kép. 10.00 Rádiójáték gyermekeknek.. 10.51 Világjáró muzsika. 11.11 Zenekari hangverseny. 12.57 Jegyzet. 13.00 Rádiólexikon. , 13.07 Operettrészletek. 14.10 Holnap közvetítjük . , 14.39 A hét rádióhallgatója*13.08 Nóták. 16.00 Két óra gyermekeknek« 18.00 Örökzöld dallamok. 19.05 Beethoven: IX. szimfónia. 20.11 Variációk a szeretetre. 21.00 Gigli énekel. 22.05 Daliam . . . 22.50 Arany-versek. 23.00 Népdalcsnkor. 23.30 A hét zeneműve. €.10—2.00 Melódiákoktól. PETŐFI 7.00 Kórusok, hangszerszőlók. 7.50 Miska bácsi lemezes- ládája. 8.20 A hét zeneműve: Gershwin: F-dúr zongora- verseny. 8.50 Zenei anyanyelvűnk,, 9.00 Barokk zene. 9.42 Jelképek erdején át.»t 9.52 Bartók: A kékszakállú herceg vára. 10.50 Vasárnapi koktél. 12.20 Jó ebédhez szól a nóta « 13.10 A hét műsorából, 14.00 Táskarádió. 15.05 Jelenidőben» 1G.05 Kamarazene. 17.24 Váci-versek. 17.40 Filmzene. 16.05 Ketten beszélnek. 18.25 Ravel- és Debussy- müvek. , 19.00 Hangjáték. 19.27 Virágénekek. 20.05 Kálmán-operettest 21.00 Versek. * 21.20 Népi muzsika* 22.00 Könnyűzene. 23.05 Beethoven-művek. 23.33 Szólistaparádé* Szolnoki rádió Alföldi krónika — karácsony előestéjén. Kedvelt régi melódiák. Számvetés — családi kor* ben. Kósa Judit riportja. Az év slágereiből TV MAGYAR 9.30 Állatok, növények — közelről. IX. 9.50 Gyermekzenei fesztivál. 10.30 Ki lesz a győztes? 11.30 A magyar vizsla. Rövidfilm. 14.28 Ütirajzfilm Japánról. III. rész. 14.55 Dokumentumfilm Mikszáth Kálmánról. 15.35 Vitéz László és a többiek. Bábjáték. 16.00 Delta. 16-40 Műsorainkat ajánljuk? 17.05 Hahó, öcsi! Magyar film,' 18.30 Tükrös. II. 18.40 József Attila: Csoszog!, az öreg suszter. 18.55 Beethoven: IX. szimfónia* NSZK film. 20.05 Tükörképek. 20.30 És mégis mozog a fold. Tv-játék. I. rész. 21.30 Kodály: Székelyfonó. POZSONYI 15.00 Civil kutya esetei. Lengyel televíziófilmsorozat. I. 15.30 Dalok. 15.45 Mesefilm, Hírek a gyöngyösi járásból Kosárlabda Véget ért Heves megye középfokú iskoláinak 1973—74. évi fiú kosárlabda-bajnoksága. A döntőkét a Szilágyi .Gimnázium és a Malom utcai szakközép- iskola tornatermében rendezték meg. .Nagy érdeklődés kísérte a találkozókat, különösen a G epés Műszeripari Szakközépiskola —Gárdonyi Gimnázium első korcsoportos összecsapásain teremtett parázs légkört a lelkes diákközönség. Mindkét korcsoportban az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola lett t győztes, megszakítva ezzel a Gárdönyisok hát éve tartó győ- zeipii „sorozatát. Így ők képviselik ./ megyénket az országos bajnokság további küzdelmeiben. Az első helyért játszott mérkőzések eredményei. (A döntőt küpa rendszerben oda-vissza rendszerben bonyolították le.) Egri G. M, Szakközép—Egri Gárdonyi 61:54 (27:2ü). V.: Renn, Küss. Ld.: Dobi 15, Lájer 14, Kovács P. 13, illetve Sipeki 47 (!). A végig szoros találkozón a hajrában biztosították be győzelmüket a ^-szakközépiskolások. Sipeki kivételes dobóteljesítményt nyújtott. Egri G. M. Szakközép—Egri Gárdonyi 78:52 (35:30). V.: Renn, Kiss. Ld.: Dobi 24, Kovács P. 15, Hadobás 13, illetve: Sipeki 27, Bolyki 12. Amíg Sipeki bírta lendülettel, a szakközépiskola csak néhány ponttal vezetett, a második félidő 7. percében azonban kipontozódott, és ettől kezdve nem volt vitás a szak- középiskola győzelme. Az ' első korcsoport végeredményei: 1. Gép- és Műszeripari »Szakközépiskola, 2. Gárdonyi Gimnázium, 3. Dobó Gimnázium. Sipeki, a Gárdonyi Gimnázium legponterősebb játékosa is a kosárba talált. (Foto: Szántó György) Egri G. M. Szakközép .—Egri Dobó G. 45:2-1 (2D:7). Ld.: Izrael 14, Homonnai 8, Szántósi 8, illetve: Fülöp 13. Csank 6. Egri Gárdonyi G.—Egri Dobó G. 33:21 (18:9) Ld.: Szabó 17, illetve: Somos 6. Egri G. M. Szakközép—Egri Gárdonyi G. 45:24 (17:16) Ld.: Kovács Cs. 14, Melicher 13, illetve: Szabó 8, Vizauer 6. A második korcsoport végeredménye: Egri Gép- és» Műszeripari Szakközépiskola (Szántósi, Hangrád, Izrael, Kovács Zs., .Melicher, Homonnai, Bar- tha, Bodó, Gál, Simon, Bo- rics. Edző: Ifj. Csányi . Barna), 2. Egri Gárdonyi G.» 3* Egri Dobó ^ _____, ......................... j bé oM ÄCtfeaaporí győztes csapat: Ztovdea Bállá Zol£4(X tMezei Sándor, Dobi Antal, Lájer István, Jéstsí‘ Casba. Edző: december 24•m TV MAGYAR 19.00 Híradó. 20.10 Fény az alsó ágon. Tv-játék. 21.10 Ott, Polana alatt. 21.55 Tv-játék. 33. íü Halhatatlan melódiák. KEDD Rádió 15.48 Népzenei hangverseny. 17.05' Élményközvetítés. Hangjáték. 1.8.04 Budapesti beszélgetés Dietrich Fischer- Dieskauval. 19.00 Rigó Jancsi. Daljáték 21.40 Krúdy-novella. 22.10 Berlioz: Harold Itáliában. 22.25 Népi zene. 23.15 Operarészletek. 0.10 Magyar fanfárok, 8.05 8.45 9.25 10.00 12.04 13.56 15.08 15.18 16.08 17.05 17.55 18.30 19.10 22.10 22.45 KOSSUTH Mesejáték. Vivaldi, és Bach-müvek, Tánczene. ^ Szivárvány. Lehár: A mosoly országa« Operett. Sz. Richter hangversenye« Népdalok. Fél évszázad karácsonya, Edith Piaf: Vallomások dalban és szóban. Bartók: Hegedűverseny, (Az 1939-es bemutató, hangfelvételről.) Népzenei felvételek, A Szabó család. Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. Népi zene. Versek. PETŐFI 7.00 8.00 8.45 9.45 10.00 10.35 10.50 12.00 13.13 14.00 17.00 17.40 L8.05 18.30 18.56 20.10 23.10 Barokk muzsika. Népi muzsika. Kodály-művek, Előadás. Áriák. Váci-versek«. Tánczene. Ének a színészetről, Brahms-müvek« Karácsonyi kívánságműsor, ötórai tea. Liszt: Esz-dúr zongoraverseny „ Ketten beszélnek., III. rész. Könnyűzene. Várkastély a Kárpátokban. H. rés*, Beethoven-művek Könnyűzene. 9.00 Szünidei matiné. Kisfilmek. 17.20 Hírek. 17.25 A Kara-Kala oázis. Szovjet rövidfilm. J7.35 Go-go scope. Zenés osztodB film. 18.20 Radar. 18.50 Miről ír a világsajtót 19.15 Ejsti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Tükrös. 20.10 Balettcipő. Kun Zsuzsa műsora. H, 20.55 ötszemközt... Tabi. Lászlóval. 21.55 Tv-híradó. 32.05 Szabó Lőrinc: Tücsökzen* H. POZSONYI fü.05 Fúvószene^ 10.35 Rozmaring. Tv-játék. 15.00 A civil kutya. 4. 17.30 A kék veréb. Tv-játék. 20.15 Kinek üt a toronyóra? Tv-játék. 22.00 Szovjet film,. 23.00 örökzöld dzsessz« melódiák. 24.00-2.00 Melódiákoktól« PETŐFI 7.00 7.30 8.00 8.11 9.00 10.04 10.49 11.31 12.25 12.35 14.00 14.45 15.00 16.05 16.51 17.10 18.15 18.29 19.05 20.10 21.20 22.14 R. katolikus félóra« Bach-orgonám üvek Népdalok. Slágerturmix., Ráday Imre műsora. Lotte Lehmann énekek Népdalok. Mozart vonősversenyművei. I íV Jegyzet. •; Művészlemezeik Nóták. Színházbarátok. Wagner-operákbőt. Heten vagyunk. Oláh Gábor regényének rádiód változata. Schubert: Miriam diadal* éneke. Verne: Várkastély a Kárpátokban. Rádióváltozat. I Ketten beszélnek. H. Bartók-művek. Nótacsokor, Irodalmi kávéhá*. Slágermúzeum« Hangverseny. Szolnoki rádió 9,00—10.00 Emberöltőn át Szolnokért. Történelem és ezerévnyi; Szabó Margit összeállítása* Stúdiópódium TV MAGYAR Szolnoki rádió 9.00—10.00 Fiatal írók, költők a karácsonyról. Petrí Ferenc összeállítása^ Ünnep — új lakásban. Móra Sándor riportja. Zenés beszélgetés Áldobolyi Nagy Györggyel. 10, 14J 16. 16J 18. 19. 19. 20. 20. au 22. TV MAGYAR .00 Csak gyerekeknek Kisfilmek. 00 Hat medve és a bohőC Magyarul beszélő csehszlovák film. 15 Papiruszhaj óval az Atlantit óceánon. Svéd film. H. 00 A legszebb. Magyarul beszélő NDK film. 30 Japánban jártunk II. rész. .05 Kilenc mosoly. .50 Moliére: Férjek iskolája»; Tv-játék. .25 Filmbeszámoló a XL VTT-ről. .50 A palacsintás király, II. rész. .35 Tükrös. ,45 Esti mese, ,00 Hírek. 05 És mégis mozog a fold. Tv-játék. IH. rész. 05 Dohnányi: A tenor. Vígopera. 10 Szabó Lőrinc: Tücsök« zene. L rész. I 9.08 9.50 10.10 11.00 12.55 14.10 14.25 15.00 15.30 16.00 18.05 18.30 19.35 19.45 20.00 20.05 20.50 21.50 23.40 9.45 10.10 11.10 14.10 15.00 15.35 17.40 19.00 20.00 21.30 22.45 23.05 Csak gyerekeknek. Kisfilmek. Zenés, verses műsor gyerekeknek! Jancsi és a varázsbab. Magyarul beszélő amerikai mesefilm. Piramisok és papirusz. Svéd film. I. UNICEF-gálaest a gyermekekért. La Fontaine mesél. Japánban jártunk. . . 1« Nyugdíjasok műsora. Hangverseny. Az ember melegségre vágyik. Tv-film. (14 éven felüli.) Filmbeszámoló a 2L VIT-ről. Játék a betűkkel. A palacsintás király. Zenés mesejáték. L Tükrös. Esti mese. Hírek. És mégis mozog a föld. II. rész. Arany Páva. n. középdöntő. Walewska grófnő. Amerikai film. Carlo Bergonzi énekel. POZSONYI 12.40 Baráti hadsereg spartakiádja, 13.30 Asztalitenisz. 15.00 A civil kutya esetei, II. rész. 16.00 Az itakai követ. 17.20 Hat medve. Filmvígjáték. 20.00 Leonardo da Vinci élete. CSÜTÖRTÖK POZSONYI A gyufás kislány. Televízióbalett. Tv-komédia. Dvorák: Üjvilág szimfónia. Nagy mesterek muzsikája. A civil kutya esetei. Lengyel tv-filmsorozat. n. Cseh vígjáték. Az itakai követ. Ifjúsági tv-játék. I. rész. Híradó. Az apa napraforgója. Tv-film. Tv-játék. Musica antiqua alovacca. Egy dárdában. Mikrokomédia, SZERDA Rádió KOSSUTH 8.05 Operettrészletek. 8.40 Hangjáték gyermekeknek. 9.13 Operettdalok. . 9.45 A Rádió Karinthy- színpada. 10.35 Mozart vonósverseny művei. n. rész. 11.30 A Szabó család. 12.04 Jó ebédhez szól a nól;> 12.59 Kék postaláda. 13.30 A pódiumon Cliff Richard. 14.19 Riportműsor. 15.08 A zongoraművészet első aranykoráé 3* Rádió KOSSUTH 8.20 Verbunkosok. 9.03 Mesejáték. 10.05 Hallgassuk együtt! 10.50 Áriák. 11.14 Gondolat. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Melódiakoktél. 14.00 Üzemorvosok. 14.20 Kóruspódium. 14.26 Csajkovszkij: Vonos- szerenád. 15.10 Váci-vers. 15.15 Operarészletek. 15.27 Az élő népdal, 16.15 Fúvószene. 16.45 Argirus-széphistória. 17.05 Nóták. 17.23 Riport. 17.46 C. Münch művészete, 18.48 Zenéről tíz percben. 19.25 Játék a könyvtárban. 20.35 Nyolc világsláger« 21.33 Chopin-művek. 22.30 Citeramuzsika. 22.40 Láttuk, hallottuk23.00 Tánczene. 23.30 Operakórusok« 0.10 Filmzene. PETŐFI Verdi: A végzet hatalma. Részi. örökzöld dallamok. Visszafelé Európában. Zenekari muzsika. Nyíregyházi stúdió Kamarazene. Ifjúsági randevú. Könyvismertetés. Magyar táncokról. A rock mesterei. IX, Monteverdi: Sestina. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33). 24- én, fél 4 és tél 6 órakor Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres Színes, szinkronizált olasss filmvíg játék. 25- én: fa 4« fél 6 és öste 8 órakor Jó megjelenésű ausztrállal feleséget keres 26- án, de 10, fa 4, fél 6 és •este 8 órakor Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres 27- én, fél 4, fa 6 és 8 órakor: Csínom Palkó A népszerű daljáték színe» magyar filmére EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07.) 24- én, fél 4 és fa 6 órakor Bolondos újoncok Színes, zenés francia film- vígjáték. 25— 26-án: k ,*j Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor • I Bolondos újoncok fi Színes, zenés francia filmje vígjáték _>;• 27-én: Az Ezüst-tő kincs«? Színes, szinkronizált NSZK—jugoszláv film GYÖNGYÖSI PUSKIN 24— 25-én: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A vörös tulipánok völgye 25— 28-án, este 8 órakor: Fellini — Róma 27-én: fél 4 órakor: Mese Szaltán cárról Délután háromnegyed 6 é# este 8 órakor Kis nagy ember GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 24- én, csak du. fa 4 és fél 6 órakor Mackenna aranya 25— 26-án: Mackenna aranya 21-én: du. 3, fél 6 és este 8 órain# Kopernikusz HATVANI VÖRÖS CSILLAG 24- én, csak du. fa 4 órakor Lázadás a buszon 25— 26-án: Lázadás a busása 27-én: Nincs idő HATVANI KOSSUTH 25—26-án: Lila áká'c FÜZESABONY 25—26-án: A gátlástalanság lovagja 27-én: Ion kapitány nyila PÉTERVÁSÁRA 1 Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hal! Kedden délután fél 4 órakor és1 este 7 órakor: Hongkongi paróka (Bérletszünet) Szerdán, fél 4 órakor; A potyautas (Bérletszünet) 8.05 9.03 11.50 12.00 12.43 13.03 14.00 18.10 18.19 18.40 19.10 19.35 Hangversenyközvetítés az Erkel Színházból. 21.35 Olvasólámpa. 21.50 Musicalekből. 22.30 Kamarazene. 23.15 Népdalok. Szó noki rádió Alföldi krónika. Népdalok. Ö-évi számvetés. Hl. rész. Filmek zenéjéből Sporthíradó» lánc melódiáig Egerben: vasárnap délután a órától csütörtök reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 16 órától 17.30 óráig, hétfőn, kedden, szerdán délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig, a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 24-73.) Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsilinszky utca.) Szerdán, 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi- línszky utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: vasárnap 14 órá tói csütörtök reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 117-27.) Gyermekorvosi ügyelet: hétfőn, kedden, szerdán délelőtt 9 órától ll óráig, a Puskin utcában. (Telefon: 123-50.) Hatvanban: vasárnap 12 órától csütörtök reggel 7 óráig, a , rendelőintézetben. (Telefon: 10- 04.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet hétfőn, kedden, szerdán. 10—12 óráig, a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon: 10-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.30 óráig, a rendelőintézetben,