Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-04 / 259. szám
;.. hogy felgyorsult az idő. Nem tudományos — hétköznapi értelemben. Nem arról van szó, hogy a világ másik részét órák alatt érjük el a hetek, sőt a hónapok helyett, hanem arról, hogy a város másik részét szinte soha el nem érjük, mert nincs rá időnk, „Truiditur dies diae” — az egyik nap tolja a másikat. így a latin közmondás. Dehogy tolja, dehogyis kell tolnia! Rohan az egyik úgy, hogy alig éri utol a másik, a másikat a harmadik és mégis minden nap a megelőző sarkába lép. Ismerősök panaszolják, hogy mire észbe kapnak, vége a hétnek, hogy értekezlet, gyűlés, megbeszélés, új muftkaieladat, jelentés, beszámoló, vizsga zsongja körül az embert mérges darázshadként, hogy menekülne tőle, de nem tud. Televízió, könyv, mozi, színház, újság, rádió, képeslapok, ünnepi műsorok, sportesemények, rendezvények megemlékezések ülések, hangversenyek sorjáznak, hogy rá sem fémek a naptárra, így aztán bőven felejt még az olyan ember is, aki sokat szeretett volna belőlük markolni. Manapság egy kis község életében több a „rendezvény”, egy kis község lakóinak tennivalói között több az „intézni való”, mint valaha egy nagyobbacska városban volt. Mire az ember kimondja, hogy hétfő, már fel is sóhajthat; dehogyis hétfő, kedd lenne még, ha nem lenne már éppen szerda Valaha nehezebben, lassabban teltek a napok, a hetek: vonszolták egymást, meg-megálltak, ténfereg- tek, hogy aztán ismét lomhán odább lóduljanak, hátukon hömpölygetve az életet. Manapság minden friss, rakoncátlan, úgy tűnik, versenyben van az egyik a másikkal, az egyik hét, sőt az egyik év a másikkal. Mire észrevesszük magunkat — oda egy esztendő. Oda? Ha kárba veszett ti .»' .. .éaj L‘ü : _. Ha valaki elkótyavetyélte, akkor odaveszett az esztendő, gyakran odaveszett az egész élet is. De hiszen sürgő-forgó és értelmes tennivalóink miatt gyorsult fel ennyire a mi életünk. Mert mindig van tennivalónk ezernyi és egy, s mert a tennivalóknak mindig van értelmük és beteljesülésük. A lusta ember, a lusta közösség, mine terme valamit, cselekvése, tevése értelmetlenné válna, nem is tesz hát semmit —, lötyögnek az órák és az évek. A sivatagban egy óra gyaloglás a végtelennek tűnik, egy város üzletsorán végigkocogni hatvan percet, észre sem vesszük. A cselekvő ember tettei olyan szaporák, hogy eltakarják az időt? 1 , Tegnap volt csak hog^ a tervekről beszéltünk, s tégnap volt már az is, hogy a tervet megvalósítottuk, de tegnap volt az is, hogy új tervet készítettünk — a holnap! terveket, amelyeket holnap fogunk megvalósítania. Mindig a tegnap — ami volt és mindig a holnap, ami lesz. Nem vették még észre, hogy életünkből szinte eltűnt a ma? A cselekvő ember életéből persze! Mintha egy seifi-író világét élnénk, egy olyan író meghökkentő ötletű, fantasztikus világát, ahol egy időgép hibája miatt elveszem; a világból, a térből, és az időből: a ma. Persze, hogy ötletjáték mindez, mert nagyon !s a mának, a mai napnak is, meg a mai komák, a mai korunknak tervezünk, teszünk, cselékszünk, hogy élvezhessük is a cselekvés gyümölcseit. Mégsem tud az ember szabadulni attól a gondolattól, hogy az emberiség, a mi társadalmunk például és leginkább, nem is kétszeresére emelte az átlagéletkort. A többszörösére inkább* Nem hetvenegynéhány évig él az átlagember, hanem ennyj idő alatt a régi fogalmak átlagemberének életét ötször, tízszer is megéli tán’. Az időtartam és az idő tartalma! Nincs szükség varázslatra, időgépre, nincs szükség valamiféle új „relativitás-elméletre”. Egységnyi idő többségnyi idő lesz, önmagát sokszorozza1 meg önmagában a tartama a: tartalma miatt. Az alvontnak tűnő filozófiai okoskodás, sőt, ha inkább hitelesebben fogalmazunk — a filozófiai játszadozás cselekvő, dolgos és eredményes életünkben lám, így válik nem is játékos, hanem konkrét valósággá. Arról van sző, hogy felgyorsult az idő? Arról is, de szerencsére arról is, hogy az idő nem hagyott ott bennünket száguldó vonatként valamiféle pislákoló lámpású tanyasi állomáson. Együtt gyorsulunk az idővel. Lehet, hogy nem is az idő ragad bennünket magával, hanem mi ragadjuk, magunkká! az időt? Lehet? Nagyon lehetséges. Ságvári Endre emlékezetére Ságvári Endre, az illegális kommunista ifjúmunkás-mozgalom egyik vezetője, 1973. november 4-én leime hatvan éves. Az antifasiszta népfront és az ifjúsági függetlenségi mozgalom kiemelkedő szervezőjének 1944. július :17-én rendőrgolyó oltotta ki életét. SMTX-fom — KS) <VVWW.SAAV.WWUVVWVVkVWv Palőcföld Ismert tájait járom, Heves megye „pa- lócföld”-jét, a Mátra és a Bükk oldalából kibugy- gyanó dombok ölelésében meghúzódó falvakat — az Eger-patak s a Tana mentén. Régi házakat keresek. Régi házakat, milyeneket az etnográfus Istvánffy Gyula még oly sokat láthatott ezen a vidéken. Sárral simára tapasztott, . fehérre meszelt házakat. Vert ,háza- ' kát, miknek falát pelyvával kevert, lábbal, megtaposott sárból készítették, s azt bunkózták deszkalapok közé. Hosszan elnyúló s két- ablakos, keskeny véggel utcára tekintő házakat Olyanokat, amelyeknek zsindelyéé. széles udvari eres salját négyszögű faoszlopok, henger alakú kőlábak támasztják. És ambitusos házakat, hol az oszlopközök , deszkával, kővel falazottak derékmagasan, s a folyosókról boltozatosán ívelt cifra kis ajtó nyílik az utcára. Régi házakat keresek. Sze- •retnék benyitni ajtójukon, megállni a pitarban, pár kortynyí italt meríteni a rocskából, ami a vízlócán terpeszkedik, érezni a keskeny konyha feketén ásító szabadkémenyes tűzhelyének kesernyés füstszagát, odahúzódni a S2obasarokba, íű- tőznj a boglyakemence szélesre rakott meleg padkáján, s a hamar-estében mártott faggyúgyertya, a „szegénykédnek keresztelt olajos mécs, vagy a petrólám- pa világánál meghallgatni valami régi mesét. Mint tiszta vizek csobogását, úgy hallgatni a letűnt korok üzenetét. Hol vannak, hol a régi házak...? A hajdani sok közül csak keveset ismerünk. Három házat. A három ház megmentett és helyreállított népi műemlék: Sila mama háza Párádon, a Gőböly-ház Mi- kófalván, s a harmadik, egy szép szlovák parasztház Kis- nána falujában található. A házak múzeumi kiállítóhelyek, s mind gazdag, értékes .léprajzi emlékeket mutatnak be. E néprajzi emlékek a palócszemnek ismerősek. Ismerős például a sza- badkémenyes tűzhely, a búbos kemence. Igen nagy találékonysággal és gazdaságossággal építették: a kemence szinte kitölti a konyhát, másik fele átnyúlik a „szobába”, s így egy tüzeléssel két helyiséget is melegíthet. Ismer lsek virágokkal tele festett „gombos «yoElíopÉ áll a pisi házak...? szolyák”, a cifra ágyneműkkel a gerendázatig megrakott, a természet minden, színében pompázó „tornyoságyak”. Ismerősök a sütőfőző alkalmatosságok: üstök, bográcsok, fazekak, méter hosszú tésztaszűrők, íorga- tóvüiák, kelevézszerű nyársak, fogók, lapátnyi serpenyők, lavór nagyságú tálak. Ismerősök a szövőszékek, karoslócák, fogasok, tulipános ládák, cseréptányérok, korsók... Járom a falukat. Igyekszem, hogy a néprajzos szemévéi lássak. Így figyelem Sírok, Recsk, Mátraderccs- ke, Mátraballa, Ivád, Péter- vására, Erdőkövesd, Isten- mezeje, Ostoros, Novai, Noszvaj és sok más település faluképét, Arn érre elhaladunk, mindenütt azt látni, mi- ilyen hihetetlen gyorsasággal fejlődnek, változnak a palóc faluk. Seregszámra bontják le a régi házakat, hogy helyükbe módos lakóházak kerüljenek. Recsk, Derecske, s kiváltképp Bállá mindinkább kivetkőznek eredetiségükből. Ivádon ma már csak a posta az egyetlen régi épület. Erdőkövesd őriz még sokat hajdani arculatából. Istenmezején is elfogynak lassan az öreg házak. Sírok falujában egész utcasorhosszat találni olyan épületeket, amelyek az egykori hagyományos népi építőkészség emlékét őrzik, amelyek a hajdani építőgyakorlatnak a továbbélését bizonyítják, de itt is mind erősebb és erősebb a megújulás. így van mindenütt. Ez nem is baj, hiszen a jólétről, az élet- színvonal emelkedéséről beszélnek a változások, a falu új, vonásai. Miért is ragaszkodnék a gazda a szűk ajtóhoz, a pöttömnyi ablakokhoz, amikor tágas, szép, egészséges házban élhet? Nem is azzal van baj, hogy mind kevesebb a tornácot., ambitusos, zsindelytetős ház, a fonott, tövises gát, az ágás a léckerítés. Hanem az átalakulás mikéntje körül hibádzik valami. Ott, hogy nem szakszerű irányítás mellett fejlődik a falu, s a régi . házak szomszédságában felépülhetnek ízléstelen, épületek, giccses díszítésű pöíe- teg villák. Sajnos, éz a megállapítás minden falura érvényes. Palóc falvaink változásait figyelve egy kicsit úgy vagyok, mint a mesehős: az egyik szemem sír, a másik hevet, örülhet is, látván a gombaként szaporodó új épületeket Mi ad okot a sírásra? Nem a földbe roskadt épületeket fájlalom, hanem azt, hogy ezek lebontásával eltűnik a falukból a régi palóc építészet díszítő és építészeti eleme. Visszavonhatatlanul elpusztul a faluk múltjának egy darabja is. A pusztulást gyorsító gyakori rossz példák: figyelmetlenség, tájékozatlanság, járatlanság. Egy-egy régi típusú, jellegzetes, az egykori paraszti életformára jellemző, kevésbé tetszetős parasztház, gazdasági épület megtartása, megmentése, műemléki helyreállítása így már eleve akadályokba ütközik. Egy régi ház ugyanis a helyi tanácsi vezetők szemében legtöbbször a „szégyellni való szegénység” jele, ami „nem illik bele” a rendezési elképzelésekbe, a falu egyre inkább városiasodé utcaképébe. Hollandiában a turistavállalatok célprémiumban, anyagi támogatásban részesítik azokat a családokat, amelyek hajlandók vasárnaponként — a külföldi turisták tiszteletére — népviseletbe öltözni, és tatarozáskor is megőrizni házuk eredeti stílusát Hí íTí3S módszert követünk, s ez a módszer: falumúzeumokat létesítünk. Eddig három falunak van múzeuma Hevesben, s idesorolhatjuk a Bélapátfalván, Ver- peléten, Hevesen és Szilvásváradon levő múzeumi kiállítóhelyeket, szabadtéri múzeumokat is. Az elkövetkező időkben Nagyrédén, Aba- sáron, Sírokban, Noszvajon és Egerben kerül sor újabb néprajzi jellegű műemlékek; megmentésére, helyreállítás sara és bemutatására. Alti nem élégedhetünlj meg csupán ennyivel. Valamennyi községben meg keU őrizni a múltra leg jellem* zóbb épületet. Ennek egyet* len lehetősége a falu* múzeum hálózatának további szélesítése. Egy-egy régi ház- megőrzése nemcsak arra lenne elegendői hogy a hajdani -falut szemléltesse, felidézze, hanem módot nyújtana az • egésztárgyi néprajz megmentésére és bemutatására is.w Sok muzeális érték jutott már eddig is ebek harmin- cadjára. Elég bizonyíték erre az úgynevezett műgyűjtők (?!) kezébe került tárgyak sorsa. És sajnos, még a nagyobb múzeumokba jutott jelentős értékek ser» érvényesülnek méltóképpen, hanem gyakran ott porosodnak a raktárak valamely zugában. Sürget az idő. A meet megmaradt népi építészeti hagyományok fálleltározását és megmentését sürgeti, amit közügy. Lassan fogynak falvaink-: ban a régi házak. Mentsüld meg, s oltalmazzuk azokat, amelyek , erre érdemesek. Nemcsak a múlt a történelmivé fakult jdok emlékei, valamilyen mélyebb tanulságokat sugalló jelképek is ezek az öreg épületek. Jelképek úgy is, hogy akarva- akaratlanui fejet kell hajtanunk, ha a küszöbüket át kívánjuk lépni. Érdemes e szerény hajlékokat megbecsülni. Megnyugtató, hogy mind jobban törődnek ezekkel az emlékekkel. Nem építészeti kiválóság teszi mindegyiküket műemlékké, hanem az, hogy nemzeti múltunk mindennapjainak, munkáséleteinek színhelyei voltak. A megőrzött régi házak: útravalók az utánunk következő nemzedéknek. Mert itt látja és tanulja meg a gyermek: milyen környezetben élt a hajdani palóc- ság; milyen tárgyak népesítették be otthonát; milyen parányi ablakon át nézett ki a világra; hol ringott a bölcsője és hol ravatalozták föL Ide is illik, amit Vörösmarty egy töredékében így fogalmazott meg: „Emlékek nélkül népeknek híre csak árnyék.. Pataky Dezső
