Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-28 / 278. szám

1973. november 38., szerda A Nap kél: 7.97, nyugszik: 15.57 orakof A Hűld kél: 9.59, nyugszik: 18.59 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon STEFÁNIA nevű kedves olvasóinkat! Stefánia az István név női alakja és jelentése a görög „Stephanos” révén annyi, mint „koszorú”. Hetvenöt evvel ezelőtt halt meg, 73 éves korában Conrad Ferdinand Meyer svájci író és költő. Ifjúsá­gának egy részét Svájc francialakta részén töltötte, majd szülővárosában, Zürichben tanul jogot én tör­ténelmet. Később hosszabb ideig élt Lausanne-ben. Nagyobb utazásokat tett Franciaországoan,, majd Itáliában. Súlyos belső küzdelmek árán. érett férfi­karában lett íróvá; ekkorra alakult ki tiszta, hűvö­sen szigorú fdrmaérzéke, költészetében es prózájá­ban egyaránt. Legtöbb elbeszélésében az ellentétek közt vergődő emberi lélek konfliktusait ábrázolta. Emelkedett gondolkodásmódja, puritánsága, az emberi szabadság tisztelete jellemezték műveit. Korához közvetlenül viszonylag keveset szólt; akkor is több­nyire a múltból merített témákon keresztül. Légis­mertebb elbeszélései: A szent, A barát násza, Az asz- szonybírö, Pescara megkísérlése; válogatott elbeszé­lései magyarul is olvasottakkedveltek. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló megismétlődő kisebb hava­zással. Mérsékelt, időnként élénk, szerdán napközben helyenként megerősödő északnyugati, északi szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 0 fok körül. MA: Előadás földünk • éghajlati viszonyairól Az időjárási és éghajlati viszonyokról, gazdasági éle­tünk e fontos tényezőjéről tart előadást dr. Futó Jó­zsef tanszékvezető főiskolai tanár „A Walter-féle klíma­ábrázolás módszere” címmel november 28-án, ma délután 5 óra 30 perckor a főiskola földrajzi előadótermében, Egerben. Az előadást a Magyar Földrajza Társaság észak- magyarországi osztálya ren­dezi. Az előadást kísérő raj­zos ábrázolások betekintést nyújtanak Földünk éghajla­tának dinamikus szerkezeté­be, feltárva az éghajlati zó­nák jellegzetes viszonyait, törvényszerű összefüggéseit. Az érdeklődőket szívesen látja a földrajzi osztály ve­zetősége. A műszaki hónap eseményei B „Bemutatkozik” Eger is B Moszkva —■ Szilvásváradon A műszaki hónap rendez­vényei — ma további ese­ményekkel folytatódnak. Egerben, a Technika Házá­ban, délelőtt 10 órai kezdet­tel dr. Domokos Györgyné, a műszaki tudományok kandidátusa „Környezeti ár­talmak feltárása és térképe­zése” címmel tart érdekes előadást. Ugyanezen a napon,: dél­után két órától kerül sor Eger városának „bemutat­kozására”. A szintén a Tech­nika Házában megrendezés­re t kerülő találkozón dr. Varga János, a városi.tanács elnöke köszönti az érdeklő­dőket, majd Sebestény Lász­ló elnökhelyettes és Zárhbo- ri Ferenc osztályvezető ad tájékoztatást a megyeszék­hely eredményeiről, gond­jairól, törekvéseiről. A nap egri záróeseménye, a GTE egri szervezete álta­lános gépgyártó szakosztá­lyának ülése lesz. Szilvásváradon ugyanek­kor — az erdészetnél, dél­után három órakor kezdődő előadáson — Jáhn Ferenc oki. erdőmérnök, osztályve­zető ismerteti az „Anyag- mozgatás gépesítésének fej­lesztési lehetőségei”-t, majd levetítik az ez év szep­temberében, Moszkvában tartott nemzetközi erdő- és faipari gépkiállításról készí­tett színes diafilmet. Csehszlovák szimfonikusok Egerben Az Egri Szimfonikus Zenekar a közelmúltban Csehszlo­vákiában vendégszerepeit. A turnét viszonozta a hét elején a megyeszékhelyre érkezett Hodonyin város 60 tagú szim­fonikus zenekara Jan Nősek karnagy vezetésével. A vendégeket kedden délután Egerben fogadta dr. Var­ga János, a városi tanács elnöke. A hodonyi szimfonikusok csütörtök este Hevesen, a járási művelődési központban nyitóhangversenyen mutatkoznak be a közönségnek. Pénte­ken este Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban adnak kon­certet a város felszabadulásának 28. évfordulója tiszteleté­re. Szombaton megyénk harmadik városába Hatvanba láto­gatnak, ahol a művelődési központban Dvorzsák, Glinka, Bartók, Smetana és Kramázs műveiből szólaltatnak meg az érdeklődőknek. •• Ünnepi borok A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinat ma­ch üzemében kedden meg­kezdték a karácsonyi asztal­ra szánt borok palackozását. A félautomata gépsorokon az idén mintegy másfél mil­lió palackot töltenek meg a zárt borvidéken termett és iskolázott borokkal. Tizen­hét különböző borfajta kö­zött válogathatnak a vásár­lók. A fogyasztok ízlését fi­gyelembe véve a korábbi éveknél nagyobb mennyiség­ben hoznak forgalomba ne- mesbórokat. A hagyomá­nyos hosszú nyakú, fehér színű tokaji üvegekbe töl­tik á három- és ötputtonyos aszút, az édes és a száraz szamorodnit. Zöld színű raj­nai palackokban hozzák for­galomba a tájjellegű asztali borokat, így a négyéves to­kaji ó-furmintot, amelyet az egykori Rákóczi pince ágai­ban kezeltek, továbbá a tolcsvai édesfurmintot. Milyen pályát válasszon a gyermek? Kerekasztdl-be-zélge^és az egri Megyei Művelődési Központban Egy éve rendezték először — a .Heves megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet Szövetkezeti leltár Kálban Gazdag program a karácsondi művelődési házban Karácsond szórakozni vá- gyó közönsége válogathat a különböző műsorokban. Ok­tóberben Kibédi Ervint és Hlatky Lászlót láthatták „Folytassa, Hucsek”_ című műsorukban. A táblás ház­ban sokszor tapsoltak a né­zők a népszerű művészek­nek. Novemberben Koós Já­nosnak tapsolhattak a né­zők, aki az Express együt­tessel látogatott el a község­be. A progresszív beat ked­velői a Skorpió-együttes elő­adását nézhették meg, akiie­kéi együtt lépett fel Zalat- nay Sarolta és Forgács Gá­bor jódlizó. Decemberben Hofi Géza Jászai-díjas művész jön Ka- rácsondra. „Jó napot, Odisz- szeusz” című műsorát rau- ■ tatja be. A műsor keretében fellép Német Marika, a nép­szerű operettprimadonna, Délhúsa Gjon táncdalénekes és a „Ki mit tud?” egyik felfedezettje. Szűcs Judit táncdalenekes. December 7- én az 1973-as műsorprog­ram záró előadásán a Ber­gend! együttes koncertjét hallgathatják meg a fiata­lok. Ezzel gazdag programot zár a karácsondi kult űrház. (Varga Gyula tudósítónk­tól): Ez év őszén múlt tizenöt esztendeje, hogy a káli ha­tárban is közösen végzik a szántást, vetést, \a betakarí­tást. A termelőszövetkezet ez év januárjában egyesült a szomszédos kompolti szövet­kezettel és a gazdálkodás, közös erővel a kedvező idő­járási viszonyoknak megfe­lelően alakult. Diesel-mozdonyok javítása Szolnokon l4ei*cIi|*áB*o* halála Hatvan és Lőrinci között Szabó József 24 éves lőrinci lakos személygépkocsijával figyelmetlen vezetés közben elütötte a kivilágítatlan ke- rékpárján vele azonos irány- ban haladó Szűcs Mihály 37 éves herédi lakost, aki a helyszínen meghalt. A sze­mélygépkocsi-vezető elíen el­járás indult. Az eredményes gazdasági- év végéhez közeledve a hé­ten -megkezdik a leltározást a szövetkezetben. Felmerik az elhasznált eszközöket és számbaveszik a vagyontár­gyakat. A decemberi leltár­felvételek eredményeinek pontos és időbeni adminiszt­rációs feldolgozása szolgál majd alapul az 1973-as gaz­dasági év eredményeinek vegleges megailapitásahoz. Az előzetes tájékoztató ada­tok szerint a szövetkezet gazdái úgy búcsúzhatnak az idei esztendőtől, hogy a ter­vet megfelelően teljesilétteic. és az egri Megyei Művelő­dési Központ közös kezde­ményezéseként — felvilágo­sító, tájékoztató jellegű ke- rekasztal-beszélgetést arról, hogy milyen pályát válasz- szón a gyerek, A későbbi rendezvények az elsőhöz ha­sonló sikerrel zárul talc. Ma este ötórai kezdettel — a Megyei Művelődési Központ kamaratermében — a nyol­cadikos egri diákok szülei vesznek részt azon a kerek- asztal-beszélgetésen, ahol Lu­gosi József, a megyei ta­nács munkaügyi osztályának vezetője, Kameniczky Antal, az egri 212. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet igaz­gatója, valamint dr. Bereu­tet László, a Heves megyei . Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója tart elő­adást. A tájékoztató a szü­lök kérdéseire aóott vála­szokkal zárul. Gondolatok vágy gondok a játékvásáron Levél érkezett a szerkesztő­ségbe, amely érdekes gondola­tokat, ha éppen úgy tetszik, gondokat vetett fel ,az egri já­tékvásárral kapcsolatban. A le­vél kíváncsivá tett, s mivel ma­gam is aktiv gyermekjáték­vásárló vagyok, megnéztem a hívogató reklámmal felszerelt kiállítást. A látottak felett csakugyan el kellett gondol­kozni. Ügy 15 esztendővel ezelőtt ka­rácsonyi játékgondjaim megol­dására felkerestem a, régi Ál­lami Áruház mögött erre a cél­ra felépített óriási deszkapavi­lont, amely tömve volt játékkal. A legkülönfélébbekkel, bár meg kell vallani, a járóbaba hiány­cikk volt. Tíz esztendővel ezelőtt, ami­kor már legkisebb gyermeke­im is érdekeltek váltak a ka­rácsonyi játékvásáron, felbal- lagíunk velük a régi szakszer­vezeti székház nagy kultúrter­mébe, s ott élgyönyörködhettek a mozgó játékvasútban, a kiáb- Utasban. Öít már láthatók vol­tak különböző táviránríiású já­tékok. Igaz, egy kicsit, drágák* Most már az unokám . játék­igényei okoznak gondot, s mint még mindig érdekelt, felkeres­tem a régi szakszervezeti szék­ház földszintjén, eléggé szűkös helyen berendezett vásárt. Mert kiállításról már nemigen lehet beszólni, a polcokra zsú­folt dobozokba nem láthat bele az ember. Árban ugyan messze felülmúlja a rétfi vásárokat, vá­lasztékban már nem. Megbo­csássa nekem az illetékes ke­reskedelmi vállalat, de én nem értem a dolgot. Valahogy nem tudom összeegyeztetni ezt a mostani vásárt választékával és áraival együtt azzal a kibonta­kozó gyermekkultusszal, ami születőben van. Vagy a gyer­mekkultuszt netán azzal akar­nánk jelezni, hogy már ötszáz forintot is adunk egy játékért?! — d. ­J&ülerő a Kiskaréi Vizlépcsíail A szokatlanul hideg, fa­gyos novemberi időjárásban még nem álltak be a borso­di folyók, de az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Igazga­tóság már bevetésre kész ál­lapotba helyezte tiszai jégtö­rő flottáját. Az üzembe he­lyezést megelőző futópróbá­kat befejezték, s a Tiszalök- nél állomásozó jégtörő hajó­had bármikor kifuthat. A jégtörő s a nagy jég táblák szétdarabolására szol­gáló segédjégtörő eddig a Tiszán — Záhony és Tisza- lök között —, valamint a Bodrog hazai szakaszán dol­goztak a hajók, az idén azonban a Kiskörei Vízlép­cső jégvédelmét is ellátják CMTIJ (VVVVSAAAAAAM/VA/\AWVWVWVWWWVWVWWVV\AA/WVVW/WVWV\^M/»MWWVWN/WVWWVWVVVVWVW Eger „lámpagyújtója" volt Szolnokon a MÁV járműjavítói Üzemében az év elejen áttértek a Diesel-mozdonyok javításara. A MÁV ugyanis mindinkább ezeket a korszerű vontató eszközöket alkalmaz­za gőzmozdonyok helyett. Egymilliárd forintos beruházással továbbfejlesztik a szolnoki járműjavítót. Itt épül a III. Diesel-bázis és a nagyarányú rekonstrukció befejeztével itt javítják majd az összes középteljesítményű nfozdonyt, motorvonatot és motorkocsit. Képünkön: Diesel-mozdony javítása az átalakított mű­helycsarnokban. Él Egerben egy idős férfi, akit nemsokkal a századfor­duló után részt vett a va­ros villamosításában. Czel- ler József, valanükor szere­lőtanulóként kezdte pályá­ját a szomszédos Nagyta lyán, Bogyó Imre villamos- mester műhelyében. 1920- ban a mestervizsgán egy vil­lanymotor kapcsolási rajzát kellett elkészítenie. — Nagy' dolog volt az ké­rem akkoriban — emlékezik a szikár férfi.— Tudja, szen­zációszámba merit a vil­lanyfény. Főleg az a titok, hogy' miként lehet világítani üj módon, felcserélve az év­százados mécsesekét, meg a petróleumlámpákat. Sokan meg is kérdezték, hogy mi rejtőzik a villanydrótokban? Talán azokban is az olaj áramlik? Nem győztük az embereket felvilágosítani az i elektromosságról. Még egész $ kis gyermek voltam, amikor Egerben megindult az áram­szolgáltatás. Akkoriban há­rom nyersolajjaU működő motor hajtott három egyfá­zisú dinamót, amelyek egy­szerre kétezer , volt áramot fejlesztettek. Ez táplálta azo­kat az izzólámpákat, amik­től egyszeriben világosak lellek az egri utcák. 1919- ben a villamos telep — amelyr akkor is a Sas ál ele­jén volt — már nemcsak Egert, hanem a közeli Mák- tárt. es Füzesabonyt is ei- laítá naponta fényenergiá­val. A transzformátorokat két faoszlop közé szereltük, mi­után nem volt még kapcso­lóhoz. Csupán a központban akadt egy kapcsolótábla, amelyen az egész város köz- világítását irányították. Per­sze hol volt az. a mai kor-: szerű berendezésekhez... A lakásokban a villany­órákat egymás után a falra, meg a padlásgerendákra szögeltük fel. Volt is ennek furcsa következménye. So- kallottak az áramot és meg­nőtt a tolvaj fogyasztók sza­ma. Rendszerint u-aiakú drótot dugtak az órákba és ezzel kötötték össze a zug­fogyasztók az elektromos vezetékeket. Mi akkori sze­relők azon vollunk, hogy minél több áramtolvajt kap­junk rajta a turpisságon. , mert azokat mind megbün­tették. A büntetéspénz felét meg mi kaptuk. Jó volt az akkori szűk fizetéshez, pót­léknak . . . Azóta persze megváltozott a világ. A fo­gyasztókat ma már ponto­san nyilvántartják. Nagyon sokat fejlődött a villamos- energia-ipar a kezdet óta. Így a múlt már csak em­lék marad ... (mentusz) • • * B ® * Maevar «zn-nalista Munkáspárt Heve« megvet Bizottsága es a Heves megyei Tanács naptlapia — Fószerkesztfl: PAPP JÁNOS — Kiadta a Heves megyei Lapkiadó vailala« Feleli« ttedo tJOAFTICZH'S FF.RFNC - Szerkrsztósee - ssoi F.ger Behianmsi jtca 3 <pf 33 .«son Telefon 1 2- 73 2n 29 34-1» 3300 Gyöngyös Rózsa 1 U6-97. 3000 Hatvan K >ssuth cet ä Var ,si Tana-S épülete' 10-51 Kiaiomvata F.aer 3301 R-. ..aoois> j 1 . Pf 23 S30ii Telefon- 12-58 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési cüj agy hónapra 38„— Ki. Slőíiisetiietö bármelyik postahivatalnál ée gezoesitónei - index 20 002 - Havas megy« Nyomda Vállalat, Eger, Brddy Sándor uw* 4 m Ssaasató: SOfcVMOS JOítóí“,

Next

/
Oldalképek
Tartalom