Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-14 / 241. szám
A Pokol Aforizmák filmen A zágrábi Jadran-Film és * római Gerico Sound film- vállalat elfogadta a Pokol dmű koprodukciós ssu perfilm felvételi terveit Egyesek szerint ez lesz a világ leghosszabb és egyúttal legdrágább fáz előirányzott költség kb. 7 millió dollár), filmje. A film alapjául Dante remeke szolgál. A zágrábi sajtókonferencián a film Jövendő rendezője, Franco Zeffirelli kijelentette, hogy tízhónapos előkészület után a Pokol felvételeit Jövő februárban megkezdik. A film nagy részét Jugoszláviában forgatják, de úgy gondolják, hogy felvételekre sor kerül Olaszország vulkanikus tájain, s esetleg Csehszlovákiában is. Mines szomorúbb és lehangolóbb a későn érkezett boldogságnál. (lvan Turgengev) Az ember olyan, mint a zongora — minél idősebb, annál gyakrabban hangolódik le. (Stanislaw Wroblewski) Semmi más nem hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk, csak az, hogy tisztában legyünk vele. (Paul Valérg) Az ember csak akkor nyugszik meg, amikor egyszer, s mindenkorra eldöntötte: csak azt fogja tenni, ami a természetével összefér. (Goethe) A sikerhez vezető utat valósággal eltorlaszolják azt* a feleségek, akik hajtják maguk előtt a férjüket (T. R. Deway) A boldogság nem a jólét, nem az élvezet nem a vágy, nem a megelégedés, nem az öröm — hanem mindegyikből egy kevés.-*>] „ u (Coco Chanel) „Vitéz Mihály ébresztése’* ..Szavak, kiknek lóbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok' bársonyára szedegessetek violaszagot midőn fölröpködtök öt dicsérni.” Ady így ébresztette valaha, s most, születésének második centenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot, szedegető, bársonyos szárnyú szép szavak dicsérjék. Debrecenben elsősorban. De a város csak helyszín: az ország szava szólal meg ott,, hiszen a költő Debrecen fia volt, s nemcsak születése szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyban élt holtig a várossal, elszakíthatatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nayy- oilág" — igaz, a képzelet a végtelenbe vágyik. Az övé Is bekóborolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög Szépségek és a római nagy világ Pompás maradványit, s ezeknek Sírja felett az olasz negédes Kertjébe Szedtem drága narancsokat A franc mezőket láttam; az Albion Barlangiban s a német erdők Bérceiben örömöt találtam”), maga azonban nem lép túl a honi tereken, álom marad a világ, melynek csak szellemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá téve mindent, amit átvesz és nemesebbé mindent, ami magyar. Keze alatt nyelvünk játékosan röppen föl; a latinból jött, s oly honossá vált időmértékes sorok táncosain lebegnek, a népdal képei, ízei rokokó kecsességgel öltenek formát, a vens csipkefinom, mint Mozart muzsikája, s az Európán átsüvítő eszmék hazad gondokkal telítődnek. S az európai szellem finom hangú költője közben nemcsak hű, de otthonos fia is várceának. Az ellentéteket szintézisbe olvasztó Hiszen ez a város egyszerre maradiság fészke és haladó tudományok vára, földönjáró anyagiasságé és merész tetteké, zsíros disznótoroké és délibábos álmoké. Petőfi az* írja Debrecenről a függetlenség kikiál- ‘ tása után, hogy jaj a függetlenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiírják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó”, Es mégis, itt született, itt formálódott, szellemileg is itt nőtt nngy- gyá a legiégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszázados csendjébe úgy hasított bele, mint koratavaszi derengésbe a váratlan villám. A versek ive is igazi debreceni lélekre vall, a költő egyszerre hajdúsági, európai és magyar, egyetemes, de szülőföldjétől elszakíthatatlan, „itt van zúzos december, bori igyék minden ember"; „Drága kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei társulnak — de ott a tündérálom a nyomukban „a lenge hold halkkal világosítja a szőke bikkfák oldalát”. Hálátlan haza, zord. szigorú iskola, rebellis diák — sorsa törvényszerű, amikor elűzik, meghalni mégis hazatér. A rövid, hányatott, nyomorúsággal, csalódással teli életút — „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” — nem olyan hajszolt, roha- nós, sokfelé tartó, mint Petőfié, hanem belefér egyetlen háromszögbe: Debrecen—Komárom—Pozsony—Csurgó, s a Balaton vonalával határolt térségbe. Az ünnepségek egyik központja tehát Debrecen lesz, a másik Csurgó. Kelettől-nyu- gatig hangzik a vers, hirdetve nyelv és gondolat csodálatos lehetőségeit. Országos szavalóverseny adja majd televízión keresztül is hírül, hogy versmondőink milyen eredménnyel szedegetik a „violaszagot”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai nevét viselő oktatási és közművelődési intézmények képviselői; „Rációtudomány — költészet” címmel itt tanácskoznak az irodalom- tudományok kutatói, itt kerül színre a Kamyóné és a Tempefői (Budapesten is a Karnyóné, Győrben pedig a Dorottya); november tizenhatodikén lesz a központi ünnepség a színházban, melyhez belépőjegyül egy bibliofil könyvecske szolgál, „Főhadnagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet debreceni grafikusok illusztráltak Csokonai számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kossuth Lajos Tudományegyetem Utószakos kiadványa, a Studia Lttteré- ria is ; végül „Csokonai koszorúja" címmel az utókor verses és prózai reflexi >i látnak napvilágot. A fővárosi kiadók közül a Szépirodalmi az Arcok és Vallomásók sorozatban adja ki Vargha Balázs Csokonai élet rajtat: a Gondolat Julow Viktor monográfiáját és egy hasonmás- kiadást a Lilla- és az Anak- reoni dalok. valamint az Ódák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pedig újra kibocsátja a Szilágyi—Papp féle Csokonai breviáriumot. Csurgó a tanárról, a népművelőről emlékezik, aki a somogyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a szegény pór legény" ne váljék se zsivánnyá. se ,.huny ikká"; Komárom’ pedig Lilla költőjéről — („ki fogod mindig Lillád derekát öleled e kis magyarságot Te örök, ó s új hunn poétaság, Ö ébredj, valahányszor ébresztünk’’) — hiszen, mint Ady is érzi, a Lilla dalok a modern magyar szerelmi líra ősei, s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel felékesített leánya nélkül talán Lédára se került volna rá a halhatatlanság palástja. Mivel ősz van, csendben ünnepel a Balaton, a szántód! rév és Tihany — csak hirüket viszi a messaehangzó költői szó szerte az országba, mert szebben a tóról, s a tájról senki sem szólt még, mint a távoli Debrecen szülötte. Ébresztjük Csokonait, „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló alkalmat ad rá, hogy szép szavának ezüst hangja új árammal járja át lelkünket,, nyelvünket; fényét vesztő, elszürkülő kifejezőkészségünket. Reméljük, mindenütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik.’ Mert mint Illyés Gyulai írja: „Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is”. Bozóky Éva A Lfpovája utca egyik kis házacskájában, betegágyán feküdt Kalinja néni. Tekintete egyre csak a fehér virágú orgonára meredt, amely az ablak előtt hajlongott A szobába behallatszott az udvaron bóklászó kecske mekegése, az utcáról pedig olykor-olykor a vil- iamoszörgés. Leánya ott állt mellette, • megkérdezte; — Hogy érzed magad? De válasz helyett kérdést kapott: — Nincs semmi hír Am óidról? — Innál egy kis hársfateát? Jót tenne... — Biztosan küldött táviratot, csak nem adod ide... — Nem küldött Igyál egy kis teát! —■ Talán nem is látom többé... • • • Megérkezett az orvos, megmérte a pulzust. — Ma nagyon jól néz ki, nénikém! Egészen fiatalos...! — Doktor úr, nagyon szépen megkérem, nézze meg a levél- szekrényt nincs-e benne valami a fiamtól. A lányomnak nem hiszek. Nézze meg, nagyon kérem! Az orvos elrakta a műszereit és valóban kiment hogy megnézze a levélszekrényt, de az üres volt. i A pitvarban, egy zománoos lavórban kezet • mosott, közben a lánytól megkérdezte, mi van Ar- nolddal? — Megszökött hazulról. Senki nem tudja, hol, merre van. Nem ir, nem üzen... Az iskoláját se fejezte be. Csavargó! Született gazember! Azt hiszem, anyánk már nem is látja többé... — Az édesanyja nagyon rosszul van.;. Megtörölte a kezét a fehér lenvászon törülközőben, és elment Az udvaron bomlott az orgona, és az orvos arra gondolt hogy halni... Már azt is tudta, hogy ilyenkor milyen nehéz lehet meg- az öregasszony lánya és veje a halála után eladják a dűledező házat és a városba költöznek. ... Még hallotta, amint a lány az udvarra kiöntötte a vizet, amiben a kezét megmosta... • • • A kis utcába egy taxi kanyarodott be. Az orvosnak félre kellett állnia, hogy helyet adjon a kocsinak, amely a Kalinja néni háza előtt állt meg. — Megjött a fiam! —• slkoltott fel az öregasszony. — Szaladj, engedd be! Zelma kifutott a tornácra, ahol már feltűnt a fivére. — Hát ez a vén bakkecske még él? — kérdezte a fiú nevetve és a kecskére mutál ott. • • • Az öregasszony könnyes szemmel nézte a fiát. — Milyen rövid a hajad... te huligán! „Hogy megöregedett...” gondolta a fiú. — El se köszöntél az anyádtól... de én nem haragszom. Megnősültél? — Igen. — Befejezted az iskoládat? — Nem. — Milyen asszony a feleséged? — Mint a többiek. — Gyerek? — Nincs. — Adj innom! Zelma főzött nekem teát... A lány nyújtotta a csészét, de neki a fiától kellett. — Miért a feleséged nélkül jöttél? — Majd jön ő ia... — Ajándékot se hoztál! — Azt hittem, eladtad a házat ... — Olyan vagy, mint voltál! — Majdnem ... — Nem is borotválkoztál. — Nem... — Mint az apád. ö se szeretett borotválkozni. A múlt ősszel halt meg ... Csend támadt. — Mama... én most elmegyek. — Ne menj még! Zelma, adj neki enni! — Azonnal jövökl Elszaladt. Anyja halkan zsörtölődött — Mindig ilyen volt... Azt mondta, visszajön? — Azt! Pedig a pokolban lenne a helye! — Gonosz a te szíved és nem tudod, mit jelent az; várni! Az utca végén, az autóbuszról különös öltözékű emberek szálltak le. Valóságos cirkuszi menet! Egy kövér nő kicsi kutyával, egy medvetáncoltató, két súlyemelő, három balettruhás lány. bohócok és egy nyurga, frakkos férfi. A frakkos ment be Kalinja néni házába elsőnek és ölben vitte ki az asszonyt a tornácra. Arnold hatalmas csokor fehér orgonát nyújtott át az anyjának. Aztán jöttek sorban, mind, akik az autóbuszról leszálltak, meghajoltak Kalinja néni előtt és valami érdekeset csinált mindegyik. Ki ezt, ki azt, az öregasszony neveltetésére. — Melyik a feleséged? — kérdezte türelmetlenül a beteg. — Jön azonnal... És jött egy törékeny kis nő, virágcsokorral, odament Kalinja nénihez és megcsókolta, aztán egy ezüst szállal hímzett kendőt terített a vállára. Eközben azt mondta, hogy nagyon szereti a fiát és nemsokára gyermekük lesz... • • • Mindez olyan szép volt, hogy Kalinja néni elsírta magát. És sírtak a többiek is. Arnold, és Zelma is. Csak a kecske nem értette az egészet, nézte a tarka ruhás bohócokat... — Nem tanított téged az élet semmire, fiam ... — mondta az asszony és azután mélységes nagy csend lett. Mindenki lehajtotta a fejét. És hallani lehetett, amint a szellő megzörrenti az orgonabokor leveleit... Oroszból fordította: Antalfy István
