Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-25 / 250. szám

A Heven megyei Ruhásait Ipari Vállalatujáulata i PRÍMA ANYAG, SAJÁT MODELL A vállalat közel húsz éve, 1954. október 1-én alakult, s az azóta eltelt évek, foko­zatos előrelépést jelentettek történetében. Profilja 1958- ban alakult ki: ekkor kezd­ték meg a textilruházati és a kárpitozott bútoripari ter­mékek előállítását. Az 1963- as év profiltisztítást hozott: a bútoripari ágazat átkerült a Heves megyei Bútoripari Vállalathoz. 1964. január 1- tői már csak ruházati termé­keket gyártott a cég. Jelentős változást hozott 1966 is: az eddig • szétszórt gyöngyösi munkahelyeket egy, központi ' telephelyen összpontosították, s vidéken is megkezdték az üzemegy­ségek szervezését: 1966 de­cemberétől üzemel a bél­apátfalvi, 1967 júliusától a pétervásári részleg. A fej­lődéssel arányban évről év­re gyarapodott a létszám is. Amíg 1960-ban 272 dolgozó 17 millió 300 ezer forintot produkált, addig 1972-ben 415 munkás 67 millió forin­tot termelt. Az előrelépés, a fejlődés igen sok család gondjain enyhített, mert munkalehetőséget biztosított a lányoknak és asszonyok­nak Gyöngyösön, Bélapátfal­ván és Pétervásárán. Panta’lók és szoknyák Az újabb profilszűkítés m: a hozta a várt eredményt. Lemondtak az alsó és mun­karuházatról, s kizárólag a férfi-, fiúpancallók, a női és leánykapantallók és szok­nyák gyártására álltak át. Az idő igazolta az elkép­zeléseket, a termékek rö­videsen nevet szereztek ma­guknak, a igényekkel, meg­rendelésekkel jelentkezett a kereskedelem. A Férfi- és Fiúruha Nagykereskedelmi Vállalat, a Női és Leányka- ruha Nagykereskedelmi Vál­lalat, az Észak-magyarorszá­gi Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat évenként közel 400 ezer da­rab terméket vesz át a cég­től, s értékesít az ország különböző ruházati szaküz­leteiben. A vevők elégedet­tek, ezt igazolja a gyöngyö­si, Köztársaság téri üzlet forgalma is: a vállalat üze­melteti, gondoskodva arról, hogy dolgozói, a város la­kossága hozzájusson — még­hozzá a lehető leggyorsab- Wmr — a férfi, a nagy és IBÉkamasz, a leányka, a bé­bi, a serdülő, a női pantal­lókhoz, a leányka, a bébi, a serdülő, a női szoknyákhoz, azokhoz az ízléses modellek­hez, amelyeket egyre töb­ben keresnek nemcsak me­gyénkben, hanem ország­szerte. Első az igény Mi a siker titka? Elsősor­ban az, hogy a vállalat min­dig a vásárlók igényeit ve­szi számba. Jó minőségű ha­zai és importanyagból, a sok­szor hiánycikknek számító, a keresett termékeket gyárt­ja. Ezt segíti elő az is, hogy saját tervezésű modellekkel lép a piacra, s a kis szériá­ban termelt áruk lehetővé teszik a gyors átállást az egyénibbnél-egyénibb for­májú termékek születését. Az ez évi kínálat slágere a közkedvelt, az egyre ke­resett, a kisgyermekek Szá­mára készített Gabi nadrág volt. Jó, mutatós az anyag, eredeti a modell, s ráadásul viszonylag olcsó is. Ez ma­gyarázza, hogy a nagykeres­kedelem újra és újra jelent­kezik megrendelésekkel, s a vállalat nem tud annyit gyártani, amennyi gazdára ne találna. Slágercikkeket ígér a jövő év is. A Heves megyei Ru­házati Ipari Vállalat két ter­méke minden bizonnyal si­kert arat a fiatalok köré­ben. Az egyik a tizenéves fiúk kedvence lesz: az olcsó, de szemrevaló és jó minősé­gű anyagból készült kamasz­pantalló — közkedvelt né­ven farmer — érdekessége egyrészt az, hogy oldalvar- rús nélküli, másrészt az, hogy ízléses intelock díszí­tésű. A vásárlók nem hiába várnak az egybevarrott, fel­sőrészes kamaszpantallóra sem. A keresett termék több színben kerül majd piacra a jövő évben S gyártja a cég a nem túl drága, a strapa­bíró, a divatos bársonynad­rágokat, többek közt a Jimmy kord- és a bordás bár­sony pantallókat. Nem csalódnak a bakfi­sok, a nők sem, hiszen ők is válogathatnak a vállalat eredeti modelljeiben. Forint és ■ i I. ■■ vr oitozo A cég nemcsak arra tö­rekszik, hogy évről évr« eredmenyeseoben gazdálkod­jon, hogv mind keresettebb termékekkel lépjen a vásár­lóközönség elé. hanem arra is gondot fordított, fordít, hogy a dolgozók törekvését fokozottabban megbecsülje, munkakörülményeiket javít­sa. A bedolgozókon könnyíte- nék azzal, hogy a munkát házhoz szállítják, s a kész termékekért gépkocsit kül­denek. Törődnek a dolgozók továbbképzésével, tanulásá­val, s természetesen az utánpótlás biztosításával. Azok a szakmunkások, akik a ruhaipari technikumban folytatják tanulmányaikat, nemcsak a kötelező tanul­mányi szabadságot kapják meg, hanem rendszeres ösz­töndíjban is részesülnek. A munkát könnyítette az is, hogy 1971-ben és 1972- ben 2 millió 100 ezer forint értékben megvalósították a gépi rekonstrukciót. A 103 modern gyorsvarrógépen, speciálgépen, és vasalópré­sen könnyebben lehet dol­gozni. Nem egy dolgozó gondján enyhített a vállalat azzal, hogy kamatmentes kölcsön­nel segítette lakásvásárlását. A személyenkénti húszezer forint nagyon sokat jelent akkor, ha éppen erre van szükség, ha éppen ez hiány­zik. A munkások zöme nem véletlenül elégedett a bérek­kel sem, hiszen a fizetés tmellé jól jön az esetenkénti célprémium, s az évenként egyszer — 750 forintos ter­mészetbeni juttatás, vala­mint a közel egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészese­dés. Ez magyarázza, hogy nem gond a munkaerő-után­pótlás, hogy évről évre gya­rapszik a törzsgárdatagok száma. Hamarosan teljesül a köz­ponti telephely dolgozóinak régi vágya, jogos kívánsága: elkészül a higiénikus, ké­nyelmes, tágas öltöző. Ez a törődés a biztosíték arra, hogy a vállalat helyt­álljon a versenyben, hogy évről évre slágercikkekkel lépjen a piacra. (X) MmüsUO, 1973. október 25, csütörtök I • Munkában1 a gözpréa, mcÍ* Női pantallók Ilyen a Gabi nadrág. -4* Férfi pantallók. Csinos szoknyák. Pillanatkép a munkate- rémből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom