Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-24 / 249. szám

Békepolitika — állami rangon Dr. Pál Lénára akadémi­kus, a Központi Fizikai Ku­tatóintézet igazgatója a bé­keerők moszkvai világkong­resszusára utazó magyar küldöttség helyettes vezető­je. A békemozgalom jelenle­gi helyzetéről, a moszkvai kongresszusról és a magyar delegáció szerepéről, felada­tairól adott interjút. — Napjainkban, elsősor­ban a szocialista orszá­gok következetes békepo­litikája eredményeképp be­szélhetünk a nemzetközi feszültség enyhülésének időszakáról. Mindinkább érvényesül a népek és kormányok törekvése a kölcsönös megértésre és együttműködésre. Mik a békeharcosok feladatai a jelen körülmények kö­zött? — Az új helyzet új, össze­tettebb feladatokat állít a nemzetközi békemozgalom elé. A békés egymás mel­lett élés térhódításával elő­térbe kerülnek a nemzetkö­zi együttműködést előmozdí­tó társadalmi akciók; a bé­keharcosoknak gazdasági, tu­dományos, kulturális és más kérdések egész sorával kell foglalkozniuk a jövőben. To­vább kell erősíteni a töme­gek békevágyát, növelni a békéért való _ összefogást, s egyben — a nemzetközi an- tiimperialista egységfront ré­szeként — harcolná a még meglevő válsággócok felszá­molásáért, olyan légkör ki­alakításáért, amelyben lehe­tővé válik a nemzetközi el­lentétek tárgyalásos úton va­ló megoldása. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikája, rugalmas kez­deményezései, az erőviszo­nyok eltolódása a békeszere­tő erők javára megindítot­ták az enyhülés folyamatát. Befejeződött a vietnami há­ború, fordulat következett be a szovjet—amerikai viszony­ban, kontinensünkön létre­jött egy sor — a jelenlegi európai realitásokat tükröző — szerződés. saságban, Rhodesiában, Na­míbiában, az írországi pol­gárháború, a paraguayi és guatemalai ellenforradalmi erők terrorja sem egysze­rűen csak „helyi” válsággó­cok. A nemzetközi békemozga­lom nem lehet tétlen egyik színtér harcaival kapcsolat­ban sem, a szolidaritásnak ki kell terjednie a világ va­lamennyi olyan területére, ahol igazságos ügyért töme­gek, népeit harcolnak. Tá­mogatni kell minden olyan tervet, kezdeményezést, amely arra irányul, hogy mielőbb létrejöjjön vala­mennyi haladó, békeszerető, demokratikus erő ' antiimpe- rialista egysége. — Miben van a béke­erők küszöbönálló moszk­vai világkongresszusának sajátossága? Milyen jelen­tőségű lehet a kongresszus a békemozgalom további fejlődésére és a feszültség enyhülésére? — A világkongresszus már nevében is tükrözi egyete­mes jellegét: a békeszerető erők világkongresszusa a nemzetközi biztonságért, a leszerelésért, a nemzeti füg­getlenségért, a békéért. Ügy véljük, az új helyzet, a bé­kemozgalom új sikerei és feladatai nemcsak indokolt­tá, hanem halaszthatatlanná is teszik a világ békeszere­tő erőinek ilyen széles körű találkozóját. Bizonyosak va­gyunk abban, hogy a moszk­vai találkozó — mely az előjelekből ítélve a béke-vi- lágmozgalom történetének eddigi legnagyobb demonst­rációja lesz — az enyhülés folyamatát figyelembe véve, elő fogja segíteni az impe- rialistaéllenes erők összefo­gását, a nemzeti békemoz­galmak megújulását, hozzá fog járulni a nemzetközi helyzetben elért pozitív vál­tozások megszilárdításához, a nemzetközi élet további enyhüléséhez. — Hogyan halad Ma­gyarországon a moszkvai világi'órum előkészítése? — A magyar békemozga­Mégsem szabad túlértékel­nünk az enyhülést, s erre nemcsak a chilei véres me­mento figyelmeztet. Délke- let-Ázsia továbbra is had­színtér, a Közel-Keleten ismét fegyverek ropogtak, s a nemzeti felszabadító moz­galmak elleni, modem fegy­verekkel vívott gyarmati há­lom egyre inkább széles tö­megmozgalommá válik, erő- J* sodik. növeli nemzetközi te-' kintélyét. Ennek alapja az, hogy hazánkban — mint a többi szocialista országban is — a békepolitika: állami rangra emelt politika. Tevé­kenységének egyik fő területe az aktív szolidaritás kibonta­koztatása a szabadságharcu­borúk, az elnyomás élese­dése a Dél-Afrikai Köztár­Kiállítás A Szovjetunió Kommunista Pártja — Lenin pártja. 1903—1973-ig címmel kiállítás nyílt Budapesten a Fővárosi Művelődési Há Fehérvári úti kiállítótermében. A képen: érdeklődők a h állításon. a. i . (MTI-Joto; Balaton József felvételé — KS) kért harcoló népekkel — belpolitikai tevékenysége pe­dig segíti az országépítő munkát, hozzájárul a lakos­ság jé, nyugodt munkaked­vének kialakulásához. A moszkvai világfórumon való tevékeny részvételt a ma­gyar békemozgalom — és a közvélemény — elsőrendű feladatának tekinti. Előké­szítése tervszerűen és ered­ményesen folyik. Megalakult a nemzeti előkészítő bizott­ság, amely közzétette felhí­vását a világkongresszus tá­mogatására. Azóta számta­lan jelét tapasztaljuk, hogy országszerte nagy az érdek­lődés és a segítőkészség a vi­lágtalálkozó hazai előkészí­tésével kapcsolatban. , Békemozgalmunk képvise­lői részt vettek azokon a BVT-rendezvényeken, ahol a a világkongresszus előkészí­tése volt napirenden, vala­mennyi regionális tanácsko­záson, s a moszkvai előké­szítő konzultációkon is. Az idei, május 9-én kezdődött béke- és barátsági hónap eseménysorozata jelentősen hozzájárult a világkongresz- szus céljainak ismertetésé­hez, megértetéséhez. Európa békéjéről és biztonságáról tartott tudományos konfe­renciák, a latin-amerikai szo­lidaritási hét, szolidaritás az arab népekkel, demonstrá­ciók az Indokínára vonatko­zó párizsi egyezmények be­tartásáért. a hónap kiemel­kedő eseményei voltak. Az előkészületek legfontosabb állomását — a 19 megyei és fővárosi békekonferenciák lebonyolítása után — a VIII. magyar békekongresz- 6zus jelentette. Munkabizott­ságai azokról az ajánlások­ról is tanácskoztak, amelye­ket a magyar delegáció a világkongresszus elé terjeszt. A kongresszus bizottságainak többségében azokat a témá­kat vitatták meg, amelyek a moszkvai világkongresszus napirendjén is szerepelnek. Aktív részvételünk a kong­resszuson tehát biztosított. Meggyőződésem, hogy ennek szellemében eredményes munkát végezhetünk, s je­lentős lépést teszünk a béke megszilárdítása érdekében. . E, Gy. 1 Mustszagú a levegő. Ezen a vidéken a szőlő és a lignit Volt mindig a legfontosabb. Ma már a lignit a • múlté. Legtovább az ecsédi külfej­tés tartott ki. Ez is lehúzta a redőnyt néhány héttel ezelőtt. De a helyébe lépő csősze­relő üzem most is sok szűcsi embert foglalkoztat. A szőlő pedig uralkodik a vidéken. Szerencsére a nova és a delavári már nem mér­gez olyan mértékben, mint akár még tíz évvel ezelőtt is. Legfeljebb nyomokban talál­ható meg, néhány tőkével a háztájikban. ★ Épül az új orvosi rendelő és lakás. Szinte hihetetlen, de csak augusztusban fogtak, hozzá és már november közepére ké­szen is lesz. A gyors munka a jobbágyi szövetkezet nevé­hez fűződik. Közel négyszázezer forin­tot kell kifizetni ezért az épü­letért. A háromnegyed ré­szét a pénznek a felettes szerv adta. Várja mái- az új rendelőt ír. Csanádi Attila, aki feb- uárban telepedett le a köz­egben. A felesége szintén egészségügyi dolgozó. De most a második kisgyereket neveli. Szülési szabadságát tölti. Nem marad otthon, se­gíteni akar a betegeken to­vábbra is. ★ Az első „igazi” parkot a Petőfi utcában akarják, ki­alakítani. Megrendelték a ter­veket az abasári Költségve­tési Üzemtől. Körben cserkő­Mit kínál és m ' ■ * ** o mit ígér az „éléstár ? TÖBBNYIRE „a piacról élünk” — no, meg a FŰ­SZERT (vagy pontosabban: a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és.Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat) tár­házaiból. .az egri, gyöngyösi nagy fiókok készletéből. A kérdés tehát, ami a közel­múltban egy jelentősebb szakmai tanácskozásra veze­tett, közérdekű: hogyan gon­doskodnak ellátásunkról, mit kapunk és mit ígérnek? Nos. mint kiderült: szü­kebb hazánk a vállalatnak jelentős területe, hiszen itt történik a teljes forgalom több mint 35 százaléka. S ennélfogva, nyilvánvalóan „súlyának” megfelelően igyekszenek kezelni a vidé­ket: Eger és Gyöngyös egy­aránt új, korszerű, tágas tár­házát kapott az utóbbi évek­ben. így aztán ma már az előbbi városban kilenc he­lyett egy, az utóbbiban pe­dig tizennyolccal szemben mindössze két telepről irá­nyítják a rendkívül fontos munkát. S megnyugtatóan hang­zott, hogy a nagy beruházá­sok az egészségesebb törek­vések kezdetét jelentik csu­pán. A megyéről — amely ellátásának fontosságát még inkább fokozza a mátrai és bükki üdülőterület — a to­vábbiakban sem akarnak „megfeledkezni”. Sőt, a vál­lalat üzletpolitikája, intéz­kedés terve — mint tapasz­talható, ellenőrizhető — egyenesen kiemelt feladatot szab a fiókok árufedezeté­nek biztosítására, a szállítá­sok szervezésére. Kétségtelenül igyekezetre vall például, hogy a válla­latnál felhagytak már a ké­nyelmesebb beszerzéssel, s kapcsolatot teremtettek a távolabbi szállítókkal is. Aztán, az egyes gyártási' és keresleti időkülönbségek át­hidalására vállalták a FÜ- SZERT-nél a nagyobb ipari készletek lekötését, tárolá­sát is. Olykor pedig nem zárkóznak el még a nagyke­reskedelmi áron történő be­szerzésektől sem — ami a gyakorlatban egyébként nyil­vánvalóan azt jelenti, hogy a különböző cikkeket ha­szon nélkül adják tovább a kiskereskedelemnek. AZ ARUK rugalmasabb továbbítására fokozták a bé­relt és saját szervezésű fu­vareszközök igénybevételét, bevezették a praktikusabb gyűjtőcsomagolást, s próbál­koztak a kiskonténeres. il­letve az úgynevezett „guru­ló kocsis” anyagmozgatással is. A nyári szezonban az üdülőket és az üdülőhelyi boltokat hetenként már há­romszor is felkeresték túra­járataikkal. Szerény kis eredmény, de mindenképpen tükrözi a sikeres erőfeszíté­seket, hogy például banánt még a kis. üzletekben is egész nyáron lehetett kapni. Még többet mond az az összevetés, amely a két me­gye ellátását számokkal is érzékelteti. Ebből ugyanis ki­derül. hogy tizenöt árucikk közül tíznél Heves megyé­ben a vállalati átlagtól job­ban emelkedett az egy la­kosra jutó értékesítés, s a hat árufőcsoportnál ötben billen ismét javunkra ' a mérleg. Hamis lenne persze a kép, ha nem említenők a sajnos, még mindig tapasztalt és ta­pasztalható hiányosságokat is. A vállalat ugyanis — mint ismert — év közben több cikkből, például száraz hús­áruból, „Rama” margarin­ból, élesztőből, édességből, az úgynevezett „lisztesárukból” — főként a győri termékek­ből — a különféle díszdobo­zokból. egyes ételkonzervek- ből, befőttekből, néhány tő­kés importból származó pi-r pereáruból. vagy éppenség­gel egyszerű cirokseprőből: nem tudta kielégíteni az igé­nyeket. S csak részben tel­jesítette a vevők kívánsága­it például a belföldi hal­konzervből, „kiszerelt” zsír­ból, keményítőből, ruhafes­tékből. Továbbá az is igaz, hogy bár mennyiségben biz­tosították a fiókok például az étolajat, a kristálycukrot, a gyermekkonzervet, papri­kát, a mézet, dzsemet, a különféle tubusos kozmetikai cikkeket, a cipőkrémeket, választékban már kevésbé volt jó a kínálatuk. Jóllehet ez az ipar bűne is—, FELADAT TEHAT még akad bőven — s ezt, mint ígérték: vállalja is a FŰ­SZERT. Tovább kívánja bő­víteni beszerzőkörét, még jobb üzleti kapcsolatokra tö­rekszik, s így a profilon kí­vüli napi cikkek választé­kát vagy történetesen a dia­betikus készítmények skálá­ját akarja szélesíteni, éppen a jelenlegi kívánalmaknak megfelelően. Emellett erősíti a minőségellenőrzési. to­vábbra is biztosítani szeret­né a szállítások gyakorisá­gát — ami egyébként a pia­ci versenyben eddig is elő­nyükre vált — iparkodik elejét venni annak, hogy például a túrakocsik olykor kellő raktárkészlet mellett is hiányosan teljesítsék a meg­rendelők kívánságait. Még nagyobb szerepel szánnak a fiókok mintater­meinek, szakmai bemutatói­nak, egy-egy újabb ■ cikk megismertetésének, az eddi­ginél jobban törődnek a ke­reskedelmi utazók képzésé­vel. S bár az eddigi tapasz­talatok korántsem kedvező­ek — hiszen egyedül a He­ves megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat üzle­tei fogadják a konténereket — változatlanul törekszenek a korszerűbb szállításokra. Figyelmet érdemlő, hogy bővíteni szeretnék szolgálta­tásaikat is: többi között — tekintve, hogy gépi adat- feldolgozásuk a Belkeres­kedelmi Minisztérium véle­ménye alapján is mintasze­rű — például egyes vállala­ti statisztikák gépi adatok­kal történő ellátásával. Valahogy azonban úgjé érezzük mégis, hogy a leg­szebb, legbiztatóbb terviek, ígéretek ismeretében sem le­hetünk teljesen nyugodtak: hiszen az ellátás — mint is­mert — másokon is múlik. Elsősorban talán az iparon, aztán a főhatóságokon, ame­lyek kereteket szabnak egyes termékek értékesítésére — gondoljunk csak arra, hogy például Domoszlóra egy-egy negyedévben mindössze 16 kilogramm .-szárazáru”, gyu­lai, téliszalámi jut — nem utolsósorban pedig a kiske­reskedők élelmességén, ügyességén, hozzáértésén, lel­kiismeretén, felelősségérze­tén is áll vagy bukik a program teljesítése. HA NEM FIGYELIK ál­landóan a vásárlói igénye­ket, s nem reagálnak kellő érzékenységgel a kívánsá­gokra, a legnemesebb igye­kezet is elbukhat. S kérhet­jük újfent a panaszkönyvet! <gyóni> Szűcsi mozaik böl készítik majd el a sze­gélyt. Néhány pad is várja itt a megpihenni akarókat. Titkos i'eménységük, hogy mielőbb itt állíthatják majd fel a község neves fiának. Bajza Józsefnek a szobrát. Ha a megye is segít nekik óbbon. ★ Szóvá tették a jelölőgyülé- sen, hogy a Petőfi és a Sza­badság' u. közötti szakaszon nincs közvilágítás. Most két- három lámpát helyeznek itt el. Járdát kapott az a rész is, ami az óvoda és a „népbolt”, az élelmiszer kisker. üzlete között van. Nyolcvan méter­nyi szakasz ez. Társadalmi munkában segítették az egyetlen szakember tevé­kenységét. ★ Játszótér lemre a régi ká­posztaföldek helyén. Furcsa földdarabka ez. Nem érte el még a 200 négy­szögölet sem, de több mint' száz helyrajzi számon tar­tották nyilván a telekkönyv­ben. Egy-egy számon hat- nyolc-tizenhárom tulajdonos osztozott. A legkisebb birtok­rész még az egy négyszögölet sem tette ki. Az öröklés so­rán így aprózódott el. Sokan nem is tudták, hogy itt „föld­jük” van. Meglepődtek, ami­kor a kisajátításkor húsz- negyven forintot kaptak. Amelyik helyrajzi szám tu­lajjlonosát nem tudták ki­nyomozni, annak forintjait letétbe helyezték. ■ ★ A víz. Már 1964-ben meg akarták oldani, de azóta sem sikerült. Most az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Tervező Vállalat ígéri, olyan doku­mentumokat készít, amely fúrott kutak segítségével ad majd vizet Szűcsinek, Ecséd- nek, esetleg Gyöngyöspatá­nak is. Ott a bányató, de annak a vizét nagy költséggel kellene tisztítani és távolról szállíta­ni. Völgyzárógát? Drága megoldás lenne. A Földtani Kutató Intézet pedig nem sok jóval kecsegteti a vízről ál- modókat Szűcsiben. Most várják a meglepetést a vízügyi tervezőktől. Alig kétezres a község, de a járásban csak kevés a hoz­zá hasonló: itt nem csökken a lélelcszám. A fiatalokat a művelődési ház is köti. Szakszervezeti kezelésben van, a vezetője LehócZky Lajos, a tanács végrehajtó bizottságának a tagja. Jó tehát a kapcsolat vele, mondja a vb-titkár, Lámor Ferenc. Épít a fiata­lokra a kultúrház. Hogy az a bizonyos ének­kar, amely annak idején any - nyiszor szerepelt a rádióban us?^,_. Kétezer is nekirugasz^ kodtak a szervezésnek, az űj- játeremtésnek. Máshol a Pá- va-lcörők felfrissítették az érdeklődést, de Szűcsiben ez sem hozott változást. it Az üzletekben mindig akad áru bőségesen. Az élelmiszer kisker. a fűszer-, illetve az ÁBC-boltot kezeli, a zöldsé­gest és a bisztrót a Gyöngy- szöv ÁFÉSZ. A bisztróban meleg étel nincs, a zöldségesben a minő­ség miatt lehet időnként szól­ni. De csak a tartós fogyasztá­si cikkekért, a motorkerék­párért, a bútorért kell Gyön­gyösre beutazni. A napi hasz­nálatú iparcikkek itt is kap­hatók. + Az óvodába 25 gyerek jár. I'ajdnem kétszeres volt a je­lentkezés. Ez is beszédes adat. Azt is mutatja a legfiata­labb állampolgárok száma, hogy a magas dombok közé épült községben jól érzik ma­gukat az emberek, az ifjú há­zasok sem készülnek el in­nen. Persze, mozgás akad. Szűcsinek nemcsak a jele­ne megnyugtató, hanem a jö­vője is bíztató. (G. Molnár F.) HmismGS 19?3 Oktober 81, szerda \

Next

/
Oldalképek
Tartalom