Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-18 / 244. szám

Szerda esti külpolitikai összefoglalónk Választások után — ünnep előtt ? HÁROM ÉS FÉL ÉVÉ a tábornokok ellenőrzik az azóta többször is megváltozott török kormányt. Az 1970. márciusa óta« tartó álapotban — úgy tűnik —, most először következik majd be fordulat. Vagy leg­alábbis, lehetőség van ennek bekövetkezésére. A vasárnapi választásokon, ugyanis minden előze­tes jóslással szemben, amely az igazságpártot tekintet­lő győzelemre esélyesnek, az ellenzéki köztársasági néppárt tört előre, s 188 mandátum megszerzésevei • \ meg is nyerte a választásokat. Az igazságpártnak ezút­tal mindössze 148 mandátumot sikerült elnyernie, holott az 1969-es választásokon még 250-ot birtokolt. Bulet Ecevit, a győztes köztársasági néppárt 48 éves elnöke költő, újságíró, de politikus is: korábban már betöltötte a munkaügyi tárcát. Főként három te­rületen ígért — megválasztása esetére —, változást. KÖZÜLÜK AZ EGYIK: általános és egyre súlyo­sabb problémája a kapitalista világnak, az infláció. Az Egyesült Államoktól Indonéziáig,. Norvégiától a Dél-afrikai Köztársaságig, hosszú évek óta megszakí­tatlanul tart az inflációs tendencia. Azzal a jól ismert és mindig elsősorban a bérből és fizetésből élőket súj­tó sajátosságával, hogy a bérek emelése sohasem éri utol az árak emelkedését. Törökországban is igy van ez. A másik: az agrárreform. A megművelt területek 70 százaléka Törökországban nagybirtok, egymillió az agrárproletár. Égető szükség lenne földreformra, mert ennek híján a falusi lakosság mind nagyobb ré­sze szivárog városba. Csakhogy — s itt kapcsolódik be az előzőhöz a harmadik probléma —, a városokban is nehéz munkát találni. A törökországi óriási munkanélküliség egyik következménye az elvándorlás. Nyugat-Németország- ban például már több, mint 2 millió vendégmunkás dolgozik és ezek között messze a legnagyobb létszámú nemzetiség a török. RÖVIDESEN — október 29-én —, nagy nemzeti ünnepre virrad Törökország: a köztársaság fél év­százados születésnapját ünnepük. Már a választások előtt felfüggesztették a statáriumot, megszüntették a rendkívüli állapotot, s a nemzeti ünnepre amnesztiát ígérnek. Egyelőre azonban nem tudni: érvényes lesz-e ez a közkegyelem az utóbbi években letartóztatott — túlnyomórészt baloldaü —, munkásokra, diákokra, ér­telmiségiekre? Mindenesetre, a szavazatok vasárnapi i aránya azt mutatja: a lakosság több demokráciát és < javtiló áfcocialis,' gazdasági, társadalmi körülményeket | kíván. $ Pedgornij és Jorgensen tárgyalásai Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének, elnöke szerdán a Kremlben fogadta Anker Jörgensen dán mi­niszterelnököt. A meleg baráti hangulatú beszélgetés során szó volt a szovjet—dán kapcsolatok fej­lesztésének kérdéseiről, to­vábbá arról az együttműkö­désről, amelyet a két or­szág fejt ki az időszerű nem­zetközi problémák, az euró­pai biztonság és az egész nemzetközi helyzet megjaví­tása érdekeben történő meg­oldásában. Front és egység Szakszervezeti világkongresszus VÁRNA: A szerda délutáni ülésen Alekszandr Selepin, a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke töltötte be az elnöki tisztet. Ezen az ülésen folytatódtak a felszó­lalások a tanácskozás élé ter­jesztett beszámolókról és a szakszervezetek nemzetközi problémáiról. A felszólalók között volt Luis Meneses, a CUT chilei, szakszervezet tit­kára, Michel hangúimon, a Béke-világtanács titkára, Mi­lan Vukasovic, a jugoszláv szakszervezeti tanács titkára és sokan mások. Közben a kongresszusi ter­men kívül is zajlanak az ese­mények: az egyes szakszer­vezetek küldöttségei találko­zókat, ' eszmecseréket tarta­nak: ismerkednek egymással és egymás tapasztalataival. Szerda délután a Georgi Di­mitrov hajógyárban Bulgária hatezer munkást fóglalkozta- tó legnagyobb ilyen üzemé­ben — szolidaritási gyűlést tartottak a dolgozók és a kongresszusi küldöttek, ki­fejezve együttérzésüket és támogatásukról biztosítva a chilei népet. A . gyűlésen megjelent és felszólalt a meggyilkolt. Allende elnök özvegye is. Rádiójelzések a Kozmoszból MOSZKVA; Eddig még nem észlelt kozmikus rádiójelzéseket fe­deztek fel és rögzítettek Gor­kijban (a Volga partján), ké­sőbb pedig más városokban is a szovjet tudósok — jelen­ti Inna Zsukova, a TASZSZ tudósítója. Szamuil Kaplan, a Gorki V.gvetem professzora úgy vé­li. hogy egyelőre korai lenne megmondani, vajon termé­szetes, vagy mesterséges jel­zésekről van-e szó. ..Lehetsé­ges, hogy a jelzések a föld légkörének felső rétegeiből e-ednek. Nincs kizárva az sem, hógy egy műszakilag fejlett, földön kívüli civilizá­ció küldi őket. Egyelőre csak az a világos. hogy nem a f'-'dföl felbocsátott mester- s ; ?s holdak jelzéseiről van szó". A jelzéseket meghatározott időközökben impulzusok „to­vábbítják”. Egv-egy jelzés néhány percig tart, és na­ponta többször ismétlődik. A világűrből érkező rádió­adások kutatása 1970 óta fo­Havannai diplomaták — fogságban Kedden délelőtt Miguel De La Paz havannai lakos fegy­verrel foglyul ejtette és túsz­ként tartja Jean Somerhous- senet belga, valamint Pierre Anthonioz francia nagyköve­tet A kubai hatóságok megtet­ték a szükséges intézkedése­ket. MleÉíift 1973. nUtbbev 18.. csütörtök lyik a Szovjetunióban, Vsze- volod Troickij neves asztro- fizikus vezetésével négy, egy­mástól távol lévő ponton, hogy ki lehessen választani a ko7.mdkus jelzéseket a kü­lönböző eredetű helyi zava­rok tömegéből. Kaplan professzor közölte, hogy jelenleg több mint 30 szovjet tudós foglalkozik ko­molyan a földön kívüli civi­lizációkból érkező rádiójelzé­sek kutatásával. A rögzített impulzusok tanulmányozása még néhány évet vesz igény­be. A z események katonai vonatkozásai mellett — a modern szovjet fegyve­rekkel felszerelt egyiptomi és sziriai hadsereg sikere­sen helytáll a frontokon — egy másik fontos tényező is szerepet játszik a Közel-Ke­leten kiújult, immár két he­te tartó harcokban. Ez pe- ' dig at arab egység. Közisinert. hogy hosszéi időn át még a közvetlenül érintett arab országok kö­zött sem volt teljes az egy­ség az 1967-es izraeli ag­resszió rendezésének miként­jét illetően, figyiptojn és Jordánia például feltétel nél­kül elfogadta a Biztonsági Tanács ismert 242. számú határozatai, a konfliktus bé­kés rendezésére. Szíria azon­ban a legutóbbi időkig el­utasította azt. E két pólus között helyezkedtek el a többi arab államok. Nézeteik megoszlása egyet jelentett az arab világ politilcai, katonai és gazdasági erejének meg­osztásával, mondjuk ki, a cselekvésképtelenséggel. Az egyiptomi politikai ve­zetőké, elsősorban Szadat el­nöké az érdem, hogy hosz- szan tartó, türelmes munká­val igyekezett áthidalni a véleménykülönbségeket. Ta­lán éppen az vezetett ered­ményre, hogy Szadat egy­szerre két vasat tartott a tűzben. A szocialista orszá­gokra és a világ haladó erői­re támaszkodva, következe­tesen. küzdött a közel-keleti konfliktus békés rendezésé­ért, ugyanakkor egy pilla­natra sém feledkezett meg a második alternatíváról, az elveszett területek fegyveres felszabadításáról. Az arab vi­lágban mindkét irányzatnak egyformán voltak hívei. Az utóbbi időben elhang­zott különböző megnyilatko­zásokból, igy például Szadat elnöknek az egyik amerikai folyóiratban megjelent in­terjújából és Heikalnak, az Al Ahram hasábjain írott vezércikkeiből mar arra le­hetett következtetni, hogy a mérsékelt arab országok tü­relme is fogytán van. Izrael konokul ellenállott a békés rendezésnek, túl hosszú ide­ig telte próbára az arabok nemzeti érzéseit, s az őket megalázó kihívó magatartá­sával szinte sürgette az arab népeket: ne tűrjék tovább arab területek egyetlen talp- alattnyi részének a meg­szállóját sem. Ebben a nemzetközi és — tegyük hozzá — egyre for­rósodó arab légkörben ke­rült sor a diplomáciai lépé­sek egész sorára. Szeptem­ber első hetében Szadat el­nök csúcstalálkozóra hívta, meg Hafez Asszad sziriai kormányfőt és Husszein jor- dánsai uralkodót.. A Kairó­ban lezajlott kétnapos talál­kozó tényé már csak azért is feltűnést keltett, mert Egyiptom és Szíria 1970-ben — amikor Husszein fegyve­resen számolt le a palesztin felszabaditási front országá­ban működő egységeivel —, megszakította a diplomáciái kapcsolatokat Jordániával. A csúcstalálkozó utáni na­pokban helyreálltak a dip­lomáciai kapcsolatok. Köz­ben Szadat elnök többször is konzultált a szaúd-arábiai uralkodóval, a legnagyobb olajexportáló arab ország ki­rályával ég más, olajban ugyancsak gazdag arab álla­mok vezetőivel. E konzultációk után hang­zottak el Fejszalnak, az Egyesült Államok címére szóló üzenete: ha az ameri­kai kormány nem gyakorol nyomást Izraelre, nem segí­ti elő az igazságosságon ala­puló békés rendezést, az arab világ fegyverként fog­ja felhasználni az olajat. Az arab országok kilátásba he­lyezték az USA-ba és Nyu­gat-Európába irányuló olaj­szállítások korlátozását. A figyelmeztetés azonban nem használt. Sőt, az ame­Cbilében megsemmisítik a reformokat Mindössze egy hónappal a katonai puccs után a junta sorra megsemmisíti a chilei dolgozók által sokéves har­cikban kivívott és a Népi Egység kormánya által beve­zetett gazdasági és társadalmi reformokat. A brutális ter­rorral párhuzamosan, amely­nek áldozatai elsősorban a dolgozók . érdekképviselői, most meggyorsítják a szociá­lis juttatások megvonását is. ■ A kedden bejelentett nagy­arányú áremelés alapján a kenyér ára megnégyszerező­dött, a cukoré megötszöröző­dött, a legelterjedtebb ital, a tea ára a háromszorosára emelkedett, és megtízszere­ződött a csecsemőtápszer ára. „Törvényerejű rendelet” tálja a sztrájkokat és a pucs- csi.sták befagyasztották a bé­reket. As új háború erőviszonyai Közel-Keleten A; drati fi r~i ( ó '| pen/;ei UtnoyjlO ors/ö^ok ____i/raeiipi j o.o'onlíC'di I bap< '.o jint meqs/akito —1 dínkdi ors/agoK Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetet­len halottunk Turc*N*í ii yi TI <1*10* temetése alkalmából együtt­érzésük kifejezésével mély­séges fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. rikaiak erőszakkal fenyege­tőztek, az izraeli haditenge részét pedig fittyet hanyva a. nemzetközi jog legelemibb szabályainak, fegyveres tárna dási intézett az épülő egyip­tomi olajvezetek ellen. Ez volt a csepp a pohárban. Az egyiptomi csapatok át­kellek a Szuczi-csatornán és az azóta jolyó harcokban , jelentős területeket szaba­dítottak fel a Sínai-félszige- ten. Sikeres csatákat vívnak az északi fronton a sziriai, iraki és — most már — o jordániai egységek is. Az arab államok hadseregeinek együttes fellépése is tanúsít­ja, hogy az utóbbi hetekben, de különösen a harcok fel- újulása óta tovább erősö­dött az arab egység. Csa- paterösitéseket küldött a harcoló arab népek megse­gítésére Algéria, Marokkó, a Jemeni Arab Köztársaság. Kuvait és Szaúd-Arábia is. S a lista korántsem teljes. Legalább olyan fontosak a katonai segítséggel párosuló anyagi és erkölcsi támogatás megnyilvánulásai. Ezek kö­zé tartozik az Egyesült Ál­lamokra és a nyugat-euró­pai kormányokra gyakorolt egybehangolt diplomáciai nyomás. Célja: kényszeríteni az Izrael-barát kormányo­kat, hogy sürgessék a közeL keleti konfliktus békés ren­dezését, a Biztonsági Tanács 1967-es határozata alapján, amely előírja az izraeli csa­patoknak a megszállt terü­letekről történő visszavoná­sát. M diplomáciai offenzíva legújabb fejleményei közé tartozik Szadat elnök keddi tűzszüneti javaslata. Valószínű, ezzel is összefügg Marokkó. Kuvait. Algéria és Szaúd-Arábia ENSZ-képvi- selöinek Nixon amerikai elnökkel létrejött szerdai bi­zalmas tanácskozása. k. a. Pétervasára környékére fiatal, érettségizett dolgo­zót, üzleti muMrlie felveszünk. Jelentkezés: Állami Bizto­sító Fiókja, Eger. Klapka u. 1. sz. alatt. A? észak-afrikai és közel- keleti arab országok az el­múlt években katonai szem­pontból jelentősen megerő­södtek, A modern technika, az új típusú harckocsik és repülőgépek, az azokat ke­zelő személyzet kiképzési fo ka minőségileg is megváltó zott az 1967-es arab—izraeli háború óta.., ( Térképünk különböző for­rások és jelentések alapján a most folyó háború erővi­szonyait ábrázolja. A térkép elkészültének időszakában bekövetkezett változások: Jordánia, Szaúd­Arábia és Kuvait csapatok­kal is támogatja a harcban közvetlen érintett két arab országot, Szíriát és Egyipto­mot, valamint újabb afrikai ország, Kamerun Is megsza­kította a diplomáciai kap 7 *»' íz?c- y w v. — TERRA — m m m % A napok Heves megyében október 15-től 20-ig a Heves megyei Iparcikk Kiskeres- kedfelmi Vállalat Lakberendezési Áruházában, Egerben bútorboltjaiban, Gyöngyösön és Hatvanban. Tekintse meg az AGRIA Bútorgyár termékeit. Kedvező árak! Jó minőség! Nagy választék! Bútor­a a. gyár EGER.

Next

/
Oldalképek
Tartalom