Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-26 / 225. szám
Filmvetítés birkózóknak Megrendezték Egerben a Malom úti gimnázium csarnokában a városi úttörő kiválasztó szabadfogású egyéni birkózóversenyt. A találkozó előtt Kun István, az Egri Vasas birkózóinak edzője saját készítésű 8 milliméteres filmjét vetítette le a részt vevő úttörőknek, ahol a serdülő és ifjúsági korosztályú versenyzők bemelegítő, rávezető gyakorlataival, az egyes fogások szabályos végrehajtásával, dobásokkal és a levezető játékos mozgásokkal ismerkedhettek meg a film megtekintői. Képünkön nagy figyelemmel kísérik a fiatal bajnokjelöltek az érdekes filmet. (Molnár István felvétele.) Kézilabda SaJószentpétcri Üveggyár— Egri Kinizsi 10:8 (4:3) NB n-es női mérkőzés, Sajó- szentpéter, 200 néző. V.: Urban. Eger: Tőzsérné — Kelemen, Nagy, Tóth, Kiss, Eszenyi, Szabó. Csere: Makkai, Bajzáth, Miklós, Sztrapkovics. Edző: Rákos Etelka. Az első félidőben kiegyensúlyozott játék folyt. Szünet után az erélytelenül bíráskodó játékvezető jóvoltából eldurvult a mérkőzés, s ez a hazaiaknak használt. Az egriek góljait Nagy (4), Kelemen (2), Szabó (2) szerezték. Jók: Nagy, Szabó. Vasárnap, szeptember 30-án az Egri Kinizsi Egerben, 10.45 órai kezdettel a Bp. Mérőműszer csapatával találkozik, (vezekényi) Zalka SE— Nyíregyházi Spartacus 17:14 (8:7) NB n-es férfimérkőzés. Gyöngyös, 100 néző. V.: Horváth, Szabó. Zalka SE: Imricsik — Terenyel (2), Soltész (3), Nagy, Takács (7), Bech (l), Bartuazek Fordulóról — fordulóra Gólok. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnnkság első hat fordulójának 47 mérkőzésén (a félbeszakadt Adács—Sírok találkozót figyelmen' kívül hagyva! összesen 153 gól esett. A hatodik fordulóban 28 alkalommal került a hálóba a labda. Az egyéni eredményesség terén újabb rekord született, mert Tóth B. az Egri Spartacus (•’Ólára a Gáspár SE elleni találkozón négy alkalommal talált Kiss kapujába. A góllövőlistán tovább tömörült az élmezőny: 5 gólos: F.cseri (MÁV HAC). Fodor (Zalka SE), Várkonyt (Egri Spartacus), Tóth B, (Egri Spartacus), 4 gólos: Csáki (Karikás SE). Szűcs XI. (Selyp, pásztor, (Selyp), Tóth Á. (Szűcsi). 3 gólos: Kotrócz (Ape), Acs II. (Adács), Müller (Gáspár SE). Romháhyi (Gáspár SE), Szabó n. (Karikás SE). Mengyl (Sírok), Pál (Pétervására), Kiss X. (B6- zsaszentmárton). Válogatott. A legutóbbi három fordulóban nyújtott teljesítmények alapján a „három forduló” válogatottja így fest: Kovács (Szűcsi) —' KőJcni (MÁV HAC), Nyéki (Karikás SE), Meggyest (Sírok), Tóth (MÁV HAC), Bojtos (Pétervására), Mayer (MÁV HAC). Loch (Gáspár SE), Tóth A. (Szűcsi), Szűcs U. (Selyp), Tanner (Egri Spartacus). Edzőcsere: A Hevesi MEDOSZ labdarúgó-csapatánál a bajnokság menete közben edzőcsere történt. Nagy Ferenctől Gombaszegi Miklós, a hevesiek egykori kitűnő fedezetjátékosa vette át a csapat, edzéseinek az irányítását. A felszabadulás után egyfolytában húsz évet játszott Gombaszegi a helyi csapatban. Eveken át a Gombaszegi, Nagy S.. később pedig a Gombaszegi, Lányi fedezetpár volt a hajtómotorja a hevesi 11-nek. Most abban reménykednek Hevesen hogy 02 enervált társaságot sikerül íebf.-n;a az ui edzőnek i selyplek elleni győzelem ezt váry) (4). Csere: Harczoa. Pécst. Fekete, Tóth, Gráf IX. Edző: Fekete János. Az alacsony színvonalú mérkőzésen szoros küzdelemben győzött a hazai gárda. Szünet után meglepően sok kiállítás történt. Jók: Takács, Bartuszek, Nagy. Debreceni MTE— Gy. Vasas Izzó 17:12 (8:5) NB Il-es férfimérkőzés, Debrecen, 400 néző. V.: Ambrus, Bakos. Izzó: Kosler — Szabó (2), Ivá- dy, Csépány L, (1), Varga (1), Bordáesi, Nyilas (6). Csere: Rut- kai (1), Dinya (1), Tóth, Túri, Egyed. Edző: Gyenes József. A vendégek kaptak előbb lábra és 5:2-es vezetésre tettek szert, de ezután sorra elhibázták helyzeteiket és így a hazaiaknak sikerült maguk javára fordítaniuk a találkozó sorsát. Jók: Kosler, Varga, Bordáesi, Dinya. (rozgonyi) A Népújság tippjei a te. hétre: 1. ZTE—FTC x 1 3. SZEOL-Ü. Dózsa 3 X 3. Dorog—Haladás 1 4. Videoton—Pécs l 5. Szekszárd—Dunaújv. x 1 6. Budafok—Kecském. x 1 7. Szolnok—Eger x X ». Oroszlány—Bp. Spart. 1 x ». Gyöngyös—MVSC l x 2 10. Rudab.—Kazincbare. l 11. Dunakeszi—Leninv. 1 12. Saujheiy—Izzó x J 13. Bakony—Fűzfő x J ' Pótmérkötisek: 14. D. Építők—Előre 2 x lö. Nagybátony—Ózd 1 J*. SKSE—Vie 1 Innen-onnan Egri Spartacus—Győri Klchnrőc 3 :3 <30tí5:5Öll). NB 1-e.s i-.n ** te kemérkőzés. Ud.: ’rőst 5lL Para« mer 894, illetve Bore« 912, R?ti- fai 888. ♦ Üjabb kőt mérléűwMrt intasoti a VUizuOéa PlrrfJ'ár L)Ó4Sé*-VííÜ'-Va t*»üj</i ^naruikiád ke- Kők.zör & t aranyban nyertet % i*nny*M Gwardia ellen, ruaja várvtinnul 8:5 arányban alulmaradtak a román Dinamó éli enébsn, Mindkét találkozón .*zóboz jutott az egri játékosok közül Lutter, a románok ellen pedig Pócfiik is. * Az ifjúsági atlétikai NB I. B eredményei. Férfiak. Keleti csoport: BEAC—Heves 109:103. Szabolcs m,—Heves 107:104. Nők: Hajdú-Bihar—Heves 76:59, Szabolcs—Heves 74:60. * Az olaszországi Torinóban befejeződött a vadászlövő Európa- bajnokság skeetverseny-sorozata. A csapatversenyek után az egyéni sorrend is kialakult, A magyar juniorok közül Taiabos szerepelt a legjobban, aki negyedik lett. — Eredmények: férfi egyéni skeetlövő Európa-bajnok: Ruth Jordan (ny.-német) 140 találat, Junior egyéni skeetlövő Európa-bajnok: Koch (ny.-német) 148 találat ... 4. Taiabos magyar 143 találat. * A spanyolországi Costa Brava nemzetközi sakktornan lebonyolították a negyedik fordulót. A magyar Lengyel Levente — sötéttel — a 19. lépésben döntetlen eredményt ért el a csehszlovák Fachmann ellen. Lengyel — Pachmannal holtversenyben — 2 —2 ponttal a 8—9. helyen áll. Az élcsoport állása: Tatai 4 pont, Westerinen, Robatsch és Pomar 3—3 pont. AprAhirdelés Állás A labdarúgó ★ NB m. állása. Északi csoport. 1. Bors. Vol. fi 5 1 18- fi 10 2. Bors. B. 6 4 1 1 13- 5 9 3. Petöfib. fi 3 2 1 9- 4 8 4. E. Visas 6 3 1 2 12- 6 7 5. Törekvés fi 2 3 1 6- 3 7 s, Rakamaz fi 3 1 2 8- 8 7 7. Edelény fi 3 — 3 6- 5 6 8. Papp j. SE fi 2 2 2 9-10 6 9. Egercsehi 6 2 2 2 10-12 6 10. Trenca. SE fi 2 1 3 9-13 5 11. Királd ‘ 5 2 — 3 3- 8 4 12. GYESE fi 1 2 3 4- 7 4 13. MEAFC 4 1 2 1 7-11 4 14. Misk. B. 5 1 1 3 2- 3 3 15. Hatvani K. 6 1 1 4 8-13 3 16. Özdv. B. 6 1 1 4 3-12 3 1. sírok 5 5 — — 41- 1 10 2. Apc S 4 1 ... 17- 5 9 3. Heves 5 4 1 — 8- 3 9 4. Zalka SE 5 .4 — 1 12- 5 8 s. Novaj ■J 4 X 10- 3 8 6. MÁV HAC 5 2 2 1 17-10 fi 7. Rózsaázm. fi 2 1 3 17- 8 5 8. Adács fi 1 3 2 6- 8 5 9. Péterv. fi 1 2 3 12-30 4 10. Tárnáméra 5 1 1 3 9-18 3 11. Bélapátf. 5 1 1 3 8-17 3 12. Selyp 5 1 — 4 7-14 2 13. Szűcsi fi 1 — 5 5-18 2 14. E. Spartacus 5 — « 1-28 — MÁV HAC—Bélapátfalva 1:0 (1:0) Bélapátfalva, joo ner.ő. v.; Bárdos. HAC: Aradi — Pócs, Kókai, György. Gugyella, seherez, Bíró. (Terenyi), Tóth, Mayer, Ecsen, Sályi. Edző: Pogány! Lajos. Bélapátfalva: Varga — Kelemen, Suba II., Kurinka, Berecz, Gere, Bársony, Szécsl, Suba I., (Mikó III.)', Mlkó II. (Bisztn), Lőrinc. Edző: Berecz Kálmán. Kitűnő játékvezetés mellett mindkét félidőben tervszerűbben játszó vasutasok megérdemelten nyertek a hazaiak ellen. G.: Mayer. Jók: Ecseri, Tóth, Kókal. illetve a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. (horváth) Apc—Rózsaszentmárlon 2:1 (1:0) Apc, 500 néző. v.: Gyarmati, Apc: Illés — Batanyi, Oldal, Kurucz, Zelnik, Csorba II., Csorba I., Kotróez (Kiss), Laezkó, Fodor. Tóth. Edző: Fekete László. Rózsaszentmárton: Szegedi — Hegyi, Gubis, Kerekes, Kovács, Dorner, Vaklí, Kiss J.. Kiss I., Miczkl, Szép. Edző: Körösi Ferenc. A kapura veszélyesebb hazai csapat végig kezében tartotta a mérkőzés irányítását, s akár nagyobb arányban Is győzhetett volna. G.: Kotróez, Tóth. illetve Micki. Jók: Kotróez, Zelnik, Csorba II., illetve Szegedi, Kerekes, Micki. (pandúr) Egri Spartacus— Gáspár SE 5:0 (2:0) Eger, 100 néző. v.: Lóczi. Eger: Farkas — Koncz, Kovács, Bata, (Zsoldos), Srej, Mezei, Boros, Berecz, Tóth, Várko- nyi, Tanner. Edző: Nagy András. Gáspár SE: Kiss — Variú. Kasza, Sigér (Kakukv> Czudar Haller, Rományi, Müller, Usz- "'fi. Loch, Urban. Edző: Sza- lontai Béla, A végig nagy fölényben játszó hazai csapat tetszés szerint érte így látták tudósítóink a megyei labdarúgó-bajnokság küzdelmeit el góljait. G.: Tóth 4, Várkonyi. Jók: A ház»! csapat valamennyi tagja, illetve a vendégek közül senkit sem lehet kiemelni. , (farkas) Pétervására—Zalka SE 3:0 (0:0) Pétervására, WO néző. V,: Vass. Pétervásár»: Kovács — Tóth, Bojtos, Ivády X., Nagy, Benkár, Forgó I. (Szántó), Pál, Forgó IX., Ivády IJ„ Csík. Edző: Szálai Mihály. Zalka SE: Szekeres — Mór, Dénes, süveges, Balogh, Czank, (Marti), Mikna (Villány), Ungvári, Pető, Fodor, Bozsik. Edző; Péczeli Szabolcs, A nagy becsvággyal küzdő hazai gárda végig mezőnyfölényben volt, amely szünet után gólokban is kifejezésre jutott. Kitűnő játékvezetés. G.: Pál 2, Csík. , Jók: Pál (a mezőny legjobbja), Ivády TI,, Forgó II., Bojtos, illetve Dénes, Pető. (nagy) Szűcsi—Tárnáméra 4:1 (2:1) Tárnáméra, 200 néző. v.: Édes. Szűcsi: Kovács — Szálai J., Szalai I., Tóth J. (Soós J.), Kiss, Hegyi, Kovács J (Vindisch), Soós M„ Tóth A., Tóth F„ Tóth M. Edző: Kovács László. Tárnáméra: Kovács — Magda, Szűcs, Farkastnszkl, várkonyi, Forgó, sike. Nagy, Loskovics (Eles), Keresztesi. Urbán A. Edző: Juhász László, A vendégcsatárok jól használták ki a hazai védelem megingásait, és lelkes játékukkal megérdemelten szerezték meg a két pontot. A gólarany túlzott. G.: Tóth F„ Soós M„ Tóth M„ Tóth A. (11-esből), illetve Laskovics. Jók: Kovács (a mezőny legjobbja), Szalai J„ Tóth A„ Tóth F., illetve Várkonyi, Farkasinsz- ki. (csintalan) Heves—Selyp 2:1 (0:1) Heves, 120 néző. V.: Falcslk. Heves: Rideg — Horváth, Stolcz, Pere, Kovács, Budai II., t sz. Z marósokat, őröket, női betanított munkásokat és fér. fi segédmunkásokat, Jelentkezni lehet a gyár üzem- gazdasági csoportjánál, Eger, Lakatgyártó u. 2. sz. alatt. A Kőbányai Textil- müvek ULTRAMODERN LEÁNY. OTTHONÁBA felvételt hirdet. Felveszünk 16 év feletti lányokat fonodái betanítón munkára. Kollektív szerződésben foglalt kedvezményekről levélben részlete« tájékoztatást adunk. Cím: Kőbányai Textlimüvek U0S. Bp X„ Gyömrői üt 90. Munkaerőgazdálkodás. Felvételre keresünk a hatvani üzemünkbe automatakezelő munkakörbe műszerész szakmunkást Jelentkezés: Utasellátó igazgatósága. Miskolc, szemere u. 8. A megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása: Villanyszerelő-ipari Vállalat építőipari részlege budapesti és vidéki munkákra felvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Kereseti lehetőségek. kedvezmények a vállalati kollektív szerződés ezerint. Jelentkezés: Budapest. VII., Síp utca 23 Beruházási osztály. „D" ép. I. in. 3. szoba. 5 évnél nagyobb szakmai gyakorlattal rendelkező építész-épületgépész és elektrotechnikusokat ke résünk műszaki ellenűri munkakörbe Jelentkezés írásban „Oj Vállalat Eger” jeligére, az egri hirdetőbe. A Siketek Iskolája főállású takarítót, mellékfoglalkozású asztalost es árubehord ót keres Eger, Klapka György u. 10. Füzesabonyi üzemünkbe, gyakorlott varrógépműszerészt felveszünk. Jelentkezés: személyesen, vagy levélben Konfekció Szövetkezet, 1134. Budapest, Lehel u. 14. Korrepetálók nyelvből, könyvvitelből, statisztikából. „Középiskolai tanár” jeligére, az egri hirdetőbe. INGATLAN Eger, Koszorú utca 171. sz, házban, külön bejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba-használat - tat kiadó. Érdeklődni a helyszínen. Családi ház beköltözhetően eladó. Eger. Cifrakapu u. 7. Garázs kiadó. Érdeklődni Eger. Olás* u. lg.. XL era. 5- ~100 n.-öl telek eladó Gyöngyösön. Érdeklődni lehel Gyöngyös, Felszabadulás u. lé, Tarr József, Fűthető garázs a belvárosban kiadó. Érdeklődni szombaton, 19-21 telefonon, 15—17 óra között.- Kétszoba-komfor- tos öröklakás eladó + OTP-itvállaláa Gyöngyös, Radnóti u, 6. IV./l, Bán ^.ászló. Pécsi egyszoba-össz- korafortos tanácsi lakásom hasonlóra cserélném. Tatay Ferenc, 7623. Pécs Kun B. tér 6, JÁRMŰ V.-kék 408 .Moszkvics eladó. Kovács János, Eger, Albert F. u. 10. Lajosváros. VEGYES Szölőoltványok, kifogástalan minőségben, őszi ültetésre kaphatók Díjmentes árjegyzéket küldök- Valiskó szőlész. Gyöngyös, Aranysas u. 3, Nagy virágú Mes- lerwerk, évelő szeg- füpalánta több színben kapható, tövenként 2,— Ft-ert, Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27, __________________ Szeptember 16-án, Egerben, a belvárosban, elvesztettem egy szögletes szemekből összetett arany karkötőmet, kedves emlék- Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében az alábbi címre leadni szíveskedjen. Cím: Szabó Béláné, Jászberény. Nádor u. l„ II. em. 45. Tart, Ignáez (Nagy), Betten» buck, I„ Budai II. (Balogh), Ma- rosi. Edző: Gombaszeg! Miklós. Selyp: Takács — Kékkő, Kovács, Czank, Nagy, Sándor, Roz- nyik, Lőrincz, Pásztor, Szilágyi, Szücg. Edző: Balogh István. A gyorsan kapott gól után fo. kozatosan lendültek játékba a hazaiak es biztosan nyertek. G.: Marosi, Tart, illetve Szűcs. Jók: Stolcz, Horváth, Marosi, Budai, Tart, illetve Roznyik, pásztor, Szűcs. (kakukk) Karikás SE—Novai 5:1 (2:1) Abasár, 100 néző. V,: fill. Karikás SE: Hulitka — Litvin, Pozsár, Nyéki, Pető, Boháes (Vernytk), Oraveez, Csáki,. Bábel, Szabó D. (Szabó I,), Godó. Edző: Horváth Lajos, Novaj: Kádár — Fapp, Csu* hat, Szabó, Berecz, Daragó, Jávor, Sztregova. Nagy, Kiss, Kovács. Edző: Daragó Miklós, A hazai csapat közepes iramú és színvonalú mérkőzésen végig nagy fölényben játszott, de győzelme Ilyen arányban Is megérdemeltnek mondható. G.: Szabó D. 2, Csáki, Bábel, Nyéki, lllet- ‘ ve Sztregova ((11-esből). Jók: Nyéki, Szabó D., Godó, Pozsár, illetve Nagy, Daragó, (kővári) Adács—Sirok 0:0 (félbeszakadt) Adaos, 350 néző. V. :Lénárt. Adács: Bagi — Acs I., Bre- zóczkl, Barna, Kovács J., Kovács F., Acs II., Kőműves, Horváth, Papp, Dankó Edző; Nagyváradi János. Sírok: Bátka — Béres, Megy- gyesi, Sándor, Koklács. Kovács. Várkonyi, Bartók, Szabó, Fülöp, Mengyi. Edző: C-sáki Béla. Az első félidő 8. percében szándékos utánrúgásért a vendégek kapusát a játékvezető kiállította, ezután a többi játékos in- zultálta a Játékvezetőt, aminek az lett a következménye, hogy Lénárt Meggyeslt is kiállította, ötperces tanakodás után a siroki együttes levonult a pályáiét Kiállítás A füzesabonyi ÁFÉSZ kisállatenyésztö szakcsoportjai a Járási Művelődési Házban 1973. szeptember 28—29—30- án tenyésznyúl-kiállítást és vásárt rendez. A kiállításon megtekinthetők tenyésznyulak, díszmadarak és díszba- romfik. A tenyészállatok a helyszínen, a növendékek a tenyésztők telepein tekinthetők meg. Értékesítés: 60,— Ft/kg. TEKINTSE MEG KIÁLLÍTÁSUNKAT’ RENDEZŐSÉG. Gyöngyösön, szeptember 28-án megnyitjuk a * ft Sybil/” jC. J iO különleges női fehérnemű szaküzletetCÍM: Lenin út 5. Női ruha szaküzlet mellett. A megnyitás napján 200,— Ft feletti vásárlás esetén zsebkendő-garnitúrát ajándékozunk. Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat i