Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
VEZESS LUCIFER! Nem ördögi óhaj. Ellenkezőleg, a legemberibb kérés. Lucifer — nevében: Fényhozó — tulajdonképpen emberi énünk jobbik fele. Az értelem, a nagy titkokat kutató ész, a mindenható, tekintélyekben és kinyilatkoztatásokban kételkedő ráció. Az ember, amióta meglopta a „tudás fáját” és az első kőszerszámoktól eljutott az elektronikus számológépekig — lényegében ennek a benső parancsnak engedelmeskedett: Vezess új utakra, Lucifer! Vezess a min- denség titkainak, a természet és a társadalom törvény- szerűségeinek megismerésére. Vezess, mert az emberek — különösen a ma és a jövendő emberének — egy életen át tanulnia kell. Korunk parancsa ez. Marx György írja Jövőnk az univerzum című könyvében: „A tudományos, technikai forradalom olyan kor küszöbére vitt, amelyben egy élet folyamán többször kellene fejet cserélni”. A fejcserén természetesen nem fővesztés értendő, inkább a kobak régi ismereteinek kicserélése, felfrissítése új ismeretekkel. Az emberiség gyermekkorában az ükapák ugyanúgy csiszolták a kőszerszámókat, mint ükunokáik. „Ma, a XX. század középső évtizedeiben a jövőre gondoló apák már úgy nevelik fiaikat, hogy azok feje más legyen, azok keze más munkára álljon, mint amire az övék van beidegződve” — írja Marx György. Meglehet, hogy a fiatalok ma még fel sem talált termelési folyamatokat irányítanak majd, olyan gépeken, amelyeket csak ezután $ terveznek meg. Minden valószínűsége megvan annak, hogy egy szakember „menetközben’’ új szakma elsajátítására kényszerük ' A tudomány és a technika rohamosan fejlődik. Az emberiség tudományos kincse tízévenként megduplázódik. A legtöbb megtanult adat 10—20 éven belül elégtelennek bizonyul, elavul. Míg az ókorban a technikai és tudományos felfedezések duplázódás! ideje ezer esztendő körül járhatott, addig korunkban ez az időszak rövidebbé vált az emberi életkornál! A fenti adatokat Marx György könyvének „Gyorsuló idő” című fejezetéből idéztem, szemléltetésül arra, hogy felgyorsult életünk milyen szokatlan ritmust diktál az embernek — a tanulásra. Egy kis pátosszal mondhatnék: tanulásra Ítéltettünk! S akár tetszik ez, akár nem — korparancs. Snow angol tudós írja: „Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy elveszünk, kissé melodramatikusabb, mint a tények mutatják. Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy már saját életünkben egy meredek hanyatlás tanúi leszünk, az nagyjából helytálló”. Felvetődik a kérdés: képes-e az ember effajta fejcserére? Vagyis —• Marx György megfogalmazása szerint — „nem szab ugyanez az agy (tudniillik, mely a fejlődés felgyorsítását lehetővé tette — szerk. megj.) biológiai korlátot, amikor az emberiség a történelem motorját még szédítőbb száguldásra szeretné kapcsolni?” Válasza egyértelmű: az emberi agy képességei még koránt sincsenek kimerítve. Nem maradt tehát más, mint a kérés: Vezess új utakra, Lucifer. Az ember vállalja a tanulás és teremtés nyűgét-küzdelmét Társadalmunk megteremti az egész életre szóló tanulás feltételeit, kint az életben és bent az emberben. Oktatásügyünk olyan iskolai programot dolgozott ki, amely korszerű ismeretek és készségek megszerzésére készíti fel a fiatalokat. Szemléletesen fogalmazta meg ezt a gondolatot Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas tudós: „Számos fejezete ellenére az oktatásnak lényegében egyetlen tantárgya vau: olyan emberek nevelése, akik lábán nem lötyög a felnőttek cipője, és akik képesek egyenesen állni, tekintetüket szélesebb látóhatáron hordozva”. Azaz elsajátították az elődök tudományát, és tudják, mit kezdjenek azzal, hogy általa életük gazdagabb legyen. Nos, ennyi nagy ember magvas véleménye után az újságírónak csupán „apróságokra” képe figyelmeztetnie. Arra, hogy a gyorsuló idő kevésbé gyorsuló művelődésén hogyan lendíthetne iskola és népművelés. Együtt! Tulajdonképpen sokan, sok cikkben szorgalmazták ezt, midőn az iskolai és közművelődési könyvtárak, művelődési házak és iskolák, ifjúsági klubok és a tudomány, művészet valamely ágában amatőrködők közös munkálkodásáról szóltak. Vagy sürgették az ismeretterjesztés és a klubszerű vitaszellem, illetve az amatőr művészeti mozgalom és az esztétikai nevelés egybekapcsolását. Mindezt miért?.!. Hadd idézzem ismét Szent-Györgyi professzort: „Az eleven oktatás, amely a lelket és agyat kielégíti, hozzásegíti az embert, hogy szembeszálljon minden problémák legszörnyűbbikével, azzal, hogy ti. mit kezdjen önmagával. Eleven művészetet és tudományt tanítva az iskolák feltárhatják a művészi és tudományos élet kihívásait, azok végtelen horizontját...” És álljunk meg e gondolatnál: mit kezdjen önmagával? Ez a téma azt a kérdést érinti: leit hová vezessen „Lucifer”? Az ember (az ifjú) személyisége milyen szakterületen, milyen gyakorlati, tudományos vagy művészeti tevékenységben gyarapszik hasznosan. Hermann István A szocialista kultúra problémái című könyvében így utal e tennivalókra: Az ember „... a szükséges pihenés mellett a szabad idő egy részét is alkotásra használja fel, s nemcsak tárgyakat alkot, hanem a tárgyalkotással és amellett önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagát alkotó lény”. Közművelődésünk társadalmi hivatása az, hogy valamennyi emberben ébren tartsa az önművelés vágyát. És megteremtve hozzá a feltételeket, kielégítse ezt az igényt. A népművelés — bár nagy erőfeszítéseket tesz — még jobbára adós ezzel. Kevés a helyi kezdeményezés, hiányzik az adottságok és tennivalók józan ismerete. A gazdasági szakemberek többsége sajnos még nem sokra tartja az ember művelődésének szerepét a termelésben. Lebecsüli a legfontosabb „termelő erő”, ezen önmegújító szellemi-lelki szükségletét. Hermann István éppen Marxra hivatkozik midőn kifejti, hogy a „kultúra igazi nagy funkcióját csakis abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerül a termelési folyamatból, a kultúra segítségével... más szubjektumként kerüljön vissza a termelésbe”. Vagyis többet tudó, kiegyensúlyozottabb dolgozóként lépjen a munka műhelyébe. A termelés új „titánja” — a tudomány, mely az emberrel egyesülve válik nagy teremtő erővé. Ez az egyesülés pedig — tanulás! Önművelés. Vezess, Lucifer, a „tudás fája” végtelenül terebélyes, gyümölcsét szakítani, s általa gyarapodni — emberi, történelmi parancsolat. Balogh Ödön Hazai tájakon JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE A balatonszárszói víz- parthoz közel, a sétány mögötti fasorokkal övezett utcában all az egykori Mágda-penzió. A Keleti-villasor egyik középső tagja ez a ház. Miután így nevezték valamikor ezt az utcát. A villa ma József Attila emlékét őrzi. A csöndes falak között rövid időt töltött a' nagy költő. Itt keresett menedéket a mindjobban elhatalmasodó betegségében. Emlékmúzeum, hirdeti a bejárat melletti felirat. Alig egy esztendeje nyitotta meg kapuját a nagy nyilvánosság előtt. A Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága hozatta rendbe az épületet és kezdeményezésükre a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezte be szobáit József Attila életét megörökítő anyaggal. A kiállítás mégis eltérő a szokásostól. Nem a költő kegyelettel megőrzött bútorait mutatják be, hiszen József Attila minden személyes tulajdona elfért egyetlen bőröndben, — hanem annál értékesebb szellemi örökségét őrzik itt. Ennek élő dokumentumait, mintegy hatszáz oldalnyi terjedelmű kéziratát vitrinekben állították ki. Személyes tárgyai közül csupán megkopott levéltárcája és töltőtolla látható. A kiállítás anyaga mégis nagyon sokat mond a látogatóknak. Bensőséges találkozást, meghitt ismeretséget ígér a költővel. József Attila megrendítő sorsát idézi fel, a ferencvárosi szülőháztól a szárszói sínekig. A csavargáshoz szokott kültelki fiú figurájától az emberiség, a nemzet gondját kimondó költő alakjáig. Élöt és művészet egymásra utaló szoros kapcsolata jelzi e tragikus, gyorsan véget ért életpályát. Bemutatja, hogy mit jelentett a költő életében a vers és az élet összefüggéseinek gyötrelmes titka és feleleveníti József Attila vonzó, eleven portréját. Részletesen szól sorsának szinte minden fontos eseményéről, érzékelteti, miként váltak ezek az epizódok a páratlan jelentőségű líra alkotórészeivé. Vannak itt megsárgult fényképek a költőről és családjáról, szerelmi lírájánál-: nőalakjairól. Láthatjuk a „Szép Szó” című folyóiratot, melyet Ignotus Pállal szerkesztett és megjelent versesköteteinek egy-egy példányát. Vitrinekben sorakoznak a József Attiláról szóló életrajzi írások, műveinek idegen nyelvű kiadásai, Juhász Ferenc, Szé- csi Margit hozzá írt versei. A szobák falait Dési-Huber István „Magyar Alföld” című verséhez készült illusztrációja, Harsányt Ágnes és Bohus Zoltán által készített, a költő „Medáliák” című versét ábrázoló színes kompozíció és Ócsay Károly fémdomborítása díszíti. Ez utóbbit a „Dunánál” ■ című vers ihlette. A múzeum gondnoka és vezetője, a 82 éves Kiss Ernő. Hatvan éve él Szárszón, ahol négy évtizedig tanító volt. Ismeri a táj minden rezzenését, szépségét. József Attilát is személyesen ismerte. — Itt a helybeli általános iskolában tanítottam Makai- né József Eta három gyermekét Zsuzsát, Ádámot és Pétert, a családdal így jó kapcsolatban voltam. Tőlük tudtam meg, hogy a költő 1935-ben néhány hetet náluk töltött. Én a „Nyugat”-ban olvastam két-három versét, amely akkoriban jelent meg nyomtatásban. Abból ismertem meg költészetét és azt, hogy baloldali érzelmű ember volt. Szerettem volna személyesen is találkozni vele, de nagyon zárkózott, letargikus volt. A találkozás 1937. november 4-én délután mégiscsak sikerült. De ezt is a szerencsének köszönhettem. Éppen családlátogatáson voltam. Makaiéknál, amikor a nagyszobában összetalálkoztunk. Bemutatkoztunk. Aztán azt kérdeztem tőle: — Hogy érzi magát? így válaszolt: — Köszönöm, rosszul! Most jövök harmadszor a szanatóriumból, a sikertelen kezelésből. Fajdalmaim vannak, fájdalmas ember vagyok. Üldözött vagyok... ! — Ez volt az egyetlen személyes találkozásuhk. Többé már nem sikerült beszélnem vele,, mert egyre jobban kiújuló idegbetegsége miatt elzárkózott az emberektől. Azt azonban kevesen tudják, hogy Kiss Ernő a költő közéleben volt öngyilkosságának pillanatában. Erre így emlékezik: — József Attila 1937. november végén levelet írt Budapestre Ignotus Pálnak, hogy jobban érzi magát, szeretne dolgozni és szívesen felmenne a fővárosba. Ignotus válaszlevele nem sokat késlekedett. Azt írta, hogy december 2-án délután autóval jön a költőért, JÓ2sef Attila lelkesen készült a találkozásra, össze is ■ csomagolt. Ignotus baráti társasággal érkezett Szárszóra. Ott volt a „Szép Szó” „vezérkara”: Hatvány Bertalan, Fejtő Ferenc, Remenyik Zsigmond és dr.-Bak Róbert. Tele voltak bíztató hírekkel. Állással új kötet tervével, Baumgar- ten-díjjal bátorították a lábadozó beteg költőt. József Attila szeretett volna velük menni Pestre, de az autóban nem volt hely. Ügy érezte, hogy a meg nem értés miatt teljesen magára maradt. December 3-ra virradó éjjel írta utolsó verseit: - „Talán eltűnők.", Jíész a leltár“ és „íme, hat megtaláltam hazámat” címmel. Ezek a végső elkeseredésének lírai kifejezései voltak. Másnap este, innen, a penzióból indult el élete utolsó sétájára. — Én este hat óra után egy társasággal a szárszói vasútállomás épületének helyén állt egykori Móring-vendég- lőben voltam. A beszélgetést hamar befejeztük és úgy fél nyele tájban távoztunk a vendéglőből. Hideg volt és sötét, csalt a petróleumlámpa fénye világított a bakterház előtt. A szemközti vágányon tehervonat állt, amelyre valamit pakoltak. A vonat nem sokkal később elindult. Akkor pillantottam meg egy szikár termetű fekete kabátos és kalapos férfit, aki nem messze állt a sorompótól. Hirtelen egy nagy ütésre lettünk figyelmesek, és láttuk, hogy az imént megpillantott férfi elesik. Kiabáltunk és közben odarohantunk a fekvő alakhoz. A vonat is megállt, de már késő volt. Akkor láttam, hogy a fekete ruhás férfi József Attila volt, ő feküdt előttünk holtan. A társaságban levő egyik barátom, dr. Erős József, budapesti kórházi főorvos, rögtön megvizsgálta, de menthetetlen volt. A tehervonat harmadik ltecsija levágta a bal karját* és az erős ütés bezúzta a koponyáját. Az állomásfőnököt akkor arra kértük, hogy takarja le valamivel a holttestet. Takaró azonban nem volt a közelben, így Magyarország vasúti térképét terítettük rá. Ez a véletlen, mintegy szimbólum maradt. József Attila, aki egész életén át a meg nem értés miatt nem lelte hazáját, a halálát követő percekben mégis a legszebb kegyeletet kapta, hiszen testét a Magyarország egészét felölelő térkép takarta be. A költőt december 5-én temettük el a szárszói köztemetőben. öt évvel később a két- ölnyi sírboltból kiemelték. Hatvány Lajos exhumáltat- ta és 1942 tavasz óta méltó helyen, Budapesten a Kerepesi temetőben, Ady Lédája mellett alussza örök álmát... Meatusa Károly i