Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-20 / 220. szám

PÉNIRKEN JELENTT A

Heve s . Szén

1 e a .nssebb s z a m a

Sj^ítS“ -cfö:

Egy nagydíj műhelytitkai

Láttam, högyan próbálnak.

A kezdesre még magukkal hozták a hétköznapot. a nyolcórai munk^ fáradtságát. Aztán-, a dirigens, as énekmester zongora mellé ült, ujja! gyakorlottan végigfutottak a billentyűköh.... Akkor vettem észre, hogy valami meghökkentő varázslat szemtanúja vagyok.

Mintha nem is az iitötl-ko- pott nagyteremben lennénk, mintha eltűntek volna a megviselt fotelok, az agyonmosott függönyök, az időrágta falak, s a tavaszi illatfelhőktől pásztázott réten fakadna aj örömtől, a felszabadult jókedvtől duzzadó dal, perdül- nének-l’ordulának a párok. Redőtlen arcok, fiatalos fényt sugárzó tekintetek.

Vége a táhcnak, az em'-er visszazökken a valóságba, újra ott érzi magát a felsö- tarkánjh kultúrház nagytermében, a próbán.

De ha a tánctanáráé beint, ha ismét megszólal a zongora, újra kezdődik a sajátos varázslat.

A zene bűvölete. Ez lenne a különleges átváltozás, a titok nyitja, a sikerek, a legutóbb szerzett nagydíj magyarázata?

'\

Bartók Sándor igazgató negyvenkét évet tanított a községben. Ott volt az együttes születésénél, a táncosokkal* efeyütt örült a sikernek s Helyettük is töprengett a nemegyszer felötlő gondok megoldásán.

— A tdekányiak mindig szeleitek énekelni, láncolni !.'• ''izedekkel ezelőtt, eredet' ízű dalaikat hallgatva, .sajátos népe 'okosaikat figyelve jöttem rá. hogy ezt a nem mindennapi értéket vét-v

C; •© # ■<§ # -Ifr**#*

© w

jfeá'JS. szeptember ZV-, csütörtök

lenne veszendőben hagyni. Megmenteni a jövőnek, a következő nemzedékeknek. Ez a • vágy sarkallt, amikor délután, vagy esténként bekopogtattam az idősebbek otthonába, , énekeltettem őket, kottáztam dalaikat. Szerettem volna tánccsopörtot alakítani, de erre csak 1952-ben adódott lehetőség. A siker gyorsan mellénk szegődött: egy évre rá már az ország nyolc legjobb együttesének egyikeként léptünk színpadra a budapesti Operettszínházban rendezett fesztiválon. 1954. május elsején a díszünnepség résztvevőinek mutattuk be -a lakodalmast. Elsősorban a forinthiány magyarázta. hogy a kezdeti eredményeket sajnos évekig tartó visszaesés követte. Az embereket ez sem hangolta le, s amikor két éve újrakezdték,' úgy jöttek, úgy próbállak, énekeltek, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, a fellépés lehetősége, a produkciók sikere ad szárnyat fiatalnak, és idősnek egyaránt. Ezért próbál a hatéves gyerek és a hetvenen túli asszony egyforma lelkesedéssel, hetente kétszer négy-négy órát egyhuzamban.

Nézzük ugyanezt az áldozatkészség oldaláról. Erről beszél özv. Nemes József né fáncpedagógus. aki két éve dolgozik - az együttessel.

— Amikor a majd egyórás tv-műsor felvételeit készítették Párádon, ránk csak éjfél után két órakor került sor. Nem volt- zokszó^ türelmetlenség, pedig este nyolctól várakoztak a kocsimúzeum környékén, méghozzá úgy. hogy leülni sem lehetett, mert akkor tönkrement voína a gonddal keményített, vasalt hat szoknya. A gyerekek -kitartását különösképp csodáltam: egyik sem volt álmos, fáradt, ósak azt a pillanatot^ várták, amikor megszólal a' rendező: „Tárkányiak. kamera elé!” S akkor aztán mindent beleadtak, többet nyújtva mint reméltem. Ez a plusz, ami mindig kellemes meglepetést jelent számomra. Senki nem emlékszik már a próbák kínlódásaira, olykor feszült pillanataira, csak önmagát adja, természetesen, felszabadultan. Igen, ez az áldozatkészség nem mindennapi: jönnek, próbáinak, íéllépnek, önzetlenül, nem kérve, nem kapva semmit, csak a tapsot. A ruhákat maguk vásárolták, ők mossák, tisztítják, javítják: ha kell, újat vesznek. Legutóbb a norvég televíziósok vették fel műsorunkat, úgyszólván fél napig énekeltek, táncoltak a tárkányiak, s utána ebéd nélkül hazamentek, egyikük se sérelmezte, hogy a vendéglátás elmaradt. Öröm ilyen odaadó együttessel dolgozni, különösképp akkor, ha az ember tudja, hogy értékes népi- hagyományokat elevenít fel. segít megőrizni, tolmácsolni a má- >ak szóló' koreográfiával, ’yenkor nem kötelesség, haem szórakozás a munka.

• mikor elindulok a házakhoz, magnóval felszerelve, s -:érem, hogy énekeljenek, áncoljanak, remélve, hogy zilesik egy még ismeretlen még fel nem fedezett táncmotívumot, úgy érzem, hogy igazi alk it ítavékenység, amit ; csinálok. Az külön öröm, I hogy az elismerés sem marad el, hogy legutóbb, a IV. Duna menti nemzetközi folklór: s.li válón megkaptuk — épp a népi hagyományok, őrzés Lt; — a ervik ' .*• ngo- saub nagydijat.

A muzikális Dósa Ferenc • nemcsak a zenei dirigens,; nemcsak i váll m dallamvezetésen ülik. hanem ő; is részt vcs : gyű 1 imunká- ; ban. Korábban hobbyból, ku- tatószenvedélytől sarkallva, ; később már a Magyar Tudományos Akadémia népzenei osztályának megbízásából jegyezte, kottázta, házról házra járva, idős' embereket faggatva az ismeretlen népdalokat. Ezek aztán a műsorok- ’ ba épülnek be, akárcsak a táncmotívumok. Kolleganőjével együtt ők adják» azt' a pluszt), amely a mának szólóvá formálja a múlt eredeti ízű örökségét. Minden fellépést, . minden új produkciót komoly felkészülés előz meg. De sokszor hangzik fel a „kettő... három... most!” a „vissza az egész!”, a „tisztábban a hangot!” közbeszólás. míg, hibátlanul- pompázik a mű.

— Bármilyen furcsa, de nem érzek fáradtságot, legfeljebb próbák után. otthon. Nem, mert rám is hat a tánc, a dal természetes önfeledtsé- ge, az unokák, az apák, a nagyapák lelkesedése. Nemcsak a szereplésvágy a mozgatórugó, hanem a feltárul- kozás, a játék öröme is. Az együttes úgy ad valamit, hogy közben tagjai is szói'a- kpznak, mert felüdülést jelent számukra a dal. a tánc. A fesztiválon előfordult az, hogy kétszer is színpadra léptünk egy napon:'méghozzá egymás után. Az esti bankett mégis hajnalba nyúlt, akkora kedvvel ropták a táncot, a maguk örömére.

S mit mondanak ők, akik meglepik ezzel a nem mindennapi varázslattal a nézőt, a hallgatót? Könnyű tolmácsolni, mert igen röviden fogalmaznak:

— Csináljuk, mert szeretjük. ..

Végtére is nekik van igazuk, helyettük a produkció, a siker beszél. ..

Pérsi István

Márton Klára:

Mai tévéaíánlafcunk: 18.15

Rólad van szó l

Fiatalok önismereti műsora

Ezúttal záróadásra kerül sor, no, persze nem maga a műsor, csak egy téma szűnik meg, ami eddig négy adáson keresztül foglalkoztatta. a részvevőket.

A téma a tizenévesek szerelme volt.

— A néző . százával írták a leveleket mondja Pp- mezanski György, a műsor szerkesztője —, amelyekben a szélsőséges támadástól, a teljes azonosulásig minden hang megtalálható volt. Sokan elítélték a fiatalok szerelmi „szabadosságát”, támadták az ismerkedési szokásokat, némelyikük az ismert „bezzeg, a mi időnkben” hangvételben, mások megértőbben.

Az ifjabb korosztály kevesebb kivetnivalót vél felfedezni saját viselkedésében. S ez természetes, hiszen -.így

Jelenet az Országutak NDK filmsorozat V„ (ma befejező*

dő) részéből.

szokta meg, ezt. tartja egyedül lehetséges formának. A vita egyik legfőbb tanulsága, hogy a Ifi—18 évesek szerelmében a komoly, megfontolt, feielősségtéljes. emberi érzelmek a megengedhetek. —»

nem pedig a felelőtlenség.

E műsorban számos választ adnak a levélíróknak is, sokaknak névre szólóan ...

Tervek, elképzelések a gyöngyösi járás művelődésügyi osztályán

(Tudósitónktól)

A pedagógiai és közművelődési munka megjavítását célozzák azok a tervek, amelyeket a gyöngyösi járási hivatal művelődésügyi osztálya szeretne megvalósítani az elkövetkezendő időszakban.

Pályázatok kiírásával, 'a tanítás. művelődés követendő módszereinek átadásával és propagálásával' szeretnék: segíteni a járás felelős beosztású tanárait, könyvtárosait és népművelőit. A pályázatokat a járási úttörőelnökséggel, a pedagógus-szakSzerve- zettel közösen írják ki, s ugyancsak közösen gondoskodnak az*ertékelésfőr és díjazásról.

Terveznek egy 8 elödásból álló továbbképzést is az iskolaigazgatóknak, ahol elsősorban nevelésmódszertani kérdésekről lesz ma.jd szó. ,

Az utóbbi időszakban egyre nagyobb jelentőségük van a. pályaválasztási tanácsadóknak, ám munkájuk még korántsem hibátlan. Az Országos Pályaválasztási Intézet irányításával 4 előadásból álló továbbképző tanfolyamot szerveznek a járás pályaválasztási felelősei résiére.

A legnagyobb és leghosz- szabb időre tervezett mozgalom a 9 éves „Szülőknek — nevelésről” címet kapta. Egy- egy évre már most elkészülnek a tervek az iskolákban, művelődési intézményekben, ki-ki a maga sajátos körülményei szerint. Az'előadókat helyből, a.járás és megye területéről, valamint központi meghívottakból biztosítja az osztály.

Ugyancsak szerelnék fel- - venni a kapcsolatot a járás

Levél egy régen veit í< slónyhoz

Gyermekkoromban, sokszor kimentem a faluszéli rétre. Hanyatt feküdtem a fűben és néztem az eget. Kék, átlátszó üvegből volt és túlsó oldalán mezítlábas angyalok sétáltak. Gyerekek játszottak körülöttük, akik életükben mindig jók voltak, boldog csaholó kiskutyák íütkároz- tak, akik soha nem haraptak meg senkit. .

Ha szürke volt az ég, azt hittem, hogy a kék üveg bepiszkolódott, és ha fehér felhők úsztak felettem, tudtám, azok hatalmas szappanhabok, mert azzal mossák tisztára a mennyországot és ha esett az' eső, azt hittem, hogy az szennyes víz.

Éjszakánként, amikor néha felébredtem, és ágyamból felláttam az égre, úgy gondoltam, hogy azért terítették le a fekete, aranycsillagos pokrócot, mert most odafönt is alszanak. Imádkoztam, hogy gyorsan haljak még, mert nagyon s/.erettem volna odakerülni és azt hallottam, hpgy csak a halál árán lehet.

De amikor megdöglött a kiskutyám és ott feküdt mozdulatlanul a kert végében, és hiába szólítgattam, nem nyitotta ki a szemét, akkor éreztem. hogy valaki becsapott. A kutya nem került a mennyországba, hisz ott volt előttem mozdulatlan teste, pedig soha nem harapott meg senkit, csak megugatta a verebeket. és az- ismeretlen e bereket. !•' :;szer kul' lopott, m-.v hes volt.

Ott kn ••>!•• ;lzm előtte és kértem, hogy ébredjen fel, hozok neki kolbászt, egye

meg. nézzen rám meg egv- sier, nyalogassa meg a kezemet. meg is haraphat és aztán ismé.t meghalhat.

De csak csend volt körülöttem, még a bogarak se zümmögtek és ebben a némaságban megéreztem, hogy áll valaki, a hátam mögött. A nyakamba lihegett, én nem mertem megfordulni. Tudtam, senkit se látnék, pedig az a valaki ott van, Kitaláltam a nevét: ő a Félelem. És akinek ajándékot hoz, az azontúl mindig félni fog.

Amikor apám fűtyörészve egy szúrós vasvillával a szemétdomb tetejére dobja a kutyát, kiszaladtam az udvarról. Egészen a vasútállomásig szaladtam. Tudtam, hogy a vonatok megvédenék. Néztem utánuk, ahogy pöfögve kimennek a pályaudvarról és'már nem féltem any- nyira. Álltam a sínek /között, beszívtam a vonatfüstöt és éreztem, nogy nem áll a hátam mögött senki. A Félelem nem mert utánam jönni.

Boldog voltam, de' nem imádkoztam, mert tudtam, nem kell meghalnom azért., hogy egyszer majd én is felülhessek egy ilyen vonatra, amelyik nagyon messze megy. Úgy gondoltam, ha felnövök, lesz majd egy játszótársam, akivel egyszer elutazunk. Sokáig megy a- vonat, a világ végéig, mert valahol van egy utolsó pályaudvar. Azon túl egy hosszú kerítés, ami az egész világot átéri. A kerítés köböl van, olyan magas, hogy nem látni a tetejét, és aki »jó és sokáig utazik, az bemehet a kapuján. Aki ide belép, egy hatalmas réten találja rnagat,

s e rétnek nincs vége. Nagyon zöld ott a tű. gyerekek játszanak benne, mindegyiknek lesz egy igazi barátja, és olyan kiskutyák futkároznak ott, akik soha nem fognak megdögleni.

Amikor felnőttem és megtaláltam a játszótársamat, már nem akartam elutazni. Nem mondtam el neki, hogy egyszer régen arról ábrándoztam, hogy vele ülök vonatra és le- szállunk az utolsó pályaudvaron.

Sok-sok rét volt körülöttünk, ahová •nagyon hamar el lehetett .jutni, és mindegyik hasonlított arra a régi, megál- modottra. '

De egyszer, megint meglátogatott. a Félelem. A hátam mögött állt. Megismertem a leheletéről.

A játszótársam egy asztalon feküdt, fehér lepedővel letakarva és én hiába szólít- gattam. Levettem arcáról a takarót és kértem, hogy csak m^g egyszer nézzen rám, mondjon valamit, én nem árulom el senkinek.

De csend volt és ugyanolyan megalázoUnak, le&yoterületén működő ipari üzemekkel (Gagarin Hőérőmű, Apci Qualitál stb.j. hogy munkaerőigényeikről, problémájukról részletesen tudomásuk legyen.

A járás szakembereinek biztosítása érdekében folyamatosán érdeklődnek a pedagógus és népművelőképző intézeteknél a végzős hallgatók iránt, hogy biztosítsák a területen levő iskolák, könyvtárak és művelődési házak személyi ellátottságának színvonalas javítását.

Remélhető, l>ogy a művelődésügyi osztály valóban alapos terve valóra válik, emelve az óvodai, iskolai és köz- művelődési munka rangját, tevékenységének hatékonyságát.

Baranyi Imre

zöttnek és . kifosztottnak láttam őt, mint akkor nagyon régen a kiskutyámat.

Hazaszaladtam, bezárkóztam, de éreztem, hogy most utánam jött a Félelem.

Néha, éjszaka, amikor sötét van, úgy érzem, valaki megsimogat. Gyorsan a -villanykapcsolóhoz megyek, de amikor világosság lesz, nincs a szobában senki. Zörög az ablaküveg, gyorsan kinyitom az ablakot, de rájövök, hogy csak a szél. ..- Nagyon félek ...

Napok óta levelet írok. Azzal a régen volt kislánnyal beszélgetek. Arra kérem, zavarja el mellőlem a Félelmet, és találjon ki nekem még egyszer, utoljára egy hosszú mesét, amiben majd megint hiszek és sokáig tart, ás egy kicsit igaz lesz, mert. még sokáig akarok élni.

4