Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-18 / 218. szám
V&AG PBOLETÄBlÄi, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP HEVES MEüVEl BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXTV. évfolyam, 218. szám ARA: 80 FILLER 1973. szeptember 18.. kedd 0 huszonnyolcadik Ma, szeptember 18-án New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezetének vasbeton—üveg palotájában megkezdődik a világszervezet közgyűlésének 28. ülésszaka. Csakúgy, mint a korábbi években, száznál több napirendi pont vitája várható. A részt vevő országok köré az idén minden jel szerint tovább bővül. Elvi egyetértés jött létre a két német állam, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság egyidejű felvételéről. Velük és a többi állammal együtt, amelyek ezen a közgyűlésen várják felvételüket, a tagállamok száma elérheti a 136-ot. A két német állam ENSZ-tagsága persze jóval többet jelent a számszerűségnél: ez nagy lépés a világszervezet egyetemlegessége felé, elválaszthatatlan a szovjet—amerikai kapcsolatok kedvező alakulásától, és egyben tükrözi az enyhülés atmoszféráját is, amely különösen Európában hozott nagy eredményeket. Nem maradhat hatás nélkül az 7.NSZ munkájára, hogy a közgyűlés kezdetével szinte „szinkronizálva” indul az összeurópai, tanácskozás második szakasza. i De más földrészek változó politikai klímája is érezteti majd hatását. Noha a vietnami kérdés nem volt — illetékesség hiánya miatt nem is lehetett — az ENSZ napirendjén, a háború sötét árnyéka mégis ránehezedett a szervezetre. igen nagy jelentősége van tehát annak, hogy ebben az évtizedben ez az első közgyűlés, amikor nem hullanak bombák Vietnam földjére. A világszervezet ülésszakának természetesen szembe kell néznie másfajta tendenciákkal Bizonyosra vehető, hogy az általános vitában felszólaló legtöbb küldött érinti majd a chilei ellenforradalmi puccs ügyét, s nem kell hozzá jóstehetség: a szocialista államok küldöttein túl egész sor tőkés ország is hallatja majd tiltakozó szavát. A napirend pontjai is tükrözik, hogy az .idén különös hangsúlyt kapnak a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országainak diplomáciai kezdeményezesei. Ezek — a többi közt — arra irányulnak, hogy a világszervezet a maga eszközeivel és tekintélyével fejlessze tovább azokat a vátozá- so^at, amelyek elsősorban az európai kontinens biztonságát fokozzák. A nemzetközi biztonság napirendre kerülese — a kezdeményezés a Szovjetunió nevéhez fűződik — módot nyújt ahhoz is, hogy az európai biztonság megteremtésének . epasztalatait egy másik kontinensre átültessék. Igen nagy a : érdeklődés — a New York-i előzetes jelentések szerint — r / új szovjet kezdeményezes iránt, amely az ázsiai biztonsági rendszer megteremtését tűzi ki célul. A javaslat tengelyében áz áll, hogy az ázsiai államok viszonyát a békés együttélés és a jószomszédi kapcsolatok alapján szabályozzák. A szocialista országok diplomáciai. aktivitásának köszönhető az Is, hogy a leszerelés témaköre több napirendi pontban szerepel. A szocialista országok azt az álláspontot k pviselik, hogy az államok egyenlő biztonságának elve, amely a többi között a SALT-tárgyalások első szakaszában 1 irt megállapodások sikerét biztosította, alkalmazható a leemelési kérdések széles körének megoldásában. Logikus, ly az államok széles körének, mindenekelőtt a nukleáris talmaknak kell kezdeményező szerepet vállalniuk az erőkről való lemondásban és a nukleáris fegyverek betiltá- an. Sajnálatos módon a Kínai Népköztársaság küldött- spje negatív álláspontot foglal el e javaslatokkal szemben.- Éppúgy, mint a korábbi közgyűléseken, vannak téma- ' 'Tök, amelyeket különböző államcsoportok különböző cé- i kkal terjesztenek be. A koreai probléma két tervezett napirendi pontban szerepeL A nyugati országok kibúvót kereslek, hogy ne kelljen haladéktalanul kivonni az ENSZ zász- aia alatt Dél-Koreában állomásozó, amerikai erőket. A szocialista és az el nem kötelezett országok határozati javaslata '. tszont a rosszemlékű ENSZ-bizottság és az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreában állomásozó amerikai erők haladéktalan kivonását követeli. A koreai vitában egyébként előreláthatóan — megfigyelői minőségben — végre jelen lesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldötte is. A várható vita, a lehetőségek reális vizsgálata arra mutat, hogy bizonyos kérdésekben — mint például a Közel- Kelet ügye — az idén sem lehet diplomáciai frontáttörést várni. A napirenden levő kérdések zömének megvitatása előreláthatóan még az idén befejeződik: a kedden kezdődő 28. ülésszak ebben az értelemben az 1973-as diplomáciai év záróakkordja lesz. (V. P.) Áttekinthetetlen a helyzet Chilében Világszerte erősödik a tiltakozás — Nyilatkoztak a junta megbízottai Chilében az ellenforradalom hetedik napján változatlanul áttekinthetetlen a helyzet, de a fasiszta junta közleményéből is kitűnik, hogy folytatódik a Népi Egység kormányához hű erők ellenállása. Egyidejűleg a junta kísérleteket tesz az ország Salvador Allende özvegye a mexikóvárosi repülőtéren nyilatkozott a sajtó munkatársainak, gazdasági vérkeringésének újbóli beindítására. Chile határai hétfőn is zárva maradták, a repülőterek katonai ellenőrzés alatt álltak és nem fogadtak, nem indítottak gépeket. A katonaság — jelenti egy mexikói újságíró — Santiagóban házkutatásokat hajt végre, könyveket éget. -Nyugati hírügynökségek santiagói tudósítóinak egybehangzó jelentései szerint a chilei fővárosban egész éjszaka lövöldözés zaja hallatszott. Santiagóban a junta 12 órásra mérsékelte a kijárási tilalmat, amely hétfőtől kezdve esté 19 órától reggel 7-ig van érvényben. A fasiszta „Haza és Szabadság” elnevezésű szervezet, a katonai junta egyik szálláscsmálója, miután elvSgeate küldetését bejelentette az önfeloszlatást. Munkába állt az a negyvenezer magánfuvarózó, aki a sorozatos sztrájkokkal vett reszt a jobboldalnak a Népi Egység kormánya elleni gazdasági háborújában. A junta Rét megbízottja is nyilatkozati a chilei helyzetről. Oscar Bonilla tábornok, a junta belügyminisztere négyezer ember letartóztatását ismerte el Santiagóra vonatkozóan. Elismerte, hogy „esetleg ártatlanokat is letartóztattak”. Tagadta a juntával szembeni ellenállás tényét, de kijelentette, hogy „minden katonáért tízet ölünk meg”. „Kő kövön nem marad, amíg a külföldi 'szélsőségesek el nem hagyják az országot” — jelentette ki Bonilla a junta külföldi ellenes irányzatának szellemében. Rigoberto Rubio ezredes azt állította, hogy az Allende kormány összes miniszterét letartóztatták, de senkit sem végeztek ki közülük, szavai szerint Carlos Altamirano szenátor. a szocialista párt vezetője „menekülőben van”, de a junta arra számít, hogy rövidesen letartóztatják. Megérkezett Mexikóvárosba a meggyilkolt AUende elnök özvegye, Hortensia asz- szony. A repülőtéren Luis Echeverria elnök és többezer "I Országgyűlési küldöttség utazott Dániába A költi tt*ég tarja Hevér Lajos képviselő is Varga Gáboménak, az Országgyűlés alelnökének vezetésével hétfőn reggel magyar parlamenti küldöttség utazott hivatalos látogatásra Dániába, a dán parlament meghívására. A küldöttség tagjai: Sándor József, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke, dr. Kommunista műszah az apci Quaüfálban r (Horváth Attila tudósítónktól): Az elmúlt hét végén szabad szombat volt az apci Qualitálban. A gépek még- * sem álltak, mert a munkások — mint a hét többi napján — reggel a szokásos módon beindították valamennyit és megkezdték a műszakot. Ez a hatórás munkanap azonban különbözött • többitől: a dolgozók ön- feÉat vállalt kommunista •Éfiakot tartottak, ^ A vállalat KlSZ-bizottsa- ga által szervezett munka- akcióban több mint ezer fizikai és adminisztratív dolgozó vett részt. A munkások főként a kormány által is kiemelt járműprogramhoz tartozó Man-öntvények gyártását helyezték előtérbe. Eközben az irodai dolgozók ásót, lapátot, kapát fogtak és az üzem udvarát tették rendbe, segítettek a raktárak rendezésében is. A kommunista muntftk macák érdekes sége, hogy a vállalat munkásam kívül részt vettek a termelésben az. üzemiek testvér ifjúsági szervezetének tagjai, az egyik honvédalakulat katonái is. A hatórás kommunista műszak termelési értéke egyébként másfél millió forintot tesz ki. Az összeg egy részét átutalták az üzemi KISZ-szervezet részére, a fiatalok pedig felajánlottál:, hogy 25 ezer forinttal az apci óvodát és a bölcsődét támogatják maró. Biczó György, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság tagja, Hevér Lajos, az ipari bizottság tagja, valamint Pa- lóczy Lajosné képviselő. A küldöttséggel utazott dr. Rosta László, az Országgyűlés irodájának főosztályvezetője, a delegáció titkára. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Pólyák János, az Országgyűlés jegyzője, valamint a Külügyminisztérium és az országgyűlés tiszti karának képviselői búcsúztatták. A delegáció a kastrupi repülőtéren Karle Skytte, a dán. parlament (Eolketing) elnöke, a Eolketing alelnökei és számos más tisztségviselője fogadták. A 'délutáni órákban küldöttségünk ismerkedett Koppenhága nevezetességeivel, este Karle Skytte, a dán parlament elnöke hivatalos vacsorát adott parlamenti delegációnk tiszteletére. A vacsorán Karle Skytte és Varga Gáborné pohárkösxonrokonszenvező tüntető fogadta. Vele együtt érkezett ineg a mexikói fővárosba 17 chilei politikai menekült. Allende asszony a repülőtéren kijelentette, hogy a Népi Egység hívei illegalitásba vonultak és folytatják Chilében a harcot. Nemzetközi tiltakozást és szolidaritást kért annál: érdekében,.hogy a reakció és a fasizmus ne terjedjen át' más országokra, és kívánatosnak mondta, hogy az ENSZ-közgyűlés foglalkozzék a chilei kérdéssel. Mint ismeretes a Biztonsági Tanács hétfőn vitatja meg a santiagói kubai nagykövetség, illetve egy nemzetközi vizeken tartózkodó kubai teherhajó ellen végrehajtott támadás ügyében beterjesztett kubai panaszt. A tanács ülése hétfőn közép-európai idő szerint 22 órakor kezdődik. ★ New Yorkban a Chile iránti szolidaritás bizottsága több haladó társadalmi szervezetiéi karöltve tömegtüntetésen ítélte el a katonai junta bűncselekményeit. . A tüntetők első soraiban vonultak a vietnami háborúellenes veteránok, továbbá a békeharcos nőszervezetek, és az ifjúmunkás szövetség tagjai. Olaszországban is egyre folytatódnak a chilei fasiszta puccsot elítélő, tiltakozó tüntetések és tömeggyűlések, az országban dühöngő katonai terror megszüntetésire, a chilei dolgozók ellenállási harca iránti szolidaritás kifejezésére. Mindenütt széles visszhangot, kapott az a drámai felhívás, amely'Párizsban hangzott el Enrico Ber- linguer az OKP főtitkára es Georges Marchais, az FKP főtitkára részéről. A brit szakszervezeti mozgalom felhívására több mint hétezer ember tüntetett Londonban. Szintén a chilei államcsíny elleni tiltakozásul. ★ Nyikolaj Podgornii, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vasárnap táviratban legőszintébb együttérzéséről biztosította Allende özvegyét. Ugyancsak üzenetben nyilvánította részvétét az özvegynek Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára is. Mitől faié a város? ;i Utazgatásaink tapasztala tait összegezi mm litatar- sunk ebben az írásban, ? ha valahol netán magukra ismernek egy-egy település fele Ibsei, ne kibúvón hanem a problémák megoldásán törjék a ' fejüket! Cikkünk a lap 3, oldalár, olvasható. Képernyő előtt Tv-kritikánkat a tatabányai bánya szszinpad és a tv kabarészínház műsoráról a 4. oldalon olvashatják. Sport A hétvégi labdarúgó-mérkőzések krónikái a 6. oldalon. Urezsnyev Bulgáriába látogat Moszkvában vasárnap hivatalosan közöltek, hogy Leonyiö' Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára szeptember folyama» a Bolgár Kommunista Párt meghívására látogatást tesz Bulgáriában. (TASZSZ) Had ya sortat Az MTI-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a Magyar Néphadsereg, valamint a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport kijelöjt egységei szeptember 17—22. között az éves felkészítési tervnek megfelelően közös hadgyakorlatot tartanak. (MTI) Kadlttfi ny latko ata Az amerikai Newsweek magazin hétfőn megjelent számában interjút közöl Kadhafi líbiai elnökkel a közel-keleti olaj politikai szerepéről. Az interjúban Kadhafi leszögezte: „tennünk kell valamit, hogy az Egyesült Államok . politikát változtasson. A birtokunkban levő olajjal meggyőzhetjük önöket arról, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem nyújthat támogatást Izraelnek. A továbbiakban kijelentette, hogy azok a külföldi olajtársaságok, amelyek szembehelyezkednek vagyonuk 51 százalékos államosításával, elveszíthetik a fennmaradó 49 -et is. Végezetül azt fejtegette, hogy ha az Egyesült Államok ellen indított olajháborúval sikerül elérni Izrael teljes elszigetelését, a közel- keleti probléma önmagátó' oldódik meg, hiszen Izrael maga is kénytelen lesz változtatni eddigi politikáján. Károly Gusztáv az új svéd király A svéd rádió es televízió szombat este adását megszakítva jelentette be, hogy Heküngborg városának kórházában életének 91. évében elhunyt Gusztáv Adolf király. Nyomban félárbócra eresztették a zászlót valamennyi kormányhivatal épületén, az udvar pedig közölte, hogy hathetes gyászt tart. Az új uralkodó, XVI. Károly Gusztáv, az elhunyt király unokája lesz, aki 1946. április 30-án született. A trónt automatikusan örökli, miután apja Gusztáv Adolf fia 1947-ben meghalt, és az unokák közül Károly Gusztáv az cáareüm fiú, Ezért Karoly Gusztávot már mint a trón várományosát nevelték kilenchónapos kora óla. Gusztáv Adolf halála miatti részvétét kifejezésre juttatta Nixon amerikai és Leone olasz elnök, Erzsébet angol királynő és Hirohito japán császár Dániában, ahol az elhunyt svéd király egyetlen leánya Ingrid anyakirálynő uralkodik, a televízió és a rádió szintén adását megszakítva közölte a halálhírt. A vasárnapra tervezett választásokat az uralkodó halála ellenére megtartották, mert nem volt eleg idő arra, bogy a választási gépezetet