Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-12 / 188. szám

Üzemi segítséggel 1973. augusztus 12., vasárnap A Nap kél: 4.35, nyugszik: 19.02 órakor A Hold kél: 18.00, nyugszik: 2.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KLÁRA nevű kedves olvasóinkat! A Klára név a latin világon, tiszta, jényeé^ ragyo­gó „clarus” szóból ered, s a név eredetileg férfinév volt: „Clarus”, amely azonban az idők. során teljesen kihalt. s ma már csak női megfelelője, a Clara Ca- lere, Claire, Clair formában maradt fenn. Hetvenöt éve született és 1937. augusztusában, 39 éves korában halt meg Moszkvában Poll Sándor, a KMP egyik vezetője, bátor harcosa. A Tanácsköztár­saság megdöntése után Bécsbe emigrált, s 1921-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Berlinbe, onnan Moszkvába került, ahol marxista el­méleti képzést kapott. A Ruhr-vidéken mint bányász végzett pártmunkát; hazatérve, 1923-ban a Magán­tisztviselők Szövetségében szervezte a baloldali ellen­zéket. Jelentős szerepe volt az MSZMP létrehozásá­ban. Az 1925. évi letartóztatások után tagja lett a KMP Központi Bizottságának és háromtagú titkárságának. Három ás félévi börtönbüntetésének letöltése után a KMP felső vezetésében és a III. Internacionálé végrehajtó bizottsága mellett tevékenykedett. Sallai Imre és Fürst Sándor meggyilkolása után ismét ha­zaiért. Sajnos nem sokáig dolgozhatott a párt újjá­szervezésért: letartóztatták, I négy és rfél évi börtönre Ítélték. Kiszabadulása után, 1936-ban a KMP-t kép- viselté a Komintern végrehajtó bizottságában. IDŐJÁRÁS: Várható Időjárás ma estig: derült, száraz, mel^a idő. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, váltóid irányú szél. várnató legmagasabb nappali hőmérsék­let: 30—34 íok között. Tovább javul az óvodai ellátás a füzesabonyi járásban (Császár István tudósítónk­tói): A lakosság foglalkoztatott­ságának növekedésével együtt növekvő és jogos társadalmi igény az óvodai ellátottság fejlesztése a füzesabonyi já­rásban. A fejlődés számotte­vő ezen a területen, hiszen Ú jlörincfalva kivételével, a járás minden községében mű­ködik óvoda. 15 intézmény­ben 941 óvodás korú gyermek kap helyet és rendszeres elő­készítést az iskolai életre. Az óvodák férőhelykihasz- náltsága 102 százalékos, de Füzesabonyban és Besenyő­telken 30 százalékkal több gyermek jár óvodába. Az óvodai csoportok bővítése az igényeknek megfelelően fo­lyik: az elmúlt tanév elején Feldebrön és Kompolton tör­tént óvodai csoportfejlesztés, szeptember elsejétől pedig Füzesabonyban két csoport­tal, Sarudon és Kaiban egy- egy csoporttal bővülnek az óvodai intézmények Aldeb- rön új óvoda építését kezdték el. Igen jelentős az a segítség is, amelyet a vállalatok, üze­mek és szövetkezetek nyúj­tanak. Kompolton az ÁFÉSZ, Nagyúton pedig a tsz szocia­lista brigádjai udvari játékok, babaházak készítésével járul­tak hozzá a jobb felszereltség biztosításához. Füzesabony­ban a körzeti ÁFÉSZ, az ÁFOR Vállalat, Sírokban a Mátravidéki Fémművek több ezer forintos anyagi támoga­tással segítette a fejlesztési programot. Megkezdődött a paradicsomszezon Tizenötféle húskészítmény Hevesről A hevesi Kossuth Terme­lőszövetkezet mintegy három és fél millió forintos beruhá­zásból, saját erőből húsfeldol­gozó üzemet létesített. Az üzem beindulásához nem ked­veztek a körülmények, hiszen a száj- és körömfájás miatti elhullás szinte lehetetlenné tette az év első hónapjaiban a megfelelő üzemelést. Amint a termelőszövetkezet elnökétől megtudtuk, most már mint­egy kéthónapos üzemi tapasz­talat áll mögöttük, s ebből arra következtetnek, hogy ér­demes volt megépíteni a fel­dolgozót. Havonta 500 darab sértést vágnak le és dolgoz­nak ' fel, s termékeik iránt máris óriási a kereslet. A le­vágott mennyiségből 100 má­zsát tőkehúsként értékesíte­nek, a többit különböző ké­szítmények formájában dol­gozzák fel. A kis húsüzem­ben 16-an dolgoznak korszerű gépek segítségével. Az épület egyik végén egy napi „éheztetés” után, a tető alatti karámból — ahogy a termelőszövetkezetben mond­ják: a „siralomházból” — be­sétálnak az élő hízók, a má­sik végén pedig, a készáru­raktárban ínycsiklandozó füs­tölt kolbász, sonka, császár- szalonna, sonkaszalámi, csü­lök és egyéb, kedvelt hentes­áru formájában találkozik a látogató a hízókkal. Telitalálat a lottón A Sportfogadási és Eottóigaz- gatóság közlése szerint a 32, játékhétén ötös találata egy fo­gadónak volt, nyereménye i 173 418 forint. Négyes találatot »2 fogadó ért el, nyereményük egyenként 26 566 forint. Hármas találata 7 391 fogadónak volt, nyereményük egyenként 295 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 192 232 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nye­reményilleték levonása után ér­tendők. A hevesi Kossuth Termelő­szövetkezetben nemcsak fel­dolgozzák, hanem hizlalják is a levágásra kerülő sertéseket. Igaz, jelenleg az évi hatezer sertésből csupán háromezer darabot tudnak a közös gaz­daság sertéstelepén meghiz- labii, s egyelőre a másik há­romezer darabot a háztáji gazdaságokból vásárolják lel. A tervek szerint 1975-ben már teljes egészében a közös gazdaság sertéstelepéről lát­ják el a húsfeldolgozót. Azt is kiszámították, hogy teljes kapacitás esetén, havonta mintegy fél millió forint tisz­ta jövedelmet jelent majd a feldolgozó tevékenysége. Egyébként már most is, mint­egy 17 féle hentesárut szállí­tanak a saját szaküzleteikbe, illetve a fogyasztási szövetke- ' zetek és az élelmiszer kiske­reskedelmi vállalat árudái­ba. (f. s.) Színházi mozaik A konzervgyárakban megkezdték az idei paradicsomter- més feldolgozását. Óránként érkeznek a földekről a paradi­csommal megrakott gépkocsik Előzetes számítások szerint a kéthónapos idény alatt• 2500 vagon paradicsomot konzer­válnak. (MTI foto — Csikós Gábor felv.) Houstoni tömé "gyilkosság A nyomravezető is gyilkolt A houstoni tömeggyilkosság­nak már 24 fiatal áldozata ke­rült elő: két újabb „halálgödrót’' fedeztek fel és ezekben öt holt­testet találtak. David Brooks és Elmer Wayne Henley először a Houstontól kö­rülbelül száz kilométerre fekvő High Islandba vezette a nyo­mozókat, a rendőrök itt egy tengerparti homokbuckából há­rom holttestet ástak ki. Ezután a két 18. illetve 17 éves fiatalem­ber Broadtiusba kalauzolta a nyomozókat és ott további két áldozat holtteste került elő. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig iis^sesély esetére: EG EB: Állategészségügyi Allo- tvas Allatkorhá2a Eger. Szövet­kezet u. 4 (Az Egerhez tartozó. j la mint a oálapátfalvl báton & a makiári állategészségügy* < érzetben} Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petóö Terme­ószövetkezet irodája. Zrínyi u. U Telefon: 99-132. 3YONGVOS: AUatkórház. Te­lefon: 11-643. A hét utolsó mun- <anapján reggel 7 órától, a ounKaszünati napon 20 óráig. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: <-10. HEVES: Megyei tanács vb. já- >.•>1 nivatal Telefon: 124. PF I ÉRV AS AH A : Községi ta­nájsháza (volt pétervásán 1árás és verpeléti állategészségügyi •körzet). Telefon: 124 A rendőrség közlese szerint Henley és David Brooks azt val­lotta, hogy a beteges hajlamú Corll-lai együtt összesen 27 fia­talember életét oltották ki. há­rom holttest tehát még hiány­zik. A rendőrségi szóvivő hoz­zátette, hogy a két fiatalembert gyilkosság vádjával bíróság elé állítják. Henley beismerte, hogy Brooks-szal egyetemben a ..ke­rítő” szerepét játszotta Corll mellett, akit végül is szerdára virradóra agyonlőtt. Corll öt—tíz dollárt adott nekik cgy-egy fill­ért, akit homoszexuális orgiái­ra „szállítottak” ezek az orgiák többnyire kínzással és gyilkos­sággal értek véget. Henley — állítása szerint — azért végzett a „főnökkel” mert attól félt, hogy most ő követke­zik az áldozatok sorában. Egy rögtönzött sajtóértekezleten el­mondta még, hogy az „áldoza­tok szülei iránt érzett részvét­ből” leplezte le a tömeggyilkos­ságot. A houstoni rendőrséget való­sággal ostrom alá vették a gyermekeiket kereső szülők. A hatóságok eddig csak két holt­testet azonosítottak. egy L8 éves és egy 17 éves fiúét. Az elsőt fej lövéssel terítették le, a másikat megfojtották. A ható­ságok azzal indokolják az azo­nosítás lassúságát, hogy Hous­tonban 1972-ben 5 288 gyermek tűnt el és ezért nem olyan köny- nyű támpontot találni. A gyer­mekeiket kereső szülők, akik közül többen még csak be sem jelentették az eltűnést, most rettegve várják, V3jon fiuk nincs-e az áldozatok között. Tizenkét bemutató - bérletben Százötven éves a Miskolci Nemzeti Színház Hat új magyar dráma, négy ősbemutató Egerben Uj nagyoperett Dérynéről Hódolván Tháliának, hasz­nálunk a házánál£ — ez a mottó olvasható az ízléses plakátokon, amelyek hírül adják a nagy eseményt: 150 éves a Miskolci Nemzeti Színház. .A jelentős évfordulóra ün­nepi külsőségek között emlé­keznek Miskolcon augusztus 24-én. Az ünnepségsorozat jubileumi emléktábla leleple­zésével, valamint kiállítás megnyitásával kezdődik, ezt követi az ünnepi társulati ülés, ahol dr. Sirnó Jenő mű­velődésügyi miniszterhelyet­tes mond ünnepi beszédet. Este Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című szín­játékjának bemutatásával ün­nepük az évfordulót. A Miskolci Nemzeti Szín­ház és az Egri Gárdonyi Gé­za Színház a jubileumhoz méltóan készült az 1973/74-es színházi évadra. Mint már hírül adtuk az egri műsor­tervben 12 bemutató szere­pel. Műsorra tűzik Moliére Tartuffe című vígjatékát, be­mutatják Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét, Móricz Zsigmond Úri muri című drámáját, Lehár Ferenc Víg özvegy című nagyoperettjét valamint A potyautas című francia vígjátékot, amelyhez magyar szerzők írtak kitűnő zenét. ★ A fentieken kívül hat uj magyar dRámát és négy ős­bemutatót láthat az egri kö­zönség. Bemutatják Páskándi Géza erdélyi író A kocsi rab­jai című tragédiáját, amely egy börtönígazgató és egy el­ítélt furcsa „szövetségéről” szól. Szakonyi Károly a miskolci és az egri színház számára írta legújabb szatirikus vig- .jalékát, amely Hongkongi paróka címmel kerül közön­ség elé. A vígjáték hőse olyan ember, aki a jólét csú­csain hajlamos megfeledkezni arról, hogyan jutott el odáig. Berkesi András is a szín­ház számára írta legfrissebb drámáját. A Siratófal-ban Berkesi elsősorban morális kérdésekről faggatja korát, arra keresi a választ: van-e jogunk a múlt nevében Ítélni, s van-e lehetőség a múlt vi­harait túlélők között végle­ges összebékülésre. Kertész Ákos Névnap című komédiája munkás környe­zetben játszódik, s életünk eleven pontjára tapint. A megbecsülésre, a tartalmas életre hívja fel a nézők fi­gyelmét. Bemutatja a színház Illyés Gyula Testvérek című drá­máját is. A több színházban nagy sikerrel bemutatott drá­ma csak témájában fordul a múlthoz, Dózsáék korához. gondolatai a jelenhez, s a jö­vőhöz szólnak. Magyarázatul és intelmül. Szilágyi—Szász—Hajdú Le- vendula című nagyoperettje Déryné Széppataki Rózáról, az első híres színésznőinkről szól. Végül láthatja a közönség Aldo Nicolaj Festett pillan­gók című színpadi játékát. A neves olasz szerző egy unat­kozó, elvirágzott asszonyt ál­lít a játék középpontjába, aki hazug álmokkal és buta ön­csalásokkal veszi magát kö­rűi. Hétfőn: Pártnap ■negyén ben Hétfőn, délután 16 órakor Heves, Lakásépítő Ktsz-bcn pártnapot tart a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről Szabados Lajos. Szocialista szerződés az egri 10-es számú iskola és a Patyolat Vállalat között Az új tanév kezdetével lép érvénybe az a szocialista szer­ződés, amelyet az egri 10-es számú általános iskola taná­rai es mozgalmi vezetői kö­töttek a Heves megyei Patyo­lat Vállalat párt-, gazdasági és KISZ-vezetőivel. Az iskola szerződésben vál­lalta, hogy segíti az ismeret- terjesztés bővítését, szakelő­adásokat tartanak, az úttörő- csapat pedig műsorokkal vesz részt a vállalat rendezvénye­in. A Patyolat Vállalat veze­tői üzemlátogatásokat, a pá­lyaválasztást elősegítő szak­mai bemutatókat szerveznek a tanulóknak. A felső tago­zatosok képviselőit rendsze­resen meghívják a termelési tanácskozásokra és a KISZ rendezvényeire. A KISZ-szervezet vállalta az úttörőcsapat patronálását is. (—ács) Augusztusban már prémium Fokozatosan bevezetik a DH munkarendszert Sírokban Régóta folynak az élőké szülétek megyénk egyik leg­nagyobb vállalatánál, a Mát­ravidéki Fémművekben is, hogy gazdálkodásukban meg­valósítsák a „Dolgozz Hibát­lanul !” munkarendszert. A tájékoztató tanfolyamok után már elkezdődött a hibafeltá­ró munka az egyes üzemek­ben: fokozatosan feltárják a termelés hiányosságait, föl­mérik, hogyan lehetne még gazdaságosabbá, eredménye­sebbé tenni a gyártást. Eb­ben az évben a vállalat veze­tősége félmillió forint prémi­umot határozott meg a siroki és füzesabonyi gyár dolgozói­nak anyagi ösztönzésére, a DH munkaprogramokban ki­dolgozott feladatok megoldá­sára. Az első programot a tu­busüzemben készítették el, s ott dolgozták ki először a prémiumfeltételeket is. Ezek teljesítéséért az új munka- rendszerből származó első prémiumokat már augusztus­ban kifizetik a munkások­nak. KíSZ-esek és úttörővezetők jutalmazása Füzesabonyban •Szombaton Füzesabonyban, a KISZ járási bizottsága és az úttörőelnökség közös ren­dezésében kiosztották az ok­leveleket a „Kiváló oktatási kör” címet elnyert" K.!SZ- alapszervezeteknek. \ füzes­abonyi járásban a káli tsz, a kompolti, füzesabonyi ÁFÉSZ, a kápolnai, a mező- szemerei, valamint a sorudi KISZ-alapszervezet kapott, kitüntetést. Az oktatások elő­készítésében, lebonyolításá­ban komoly munkát vállaltak a propagandisták is. Arany­plakettel öt, ezüsttel négy, bronzzal pedig három propa­gandistát jutalmaztak. Ezen a napon adták át az úttörőmozgalmi emlékjelvé­nyeket is azoknak az úttörő­vezetőknek, akik 15—20, illet­ve huszonöt éve végeznek út­törővezetői munkát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PA.PP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3 (Pt 23. 3301) Telefon: 12-73 20-29. 24-44 3200 Gyöngyös: Rózsa l.. 116-97. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épü;ete) 10-51. Kiadóhi vácai: Eger 3301 Beloiannisz u. 3- (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizeti díj egy hónapra 30,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062, — Heves megyei Nyomda. Váüsihí, Ejcr, Bródy Sándor utca i sz. . igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF*

Next

/
Oldalképek
Tartalom