Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-07 / 157. szám

V Téma: a magyar film Nyári egyetem Egerben — francia vendégekkel I 1973. július 7„ szombat A Nap kél: 3.54, nyugszik: 19.43 órakor A Hold kél: 12.27, nyugszik: 22.55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon APOLLONIA nevű kedves olvasóinkat! Az Apollónia név Apollónak, a világosság istené­nek pogány nevéből származik, egyike azon neveknek, amelyeket a kereszténység átvett a görög-római isten- hitből. Az Apollóniáknak ajándékozzunk a nevükhöz illő, teltvirág napraforgói. Nyolcvan évvel ezelőtt született Miroslav Krleza horvát költő, regény- és drámaíró, a jugoszláv tudo­mányos és művészi akadémia alelnöke. Petőfi Farka­sok dala című verse ihlette először Írásra, s még ifjú korában horvátra fordította az Apostolt. Első vi­lágháborús élményeit írta meg a Horvát rapszódia (1921) és A horvát hadisten (1922) című müveiben. A szimbolizmussal átszőtt írásokból az akkori kor­szakot híven tükröző, expresszionista versen át, a ju­goszláv népek szocialista forradalmát kifejező, realis­ta életszemléletü alkotásokig, szívós harcot kellett folytatnia önmagával, s az öt m körülvevő ellenséges világgal is. Nagy tehetségét dicséri, hogy már írói •munkásságának kezdetén megteremtette sajátos kife­jezésformáját, azt a hullámzó, kavargó, sodró erejű, merész, képekben és hasonlatokban gazdag stílust, amely valósággal megújította a horvát irodalmai. Konypei hazánkban is olvasottak. d o] áras: Várható időjárás ma estig: éjszaka kevés, nap­közben változóan felhős idő. Főként a délutáni órák­ban szórványosan kialakuló záporral, zivatarral. Nap­közben időnként megélénkülő, változó irányú szél. Fülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. A TIT Heves megyei Szer­vezete, a Heves megyei Mo- ziüzerni Vállalat és a HUN- GAROFILM közös rendezé­sében július 8-tól filmmű­vészeti tagozatú nyári egye­tem kezdődik Egerben. En­nek érdekessége az, hogy a hallgatók franciák lesznek, akik érdeklődnek a magyar filmművészet alkotásai iránt. A 43 résztvevő ma dél­után érkezik Egerbe. Az ünnepélyes megnyitót július 8-án vasárnap tartják. Ezt Kovács András filmrende­ző előadása követi, a ma­gyar valóság és a magyar film kapcsolatáról. A július 21-ig tartó ren­dezvénysorozat sok érdekes programot tartalmaz. Július 10-én a magyar filmművé­szek stílusirányzatairól be­szél Biró Yvett. Július 13- án Bán Róbert beszélget a hallgatókkal. Fiatal rende­zőkkel — Kézdi Kovács Zsolttal, Elek Judittal, Gyöngyösi Irrprével, Böször­ményi Gézával, Gyarmathy Líviával, Gazdag Júliával, Kása Ferenccel, Huszárik Zoltánnal, Sándor Pállal — is találkoznak Eger filmmű­vészét iránt érdeklődő fran­cia vendégei. A rendezők idősebb nemzedékéből a rr egyeszékhelyre látogat Má- riássy Félix, Jancsó Miklós, Bacsó Péter. A kéthetes kurzus során filmgyártásunk legkiemelke­dőbb alkotásait vetítik majd, s természetesen minden be­mutatót ankét, vita követ. Egerben először rendez­nek ilyen érdekes témájú, színvonalasnak ígérkező programot. Elismerés illeti ezért azcfkat, akik az ötletet felvetették s a nyári egye­tem filmművészeti tagozatát előkészítették, szervezték. l*oi»oszlón a Jövő hét elején kezdik meg' az aratást A szeszélyes nyár az utób­bi egy hétben sok esőt ho­zott a Tisza mentén. Porosz­lón például több mint 150 millimétert mértek. A fei- ázott földeken egyelőre áll a munka. A kenyérgabona hét Ha már tábla Szép, nagy, zöld tábla. Ott áll az út szélén, hirdetve^ hogy a 3-as számú főútvonal merre halad. A helyszín pedig Gyön­gyös, Alkotmány utca, nem messze a Zöldfa utca sarkától. Néhány szépséghibája azon­ban akad ennek a táblának. Az egyik, hogy a 3-as számú főút már régen másfelé megy át a városon. A másik: ez a tábla egyáltalán nem látható a ráboruló lombok miatt. A har-, madik: nyilván ott felejtették, tehát semmire sem jó. Sőt! Ha valaki mégis észrevenné, csak félretájékoztatná. A tábla legfőbb tanulsága mégiscsak az, hogy soha nem szabad semmiféle közlekedési táblát elrejteni fa mögé. Az a tábla, amelyik nem látszik, annyi, mintha nem is lenne. Sajnos, Gyöngyösön található még néhány ilyen „eldugott” tábla. Gyanítjuk, amikor a táblák helyét kijelölték, az idő ké­ső őszre vagy télre járhatott. Ezért bújik el néhány tábla ta­vasztól őszig a levelek hűs sátrában. De — kinek jó ez? Ezt az Alkotmány utcai táb­lát is jó lenne végre a „helyé­re tenni”. (—ár) A MERKUR-tól jelentjük A GEPKOCSISORSZAMOK ÁLLASA PÉNTEKEN: Trabant Limousine 49 978 Trabant Combi 7 068 Wartburg Limousine 20 070 Wartburg de Luxe 16 743 Skoda 37 539 Moszkvics 32 355 Moszkvics Combi 857 Polski Fiat 1500 5 547 Zaporozsec 15 243 Zsiguli (Budapest) 26 748 Zsiguli Combi (Bp.) 275 Zsiguli (Debrecen) 12 636 Zastawa 2 905 Társadalmi összefogással Megkezdődött az új pártház építése Besenyőtelken Hevesi ezerjó Egerből a Szovjetunióba István tudósi­A.lottó nyerőszámai 1 2 3 4 X 6 7 X 9 10 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 46 47 X 49 50 51 52 53 54 55 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 11 j12j X 1415 26 27 28 29 30 41 42 43j4445 56 57 58 71 72 73 86 87 88 59 60 74 75 89 X (Császár tónktól): Mint azt már hírül adtuk olvasóinknak, a besenyötelki kommunisták még az év elején vetették fel az új községi pártház építésének gondolatát. Az elképzelést tettek követték, s a közel­múltban megkezdődött az építkezés. A község lakói — párttagok és pártonkívüliek egyaránt — felajánlották a segítségüket: ki alapozott, ki pedig az anyagszállításnál tevékenykedett. Földmunka­igy kellett volna Negyedszázad számvetése Jubileumi megemlékezés a gyöngyösi Kékes Ktsz-ben gépekkel, építőipari gépek­kel és szállítóeszközökkel se­gített az építkezés kezdete­kor a helyi Lenin Terme­lőszövetkezet, a körzeti ÁFÉSZ, a Füzesabonyi Álla­mi Gazdaság és a vízügyi igazgatóság. Ennek az össze­fogásnak köszönhető, hogy néhány nap múlva megkez­dik a falak felhúzását is. A tervek szerint a község párt­házát még az idén átadják a rendeltetésének. aratását csak a jövő elején kezdik meg. Tóth Mihály, a November 7. Tsz elnöke elmondta, hogy minden előkészületet meg­tettek a betakarításra. 2400 hektáron kezdik meg a munkát, amelynek közel a felén tavaszi árpa érik. Tíz kombájn felújítva várja a betakarítást, további két új \ (szovjet kombájn érkezését pedig a hónap közepére vár­ják a poroszlóiak. Háromszázhúsz vagon ke­nyérgabonát szállítanak a Heves megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat­nak. százötven vagon búzát pedig a nemrég elkészült 250 vagonos magtárban tá­rolnak őszig a gabonafelvá­sárló vállalatnak. Tavaszi árpából a tervek szerint 20 vagonnal visznek a nagyka­nizsai sörgyár megrendelé­sére. A szövetkezetben már az öszj vetésekre is gondol­tak. Erre mintegy ötezer mázsa vetőmagot hagynak meg. A hét közepén Indult el az utolsó, a 44. vagon export bika­vérszállítmány a Szovjetunió­ba. A hétdecis bordói palackok­ba'töltött, kiváló minőségű vörös bort hamarosan a szovje fo­gyasztok asztalára kerül. Az Eger—Gyöngyös vidéki Pin­cegazdasági második félévi ex­porttervében fehér borok külföl­di szállítása is szerepel. Hama­rosan hétdecis üvegekbe kezdik tölteni, . ugyancsak szovjet ex­portra, a hazai vevők körében már oly kedvelt hevesi ezerjót. Ebből a borfajtából augusztus­ban 40 vagonnal szállítanak Moszkvába és Ktjevbe. Az egri boroknak a Német Demokratikus Köztársaságban is nagy sikerük van. ' A debröi hárslevelű után hamarosan há­rom és fél decis palackokba töltött egri bikavért is szállí­tanak az NDK-ba. Vegyszeres gyomirtás, szőlőpermetezés helikopterrel A fennállásának 25. évfor­dulóját ünneplő gyöngyösi Kékes Ktsz pénteken délután a város művelődési központ­jában tartotta jubileumi megemlékezését. Eljött az ünnepségre Kádár Béla, az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának titkára, a me­gyei tanács, továbbá a kisipa­ri szövetkezetik képviselői is. Ur. Holló Béla KlSZÖV-el­nök ünnepi beszédében visszapillantott a szövetkeze­ti mozgalom negyedszázados múltjára és eredményeire. Elmondta, hogy megyénkben 1974 őszén elsőként a gyön­gyösi kisiparosok fogtak ösz- sze és néhány hónappal ké­sőbb, 1948. január 1-én 15 taggal megalakították a mai Kékes Ktsz elődjét. Kegye­lettel emlékezett meg az alapítókról, akik közül töb­ben az utóbbi években már elhunytak, néhányan viszont Állatorvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő regge­lig. elsősegély esetére: EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza. Eger Szövet­kezét u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátort és a makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Terme­lőszövetkezet irodája. Zrínyi ti­ll Telefon: 99-132. GYÖNGYÖS: Állatkórház, Te­lefon: 11-645. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-19 HEVES: Megyei tanács vb já­rási hivatal Telefon: 124. PFTERV AS ARA: községi tá­nácsháza (volt oétervásári 1árás és verpeléti állategészségügyi körzet.) Telefon: 124. ma is a szövetkezet aktív dolgozói. Rámutatott, hogy a gyöngyösi kisiparosok szövet­kezés! példája nyomán ala­kult később az egri szabó és a hevesi asztalosipari ktsz Később az 50-es évek köze­pén már 67 kisipari szövet­kezet működött Heves me­gyében. A szövetkezetek ma a párt gazdaságpolitikai irányelveinek megfelelően, a lakosság ellátásából és szol­gáltatásából veszik ki részü­ket. Különösen az építőipari szövetkezetek jelentősége nö­vekedett a IV. ötéves terv­ben, a lakásépítési program megvalósítására. A KlSZÖV elnöke végezetül hangsúlyoz­ta, hogy az ipari szövetkeze­tek Heves megyei szövetsége és a tagszövetkezetek kollek­tívái méltán büszkék a törté­nelmi jelentőségű negyedszá­zad eredményeire. A szónok ezután az OK1SZ elnökeinek megbízásából díszoklevelet nyújtott át a Kékes Ktsz,dol­gozóinak, amelyet Füle ki László elnök vett at. A szö­vetkezet elnöke 14 szövetke­zeti tagnak kivaló dolgozó oklevelet, a törzsgárdatagok- nak pedig pénzjutalmat adott. Illést tartott a Közalkalmazottak Szakszervezete ' Heves megyei Bizottsága A gyöngyösi Mátra Kincse Termelőszövetkezet szőlő tábláit helikopter segítségével ik a peronoszpóra ellen. (Foto: Dózsa Balázs.) (Váradi Anna tudósítónk­tól.) Pénteken ülést tartott Egerben a Közalkalmazot­tak Szakszervezete Heves megyei Bizottsága. Részt vett a tanácskozá­son Laknerfi László, a szakszervezet központjának munkatársa is. Az értekezle­ten a megyei közalkalma­zotti hivataloknál működő szakszervezeti könyvtárak és a könyvterjesztés helyzeté­ről, valamint a szakszerve­zeti tisztségviselők anyagi és erkölcsi megbecsüléséről, to­vábbá a szakmai és politi­kai képzésükről tárgyaltak. Parázsó Miklós, a napúen- di pont előadója elmondot­ta, hogy a közalkalmazot­tak megyebizottsága 1970— 73. májusa között 31 Szak- szervezeti munkáért elisme­rő oklevelet adományozott aktíváinak. Ezen túl Szak- szervezeti munkáért kitün­tetésben részesítettek 3 ak­tivistát, tárgy- és pénzju­talmat pedig 126-an kaptak, csaknem 40 ezer forint ér­tékben. Megvitatták és jóváhagy­ták a továbbiakban a me­gyebizottság II. félévi mun­katervét is. Már három éves hagyo­mány, hogy Heves megye szántóföldjein és szőlőiben kora tavasztól a nyár dere­káig helikopterek és merev­szárnyú növényvédelmi re­pülőgépek permeteznek. A gépek az idén tavasszal kö­zel hétezer hektár kalászos gabonaföldön végezlek vegy­szeres gyomirtást. Május kö­zepétől június végéig Ifi 930 hektár magasművelésü szőlő­re szórtak permetlevet. Mint Éles Sándor, az Eger —Gyöngyös vidéki Termelő- szövetkezetek Területi Szö­vetségének munkatársa el­mondta, a hét elején Vécs és Szűcsi térségeben új heli­kopter kezdte meg a perme­tezést, amelyet a Repülőgé­pes Növényvédő Állomástól vásároltak. Gyöngyös kör­nyékén 15 termelőszövetke­zetben, valamint a Gyöngyös —Jomoszlói Állami Gazdaság szőlőiben helikopterrel vé­dekeznek a peronoszpóra és a lisztharmat ellen. Az Eger környéki szőlőkben, Noszvaj —Verpelét térségében június végéig öt permetezést végfez- tek. A gyöngyösi járásban az atkárí, a karacsondi, és a det- ki szövetkezetben a határt átszelő elektromos távvezeték miatt a helikopter nem tud felszállni, s így ezekben a gazdaságokban a hagyomá­nyos gépekkel permeteznek. Értesülésünk szerint nem­rég a Hatvani Konzervgyár is vásárolt egy növényvédő helikoptert a horti, csányi, továbbá a Pest megyei Gálga menti zöldségtermesztő szö­vetkezetek támogatására, amelyekkel nagy mennyisé­gű paradicsom szállítására kötöttek szerződést. Megyénk szőlőiben a heli­kopteres permetezést tervek szerint augusztus 10-ig befe­jezik.'A következő egy hó­napban előreláthatólag még négyszer szállnak fel a heli­kopterek. Ha azonban az idő­járás esősre fordul, akkor to­vább folytatják a növényvé­delmi munkát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heve3 megyei Bizottsága, és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a He^es megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZT1CZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301.) Telefon: 12-73 20-29 24-44 3200 Gyöngyön- Rózsa I., 116-97. 3000 Hatvan: Kossuta tér 3. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pt 23. 3301) Telefon: 12-68. - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési (fii egy hónapra 29,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál ée kézbesítőnél. — index: 2o.ob2. — Heves megyei »yomtia Vállalat, Eger, Brődy gánüor utca 4. sz. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. ‘ 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom