Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
Tapsolva, énekelve, „áiarc”-ban Nyelvtanulás 24 nap alatt Ifjú fizikusok körében Lesz-e fotonrakéta? Bognár István, Mátyus László, -Zichó Dávid. — Kezet mosunk ebéd előtt, gondosan megfésülkö- dünk és reggelenként fogat mosunk... Mit szól ahhoz, ha ön előtt felnőtt emberek kórusban vonulnak el, s e dalocskára tapsolnak és énekelnek? Az ilyen kóruskép nem ritkaság a Leningrádi Erdészeti Akadémián. Az elmúlt év szeptemberétől kezdte meg itt működését az intenzív idegen nyelvoktatás, tanszéke. A szokásos „adag” Csend vanv Az emberek koncentrálnak, mindenből kikapcsolódnak, ami zavarja az óra menetét. A tanár még egyszer figyelmesen körüljáratja tekintetét tanítványain, s felhangzik az erős, tiszta hang: — Tom, születésnapodra egy tortát ajándékozom neked öt gyertyával. Azután ugyanez a mondat következik angol nyelven. — Ö, jobb lenne öt torta és egy gyertya, mama... Ugyanez a mondat angolul. Kis szünet után a tanár még egyszer megismétli, de már halkan. Még egy szünet, és a tortákról és gyertyákról szóló mondatok Bach zenéjének aláfestésével hangzanak el. És vége. Az óra szokásos „adagja” szilárdan raktározódik el az emlékezetben. A napi foglalkozások négy órája alatt 180—200 idegen szót jegyez meg így a hallgató. Az iskolában vagy a főiskolán egy foglalkozás alatt csupán tíz, külön fáradozás és jó emlékezőképesség esetén 15—20 Szóval bővül aktívan a szókincsünk. Aligha lehetséges több, hiszen a foglalkozás háromnegyed részét „elviszik” a névelők, a főnév- és igeragozás, a rendhagyó igék. ' — Emlékezzünk arra, hogyan tanultuk anyanyelvűnket mi magunk — mondja Vitalij Zaharov, az intenzív nyelvoktatás tanszékének dékánja. — Figyeltük a felnőttek és az idősebb gyerekek beszédét, és először bátortalanul, azután pedig mind biztosabban próbálkoztunk beszélni mi magunk. Vajon gondoltunk akkor a főnév- és igeragozásra? Természetesen, nem. Az idegen nyelvek intenzív tanulásának módszere pontosan ezen az elgondoláson alapszik. A tanulónak aktívan kell behatolnia az idegen nyelv világába. 24 nap alatt (a tanfolyam éppen ennyi ideig tart) nem háti egyetlen nyelvtani szabályt sem, nem is tanulja be a szavakat különlegesképpen. Egy kis ellentmondás van azonban: aki elvégzi a tanfolyamot, tud ugyan beszélni az idegen nyelven, de rosszul olvassa az idegen szöveget, sőt néha nem képes, felismerni írott formájában azt a szót, amelyet az aktív beszélgetés során sokszor kiejt. Mint a gyerek Mindent a „beszélgető műfajnak” vetnek alá. Elhagynak minden feleslegest — a felesleges, természetesen csak a kezdetben az, hiszen a nyelv komoly ismerete megköveteli a nyelvtan és sok más tudását is. A felnőtt úgy tanulja a nyelvet, mint a gyermek. Az olvasó, természetesen, érti, hogy az összehasonlítás itt eléggé hozzávetőleges, kepletes, valójában mindez jóval bonyolultabb. Az embert nyomja az anyanyelv terhe, amely gyökerében különbözik a tanulttól; és a kialakult ember lelkivilága is sajátos hozzáállást követel. Éppen ezért az intenzív nyelvoktatás tanszéke együtt működik a pszichológusokkal. Kidolgozzák az oktatás új, pszichológiailag igazolt módszereit, elemzik a nyelv érzékelésének az oktatásban előre nem látott árnyalatait. Minden tanfolyam végén sajtóértekezletet tartanak, ahol nyilatkoznak a hallgatók és a tanárok. A kívánságokat gondosan tanulmányozzák, s közülük néhányat azután az oktatás folyamatában figyelembe vesznek. A tanulók a foglalkozásokon nem egyszerűen hallgatják a tanárt. Az oktatás játékos alapokon nyugszik. A 24 nap alatt a tanuló más ember „álarcát" ölti fel. Például: ő Arthur Black manchesteri színész; vagy Harry Smith yorkshire-i postás; vagy egy párizsi műkorcsolyázó, vagy egy frankfurti zongorista. És így tovább. Az ember hamar hozzászokik álarcához, sőt érdeklődni kezd „családfája”, »szakmája” iránt, a város iránt, ahol „él”. Még egy furcsaság: amikor a tanfolyam után találkoznak, néhányan nem is emlékeznek tanfolyamtársuk valódi nevére, hanem vidáman így üdvözlik például: „Helló, Black Játékos alapon A pszichológusok megerősítették, hogy az ilyen játékos alapon nyúgvó nyelvtanulás, az „álarcok” használata bevált, pagyon hatásos. Mindössze 24 nap. Ez alatt az idő alatt az emberek a nyelvet a nullától kezdik tanulni. Néhányan „áttérnék” a németről a franciára vagy a franciáról az angolra. A Leningrádban alkalmazott tanulási módszer alapján nem fontos, tudott-e hallgató bármilyen nyelvet vagy sem. A fővizsga az utolsó napon van, amikor az „Inturist” a hallgatók számára beszélgetési estet rendez külföldiekkel. £». G% Az elképzelés és a valóság ritkán egyezik. Komoly képű, kutató tekintetű diákok, lehetőleg sötét keretes szemüveggel. Csak ilyenek lehetnek a fizikával foglalkozó tizenévesek. Annál is inkább, mert közülük is a legjobbak, a legfelkészültebbek jöttek Egerbe, szerte az országból, erre az országos eszmecserére. Megvallom, csalódtam, mert olyanok ők — persze csak külsőre — mint a többi fiatal: akad köztük farmernadrágos, divatosan hosszú hajú, vidámságra, harsogó jókedvre hajló egyaránt. S amivel foglalkoznak, csak első hallásra tűnik elvontan tudományos ízűnek. Kit ne érdekelne a bolygóközi utazás, az űrkutatás, korunk fantáziasarkalló nagyszerű vívmánya? Nem véletlen, hogy éppen az asztronautika ifjú búvárait kerestem fel... Zichó Dávid, a tatabányai Árpád Gimnázium negyedikes tanulója Jules Vemét, a tudományos-fantasztikus irodalom ősatyját „hibáztatja”: — Gyerekkoromban olvastam az Utazás a Holdba című regényét, neki köszönhetem, hogy megszerettem a sci-fit, s hiszek abban, hogy idővel — ha nem is a mi életünkben — a fantázia merész álmai is megvalósulnak, persze csak szorgos, kitartó kutatómunka révén. Ennek köszönhető, hogy az ember eljutott a Holdra, hogy otthonosan mozog az űrben. Ez csak látszatra csodálatos, valójában a fizika felfedezett törvényei rejlenek mögötte. Ezeket szeretném megismerni. A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumból jött Mátyus László, áld Koper- nikuszTc, a csillagászatra esküszik. Közel három éve megszállottja, kitartó búvára ennek a tudománynak. Vizsgázott ifjú szakember, fel- készültségét a budapesti Uránia Csillagvizsgáló zsűrije előtt is bizonyította: olyan csillagász tudósok előtt, mint Kulin György vagy Róka Gedeon. Bizonyítványt is kapott, amely TIT-előadások tartására is feljogosítja. A mátraházi üdülőben debütált: bizony kissé meglepődött a hallgatóság, amikor meglátta a teenager korú előadót. » Nem szeretem a sci- fit, mert a fantázia rakoncátlan, ha megugrik, nem ismer határt, sem fizikai törvényszerűségeket. Annál inkább von? a távoli világok üzenete. Milyen nagyszerű dolog vallatóra fogni a v messzi galaktikákból hozzánk vetődött fénynyalábokat. Bogár Pista, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola küldötte, gyakorlati típus. Nem elégedett meg azzal, hogy az űrkutatás elméletével foglalkozott, tanulmányozta a rakétahajtóműveket, hanem maga is készített miniűrhaj ókat. 1 — Némelyik eljutott hatvan méter magasságig is, utána szerencsésen földre szállt egy ejtőemyővéL Mindannyian veszedelmesen fiatalok, negyven év múlva még alkotóerejük teljében lesznek. Négy évtized múlva hová is fejlődik az űrhajózás? Túl leszünk mar a Marson, a Merkúron, a Jupiteren, s víkendre talán a Holdra rándulunk, öregesen kortyolgatva az ott is márkás italnak számító kecskeméti barackpálinkát Igen, az embert a jövő, hovatovább már a jelennél is jobban izgatja. Vajon ők hogyan látják? Dávid, bár szereti a sci- fit, s Vemét,. megmarad a realitás talaján. — Határ a fénysebesség, de ,ez is csak elvileg, valójában messzi mögötte marad az emberformálta űrhajó lehetősége. Persze ez is nagy dolog. Pista most is gyakorlatias: — A jövő az atomméghajtásé. Így megközelítjük a fénysebességet, s túljutunk egykönnyen a 4,3 fényévnyi távolságban levő Proxima Centaurin is. A legoptimistább Laci, a csillagás?; — Nem hiszek a 'határokban. Nem, mert a felfedezés, a kutatómunka, a tudomány lehetőségei korlátlanok. Ma és még jó ideig nem tudjuk meglovagolni a fényt, elképzelhetetlennek tűnik, hogy lekörözzük. De az ember messzire eljut az űrben: új elemeket, anyagokat találhat, energiákra lel, s eljön az az idő, amikor a .fotonrakéta, napjaink elérhetetlen vágya, múzeumba kerülő ócskaság lesz, mert utódaink újat, jobbat .találnak. S addig? Üzennek a. csillagok, a sok száz fényévnyi távolságban lüktető világok. Egyre többet fogunk fel jelzéseikből. íme a közeljövő, ők legalábbis így képzelik. Dávid Győrbe szeretne kerülni, az ottani tengerésztiszti iskolára. Laci úgy tervezi, hogy elvégzi a debreceni , orvos- tudományi egyetemet, Pista a budapesti Műszaki Egyetem hőerőgépész karára pályázik érettségi után. Szép tervek, de mi lesz az ifjúkori hobbyval, az űrkutatással? — Marad hasznos időtöltésnek, elvégre lépést kell tartani a korral — érvel a tatabányai fiú. — Az űrbiológusok orvosok. Ez a jövő tudománya, diploma nélkül persze elképzelhetetlen — győz meg Laci. _ A hőerőgépészet igen k özel áll a rakétatechnikához. A többi már a jövőn múlik — magyarázza a praktikus érzékű Pista. Addig persze hosszú évek múlnak el, míg a tervek valóra válnak. _ A lehetőség adott, s a „ rajt” kitűnően sikerült — mondja mesterük, dr. Zété- nyi Endre, nyugalmazott főiskolai docens, az űrkutatási szekció vezetője, majd így folytatja: — A fiúk jól felkészülte«, törekvőek, szorgalmasak, ügyes előadók. Bárcsak több szakirodalomhoz férhetnének hozzá. r Idővel ez is megoldódik. Addig érnek a tervek, terebélyesedik a tudásvágy. S mit tegyen a technikai analfabéta, a krónikás? Olvas jobbnál jobb sci-fiket, s rója az utakat, az apostolok bevált fogatán. Gyalog. Pécsi István Rácz doktornő — Azt akarja megírni, hogy cigánylány vagyok? — Es azt, hogy orvos... Az újságírót is megcáfolja az élet. Az élet, amely gyakran sokkal, de sokkal bonyolultabb, mint ahogyan elképzeljük. Ezt Kellett tapasztalnom ez alkalommal is, amikor meglátogattam Visznek új körzeti orvosát: dr. Rácz Máriát. Ez a riport is úgy kezdődött, mint annyi más írás. Ismerőseim figyelmembe ajánlották az új .viszneki orvost, mondván, írjak róla, hiszen nem mindennapi eset: a doktornő ugyanis cigány származású. Mondanom sem kell, ráharaptam a témára, s amíg kocsiztam a cél felé, végiggondoltam a készülő riportot. Cigánytelep, zsúfolt putrik, s legalább nyolc gyerek a családban. Es természetesen szegénység, sőt mi több, nyomorúság. És a nyolc gyerek közül egynek megadatott a felemelkedés lehetősége, orvos lett s most boldogan gyógyítja a betegeket. Ugye milyen izgalmas? A valóság azonban látszólag egyszerűbb, de mint tapasztalni fogják, mégis bonyolultabb. Nincs cigánytelep, nem volt nyomorúság ML Július L, vasárnap és testvér is csupán egy van. A doktornő ugyanis már a harmadik nemzetség a családban azok közül, akik megkísérelték a kiemelkedést. A nagyszülők zenészek voltak, az édesapa pedig segédmunkás. Ezekből a családi körülményekből persze senki ne gondolja, hogy köny- nyű volt Rácz doktornő eddigi életútja. Sőt, az az érzésem: neki most sem kJöny- nyű... A riportalany szokásos leírása helyett bizonyára többet mond a fénykép, amelyhez csupán égy kiegészítést fűzök: Rácz doktornő kedves egyéniség. Amikor bekopogok a rendelőbe, már kissé fáradtnak látszik. Déli 12 óra van, 64 betege volt eddig. Azt mondja, ennyi a szokásos penzum. Beszélgetünk. Pontosabban fogalmazva: ő mesél, én pedig hallgatom. — Senkinek sem könnyű az orvosi pálya, egy cigánylánynak pedig különösen nehéz. Nekem szerencsém volt, hiszen mindig a jó tanulók sorába tartoztam, mégis éreztették velem, hogy cigány vagyok. Sőt, hogy „csak” cigány vagyok. Hangjából szomorúság csendül, amikor meséli a történeteket, de aztán elmosolyodik. — Az egyetem, az sok mindent elfelejtetett velem. Azt hiszem, olyan nagyszerű baráti közösségben lenni sohasem lesz részem többé. Pedig ott is akadt, aki megbántott, aki csak a cigánylányt látta bennem. De hagyjuk a múltat, itt vagyok, dolgozom, és a betegeim bíznak bennem. Még azt is mondhatom, hogy szeretnek. A kezdés persze nagyon nehéz volt. Az elmúlt esztendőben, október első napjaiban jöttem Visznekre. Sohasem felejtem el azt a napot. A rendelő tömve, vártak rám a betegek. Megmondom őszintén, akkor nagyon féltem. No, nem a származásom miatt volt az izgalom, hiszen a községben akkor már mindenki tudta, hogy cigánylány vagyok, inkább azért, mert egy orvosnak mindig az az igazi vizsgája, amikor egyeaül, önállóan találkozik a betegekkel. Egy idős nénike volt az első betegem. Félve, kissé gyámoltalanul ült le a székre, szerencsére nem vette észre az én izgalmamat. Megvizsgáltam, tüdőgyulladása volt... — Ügy hallottam, nem szívesen ment volna olyan községbe, ahol cigányok is laknak. Miért? Elgondolkozik. Megismétlem a kérdést, hozzátéve, hogy szeretném, ha válaszolna. — Nehéz ezt megmagyaráznom. Tudom, sokan azt várnák tőlem, hogy én, a cigányszármazású orvos, most mindég erőmet és energiád mset a cigánylakosság gyógyítására . fordítsam. Higgye el, nem jogos és nem is reális ez a kívánság. Megmondom őszintén, már a kórházi gyakorlaton tapasztaltam, hogy a cigány származású betegek sokkal többet vártak' tőlem, mint a többiek. Akkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy olyan községbe megyek, ahol nem laknak cigányok. Attól féltem ugyanis, hogy követelőznének, hogy olyanokat kérnének tőlem, amit nem adhatok, ami esetleg jogtalan. Szeretném elkerülni az ilyen összeütközéseket. Ezért jöttem Visznekre. Hát nincs igazam? — Nem tudom. Egy ideig hallgatunk. — Jól érzi magát a községben? — Azt hiszem igen. Említettem már, hogy a betegeim szeretnek. Ez nagy dolog — És a falu? Befogadták? Várnom kell a válaszra. Elkomolyodik, s úgy mondja: — Hát... nem is tudom... A bizonytalan válasz nem hagyott nyugodni. Beszélgettem a koa&éa vezetőivel, jártam a termelőszövetkezetben is. Mindenütt elismeréssel szóltak a doktornőről. Bár előre tudtam a választ, mégis megkérdeztem: tapasztalható-e előítélet a doktornővel szemben? Nem, nincs ilyen — mondták. — Miért is lenne? — tették hozzá —, hiszen a cigány is olyan ember, mint a többi... És mégis! Visszafelé az úton a válaszokon töprengek. Visszaidézem a beszélgetéseket, s arra gondolok, hogy valahol a szavak mélyén, a gondolatokban azért még mindig ott fészkel az előítélet valami lyen formája, amely olykor előbúvik és érzékelhető is. Igaz, nem nyer konkrét megfogalmazást, de a doktornő érzi, sőt talán ő maga sem mentes az előítéletektől. A csatát persze megnyerte. De egyelőre csak mint orvos. Az embernek még nagyon kevés a barátja... Iuárkag2 LojliU
