Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-28 / 175. szám
% 1973. július 28., szombat A Nap kél: 4.18, nyugszik: 19.25 órakor A Hold kél: 2.21, nyugszik: 18.23 órakor Szeretettel köszontjük névnapjukon SZABOLCS nevű kedves olvasóinkat! Szabolcs ősmagyar név, így hívták, a honfoglaló magyarok egyik vezérét, Előd fiát. Ö lett az Otto császár ellen vonuló hadak parancsnoka. Tizenöt /évvel ezelőtt halt meg — 82 éves korában — ,Faragó Ödön színész, színigazgató. Dunaadonyban született. Nyíregyházán lépett először színpadra, majd Szegeden, később a budapesti\ Tarka' Színpadon, a Magyar Színházban és a Népoperában lépett fel. A századforduló első éveiben Debrecenben volt színész; 1905-töl Kassán főrendező, 1910-től Kolozsvárott rendező (Itt magán-színiislpolát is vezetett). Aztán ismét Kassára került színigazgatónak. Néhány év múlva Brassóban épített színházat; 1919 és 1926 között a felvidék városait járta társulatával, 1926—27-ben pedig Szegeden dolgozott színházigazgatóként. 1927-től a főváros csaknem minden magánszínházában játszott. 1945-től haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Irodalmi tevékenységet is folytatott. Főbb művei: A vidéki színészet újjáépítése (1918), írások és emlékek (1923), A magyar színészet országútién (1946). Nagy érdeme, hogy igen sokat tett a vidéki színjátszás fellendítéséért. r Időjárás: Várható időjárás ma estig: feljjöátvonulások, többfelé újabb eső, zivatar, mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 23 fok között. A MERKUR-tól jelentjük A GEPKOCSISORSZAMOK ÄLLÄSA PÉNTEKEN: Trabant Limousine 50 562 Trabant Combi 7 076 Wartburg Limousine 20 158 Wartburg de Luxé 16 842 Skoda 37 539 Moszkvics 32 355 Moszkvics Combi 904 lg? kellett volna 1 2 3 4 ő ó 7 8 ? 10 11 12 1314 15 16 17 X 19 20 21 22 23 24 25 26 X 28 29 30 31 32 33 34 35 36 X 38 39 X 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 X ,60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 8384 85 36 87 88 89 90 A július 30-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 27. játékhét szelvényei vesznek részt. Rendőrkézen a motoros ámokfutő Évek óta munka nélkül, teng- leng a világban Bállá József jobbágyi fiatalember. Amellett lop is, miként ez mindjárt kiderül. Először, ez év júniusában Apcon tulajdonított el egy motorkerékpárt. Ebből csak azért nem lett rendőrségi ügy, mert a megtalált gép tulajdonosa örömében eltekintett a feljelentéstől. Nem így Georgev Ivanov szentesi lakos, akinek MZ motorját július 19-én este a hatvani Rózsa presszó elől lopta el Bállá József. Feljelentés, körözés, miegyéb, ahogyan az ilyenkor lenni szokott. Végül pedig a „lebukás”. Hogy aztán kezdet és vég között mi volt? Krimifilmek jeleneteibe illő. Bállá lopott motorjával nehéz ellenfélnek bizonyult. Már tudta, hogy körözik, üldözik, ezért helyváltoztatással próbálta elkerülni a rendőrség hálóját. Megfordult Horton, Kápolnán, Jobbágyiban, Miskolcon, Hatvanban, de megállás jóformán sehol. Bukósisak nélkül, italosán vezetett. A sebesség olykor lakott helyen is 100—120 kilométer volt. Egyszer úgy siklott ki a motoros ámokfutó a rendőrök markából, hogy elhajtott a leeresztett vasúti sorompó mellett. A bűn azonban elnyeri büntetését. Bállá már a hatvani rendőrkapitányság fogdájában hűsöl. S nagyképűen, nyeglén hiába próbál arra hivatkozni, hogy nem tudott a BTK módosításáról, amely szerint a járművek „jogtalan használata” lopásnak minősül. A törvény nem Vietnami vendégek Egerben Kiváló munkájuk elismeréseként a SZOT meghívására hazánkba látogató 21 tagú vietnami csoportot tegnap Egerben, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa látta vendégül. A vietnami vendégeket Szabó István, az SZMT titkára tájélcoztatta megyénk életéről. A vietnami csoport megismerkedett a megye- székhellyel, s ellátogatott többek között az Egri Dohánygyárba. A csoport az esti órákban utazott vissza Budapestre. (Foto: Perl Márton) Megnyi ó július 30-án Korszerű városrendezés, műemléki környezetben Polski Fiat 1500 6 082 Zaporozsec 15 243 Zsiguli (Budapest) 28 309 Zsigudli Combi (Bp.) 392 Zsiguli (Debrecen) 12 638 Zastawa 2 905 A lottó nyerőszámai Harmadszorra rendezik meg Egerben a műemlékvédelmi tagozatú nyári egyetemet. Érdeklődőkben — akárcsak az előző két évben — most sem volt hiány. Nyolcvan hallgató jelentkezett: jönnek a szocialista országokból, valamint Olaszországból és Finnországból is. Az idén a műemlékvédelem egy speciális, de közérdekű témakörét vitatják meg: a neves előadók azt. vizsgálják, hogy hogyan lehet megvalósítani a korszerű város- rendezést műemléki környezetben. A megnyitóünnepséget július 30-án, hétfőn délután tartják az egri Technika Házában. Bevezető előadást dr. Varga János. Eger város tanácsának elnöke tart A vendéglátó város címmel. A hallgatókat köszönti és a nyári egyetemet megnyitja dr. Pápay Gyula, a megyei tanács titkára. A megnyitó után műemlékvédelmi témájú filmek vetítésére kerül sor, Július 31-én az intézményes magyar műemlékvédelem eredményeiről, gondjairól tájékoztatja a hallgatókat dr. Barcza Géza, az. Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője. Augusztus 1-én Borics László megyei főépítész ismerteti az elvárosiasodás helyi problémáit. V. F. Kahovszkij professzor, a Műemléki környezetek védelme a Csuvas Autonóm Szocialista Köztársaságban címmel tart előadást. Dr. Merényi Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az új épületek miként illeszkednek be a műemléki környezetbe. Roberto di Stéfano nápolyi professzor azokat az eredményeket összegzi, amelyeket a korszerű építészet produkált az olasz történelmi városokban. Zámbori Ferenc, az Egri Városi Tanács műszaki osztályának vezetője a megyeszékhely rendezési terveibe nyújt betekintési- augusztus 5-én. Az elméleti jellegű előadásokat viták es gyakorlati bemutatók színesítik. A nyári egyetem részvevői megismerkednek az egri vár nevezetességeivel. A programba beiktattak két kirándulást is. Az útvonalat úgy tervezték, hogy a hallgatók megtekinthessék a megye legjelentősebb műemlékeit és népi építészetének remekeit. A másfél hetes rendezvénysorozat záróünnepségét, valamint a diplomaosztást augusztus 8-án tartják. (p. i.) Egy hatvani gonddal kevesebb Aki járművel akarta idáig megközelíteni a hatvani Kinizsi-pályát, a gáz-cseretelepei, a TÜZEP-et, a szabadtéri színpadot, vagy annak nézőtere alatt az Arany fácán éttermet, jó fél kilométert rázathatta magát éengelytörö, sokszor csupa- sár földúton. Annyi féle érdekeltség közepette nem akadt gazdája a 3-as főútvonal bekötőjének, senki sem akart költeni a munkálatokra. Végűi az ÁFÉSZ — az étterem fenntartója —, vállalkozott az áldozatra, s immár jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy ismét csökkentek a hatvani gondok. Vagyis: megépült a bekötőút 1 A fél kilométernyi portalaní- tott makadám megépítésére a Fogyasztási Szövetkezet közel negyedmillió forintot költött. De részt vállalt belőle a KPM Heves megyei Igazgatósága is, amely á munkák kivitelezője volt. Jöhet tehát a futballsze- zon, a sáros ősz, a v tüzelőigényes tél, pályára, széntelepre, szórakozóhelyre sima úton jutnak most már a hatvaniak. MÉSZÖV elnökségi ülés Pénteken Egerben ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége. Dr. Havellant Ferenc elnökletével megvitatták a nő valamint az ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásának tapasztalatait és a szövetkezeti szolgáltatások helyzetét. Az ülésen részt vett és felszólalt Hegedűs László, a megyei pártbizottság és Dömén Imre, a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársa is. Lintallcr László elvtárs rövid szenvedés után 1973. július 25-én 54 éves korában elhunyt. Temetése 1973. július 30-án 15 órakor az egri Kisasszony-temetőben lesz. A gyászoló család. Rekonstrukció előtt a mátraderecskei téglagyár ismerése nem mentesít senkit a felelősségre vonás alól. Ez a sors jut ki most a munkakerülő fiatalembernek is. Csak előbb a nyomozók kitapogatják a múl-, tat. Hátha rejlik a bugyorban valami? Mert ahogyan a baj nem jár egyedül, úgy húzódhat egyéb bűncselekmény a rendőrkézre került fiatalember tolvaj- lásai mögött. Eszperantisták Pécsett Pécsi városnézéssel ért véget petiteken az eszperantista természetbarátok nemzetközi találkozója, amelyet hatodik alkalommal rendezett meg a Mecsek, ben a Magyar Eszperantó Szövetség és a Magyar Természetbarát Szövetség. A táborozáson tizenkét ország hetven természetbarát eszperantistája vett részt, köztük olyan távoli országokból is,--mint például Japán, Kanada és Mexikói Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat mátraderecskei téglagyárában hasonlóan a korábbi időszakokhoz, az idei első félév is sikerrel zárult. A gyár csaknem 1 millió 800 ezer forinttal teljesítette túl az eredménytervét, amely részben anyaggazdálkodásból, részben többlettermelésből származik. A további korszerűsítés érdekében nagyszabású rekonstrukciót terveznek a téglagyárban. Szalagpályával látják el az agyagbányát, új gépsorodat szerelnek fel, a fizikai munka megkönnyítésére kisgépekkel' látják el a kemencéket. A jelenleg 52 millió forint termelési értéket előállító gyár a rekonstrukció után mintegy 10 millió forinttal bővíti termelését. A tervegyeztető tárgyalások már megkezdődtek, várhatóan az ötödik ötéves terv első évére fejeződik be a korszerűsítés: a termelés a munkálatok mellett változatlan lesz. lobban gondoskodnak a nödoigozókról. a Gyöngps-domoszlói Állami Gazdaságban (Tudósítónktól) A Gyöngyös-domoszlói Aljarái Gazdaságban a nődolgozók létszáma 300 fő. A női dolgozókat, a családos anyákat — a kollektív szerződésben rögzítetteknek megfelelően — túlmunkára nem osztják be, s egészségüket veszélyeztető munkakörben — mint például a mérgező anyagok kezelése, permetezés atb, — nem foglalkoztatják. Az állami gazdaság vezetői a szakszervezeti bizottsággal karöltve igyekeznek a szabadban történő étkezést mind kulturáltabbá tenni. Ennek érdekében munkáspihenőket építettek, illetve építenek, ahol megfelelő körülmények között reggelizhetnek, es ebédelhetnek a dolgozók. Megoldották a nők kérésére a gyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezéséi, a fokozott gonddal törődnek a gyermeküket egyedül nevelő, és nagycsaládos nők helyzetével. örvendetes, hogy a dolgozók a gazdaság által termelt terményekből — őszibarack, alma, bor, tej stb. — kedvezményes áron vásárolhatnak. Üdvözölhető ez a kezdeményezés annál is inkább, mivel. biztosítják e kedvezményes vásárlási lehetőséget azoknak a nődolgozóknak is, akik szülési, illetve gyermek- gondozási szabadságon vannak. Említésre .méltó, hogy illetményföldet, valamint nagyobb mennyiségű i terményt is> adnak a nagycsaládosoknak, továbbá társadalmi munkával segítik a családi házak építését, bővítését. Ebben a gazdaságban az átlagosnál többet törődnek a nők vezetésbe történő bevonásával is. Állandóan napirenden tartják a nődolgozók szakmai és politikai képzését és továbbképzését A gazdaságban levő kedvező tapasztalatok további munkára ösztönöznek, mert megoldásra vár még az orvosi ellátás javítása, s ezzel együtt a női cjolgozók részére, egészségügyi felvilágosító előadások szervezése. Varadi Anna ...CÍMMEL VASÁRNAP KEZDJÜK FOLYTATÁSOS KEMTORTENETÜNKET. AZ „ITT SZERGEJ, VÉTEL!” — A MÁSODIK V1LÁGHÁBORÜ ’ ELŐESTÉJÉN A SZOVJET—IRANI tiATARON JÁTSZÓDIK LE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsaea as t Heves megyei ranges napilapja - Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadd Vállalat Felelős esdi: NOSZncZIOS FERENC — Szerkesztőséi: - 5301 Eger Beloiannisz utca S. (Pl 23. 3301.) Telefon: 12-73 20-29 34-1» 5200 Ovöngyöa: Rózsa t.. 116-92. *000 Hatvan: Kossuth tér 1 (Városi Tané» épülete) 10-01 Kiad SOI 'atal Eget 530) Beloiannisz a 1 (Pt 23 5301) Telefon: 12-68 - Tecleszt) a Magyar Posta Előfizetési df) ess hónapra 20,— Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél - index- 70 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Sródy Sándor utas i. — igazgatói SOlíVMOS iQZSZS. Nyári egyetem Egerben