Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
Hossz a cipő, sántít a minőség ... és amit még látott az AKF BOSSZÚS ARCOK, zsörtölődő emberek. Üzleteinkben sajnos még ma senr ritkaság, ha elégedetlen fogyasztóval találkozunk. Me$t hol ez, hol az romlik el a vásárolt cikkek közül, gyakran a legtetszr-tősebb, a legtökéletesebbnek vélt holmiról is kiderül utóbb, hogy: selejt. Itt is, ott is bébizopyosotíik, hogy a pénzünkért nem azt kaptuk — amit éppenséggel vártunk, amiért voltaképpen becsületesen fizettünk. Az utca emberének meglehetősen gyakori tapasztalatai ezek. S hogy látja a helyzetet a kereskedelmi felügyelő A kérdésről a megyei. tanács kereskedelmi felügyelőségén beszélgettünk a napokban Bittner Jánosnéval és Rózsa Lászlóval. Mint válaszukban elmondották; a felügyelőség munkatársai az elmúlt félévben 400-nal több különféle ellenőrzést tartottak Heves megyében. Jelentős volt ennek során, amikor a vendéglátóegységeket látogatták, s arról tájékozódtak, hogy- az üzletek besorolása megfelel-e vajon az illető osztálynak, az e.lqírt követelményeknek. Felismerésük — ahogyan erről korábban már részletesen is beszámoltunk — eléggé lesújtó volt. Több helyütt ugyanis, korántsem nyújtot- , ták azt, amit az előkelő tábla alapján kellett volna. Emiatt aztán, természetesen nem maradt el a felügyelők részéről a figyelmeztetés, a felelősségre vonás sem. Az öt forgalmazót — egy tanácsi vállalatot, illetve négy fogyasztási szövetkezetei —, együttesen 280 ezer forintos jogtalan többletbevétel leadására javasolták az adóhivatalnak, amely azóta szigorúan „behajtotta” már az összeget. Végül több egységet is „lefokoztak”, illetve továbbiak számára hasonló „rangvesztést” helyeztek kilátásba. Éppen nemrégiben pedig, könyörtelenül bezárat- "‘T&k a tatarozás miatt ideiglenes helyen működő hatvani Utasellátó konyháját és éttermét, mert úgyszólván a legelemibb követelményeknek sem feleltek meg. ERDEKES, HOGY a „ráijesztett” üzletek egyike-má- sika — jellemző ez a vállalatokra! —, hihetetlenül gyorsan „rendbe szedte magát”, s ma már (mint például a gyöngyösi Mátragyön- gye presszó is bizonyítja) valóban olyan, mint kívánatos. Kiderült persze az említett ellenőrzések alkalmával az is, hogy nem mindig csak a vállalat tehet a néha • egyenesen megbotránkoztató küllemről: olykor a Kedves Vendég is ludas a hibákban. Így például a füzesabonyi presszó , felhasogatott sky- garni túrái bizony a látogatók egy részének lelkiismeretét terhelik, hiszen a besoroláskor még méltóak voltak a II. osztályú színvonalhoz. Senki sem gondolhatott arra, hogy három éven belül vandál kezek tönkreteszik. A szállodai és egyéb, szálláshelyek vizsgálatánál —■, a hatvani Park kivételével —, nem találtak kirívó szabálytalanságokat, s egy másik ellenőrzéssorozat alkalmával, a tej- és tejtermék árak változásai sem hagytak a megengedettnél erősebb nyomot az étlapokon. Sokkal nagyobb meglepetésekkel szolgált viszont egy másik nagy „tejportya”. Amíg ugyanis a gyöngyösi tejüzem valamennyi megvizsgált termékét rendben találták, az egrinél például a két deciliteres tejföl és a habtejszín már súlyhiányos volt. Még furcsább egy másik ellenőrzőkörút tapasztalatanyaga: ugyanazon vállalat — a Panorámáról van szó —, két hasonló cukrászüzeme közül a gyöngyösiben az előírt minőségű fagylaltot készítik, az egriben viszont már évek óta, szabálytalanul eltérnek a követelményektől. A FAGYLALT minőségéről egyébként a legkülönfélébbek a benyomások. Kifogásolni kellett sajnos még az olyan cukrászda készítményét is, mint például az egri Dobos, vagy éppenséggel Gyöngyös legújabb mesterének, Juhász Istvánnak az áruját. No, nem mintha ezek a fagylaltok talán élvezhetetlenek, ártalmasok lettek volna, hanem azért, mert az összetételük eltért a normától, s hiányzó kalóriákkal károsították-a vásárlót; Figyelemre méltóak emellett a kávé minőségével kapcsolatos észrevételek is. Az egri Orientben ugyanis 78, a Technika Háza büféjében 77, a Pettyesben 66, a Mecset Étteremben 65, a Kazamata Borozóban 61, a füzesabonyi Utasellátónál pedig már csak 58 százalékos volt a közkedvelt ital minősége, ami eléggé durván sértette a fogyasztókat. Mondani sem kell, hogy ezek után az említett helyeken sem maradt el a felelősségre vonás. Annál is inkább, mert ha például egy falusi biszt- tóban tökéletes kávét tudnak felszolgálni, a megyeszékhely nagy forgalmú vendéglátó- ipari létesítményeiben, vagy éppenséggel a füzesabonyi pályaudvaron sokkal jobban illenék! Az iparcikkeknél is meg lehetősen vegyesek a tapasztalatok. Amíg például a tar tós fogyasztási cikkeknél, különösen a bútoroknál szem: betűnően javult a minőség — a cipőkről már nem mondható el ugyanez. A vevők jó része még most is csalódik a vásárolt lábbeliben. Jellemző erre, hogy amíg két esztendeje csupán a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban 1,2 millió forint értékű volt a kártalanítás összege, addig tavaly már 1,95 millióra rúgott, az idén pedig az első félévben meghaladta a másfél milliót! Nem kevesebb, mint 5214 pár cipőt kellett kicserélni! S rendkívül szomorú, hogy a hibás cipők között 500 forintos is akadt, amelyektől egyébként már joggal elvárhatná az ember a kifogástalan minőséget! Cipőgyárainkat feltétlenül él kell, hogy gondolkodtassák ezek a tények, valamennyiüktől sokkal jobb munkát várunk! S végül még egy érdekes eset a kártalanításról:: Mint a kereskedelmi felügyelőség dolgozói szintén felfedték: a megyei AGRO- KER szállításai során többször is túllépte a maximált átlagfuvarköltséget, irreális árat számlázott. Ezért utóbb 10 ÁFÉSZ-nek és két tsz- nek együttesen 110 ezer forintot kellétt visszafizetnie. Ilyenek és hasonlóak tehát az észrevételek. Megdöbbentőek és elgondolkodtatóak. Valahogy úgy érzi az ember, hogy még mindig sokan megfeledkeznek legalapvetőbb kötelességükről is, lelketlenül végzik a munkájukat, ' szemrebbenés nélkül okoznak problémát társaiknak, kerül-fordul becsapják a- fogyasztókat. NEM MEHETÜNK el szó nélkül mindezek mellett, mint ahogyan élénken reagáltak a szabálysértésekre, visszaélésekre az ellenőrök is. Reméljük, hogy a vétkesek valamennyien levonják majd a tanulságot, s mások pedig — éppen a szigorú felelősségre vonások miatt —, eleve elkerülik a hasonló szabálytalanságokat, ügyeskedéseket. Gyón! Gyula Mottó: Mutasd meg a Bosnyákot s megmondom, miből mi és menynyi van az országban. Tsz-elnök ismerősöm mesélte: — Felvittünk két teherkocsi dinnyét. Odajött hozzám egy ember, megkérdezte, hogy mennyit kérünk a „kugligolyókért”. Mondom, hogy két forint kilója. Azt mondja, adjam oda egyötvenért, ő rögtön eladja kettőhúszért s a különbözetett megosztozunk. A Bosnyákról legendákat mesélnek. Állítják, hogy egy- egy jó üzleten s mindössze néhány óra alatt tízezreket lehet keresni úgy, hogy az áruhoz hozzá se keli nyúlni. Ha valaki „ügyes’, kiszagolja, hogy mi az, amiből kevés lesz, megvesz belőle egy nagy tételt s kivárja, amíg a legmagasabbra felmegy az ár. Akkor aztán továbbadja. A Bosnyák Budapesten, Zugló központjában van. Nevét a piacnak helyet adó térről kapta. Ez a piac más, mint a többi. Igaz, hogy itt is megvehet mindent a háziasszony, hiszen olyan árubőség van, mint sehol az országban, de itt mégsem ez a fontos. Az igazi üzletkötések itt nagy tételben mennek. Este nyolc órától hajnal há- romig-négyig érkeznek a zöldséggel, gyümölccsel megrakott teherautók az ország minden tájáról. Kecskeméttől Mosonmagyaróvárig, Hevestől Zaláig szinte minden tájegység képviselteti magát. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, de a magántermelők árui is özönlenek a piacra, a jó üzletkötés reményében. A zöldségszakmában több- csatornás értékesítés van, a nem szerződött áruk tekintélyes része a Bosnyákon köt ki. Hajnal négytől aztán fordul az áruk útja. A gazdát cserélt zöldpaprika, paradicsom, karfiol elindul Budapest minden részébe, de vissza, .vidékre is. bálás, alku, féldecizés, főtt kolbász. Rengeteg a maszek. A legócskább, immár múzeumba illő Warszawáktól, a Trabant vagy Wartburg Combiig minden fajta kocsi megtalálható. A lényeg az, hogy minél több áru férjen bele. Az autók tetején még hatalmas csomagtartók is vannak, hihetetlen hogy mennyit elbír egy-egy kiselejtezésre váró öreg járgány. A tehetősebbek azonban már mikrobusszal járnak, nem ritka a Volkswagen, vagy Peugeot márka sem. A beszélgetés stílusa nem éppen a legirodalmibb. Az alku közben olyan kifejezések is elhangzanak, amelyek bőven kimerítik a becsület- sértés fogalmát, de ezt nem kell komolyan venni. Szinte hozzátartozik az alkuhoz. Jellemző a csipkelődő hangvétel is. Például: — Háromért adja? — Négy. — Három. — Négy. — Akkor nem kell. Tegye el télire, jó lesz savanyúnak. Az alku tárgya: hat-hét mázsa zöldpaprika. Járjuk a piacot. Igazi, keleti hangulat, zsibongás, kiaAltalános gyakorlat. . . ? „Pincérek” - törvényen kívül nulókat túlmunkával és éjszakai munkával foglalkoztatni még akkor sem szabad, ha arra önként jelentkeznek ...”) A vendég két korsó soft rendelt. — Parancsoljanak — tette Je valamivel később az egri QJtjmjm SärX3. július 22., vasárnap népkerti söröző asztalára a hűtött, habos italt a fiatal pincémő. S mivel itt ez a szokás, azonnal számolt. — Két korsó, az annyi mint tizenhárom forint. De megengedi a kedves vendég, hogy a húszasból csak" ötöt adjak vissza? — ... ? — Ugyanis diák vagyok. A nyári szünetben ide jöttem dolgozni, s a fizetésem az, amit a vendégektől borravalóként kapok...! Tulajdonképpen ez az egyoldalú párbeszéd indította el a most következő riportot. A Népkert árnyas fái alatt üldögélünk. Előttünk kellemes .frisseségében habzik a barna sör. Kora délután van,. így rajtunk kívül alig vannak talán húszán az asztalok mellett. A fiatal pincérnő így ráér egy kis csevegésre: — Nem vagyok én igazi pincér — mondja. — Most érettségiztem, gondoltam, eljövök ide egy kis pénzt keresni. Néhány napja kezdtem, de már látom, hogy nem fizetek rá a nyáron... — Mennyi az alapfizetése? — Nincs fizetésem. A borravalóért dolgozom, összejön naponta 160—200 forint is. — Lehetetlen, hogy nincs alapfizetése. Benne kell lennie az alapösszegnek a szerződésében . .-— Velem nem kötöttek szerződést, csak a borravalóért dolgozom ...! De nem én vagyok az egyedüli borravalós-pincér itt a sörkertben. Valóban, nem az egyetlen, aki ebben a „rendszerben” dolgozik. Csak a mi 'tudomásunk szerint még két gimnazista lány — egyikük június 10-én — szegődött el ide pincérkedni a főnök által ígért jó kereset reményében ... (Idézet a művelődésügyi és a munkaügyi miniszter 111/1965. ('S.) Mii. M. számú együttes utasításból: „A nyári, vagy őszi foglalkoztatásra felvett fiatalokat az idénymunkára alkalmazott dolgozókra érvényes szabályok szerint kell állományba venni...”) A főnökkel mísnap délelőtt, valamivel a nyitás előtt találkoztunk. Egyáltalán nem érte váratlanul, hogy tudunk a „borravalós- pincéreiről”. — Ez általános gyakorlat a vendéglátóiparban — mondja. — Pesten is, a Balatonnál is így dolgoznak a diákok nyaranta. Megkeresik a magukét, s nekik ez a lényeg, mert a havi kétezrük minimum megvan. — De többet is kaphatnának, ha szerződést kötöttek volna velük. — Igen. — Mennyivel? — Hatszázzal fejenként...! — De az az összeg nem lenne reális, mert ezek a gyerekek nem szakképzett pincérek. Elég sok baj van velük, de szükség van rájuk, hogy ki tudjuk szolgálni az idejáró vendégeket. Este még így is alig győzzük kihordani a rendelést. — Mikor van zárás? — Tízkor. Aztán számoltatom le őket — Ezek szerint, késő éjjel van. mire hazaérnek. — Igen, de ők vállalták... (Idézet a fenti utasításból: lrA (18 éven aluli) (a|3.| A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat munkaügyi osztályán az illetékes vezetőt keressük. Kiderül, hogy sem osztályvezető, sem helyettes nincs. Megváltak a cégtől. Az üggyel így egy fiatal munkaügyi előadó kénytelen foglalkozni. Ö viszont nem tud semmit. Illetve: — Egy kislánnyal kötöttünk szerződést a nyári szünidőre. Neki rendben vannak az iratai. A többiről nem tudok, vagvis még nem szólt róluk senki! Hát éppen ez az, amin mi is csodálkozunk: ezek a pincérkedő diákok valója - ban törvényen kívüliek. Nem tudnak róluk az illetékesek nem jár nekik fizetés, nem vállal értük felelősséget senki, ha bajba kerülnének. Mert ők „csak” a borra valóért dolgoznak! Szilvás István alkalmazkodik a helyzetbe*. Emellett nincs tárolási gondja, nincs hűtőháza, kicsi a rezsije. Ha egy kurrens cikkből felvásárol néhány mázsát, már jó boltot tud vele csinálni. Egy nagykereskedelmi vállalat viszont nem ér rá négy-öt mázsával vacakolni. Nem is kifizetődő neki. Beszélgetünk a maszekokról. Beszélgető partnerem régi zöldséges, ismeri a szakma minden csínját-bínját. — Azért megy jól a maszekoknak —, hogy jól megy, mutatja, egyre nő a számuk —, mert rugalmasan alkalmazkodni tudnak a kialakult helyzethez. Erre egyetlen nagykereskedelmi vállalat sem képes annyira, mint ők. Ebben a szakmában ugyanis sosincs egyensúlyi helyzet. Ha kevés az áru, az is baj, ha sok, az is. Az árak is állandóan hullámzanak, éppen amiatt, hogy egy bizonyos termékből sok, vagy kevés van a piacon. Most például annyi az uborka, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Ilyenkor azt se tudja az ember, hogy mit csináljon vele. A paradicsomból pedig kevés volt az elmúlt napokban. Nos, miután a maszekra nem hárul semmiféle ellátási kötelezettség, nem tíz, vagy éppen száz vagon árut kell eladni egy bizonyos termékből, könnyen és rugalmasan A Bosnyákra azonban nem csupán maszekok járnak. Szövetkezetek, állami gazdaságok, sőt nagykereskedelmi vállalatok is. Megyénk termelő üzemeiből is megindul az áru évente bizonyára több száz vagon — egy-egy biztató hírre. A nem szerződött mennyiség tekintélyes része itt talál gazdára. Sőt az iS előfordul, hogy a leszerződött náennyiséget is útnak indítják, a nagyobb bevétel reményében. Miért? A Bosnyák nem csupán piac, információs bázis is. A légkülönbözőbb csatornákon érkezik a hír az egyes termelő, vagy kereskedelmi szervekhez, hogy mondjuk kevés a paradicsom a Bosnyákon. Nyilván, hogy ilyenkor magas a felvásárlási ár. Erre, akinek van parádicsoma, gyorsan kocsira rakja és viszi fel. Nagy tételekről lévén szó, megéri, ha kilónként két-három forinttal többet kap, mint az adott községben, vagy városban. Persze nemegyszer balul üt ki a dolog. Egy-egy hírre olyan sok áru érkezik fej', hogy az ár a--mélypontig süllyed, sőt-egyszerűen eladhatatlanná- válik; Heves megyei tsz is járt már úgy; hogy két teherautó árut felvitt, de nem tudta eladni. Vissza kellett hozni, s végül a SZŐVTERMÉK vette ; át. Minimális áron. Mert a zöldség ' nem bírja a több napos állást és a sok szállítást. A Bosnyákról lehet szépet és rosszat mondani, vitatni, hogy van-e létjogosultsága és különösen ilyen formában, az azonban tény, hogy a zöldségszakmán belül olyan tényező, amivel számolni kell. Azért is, mert hatása nemcsak az ország fővárosában, de mindenhol érződik. Hiszen, ha a Bosnyákon kevés a paradicsom, akkor azt közvetve a Heves megyei fogyasztó is érzi. Azért érzi, mert az itteni áru egy része is elindul a Bosnyák féíé — a magasabb ár reményében — s ennék következtében a kevesebb árunak, itt is felmegy az ára. Az önálló árkialakítás többek között éppen ezért nehéz az olyan kisebb kereskedelmi vállalatnál, mint a SZÖV- TERMÉK. Járjuk a piacot. Reggel hat óra felé van, fogyatkoznak áz autók. A legtöbbet eladó és vásárló már úton van hazafelé. Akik itt maradtak, azok is inkább az esti „műszakra” készülnek, várják az új szállítmányokat. Az egri SZŐVTERMÉK boltosa panaszkodik: — Képzéljék ell Tegnap este nyolckor még kilenc forint volt a paradicsom, de nem vettünk, vártuk, hogy lejjebb menjen az ára. Erre néhány órával később már tizenkettő volt. Hát ilyen a Bosnyák.. Kiszámíthatatlan, szertelep., van, akinek szerencsét hoz, mások ráfizetnek. Olyan, mint egy hatalmas szív, amely összegyűjti az árut, hogy utána szétpumpálja mindenfelé. De a szívritmusok rendszertelenek. cvügosi Levente
