Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-17 / 165. szám

„íz összeesküvés”

Cezarománia. Kaiser. Cár. Császár. Uralkodó és diktátor, a kegyetlen hatalmaskodó és a hatalom kegyet- le ikedője. Mindez együtt és külön-külön és még olyan , szállóigék is, mint „... te is ■film, Brutus? Et tu mi ti'i. Brute?”: Julius Caesar. .Jutes Caesar, aki elvetette a cickát, amikor átkelt a F.u- b conon — arasznyi széles pi.akocska ez különben —, aki jött, látott és győzött... h .zhogy: „rent, vidi, viel.. Nos, Julius Caesar, az emberiség történelmének e kétségkívül egyik kiemelkedően ' agikus és hős, elítélt és r gítélt alakja, kétezer évnél s több idő után, ma is él,

■ iba mártották testébe a ' ‘‘ irt i. e. 44-ben a római se- ’.atusban.

Történetírókat és költőket, szobrászokat és festőket, ze • n .szerzőket és természetesen d'-ámairókat ihletett meg sorsa. Formálták őt hőssé, vagy elesetté, legyőzött legvőzhe- tetlcnné, félelmetes diktátorrá, avagy fényének és hatalmának teljében is a római néphez hűséges és alázatos római polgárnak. A történetírók abban megegyeznek, hogy a római respublikát féltek, élükön, vagy’ közöttük Brutusszal, e Caesar számára legkedvesebbel, a senatus ülésére érkező diadalmas im- perátort meggyilkolták. Hívén és abban bízva, hJgy a meggyilkolt Caesar véres tógája intő jel lesz minden későbben jövő diktátor jelölt számára. Az összeesküvés osak annyiban sikerült hogy Julius Caesart, aki hatalmassá tette Rómát, de talán leghatalmasabbá önmagát, sikerült elpusztítani, de azokat a társadalmi ellentmondásokat, amelyek megoldásukért és feloldásukért cserébe egy erősen központosított, egységes hatalmat követeitek volna, semmiképpen sem,

Julius Caesarról mindent elmondtak már, de még mindig keveset, Caesar ürügyén pedig még jóformán alig valamit — úgy tűnik. Walter Jens „Az összeesküvés' című televíziós játékával feje tetejére állítja a történelmileg „hiteles” szituációt: gúnyos, de bölcs fintort vág a képernyőn. Caesar megunta az életét. Már mindent elért, amit elérhetett, csömöre van Rómától, amelyet naggyá tett, s még önmagától is, aki közben — cézár lett. Meghalni azonban egy Julius Caesar csak önmaga nagyságához mérhető halállal halhat meg: összeesküvést szó hát saját maga ellen, — ellenségeivel. Teszi ezt úgy, oly ravaszul, hogy akik az összeesküvés részvevői, azt hiszik, önmaguk gyüiöletébő! keltek fel a diktátor ellen. Pedig az összeesküvés csak 'az utolsó, kegyetlen, rafinált, de önmagát is elpusztító tette Caesarnak, melyben Brutus, aki a „tiszta eszmét” adja a közönséges gyilkossághoz, vagy Cassius puszta eszköz csak a történelembe orcáidé re beírható halálhoz.

Julius Caesar, aki megtervezi és kivitelezi I halálát, megszervezi temetését^ és az életében ellenségeivel, a halála után gyilkosaival való leszámolást, utolsó perceiben önmaga tettének következi3?3, július ll,t kedd

mény ettől való megrettenésében leleplezi igazi arcát: kikopott és rosszindulatú öregember csupán. A fenség min- i den jele nélkül immáron. Walter Jens egyszerre rántja le a leplet a diktátorok félelmétességéről és a gyö- kértelen összeesküvőkről, akiknek a sorsuk nem is lehet más, mint: egymást elpusztítani.

'Básti Lajos Julius Caesara egy nagy színész remek találkozása a képernyőn egy valóban .televíziós „figurával” Alakításában mozdulatról mozdulatra kopik le Julius Caesarról a bíbor, válik szemünk előtt fondorko- dó bajkeverővé, a cselszövések színészkedő és kisszerű mesterévé, aki végül is oly szorosra fonja maga köré a hálót, hogy nincs módja már a menekülésre. Kozák András Brutusa az „ítélet” volt önmaga. A vates, amelyet kikerülni már nem lehet, akiben a hit elfedi a kegyetlenséget és a tudat, hogy tettéhez társai vannak, táplálja hite vélt igazságát. Bitskey Tibor Antoniusa a konok katona, a kapott feladat hűséges végrehajtója, aki még a saját halála után is képes lenne vigyázzba állni. Inke László felszabadított gladiátora, Zolnay Zsuzsa Cal- purniája járult hozzá, hogy „Az összeesküvés” ne csak érdekes, de élvezetesen élményt nyújtó előadás legyen. Esztergályos Károly rendezése tömör és feszes volt, puritán egyszerűségében is lényegre törő. Bíró Miklós pori- réfinomságú képei nagyszerűen segítettek bennünket, hogy megértsük és „kiolvassuk” a tévéjáték hőseinek gondolatait is.

Gyurkó Géza

JOHN COLLIER:

1

Rankin doktor éppen befejezte a pince betonozását, fólegyenesedett, ( és bíráló szemmel nézegette munkáját. Aztán itt-Qtt lerakott még egy kis cementkupacot, s elegyengette, úgy hogy a Ipetonpadlón olyan lett, mintha a legügyesebb mesterember készítette ’ volna. Mielőtt elrakta volna a csákányt és a cementesvödröt, mág egyszer végigsimított a padlón a vakolókanállal. Ebben a pillanatban fenn a verandán nyílott az ajtó. A zajra összerettent.

összehúzta a szemöldökét, és figyelni kezdett. Két pár csizma kopogott végig a veI

rendán. aztán újabb ajtónyitás, s a vendégek beléptek az előszobába. Fűtyórészes

Nyári karnevál Egerben

Parabola, komédia, lakodalmas

Don Quijote de la Mancha, a nemes és reménytelen ügyek halhatatlan bajnoka olyan otthonossággal kóborol napjaink magyar színpadain, mint az egykori spanyol me- zőségeken háromszázegyné- bánv esztendeje. Csak az idei évadban három színház játszotta Lanacsarszkij, Lengyel Menyhért, és Gyurkó László Don Quijote-darabjait, nem is beszélve a musical-változatról, ami az utóbbi évek egyik légnagyobb zenés sikere volt a fővárosban.

A Pécsi Amatőr Színház is a búsképű lovag újraértelmezett kalandjaival mutatkozott be szombaton este a vártemplomban, méghozzá a Gyurkó László-íéle változattal, amelynek ősbemutatóját is ők tartották, megelőzve a szerző által igazgatott 25. Színházat. Dr. Szödy Szilárd rendezésének legfőbb erénye, hogy a sebes sodrású játék szapora ötletpetárdái közül is közvetíteni tudta a cseppet sem könnyed mondanivalót, ami voltaképpen ugyanaz, mint Cervantesé, Gyurkó László csupán leegyszerúsímeg. Horváth István szép tiszta szövegmondásával, világos értelmezésével méltó volt a címszerepre. Pintér Tamás, a lantos tetszetősen adta elő saját gitárkíséretével saját szerzeményű songjait.

Még inkább érvényesült a pécsiek játéktudása vasárnap esti előadásukon, a Gárdonyi Géza Színházban. A mai olasz színpadi irodalom egyik legizgalmasabb egyéniségének, Mario Morettinek Giordano Bruno perét megidéző drámáját adták elő. A darab hiteles dokumentumok alapján mégis egyéni hangvétellel rekonstruálja a tudomány rajongó és tántoríthatatlan hitű mártírjának végnapjait. Horváth István ismét a címszerepet játszotta, és anélkül, hogy a világos értelmezésből engedett volna, Giordano lobogó szenvedélyességét is érzékeltette. Szőllősi Margit,

Weber Adám és Pintér Tamás vele egyenrangú színvonalon formálta meg a többi főalakot, de az egész együttes pontosan valósította meg Szödy Szilárd egyszerűségékiismeret határait, állandó

összecsapásáit, az emberi cselekvés mozgatóerőit. Eleven problémákba metsző, gyilkos humorú, lebilincselő darab. Mind ezek a jelzők Eless BéAttila, Radnóti Miklós, Csanádi Imre verseire szerzett dalaik mégis megérdemeli sikert arattak.

A pécsi Bóbita és a helybeli Harlekin bábjátékosa

Muzsikál, dalol a Kaláka. ' (Foto: Puskás Anikó))

A Bóbita és a Harle kin leghálásabb közönsége: a gyerekek.

tette, és mára kacsintó filozofikus célzásokkal tűzdelte teli az eredeti regényanyag mély filozófiájában is életteli szövetét. A darab népes szereplőgárdájából kivált Szöilősi Margit, aki három szerepben is eredeti ízzel ko- médiázott. Stenczer Béla már alkatát tekintve is ideális Sancho (ő volt egyébként a Nyári Karnevál hercege), s ezt játékával sem hazudtolta

ben is szuggesztív rendezését.

Talán még ennél is izgalmasabb élmény volt a tatabányai Bányász Színpad előadásában Oldrich Danek csehszlovákiai író tragikomédiája, a Negyven gazfickó, meg egy ma született bárány. Afféle erkölcsi parabola ez, a betlehemi kisdedek ismert evangéliumi megöletésének keretjátékában vizsgálja a szerző a kötelesség és a lella rendezésére is Illenek, amelyet kitűnő szereplők — elsősorban Gengeliczky László, Kulik Katalin, Tóth Zsóka. Török Lajos és Kullai Zoltán — állítottak színpadra.

A komolyabb hangütésű darabok mellett a vásári stílusú komédiázás képviselői az utolsó két napra a tisza- földvári Hajnóczy József, Gimnázium színjátszói maradtak. De ők aztán kirobbanó jókedvvel és magával ragadó kedvteremtéssel csinálták. A Helység kalapácsa népszínpadi változatát (a feldolgozás és a rendezés Szabó András munkája) négyszer adták elő két nap alatt a Dobó téren, a Szépasszony- völgyben és a színházban, minden alkalommal szívből jövő derűt teremtve Petőfi sziporkázó humorának pompás tolmácsolásával.

Szombatról vasárnapra nyúlott át a Kaláka-együttes éjjeli fellépése. A Fehér Szarvas étterem zsúfoltsága és levegője egyáltalán nem használt a nyolcféle hangszeren játszó, kulturáltan éneklő kvartett intimstílusának, népdalfeldolgozásaik, József

voltak a legtöbbet foglalkoztatott szereplői a gazdag karneváli műsornak. Vitéz László vitézkedése délelőttről délelőttre vígan zsivajgó gyereksereget csalt a Dobó térre, különösen Lénárt András Vitéz Lászlója volt népszerű. A több gyermekműsor mellett a felnőtteket is jól szórakoztatták a Fagylaltkertben a Bóbita állatmeséi és a Harlekin paródiái.

Sok tapsot kapott vasárnap délelőtt a várban a besztercebányai pedagógusok kórusának hangversenye, hasonlóképpen a felsőtárkányi népi együttes híres lakodalmasa is vasárnap délután a Szép- asszony-völgyben. Hasonló témájú volt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium népi játéka is, a „Férjhő’ kéne mönni, mög kék házasodni”, bár az utolsó pillanatban megváltoztatott helyszín

miatt, őket kevesen látták.

A harmadik Nyári karnevál végül is jóval vasárnap éjfél után zárult le a művelődési központban, úgy ahogy kezdődött: harsonaszóval.

(ász)

hallatszott, majd Buck és Budd' hangja:

— Doktor hol van? Jön velünk horgászni?

— Biztosan elment valahová.

— Hagyok neki üzenetet, hogy a pataknál várjuk.

— Üzenhetünk Irene-nel

is.

— Ügy látszik ő sincs itt.

— Nézd csak ...

Ügy látszik, az egyikük észrevette, hogy a pinceajtó nincs teljesen becsukva, és a résen villanyfény szűrődik ki. A következő pillanatban az ajtó kitárult, s megjelent a két fiatalember.

— Doktor úr, hát itt van. _ Nem hallotta, hogy kiabáltunk?

R

ankin nem volt különösképpen elragadtatvá a megjelenésüktől. Kényszeredetten elmosolyodott, miközben azok ketten lefelé tartottak a lépcsőn.

—. Már azt hittük, senki sincs itthon — mondta Buck.

— Hol vpn Iréné?

— Látogatóba ment — mondta doktor Rankin.

— Hát maga mit csinál? Talán csak nem valamelyik páciensét ásta el?

— Feltört a víz. Biztosan föld alatti forrás van a pincében — mormogta Rankin.

— De doktor, én adtam el magának a házat, nézze meg a földrajzi térképet, az egész városban nincs jobb terület ennél. Nem adtam volna el magának, ha a ház alatt víz lett volna.

— Akkor az esőtől tört fel a víz — mondta Rankin.

— Jó mélyre ásott — mondta Budd. miközben a csákányra nézett. Egészen a sárga földig.

— Mintegy négylábnyira — mondta Buck.

— Fél méterre — javította ki dr. Rankin.

— Négylábnyira — ismételte makacsul Buck. — Nézze meg a térképen.

— Ne vitatkozzanak ezen

— szólt közbe Budd. — Mi polna, ha inkább leugranánk a patakra. Tele van pisztránggal.

— Nem mehetek veletek, fiúk — mondta dr. Rankin.

— Még meg kell látogatni néhány páciensém.

— Hát jó, akkor mi elindulunk. Hogy van Iréné? — kérdezte Budd.

— Soha jobban — válaszolta az orvos — látogatóba ment Albanyba, a tizenegyes gyorssal.

— A gyors nem tizenegykor megy Albanyba — kiáltott fel Buck.

— Albanyt mondtam? Tévedtem, Watertownra gondoltam.

— Van barátja Water - toivnban?

— Igen, a Slater házaspárhoz ment — mondta Rankin. — Iréné elmondta, hogy szomszédok voltak, amíg a Seacamor utcában laktak.

— Slaterék Íréne szomszédai — nevetett Budd. — Ugyan már!

— De egészen bizonyos — erősítgette Rankin. — Éppen az este mesélt róluk. Levelet kapott tőlük. Sla- terné gondoskodott róla, amíg az anyja a kórházban volt.

— Ide figyeljen, doktor — szólt közbe Buck. — Budd és én itt nőttünk fel a városban. Ismertük Iréné szüleit. Jártunk hozzájuk. Soha sem voltak Slater nevű szomszédaik. Mikor ment Iréné az állomásra?

— Jó negyedórával ezelőtt.

— .4 főutcán jöttünk, de

n.Fm találkoztunk vele.

— Lehet, hogy átvágott a

metán* .

— Nem lehet kellemes bőrönddel a kézben.

— Csak egy kis táskát vitt magával.

Buck Buddra nézett, aztán a csákányra és a nedves cementre.

— Ezt nem vártam volna magától, doktor!

Rankin elsápadt.

— Én vagyok az őrült vagy ti. Talán csak nem azt akarjátok mondani, hogy megöltem Irene-t? Kifelé! Hívjátok a rendőröket, csak ássanak. Kifelé!

— Doktor, maga mindig barátunk volt, amióta csak a városba jött — kezdte Buck.

— Ami történt, az igazoltnak nevezhető. S nem is fogja senki megtudni, Már öt évvel ezelőtt meg kellett volna mondanom, még mielőtt feleségül vette volna. Kishíján meg is mondtuk.

— ötvenéves vagyok — szólt halkan dr. Rankin. — Föltételezem, hogy öreg vagyok Iréne-hez.

— Ha huszonöt éves volna, az sem változtatna a dolgokon.

— Tudom, hogy sokan úgy vélik, Iréné nem a legjobb feleségem — mondta Rankin. — Lehet, hogy igazuk van. Lusta és rossz háziasz- szony, és nem is valami okos. De fiatal és telve élettel. Erre volt szükségem. De mintha ti szeretnétek még valamit mondani róla.

— Egy jóindulatú, becsületes polgár jött városunkba, és elvett feleségül egy közönséges... És senki sem tartotta fontosnak, hogy figyelmeztesse.

— Csak nevettek a háta mögött — toldta meg Buck.

— Nekünk kettőnknek nem volt vele dolgunk — mondta Budd — legalábbis

azóta nem, amióta maga, doktor, elvette feleségül.

— A város a maga oldalán lesz.

— Ez nem sokat segít rajtam, ha bíróságra kerül a dolog — mondta Rankin. — Mit csináljak?

— Csak nyugodtan, doktor — nyugtatta Budd. — Mi1 kor errefelé jöttünk, nem láttunk senkit, ugye, Buck.

Buck merázta a fejét.

— Nem jöttünk le a pincébe — kacsintott Budd Rankinra. — Érti, doktor. Fönt kerestük az emeleten, egy-két percig ott voltunk, aztán elmentünk. Nem mentünk le a pincébe.

— Jobb is lett volna, ha nem jöttök le.

— Azt fogja mondani, hogy Iréné elment sétálni, és nem jött vissza. Mi pedig megesküszünk, hogy láttuk Iréne-t beszállni egy Bulck gépkocsiba. Ezt mindenki el fogja hinni.

Amikor egyedül maradt, dr. Rankin lerogyott egy ládára, és a hajába markolt. Egyszer csak fönn kinyílt az ajtó, sietős léptek hallatszottak :

— Juhuj! Visszajöttem.

A lépcsőn megjelent egy fiatal nő.

— Képzeld el, lekéstem a vonatról.

— Ügy — mondta dr. Rankin. — A mezon át jöttél vissza?

— Igen. Elég bolond voltam, ha az autóúton megyek, valaki fölvett volna az autójára.

— Találkoztál valakivel hazafelé jövet?

— Egy teremtett lélekkel sem. Hát te hogy állsz a munkával?

— Attól félek, hogy mindent elölről kell kezdenem. Gyere csak ide, hogy mulassak valamit!