Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-20 / 142. szám

Egy hatvani tanfolyamról . . . Miért abar ön jogosítványt? Legalább negyvenen ülnek az aládúcolt oktatóteremben, s feszülten figyelik az elő­adót, aki éppen a közlekedési rendszabályok alapelemeivel foglalkozik. Kocsis Attila mögött tábla, színes ábrák­kal, keze ügyében szemléltető eszközök Stoplámpa, átjelzé­sek, persze, kicsinyített vál­tozatban ... Hosszú évek után, az MHSZ hatvani szer­vezete ismét gépjárművezető tanfolyamot indított, hogy — Szabó Sándor titkár szava! - val élve — társadalmi igényi elégítsen ki. Akik itt van­nak, valóban a társadalom különböző rétegeiből regrutá- lódtak, s még csak nem is hatvaniak valamennyien. De vajon miért akarnak autóvezetői jogosítványt sze­rezni? □ □ n Széles mosollyal, piros ru­hában, fiatalságát lobogtatva ül mellém beszélgetni Fehér Katalin. Adminisztrátor a távközlésnél, emellett estén­ként kisegít a Fegyveres Érők Klubjában. — Csak így lehet összeka­parni a Wartburgra valót! — jegyzi meg, amikor egész na­pos elfoglaltságára célzok. — Egyébként anyuék szintén emiatt akartak visszatartani a tanfolyamtól. Mondjam azt, hogy félig titokban kezdtem hozzá? Mert ez az — Mit jelez az András kereszt. .. ? (Foto: Burányi Károly) szövetkezet, amelynek egyik szervezője, ellenőre: az Tú­rán van. Szemüvege mögül előbb gyanakodva néz rám, aztán megbarátkozik a gon­dolattal, hogy interjúalany lett. — Nekünk évek óta van ugyan kocsink, de eddig csak a* férjem vezetett — mondja Balogh Józsefné. — No, en szívesen ráhagynám továbbra is ezt'a tisztet, ilyen'tekin­tetben nem óhajtom túlzot­tan az egyenjogúságot! Más tényezők játszottak közre, hogy most vezetni tanulok. A galgahévizi területen nyolc község takarékossági mozgal­mának szervező munkája há­rul rám évek óta. Sajnos, ezen a tájon igen rossz a közlekedés. Számtalanszor előfordult, hogy fél órás munka miatt fél napot vesz­tegettem tétlenül valamelyik faluban, míg végre buszra szánhattam. Ráment a na­az álom, ebben egyeztünk meg a feleségemmel.., Hogy ranglépcső lenne a kocsi? Lehet, vannak, akik annak érzik. S mondják: státusz­szimbólum! Az én vélemé­nyem ezzel szemben az, hogy mindenkinek az emberi ma­gatartása, erkölcsisége, a tár­sadalomhoz való jó kapcso­lata adja meg az igazi stá­tuszát. Ennél biztosabb ran­got én nem ismerek! □ □ □ Vége a cigarettaszünetnek. Lezajlik a foglalkozás máso­dik fele is. Kik szedelőzköd- nek, kik még jegyzetelnek füzeteikbe. Az oktató utolsó mondatai azonban ismét csen­det parancsolnak a társaság­ra: — Kérem, nagyon komo­lyan, felelősséggel tekintsék az eddigi anyagot. Forgassák a könyvet otthon is, mert jö­vő héten már volán mögé igazság! Persze, nehéz arra válaszolni, miért akarok jo­gosítványt, autót? Kicsit ta­lán divatból, de még inkább azért, hogy minden közelebb essen hozzám. Ha sikerrel le­vizsgázom, s összejön a ko­csi ára is, szabad időmet az utazásra szánom. Autóval hétvégeken könnyen eljut az ember az ország legrejtettebb zugába is. Vonattal ez nem megy. □ □ □ Vér János a hatvani költ- ■ségvetési üzemből jelentke­zett „úrvezetőnek”. Megfon­tolt, higgadt szavai azonban más igényt sugároznak. — A ma emberének szük­sége van arra, hogy a körü­lötte levő legegyszerűbb esz­közöket uralja. Értenie kell a gépkocsihoz is! Vélemé­nyem szerint ez lassan olyan tudás lesz, ahogyan például ír. olvas és számol valaki.. Azt szeretném még az egész­hez hozzáfűzni, hogy az éle­tünk a világban túl rövid, de nagyon sok az út, amin vé­gig kell mennünk. Ebien se­gítőtárs a gépkocsi! □ □ □ Szülei Hatvanban élnek, ö maga Zsámbokon, ahol a férj gyógyszerész. De a takarék­pom ... Egyébként, hogy mennyire munkaeszköznek tekinti férjem a kocsit, jel­lemző, még jóformán ki sem mozdultunk vele ebből a kör­zetből. Szüléimhez, Hatvan­ba járunk leggyakrabban. Talán az idén lesz egy bul­gáriai kirándulás! Most sike­rült a szabadságot egyeztet­ni, s Botond fiunk is akko­ra, hogy nyugodtan magunk­kal vihetjük.... □ □ □ Szakmája: vegyész. Beosz­tása: piackutató az apci Qualitál értékesítési osztá­lyán. S Vécsi Barnabás sza­vai jól illeszkednek az idáig lejegyzett sorokhoz, — Akkor eredmények egy piackutató munkája, ha gya­kori, szoros kapcsolatban van a vevőkkel! Ezzel már meg is mondtam a lényeget... Az egyelőre nem megy, hogy minden piackutatónak kocsit vegyen a cég, de akinek van sajátja, bátran használhatja, kollektív szerződés szerint is jár érte a kilométerpénz. Ezért döntöttünk úgy, hogy autót veszünk. Természetesen magáncélra is fut majd az a jármű, különösen hétvégeken. Már gyűlik rá a pénz. Zsiguli ülnek! Ott pedig már nincsen pardon.,. Moldvay Győző T T { Megjelenik \ i .I1KVUM1» ÍSZEIIEe! ♦ , • ♦ 4 L szama 4 A magyar iskolarendszer összehasonlító értékelése A nevelési-tanítási ered­mények értékelésére Nem­zetközi Pedagógiai Társaság alakult, (angol elnevezésé­nek rövidítése 1EA). Tizen­kilenc ország pedagógiai in­tézetével — közöttük a Ma­gyar Országos Pedagógiai Intézettel egvüttműködve — vállalta a tanulók teljesít­ményének nemzetközi össze­hasonlítását és ennek alap­ján az országok iskolarend­szerének hatékonysági elem­zését. Az Országos Pedagó­giai Intézetben elkészült a hazai eredményeket összege­ző ku itás: beszámoló, és az IEA központja kiadta a nemzetközi adatokat értéke­lő tanulmánysorozat első kötetét. A nemzetközi számító- központban az egye- orsza­0JÉÉÉ£Éí a»73. június «0., szerda gok tanulóinak eredményei­ből kiszámították az orszá­gos átlagokat, ezeket rang­sorolva megtudhatjuk, hogy a magyar tanulók eredmé­nyei miként viszonyulnak más, fejlett országok tanú lóihoz. .A tízesztendős diá­kok csoportjában a magyar gyermekek a természettu­dományban közepes minősí­tést kaptak, az országok kö zötti rangsorban már a ki lencedik helyen szerepelünk, és ez a teljesítmény bizony igen gyenge. Ennél is rosz- szabb a helyzet az olvasás- gyorsaság területén, amely­ben a magyar kisdiákok tel jesítménye a vizsgált or szágok között a legrosszabb A 14 esztendősök kategóriá­jában a természettudomá­nyos oktatás hazai szem pontból igen jónak minősít­hető, ezt bizonyítják a tel iítmények is: Magyaror zág a második helyen sze­repel, és csak Japán előzi tneft- --------­------­„ Sohasem ismertük a gaz­dagok könnyű életét és a gondtalan kényelmet. Sok­szor szorongatott bennünket a szegénység. Egyszerű sor­ból származunk, egyszerű emberek vagyunk. Ha nem vádoltak volna meg azzal, hogy gonosztevők vagyunk, ugyanolyan egyszerűen él­hettük volna le életünket, mint mások, mindenki szá­mára ismeretlenül, azokat kivéve, akiknek életútja a miénket keresztezi.” Ethel és Julius síralomházból írott le­velének e szavaival kezdő­dik Fritz Fabian osztrák kommunista publicista cikke a Volksstimmé-ben, amely­ben a 20 esztendővel ezelőtt, 19,13. június 20-án ártatlanul kivégzett Rosenberg házas­párra emlékezik. Mindketten a New-York-i Lower East Side negyedben nőttek fel az USA-ba beván­dorolt .szegény családok gyer­mekeként. Ethel és Julius egy szak- szervezeti rendezvényen is­merte meg egymást. Ethel, .akinek kellemes hangja volt, fellépett ezen a rendezvé­nyen, ám nagy lámpalázzal küzdött. Julius azt javasolta, hogy először egy üres szobá­ban egyedül neki énekeljen. A fiatalember ekkor a főis­kolára járt, éppen a vizsgái­ra készült. Három nappal azelőtt házasodtak össze, hogy Julius megkapta az elektromérnöki diplomáját. Esküvői fényképre azonban már nem volt pénzük. Mind­ez 1937-ben volt... Spanyol- országban tombolt a polgár- háború, Németországban és Olaszországban a fasizmus tobzódott. Azán kitört a háború. Jú­liust a kormány alkalmazta A nyomorúságos évek után végre új lakásba költözhettek, berendezkedhettek. 1944-ben megszületett első gyermekük, 1043-ban a második, liiwben Nemcsak évente egyszer, az öregek napján... TÜL A HATVANON, sok mindent másképpen lát az ember. így szokás megfogal­mazni : az egész életen át végzett munka után, jól meg­érdemelt pihenését élvezi. De ez a jól megérdemelt pihenés nem is olyan egyértelmű, nem is élvezet mindig otthon maradni a négy fal között. Különösen nem azoknak, akik a hetven, nyolcvan felé ballagva, sokszor betegek, akikre sokszor nem nyit aj­tót a család, mert vagy nincs, vagy régen elköltöztek, s a kötelező gyermeki hála sem hozza őket vissza a szülői házba. Róluk lesz most szó. Róluk, akik végigkínlódták a második háborút, akik ak­kor voltak erejük teljében, amikor a legnehezebb mun­ka várt az emberekre... ★ Ki tudja, miért választot­ták pont az őszi heteket az öregek napjának megrende­zésére mindenütt? Talán azért, mert az ősz vigaszta­lanul az elmúlásra emlékez­teti az embert, s mert az esős, hideg órákban minden­kinek eszébe jut, hogy fe­lette is elszállnak az évek, s gyorsan jóvá szeretné tenni létező és nem létező mulasz­tásait az öregekkel szemben? Hogy mi volt az indíték, most már talán nem is fon­tos. A lényeges, hogy van ilyen. Évente egyszer min­den gyárban, hivatalban, ter­melőszövetkezetben meghív­ják az öregeket. A régi dol­gozókat. Köszöntik őket, vi­rágokat adnak át, s megpró­bálnak’ beszámolni arról, ho­gyan folyik az élet — im­már nélkülük. Megvendége­lik uzsonnával, ebéddel, né­hol előkerül a cigányzenekar, s az öregek visszaálmodva a fiatalságukat, nótáznak. ★ De hát ez csak egyetlen nap. S az öregeknek nem­csak az év egyetlen napján kell a törődés. A mi me­gyénkben az 1970-es nép- számlálás szerint a lakosok 18,8 százaléka hatvan esz­tendőn felüli volt* Ismerve azt a számot, amellyel a népszaporulatban egyáltalán nem dicsekedhetünk, kiderül, ez a szám növekedőben van. Nem volt tehát értelmetlen munka, hogy száz ember eb­ből a megyebői heteken át azt kereste, kutatta, hogyan élnek az öregek. Mit lehetne tenni, hogy ne csak évente egyszer, az öregek napján érezzék, hogy emlékszünk még az ő munkájukra is. ★ A KORMÁNY, a hivatalos szervek esztendők óta kere­sik a megoldást a kis nyug­díjasok, járadékosok élet­színvonalának emelésére. Kü­lönböző rendelkezések, mun­kalehetőségek nyugdíj pótlás­ra, a nyugdíjrendszer át, meg átdolgozásával némi emelés, ez volt az állam ré­széről. A tsz-ek igyekeznek évente anyagi segítséget ad­ni, megművelik a háztáji te­rületet, tüzelőt adnak a leg­elesettebbeknek. Mindez együtt hozott is némi javu­lást, bár attól még távol ál­lunk, hogy azoknak, akik ti­zenöt, sőt, húsz évvel ezelőtt mentek nyugdíjba, vagy het­venéves korukban járadékra, egészében rendezzük az éle­tét. ★ Az anyagi rendezés külön­ben, is csak az egyik oldala a gondoskodásnak. Egy bizo­nyos koron túl, mindenkinek szüksége van segítségre. Még annak is, akinek több a pén­ze. S ez a segítség már nem csak, sőt, nem is pénzkér­dés. Hogy rányitják-e vala­kire az ajtót, aki egész nap sem tud elmozdulni az ágy­ból, az már emberi gondol­kodás kérdése. Tudunk valamit tenni ezért is? Igen. Hivatásos és nem hi­vatásos gondozónők járják a várost, néhol a falut. Egy pohár vizet adnak a szomja- zónak, meleg levest visznek, beadják a gyógyszert, meg­igazítják az öregek feje alját, kitakarítják a szobákat. Hi­vatásból összesen öten fog­lalkoznak ezzel. Nem hiva­tásból, csupán emberségből jóval többen. Üttörőlányok- tól kezdve magabíró örege­kig, minden korosztályból akad segítő. Számon sem tartják őket, csak azok, akik­nek a magányát enyhítették. ★ KÖNNYEBB VALAMIVEL a helyzetük azoknak, akik még „járóképesek”. Az ő szá­mukra teremtődött az „öre­gek napközi otthona”. Ahány van a megyében, szinte any- nyi a történetük. Hatvanban egy magányos öreg házaspár felajánlotta a lakását, csi­náljanak belőle napközi ott­hont az öregeknek, a magá­nosoknak. Cserébe csupán két helyet kertek közöttük. Füzesabonyban ősrégi épüle­tet alakítoUan át, mindenki adott hozzá valamit. Most * már újat akarnak építeni. A község vallalta magára a ter­het. Ott már modernebb, szebb lesz, mosodával felsze­relve is. mert azt is vállal­ják majd, hogy az öregek beviszik csekélyke holmiju­kat, s tisztán vasalva vihetik majd haza. Jelenleg a megye 28 községében gondoskodnak ilyen intézményesen az öre­gekről. S több mint hatszúz öreg talál így társakra. Tizennyolc ilyen otthon lé­tesítésére, berendezésére lenne még pénz. Attól függ, megszervezésük, hogy hol és mikor kapnak helyiséget hozzá. * Egy, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által, Eger­ben szervezett tájértekezle­ten, Fejér megye küldötte így beszélt: gazdag tapaszta­latokra tettek szert a Heves megyeiek az öregekkel való foglalkozásban. Hazatérve, náluk is kamatoztatják eze­ket a hasznos tapasztalato­kat. Mi tagadás, büszkeséggel lehet ilyet hallani. Ezek sze­rint valamivel többet tettünk ebben a megyében az örege­kért? Biztos igaz, de meny­nyi minden van még hátra? A nyugdíjasok háza, ami még mindig csak távlati tervek­ben szerepel. Több és mo­dernebb szociális otthon, mely szintén csak tervekben szerepelhet, hiszen a költ­ségvetésnek határai vannak. De van, amihez nem kell több pénz, A GONDOSKODÁS kiter­jesztése mindenkire. Hogy ne legyen olyan ember, akire alig-alig nyitnak ajtót, hogy ne legyen egyetlen egy öreg sem, aki keserűen kérdezhe­ti : hát ezért dolgoztam any- nyit... Deák Rózsi Ethel és Julius azonban sok minden meg­változott. Németország és Ja­pán vereségével az USA és a Szovjetunió szövetsége széthullott, megkezdődött a hidegháború korszaka. Foko­zódott a baloldaliak üldözé­se — a kommunistáktól kezdve egészen a liberális ér­telmiségiekig. A tömegkom­munikációs eszközök, ame­lyek a háború alatt szovjet­barát hangot ütöttek meg, most antikommunizmust és hisztérikus sovinizmust ter­jesztettek. A Pentagon ab­ban a hitben ringatva magát, hogy egyedül az ő birtokában van az atombomba, a lokális háborúk és a „megelőző csa­pások” elméletét hirdette. 1950. június 25-én Koreában kitört az első lokális háború. A háborús hangulat fokozása érdekében sürgősen „moszk­vai zsoldban álló kémeket” kellett keresni, Truman ugyanis azt hirdette, hogy az amerikai atomiölényt a Szovjetunió csak kémek igénybevételével tudja meg­törni. Négy héttel később Ethel és Julius Rosenberget letartóztatták. A letartóztatás előtörténete szerfölött különös: az FBI felfigyelt egy bizonyos Harry Gold nevű technikusra, aki „bevallotta”, hogy kémke­dett. Neki azonban nem esett bántódása. Az amerikai Leg­felsőbb Bíróság állásfoglalá­sa szerint ugyanis egy bűncse­lekmény gyanúsítottjai nem büntethetők, ha „mint tanúk, őszintén beváltanak min­dent”; Goidnak tehát tanú­ként valaki mást kellett be­mártania, hogy büntetés nélkül megússza. David Greenglasst nevezte meg bűntársául. David Greenglass Ethel Rosenber fivére volt, A gyenge jellemű fiatalem­ber a háború idején a Los Alamos-i atomközpontban szolgált. Az FBI kiásta, hogy ott uránt lopott, azt azonban sohasem sikerült kideríteni, tudta-e értékesíteni. Green­glass mindenesetre jó fogás volt az FBI-nek. Meg­kérdezték Goldot, isme­ri-e Greenglasst. Gold nem ismerte. Ekkor fény­képekkel, életrajzi ada­tokkal segítették működésbe lépni az emlékezetét, és Gold aki kényszerűek zetben volt, végre mindenre „vissza tu­dott emlékezni”. Greenglass- re került a sor: ő is csak úgy menthette meg magát, ha valaki mást denunciál. Kis vonakodás után sógorát és nővérét nevezte meg. Azt vallotta az FBI-nek, hogy Los Alamos-ban emlékezet­ből lerajzolta egy atombom­ba belső szerkezetét, a raj­zot aztán Julius — az igazi felbújtó — mikrofilmre vet­te. Állítólag ezt az anyagot adták át Goidnak. Az egész olyan nyilvánvaló dajkame­se volt, hogy a tárgyalás so­rán az államügyész óvako­dott attól, hogy atomtudóso­kat is tanúnak állítson. Ho­gyan is rajzolhatta volna le emlékezetből az atombomba bonyolult belső szerkezetét egy olyan valaki, aki soha­sem tanult fizikát?! Most Rosenbergéken volt a sor, hogy mint tanúk vala­ki mást denunciáljanak. Az FBI-nek és a hátérben álló manipulálóknak jól jött vol­na, ha a népet megijeszthetik a „moszkvai zsoldban álló ügynökök” hosszú névsorá­val. Ám a Rosenberg házas­pár nem úgy cselekedett, ahogyan az FBI várta. Jól­lehet tudták, hogy ezaei az életüket kockáztatják, ki­tartottak ártatlanságuk mel­lett, ennélfogva tehát egyet­len bűntársat sem tudtak megnevezni. A per végén hamis bizo­nyítékok alapjan az esküd­tek bűnösnek mondták ki őket, és 1951. április 5-én a bíró kihirdette az ítéletet: villamosszék általi halál. A házaspárt a Sing Sing fegy- ház siralomházába vitték. A bírósági tárgyalás és az ítélet óriási felháborodást váltott ki. Világszerte tilta­kozó tüntetéseket rendeztek, pénzt gyűjtöttek a védelemre, segélyakciókat szerveztek a Rosenberg házaspár gyerme­kei érdekében. Vezető tudó­sok, filozófusok, írók tilta­koztak a nyilvánvaló justiz- mord ellen. Az USA Legfel­sőbb Bírósága ennek ellenére 1952 novemberében végleg elutasította a per újrafelvé- telét, noha az ügyvédek köz­ben új tényekkel bizonyítot­ták védenceik ártatlanságát. Az elnökhöz Intézett utol­só beadványukban Ethel és Julius a következőket írták a síralomházból: „A közvéle­mény előtt úgy állítottak be minket, mintha sikerült vol­na ránk bizonyítani az ösz- szesküvést. Tudjuk: ha elfo­gadjuk az ítéletet, ha beis­merő vallomást teszünk, ha megbánást színlelünk, lehe­tőség nyílik arra, hogy eny­hítsék az ítéletet. Ám ez az út számunkar járhatatlan. Ártatlanok vagyunk. aho­gyan letartóztatásunk napjá­tól kezdve valljuk. Ez a szín­tiszta igazság. Ha ezt az igaz­ságot megtagadnánk, ez azt jelentené, hogy még az olyan megfizethetetlen ajándékért is, mint az élet, túl maga árat fizetnénk. Mivel eg' ily módon megvásárolt élete nem tudnánk méltósággal óf önbecsülésünk megőrzéseve leélni.” Zahemszky Lásilo

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom