Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-13 / 110. szám

A világ

legrégibb

fogyókúrája

Olaszországban a közelmúltban jelent meg Gale- nusnak, a gladiátorok „diétás szakorvosának” könyve „Fogyókúra” címen.

Galenus — mielőtt Rómába költözött volna, ahol Marcus Aurelius háziorvosa lett — szülővárosában a gladiátorok kezelőorvosa volt.

A könyv szerzője azt vizsgálja, hogy az egyes ételféleségek milyen hatást gyakorolnak (hígítják-e vagy éppen sűrítik” az emberi test négy legfontosabb nedvének, a vérnek, epének, víznek és a szekréciós mirigyek által kiválasztott nedvek alakulására. Ennek alapján megállapítja, hogy javasoltak a zöldségfélék: fokhagyma, hagyma, póréhagyma, zeller, petrezselyem, káposzta — mindez lehetőleg nyersen, ecettel ízesítve, olaj nélkül.

Galenus határozottan tiltja a liszttartalmú ételeket, elsősorban a kenyeret. De nem javasolja az alábbiakat sem: répa, gomba, bab, borsó. Halat és vadhúst tetszés szerinti mennyiségben lehet enni (csigát és kagylót nem). „Általában bátran fo-. gyasztható minden olyan állatnak a húsa, amelyik sokat mozog és tiszta levegőn él, ellentétben a lassú mozgású és szennyezett környezetben élő állatok húsával” — mondja Galenus.

Az ülő életmódot folytatóknak sok számyashúst javasol a szerző. A gyümölcsök közül semmiféle káros hatással nem jár az úgynevezett lágy gyümölcsök (szeder, szilva, cseresznye és füge) fogyasztása. Mindenképpen ajánlatosabb a száraz (fehér) bor fogyasztása.

Nem hátrány a balkezessé]]

Felmérés az NSZK-ban

Ismeretlen

remekmű

Kereken 3 millió balkezes van a Német Szövetségi Köztársaságban. Híres sorstársaikhoz, Napóleonhoz, Charlie Chaplinhez és Marilyn Monroe-hoz hasonlóan hiába harcolnak „a jobbkezesek világa” ellen, akár a cigarettaautomata pénzbedobó nyílásáról, akár a telefqnfülke hallgatójáról, akár a vendéglői asztalon levő késről van szó —, egészen bizonyosan jobb oldalt van és a balkezesektől szinte akrobatikus mutatványokat követel.

Vannak azonban kivételek. A Medizin Heute című orvosi lap beszámolója szerint bizonyos ipari tevékenységek számára kifejezetten keresik a balkezeseket, nem csupán a varrógép felépítése rájuk szabott, hanem az írógépen is bal oldalt találhatók a leggyakrabban használt betűk. Egyes sportágakban — például a teniszben vagy a vívásban —, a balkezesség nem lebecsülendő előnyt jelent a jobbkezes ellenféllel szemben.

Ha egy balkezest arra kényszerítenek, hogy agyának irányító tendenciája ellenére a jobb kezét használja írásra, akkor a legújabb kutatások szerint beszédgátoltság, tehát dadogás jöhet létre és egyúttal kedvező helyzet mindenfajta lelki és testi zavar számára. Az orvosok tehát a következőt tanácsolják: „Mielőtt a gyermeket jobb kezének használatára kényszerítenénk, kérjük ki a szakpszichológus tanácsát A szülők és tanárok aligha követhetnek el hibát, ha a balkezes gyermeket ebben a tekintetben szabadjára engedik.”

Olasz művészettörténészek egy toscanai birtokon ismeretlen festőtől származó képre bukkantak. A festmény felkeltette Mario Panepucci professzor érdeklődését. A vászon alapos tanulmányozása után a tudós arra a következtetésre jutott, hogy az a XVI. századi zseniális velencei festő, Tizian ecsetjétől származik, a kép egy akkor népszerű témát: Bacchus lakomáját ábrázolja bacchánsnőkkel és nimfákkal.

Tizian „Bacchanália” című képe jól ismert. A művész 1523-ban festette a ferrarai herceg számára, jelenleg a madridi Prado múzeumban látható. A most előkerült festmény nem másolat, hanem a madridi kép témájának egy variációja, és a tudós elemzése szerint az ismert eredetinél hét évvel később keletkezett. Az olasz közvélemény arra hívja fel a kormányt, hogy ezt az értékes alkotást őrizze meg Olaszországnak, tiltsa meg eladását külföldre.

Efpy ■»»«■gy«* tordif^

B^etdfi-sircsSiiiffejmca

Alekszandr Gerskovics, a moszkvai művészettörténeti intézet fömunkatársa, a müvészeítudományok kandidá u- sa. Lakása falán magyar festők művei: reprodukció. Dolgozószobájának könyvespolcain magyar írók alkotásai. ,

— Első élményein Magyarországról — háborús élmény. Tizenkilenc éves voltam, tiszt a szovjet hadsei égben, részt vettem Magyarország felszabadításában. Hadosztályunk Szolnokon harcolt, a gyalogság, amelynek tagja voltam kelt át először a Tiszán. Másfél évig tartózkodtam Magyarországon. Fél évig a hadműveletekben vettem részt, majd egy évig a hadtest lapjának voltam a munkatársa. Másfél év alatt módom volt rá, hogy a magyar nyelvvel ismerkedjem, de bevallom, akkor még nem gondoltam arra, hogy magyar drámák, prózai művek fordítója leszek. Amikor visszakerültem Moszkvába, azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy angolul tanulok. Az idegen nyelvű főiskolán mégis a magyar szakra kerültem, úgy éreztem, a magyar nyelvet már valamelyest ismerem, ezért határoztam így. Itt kezdtem rendszeresen foglalkozni a magyar irodalommal, és ugyanakkor befejeztem a háború ideje alatt félbeszakított tanulmányaimat is, »Gorkijról elnevezett irodalmi intézetben. Négy éven keresztül ismerkedtem a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal. Diplomamunkámat 1949-ben védtem meg, a dolgozat témája ez volt: Puskin művei Magyarországon. A Novij Mir című irodalmi folyóiratban jelent meg. Ez volt az első munkám, amit publikáltak. — Az elmúlt 23 év alatt lefordítottam sok magyar regényt, színdarabot, novellát. Első munkáim a magyar klasszikusok voltak. Vörösmarty, Csongor és Tündéje, Móricz Zsigmond Űri muri című munkája, Jókai A kőszívű ember fiai című alkotása. Én írtam az első külföldi monográfiát Katonáról, a nagy drámaköltőről. Végül is mintegy 50 magyar drámát fordítottam orosz nyelvre, a többi között Petőfi egyetlen színpadi művét, a Tigris és hiénát is.

Az évek során sűrűn ellátogattam Magyarországra.

„Budapest színházi élete” címmel jelent meg munkám, majd Fábri Zoltán filmrendezőről írtam könyvet. S nemrég Petőfi Sándorról.

Alekszandr Gerskovics dolgozószobájának egyik sarka Petőfi-archívum.

— Húsz éve gyűjtöm a Petőfi-archívum anyagát. Petőfi verseit, költeményeit jól ismerik a Szovjetunióban, de nem ismerik a költőt, az embert. Hiszem, hogy nemcsak a magyar irodalomnak, hanem a világirodalomnak is kevés olyan alakja van, mint Petőfi, akinél a költői és emberi magatartás teljesen azonos. Húsz éve járom az antikváriumokat, levelezek magyar barátaimmal, s ma már azt hiszem, kijelenthetem, minden Petőfi-munka, minden kiadásban, az elmúlt századtól kezdődően, birtokomban van, és archívumomban feltalálható a világ minden részén megjelent Petőfire vonatkozó monográfia, visszaemlékezés, adat és fényképmásolat is. Egyébként, ha már Petőfiről van szó, Petőfi Sándor kitűnő drámaíró is volt, nemcsak költő. Amikor Tigris és hiéna című színdarabját fordítottam, akkor éreztem ezt. Ha mi Puskint nemcsak mint; költőt értékeljük, hanem mint az Anyegin, vagy mint a Borisz Godunov és más dráma szerzőjét, akkor Petőfi írói; arcképe is csak úgy válhat teljessé, ha megismerkedünk < vele, mint színpadi szerzővel is. Egyébként nemrég jelent > meg a moszkvai Isskusztvo kiadó gondozásában erről a té-; máról egy könyvem, Petőfi drámai színháza címmel.

— Jelenleg min dolgozik? \

— Reprezentatív kiállítást rendezünk és meg-1 jelentetjük Petőfi válogatott költeményeit. Én írtam a kö- 5 tét előszavát, és részt veszek a kiállítás előkészítésében is. '

H. Barta Lajos j

B

ár némelyek, különösebben a modernebb gondolkozók, ezek a kielégíthetetlen konyhabírálók, szakácsművészek, a családi estélyek főfelügyelői elítélik a 'batyubált, mint valamely őskorból maradott vallási babonát, amelyért nem lehet senkit felelősségre vonni, ahol nem lehet az összes szakácsnőket megszerelmesedéssel vádolni, ahol nincs alkalmas helyzet arra, hogy a háziasszonyt zavarba hozzák egy-egy mondanivalójuk- \kal, amelyet valamely étel felől ejtenek el, mondom, bár némelyek különösen a pénztelenebb és így a kellő hozzájárulásban akadályo- zottabb vendégek közül elítélik a batyubált — én a magam részéről az öreg Mezőssy Lászlóval tartok (aki pedig elég úriember volt a maga idejében), hogy a szíves vendégfogadáshoz, a vendégszeretethez, a vendégeskedéshez magának a vendégnek is hozzá kell járulni a kölcsönösség elve alapján.

Mezőssy László, mint hegyaljai szőlőbirtokoshoz illik: minden látogatása alkalmával egy-két palack valódi tokaji borral kedveskedett a háziaknak. Természetes, hogy olyankor, midőn batyubálra volt hivatalos az öreg. űr, megduplázta, sőt megháromszorozta palackjai számát. Volt olyan időszak, amikor valódi, őstermelésből való tokaji bort csak azokon a batyubálokon lehetett inni, ahová Mezőssy László hivatalos volt, ahová „hozzájárulását” előre elküldte.

De mások is igyekeztek kitenni magukért a batyubálak, a modern pikrykek sikeréért, amikor bizonyos fantáziával kezelték a dolgokat, nem a hentesnél vették meg a sódart, hanem az otthoni kamrában a legjavából akasztották le a rúdról, amelyet a batyubál előtt elküldöttek a maguk nevében. Amikor a bálon a sódar felKrúdy Gyula:

A batyubál igaz története

vágására került a sor, amúgy is tudta mindenki, hogy ki küldte a ritka hozzájárulást a batyubál vendégeinek.

J

elentősebben munkába állottak az asszonyok (különösen azok a mamák, akiknek a báty ubálon leánykájuk, vagy legényfiuk is táncolt), hogy a hideg pecsenyék jól sikerüljenek.

Természetesen nem egy napig tartó megbeszélés alatt dőlt el, hogy ki mivel járuljon hozzá a batyubálhoz.

Végeredményében mindenki tejen hizlalt kappant, gyenge malacpecsenyét, vagy ugyancsak tejen hizlalt borjúkotlettet szeretett volna küldeni, mert ebben érezte magát a legerősebbnek. Hadd beszéljenek még egy esztendő múlva is arról a hideg pulykapecsenyéről, különösen a melle részéről, amelyhez hajnaltájban apró, de megfelelő erejű, egy harapásnyira való savanyított paprikát szolgáltak ...

Hadd beszéljenek arról a hering- salátáról, amelyre ugyancsak reggel felé került a sor és felejthetetlenül tudták készíteni Zomborban, általában a Bácskában, ahol bőséges italozások után kellett rendbehozni a batyubál résztvevőinek gyomrát.

De voltak a batyubáloknak vendégei (és támogatói), akik évről évre mindig a maguk specialitását küldték, ^ amelyhez természetesen napokig készülődtek otthonukban, amíg azt megfelelően előkészítették, hogy szégyent ne valljanak vele.

imß

fv

Alsó-Dabason például, ahol a Közbirtokossági Kaszinóban minden esztendőben legelsőrangú eseménynek számít a batyubál, élt egy magános, özvegy úriasszonyság (dabasi Halászná), akinek specialitása volt a hideg angol húsok készítése, amelyekről az angol regényekben (a Pick-wick-ben) annyiszor említés történik. Idős asz- szonyság létére nem restellt a fővárosba (sőt a legenda szerint Bécsbe) utazni a megfelelő marhahúsok kiválasztására, amikor a batyubál napja közelgett Alsó- Dabason. Tulajdonképpen az 6 főztjéből tudták meg a helybeliek és környékbeliek, hogy miért rajongtak Dickens-Boz és regényalakja a hideg böftökért és egyéb marhahúsbeli finomságokért. Dabasi Halászné hideg marhapecsenyéinek nemcsak az „alföldi vadászok”, de a fővárosi gavallérok körében is híre volt, akik mindenféle kosarakkal megrakodva mentek vonaton a dabasi batyubálra. Csak Vay Sándor gróf vitt élelmiszeres kosár helyett egy doboz szivart, amelyet a legjobb helyről, az óbudai dohánygyárból szerzett be. Tudniillik: férfiruhás nő volt szegény, ezért nem tudott főzni.

I

smétlem, a batyubál arról volt nevezetes, hogy ott még jobban lehetett enni, mint akár a lakodalomban, mert minden hozzájáruló ki akart tenni magáért, csak az ő főztjéről beszéljenek a bál után. Még az országúti szürke madárkák is, amelyek a hazafelé tartó szánkók után mennek a hóban és hangos füttyentéssel azt keresik, mit hullajtottak el az utazók és lovaik.

Az igazában való háziasszony, szegény, maga alig juthatott szóhoz az éjfél után főzött káposztalevesével, mert volt a meghívottak között egy barátnő, aki a töltött káposztának volt a mesternője, amelyet már egy héttel előbb főzött meg és hidegen tartott a batyubálra. Hogy vegye fel a versenyt a reggeli káposztaleves a kitáncolt gyomroknál a valódi töltött káposztával? Volt, aki lúdmá- jaknak (sőt érdekesebb: kacsamájaknak) volt a barátnője és ezzel lépett akcióba a batyubál érdekében. Voltak kitűnő halismerők, akik a tiszai kecsegét hideg állapotában úgy küldték előre a bálba, hogy a háziasszonynak be kellett látni; minden fáradozása meddő, hogy barátnőivel felvehesse a versenyt.

A

z volt az igazi batyubálnak

a varázsa, hogy mindenki azt küldte ételeiből az összejövetelre, amely ételt legjobban tudott. Még a fiatalasszonyok, lányok is kirukkoltak a maguk receptjeivel, tortáival egyéb csemegékkel, de hol voltak ezek a komoly sombefőttek a dióbefőttek mellett, amelyeket azok a mamák küldtek névjegyükkel, akik a batyubálon akarták férjhezadni leánykájukat?

... Persze a házigazdák is alulmaradtak a batyubálban, mert olyan italokat ők úgysem adhattak, amilyennel a vendégek kedveskedtek. Nem beszélve a hónalj alatt hozott pezsgős palackokról, a ritka pálinkákról. Beretvás úr Alsó-Dabason mindig két hordó borral állított be a szekerén a batyubálba, ahová meghívták. Mezőssy úr akciójáról már elébb szóltunk. De volt olyan úriember is, aki ha batyubálra volt hivatalos, a vasúti restaurációból (ahol az ilyesmi kapható volt), névjegye helyett egy hordó • sört küldött előre, megfelelő rézcsappal és csapossal. A legrégibb, pókhálós, csak nagy betegség esetére eltett pálinkásüvegek is elindultak, hogy az úriember kitegyen magáért. De olyan kunsztot mégse csinált mindenki, mint Kunfalvi István törvényszéki bíró nőtlen korában, amikor a

bor mellé egy egész cigánybandát is elhozott (természetesen saját költségére), a batyubálas házhoz. Ha már itóka van, legyen cigány is kéznél.

... Így versengtek az asszonyokon kívül a gavallérok is egymással, hogy a batyubálat emlékezetessé tegyék. Bizony gyakran több költséggel járt a batyubál a háziaknak és vendégeknek, mint egy igazi bál, de üsse kő, a kocsmában spóroljon az ember, akinek a takarékosságra van hajlama, ne pedig családi körben.

Akivel egy batyubál keretein belül sem tudták megkedveltetni a családi életet, az járhatott holta napjáig nyilvános bálokra, nem fogott a«»on semmi veszedelem. Kiállta a próbát, elfogyasztotta a háziasán készült pompás ételeket, de szakácsnőjüknek nem adta be a derekát.

— Inkább egy borjút küldök a batyubálra, mint a függetlenségemet feláldozzam — mondta Kossuth Laci (az igazi Kossuthok- ból való), újszászi orvos, aki híres agglegény volt a tájon.

És akadtak más agglegények is, akik százszor szívesebben járultak hozzá bármely költséggel a családias összejövetel kiadásaihoz, csak az esetleges házassággal ne ijesztgessék őket. Pedig az egész batyubáli rendszer ebből az egy célból volt kitalálva, megismertetni a magános férfiakat a házias élet örömeivel, elhitetni velük, hogy ha családot alapítanak: egész életükben batyubálban lesz részük. Sokan el is hitték . .. Később kevesebben hitték. Vidéken így ment ki a divatból lassacskán a családi életet idealizáló batyubáli szokás.

M

a már legfeljebb a szegény Pesten tartanak batyubáll, amelyet „piknik”-nek neveznek.

Asszonyka halad a körúton, kis cukorkás, vagy narancsos csomagocskával kezében.

— Hová méltóztatik?

— A barátnőmnél piknik van, odaszántam az apróságot.

Így romlott el a hajdani kövér és egészséges batyubál, mire a városba került.

(Az Újság, 1933. február 2.)