Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-10 / 107. szám

A Megyei Művelődési Központ kínálata: Ismét lesz nyári karnevál — Szabadtéri fotókiállítás — A Mikroszkóp Színpad vendégjátéka — Ifjú fizikusok országos talál­kozója — A Bartók Gyermekszínház Egerben Beszélgetés az íróval Dánielről és a krokodilokról Ma este új magyar drá­mát mutat be az egi'i Gár­donyi Géza Színház. írója, Gosztonyi János, most első alkalommal jelentkezik az egri színpadon. Ilyenkor il­lendő néhány sorban bemu­tatni a szerzőt. Gosztonyi János igazi színházi ember, akj végig­járta a szíriművészet külön­böző állomásait. Színészként kezdte, több mnt egy évti­zedig játszott a Nemzeti Színházban, aztán drama­turg lett, majd rendező, miközben úgy érezte, írnia kell. Most a Thália Színház tagja s a rendezés mellett tanít a Színművészeti Fő­iskolán. ö rendezte többek kozott Fejes Endre nagy si­kerű Rozsdatemetőjét és Hochuth A helytartó című művét is. Első színpadra került drá­mája, a Columbus, Pécsett aratott sikert 1956-ban. Rembrandt című drámáját a Nemzeti Színház mutatta be 1958-ban. Ezt követte az V'. parancsolat, Európa el­rablása, majd a József Atti­láról szóló Tiszta szívvel cí­mű. darab. A Dániel és a krokodilok első változata 1964-ben díjat nyert a mis­kolci drámapályázaton. Ennyit a szerzőről, akivel a Thália Színház rendezői szobájában beszélgettünk. A szerző egy ismert bib­liai legendáról beszél, arról, amelyet oly sokszor feldol­goztak már képzőművészeti alkotásokban. Dánielről, a prófétáról van szó. aki nem akart bálványt imádni és ezért Nabukodonozor király tüzes kemencébe vetette, de a tűz nem égette meg. Dá- rius perzsa király ezután oroszlánokkal próbálkozott, de Dániel túlélte a feneva­dakat is. épségben szaba­dult a halálos veremből. — És a huszadik századi Dániel? — Neki már nehezebb dolga volt. A krokodilokkal kellett' megküzdenie. Igaz, személy szerint Dániel élet­ben maradt, de látnia, ta­pasztalnia kellett, hogy több mint két évtizeddel a hábo­rú után is vannak még kro­kodilok, s bár megvénültek, fogaik meglazultak, de azért egy számukra megfelelő szi­tuációban még mindig ké­pesek tragédiát okozni. — Nevezzük nevén a gye­reket: végső soron a fasiz­mus maradványait veszi cél­ba ez a dráma? — A kérdés sokkal bo- ' nyolultabb. A krokodilok természetesen a fasizmust, , de mondhatom úgy is, hogy ; a mindenkori erőszakot jel­képezik a drámában. Igaz, a mi országunkban ma már nincs társadalmi alapja a fasizmusnak, elvekben ez nem is létezik, de magatar­tásokban, megnyilvánulási formában előfordul. Gondol­juk csak el, hogy elegendő egy rosszul sikerült futball­meccs, vagy egy elvesztett világbajnokság es máris fel­lobbannak a múltat idéző szégyenletes jelszavak. — A krokodilok tehát még ma is itt élnek közöttünk? — Igen. Élnek itt is. Töb­ben vannak, mint gondol­juk. Szerencsére kevés al­kalmuk van arra, hogy „ha­rapjanak”. — És a Dánielek? — űk a mindenkori áldo­zatokat képviselik a drá­mában, De olyan áldozato­mat, akik maguk is felelő­sek sorsuk alakulásáért, hi­szen passzivitásukkal, vagy rosszul értelmezett humaniz­musukkal hozzájárulnak a tragédiához. Tehát nemcsak az utca embere figyeli oly­kor közömbösen az esemé­nyeket, ezt tesszük mi, Dá­Péva Ibolya és Sallós Gábor a dráma egyik jelenetében. szem, hogy művemben fel­lelhető az író és -a rendező keze nyoma is. ★ Szereposztás: Dániel: Sallós Gábor, Já- szai-díjas, László: Kulcsár Imre, Kovács István: Somló Ferenc Jászai-díjas, Eszter: Péva Ibolya, mindenkori krokodilok: Dariday Róbert, Szili János, Bánó Pál, He­gedűs László, Hídvégi Elek, és mi emberek: Csiszár Nándor, Gyarmathy Ferenc, Győri Ernő, Györváry János,' Koroknay Géza, Márffy Ve­ra, Nagy Mari. ifj. Somló Ferenc, M. Szilágyi Lajos. Zenéjét szerezte: Bíró Attila. A díszleteket Wege- vast Róbert, a jelmezeket Gergely István tervezte. Ren­dező: Nyilassy Judit Jászai- díjas m. v. Premier ma este a Gárdo­nyi Géza Színházban. (márkusz) nielek is. Bizonyos cselek­vőképtelenséget tapasztalok. Nem igyekszünk szólni és tenni is valamit a hibák el­len. Olykor azzal áltatjuk magunkat, hogy kevés a lehetőségünk a beleszólásra, vagy a tettekre. Ezzel a drámával többek között azt is szeretném bizonyítani, hogy mindez nem igaz, sok­kal szélesebb a küzdőtér, mint ahogyan gondoljuk. — A dráma 1964-ben nyert díjat, s mégis közel tíz esztendő múltával kapott csak színpadot. Vajon mi­ért? — Erre a kérdésre a szín­házak tudnának igazán vá­laszolni. Én csak annyit mondhatok, hogy ez a drá­ma most is aktuális, hiszen a történetnek lény egében nincsen vége. Csak az író fejezte be, a mondanivaló­ja, a szellemisége tovább él, Legalábbis így hiszem, így remélem. ■— A szövegkönyv élére ezt írta: történik 1945-tól, amíg ez a nemzedék él. Mit jelent ez a mottó? — Azt, hogy emlékeznünk kell a háborúra, az erő­szakra, a borzalmakra még közel három évtized múltá­val is mindaddig, amíg mi, akik átéltük, élűnk. Em­lékezésünk nem könnyes, nem is tapintatos. Hősömet, Dánielt én nem akarom megsajnáltaim, csak azt sze­retném, ha a közönség meg­értené őt s együtt gondol­kodna vele. És nemcsak a múlt időn, hanem a jövőn is. —: Befejezésül önkéntele­nül adódik egy kérdés: Gosztonyi János, a gyakor­lott rendező, hogyan segítet­te az írót? — Mindig hasznára vált egy műnek, ha írója értett a színpadhoz. Nos, itt most fordított a helyzet: én szín­házi ember vagyok, s gon­dolom, ez a körülmény nem ártott irodalmi ambícióm­nak, a drámának sem. Hi­Már hagyomány, hogy a Megyei Művelődési Központ változatos, gazdag nyári prog­ramot állít össze. Az érdeklő­dök az idén sem csalódnak, mert a kínálat valóban szí- nes, ki-ki azt választja, ami legjobban megfelel érdeklő­désének, ízlésének. Július 12. és 15. között ren­dezik meg a vidámságban bő­velkedő. már országszerte is­mertté vált nyári színjátszó karnevált. A két év előttinél is több, rangos csoport neve­zett be. Az egri közönséget szórakoztatja majd műsorá­val a pécsi Bóbita, az egri Harlekin, a győri Arrabona együttes; a tiszaföldvári Bá­nyai Kornél Irodalmi Szín­pad, a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Színpada, a csepeli Utcaszínház, a tata­bányai Bányászszínpad, a gyöngyösi Anonym, az egri Ifjúsági Színpad, valamint a szentesi Horváth Mihály Gimnázium jó nevű együtte­se. Fellépnek az egri várban, a Szépasszony-völgyben, a Népkertben, a strandon, a fagylaltkertben, s természe­tesen a Dobó téren. Érdekes­ség az, hogy a csoportok ma­guk, méghozzá sajátos mó­don gondoskodnak a reklám­ról. Előadás előtti napon megjelennek a helyszíneken, s ötperces blokkokat mutat­nak be műsorukból. Bizonyá­ra sokaknak tetszik majd a karneváli bankó, amelyet er­re az alkalomra hoznak for­galomba. Bankóért vásárol­ható — természetesen a kije­lölt helyeken — ajándék- tárgy. ízes egri bor, vala­mint laci pecsenye. Május 13-án kezdődik az Egri nyár rendezvénysoroza­ta. Ekkor nyitják meg a már közkedveltté vált szabadtéri fotókiállítást a főiskola előt­ti téren. Űjabb alkotásaikkal mutatkoznak be az amatőr fotózás szerelmesei. Május 19-től 27-ig rendezik meg Topor András festőművész kiállítását a Megyei Művelő­dési Központban. Bizonyára sokakat vonz majd az a kiál­lítás is, adnely június 5—17- ig Budapest szobrait mutatja be fotókban, az egri Gárdo­nyi Géza Színház előcsarno­kában. Június 4-én a Mik­roszkóp Színpad látogat Egerbe, s Tiszta vizet a fe­jekbe! címmel mutatja be műsorát. Fellépnek — többek között — Hofi Géza, Pong- rácz Imre, Pécsi Ildikó vala­mint Komlós János. Június 11-én Virágkorzó címmel az Egri Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt az egri sétálóudvarban. A Ma­gyar Néphadsereg Központi Zenei Szakközépiskolájának fúvószenekara szórakoztatja az egrieket június 4-én, 7-én, 8-án és 10-én. Július 7-től 29-ig Szabó Zoltán festőmű­vész gyűjteményes kiállítása várja az érdeklődőket a Gár­donyi Géza Színház előcsar­nokában. Nem csalódnak a könnyű­zene kedvelői sem. Július 17- én az Expressz együttes ad ízelítőt műsorából. A fia­talok tapsolhatnak kedven­ceiknek: Kovács Katinak es Koós Jánosnak. Könnyűzenei estet tartanak az egri sta­dionban augusztus 11-én is Psota Irén, Korda György és a népszerű Corvina együttes közreműködésével. A Megyei Művelődési Központban rendezik meg augusztus 3. és 13-a között a Heves megyei népművészek kiállítását. A Gárdonyi Gé­za Színház előcsarnoka ad otthont augusztus 4-től 20-ig a Derkovits Gyula és Dési Huber István emlékkiállítás­nak. Sokakat vonz valószí-« nűleg a szentendrei éremmű-, vészek bemutatkozása is. Al­kotásaikat augusztus 11-tői 16-ig láthatják az érdeklő­dők a vármúzeum klubjában. Augusztus 18-án az Egri Szimfonikus Zenekar ad ajándékhangversenyt a me­gyei népművelők tiszteleté­re. Ismét Eger városa ad ott­hont az ifjú fizikusok orszá­gos találkozójának, amelyet másodszor rendeznek meg július 24. és 30-a között. Szeptember 9. a gyermekek számára tartogat csemegét. Ekkor ugyanis Brummogó és a dinnye címmel a budapesti Bartók Gyermekszínház mu­tatja be műsorát a Gárdonyi Géza Színházban. (pécsi) A Magyar Rádió rendezésében Nemzetiségi népzenei fesztivál A Magyar Rádió az idén megrendezi a hazánkban élő nemzetiségiek népzenei fesz­tiválját. A Magyar Rádió nemzeti­ségi népzenei fesztiválja ke­retében első alkalommal má­jus 13-án, vasárnap délután Pécsett, a Liszt Ferenc hang- versenyteremben délszláv— német est lesz. Ezen Bara­nya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyék­ből szerepelnek népi éneke­sek, hangszeres szólisták és zenekarok. Egy hét múlva, május 20-án pedig román és szlovák estet tartanak a bé­késcsabai ifjúsági és úttörő- házban. Ezen Békés, Komá­rom és Nógrád megyéből ér­kezett népművészek mutat­ják be tudásuk javát. A mű­sorokat a Magyar Rádió egy héttel később május 26-án, illetve 27-én sugározza. A fesztiválon összesen tíz me­gyéből csaknem 300 000 mű­kedvelő, énekes, muzsikus bizonyítja tehetségét dJF"' 1973. május 10., csütörtök (Befejező rész) Leballagott a Szajnához. A Szajna és a parti épüle­tek könnyű, olykor bágyadt ujjakkal, de mindig meg­érintették. A Szajna most piszkos vizet sodort. A rak­part lépcsőjén keresztben feküdt valaki. Spárga tar­totta a nadrágját. Homlo­kán koszos, széles ragtapasz. Csupasz felsőtestén légy sé­tált a szőrszálak között. Jules Nantes még emléke­zett a harag és lázadás ízé­re, régi, hasonló látványok előtt. Tovább baktatott. A következő rakparti lépcső­soron kényes ruhában úri­kislány szipogott. Diákfiú simogatta a haját, vigaszta­lón és kelletlenül. — Demi lesz. ha megtudják? Jules Nantes elémelyedett a sab­lontól. Mindig ugyanez, ge­nerációkon át? Visszament a körútra. Egy autókerék két centi híján a lábát horzsolta. Összerán- dult. Szégyellte, ha az ön­kontroll kihagyott. Intett egy taxinak. Jobb lesz ott, a ko­csicsődület közepén. Cso­dálkozott, hogy a sofőr cí­met kérdez. S akkor hirte­len bemondta annak a szo­bának a címét. A bejárati üvegfülkében jól ismerték Jules Nantes- ot. Az élemedett tulajdonos- nő csak üdvözölte, mást nem szólt, és mosolygott. Előre Igyekezett, villanyt gyújtott a mélysötét folyosókon. Ott a szobában is felkattintotta a kapcsolót és máris sarkon fordult. Jules Nantes behunyta a szemét, még mielőtt elöntőt te a fény a helyiséget. Sok­szor egymás után tüdőre szívta a kevert szagot. A nyári pincék, a barlangok, a pihenő színházi jelmeztárak és kellékesládák egyesített szagát. Elhatározta, hogy László Anna: Á panoptikumban részleteiben fogadja magá­ba majd a szobát, ha fel­vonja a szemhéját.' Ott ült az asztalnál a há­rom pályatárs. Töretlen-vi- dáman és nagyotakarón. Se szépítés, se torzítás, se hígí­tás nem volt ebben. Henri, Paul és Eugene éppen így ivott az asztalnál. Jules Nantes elgondolta, hogy ha a viaszos mester olyan lett voln, mint a legtöbb, akkor eleve bedugulna a megren­dülés. Ha olyan vásárian, és silányan dolgozott volna, mint a szakmájabeliek. De ebbe a mesterbe beszorult valamennyi a művészből is. Meg tudta markolni a fon­tosat. — Kedves Henri... — mo­tyogta Jules Nantes — és te is Paul és Eugene bará­tom ...! Azok hárman hetykén it­tak. — Nem baj... — szólt Jules Nantes félhangosan — azért én hallom a hangoto­kat. Külön-külön mind a hármatokét. Paul foga kivilágított ne­vető szájából. Eugene ke­resztbe vetett lábában volt valami kackiás Jules Nantes ott állt mind­hármuk ravatalánál. És a sírgödör mellett, amikor le­eresztették a koporsót. Ak­kor* gyászolta őket. De ez már elmúlt. Most nem jött a gyász. Maga nem iszonyo­dott a haláltól. Azután a szakállas ven­déglősre nézett. Éppen enni­valót hozott nekik. Ami azt illeti: nem kötött rossz üz­letet. ök négyen a képeik­kel fizettek az ebédekért. Ám ki ismerte még akkora munkáik pénzértékét? A vendéglős bizalma akkori­ban megrendítő volt. Csak­hogy azóta túlságosan sok­szor emlegették. Végül önmagára fordítot­ta a szemét. Az ablaknak támaszkodott, hűsz-huszon- négy évesen. — Jules Nan­tes — szólította meg az if­jút az öreg. A fiatalember hevesen magyarázott, karja, keze felvilágosító gesztusba lendült. — Ó, Jules Nantes — mosolygott ironikusan az öreg — te valami tárgysze­rűre oktatod barátaidat! Keskeny arcod, ha heves is. mégis tartózkodó. Nem kel­lett volna inkább a belső­ről, a rejlettről beszélni? Megtetted a munkáidban. Mégiscsak kár, hogy ilyen vendéglőszobákban tebelőled hegyi hűs, ész-hűs áradt. Mitől féltél? — Voltak szerelmek is, kalandok is, vad hivatás-vi­ták is, virradatig. És mégis elmaradt olyasmi, ami nem pótolható. Te a kalandért is fésülten nyúltál. Miért nem szólítottad meg a szeriben- jövő ismeretlent: „Chere Mademoiselle...” S felelte volna ö: „Cher Monsieur...” Azzal az éneklő, felfelé íve­lő madár-hangsúllyal, amely­hez csak a mi francia lá­nyaink értenek. Amelyben öröm-készség van, várako­zás és életszeretet. Aztán a legelső kapualjban meg kel­lett volna ölelned. Az igaz, hogy a vitáknak nekifeszül­tél. De kikkel? Barátokkal, legalábbis bemutatott isme­rősökkel. Miért nem léptél oda idegen asztalokhoz, hogy felbolygasd az álmos isme­retleneket?! Én ma már nem támadhatok idegen aszta­loknak! Fürkészve nézte az ifjú arcát. S kérdezgette, hogy az a Jules Nantes azonos-e ővele? Nem lehetett bizton­sággal dönteni. Az arc ma­gában foglalta a teljes ter­vet. Mindazt, pontosan, ami megvalósult azóta. De a test... a szívós, feszes test felelőtlenül ígérgetett. Az el­ernyedés, a bomlás lehetősé­ge is hiányzott a test ter­véből. S most kívánta, hogy fáj­jon a roggyantsága. De nem fájt, mint ahogy Henriék hármasa, a szakállas ven­déglős és a színtér sem. Le­kattintotta a villanykapcso­lót. Vén ostobának nevezte magát, míg botorkált a fo­lyosón. Miféle agyalágyuit kívánság: megrendülés ren­delésre! Ámbár tavaly se először járt itt, s akkor még sikerült. Meghallotta Pierre hang­ját. No lám, vége az egye­temi évnek. Pierre megint itt törekszik összekaparni a jövő esztendőre valót. Ha kell: öt nyelven magyaráz a turistáknak. Jules Nantes eddig elkerülte az éhes sze­mű külföldieket. Most be­tért abba a szobába, ahová Pierre hangja hívta. Meg­húzódott hátul, a félsötét­ben, a csoport észre sem vette. Pierre duzzadó gyönyörű­séggel mesélte a Mont­martre történetét. Negyedik nyáron meséli. — Latin fiam! — becsül­te meg magában Jules Nan­tes. Ez a latinok adománya, e zaz évelő örömképesseg. Miért megy most Pierre elevenen a régen voltak kö­zé? No csak, a perspektí­vákkal játszik! Mutogatja a turistáknak az optikai tré­fát. Az emelkedő uiooi- martre-i utat magasában álldogálóik: 1« természetes emberaagyságúnak látsza­nak, ugyebár? De ha ő mel­léjük lép, kiviláglik a csa­lafintaságuk: akkorák, mint a járni tanulók. Előrejön, a valóban fel­nőtt termetű figurákhoz. Tisztelettel mutat egyikük­re: — 0 a Szép Gabriella, hölgyeim és uraim! Korának leghíresebb szépsége! Utcát és ajándékboltot neveztek el róla, hölgyeim és uraim! — És az az asszony, ott balra, tőle? — tudakolja egy turista. — Ő? Ö egy korabeli já­rókelő. — Arról híres? — szeile- meskedik a turista recsegőn. — Arról, igen! Egy derék asszony a maga idején! — S ez elég ahhoz, hogy bejusson az előkelőségek közé? Pierre átharapná a turista torkát. Alig képes legyűrni magát. S mielőtt továbbmutogat­na, végigsimít a járókelő- asszony seszínű haján, átlag­arcán. Kárpótló, összetartást jelző, együttérző simog'atás. Jules Nantes szippantja a pillanatot. Sokáig-sokáig kell várakozni rendszerint, míg egy-egy Pierre ilyen önkéntelenül felpattintja a dobozfedőt. Bízik benne. Szereti. Egy keveset fél is. Holnap talán, ha ráemlékezik Pier­re-re, majd megkérdezi: — Mivel nem cifrázol fel egy illő mozdulatot, vén bolond­ja?! Ügy, ahogyan megfor­gatja, kifigurázza a másna­pokon a képeit is. De amint kifelé elhalad az üvegfülke és az éleme­dett tulajdonosnő előtt, vá­ratlanul és önigazolóan így szól hozzá: — El kellett ma jönnöm, kérem. Kellett, higgye el, nsijjnuasa. Az emlékezés drámája Egerben

Next

/
Oldalképek
Tartalom