Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
aaaaaaaaaaaäaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaazsaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaww. ...hogy nincs jobb annál, mint ha beteg lehet az ember. Illetőleg egy meg van: ha ezzel a betegséggel foglalkozhat is. Játszhat vele, mint kis gyerek a vödörrel a homokozóban, játszhat vele, mint a nagyobbacska indiánosdit, vagy űrhajóst játszana. Nagyszerű dolog, csodálatos. Isten áldássá annak a nevét például, aki kitalálta a frontot. Nem a sztalingrádit, ahol tízezrek haltak meg, de beteg egy sem volt, vagy a második frontot, ahol néhány halott, valamint néhány sebesült azért ugyan akadt, de beteg... ugyan kérem... beteg az nem volt. Csak halott! A meleg frontot, aki kitalálta, meg a hideget, azt áldja az a nagyon jó isteni Hát nem csodálatos? — Mi bajod van, olyan fáradtnak és idegesnek tűnsz? — Ez a frontbetörés. Teljesen kicsinál kérlek. Ilyenkor, innen baloldalt — mutatja, hogy honnan és hol van a baloldalt —, egy nyilallás indul keresztül és itt köt ki —, mutatja, hogy hol köt ki az a bizonyos nyilallás. — Teljesen így vagyok én is.i: Azt mondja, kérlek, a főművezető, hogy otthon törődjek a fronttal, s ne itt az üzemben, meló közben... Műveletlen fickó. Fogalma sincs, hpgyha betör az a front, dolgozni sincs kedve az embernek... — Ha a meleg front betör? — Mindegy. Nekem akkor is rossz, ha a hideg front tör be... Front, front, nem igaz? Egyszóval, hála isten, betegek vagyunk. Jön a front, megy a front, hol hideg, hol meleg, hol itt szúr, hol ott szédülünk —, betegek vagyunk. Hála isten. Van témánk, amiről lehet beszélni, vannak újságcikkek a frontbetörésekről, amiket le lehet közölni, meg lehet írni, el lehet olvasni, meg lehet vitatni és le lehet ellenőrizni magunkon az ott megírt tüneteket... — Olvastad? Pontosan így vagyok éri is___Hajon a front, akkor a pulzusszamom ... — Az semmi, amikor megy a front, akkor a fejem... Betegek vagyunk. És ez nagyszerű! Tökéletesen emlékezem még, hogy volt idő, esküszöm, nem is volt olyan nagyon régen, amikor ebben az országban nem is volt betegség. Nem mondom, tüdőbaj, az volt. Gyomorbaj is. öngyilkosság is három gyerekkel együtt. Vérszegénység is volt. Aztán arra is emlékezem, esküszöm, az se volt olyan nagyon régen, amikor jött néhány repülőgép, azok ledobáltak valami fémes vacakot, aztán ettől meghaltak az emberek. A front mögött. Lehet, hogy éppen egy betört meleg front mögött. De meghaltak Voro- nyezsnél is, s ha jól emlékezem, ott meg egy hideg front betörésekor. De betegseg, ugyan, kérem, az nem volt Aztán arra is emlékezem, esküszöm, még ez sem volt olyan nagyon régen, amikor sokaknak volt az a rögeszméjük, hogy hagymán és kukoricalepényen ugyan, de újjáépítik az országot. Mire elfogyott a hagyma — emlékezzünk csak, milyen gond volt jó ideig a hagyma ebben az országban! — és a kukoricalepény — még most sem lehet kapni, a mindenit neki —nos, addigra felépítették az országot a front után. Nem az időjárási front után, de azért az is eléggé'kellemetlen front volt, ami volt. És volt, aki nem bírta a hagymát, és volt, aki később az indokolatlan gyanakvást, hogy véletlenül elárulja az ellenségnek a hagymaevés titkát — és emiatt kétségkívül volt, sőt voltaic olyanok, akik meghaltak például. De beteg, az nem volt senki! Ez az ország hosszú évszázadokon keresztül meghalt ugyan Mohácsnál, elvérzett Világosnál, leveretett az intervenciósoktól és egy lovas tengerész bábjaitól, halálba hajtatott a Donnál és majd idegbajba űzetett a hidegháború korszakában, de ez az ország mindig arról volt híres, hogy itt mindenki egészséges volt. Beteg senki! Ahogyan egy istenkalapjás- bokrétás ország fiaihoz illik: meghalni meghalunk, de betegek, azok nem leszünk! És most betegek vagyunk. És ez nagyon nagyszerű! Van frantbetörésünk. Kettő is. Hideg is, meleg is, mint a központi fűtéses lakásokban a víz a csapban. Megcsavarjuk vegetatív idegrendszerünk szimpatikus csapját és a meteorológia hőközpontjából jön is a melegfront, megcsavarjuk a paraszimpatikus részét vegetatív idegrendszerünknek és a hideg jön. Vagy fordítva: kino£ hogyan passzol jobban. Mert mindent a kedves betegert! Nézek ki az ablakon, míg e sorokat írom: szikrázó kék ég, egy felhő sincs az égen, egy szellő sem rezdül, csak a napsugár ontja fényét és melegét hétágra a csicsergő madarak kedvére. És hirtelen elfog a szomorúság! Nincs front. Nyugalomba ’.erűitek a légtömegek. Szegény hazám boldogtalanjai. Bele lehet lassan őrülni ebbe az egészséges állapotba. Csak itt lenne már az a náthás ősz, istenem, csak itt lenne már... WWWA/VA/WVVVVVVVVVWWVWVVVWWVWWV AA/VVVV Farkas András: Most dicsekednék Édesanyámnak, Most magyaráznám. Hogy ma megértem. Mekkora tiszta, Nagy szeretettel Hitte, remélte Régi reményem. Hogyha a visszhang Visszafelelne Onnan, a síron Túli világból, Szólna, a hallást Átigazolva Eldicsekednék Édesanyámnak, Most dicsekednék Hasztalanul volt Bennem a nyersen. Indulatokban Elszabaduló Vágy, a goromba Érv szavaimban. Mindig, ezerszer Jóra figyeltem, Akkor a kétség, Sok keserűség Fért el agyamban. Tudtam, akartam Azt, ami eljött, Am a jelenből Messzi jövőbe Látva se látni, Most örömömben Mondani kéne Édesanyámnak, Mindenem úgy van. Egy, ahogy akkor. Téli homályban, Esti vitákban Elmagyaráztam. Már kihevertem Kezdeti kínok Rút nyoszolyáit, Már tudom is, hogy Merre figyeljek, Honnan a zsongás, Hány muzsikára Játszik a lelkem, Mert csak akarta, Nagy sZeretetben Hitte, remélte. Hogy konok álom Arra való már, Hogy belehullva Részeg időbe Nőne csodává, S nem csoda az, Hajnali négykor Benn. valahonnan Loppal elindul, Rajzolatokkal, Kis panaszokkal Légies arca, Tétova szemmel, hogy Már tudom azt, hogy Ennyire jöttem, Mennyire jónak Kellene lennem, Hogy betetőzzem Azt, ami széles, Tiszta alappal All ma a tervben, Hajnali álmok Gondjai közben Gondolok arra, Hogy sohasem volt Édesanyámnak Nyugta, nyugalma, Hat gyerekéért. Hat mimagunkért, ®s mire látom, Már a zenéje Hangzik a képnek. Mintha az álmok Tánca szavalna Rólam, a sorsról Édesanyámnak — Es dicsekednék. Egy anya Csebokszáríból Találkozás Az előzmények Egy anya Csebokszáríból, 11 Ezzel a címmel számoltunk be 1972. december 16-i számunkban — Z. Hering Margit tollából — arról, hogy hazánktól távol, a testvéri Csu- vasia fővárosában él egy idős, könnyes szemű édesanya, aki elsőszülött fiát, Misát Magyarországon vesztette el. Íme a rövid, szűkszavú halotti értesítő:, „Fia, Szkokov Mihail Nyikolajevics, született Szumki faluban 1922-ben 1944. december 2-án meghalt. Sírja Sátoralja város (Magyarország) déli részén van, az országút jobb oldalán, szemben egy magányos ház”. — Legalább azt tudnám, hol pihen, csak egyszer a sírját megláthatnám — sírt fel oly sokszor az édesanya, a 71 éves Marija Jakovleva... 1972. december 23: Üzenet Csuvasiába, Misa Sátoraljaújhelyen, a Hősök terén pihen cím alatt számolt be e sorok írója, hogyan találta meg fotós kollegájával a szovjet katona sírját. Megszólaltattuk a még élő szemtanúkat, akik látták elesni a katonát. Megörökítettük a helyet, ahol két társával pihent Misa, a fiatal katona, amíg végső nyugalomra, a Hősök terén levő Felszabadulási emlékmű talapzata alá nem helyezték testüket. Írásunkat eljuttattuk testvérlapunkhoz, a Szovjetszkaja Csuvasiához, ebből értesült Marija Jakovleva, az édesanya, hol pihen elsőszülött fia, Misa, az elesett katona. Marija Jakovleva és leányai, Gálja és Nyina. (Foto: Tóth Gizella) A folytatás VS/VNAAAAAAV^AAAAAA/WSAAAAAAAAAAAA/VWí/úWVWWWVSAAAAAAAAAMAi 1873. április 21-én három nő szállt le Egerben a hajnali vonatról. Szavukat nemigen értették, amíg aztán az állomás egyik segítőkész vezetőjének közreműködésével Marija Jakovleva és két lánya, Nyina és Gálja, eljutottak a barátnőhöz. Zbiskó Er- nőné '(Hering Margit) főiskolai tanárnőhöz. Ott találkoztunk és nagyon sok órát töltöttünk együtt ezzel a fáradhatatlan, szomorú szemű, kedves, idős asszonnyal, aki oly sokat szenvedett az élettől, de aki nem engedte, hogy megtörje a sok-sok szenvedés, öt gyermeket szült, két fiút, három lányt. Férje, aki a háború alatt volgai hajósként szolgált, 1943-ban meghalt. A legkisebb gyermek, Gálja, még csak egy éves, Misa, az elsőszülött fiú már két éve a fronton van. Jönnek a levelek Misától és mindegyikben ez áll: Csókollak, anyácskám, jól vagyok, csak az fáj. hogy nem búcsúzhattam el tőled, nem áldhattad meg a Te fiadat. Az történt ugyanis, hogy amikor Misa megkapta a behívót, az édesanya nem tartózkodott otthon, a városban dolgozott. A legnagyobb húga, a 12 éves Nyina készítette fel az útra, és várták, nagyon várták a mamát. Összejöttek a barátok, a rokonok, szólt a harmonika, szállt az ének, gyorsan múltak az órák és Misának mennie kellett, szólította a haza, a kötelesség. Mennie kellett anyai csók, anyai áldás nélkül -a háborúba, a frontra. Az országúton két teherautó találkozott, tért ki egymás útjábűL Az egyiken utazott haza az édesanya, a másikon a fiú, Misa a frontra. Soha többé nem láttáik egymást Hiaba volt a remeny, az anyai szív bizakodása. Misa nem ment haza többé. Helyette jött a rövid, szűkszavú, kegyetlen írás: „Fia, Szokov Mihail Nyikola jevics■.. meghalt. Sírja Sátoralja város (Magyarország) déli részén van, az országút jobb oldalán, szemben egy magányos ház”. Elmentünk „Sátoralja városiba (Sátoraljaújhely), a magányos házhoz, találkoztunk a szemtanúkkal, özvegy Krizsán Bélánéval és Csizmadia József névéi. A város vezetőinek kíséretében virágot helyeztünk el az emlékműnél, amely alatt Misa pihen. Az édesanya földet vitt haza abból a földből, amelyre fia teste halálra sebzetten 'zuhant. Virágot vagy búzát ültet-e bele, hogy fia teste abban éljen tovább? Nem mertem, nem tudtam megkérdezni. ' Csak csodálni tudtam ezt a zokogó, remegő kis öregasszonyt, aki térdre borulva csókolta az életet adó földet. Azt a földet, amely neki nem adott, hanem elvett, a legtöbbet vette el tőle — azt, akinek ő adott életet. Csak a kezét tudtam megcsókolni — a fia helyett is — ennek az édesanyának, akit 28 évig az éltetett, hogy egyszer legalább a sírját megláthatja elsőszülött gyermekének, aki 71 évével neki mert vágni a majd háromezer kilométeres útnak és akinek végre megnyugodott a lelke: Misa a város főterén virágok alatt pihen. És az emlékműn a többi név mellett nemsokára arany betűs felirat hirdeti majd: itt pihen Szkokov Mihail Nyikolajevics, aki a magyar nép felszabadításáért áldozta fiatal életét. Egy anya találkozott hősi halait halt fia nyughelyével, egy város pedig közelebb került a felszabadítók közül egyhez, aki életét áldozta a jövőért — és ezért örökké élni fog. És végezetül Egy t anya találkozott hősi halált halt fia nyughelyével. S ha szíve nem is nyugodott meg, talán enyhít fájdalmán, hogy mindenhol, ahol járt, a hős anyjának kijáró- tisztelettel, szeretettel fogadták. Köszönet érte az ő nevében is. Köszönet a sátoraljaújhelyi városi pártbizottságnak és a városi tanácsnak, a Heves megyei pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztályának, a Népfront megyei elnökségének, a MÉSZÖV vezetőinek, a megyei NEB elnökének és mindazoknak, akik az édesanya, Marija Jakovleva és a két testvér, Nyina és Gálja itt-tartózko- dását kellemesebbé tenni, fájdalmukat enyhíteni igyekeztek. Egy anya találkozott hősi halált halt fia nyughelyével, és sok-sok vele együtt érző emberrel. Papp János
