Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

„I Kommunista Párt Kiáltványa a világ száz nyelvén A moszkvai Marx—tu,c; Múzeumban kiáiiítás nyíi „A Kommunista Párt kiált­ványának'* ritka kiadásaiból. A „Kiáltvány” több mint száz nyelven látott napvi­lágot. A Szovjetunióban, a szov- ji tliatalom idején, az, Öss/.- szövetségi Könyvtári Köz­pont adatai szerint, Marx és Engels zseniális műve 443- szor jelent meg, a Szovjet­unió és más országok né­peinek hetvennégy nyelvén. E kiadások összpéldányszá- ma: 23 854 000. \ A kiállításon megtalálha­tók a „Kiáltvány”-nak a forradalom előtti Oroszor­szágban, majd a szovjetha­talom idején megjelent ki­adásai, valamint a külföldi kiadások is. A „Kiáltvány” egyik első orosz nyelvű kiadása Í882- ben jelent meg Plehanov fordításában. Marx és En­gels külön előszót írt hozzá. Lenin már forradalmi te­vékenységének kezdetén le­fordította oroszra a „Kiált­vány”-!. E fordítás kézirata azonban nem maradt fenn: a rendőri házkutatások során megsemmisült A kiállításon láthatók Le­ninnek azok a művei is, ame­lyek Marx és Engels életé­vel és tevékenységével, a marxizmus történetével fog­lalkoznak. Hogy ne legyen túlságos meleg Klimatológus mérnökök nemrég olyan sajátos hővísz- szaverő ablaküveget alkottak, amely lehetővé teszi, hogy a szobában még a legforróbb napon is hűvös legyen a leve­gő. Ez két vékony üveglemezből áll, amely között betét van: igen vékony, átlátszó üveg- vagy alumínium-hártya. Ez a hártya, akárcsak a tükör, visszaveri a napsugarak nagy részét. Míg a közönséges üveg minden négyzetméte­rén óránként 460 kilogramm kalória hő jut keresztül, a visszaverő üvegen át csak 175 kilogramm kalória. Használat után ddobhatú lázmérfi A» amerikai Bio-Medical Sci­ences cég olyan lázméröt ké­szített, amelyet használat után el lehet dobni. A lázmérő 30 másodperc alatt kimutatja a be­teg hőmérsékletét. A fokbeosz­tást pontok jelzik, ezeken a pontokon olyan vegyianyagot helyeznek el, amely tizedfokos pontossággal reagál a hőmér­sékletre. Az újfajta hőmérőt huszas csomagolásban árusítják. A szabadalom iránt olyan euró­pai országok is érdeklődést ta­núsítanak, amelyek nem Fah­renheit, hanem Celsius beosztá­sú hőmérőt használnak. 9 régi térkép titka Négyszáz éves diákstikli ? „ÖROS1US TJÖNNE WINDJ NÖRTJAN WELD EWIELME END NÖRTJAN NÖWERLT SINDÖN CZA JÖRK END WINLANDA” — Ezzel a szöveggel találta szemben magát a térképtudományok professzora, dr. Stege- na Lajos egy elsárgult térképlapon. És ha még így lehetett volna a szöveget elolvasni! Csakhogy ... De kezdjük az elején. A második világháború befejez­tével az esztergomi érseki könyvtár padlóján, ahol szana­szét hevertek a könyvtár kincsei, valaki egy régi térképet talált és magával vitte. Hosszas vándorlás — közben ki­adós külföldjárás — után a térképlap a közelmúltban visz- szaérkezett az országba és jelenleg a Nemzeti Múzeum birtokában van. Itt vizsgálta meg a professzor és fogott hozzá egy csaknem 400 éves titoknak a feltárásához, A lapot összevetette Siur Stephanson egykori térképé­vel, amelyet a dániai Kongelige Bibliotek küldött el a cí­mére. Rögtön megállapította, hogy az esztergomi lap, amely kétségtelenül későbbi keletű, meglehetősen hűen követi ennek az utóbb említett térképnek a rajzát. Csak éppen tartalmasabb, gazdagabb és talányosabb. Látható rajta — az akkori helyesírás szabályai szerint írva — Grönland, Riseland, Helleland, Markland, Skralinge Land, Island, Frisland, Feröe, Hetland, Orcades, Irland, Britannia és Norvégia nyugati partszegélye. Köztük azon­ban és ez az egyik többlet — ott látható az a két hajózási útvonal, amelyen a vikingek közlekedtek annak idején Norvégia és Grönland, illetve Norvégia és Amerika között. A legmeglepőbb azonban az volt, hogy ezen a XVI. század végén rajzolt térképen a magyar rovásírás jelei voltak láthatók. Amikor aztán a professzor a rovásírás je­leit latin betűkre írta át, akkor jelent meg előtte a fenti szöveg, amely azonban semmiféle ma élő idiómának nem felel meg. Mert nem is mai nyelven íródott, hanem az ak­koriban azon a vidéken kizárólag a tengerészek között használt keveréknyelven. Magyarul ez a jelentése: „Itt lát­ható az Északi tenger, az északi világ, Európa (?) ’ és az északi új világ, egészen Yorki és Wtnlandig.” Ez az utób­bi Labrador lehetett, amelyet a vikingek a bor földjének neveztek el, mert mikor felfedezték, bizonyos bogyós gyü­mölcsöt találtak rajta, amit szőlőnek néztek. A professzor azzal zárta a „nyomozást”, hogy a térkép­lap 1599-ben a nagyszombati egyetemen készült. Alkotója valami kalandos vérű magyar diák lehetett, aki eljutott ezekre az északi tájakra, s ott maga is beállt tengerésznek. Ott tanulta meg ezt a nyelvet, s mikor hazajött, megraj­zolta térképét. A térkép tartalmát pedig a csak északon és csak a tengeren használt nyelven, és a Magyarországon is csak itt-ott ismert rovásírással jegyezte rá, talán azért, hogy nehezebb legyen kitalálni.. A magasságot ma már csillag- mérföldekkel jelölik. Volt idő, amikor még csak arasszal mérték és esodaszámba ment egy-egy ugrásszerű emelkedés is. Ne fe­ledjük el hát a merész kísérlete­zőket, akik először tépték el ma­gukat a földtől, hogy meghódít­sák a levegőt. És mert a mának és a holnap­nak a tegnap a kulcsa. ^ . & Hangos robajjal dolgozott az „Anzani”. Kicsit várt még, hallgatta a motor egyenletes ütemű járását. Teste átvette a könnyű faváz ráz­kódását, villanyáramhoz hasonló rezgése bőre alá hatolt, húsa rost­jai közé. Meghúzta az indítót. Üj érzés, egészen friss még, szár­nyakkal a hátában. Igaz, nem elő­ször próbálkozik, de a szárny ha­lott maradt, valahányszor megkí­sérelte az emelkedést. Nem sike­rült még életre mozdítania, enge­delmes, nagy madárrá idomítania, mely akarata hullámain felvinné a levegőbe, ugrásnyival közelebb a mérhetetlen éghez. Repülni! Elsza­kadni a földtől — elroppantani a láncot, a lebilincselő nehézkedést. Repülni! A Franciának már sike­rült. Látta körözni a háztetők fe­lett, átsiklani a hidak ívénél is ma­gasabban a folyamon. Hányszor nekikészült reményked­ve: Na, most, talán most neki is sikerük Aztán csak futott, gurult a szárnyas gép a hepehupás rét füvén, meg-megbillent a buckákon anélkül, hogy arasznyira is elvált volna a földtől. Hiába rángatta-csa- vargatta a farokzsinórt, csak gurult, gurult. A többiek is mind, mintha lera­gadtak volna. Egyedül a Mérnök libbent föl tavaly nyáron, ugyanitt, alig magasabbra, mint a pillangó. A Mérnök is maga szerkesztette gépét. Mindent maguknak kell kitalál­ni, felfedezni, mintha előttük sen­kiméin repült volna még a világon A Wright testvérek a Franciát is megelőzték odaát, túl az Atlanti­óceánon. Mindent újrakezdeni, elölről, ma­gányosan. Meg-megújuló nekifeszü- léssel őrlődni, újra meg újra pró­bálkozni már-már dühöngve a te­hetetlenségtől. Sejtette már, ez a baj. Az indulat kioltja a megfon­tolást, a higgadt logikát. Ráeszmélt: csak annak sikerülhet nagy dolgo­kat megoldania, aki uralkodik ön­magán. Elszánt, szívós türelemmel, éles­re fent figyelemmel gondolta vé­gig a sikertelen kísérletek részle­teit. Az „Anzani” dübörög. Most elő­ször tolta ki gépét a hangárból úgy, hogy csak futtatja, figyeli, tanul­mányozza. Nerrf szólt senkinek elő­re, Sárit, a mátkáját sem hívta, mint más alkalommal, hogy jöjjön ki, nézze, ő legyen az első lány, aki szállni látja. Kapcsolt. A légcsavarcsapágyat kicserélte, mert rángatott. Most si­mán forog. Fokozatosan felpörgeti lendületét. kelők. Kalapot lengettek, kendőt lo­bogtattak. Emeletmagasságban repült. A se­besség óránként ötven kilométer. „Anzani” légcsavar, szárny — mind ugyanaz. A faroikuszony új csak. Három hónap telt el. Most ősz van, szeptemberi napsütésben ragyog alatta a város. És a cseresnye-pi- ros ajkak. Sárika a Duna-parton, a megbeszélt helyen, a Lánchíd kőoroszlánjánál. Külön meglepe­tést tartogat a számára. Az újságok megírták, hogy átre­püli a Dunát A király végignézi a VárbóL A királynak nem hoz semmit; egy lyukas garast sem adott aviatikára. Saját műhelyük szállt föl magyar repülő. Ha nincs szél, megkísérelhetné. Most a szárnyakat paskolta a szél, ahogy dőlt fordult. Megbillent a gép. Az „Anzani” köhögött Süllyedt A motor kihagyó ütemben, szagga­tottan járt A pilóta a kormányba kapaszkodott A benzinadagolót nyomkodta. A motor nem húz. Sú­lya nő. A légcsavar lassul. Alatta hegyesre korbácsolt hul­lámok. A zuhanás elkerülhetetlen! Vil­lámgyorsan határozott: inkább a viz, mint a szárazföld. A folyó nem töri össze, talán a motort is meg­mentheti. ^^aaaaaaaaaaaaaaaaaaajvaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa^x^xa^a^a * V MAVSV »** V^AViVl ViVynA^VtVuVu'UV Dékány Kálmán: AZ AVIATIK US A repülőgép megdöccent, nyiszo- rogva gurult a mezőn. Jócskán maga mögött hagyta már a hangárt, a messzire elnyúló, tá­gas rétről kis skatulyának tűnt fel, körülötte a fák gyufaszálakká ki- csinyedtek. Vakondtúrások lánca szelte át a pályát, a pilóta ugratni próbálta a gépet. Megbillentette a botkor­mányt. Közben a feszülő zsinóron végigsiklatta a tekintetét, egészen hátra, a farokig. Egyszerre meg­szűnt a rázás, ringott a gép. Mellkasa megdobban, akkorát ütött, hogy belezsibbadt. Álom. vagy valóság? Meg kellene csíp­nie magát, de most nincs idő. Ha álom is — száll a gép. Su­hog a levegő, feszül a szárny. Szinv te a vállában érzi, mintha a testé­ből nőne ki. A lélegzete sugárzik. A levegőben villogtak a kerekek. Embermagasságban. • Mégis szólni kellett volna Sári­kának. (A gyerekkori Édenkertből kiűzte az Ür. Most az Űr fölé emelkedett!) B . Az úttest fölött suhant a gép. Eg felé tárt arccal bámulták a jaró­jövedelmét áldozzák rá. Még köl­csönt is vett föl. Most már nem lesz gond visszafizetni. „Látvá­nyos” repüléseket rendez majd vi­déken, pénzért. A motorzúgásba belecsendült az üdvrivalgás. A Francia a La Manche-csatornát repülte át, ő most még csak a Dunát, de egy­szer majd az Adriát. Regényt is írhatnának erről. A repülő ember­ről, fent. egyedül a felhők fölött. (Elégtételt vehet az édenkerti ki­űzetésért. Az Űr futárral levelet meneszt hozzá, csengő aranyakat ígér, ha fölviszi a felhők fölé. Vá­lasza kurta lesz, néhány szó: Nem. Kegyelmességed kiűzött. Én va­gyok az a jött-ment kölyök. A láthatár peremén fölívelt a Lánchíd. Megcsillant a folyó. A parton tarka sokaság, színes szala­gok, harangszoknyák. Tekintete a cseresnyeajkú lányt kereste a kő­oroszlán talapzatánál. Föntről nem tudta személyekre bontani a töme­get. Pedig biztosan ott van. A megcímezett bonbondobozt most kidobta. Kinyílt a kis piros selyem- ernyő, egyenletesen ereszkedett le­felé. Tapsra verődtek odalent a tenye­rek. Hurráztak, éljeneztek. A folyam fölé siklott. Átellenben a Vár, a zölden fénylő kupolák. Valahol ott lesz a király. Szél csapkodott, hullámzott a víz. A városban csendes volt a le­vegő. Itt kavargott. Lökdöste, rán­gatta a gépet. A szárny nyikorgót! összeszorította a fogát. Átjutott. A domb előtt visszakanyarodott. Torkába szúrt a gyomra. CJsobba­nás. A világ elsötétült. Aztán a feje fölbukkant. A lég­csavarba fogódzkodott. s Üjra repült. Tág körben szállt. Most látta elő­ször föntről a faluját. Az ott a szü­lőház! Lejjebb ereszkedett, szinte súrolta a kéményt. A kovácsmű­hely előtt Apa kalapáccsal integet. Mama homlokához kapja a kezét. Mama ijedős — mosolyodott el. Az aviatikus elfeledte a zuhanást. Fénylett az arca, most övéinek mutatja be a csodát. A falu apraja- nagyja kitódult a mezőre. Az Edén­kért Ura is eljött. Kezét nyújtotta a startnál. Gratulált a bátorságá­hoz, a sikerhez. Persze, nem is­merte meg. ö nem szólt. Melenget­te magában a titkot. Ez az Edénkért az övé, igazibb, mint amaz volt. Ezt akarat és tu­dás teremtette. Ide főúrnak nincs bejárás, örök Éden: emelkedés. Fölemelkedni önmagunkhoz. Több­nek, különbnek lenni ma, mint teg­nap. Egyetlen jogos uralom: leigáz- ni a Félelmet, megnyitni az Isme­retlent. Éden — sorsunk uralma. Előredőlt, az ütemet hallgatta. „Anzani, Anzani” — mondta han­gosan. Erős, megbízható motor. Ki­heverte a zuhanást. A szárny le­tört. Másikat csinált. Üjra kinőtt. Szüntelenül gondolkodott. Az Okot kutatta, hol, rqiben hibázott. Nincs megállás. A félelem csak a vesz­teglők sarkába mar. Lassan húzta a kormányt. Emel­kedett. Simogatta a magasság. A templomtorony hegyén rézke­reszt csillog. Sosem látta ilyen kö­zelről még. Csak lentről. Égre mu­tató ujj. Beszélték, hogy a való­ságban nagyobb, mint az ember, a gömb hordónyi. Ez is csak mese. tvben fordult, a birtok fölé. Kas­tély, piros tető, kis tornyok. Nyár­fák. Varjak rebbentek föl. A fé- , székben tátongó csőrű, riadt fió-; kák. Melyik volt az a fa? Az a sudár,' a legsudárabb.-A tó milyen békés! Akkor te ilyen volt, azon a délután. A ki­kötőben csónak pihent A tó köze­pén apró sziget filagóriával. Asz­tal, pad. Mesesziget (Hány éve? A bokrok között lo­pakodva kúszik a tóig. Megtapo­gatja a csónakot, ujját a vízbe mártja.) Egyszerre ott termett a fiú, zaj nélkül, nesztelenül. A tettenérés mozdulatlanná bénítja. A fiú kí­váncsian nézi az idegent. Élesre vasalt, fehér nadrág és hosszú uj­jú trikó az öltözéke. Kezében ké­peskönyv. Megszólal: — Akarsz evezni? A dermedés oldódik: — Ha megengeded. — Akkor jó — mondja a fiú. — bevihetsz a szigetre. Én vagyok a kapitány, te a matróz. Később azt mondja a fiúnak, vá­lassza ki a legmagasabb nyárfát, • ő fölmászik és hoz varjútojást a • fészekből. A fiú azt mondja, ha igazán hoz, máskor is eljöhet játszani. ö máris ugrik, lábával átkulcsol- ; ja a fa derekát. Sebesen kúszik föl- ; felé. Egyszerre szóváltás üti meg a fü- ! lét lentről: — Te már mindenféle jöttment; kölyökkel cimborálsz?! És csattan utána a parancs: — ' Tüstént gyere le onnan! Rémülten lecsúszik, fölhorzsoló- dik a tenyere. \ — Zofort! Meg ne lássalak töb­bet! Zúgó motorral keringett a tisz­tás fölött. Hol van a fehér nadrá- gos fiú? Merre jár? Csak az Űr • jött ki. Az öreg főúr. Száraz volt a parolája. Elfelejtett — gondolta. Csak én ; nem felejtek. Az ülés alól előhalászta a leve­let, a nehezékkel. Postázta. A pa­rányi piros ernyő libegve szállt alá. A fiúnak címezte: „Itt vagyok, Apád látja, mégsem kergethet el. Te csónakon vittél a mesébe — én egyszer szárnyakon ; viszleg magammal a csillagok kö­zé.” A Vár magasan áll, odáig még nem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom