Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
Bál a lovardában Szihalmi jegyzetek Amilyen fárasztó olykor hél végén csúcsforgalom idején; olyan jó néha csendes hétköznapokon vonattal vidékre utazni. Az ember nem siet. ráér nézelődni, megfigyelni minden, máskor fel sem tűnő apróságot. S ha megérkezik egy községbe, városba szemlélődhet, kedvére beszélgethet. így jártam Szihalomra me- - net. Bizony, a vonat jó három percig vesztegelt az állomáson, mert annyi volt a leszálló. Többnyire asszonyok, csomagokkal megrakodva. Közel Füzesabony, közel Eger, itt is. ott is nagyobb az áruválaszték, s miért ne ott költsön az ember, ahol a sokból a leginkább tetszőt vásárolhatja. így érvelt úti társam, egy vasutas, aki kertelés nélkül panaszkodott a községi üzlethálózatra. Aztán a vasútállomásról egy úton indultunk; ő haza, én az iskolába, hogy a község gondjairól kérdezzem a pedagógusokat, őket, akikre nemcsak Szikláimon, hanem szerte az ország minden községében számítanak, igénylik segítségüket Persze, a vásár mindig kettőn áll, s az alku, a megegyezés mindenütt másképp formálódik. Vagy négy éve jártam a községben. Azóta új, legalább háromszoba összkomfortos családi házak sorát húzták fel. Egyik szemrevalóbb, mint a másik. Kísérőm, kalauzom megtoldja; némelyikben már központi fűtés is van, úgy házilag, olajkazánnal. A presszóban — elkelne mutatósabb, nagyobb is — kora délután is népes vendégsereg szorong. Arra gondolok: jut is, marad is, ahol nem hiánycikk a szorgalom és természetesen a beosztás. Aztán, úgy beszéd közben, megered a panasz. Íme a lényege: ■ a szihalmi ember a lakásába szorul, mert jó ideje se kultúrház, se mozi. Lenne. aki szervezze a kulturális életet, hiszen a huszonegy pedagógus közül csak ketten bejárók, a többi itt él a községben. Ugyanide jutottunk Tóth Mihály igazgatóhelyettessel is — egyébként Szihalmon kezdte a pedagóguspályát jó húsz éve, s innen is akar nyugdíjba menni — bár egész más témánál kezdtük. Egy gondolat körül gyűrűzött minden mondat: mit ér az ambíció, a kedv, ha nincs tér, ha nincs lehetőség a kibontakozásra. Nézzük az egyik oldalt: az alkotókedvet. Már az is j % hogy a pedagógusok zöme a faluban lakik, méghozzá hosszú évek óta. Ismerik az embereket, tudják, mit várnak, hol kell ötletet, tanácsot adni, segíteni. Kilenc tanár saját lakásában él, néhá- nyuknak a község biztosított btthont, méghozá egy helyütt: a pedagógusiakban. Előnyös a közelség, hiszen mindenki hamarább találja meg a másikhoz vezető utat. Nincs rossz sorsuk a pályakezdőknek sem, hiszen legalább szolgálati férőhelyet kaptak: egy j szobát, ahol meghúzódhatnak ; — s ez külön előny — minimális lakbérért. Az összetartás, a kollegali- tás sem hiányzik a szihalmi '■ tantestületben. A tiszadobi gyermekotthonból szeptemberben jött ide egy házaspár. Korábbi munkahelyükön mindennapos volt a nézetei- ' térés, mind a kollégákkal, mind a főnökkel. Lemondtak ' a többletjövedelemről — két- ' 0.! iü [ M 1973. április ZZ- vasárnap ten közel havi háromezer forinttal károsodlak — mégis elégedettek, mert megértésre, baráti légkörre találtak. Szerintük ezt és a nyugalmat nem pótolja a nagyobb anyagi biztonság sem. Közös teherviselés? Ezt is természetednek tartják a szihalmi pedagógusok. Pedig nem könnyű, mert bőven akad feladat, s nem könnyű ott megosztani, ahol csak négy férfi dolgozik, s á nők egy része anyasági szabadságon van. Aki csak teheti, vállal minden megbízatást a falu érdekében. S ha kell, segít a többi értelmiségi is, a mezőgazdászok a termelőszövetkezetből, az irodai dolgozók az ÁFÉSZ-irodáról. Áz orvos ismeretterjesztő előadásokat tart, az agronómu- sok téli tanfolyamot vezetnek. A KISZ- és pártoktatást a pedagógusok vállalták, vállalják. S most kanyarodjunk vigasza a lehetőségekhez. Ezek bizony elszomorítóak. A kul- túrházat jó ideje életveszélyesnek minősítették, úgy mondják: a megrongálódott tetőzet miatt. Jött a rendelkezés: le kell bontani! Meg is oldották, méghozzá társadalmi munkában. Ügy gondolták: az építőanyagot majd felhasználják az újhoz. Ebből nem lett semmi: maradt as üres telek. Van kultúrház« igazgató, tiszteletdíjjal, kultúrház nélkül. Mozielőadás? Olykor, nyaranta, amikor az iskola otthont ad, az udvaron. Kertmozi ez, szihalmi módrg. Igaz, tévé már majdnem minden háznál van, ám az is tény, hogy a mozielőadásokat hiányolják. Régebben, amikor még állt a kultúrház, majd mindig telt ház előtt vetítették a filmeket Mondhatná valaki; legalább könyvtár van, lehet válogatni, s az olvasás is kárpótol sok mindenért. Csakhogy — s ez ismét szihalmi specialitás — a bibliotéka is albérletben szorong, havi hatszázért, egy magánházban. OLIVER TAYLOR: Tom Bruce tfz évig dolgozott tiszviselőként egy wallstreeti takarékbankban. Reggelente szürke egyenruhájában fekete bőrtáskával a kezében végigsietett az üzleti negyed utcáin. Ezen a délután, pontosabban egy óra múlva szorgalma jutalmául egy ezüstórát kap ajándékba. Miért nem lépteinek inkább elő szorgalmas, önfeláldozó munkámért, töprengett magában, miért csak egy ócska ötvendolláros ezüstórát adnak ajándékba? Felettesei soha nem találhattak kivetnivalót munkájában. Magánélete is makulátlan volt: nem dohányzott, nem ivott, a lányokkal szemben is óvatos volt. Háziasszonya gyakran mondogatta, hogy hozzá hasonló, rendes albérlővel még soha nem találkozott Még két épülettömb ée Abszurd helyzet ez, hiszen a nagyobb községi ünnepélyeket nincs hol megtartani. A pártház „nagyterme” kicsi, a közönség felét rendszeresen haza kell küldeni. Különösen nehéz a fiataloknak. A KISZ-klubba jó, ha öten beférnek, szórakozásra csak a presszóban, a bisztróban, vagy — s ez is gyakori — a kocsmákban van lehetőség. Csakhogy a poharazgatás nem pótolja a kultúrát Ha bált rendeznek, akkor a helyi termelőszövetkezet klubjában — úgy ahogy átalakított istálló, Szihalmon lovardának becézik — tartják. Sokan morfondíroznak: helyesebb lett volna várni azzal a bontással. Ha kétszázezer forintból rendbe hozták volna a tetőt a régi kultúrház szolgált volna addig, amíg az új felépülne, mert addig bizony várni leéli, fó néhány évet Az a 2 millió 800 ezer forint csak akkor gyűlik ösz- sze, ha majd parcellázzák és eladják a Zsóri-fürdő közelében levő telkeket Van benne valami igazság, különösképp azért, mert a kulturális éhség tény. Ha olykor a pártházban rendeznek egy-egy ismeretterjesztő előadást, csak úgy szorongnak az emberek. S ott a pedagógusok kiaknázatlan törekvése, ambíciója; jelentős szellemi tőke, amely nem kamatozhat a köz javára. Sokan elmondták ezt a választási gyűléseken. Egyet is értett mindenki, csakhát az a kétmillió nyolc- százezer nem kis összeg egy olyan faluban, ahol egyéb gond is akad, természetesen ismét pénzt igénylő, forinttal orvosolható. Egy azért örvendetes — s épp ez hiánycikk másutt, ott, ahol minden feltétel adott —: a kultúra iránti szomjúság, a sok száz emberben frissen élő igény, az értelmiség, a tantestület cselekvésvágya. Ez a szerencsés találkozás mindenképp sokat jelent, sokat pótot Pécsi István beér a bankba, hogy átvegye az órát. Tom Bruce azonban elhaladt a takarékpénztár előtt, folytatta útját a földalattiig, és ott elvegyült a szürke tömegben. A csomagmegőrzőben kinyitotta a 318-as szekrényt, kivett belőle egy kék öltönyt, átöltözött a mosdóban, és felült a bostoni vonatra. Eddig minden rendben volt, mosolygott elégedetten. Hátradőlt a pádon, lehunyta szemét és álmodozott. Elképzelte, milyen meglepett arcot vágnak majd a könyvelők és a többiek, ha észreveszik, hogy nem érkezett meg. Az igazgató is aggódni fog. Munkatársa, aki megható beszédet akart tartani szorgalmáról, nem tud majd mihez kezdeni. Vége a taposómalomnak! Az ember 50.000 dollárral a zsebében, másra sem tud gondolni, mint arra, hogy hogyan élvezze az életet, a váratlan gazdagságot. — Szörnyű kísértés lehet naponta ilyen nagy penzösz- szeget vinni — mondogatta neki megnyerő háziasszonya. — Miért? — kérdezte ilyenkor ő. — Ha az ember tudja, hogy nem lehet övé a pénz, nem is izgul miatta. Bruce kellemes éjszakát töltött a bostoni szállodában. Reggel korán a friss lapokat kérte. A rendőrség nyomozott Tom Bruce után. Az emberek többsége úgy vélte, hogy a bank becsületes kifutója' rablótámadás áldoza„Hobbyból festettem kétszáz képet” Áz öreg kertész, meg az ecset MIELŐTT BETERNENKa lakásba, megállunk néhány pillanatra a tágas üvegház ajtajában. A zöldből itt-ott szegfűk tüzes pirosa villan elő. alig kifeslett bimbó mind, metszőkés alá érett. A kertész, derék nagy ember, túl már a hatvanon, tekintetével úgy simogatja őket, mintha édes gyermekei lennének. Annak is tartja mindet. Óvja széltől, szárazságtól, s ha vevő jön értük, avagy piacra készülődik, úgy veszi le a tőről a nedvdús szálakat, akár ujjait darabolná. — Persze, magát nem ez hozta hozzám, tudom! Híre ment Hatvanban, hogy ősz fejjel ecsetet fogtam, feste- getek. Kuriózum lettem. Pedig higgye el, nem szántam én dolgaimat a nyilvánosságnak. Jancsi, a legkisebb fiam, három évvel ezelőtt garmada rajzeszközt vétetett magának. Volt benne festék, ecset, miegymás. Pár hétig nézegettem, mint babrál velük, aztán hirtelen elkapott a vágy. Megpróbálom én is. Furcsa, kimondhatatlan jó érzés kerített hatalmába, mikor szabad óráimban, jobbára éjszakánként, az első ak- varellek kibontakoztak ecsetvonásaim nyomán a rajzpapíron. Mintha valami súlyos teher alól szabadult volna fel a lelkem. S íme, üldözőjévé váltam az ilyen pillanatoknak, ma már nem tudom festés nélkül elképzelni az életemet HÁROM EGYMÁSBA NYÍLÓ szoba, s a falakon rajzok, festmények szertelen sokasága. — Azelőtt csak a kertészet érdekelt. A munka és a pénz. Agyásaim a Zagyváig futottak alá, s szezonban feleségem, gyermekeim az oldalamon küszködtek. De teltek az évek, kettő közülük tanult ember lett, a maga lábán áll, itt maradtam Jancsikával, hát szép lassacskán zsugorítottam a Mikes utcai kertészeten, csak a nagy üvegház maradt meg. Eltart bennünket. S mellette élhetek új szenvedélyemnek. Hogy ki vezetett be a technikai rejtelmekbe? Senki. Vagy ha nem formális ez a kérdés, azt mondhatom rá, hogy önmagam izzadtam ki mindent. Perspektíva-elméta lett és holtteste valahol a folyó medrében lapul. A bankigazgató elmondta, hogy az ismeretlen tettesek minden valószínűség szerint már régen szemmel tartották a kifutót, csak a kedvező alkalmat várták. Tom még egyszer átszámolta a pénzt, becsukta a fémkazettát és a szállóból telefonon bejelentette magát az egyik legnagyobb bostoni jogi irodában. Kingsley, az egyik társtulajdonos fogadta. — Mit parancsol? — Van néhány értékpapírom és ékszerem, itt ebben a kazettában. Szeretném átadni megőrzésre. Hosszabb útra megyek és nem tudom mikor érek visz- sza. — Rendben van, adok róla elismervényt. Tom hirtelen rádöbbent, hogy nem fogadhat el elismervényt. Bárhová rejtené is el, .rátalál a rendőrség. — Kingsley úr, egy szál magamban vagyok a világom. Nincs rokonom, sem közeli ismerősöm. Mi történik, ha elvesztem az elismervényt? Nem volna egyszerűbb, ha inkább megmon- nám a nevemet? — Ez szabálysértés ... — Tisztában vagyok vele, de a kockázat az enyém. — Rendben. Mondja a nevét. — Moscripe, George Moser ipe! •k Késő délután ért lettől a tónusban való festésig. Anatómiát Barcsay híres könyvéből tanulgatok. Remekmű. Igazán nagy hasznát veszem. AZ UTCÁRA NEZÖ szobában telepszünk le egy öreg heveröre. Sarokban festöáll- vány, középen íróasztal, ros- kadásig könyvekkel. Valamennyi képzőművészeti jellegű munka. Életrajzok, albumok. — Három esztendeje minden érdekesebb írást megveszek és elolvasok. Mit vergődött Gauguin, mennyit szenvedett, hogy végül csak az utókor fogadja el művészetét! En egyébként azt tartom róla, hogy ha nem szökik meg Európából, s nein fedezi fel magának a bennszülöttek különleges, egzotikus világát, menthetetlenül elvesz a szürkeségben. Tipikusan az a festő, akinek formanyelvét a táj, a környezet alakította ki. Persze, sokszor bajban vagyok a szakkönyvek böngészése közben. Csak négy elemit jártam, ami annak idején elég volt a kertészkedéshez; ennyi iskolával a szakmában országosan ismertté is lehettem, de ha ebben a hobbyjában tökéletességre törekszik az ember, szükség van az alapok pótlására. Akad olyan tanulmány, amelyiknek a megértéséhez, a szakmai tolvajnyelv bizonyos kifejezéseinek a felfogásához húsz- harmineszor lexikonhoz keU nyúlnom. MÁSFÉL OR AT SZÁNOK Nagy József pasztell jelre, olajképeire. Lépésről lépésre haladok végig a három szobán. Meghökkentő, szinte a tökéletességig jól komponált, színben és belső dinamizmusban gazdag, friss munkák váltakoznak gyengébben sikerült, figuráiban elrajzolt képekkel. Fiatal barátom arcáról is döbbenet , sugárzik: „Főiskolát végeztem, rajzot tanítok, de hol vagyok ért ennek az öregembernek az alkotóképességétől, amely úgy sistereg föl hatvan esztendő visszafojtottságából, mint egy gejzír!’’ — Bennem újabban minden képpé válik, de minden témát valahogyan másként közelítek meg. Ezért keveredik annyi hang, annyi stílus New Yorkba, az állomáson átöltözött egyenruhájába és elment az első rendőrállo- másra. — Tom Bruce vagyok — mondta. — Tartóztassanak le! — Miért? — Elaludtam a parkban és mire felébredtem, valaki ellopta tőlem a bőrtáskát, amelyben a bank pénze volt. A tárgyalás rövid ideig tartott, öt évet kapott felelőtlen munkájáért. A büntetés kiszabásakor figyelembe vették makulátlan múltját. A fogházban egyre a következő aranyidőkön elmélkedett. Elköltözik Floridába! Még csak 33 éves. Mivel sok pénze lesz, előkelő helyet foglal majd el valamelyik kisváros társadalmi életében. Éppen olyan fegyelmezett elitéit volt, mint amilyen fegyelmezett tisztviselő azelőtt.. Három év múlva szabadlábra helyezték. Az őr az ajtóig kísérte és boldogságot, nyugodt életet kívánt neki. Három év után most érzett először .zgatottságot. Néhány napot New Yorkban töltött, kerülte volt. ismerőseit. Figyelte, nem követik-e. Csak utána utazott el Bostonba. — Mit kíván? — kérdezte tőle Kingsley. — Egy kazettáért jöttem, amit önöknél helyeztem letétbe. — mtml nálam. Hogy aztán eljutok-e valami egyéni formanyelvhez? Nem tudom. De nem is érdekel. Deres fejjel, szenvedélyből megfestettem kétszáz képet. Ha bírom egészséggel, követi még ötszáz, hatszáz, tele lesz velük a padlás is táján. Ez sem számít. Fontos, hogy kiteljesedett az életem, több és lelkiekben gazdagabb vagyok régi önmagámnál. Utóbb sokan megfordultak már nálam, ki- éllitásra. is invitáltak. Minek? Azért nem szeretek például a szabadban tájképezni, mert óhatatlan kíváncsiak tolakodnak mögém, s ez megbillenti belső egyensúlyomat. Ami kinti világ, azt mind ablakomon át loptam a vászonra. Itt ez az udvarrészlet, amazon, zöldben, a Zagyva-part. A fiam, István, amint derűs nyári fák között olvasgat. Aztán enteriőrök, portrék, amit nagyon szeretek. Figyeli ezt az önarcképet? Sandán balra szól a tekintetem, ahogyan oldalról láttam magam a tükörben. KIK1SÉR A KAPVIG, utánunk is jön néhány lépést az utcán. Köszöni a látogatást, a szép, ihletett képeknek örülő vendég megjegyzéseit. De mintha olyan érzés fészkelne benne, hogy nem egészen értettük meg egymást. Merthiszen ő feste- gető kertész, egy különös világra kitekintést nyújtó hobby rabja csupán, én pedig a művészt kerestem, benne. Nehezen hiszi el, hogy nem ezért jöttem. Végül megnyugszik. Holott szemérmes visszahúzódása, feltörő másik énjének rejtegetése, megtagadása mögött éppen akkor kezdem sejteni, hogy olyasféle embert fogadtam, hirtelen szivembe, akivel egyszer még számolhatunk, S úgy is ám, mint vérbeli festővel! Moldvay Győzd \\A/VVWSAAAAAAAAÄ — Három évvel ezelőtt. — Mi a neve? Tom hirtelen izzadni kezdett. Hát lehetséges volna? Talán csak pillanatnyi zavar ... Elfelejtette, milyen nevet diktált be. — Van elismervénye? Csali mormogott maga elé. — Rosszul érzi magát? — Nem... semmi bajom ... Nem emlékszik rám? — Sajnos nem. Tudja, három év alatt sok mindent' elfelejt az ember. ★ Néhány napon át hányó- dott-vetődött a parkokban. Nem evett, nem aludt. Csóválta fejét, meg-megállt, mormogott, aztán megint lemondóan csóválta a fejét.., A folyó partjára ment. Nézte az Olajos víztükröt, de nem látott semmit. Soha nem fog eszébe jutni! Hát ez a jutalma tízévi lemondó munkájának? Mi lett a tökéletes bűntényből, amit kieszelt? Ezt érdemelte meg ennyi év után? Lement a parthoz, hirtelen megcsúszott és a vízbe zuhant, Harcolt az örvénnyel. Elmerült, majd újra felbukkant. — Segítség! _ kiáltott. És akkor hirtelen eszébe jutott, örömében felkiáltott: — Moscripe, George Moscripe! A part azonban néptelen volt, a víz forrongott a híd- lábak körül. A balsorsú Tom végleg elmei ült a piszkos
