Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-18 / 90. szám

Bántja valami, szaktárs?

Ü

zemlátogatáson voltam a napokban, s a műhelybeli tapasztalatgyűjtést követőem, fenn az irodán megneveztem néhányat azok közül a munkások közül, akiket megismertem; a gyár műszaki igazgatója ugyan tud-e róluk valamit? Jó érzés volt hallani, -hogy az igazgató — ősz halántékú, erős vállú férfi, aki épp tíz éve dolgozik jelenlegi beosztásában — mindegyikükről tudott valami alapvetően jellemzőt mondani, dicsérte őket, mint személyes jó barát, akit nagyon is érdekel ezeknek az embereknek a munkája, sorsa, életük alakulása. S bevallom, azért esett különösen jól mindezt hallani, mert előzőleg a munkások is hasonló megbecsüléssel, szeretettel nyilatkoztak igazgatójukról. Elmondták, hogy szinte naponként megáll a gépük mellett, s ilyenkor mindig szól néhány jó szót ahhoz, akivel beszél, s egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy az emberi szó, forinttal nem mérhetően sokat ér. Az a bizonyos jó munkahelyi közérzet anélkül el sem képzelhető, a gyárukban azért maradnak meg az emberek, mart a vezetők „nem játsszák meg magukat”.

Bár elmondhatnánk ugyanezt mindenütt! Amikor erre gondolok, eszembe jutnak azok az ellenkező előjelű epizódok, amelyeket máskor, másutt, még a legutóbbi időben is szereztem, olyan gyári közösségekben, ahol pattogó utasítgatás még ma is a divat, ahol az igazgató, vagy a gyáregységvezető felettébb

ritka vendég a munkások között, s ha megjelenik is, érdeklődési köre nem terjed ki az emberre, kizárólag a gépek fordulatszáma, a teljesítményszázalék érdekli; saját munkatársai között szinte kívülálló idegenként mozog.

A beosztottakkal való rideg bánásmód természetes velejárója, amikor valaki nem veszi figyelembe mások gondolat- és érzésvilágát. Ezt a jelenséget bírálta Kádár János elvtárs, legutóbb, a Láng Gépgyárban megtartott forró hangulatú nagygyűlésen elmondott választási beszédében, amikor arról szólott, s beszédét sűrűn szakította félbe tapsvihar, hogy helyenként tapasztalhatók az elbizakodottság jelei. Akadnak emberek, akik nem hallgatnak a dolgozók szavára, vagy egyáltalán az emberi szóra, akik a szerepüket az előrehaladásban önelégülten úgy értelmezik, mint az a bizonyos légy, amely a kocsi rúdján ülve azt hiszi, hogy ő húzza a kocsit. „A mi fejlődésünknek — mondotta — olyan nagy és erőt motorjai vannak, mint a párt, a munkásosztály. e dolgozó nép! Érezze mindönki megtiszteltetés- tűik, tut — akár a legkisebb rangban is — • dolgozok képviselőjeként tevékenykedhet a társadalmi élet bármely területén, és az alapvető normákat, amelyeket mindenkitől megkövetelünk, kötelessé gszerűen tartsa meg”,

Nem olyan egyszerű ezeket a normákat megtartani, ezt senki nem vitatja. A vezetőnek ezer gond nyomja a vállát, az utóbbi éveikben jelentősen megnőtt jogkör és felelősség, az egyes döntésekben tükröződő fokozott kockázatvállalás, a napjainkban jelentősen átalakult, megújult követelményrendszer magasabb mércét állít mindannyiunk elé; s ez kiváltképp a vezetőkre vonatkozik. De mennyire jólesik az igazgatónak, ha egy-egy nehéz feladat teljesítése után, egy rosszul sikerült nap végén akad valaki akár a beosztottai, akár a felettesei közül, aki megkérdezi: „Bontja valami, igazgató elvtárs?”

S a munkásnak milyen jólesik az emberi szó? Ha az igazgató nem várja meg. hogy a munkás esetleg elő- szobázik nála, s észreveszi az üzemben jártában-kelté- ben a munkások örömét, szomorúságát, amely mögött sorsok húzódnak meg, gépzúgás mögötti érzelmek, indulatok, amiket nem tud mérni, minősíteni semmiféle felmérés, mint ahogyan azt sem, mekkora az értéke a kérdésnek: „Bántja valami, szaktárs? Csak nincs valami baj?” Es nem mérhető an- Bak az együttérzést nyugtázó pillantásnak a fényereje sem, amellyel & kérde&ett ezt megköszöni.

T

alán nem hangzik profánul, ha ebben a tekintetben az emberi érdeklődést, a jó szavakat a termelés tartalékaiként minősítem, olyasféle háttérként, amelynek hiánya bénít, jelenvalósága energiákat szabadit fel mindannyiunkban.

K. X

Furcsa is, érdekes is

Vita néhány centiméter miatt egy óvoda körűi

Nézni is öröm. Üj, modern, szép, tágas, jól - felszerelt, csak éppen egyetlen kisgyerek sem található benne. Néma és üres óvoda ez. Ki látott, hallott már ilyet?

Pedig mindez valóság, méghozzá gyöngyöstarjáni tény.

m a ■ ■

— Nem akarunk mi vitatkozni senkivel — mondja lemondóan és kissé elkeseredetten dr. Szabó Mihály, a községi tanács vb-titkára —, de hát most ott tartunk, hogy építettünk magunknak egy óvodát és hónapok óta üresen ásítoznak a helyiségek. A szülők pedig egyre kérdik: mikor mehetnek már a gyerekek? Mit mondjak nekik? Igaza van a KÖJÁL-nak is, de igazunk van nekünk is. Már szinte tragikomikus ez a helyzet.

A község tenniakarásának a bizonyítéka: ez a gyöngyöstarjáni új óvodai szárny. Éppen háromszáz- ezer forintból csinálták meg úgy, hogy a helybeli tsz építőbrigádja végezte el a munkát. Különben jóval többe került volna minden. Pénzt pedig onnan teremtettek elő a tarjániak, hogy többletbevételhez jutottak.

Néhány évvel ezelőtt ötven gyerek részére varázsoltak elő hasonló módon, de megyei segítséggel óvodát. Most megtoldottak még huszonöt személyes szárnynyal. Ne kelljen egyetlen csöppségnek sem otthon maradnia azért, mert a szülei nem tudják Hová tenni. Mehet az ifjú asszony is dolgozni a tsz-be, mert a gyerekét jó helyen tudhatja napközben.

Néhány hónap alatt oda- ragasztották a toldalékrészt a régebbi épülethez.

fis akkor megérkezett a KÖJÁL levele.

i m m a

— Tessék megnézni ezt az épületet! Mi kifogás leltet ellene? Akármelyik városban szívesen elfogadnák, azt hiszem. Még a környékét rendezni kell, az tény. De hát ez nem volna akadály. Egy ember már itt dolgozik, de jön az Sz—100 is és az egy-kettőre elegyengeti a földet. Itt megy a vízvezeték a kerítés tövében. Májusban már rá lehet kötni

óvodát is a törpe vízműre. A vízmüvet tizennégy- ■»lljóért építtetjük niegNéz rám a vb-titkár, kutatja: egyetértek-e.

— Addig is mindennap

vízszállító kocsi hozza a vizet az óvodába, betöltjük a teljesen zárt kútba, onnan nyomatjuk be az épületbe, a csapokba. Megnézhetjük azt is. Ez a szeméttároló, teljesen zárt, ez a derítő, akkora, hogy hosszú évekig sem telik meg, ez pedig a kút. Szerintem minden rendben addig is, amíg a községi vízmű dolgozni nem kezd.

— És a konyha? A KÖJÁL ezt is említi.

— Menjünk be. Azt mondják az itt dolgozók, hogy ők kényelmesen tudnának főzni a megnövekedett létszámra is. Hogyan bővítsük ezt a konyhai részt?

A kívülálló szemével csakugyan minden nagyon szép, nagyon tiszta és kényelmes. Óriási tűzhely az egyik helyiségben, a másikban nagy villanyboyler, aztán a harmadikban egyéb szükséges dolgok. Minden olyan tiszta, akár a patikában.

De hát az előírásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, annyi biztos. Miről van szó végül is?

9 ■ ■ ■

Lehet-e hetvenöt személynek főzni ott, ahol eddig ötven személyre rendezkedtek be? Bizonyára lehet.

— Innen kosztolnak az iskolai napközi otthon diákjai is, ez is igaz. De hát most zárjuk be a napközit? Akarunk venni egy épületet, azt átalakítjuk, oda telepítjük majd ,a napközi konyháját is. Most azonban még az épület nincs meg.

Ha ezt az ujjamat harapom, ez [áj, ha azt...

Hol van itt a dolgok bibéje? Mert valaminek mégis lennie kell. Valami olyannak, ami ezt a látszólag „minden rendben”-t alapvetően megmásíthatja egyszerre.

A KÖJÁL sem hiába köti magát valamihez, de a község lakóinak fáradozása sem veszhet kárba valamiféle nem egészen világos paragrafus miatt. 'Meg kell találni azt a bizonyos kulcsot,

ami nyitná azonnal a „titok” zárját.

— Nézzük már meg a KÖJÁL levelét.

A tanácsházán előkerül a dosszié, abból az a bizonyos levél. Hát abban aztán nincs semmiféle tilalom, de nincs benne egy szónyi engedély sem. Úgy fogalmazta, aki fogalmazta, hogy így is érthető, de úgy is. Nem tiltakozik ugyan a megnyitás ellen, de nem is járul hozzá.

„Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint kénytelenek vagyunk tudomásul venni a tényeket”

— Én vállaljam a felelősséget? — kérdi csodálkozva a vb-titkár?

— Vállalja a KÖJÁL? És ha valami baj lesz, ki tartja majd a hátát?

A KÖJÁL biztosítani akarja magát. Ez természetes. De azt sem nézheti el, hogy ott álljon egy nagyon szép épületszámy, amelyben huszonöt kisgyermek élhetne napközben vidám életet. Tehát?

Nem az egyetlen eset, hogy hozzákezdtek egy építkezéshez, aminek csali az anyagi fedezete volt meg, a műszaki engedélyt is megszerezték ugyan hozzá, de amikor a KÖJÁL valamit kifogásolt, már a félig vagy majdnem kész építkezéssel nem lehet mit csinálni. Állítsák le? Hagyják abba? Bontsák szét a falakat?

A tarjániak a legjobb szándékaik szerint és lelkiismeretűkre hallgatva akartak valamit csinálni a község érdekében, a saját erejükből. Ez csak dicséretes.

Csak ki kellett volna várni az engedélyezési eljárás végét. Amikor már minden pecsét rákerült azokra a tervrajzokra, csak akkor kellett volna az alapozás első kapavágását elvégezni.

Ki gondolta volna, hogy ez lesz belőle? — kérdik álmélkodva és hitetlenkedve. A konyhán az asszonyok azt mondják, ők elférnek, nekik az a néhány centimé ternyi további terület egy cseppet sem Manyii*. Es

„Beiskolázzák” a piros Traminit

A nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezetben a napokban kezdték meg a szőlőoltványok kiültetését. Az úgynevezett beiskolázás során 20 holdon hárommillió piros Traminioltványt ültetnek ki az asszonyok. (Foto: Tóth Gizella)

Tervtárgyalás után

Mér jócskán dologidőben Járunk. A határban a száraz időjárást kihasználva az idén korán megkezdődött a munka. A közös gazdaságokban megyeszerte jól halad a tavaszi vetés. Amerre jártunk, mindenütt a tervekről, elképzelésekről beszéltek.

Domoszlón

A reggeli eligazítás után találkoztunk a Mátravölgye

nekik js igazuk van, hiszen nem ilyen környezetben nőttek fel annak idején. Valamikor a kis nyári konyhában hány emberre kellett megcsinálni az ételt a nagy munkák idején? Most meg ez a tágas konyha, a külön előkészítő, a másik tisztítóhelyiség. Akár a mennyországban! És még ez is kevés egyeseknek? — kérdik álmélkodva.

■ ■ ■ ■

Még akár tíz évvel ezelőtt sem mertek volna a gyöngyöstarjániak óvodáról álmodni, vagy vízműről, iskolai és öregek napközijéről. Most meg erre tizen- négymilliót, arra kettőt, a harmadikra, negyedikre néhány százezret költenek. Mintha mesebeli terülj asztalkám lenne a birtokukban. Csak annyi a különbség, hogy ők a munkájuk nyomán „varázsolták elő” a szökséges összegeket.

Megkérdeztük a KÖJÁL megyei igazgatóját személyesen is, mi a véleménye a gyöngyöstarjáni óvoda ügyéről.

— Az, amit az illetékeseknek levélben is megírtam — válaszolta dr. Zsögön Éva. — A legfontosabb kérdés a vízellátás. Ha a vízmű működni kezd, visszatérünk majd az engedély megadásának ügyére.

Szóval: nem csupán az a néhány centiméter. De hát hol tartunk már azoktól az ősállapotoktól, amikor Gyön- gyöstarjánban is egy öreg, rokkant falusi ház szolgálta az óvodát. És annak is mennyire örült mindenki! Nem centiztek, nem beszéltek négyzetdeciméterekről, ilyen és olyan előkészítőkről, konyha alapterületről, ahogy a villanyboyler és a hűtőszekrény sem jöhetett szóba. Hát, ide jutottunk el, mondhatjuk akár még büszkélkedve is, Hiszen mindebben a mi munkánk, erőfeszítésünk, verejtékünk is benne van.

— Valamit csak ki kell találnunk — sóhajt a vb- titkár a beszélgetésünk végén, megadva magát a kényszerű helyzetnek, mivel mást nem is tehet —, mert mégsem állhat itt üresen ez az épületszámy.

Bizony, a szép teremben a székecskék, a játékok alig várják, hogy dundi gyerek- ujjaa nyúljanak értük.

G, Molnár lorcáé

Termelőszövetkezet új főmezőgazdászával, Cseres Istvánnal. Április 1. óta dolgozik a szövetkezetben, a SZÖV- TERMEK gyöngyösi hűtőházából került Domoszlóra.

— A tervtárgyaló közgyűlésen szövetkezetünk középtávú fejlesztési terve alapján elemeztük az idei elképzeléseinket. Itt, a Mátra alján elsősorban a tavalyihoz hasonló eredményeket szeretnénk elérni. Ennek meg is vannak a feltételei. A kenyér- és takarmánygabona mellett lucernát, tavaszi árpát és kukoricát is vetünk. Szőlőinkben is jól halad a munka. Az idén különösen a szőlőink gyomirtására kívánunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Szövetkezetünk egyik legfontosabb jövedelmi forrása az állattenyésztés. A szarvasmarha-tenyesztés- ben a tejtermelés növelésére törekszünk. Az idei. sikeres munka fontos feltétele — a közgyűlés erre fokozottan felhívta a figyelmet —, a korszerűbb gépesítés és a nagyobb műtrágyázás. Gépek vásárlására mintegy másfél millió forintot költünk. Traktorokat, kombájnt és teherautókat vásárolunk. A gépek mellett a jó munkaszervezés és a tagság szorgalmas, lelkiismeretes munkája lehet a biztosítéka a további sikereknek.

Kisnánán

Alig egy hónapja új elnök irányítja a Hunyadi Termelőszövetkezetet. Bernáth Bajos korábban a közös gazdaság főmezőgazdásza volt. Nehéz helyzetben vette át a szövetkezet vezetését.

— Tavaly Kisnánán igen jó terméseredmények születtek. Ennek alapján tagságunk kellő jövedelmet is várt, amit viszont csak a tartalékok teljes felhasználásával sikerült biztosítani. Azért nem sikerült eredményesen fejleszteni a gazdaságot, mert nem volt megalapozott pénzgazdálkodás. Tanyai út- és vízvezetékrendszer építésére ment el csaknem hatmillió forint. Nehéz helyzetbe kerültünk. Mindezt figyelembe véve állítottuk össze az idei terveket. Egymillió-háromszázezer. forintot kell kigazdálkodnunk 1973-ban. Ezt pedig csak koncentráltabb, hatékonyabb termeléssel érhetjük el. " Távlatban ez lehet az alapjuk majd a megfelelő pénzügyi forrásoknak, amelyekkel a szövetkezetét tóvá bbíejlesüthetj ük. Úgy döntöttük, hogy a TV. ötéves terv végéig a már kialakult termelésszerkezet marad. A meglevő tehénállományt fokozatosan kicseréljük és ezzel a minőséget javítva fokozzuk a tejtermelést. Ennek fontos feltétele viszont a jobb takarmányozás. A pillangósok termesztését ezért a vetéstől a betakarításig már gépesítettük. Szőlőinkben, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is helikopteres növényvédelem valósul meg. Szövetkezetünkben jelentős melléküzemág a kőbányászat. Terveink szerint év végéig harmincezer tonna darabos követ bányászunk ki a falu határában. A környező termelőszövetkezetekkel is szeretnénk mielőbb eredményes kapcsolatot kiépíteni, amihez az Eger— Gyöngyös vidéki Termelő- szövetkezetek Területi Szövetségének támogatását kérjük. A munkafegyelem örvendetesen megszilárdult gazdaságunkban és megvan minden remény arra, hogy a nehézségek leküzdésével terveinket teljesítjük.

Gyöngyöshalászon

A Győzelem Termelőszövetkezet központjában a határból visszaérkező Bányai Géza főmezőgazdász jó hírrel fogadott.

— A tervtárgyaló közgyűlés döntése alapján a Mátra- vidéki Cukorgyárakkal szerződést kötöttünk és növeltük a cukorrépa termőterületet. A földeken már megkezdődött a répa vetése. Most már a kukoricavetéshez készülődünk. Gazdaságunk tagja lett o tavaly ősszel alakult mátraalji iparszerű kukoricatermesztő társulatnak. Még az idén harminc százalékos állami támogatással száritót és tárolót építünk és ez-két korszerű gépekkel szereljük fel. Kertészetünk is szakosodik, szerződést kötöttünk a Hatvani Konzervgyárral paradicsomtermelésre. Az idén fejezzük be az új tehenészeti telep építését. A nemrég bevezetett sza- badtartásos módszerrel az eredményesebb szarvasmarha-hizlalást valósítjuk meg. Ha az időjárás is kedvez, akkor az idei eredmények sem maradnak el tavalyi kimagasló hozamoktól...

(mentusz)

HIM. április ÜL, szerda