Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-02 / 51. szám

Dzdon kezdik - Egerben folytatják ? Március 4-én indul a teke NB I. küzdelme Olyan hírrel kezdhetjük NB I-es tekézőink felkészü­léséről szóló írásunkat, mely­ről maguk a tekézők is va­lószínűleg lapunkból érte­sülnek először. A bajnoki rajt előtt érdeklődtünk több helyen is, hogy mikorra vár­ható az egri tekepálya vég­leges elkészülte, jelenleg hol tart az ügy? Nos, feb­ruár 26-án tartották a leg­utóbbi tanácskozást a pálya építéséről valamennyi érde­kelt részvételével, ahol vég­leges megállapodás született. Ennek alapján az építkezést május 1-i befejezési határ­idővel a VILATI vállalta. A létesítmény összköltsége az automatikával együtt más­fél millió forint, ebből még ezután kell összegyűjteni mintegy 4—500 ezer forint­nyi összeget. Az ügyben sze­mélyesen intézkedik dr. Var­ga János, az egri városi ta­nács elnöke is, aki szerint, ha különösebb akadályozó tényező nem lesz, akkor va­lóban elkészül az említett határidőre, de legkésőbb nyár elejére a tekepálya. Is­mereteink szerint ez a leg­biztatóbb hír, s egyben a legörvendetesebb is, amit hallottunk. Ennek alapján bízhatunk abban, hogy bár a tavaszi idényben még Óz- don játssza hazai mérkőzé­seit az Egri Spartacus NB I- es csapata, ősszel már való­ban hazai pályán, Egerben fogadhatják ellenfeleiket. Pummer György játékos­edzővel még az említett leg­frissebb értesülésünk be­szerzése előtt beszélgettünk a csapat felkészüléséről. — Januárban megbeszé­lést tartottunk a csapattal — mondta Pummer György — ekkor elhatároztuk, hogy bár sok nehézséget, fárad­ságot, külön megterhelést jelent valamennyiünknek, ebben az évben még vállal-­juk az NB 1-es szereplést az Ozdra járással együtt. Fel­készülésünket a lehetőségek határozták meg, így január­ban Egerben alapozással kezdtük a munkát. Jól il­leszkedett tervünkbe, hogy január 30-tól február 7-ig romániai meghívásnak ele­get téve meglátogattuk a bukaresti Vointa NB I-es együttesét. Ellenük csapat­mérkőzést játszottunk, va­lamint egyéni versenyben is összemérték erejüket te­kézőink. A visszavágóra a tervek szerint június 9-én Székesfehérváron kerül sor. A romániai út után kezd­tük meg a technikai edzé­seket Ozdon, mivel 200 do- básos foglalkozást csak ott tudunk tartani. A munká­ban hétfős keret, Tősi — aki ismét a válogatott keret tagja —, Molnár, Ficzere, Virág, Hegyi, Kocsis és én vettem részt. Az ifik közül kiöregedett, s már a felnőtt kerethez tartozó Gyöngy és Pifkó munkahelyi elfoglalt­sága miatt nem tudott ve­lünk edzeni. — A bajnokságról csu­pán annyit, hogy az NB I. létszámát jövőre 12-re csök­kentik, így idén négy kieső lesz. Nekünk kedvező, hogy a Pápai Textiles visszalé­pett, s ezzel eggyel csökkent a riválisok száma. Első mér­kőzésünket Pápán, a Vasas tavalyi bajnokcsapata ellen játszuk. Ezen a találkozón természetesen nem számít­hatunk győzelemre. Alapve­tő célunk, hogy a kiesést el­kerüljük és legalább a táb­lázat 8. helyén megkapasz­kodjunk. Megtudtuk az edzőtől azt is, hogy a korábbi rendszer­től eltérően az ifjúsági csa­patok két hetes csoportban játsszák • mérkőzéseiket. A március 4-i fordulót Buda­pesten az EMTK rendezi, a következő fordulóra két hét múlva Özdon, az Egrj Spar­tacus rendezésében kerül sor. Az Egri Spartacus NB I-es felnőtt tekecsapata a tava­szi idényben a következő sorrendben találkozik el­lenfeleivel. I. forduló, március 4; Pápai Vasas—Egri Spartacus. II. for­duló, március 11: Egri Sparta­cus—Csepel. III. forduló, márci­us 18: Győri Richards—Egri Spartacus. IV. forduló, március 25: Egri Spartacus—Vasas Ikarus. V. forduló, április 1: Pécsi Gáz- Egri Spartacus. VI. forduló, áp­rilis 4. EMTK—Egri Spartacus. VII. forduló, április 8: Egri Spar­tacus—BKV Előre. VIII. forduló, április 15: Szegedi Építők—Egri Spartacus. IX. forduló, április 22: Egri Spartacus szabadnapos. X. forduló, április 29: MOM—Eg­ri Spartacus. XI. forduló, május 6: Egri Spartacus—RF. Építők. XII. forduló, május 13: FTC—Eg­ri Spartacus. XIII. forduló, má­jus 20: Egri Spartacus—Szegedi Vasutas, (virágh) Építész­technikust alkalmazunk Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés; Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Gyöngyös, Lenin u. 2. Személyzeti osztály. ÁLLÁS Heves megye 1973. évi sakkviilámbajnoka: Bartók Zoltán (GYESE) Felvételt hirdetünk vegyésztechnikusi, vagy legalább vegyipari szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező mun­kaerő részére hatvani Patyolat Szalon vezetői munkakör ellátására Jelentkezés írásban, vagy személyesen a vállalat igazgatójánál. (Eger, Tinódi út 28. Hív. idő: 7—15.30 h-ig, péntek és szombat kivételével!. Heves megyei Patyolat Vállalat Egerben, a megyei ta­nács dísztermében bonyolí­tották le az idei megyei egyéni sákkvitágbajnokságot. A 27 induló közt nem talál­tuk ott a tavalyi bajnokot, de szembetűnő volt a neve­sebb GYESE-mesterek, mes­terjelöltek távolmaradása is. A verseny döntője ennek el­lenére izgalmasan alakult Oláh, két vereséggel kez­dett — míg Bartók és Gáti egymás után hét győzelem­mel indult. Gáti hallatlanul balszerencsésen versenyzett, mert Oláh ellen, teljesen megnyert játszmát vesztett időtúllépéssel, Bartók pedig alaposan megtévesztette és újabb vereségevei már nem: tudott beleszólni a bajnok­ság sorsába. Harmadik he­lyét is annak köszönhette, hogy klubtársa, Oláh. az utolsó fordulóban megverte a kitűnően játszó Forgó Já­nost. A döntő végeredménye: 1. Bartók cs. I. o. (GYESE) 10,5, 2. Oláh mj. (GYESE) 9. 3. Gáti mj. (GYESE) 8, 4. Forgó II. o. (Heves) 8, 5. Tóth II. o. (Eger) 5, 6. Mát­rai L o. (Hatvan) 5, 7. Süli I. ©. (Hatvan) 4,5, 8. Kladi- va Imre II. o. (Füzesabony) 4, 9. Sándor II. o. (Eger) 4, 10. Kladiva István II. o. (GYESE) 3,5, 11. Polgári II. o. (Hatvan) 3, 12. Vadásza 11. o. (Eger) 1,5 pont. A verseny díjait Dobro- viczky Ferenc megyei elnök adta át és külön is gratulált a veretlen bajnoknak — Bartók Zoltánnak. INMEM-OMMAH Siroki Vasas—Tiszafüredi Vasas 5:1 (2:0). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Sírok, 200 néző. V.: Zagyi. G.: Men- gyi 2, Koklács, Simon, Vár- konyi, illetve Szabó. ★ Gyenge hóviszonyok mel­led rendezték meg Kékeste­tőn az országos kisöbű bi­atlon bajnokságot, ahol a GYVSC versenyzői közül a következők érték el a leg­jobb eredményt. Felnőttek, kisöbű biatlonban (20 km): 5. Bardóczi 1:28:51. Csapat­ban- 6. GYVSC 5:12:00. If­júságiak. Kisöbű biatlon (12 km): 3. Bordás 1:03:55. Csa­patbajnok: GYVSC (Bordás, Tóth, Szanyi Edző: Horváth Béla) 3:17:10. Csepel—Gyöngyösi Sparta­cus 3:0 (3:01. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Csepel, V.: Fekete. G.: Varga 2,Né­meth. A hét vég^n szombaton és vasé man Egerben a Dobó 1973. március 2. péntek Gimnáziumban körzeti kivá­lasztó serdülő és ifjúsági leány és fiú tőr-, illetve kardversenyt rendeznek. Szombaton 15 órákor, va­sárnap pedig 8 órakor kez­dődnek a küzdelmek. Megbeszélést tartottak Egerben az ide* városi kis­pályás labdarúgó-bajnokság beindításával kapcsolatosan, ahol egyhangú szavazás után úgy döntöttek, hogy ebben az évben a bajnoki mérkő­zéseket csak tornacipőben le­het végigjátszani. A bajnok­ságban résztvenni kívánó csapatok március 10-ig küld­hetik be nevezésüket a vá­rosi sportszövetséghez. füzesabonyi árlistáiban 10 százalék előlegfizetéssel OTP-hitellevélre csak március 31-ig kapható 125, 250 köbcentiméteres MZ, Simson Stár, Simson Schwalbe, 175, 250 köbcentiméteres Jáva, T—5-ös Pannónia, P. 10, P. 20, 250 köbcentiméteres motorok. Kismotorok és kerékpárok nagy választékban. Vásároljon Idény kezdetén a füzesabonyi áruházban. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy édesapánk, nagy­apánk, dédnagyapánk ID. VILMEK FERENC fodrász, életének 81. évé­ben elhunyt. Temetése március 2-án, 12.30 órakor a Kisasszony­temető ravatalozójából. A gyászoló család. „Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Eger- szalók” feliratú körbélyegző, valamint „Vörös Csillag Mg. Tsz. Egerszalók Építők brigádja” feliratú címbélyegző elveszett A fenti bélyegzők használata 1973. február 26-tól ér­vénytelen. Azonnali belé­péssel felveszünk szak­képzett felszol­gálót Jelentkezés: Fü­zesabony, ÁFÉSZ, központi iroda. Sürgősen felvé­telre keresünk szállítási ügyinté­zésben jártas munka­erőt Jelentkezés: sze­mélyesen szövet­kezetünk személy­zeti előadójánál. Építőipari Szö­vetkezet, Eger Csákány u. 11. Gyakorlott gépíró­nőket alkal­mazunk AGRIA Bútorgyár, Eger, Knézich Ká­roly u. 36. VIDÉKI üzem­egységünkbe sima és speciál gé­pekre gyakorlott varrógép­műszerészt felveszünk Jelentkezés: sze­mélyesen vagy le­vélben Konfekció Szövetkezet, 1134 Budapest, Lehel u. 14. INGATLAN KÉTSZOBA-össz- komfortos örökla­kás, igényesnek, be­költözhetően eladó. Érdeklődni: du. 6­tól. Eger, Puky XVLik- lós u. 2., I. em. 7, MÁTRAFÜREDEN fél házat vagy üdü­lőrészt, készpénzért vennék. „150 000-ig” jeligére, a jászberé­nyi hirdetőbe. _______' K ÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház, sür­gősen eladó. Tarna- szentmária, Akácfa u. 2. alatt.___________ E GERBEN, 3 szo­bás, kertes családi ház, beköltözhető- ség'gel. sürgősen el­adó. Babócsai Sán­dor 1. szám,________ E GERBEN, 2 szo­bás, kertes családi ház, olcsón, beköl­tözhetően eladó. Cím: Lajosváros, István kir. u. 16. HÁZHELY eladó. Makiár, Vasút u. 36. sz. alatt. Érdek­lődni ugyanott. HEVES belterület tért, aszfaltút mellett fekvő 200 négyszög- öles házhely eladó. Építési korlátozás alá nem esik. Dr. Ábrahám László, Heves, Hunyadi u. 16. 435 N-ÖLÖN levő szoba-konyhás ház, beköltözhetőséggel eladó. Eger, Újsor u. 45. Érdeklőd«* minden nap 3 óra után, Móricz Zsig­mond u. 2.__________ F IATAL házaspár, bútorozott szobát keres. Ajánlatokat „Március 15” jeligé­re, az egri hirdető­ben____________________ FELNÉMETEN 200 n.-öl házhely eladó. Érdeklődni Eger, Egri út 59. GYÖNGYÖSI 2 szoba-komfortos tár- sasházbeli lakáso­mat eladnám. Ér­deklődni: „Erké­ly es” jeligére, a gyöngyösi hirdető­be. JÁR H0 750-ES Zastawa, jó állapotban eladó. Si- rok, Népköztársaság 45. JÓ állapotban levő Trabant eladó a makiári plébánián. CF-es Trabant Combi eladó. Gyön- gyös, Bene u. 33, MÁRCIUS hóban esedékes Zsiguli-ki- utalás átadó. Érdek­lődni lehet Bóta Ferenc, Park Szálló, péntek-szombat. VEGYES EGERBEN, febru­ár 24-én elveszett barna magyar vizs­la. Becsületes meg­találó jutalom elle­nében adja le. Eger, Gárdonyi tér 2., Vá­radi címre.__________ H ÉTHÓNAPOS vemhes üsző és egy négyéves vemhes tehén eladó. Andor- naktálya, Kossuth u. 5,_________________ E LŐNEVELT csir­ke eladó. Szabó Mi­hály, Makiár, Tán­csics 0. sz. HÁZASSÁ^ 21 ÉVES, 180 ma­gas, szőke műszaki dolgozó vagyok. Megismerkednék korban hozzám iUö lánnyal, házasság céljából. Csak fény­képes levélre vála­szolok. „Líra” jel­igére, az egri hir­detőbe. Megrendüléssel tudatjuk, hogy * Hesz János oki kohómérnök az Öntödei Vállalat Egri Vasöntödéjének gyáregysegve- zetöje, 1973. II, hó 23-án életének 41. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti Temetéséről később történik intézkedés. ÖNTÖDEI VÁLLALAT Egri Vasöntödéjének társadalmi és gazdasági vezetői A Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága pályázatot hirdet számviteli osztályvezetői, pénzügyi osztályvezetői, jogtanácsosi Mnkakerök betöltésére A munkakörök betöltésére pályázhatnak mindazok, akik 1 az előírt szakmai képesítéssel, gyakorlattal és iskolai végzettséggel rendelkeznek. A pályázat beadását a következő címre kérjük: ÁFÉSZ Igazgatósága, 3401 Mezőkövesd. Pf. 79. gg

Next

/
Oldalképek
Tartalom