Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-06 / 54. szám

u. e£ctär im az íooi. kilométer után. A nagyobb, a lényegi ok, hogy sem az író, sem a rendező, Szőnyi G. Sándor nem találta meg azt aj» mű­vészi formát, a jellemek és szituációk olyan hiteles áb­rázolását, amelyben a ke­vesebb ember sorsa, a mélyebb és elemzőbb vizs­gálata módot adhat néhány alapvető társadalmi és poli­tikai gondolat lényegi kife­jezésére. Az 1001. kilométer nem egységes szerkezetű, hanem széteső mű. Egy nagy és kétségkívül megkapó vázlat, amelynek minden „ceruza­vonásában” felfedezhető és kiérezhető egy-egy történet önálló megkomponálhatósága is. Ám a sok önálló és tár­sadalmi vetületében kétség­telenül hiteles történet, egyé­ni tragédia, tébláboló ta­nácstalanság a nemes vere­tű írói szándék ellenére sem állt össze egységes és egy­ségében meggyőző alkotás­sá. S hogy ez így volt, il­letőleg így van, igazolni lát­szik ezt, hogy a népes sze­replőgárdából alig-alig akadt valaki, aki megélte volna szerepét, ahelyett, hogy csak eljátssza, alig-alig akadt, aki­nek alakítására e néhány nap távlatából különösebben visszaemlékeznénk. Az 1001. kilométer fele­lősségteljesen akart vallani korunk és társadalmunk jó néhány problémájáról, fel akarta fedezni a társadalom lelkiismeretének és az egyén belső világának számos fe­hér foltját. Nem sikerült! A felfedez» csak jelezni tudta, hogy hol vannak ezek a fe­hér foltok, mert tűi sokat vállalt magára ahhoz, hogy mind felfedezni is tudja. Gyurkó Géza Rövid fi Írnek i Magyar filmek a mozik műsorán ÁH a lagzi, forog a meny­asszony, táncolnak, vitáznak, isznak, beszélnek azon az esküvőn, amelyen voltakép­pen nem is volt menyasz- szony, sem vőlegény, így tehát nászuram és nászné- ném, sőt még násznép sem volt. Az esküvőt ugyanis Urbán Ernő, a mai magyar valóság örök Livingstonja, fáradhatatlan felfedezője rendezte meg. hogy mint valami detektívregenyben a leleplezéshez, egy helyre gyűjtse össze történetének hőseit. Rögtön hozzá kell tenni azonban: természete­sen akár igaz is lehetett ez a lagzi, élő és hús-vér em­berek is lehettek a szerep­lők. Az 1001. kilométer, ez a szociológus-televíziós film mindenképpen figyelemre méltó alkotás volt. Mindvalamennyi ellent­mondásával együtt. Figyelemre méltó, mert új­ra és érdekes formában a társadalom belső mozgására, erre a soha meg nem torpa­nó, önmagát mindig és újra, más szinten ugyan és más körülmények között, de min­dig ellentmondásosan repro­dukáló dinamizmusra irányí­totta az érdeklődést. Figye­lemre méltó film volt, mert az általános jelenségek mö­gött és között hitelt érdem­lően, kézzel szinte kitapint- hatóan, típusokban is bemu­tatta jelenünk „hőseit”, egyéni tragédiájukban, vagy felmagasztalásukban, útkere­sésükben, vagy tébláb-botla- dozásaikban. Urban Ernő ismét elmondott jó néhány dolgot világunkról, amire oda kellett figyelnünk. Hogy mégsem maradt ben­nünk mélyebb és maradan­dóbb művészi élmény, an­nak csak egyik és semmi­képpen sem a döntő oka le­hetett az, hogy a film alap­anyaga lényegében majd nyolc évvel ezelőtt született és gyors tempójú életünk­ben ennyi idő — legna­gyobb örömünkre — a tár­sadalmi- szituációkban sem múlik el nyomtalanul. Még­is — úgy gondoljuk — ez a kisebb ok, ami miatt hiány­érzetünk maradt a film Kampis Péter: Iff szeret cs pisztráng... Ötlet, önérzet, felelősség Rendhagyó tudósítás a hevesi V. számú iskolából i Magyar művek állnak a következő hetek rövidfilm­programjának a középpont­jában, A „Tűz és víz”, Kol- lányi Ágoston színesfilmje, az emberi életben nélkülöz­hetetlen elemek fontosságá­ról szól. Glosz Róbert ren­dezőnek két alkotása is sze­repel a márciusi műsorban. A „Lányok, katonákról” do­kumentumfilm, amelyben lá­nyok vitatkoznak a fiatalok közötti kapcsolatokról. A „Második lépcsőben" című riportfilm a néphadsereg tartalékos tisztjeiről szól. Dobray György „Zene" cí­mű filmjében Vivaldi muzsi­káját hallgatják újpesti fia­talok, miközben pályaválasz­tásról folyik a szó. Hajós község német nemzetiségű lakosairól szól Paulus Alajos „220 000” című dokumen­tumfilmje. Magyar alkotás még a „Mozogj, kocogj” cí­mű rövidfilm, Knoll István műve és a „Hajrá, mozdony” ennek készítője Dargay At­tila. Hf és Petrov szellemes öt­letét követve mutatja be a „Gyalogosok” című szovjet rajzfilm: mi lesz akkor, ha a gyalogosok „öntudatra éb­rednek”. Népi faragott bú­torok és használati tárgyak előállítását tárja a néző elé „A fafaragás mesterei” című román film, s ugyancgak ro­mán alkotás „A seriff vasár­napja” című rajzfilm. Len­gyel alkotók készítették „A dublőr” című rajzfilmet és NDK-belí művészek az „Egy fiatalember, neve: Engels” című rövidfilmet. Pezsgő élet folyik a rövid- film-stúdiókban. A népszerű­tudományos és oktatófilm­stúdióban a színes fényképe­zésről készít filmet Gujdár József. Bodrossy Félix „At­tila kincse” címmel a .Jiagyszentmiklósi kincsed­en talált rovásírásról készíti legújabb alkotását. Lakatos Vince „Futóhomok” címmel a Duna—Tisza közi homok­hátság életéről forgatja művét. Mikor érdekes egy értekez­let? Ha közérdekű, ha élet­ízű a téma, ha rövid, tö­mör, lényegretörő a vitain­dító, ha utána záporoznak a hozzászólások, a szenvedé­lyes vélémények. Ritka az ilyen, hiszen ez az ideális, az elképzelt mo­dell. Nos, Fortuna mellém- szegődött, amikor a hevesi V. számú iskolát választot­tam, s hallgatóként részt vettem azon az értekezleten, ahol huszonnégy pedagógus vitatta meg azt, hogy mit tettek, tehetnek a közokta­tás továbbfejlesztését meg­szabó párthatározat megva­lósításáért. eredményesebb oktatás-ne­velés módszereit. Holló József igazgató sal­langmentesen fogalmazott. Nem idézte a már ismert határozat megállapításait, ha­nem — s ez tetszett különös­képp —, ezek szellemében beszélt a helyi eredmények­ről. gondokról. Bemutatta az V. számú iskolát Valahogy így: — Minden, pedagógusunk diplomás. Az is jó, hogy többségük háromszákos, így a szakrendszerű oktatás százszázalékos. Valamit el­árul a légkörről az is, hogy nálunk nincs elvándorlás, aki idejött maradt is Ered­ményeinkre azért lehetünk büszkék, mert nem akár­milyen körülmények közt születtek. Iskolánk hihetet­lenül túlzsúfolt. Nemcsak a mi diákjaink tanulnak itt, hanem „albérlőnek” fogad­tuk a II. számú iskola ta­nulóit. Tanítunk, délelőtt, délután. Két harmadik, két negyedik osztályunk a gim­náziumban kapott otthont A' kisegítő iskola tanulói kü­lön épületben tanulnak. S még egy számadat: tizenegy tanteremben huszonegy ta­nulócsoport szorong. Nem kis gondok ezek, s mégis létrehoztuk a szaktermeket: van mór fizika-, kémia-, ének-, rajzkabinet, elkészült a fiúk műhelyterme. A szer­tárak anyagát — forint hí­ján — társadalmi segítséggel gyarapítottuk. S túl mind­ezen jó elmondani, hogy ta­náraink többsége keresi az Ez a jelen, de érdemes a tervekből, a feladatokból is idézni. Mi is került a jegy­zetfüzetbe? „Iskolai előkészítő tanfo­lyamot kell szervezni, azok számára, akik nem jártak óvodába. A családlátogatás úgy tartalmas, ha csak azo­kat keressük fel, ahol gon­dot okoz a gyerek. Csök­kenteni kell a napközi ott­hon zsúfoltságát. Jó lenne egy harmadik csoport. A pá­lyaválasztási munka is me­hetne olajozottadban, segít­hetnének a helyi üzemek is, persze kopogtatni kell ná­luk. Az órákon a módsze­rek finomítása a cél, segít a pedagógiai szakirodalom. Kevés a tanulók szabad ide­je. Ezt tudjuk, de nem vál­toztatunk rajta. Hetente elég egyszer házi feladatot adni. Az iskolaérettségi vizsgálat nem egynapos, hanem egy­hetes lesz, így a nagyvona­lúság, a tévedés kizárva. A bukások száma csökken, ha a pótfoglalkozásokat előké­szítjük: az igényeket, fel kell mérni. Ezekkel a tanu­lókkal nem elég szokványo­sán törődni. Ha év közben állandóan figyelemmel kí­sérjük munkájukat, nem marad el az eredmény. Egy jó hír a kísérletező kollé­gáknak: lesz stencilgépünk, sokszorosíthatjuk a feladat­lapokat.” Szaporodnak az' oldalak, telnek az órák, s közben ar­ra gondolok, hogy felszínes szemlélő számára mindez bagatell dolognak tűnik, pe­dig valójában igen sokat je­lent. A vita szintén ezt igazol­ja. Néhány részletet kiemel­ve, csak a hangulatát tud­juk idézni. Annál is inkább, mepi így is kifejező. — Kell a házi feladat. Nem elég hetente egyszer. Ezt akkor is vállalom, ha rámsütik: maradi vagyok. Ám legyen, de továbbra is adok, mert tudom, hogy csak igy tanulnak meg a gyere­AAAAAAAAA/SAAAAAAAAAAAAAAAA(VNAAAAgA^\/vVVVVVVVV\A/VVVV%AA A>VVVWV\AAA/VM < Kázmér a kőkorláton ült, és a hegyeket nézte. Még gyermekkorában szerette meg őket, a Hárdihegyet, a Lét- rást, Meradna-patakot. El­mosolyodott. Az óriási lapu- levelekre gondolt, melyek nagy nyugalma alatt villám­gyorsan csörgött a Meradna- patak, a ráncos kérgű fákra, melyek övezték, a nagy, lapos kőre, melyről magasan zu­hogott le a víz abba a katlan­ba, ahol nyüzsögtek a piszt­rángok. Hirtelen úgy érezte, hogy nem is a kőkorláton ül, hanem egy farönkön, a Me- radna partján, és titkolt ret­tegéssel, hogy megint elkap­ja a lópofájú állami halőr, horgászik. A patak hangosko­dó zúgással rohant előtte, majd a zúgás elhalt valahol. Megszomjazott. Meleg ígér­kezett, tiszta volt az ég és a napfény csodálatos bőség­ben ömlött: lecsurgott a há­zak oldalán, és a kőkorláton, ahol Kázmér ült. Vágyakozva gondolt egy korsó sörre, majd, amikor a vágyakozás összeszikkadt torkú valóság­gá sűrűsödött, átballagott az úton, s úgy harminc méterre, a kőkorláttól bement a kocs­mába. A kocsmában kevesen voltak. Az asztalok mellett mindössze két ember ült, tá­vol egymástól, mindketten kalapban, előttük sör. Csend volt. Kázmér vett egy sörös- blokkot, és a habos, hideg sörrel a kezében a kocsma- ajtóba állt. Egy autóbusz röfögött el az úton. Kázmér kiitta a sörét, visszatette a pultra az üres korsót, és kiment. Végigné­zett az úton. Márta még nem jött. Káz­mér ezt a lapulevelek nyu­galmával vette tudomásul. házak, a hegyek barátságo­san vették körül Kázmért. Amikor a kék folt kicsit kö­zelebb ért, a közeledőben ki­vehetővé váltak Márta moz­dulatai — őzszépségű mozdu-' latok — Kázmér lehunyta a szemét és valami nagy on szé­pet érzett. fbghatatían, és gyönyörű ér­zések, magasról, mint a Me- radna lapos kövéről a víz. Kázmér újból a patak part­ján állt, és lenyűgözve bá­multa a tajtékos katlant, melynek sötétzöld szélében szörnyű nagy pisztrángok la­pultak, örökké éhesen. Alij tudtam olyan napot kifogni, hogy ne kapott volna el a halőr, gondolta magában mo­solyogva, Apámnak mindig egy húszasába, meg egy liter borba került a napi halpecse­nye. De azért mindennap megfogtam vagy húsz dara­éHií Lima IlLtXJz rum- !■ »mi ni lirnnrTT- . 1973. március kedd Márta mindig így szokta. Tudja, hogy megvárom, gon­dolta. Mindig megvártam. Ki­csit bizonytalanul erre gon­dolt. aztán hogy talán nem sokáig lesz kiszolgáltatva mindenféle közbejött dolog­nak. Mindenféle dolog. Gye­rek, nagymami, mittudomén. Nagyon nehéz így. Vissza­ment a kőkorláthoz, és felült. A szemközti házakra meredt, aztán a hegyekre, aztán szá­molni kezdte az autókat. Hat­nál tartott amikor távol az útkanyarban feltűnt egy kék folt: az új kosztümje, gon­dolta Kázmér, és bólintott, A Könnyű szél lebbent a mozd ulatlanságban: Kázmér tisztaízű csókot kapott, az­tán lekászálódott a korlátról, és elindultak. — Hová megyünk? — kér­dezte Márta. — Nem tudom. Egy bizonytalan mozdulat jelezte mindössze, hogy va­lamerre fölfelé. Hosszú ideig nem szóltak egy szót sem. Kázmér a földet nézte, apró köveket rugdosott, és patak­csobogást hallott. Furcsa érzések zuhogtak benne, mint mindig, ha Már­ta mellett volt, furcsa meg­bot. Volt köztük harminede- kás is. Az út elágazott. Megvártak egy motorbiciklit, aztán el­indultak balra, az üszögi úton. Szőlők és gyümölcsösök voltak körülöttük, apró há­zak, kutyák, s egy-ket bámész öregasszony. Az erdőben majd leveszem a blúzomat — mondta egy- szercsak Márta —, melegem van. Kázmér bólintott. Szórako­zottan bámult egy házat, és csak ösztönösen lépkedett. Megint nem volt jelen. Lapulevelek be csáváit ele-; kék olvasni, számolni. (TOQ» Lászlóné.) — Negyvenöt pere kevés a megértésre, a rögzítésre, a gyakorlásra. Ha nincs házi feladat, akkor elvész az is­meret. Ezt a gyakorlat bizo­nyítja, ezt nem lehet íróasz­tal mellett kitalálni. Még jó, hogy ez csak tervezet, mert jelenleg, a mai feltételek mellett nem lehet megvaló­sítani. (Szikora Sándórné.) — Nem lehet vázlatot íratni otthon a gyerekekkel. De ki csinálja ezt? Legfel­jebb alkalmanként, persze pedagógiai céllal, a jobb nyolcadik osztályban. Meg­győződhet arról, hogy mi­ként tudják tanítványai a lényeget kiemelni. Ezt eddig is megtettem, ezután is csi­nálom, bárki, bármit szól, mert helyesnek tartom. (Bo­gár Lászlóné.) S még egy jellegzetes mondat: — Pályaválasztás? Segít­jük. Azt is megtettük, hogy diákjainkat — kilencven gyereket — elvittük Egerbe, a megyei kiállításra. Ne mi mondjuk azt, hogy semmit sem ért, hogy hevenyészet­ten összeállított, rosszul do­kumentált anyag volt, ha­nem idézzük gyerekeink vé­leményét: „Tanár néni, mi­nek jöttünk mi ide?Z ven pisztrángokkal az ingé-1 ben óvatoskodott az erdőben! hazafelé. A csodakék ég! ugyanaz az ég volt, az erdő-! szagú levegő megtöltötte < Kázmér egész testét. Vada-' kát is szeretett volna látni, ! szarvast, esetleg őzeket. Soha 5 nem csapott zajt az erdőben,! kerülte a száraz ágakat, óva-< tosan nehezedett a rőtre szik-< kadt avarra. A halak meg-! megmozdultak az ingében,; Kázmér kapkodott. A mozdulatra magához^ tért. Csodálkozva vette észre,* hogy jó ideje óvatosan lépked < az úton, és hirtelen a mellé-< hez kapott. Vakarózni kez-< dett, de hiába. — Mi van? — kérdezte j Márta és megállt. — Semmi — mondta Káz-j mér — mozognak a pisztráng gok. Márta furcsán nézett, Káz-< mér elmosolyodott. — Csak gyere — mondta. Lassan kiértek a házak kö-< zül. A város messze alattuk 5 nyúlt. Füst lebegett fölötte, s! minden remegett a hőségben.! A hangok nem jutottak ide! fel, mégsem volt csönd. Káz-Í mér Márta ölébe fúrta a fe-< jét, befészkelte magát és ön-! feledten lebegett. Elalvás; előtti állapot, gondolta még, aztán semmire sem gondolt. < Konturtalanul gomo’yogtak! elő képek és mondatok, min-! den rendszer híján, s Kázmér! nem csinált rendet közöttük.! . Hagyta, hogy ellepjék, mint! a víz, és közben Mártát hall-' gáttá. — látod, ma sem tud-< tam pontosan jönni. Kázmér megmozdult. Le­hunyta a szemét és elvigyo-! rodott. — Sose tudtál — mondta. (Folytatjuk) Ez az őszinteség, a jogos önérzet, s a hivatásszeretet ötvözete. Ennél is megnye- rőbb a felelősségtudat, a jobb, az eredményesebb munka igénye. S erről is be ­szélt minden felszólaló, ki­ki a saját temperamentumá­hoz mérten. Az egyik taní­tónő munkája gondjait ele­venítette fel. Hozzászólásá­ból ez került a jegyzetfü­zetbe: „A sikerélmény nél­kül nem lehet élni, persze, hogy azt akarom, hogy min­den elsős megtanuljon ími- olvasmi. Ahol nem megy, se­gítek. Ezt tettem korábban is. De néha mindén hiába, ha a gyermek értelmi fejlő­dése eltorzult. Átengedhet­ném, de minek? Mit érek a statisztikával, ha nem tudok önmagámmal szembenézni.” S még egy ehhez kapcsoló­dó résziét, elmondta egy másik pedagógus: „Nem. is­merjük az óvodai munkák nem tudjuk, hogy ott sze­mélyiséglapot készítenek az apróságokról. Ezeket kelle­ne elkísérni, s akkor mind­járt könnyebben menne • felvétel az első osztályba, tudnánk, ki jöhet, s ki nem”, Hallgassunk meg egy tör­ténelemtanárt: ,.Sok a tananyag, kevés idő jut az érzelmi nevelés­re, pedig nemzeti históri­ánk erre bőven kínál lehe­tőséget. Szabad órák kelle­nének, amikor tanár és di­ák kötetlenül beszélgethet. Én megpróbáltam, bevált, az sem zavart, hogy ez nem legális. Tudtam, hogy meg­érte, mert gondolkodni ta­nult a gyerek, s én is meg­ismertem véleményét, érzés­világát.” Az egyik kísérletező peda­gógus meglátása; „Mi gyakran • kézírással, harminc-negyven példány­ban készítjük h feladatla­pokat. Senki sem sokallja a munkát. Többen a progra­mozott oktatás lehetőségeit aknázzuk ki. Szívesen tesz- szük, egy kérdés azért ma­rad: miért nem lehet ezt központi irányítással csinál­ni, miért nem kapunk fel­adatlapokat?” Közben négy óra telt el, majdhogy észrevétlenül. Ügy gyűltek az öletek, hogy az igazgató alig győzte jegyez­ni. Milyen volt ez az érte­kezlet. Hadd mondja el az egyik felszólaló: „Jó tudni, hogy tettekre, cselekvésre van szükség.” Pécsi István

Next

/
Oldalképek
Tartalom