Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-02 / 51. szám

A NAP 1973. március 2., péntek A (Nap kél: 6.24, nyugszik: 17.30 érakor A Hold kél: 4.56, nyugszik: 14.52 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LUJZA nevű kedves olvasóinkat! A mai Lujzát többféle név leszármazottjának tart“ ják: hasonlít a Lousihez, amely a Lajos női formája és így jelentése az ófrancia nyelvből származtatva: „híres” o Tizenöt évvél ezelőtt halt meg — 82 éves korában — Jván Krasko ismert szlovák költő. 1900-ban be iratkozott a prágai műegyetemre, ahol 1905-ben ve­gyészmérnöki oklevelet szerzett. Első irodalmi szárny- próbálgatása középiskolás diákkorában kezdődött. A magány hangulatait kifejező, melankóliával átitatott, rendkívül sz'uggesztiv és sajátos szimbolizmussal te­lített versei, amelyeknek motívumai között egyaránt szerepelt a szülőföld és a nép szeretete, a nem­zeti és a társadalmi elnyomás elleni bátor kiállás, tiltakozás, párosulva a személyi boldogság utáni vágy- gyal, merőben új, friss hangot jelentettek a korabeli szlovák Urában. Első verseskötete 1909-ben, a má­sodik pedig 1912-ben látott napvilágot. Utána a költő elhallgatott; de e magas művészi fokon megmunkált két kis kötettel bevonult az irodalomtörténetbe. Ver­seinek gyűjteményes kötete a felszabadulás óta több­ször is megjelent Pozsonyban, illetve Prágában. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő, többfelé kisebb havazás, hószállingózás, időnként élénk, néhány helyen még erős. északnyugati, nyu­gati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között. Felolvasóülést tartott a Gárdonyi Géza Társaság Intézkedések a bútorgyártás fej lesztésére Csütörtökön délután — a megyei könyvtár olvasóter­mében — felolvasóülést tar­tott a Gárdonyi Géza Társa­ság. Elsőként dr. Nagy Árpád muzeológus mutatkozott be: Aba király népe címmel be­szélt XI. századi történel­münk máig is sokat emlege­tett királyáról és népéről^ a kumánokról, kabarokról. Rendkívül ügyesen, hatáso­san összegezte a kutatások eddigi eredményeit, s ismer­tette saját eredményeit. Aba Sámuel egyéniségét, történel­mi szerepét, új szemszögből világította meg nem feled­kezve meg arról, hogy jelez­ze az egyes feltevések táma­dáspontjait. A hallgatók előtt plasztikusan jelent meg nem­zeti történelmünk kevéssé is­mert időszakának, az ese­ménydús XI. századnak for­gataga. .Dr. Nagy Árpád nemcsak azt bizonyította, hogy jó ér­zékű kutató, hogy az általa leltárt, s összegyűjtött tény­anyagot logikus egységgé öt­Hjj'üí „aotiiMpir Rigai mérnökök úgyneve­zett légi motorkerékpárt szerkesztettek. A konstruk­ció egy pilótafülke nélküli mini-helikopterhez hasonlít, mindössze a pilótaülésből és egy felette levő hajócsavar­ból áll. A 3,5 méter hosszú repü­lőszerkezetnek a felszállás­hoz 6—10 méter nekifutásra van szüksége. Kis méretei ellenére mintegy 3500 méter magasságra emelkedve, 120 kilóméteres óránkénti sebes­séget képes elérni. A légi motorkerékpár hajtóműve 50 —80 lóerő teljesítményű. A következő jó tulajdon­ságok jellemzik: biztonságos repülés, a vezetés egyszerű szerkezeti megoldása, és technikája, kiváló fel- és le­szálló képesség, olcsó gyár­tási és üzemeltetési költsé­gek. vözi, hanem azt is, hogy iga­zi előadó egyéniség. Azok ér­deklődését is fel tudta kelte­ni, akik kevéssé ismerték ezt a sajátos problémakört. Majd Farkas András tar­totta meg szerzői estjét. Elő­ször a költészetről alkotott véleményét foglalta össze tö­mören, hatásosan. Többek között arról beszélt, hogy a forma, a zeneiség elválaszt­hatatlan a verstől. Mindezt példák sorával illusztrálta, hangsúlyozva, hogy „a költé­szet nem tűr meg egy henye betűt sem”. Néhány frappáns mondattal bírálta mai költé­szetünk valóban létező hibá­ját: a formai igénytelenséget, a középszerű gondolatközlés elburjánzását, bizonyítva azt, hogy a' zárt forma fejezhet ki valódi, közérthető tartalmat Érdeme, hogy mindezt szel­lemes idézetekkel színezte. Ezután verseiből adott íze- tőt. (v. i.) Üjraéled-e a tiszai hajós­élet? — sokat foglalkoztatja manapság a Tisza völgyében élő embereket ez a kérdés. Hazánk második legnagyobb folyóján hajdan virágzott a vízi szállítás. Történelmi té­nyek igazolják, hogy az 1835-ben megindult tiszai gőzhajózás Szolnokon a ke­reskedelmi és a mezőgazda- sági élet felléndüléséhez ve­zetett. A vasúti és a közúti közlekedés elterjedésével a tiszai teher- és személyha­józás egyre csökkent, sőt, 1968-tól a személyhajózás teljesen szünetel. Ma már az ország összes vízi (Szállításá­nak csupán öt százaléka bo­nyolódik a Tiszán. A közle­kedés hivatott szakértői a visszafejlődés okát földrajzi okokra vezetik vissza. A fo- lyónak nincs összefüggő vízi­útrendszere és a vízállás is igen rapszodikus. Sokéves átlagban 175 nap, megköze­lítően az év felében volt ha­józási szünet. A Tiszának, mint poten­ciális vízi útnak az intenzí­vebb kihasználása mind sür­getőbben jelentkezik. Ma már elérhető közelségben van a kiskörei vízlépcső A Könnyűipari Miniszté­rium legutóbbi értékelése szerint változatlanul gyors a bútoripari termelés növeke­désének üteme. A negyedik ötéves terv 1972-re kidolgo­zott előirányzatát az iparág 8 százalékkal teljesítette túl, s 14,6 százalékkal több árut kapott a belkereskedelem, miközben az export csaknem 12 százalékkal nőtt, A vásárlók azonban még nem mindig észlelik a kedve­ző változást. Ennek főleg az az oka, hogy a különböző ki­állításokon látott és sikert üzembe helyezése, amely a folyó jelentős szakaszán sza- bályozhatóvá teszi a hajó­zást, s lehetőséget teremt növekvő üdülő-, idegenfor­galmi és sportigények kielé­gítésére is. Mindebből auto­matikusan . következik, hogy vízi utazásra, teherforgalom­ra növekszik az igény. Jól­lehet, a második tiszai víz­lépcső üzemelése javítja a hajózás feltételeit, lényegé­ben a csongrádi vízlépcső ad majd teljes lehetőséget a ti­szai vízi szállítások nagy­mértékű fellendítésére. Áz állandó vízszint — ettől fog­va a jeges időszak kivételé­vel az év valamennyi sza­kában lehetővé teszi a vízi közlekedést, az éves hajózá­si időtartam 280—290 napra nő. A Tisza, mint vízi út jobb kihasználását nemzetközi szempontok is sürgetik. Ezért került napirendre a Duna—Tisza csatorna meg­építése, amely egy csapásra megváltoztatja a Tisza je­lenlegi funkcióját, lehetősé­get teremt arra, hogy szer­ves része legyen a nemzet­közi vízi útvonalnak. Ezek­nek a realista terveknek a aratott típusok nagy része még nem kapható a boltok­ban. Mennyiségileg már ele­gendő szobaberendezés és egyedi bútor áll rendelkezés­re, azonban a választék még nem elégíti ki az igényeket. Kívánnivalót hagy hátra az áruk minősége is. Az egyik legutóbbi ellenőrzés során a bútorok 83 százaléka megfe­lelő, 14 százaléka hibás mi­nősítést kapott, három száza­lék pedig csökkent értékűnek bizonyult. Mivel a bútoripar az iáén termelését a tervek szerint végrehajtásához még évek­re van szükség, a Tisza men­tén élő települések tanácsai azonban saját erőből is igye­keznek változtatni a helyze­ten. A Szolnok megyei Ta­nács például egy körülbelül 100 személy szállítására al­kalmas, új hajó, vagy vízi­busz vásárlását vette tervbe. A vízi járművet idegenfor­galmi célokra, tanulmányi kirándulásokra kívánják fel­használni. Birtokukba vehe­tik majd a tiszaligeti kem­pingtábor külföldi lakói is, akik sok élményt szerezhet­nek a Tiszatáj romantikus szépségeiből. A MAHART jelenleg építőanyagokat, só­dert, homokot szállít a folyó felső ^szakaszáról az alföldi kikötőkbe. A szolnoki ta­nács — a növekvő igények miatt — a teherszállító uszálypark bővítését is szor­galmazza. A tiszai vízi út, mint a példák mutatják, nem veszett el teljesen a ha­zai közlekedés számára. A tervek arra utalnak, hogy a folyó előbb-utóbb visszanye­ri régi rangját és mint vízi út is hasznosan szolgálja or­szágunkat. Endrész Sándor további 10,5, belkereskedelmi szállításait Í6 százalékkal, s exportját is jelentős mérték­ben növeli, most számos olyan intézkedést készítenek elő, amelyek réyén tovább javulhat a minőség, szélesed­het a választék is. Egyebek között például a Könnyűipari Szervezési Intézet tanul­mányt készít a bútoriparnak a gyártási folyamatok, a terve­zés, az irányítás, az ellenőr­zés, az üzem- és munkaszer­vezés fejlesztésére, s három minisztérium — a könnyű­ipari, a belkereskedelmi és a KPM — fog össze a szállítá­sok jobb megszervezése érde­kében. A Könnyűipari Mi­nisztérium a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riummal közösen felméri a bútorlapgyártás igényeit, s megvizsgálja a lehetőségeket azok kielégítésére. Tervezik, hogy az alkatrészellátás ja­vítására együttműködést ala­kítanak ki különféle terme­lőszövetkezetek melléküzem- ágaival és egyebek között például az ipar kemizálásá- . nak, a műanyagok felhaszná­lásának fejlesztésére társu­lásokat hoznak létre külön­böző szektorokhoz tartozó vállalatokkal. Fennállásának tizedik év­fordulóját ünnepli az Egri Szimfonikus Zenekar. -Az együttes tagjáit ebből az al­kalomból keresték fel csütör-) tökön este a megyei vezetőit, hogy a művészi sikerekben és a kultúrpolitikai feladatok eredményeiben gazdag zene­kar tagjait köszöntsék. A rendezvényen ott volt Szalag István, a megyei tanács el­nökhelyettese és Polgár Mik­lós, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Szalay István beszédében méltatta az együttes munká­ját, s a tíz esztendő eredmé­nyeit. Az első évek program­ja két-három önálló estből és közreműködésből állt, hiszen elsősorban az együttes össze­kovácsolásáról volt szó. Ké­sőbb, ahogy bővült a reper­toár, egyre aktívabban bele­kapcsolódott az Egri Szimfo­nikus Zenekar nemcsak Eger, hanem a megye művészeti életébe is. Az eltelt tíz esz­tendő alatt közel kétszáz hangversenyt adott az együt­tes, amely ma már hatvan tagot számlál. (A megalaku­lás esztendejében a zenekari tagok száma alig érte el a húszat.) Az együttes bázisát az úgynevezett harmad-füg­getlenített zenészek képezik, zenetanárok, s általában: a hivatásos zenészek. Ug>an­Pctőlányiii farsangüGsiíztató (Tudósítónktól) : Tizenegy esztendeje mű­ködik a petőfíbányai szak­szervezeti művelődési ház­ban a Novum ifjúsági klub, amelynek fiataljai most jól sikerült farsangbúcsúztatót tartottak. Az estet műsor színesítette. Ezt Roxin De­meter, az irodalmi színpad vezetője állította össze. Első részében azt mutatták be a szereplők, milyen volt az udvarlás régen, és milyen ma, a második részt egy moziba járó teenager pan- tomimja alkotta, amit aztán Tabi László Holdkóros című paródiája követett. A sok tapssal jutalmazott műsor után hangulatos táncmulatságon vettek részt a Novum-klub tagjai. Ehhez a zenét saját együttesük, a B—H—B-trió szolgáltatta. Az esttel kapcsolatban egyetlen bíráló megjegyzést tehetünk: kevés volt a lány, minden második fiúnak ju­tott csak táncpartner. Holttest a sínek mellett Csütörtökön a. regrmli órákban Hatvan és Ho. „— Csány vasútállomás között a vasúti sínek mentén halva talállak Varga Gyula István 26 éves kohómérnököt, szi- getszentmiklósi lakost. A haláleset körülményei­nek kivizsgálása folyamat­ban van. akkor idős és fiatal zeneba­rátokat is találunk az együt­tes soraiban. A tehetséges hangszeres zeneiskolai nö­vendékek és az amatőrök egyaránt nagyban hozzájá­rultak a zenekar eddigi sike­reihez. Kezdetben, minden tárgyi feltétel nélkül, évi tízezer forintos költségvetés­ből gazdálkodott a zenekar. Az együttes kultúrpolitikai munkájának, színvonalának felismerésével a megyei szer­vek ma már közel félmillió formtet fordítanak a zene­karra. Érdemes megemlíteni, hogy néhány üzem, közöttük elsősorban az egri Finomsze- relvénygyár ugyancsak jelen­tős összeget.utal át a zenekar számára. Az egri, a megyei és a megyehatáron túli szereplé­sek eredményeire jó jellem­zés: miniszteri dicsérő okle­vél és arany fokozat kitünte­tés a Veszprém’ fesztiválon, dicsérő oklevél a szolnoki fesztivál zsűrijétől és végső soron a kiváló együttes cím elnyerése. Több, országos hí­rű művész és zeneszerző is vállalta az együttműködést az egri zenekarral. A megyei szervek jutalmát Szalay István, a megyei ta­nács elnökhelyettese adta át a zenekar vezetőinek és tagjainak. Kisiparosklub nyílt Egerben I Csütörtökön délután a KIOSZ székházéban a nyugdí­jas kisiparosok és szakmunkástanulók találkozójával új klu­bot avatott a szövetség egri körzeti csoportja. A kisiparosok klubjában a hét két napja kivételével a tagoknak állandó­an két helyiség is rendelkezésükre áll, ahol szórakozhat­nak, beszélgethetnek; a programokhoz a szervezők kellő felszerelést is biztosítottak. A klubot az ünnepélyes avatón részt vevő legidősebb és legfiatalabb korosat á'y Szucsik Ist­ván megyei titkár megnyitója után vette birtokába. A je­lenlevők meghallgatták Veres Istvánnak, a Hazafias Nép­front városi bizottsága titkárának előadását is a választások előkészületeiről, a népfront programjáról. Az abasári Rákóczi Tsz-ben hagyományai vannak a sző- tőoltásnak és iskolázásnak. Évente 5—6 millió oltványt ne­velnek, ennék nagy részét exportálják. Idén hatmillió sző­lővessző oltását tervezik. A nagy gyakorlattal rendelkező asszonyok naponta 80 ezer vesszőt oltanak be, így időben készen lesznek e fontos munkával. (MTl-foto — Király Krisztina.) t t f Ujraéled-e a tiszai hajósélet ? (MTI) Ünnepei az Egri Szimfonikus Zenekar llZ CV X kétszáz hangverseny C A Maevar Szocialista Munkáspárt Heve» megy« Bizottsága te s Heves megyei Tanács napllapla - Fflszerkesztfl- PAPP JANOS - Kisdia • Heves meevel Lapkiadó Vállalat f#i«|As Kiadi t -*TH m /SÉF - SzerkesztAség - SSO! Eger Beloiannisz utca 3 'Pt 83 3301 i Telefon I2-73 26-29 »4 M 3200 SvAnavAs RAzsa i >16-97. 3000 Hatvan Ki.ssutb tér 3 'Város tanár» épülete) 10-99 - K1a1Ar»vatai Fae W Beloiannisz u 3, Pf 2? Un Telefon 12-08 - T.-rieszti a Maavar Posta ElAfizetaat öli hónapra 30.- Elófuethetó bármelyik poeutüvaulnál ée kézbesitAnél - index 20002 - Heve» megyei Nyomda vaumat, Eger, Bródy Sándor utca s, se. ^ Igazgató. SOUVUOS JúZSEt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom