Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

Nyerni is lehetett volna SMAFC— Egri Finommechanika 62:57 (33:19) NB I-es férfi kosárlabda-mér­kőzés, Eger, 400 néző. V„: Vei­kéi, Mihailkvszki. Eger: Korepta 19, Komenczy 14, Busák 2, Sipos 7, Zachar 5, csere: Sipeki 6, Madarász 2, Lezsák 2, MerczeL Edző: Ifj. Csáuyi Barna. Közepes iramban kezdődött a mérkőzés. Az egriek — nagyon tisztelték nagy nevű ellenfelü­ket — idegességükben több fe­leslegesnek tűnő szabálytalansá­got vétettek, amelynek eredmé­nyeképpen a vendégek átvették a vezetést. Később több bosszan­tó átadási hibát is elkövettek a hazaiak, a rutinos vendégek pe­dig Lápiák és Tordy irányítá­sával Iáhasználták ezeket az al­kalmakat —, pontos dobásaik révén egyre nőtt a különbség a két együttes között. Következett aztán egy olyan nyolc perc, ami­kor az egriek egyszer sem tud­tak pontot szerezni, így 14 pont különbséggel zárult a soproniak javára az első játékrész. Szünet után — szokásához hí­ven — nagy lendülettel, becs­vággyal játszottak a hazaiak és izgalmasabbá vált a küzdelem. A vendégek szemmel láthatóan eliáradtak, az egriek lefutásai pedig majd minden esetben si­kerrel zárultak. Már csak 3 pont volt a SMAFC előnye, amikor a vendégekhez került a labda, akik az utolsó másod­percben távolról kosarat értek el, s ezzel beállították a vég­eredményt. A hazaiak kezdeti elfogultság után csak a második félidőben játszottak jól, ezért vereségük megérdemelt, mert ezt a talál­kozót egyenletesebb játékkal akár meg is nyerhették volna. Versenv fölött Az Egri Vasas blrkózószakosztá­lyának vezetői nagy gondot for­dítanak az utánpótlás nevelésére és azok rendszeres versenyezteté­sére, mert jól tudják, ezt a spor tot sem lehet túl korán kezdeni. Mint arról már hírt adtunk,, Egerben legutóbb úttörő birkózóver­senyt rendeztek, amelyen 168 fiatal mérte össze tudását. Képünkön -, ameiy a megnyitó előtt készült -, pillanatképet látunk, ahol a küzdelemre, harcra kész vidám pajtások a szőnyegeket ellepve, hangyabolyhoz hasonlóan, izgatottan várakoznak az igazi csata megkezdésere. Bárcsak minden sportágban ilyen „zsúfolt” volna a verseny előtti hangulat... (Foto: Molnár István) n* INNEN-ONNAN Megrendezték Erdőkövesden a téli spartakiád kiskörzeti se­lejtezőit asztalitenisz és sakk sportágakban, ahol hat község sportolói a vártnál nagyobb lét­számban és színvonalas találko­zókon küzdöttek meg a nagy- körzeti versenyeken velő rész­vételért. A következő eredmé­nyek születtek: Sakk: Csapat­ban: 1. Pétervására, 2. Erdőkö­vesd, 3. Istenmezeje. Egyéniben: 1. Papp Gergely (Erdőkövesd), 2. Tar Béla (Pétervására), 3« Kiss Gusztáv (Erdőkövesd). 9 testi nevelés Heves megyei tiplénete s. Sportélet a két világháború között A Tanácsköztársaság meg- ..öntése után új korszak kez­dődött Heves megye sport­életében, amelyre különösen az első évtizedben jel'emzó volt a munkás sportolók hát­iérbe szorítása és a kormány politikai céljainak megfelelő iportegyesületek létrehozása -s működtetése. a sokszor negatív előjelű /.kedések, a burzsoá, na- i aalista célú testi nevelés lapvető dokumentuma az i. évi 53. törvénycikk, . ?ly több mint két évtize- keresztül meghatározta magyar sportélet fejlődé- , annak szervezeti kere- it. E törvénynek olyan nega- ■ v törekvései mellett mint a atonai jellegű testi nevelés s a drillre épülő levente portoktatás szervezése, az sztályviszonyok fenntartásá­ba való törekvés — a sport­ján voltak pozitív eredmé­nyei is. így e törvény köte- ezte a városokat, a községe­det, hogy területet biztosít­sanak a sportolás céljaira az jzer munkásnál több mun­kást foglalkoztató vállalato­kat pedig arra kötelezték, hogy ápolják a testnevelést és pályát, tornatermet válla­lati alapból építsenek. Ilyen körülmények között a tanácsköztársasági szervezeti eredményeket felhasználva a városiasodás és iparosodás kényszerítő körülményei kö­zött, a sport iránti növekvő érdeklődés a katonai testne­velési előkészületek hatására nőtt, terebélyesedett a Heves megyei sportmozgalom, amely megmutatkozott abban is, íogy a kormány testnevelési politikáját szolgáló egyesüle­tek megerősödtek es gyorsan elterjedtek. 1925. végén He­ves megyében már 14 jóváha­gyott, alapszabállyal működő sportegyesület volt és megje­lentek az első olyan falusi sportkörök is, mint a Pélyi Torna Egylet. Ugyanakkor a városokban 3—4 önálló sport­kör kezdte meg működését. 1944. végére pedig az inten­zív sportegyesületí szervezés eredményeként szinte a me­gye minden falujában mű­ködött bejegyzett sportszer­vezet. A Tanácsköztársaság alatt gyorsan fejlődő munkás sportköri mozgalmat felszá­molták és helyette létrehoz­.1973, február 23., péntek ták a szélsőjobboldali célo­kat szolgáló MOVE sportkö­röket A sportegyesületek el­terjedésével egyidejűleg a megye legtöbb falujában leg alább egy kezdetleges labda­rúgó- és atlétapályát alakí­tottak ki, a városokban pedig nagyobb sportlétesítménye­ket építettek. A sport tömeg­bázisa a levente és a szintén katonai testnevelési célokat szolgáló diáksportoltatás volt. Más tömegsportmozgalmat e korban kevésbé ismertek, megelégedtek a levente és diáksport tevékenységi köré­nek kiszélesítésével, amit egy alapvető rendelkezés tett le­hetővé: így 21 éves korig kö­telező volt a testi nevelésben való részvétel. A sportegyesületekben és a sportkörökben ekkor elsősor­ban a nagy népszerűségre szert tett labdarúgással, a honvédelmi nevelési célokat szolgáló atlétikával és kato­nai tornával, lövészettel fog­lalkoztak. A különböző sportágak a két világháború közötti ered­ményeiről dióhéjban a követ­kezőket lehetne elmondani: A lövészetben 1924-ben ve­zették be a kispuska lövész­versenyeket. Ettől kezdve egészen 1944-ig az Egri Pol­gári Lövész Társulat az északi kerület egyik legered­ményesebb egyesülete volt. A Gyöngyösi Atlétikai Klub labdarúgói kerületi bajnok­ságban játszottak, az egri csapat legnagyobb riválisai voltak, atlétáik között vi­szont már voltak kerületi vá­logatottak is. Üszőik csak kezdeti eredményeket értek el. Az Egri Torna Egylet a két világháború között visz- szafejlődött, gyanús volt 1919. évi működése miatt. Viszont kiemelkedő eredményeket ért el a birkózó szakosztálya, amelynek tagjai országos baj­nokságon 3—5. helyezéseket értek el. Heves megye legnagyobb sportköre a MESE. Ez az egri MOVE csapat, amely hat szakosztállyal működött. Legjobb eredményeiket az úszó szakosztály érte el. A labdarúgók a Mátravidék IX. osztályában kezdték bajnoki szereplésüket és végül az NB III-ig jutottak el. Az atlé­ták közül a legismertebb Gyuricza, aki egri diák korá­ban kezdett atlétizálni és sokáig országos távolugró csúcstartó volt. Kiemelkedő atléta volt még Molnár Bé­la is, aki diszkoszvetésben lett országos bajnok. (Folytatjuk) LÓMtó „ Asztalitenisz. Csapatban: 1. Istenmezeje! SK, 2. Istenmezejei Művelődési Ház, 3. Erdőkövesdi SK. Egyéniben: 1. Nagy Miklós (Erdőkövesd), 2. Utassl Tibor (Istenmezeje), 3. Karqzag József (Istenmezeje). Párosban: 1. Fo­dor István—Albach Róbert. * Siroki Vasas—Recski Bányász 7:1 (3:0). Előkészületi labdarú­gó-mérkőzés, Sirok, 250 néző. V.: Zagyi. • Megalakult az Egri Dózsa öregfiúk labdarúgócsapata. Az együttes ügyes-bajos dolgait dr. Llbertény Sándor és Juhász Ká­roly intézi. A csapat tagjdl feb­ruár 26-án, 17.30 órakor a sta­dion klubhelyiségében megbe­szélést tartanak. A megbeszélés­re Papp, Nagy M.. Szász, Kiss, Révász, Váraljai, Kelemen, Ha- nus, Rajna, Handó, Soós, Sza­bó, Boros, Bodon, Czeglédi, Bu­dai, Csizmadia, Alaxai, Hidvégi és Gál volt labdarúgókat vár­ják. • Március 4-én. 9 órai kezdettel Sírokban, a művelődési házban rendezik meg az egri járási munkahelyi spartakiád asztalite­nisz és sakk spartakiádjának döntőit. A spartakiádon a Mát- ravidéki Fémművek, Mátrade- recske, Egercsehl, Bélapátfalva, Recsk és Parádsasvár üzemei­nek dolgozói vesznek részt. Ne­vezni február 24-én, 12 óráig le­het Minszk Károly. Sírok, Lenin út 26 szám címre. Spartakiád A falusi termelőszövetke­zeti dolgozók spartakiádja té­li számainak kiskörzeti ver­senyei befejeződtek az egri járásban. A nagykörzeti ver­senyekre február 25-én, va­sárnap 9 órai kezdettel kerül sor. Az eredeti kiírástól elté­rően az első körzet verse­nyeit nem Pétervásárán, ha­nem Erdőköves'den, a máso­dik körzetét pedig nem Sí­rokban, hanem a recski Bá­nyász Knltúrotthonban ren­dezik meg. Az elért eredmé­nyek alapján a körzeti be­osztás sportáganként a kö­vetkező. Erdőkövesd: sakk: Pétervására, Erdőkövesd, Is­tenmezeje, Tamalelesz, Bátor, Bükkszenterzsébet. Asztalite­nisz: Istenmezeje Bányász, valamint Tsz SE. Erdőkövesd, Hevesaranyos, Bátor, Tarna- lelesz. Recsk, sakk: Recski Bá­nyász, Szajla, Egerszalók, Ver- pelét, Parádsasvári Építők, valamint KISZ. Asztalitenisz: Recski Bányász és KISZ, Pa­rádsasvári Építők és KISZ, Egerszólát, Egerszalók. Andornaktálya, sakk: Ba­laton, Bélapátfalva, Nagyvis- nyó, Felsőtárkány, Novai, An­dornaktálya, Nagytálya. Asz­talitenisz: Bélapátfalva, Mi- kófalva, Balaton, Noszvaj, Felsőtárkány, Egerbakta, An- domaktálya. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik Dankó László elhunyta alkalmával mély­séges fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. A Máfmvidéfci Fémművek felvételre keres iparvállalati gyakorlattal rendelkező jogászt vállalati jogtanácsosi munkakörbe Jelentkezés személyesen, vagy írásban (részletes önélet­rajz), a vállalat Személyzeti és Oktatási Főosztályon. Cím: Máíravidéki Fémművek, Sírok, Ipari üzemek, üzemágak! 1973-ra szabad kapacitásunk van az alábbi bérmunkák elvégzésére: KÉMÉN YKRÖMOZÁS (max. 600 mm hosszúságig, 200 négyzetcentiméter alapterületig). PRECÍZIÓS ÖNTÉS (0,7—0,8 kg-os súlyhatárig). SÜLLYESZTÉKES KOVÁCSOLÁS (rúdanyagból, 0,2—3 kg-os súlyhatárig). HŐKEZELÉS, EDZÉS (600 mm hosszúságig, 2,5—3 kg-os súlyhatárig). BARNITAS (feketftés lúgos oldatban). Érdeklődés és információ: a FÉG FEGYVER- ÉS GAZKÉSZÜLÉKGYAR Áruforgalmi osztályán. Telefon: 476-024, ügyintéző: Rakottyai Ágnes. Műszaki tanácsadás a Termelési Főosztályon. Telefon: 276-127, ügyintéző: Radványi J. gyártásvezető. Levélcím: 1440 Budapest, IX., Soroksári út 158. Telex: 22-4213. .^,5**, is,.'.. Apróhirdetés __tilts K ISGYERMEK gondozását lakáso­mon vállalom. Eger, Menház u. 56. HEVES megye te­rületén festő-mázoló munkát vállalok. Lakó András, Fü­zesabony, Ságvári u. 5. ÖNJÁRÓ rako­dógépre (klskotró) gépkezelői keresünk azonnali belépés­sel. Építőipari Szövetkezet, mun­kaügy, Eger, Csá­kány a. 11. VOLÁN 4. sz. Vállalat egri tele­pén történő foglal­koztatásra felvesz autószerelő, ka­rosszéria lakatos, . esztergályos,- kö­szörűs, gépjármű- villamossági mű­szerész, szerszám­géplakatos és szer­kezeti lakatos szakmunkásokat. Jelentkezni le­het Eger, Lenin út 194 II. em. 201. iszobátaan, a mű­szaki főosztályon. BENTLAKÁS­SAL udvaros mun­kára 1 férfi dolgo­zót felveszünk. Je­lentkezés: Galya­tető, Vasas Turis­taház._____________ A Z ERPATAKl Rózsa Ferenc Mg. Szakszövetkezet dinnyekertészt ke­res. Érdeklődni a szakszövetkezet irodáján lehet. AMMÓNIAKOS kompresszorkeze­lői vizsgával ren­delkező tejkezelőt sürgősen fölve­szünk. Tejüzem, Gyöngyös, Ke­nyérgyár u. 1. sz. Telefon: 11-291. Ügyintéző: Her­czegh Gábor üzem­igazgató. 9 HOLD dinnye­földre feles művelés­re dinnyekertészt keresek. Érdeklőd­ni: Napkor, Sényől u. 12/a. HiGATt-ftM MAKLÁRON 440 n.-öl házhely eladó. A nagytályai vasút­állomáshoz 2 perc. Érdeklődni: Makiár, Vöröshadsereg u. 15. KÉTSZOBÁS új családi ház beköl­tözhetően eladó 217 négyszögöl telken. Eger, Lajosváros, István u. 16. KÉTSZOBÁS OB» ládi ház eladó. He­ves, Bacsó Béla 12._____________________ 3,5 HEKTÁROS be­kerített parkban 300 m2 alapterületű, 12 szobás épület pihe­nésre, esetleg üdü­lésre alkalmas he­lyen eladó. Heves megyében. Felvilá­gosítás a 129-296-os telefonon, Budapest. JÁRMŰ 500-AS Trabant sürgősen eladó. Meg­tekinthető Eger, szakszervezet, par­kírozóhelyén. WARTBURG Igé­nyesnek eladó. An­dornaktálya, Rá­kóczi 281. (Zöldség­bolté ________________ P olski Fiat, fehér 1300-as kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Eger, Lenin üt 58. Telefon: 25-90. VEGYES 5 ÉVES, Jó tejelő magyartarka tehén eladó. Gyöngyös­tarján, Arany János u. 6.__________ G YERMEKÁGY és sezlon eladó, Eger, Egészségház u. 21. 11/10. Korb.__________ V ÁLASZTÁSI ma- lacok eladók. Eger, Kassai u. 34. {Lajos­város) 2 DB garanciális M 622-es olaj kályha füstcsövekkel. tűz- kosárral, olajoshor­dókkal együtt áron alul eladó. Párád, Kossuth u. S7. Hirdessen s népújságban! Fájdalommal tudatjuk, hogy Rajner Sándor szerető férj és testvér hosz­szas betegség után 67 éves korában elhunyt. Temeté­se 1973. február 23-án dél­után fél 2 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Gyászoló család. FonaÉi manMra feísesziÉ fonó szakmnnkásnőket és 16 évet betöltött nőket betanulónab Betanulási idő 1 hónap. Bérezés betanulási időre 1200 Ft. Betanulási idő után: 1900—2500 Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cím: PAMUTTEXTILMÜVEK FONÖGYÄRA, 1113. Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Köszönetét mondunk mind­azoknak, kik drága jó édes­apánk és nagyapánk Fodor János temetésén részvétnyilvání- tásukkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család.-----------------------------------------------------------------------------------■ A zonnali belépéssel keresünk: 1 gépészmérnököt műszaki fejlesztői, 2 kohómérnököt technológus*! munkakörökbe „Alumínium Öntészet”. Jelentkezés az Apci Qualitál Vállalat Személyzeti Osztályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom