Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-20 / 42. szám

# Mosolyogva Moliére emlékén Nem pontos a kifejezés: mosolyogva Moliére emléke­zete alkalmából. így a tisz­tes. a méltó és így az igaz. A Férjek iskolája és a Sgana- relie. avagy a képzelt szarvak bemutatásával, a kort csak stilizálni., a zenét szereplővé emelve Szinetár liklós ren­dezése adózott Jean-Baptiste Poquelin mester, kit Moliére- nek mondottak. — emléké-' nek. A „Képzelt beteg" ama háromszáz esztendővel ezelőt­ti napon nagyon beteg volt, s miután mindig irtózott serre az irtózatra oktatta társait is a nevetségességtől a neveltetés helyett, mindenki élete legna­gyobb alakításának érezte a voltaképpen már hadokló szí­nész, író, rendező, költő és társadalomkritikus „beteg”-ét. Az is volt: az utolsó és a legnagyobb. Ezernyi tanulmány jelent már meg és fog még megje­lenni minden bizonnyal Mo­liére titkáról, arról a titokról, amely oly nyilvánvaló, hogy egyszerűen nem is érti az ember: hogyan lehet titok? Mármint a gondolatok, a fa­nyar fintor, ha kell a kegyet­lenségig is könyörtelenségre képes szatíra, a tűnődő mo­soly, a meg nem kopott rit­mus frissesége. Moliére-t le­het kosztümben és frakkban, stilizált korban, avagy egy­értelműen a mára hangsze­relten játszani: olyan egysze­rű, tiszta, mint a testet fel­üdítő kristályvíz. Szinetár Miklós rendezésé­ben így játszották el a színé­szek a két egyfelvonásost, — s ez lehet a rendezés és a já­ték légnagyobb dicsérete is. Mintha a kilencfős társulat, plusz az Illés-zenekar vala­miféle makorabeli Moliére- társulattá alakult volna át. Tiszta, egyszerű, az alkotás és a gondolatok ízét is élvező játék volt ez. Pajkosan kika­csintó, de a karikatúrát, a fintort komolyan vevő alakí­tások sora fémjelezte a Weö­res Sándor szinte táncrakész- tető, szép muzsikájú, lírai, míg Kormos István racioná­lisabb, mégis finomművű prózai fordításában bemuta­tott két egyfelvonásost. Harkányi Endre nem osto­ba, habókos öregurat, hanem a maga szerencsétlenül nevet­séges elveiben mélyen hívő Sganarelle-t játszotta el és így komédiája a tragédia mélységeit súrolta. Mensáros László két figurája két ellen­pont : a higgadt és reális Aris- te és vele szemben a számí- tóan ostoba, de a helyzetet rafinálta« felismerni tudó Gorgibus sikeres szerepfor­málás volt. Bodrogi Gyula Etgasté-ja kissé teátrálisabb- ra sikerült, de a képzelt szarvak tulajdonosában kis Moliére-remeket teremtett. Kedves és örömteli meglepe­tést hozott még a főiskolás Kalocsay Miklós és Szalay Edit, — mindketten remekül feltalálták magukat Moliére világában. De kitűnő alakí­tást nyújtottak a többiek is, Hámori Ildikó, Bencze Ilona, Körmendy János és Benkó- czy Zoltán is. (gyurka) Peres felek Bende Ibolya riportjai va­lóban nem nagy ügyeket tűz­nek tollhegyre. Ostoba bir­tokháborítás, idegbajos csa­ládi kapcsolat, konok társ­bérlői gonoszságok, sóskaügy a pesti milimáriéknál — tény­leges aprócska ügyek a bíró­ságon, igaz, garmadával. Kaposy Miklós forgató­könyvíró-dramaturg közbe­avatkozása ezeket az eredeti formájukban bizonyára szel­lemes és jellemző riportokat megterheli a képi mozgás sok-sok fordulatával, a képi megjelenítés sok-sok ötleté­vel és így: a helyükön lévé poénok kimozdulnak, az egyéniségek torzabbakká vál­nak a kelleténél. \ A keretbeszélgetSs Gobbi Hilda és Patkós Irma kozott a legelevenebb. Itt tudott asszonyi megfigyeléseiből a legtöbbet adni Szemes Ma­riann, a rendező. A tárgyaló- termi jelenteknél a szerep­lők közül hol ezt, hol azt akarta hansúlyozni: ügyelve a részletekre, elvesztette az egészet. így lett felemás ez a kísér­letezés: riportot dramatizál­ni. Mert ez a pár életkép — akárhogy is nézzük — a té­vészínház igényével lépett fel. Ilyen esetekben pedig megkívántatik, hogy „az ügyet” a szerző „felek” ko­molyan vegyék, főként fogad­ják meg a bírói figyelmezte­tést az igazmondás kötele­zettségéről és úgy írják meg, úgy játszassák el a históriá­kat, hogy azok ne csak való­diaknak, hanem igazaknak is hassanak. No, bűncselekmény, olyan nagy, azért itt nem történt, de ha már a szerzők a nyilvá­nosság bírósága elé kerül­tek, nem árt őket figyelmez­tetni — Btk. 60. §. —, hogy a jövőben ezt a jogi témakört irodalmi szinten, dramatur­gi ailag jóval megalapozot­tabban kell mívelni. A népes szereplőgárdából Bánffy Györgyöt emelnénk ki, aki pontosan azt a magatar­tást adta, amit a bírói tekin­télyről a szerzőpáros megírt. S ha szabad szót szólni az operatőri munka miatt: nem feltétlenül bírósági tárgyaló­teremben kell felvenni a je­leneteket, hogy a képek aka­ratlanul is sötétek és nyomot­tak legyenek. Az atmoszférát más helyen és jobb mozgási lehetőségekkel is elő lehet ál­lítani. És akkor elmaradnak a féltávolból rosszul és rossz szögből felvett hatástalan képsorok. (farkas) Perzsák Gyöngyösről ­Több mint tíz éve műkö­dik Gyöngyösön az egri há­ziipari szövetkezet szőnyeg­készítő részlege. A szebbnél szebb, hosszú és rövid su­bákból, valamint a kézi cso­mózása perzsaszőnyegekből havonta 140—150 négyzetmé­tert készítenek az itt dolgo­zó lányok és asszonyok. A legújabb darab, amely Zsig­eri Béláné és Sinák Jánosné munkája, eredeti arab minta alapján készült, s ha­marosan valamelyik svájci otthon, vagy dolgozószoba dí­sze lesz. (Foto: Tóth Gizella) Kinyíltak a tavaszi virágok a Mátrában Heves megyében a csapa­dékosra fordult, tartósan enyhe idő meggyorsította a növényzet fejlődését. Az or­gonabokrokon erőteljesen megduzzadtak a rügyek, több helyütt már festenek a bim­bók. Egerben a Szabadság téren tavaszias díszbe öltö­zött a két évszázados török- mogyorófa: terebélyes koro­náját sűrűn borítják a bar­kák. A Mátra déli lankáin sarjad a "fű és kinyíltak az első tavaszi virágok. A madarak „stafétája” is a tavaszt jelzi. A Mátra vi­dékét elhagyták a télen ott tanyázó madarak és átadták helyüket a hazánkban ho­nos, de a telet délen töltő vándormadaraknak. (MTI) Month\f Manna nyolcvan éves 1893. február 21-én, nyomdászcsaládban született Hügel Hajnalka. Es 1973. február 21-én lesz*, nyolcvan éves — Honthy Hanna. ’ Hogy ki ö, azt az ország apraja-nagyja tudja, sőt a ha­tárainkon kívül élők százezrei is. Ö a PRIMADONNA. Egy ilyen hosszú, gazdag pálya fordulatai nem férnek egy szűkre szabott cikk kereteibe. Tehát csak néhány röp­ke adat: Kislány korában került az Operaház tánckarába és még akkor is kislány volt, amikor első szerződését kapta a Nép­operába. Hajnal Hajnalka volt az első művészneve. Onnan Debrecenbe, majd Pozsonyba került, s már akkor vetélked­tek érte a színigazgatók. A főváros vonzásának azonban ő se tudott ellenállni. Az akkor már Honthy Hanna néven szereplő fiatal színésznő végigjátszotta, énekelte, táncolta a budapesti színházak javát. Nagy szerepeinek, fényes sike­reinek felsorolásához könyv kellene. Honthy Hanna ma Budán lakik, a Deres utca 9. alatti villában, amelyet ő építtetett, 1957-ben. Szerényen, csende­sen él, mint ahogyan világéletében. Mindig fontosabb volt számára a munka, mint a magánélet. Kedvenc szórakozása a romi. Remek háziasszony. Lakása tele a gazdag múltú színész ebilékeivel. Könyvtár, színlapok, festmények. Ki­tüntetések. Érdemes, majd kiváló művész lett, Kossuth-dí- jat, Munka Érdemrend arany fokozatot kapott, alig lehet már eddigi kitüntetéseit túlszárnyalni. De legnagyobb ki­tüntetését az élettől kapta, hiszen van-e nagyobb '> diadala egy színésznőnek, mint hogy nyolcvan éves korában is' fellép? Reméljük, még sokáig fogjuk látni, hallani civilbén és színpadon az örök Csárdáskirálynőt, a magyar operettek örökös primadonnáját. t t/SAA/WV* Su^ár István: Més az egyik kezét fehér gyolesv á szón n a 1 be is teker­te, s amikor betoppant a pandúrok csapata, nagyban panaszkodott nekik, hogy a hagy sütés-főzésben lefor­rázta a kezét. Az éber szemű pandúrok tűvé tették az egész házat padlástól pincéig, megjárták a csűrt, meg az istállót is. De sehol semmi, sehol sen­ki! — Hát hol van az az is­tenverte Vidróczky? — ta­kadt ki az egyik dühbe gu­rult pandúr. — Honnan tudnánk mi azt, pandúr uram! Az szent igaz, hogy itt nem volt! Hogy is lett volna itt... A pandúrcsapat lógó orral távozott. Megint túljárt a nagy zsivány az eszükön. S folyt a lagzi kivirrad- tig, s ropta a táncot Vid­róczky, mint már régen. Nem kellett már tartania semmi veszélytől. De agya már a következő kaland színhelyén járt... 8. Hogyan koppasztotfa meg Vidróczky és bandája a főispánt? Koós Imre „Summásélet” című, Miskolcon 1960-ban me? jdent kis munkájában akadtam a következő Vid- róczky-históriára, melynek .színhelye az Egerhez éppen nem túlságosan messze fek­vő Szarvaskő és Pétervására közötti sűrű bükki erdőség. Minden kommentár és mó- ■* dosítás nélkül — úgy, amint találtam — mesélem el ezt a jellemző Vidróczky-íéle betyárkalandot. 1973. február 30., ked<| „ „Az egri főispán vadászott egy néhány ]ó cimborájával, valahol ott Szarvaskő meg Pétervására között. Az er­dészeket jó előre megkér­dezték: — Itt van-é most Vidrócz­ky ezen a tájon? Azok azt mondták: — Dehogy van itt naccsá- gos főispány úr! Nem mer az ilyenkor idejönni, mikor tuggya, hogy a naccságos úrék erre járnak. Iszen azok­nak is kedves az életyik. — Hát osztán nem is jár­tak erre mostanában? — Hát ki az isten tuggy.. azt, mikor hol jár? Egyik nap hiri sincs, a másik nap harmad-negyed magaval van, de úgy is van. hogy negy­venen (?) is vannak. Oszt mikor gyalog vannak, mi­kor lóháton, úgy sohasem lehet rúluk tunnyi semmit. De mostanában, amióta azo­kat a papírokat kiragasztot­ták, meg kidoboltatták, hogy aki Vidróczkyt élve vagy halva eléaggya, az ezer pen- göforintcrt kap, úgy elmen­tek errií a tájékrú. hogy hi- riket se lehet hallani. Erre már megnyugodtak a vadászurak. Iszen ekkoriban kezdték Vidróczkyt köröztet­ni. Csak arra nem gondol­Mikor megkapták az em­berek az üzenetet, hát men­tek az erdőbe úgy gyalogo­san, csgk egy kihalta vót náluk, de a szűr alatt ott vót ám a rövidcsövű puska, úgy, hogy ahová az urak mentek, hogy a vadászatot megkezgyék, a betyárok má mind ottvótak, oszt a vadá­szok azokbú fogatták meg a hajtókát. Akik meg má hajtóknak nem kellettek, azok — mint szokás — jó messzim követ­ték a vadászokat, hogy a tak az urak,- hogy az erdé­szek jó cimboraságban van­nak a Vidróczky bandájá­val. Oszt ezek meg mikor tutták, hogy Egerbű gyón­nék a megyeji urak vadász- nyi, hát megmondták Vid- róczkynak, mert az még ak­kor is ott vót valamelyik erdészházban. Az meg min- gyá üzent a közeli falvakba lakó emberejinek, akik a bandába vótak ugyan, ha nagyobb dologrú vót szó, de nikor tiszta vót a levegő ikkor haza mentek a faluk a csalággyukhoz, osztán dol­gozgattak, még nem üzent nekik a „gasdé", megsebzett vadakat elfog­ják. Mikor má az urak jó megéheztek a sok csavargás­ba, az egyik erdészházna hozzáfogtak ebédelni. Egy fiatal vaddisznóbú vágtak olyan jó húsos szalonnát, oszt ászt sütötték a nyárson keserőgombávaí. Jó egri bort ittak rá. Már kedvük vót, pirosodott a filik.eszik- be se vót, hogy Vidróczky is van a világon. Eccer csak 'ött egy jó vállas ember »zegényes ruhába, egy kis­babával a kezi'oe. Oszt egye­nesen odament a vadász tu'akliü, ­— Jó napot kívánok, va­dász urak! — Aggyisten magának is, szomszéd! No, mi járatban van? — Hát én bizony azé gyüttem, uraim, mer úgy hallottam, hogy a naccságos főispány úr is itt van ma­gokkal. — Ha úgy hallotta, akkor jól hallotta, mert csakugyan itt van. De mit akar a fő­ispány úrral? — Én bizony csak azt sze­retném megkérdeznyi, hogy igaz-é az a dobolás, hogy ezer pengüforintot ad an­nak, aki Vidróczkyt a kézi be ággyá? Erre az urak egy kicsit megszeppentek. A főispány meg kilépett a többi közű, oszt aszongya: — Igaz biz az barátom, de hol van hát az a híres Vid­róczky? — Hát ideaggya naccságos úr azt a pénzt, en rögtön megmutatom! Erre a megyei urak úgy megijedtek, hogy mind el- hajintotta a nyársat, oszt ment vóna a puskájáé, de akkor már e puska a hajtők kezibe vöt, mind, oszt az urakra céloztak vélek. Az ember is előkapta a rövid­csövű puskát, oszt aszon­gya: — Hát ide azt az ezer pengőforintot főispány úr, mert én vagyok az a hires Vidróczky! Az urak má félelmükbe úgy reszkettek, mint a ko­csonya, kijábátak összevisz- sza, hittak az embereket se­gítségnek, de azok csak ott sunyítottak és tartották ra­juk a rövidcsövű puskákat. Vidróczky meg aszónta: — Héj legények! Míg én nem szólok, senki ne lőjön. Maguk meg urak, vegyék csak elő azokat a bugyellá- risokat, oszt rakják ide a kalapomba a pénzt, hogy lás­sam van-é hát ezer pengö- fcrintyok. a Vidrócsky fejire. Mit tehettek az urak? Ki­rázták egyenkint a bugyellá- rist a kalapba, oszt várták, hogy mi lészen velők. Mikó má a pénz a kalapba vót, aszongya Vidróczky: — Hát ez nem sok, urak! Hanem, aszpndom, hogy ves­sék csak lí a bekecseiket, meg a csizmájokat is. Há­nyán vannak? Tizenhatan? Jó! Héj! Tizenhat ember gyöjjön ide. Maga meg főis­pány úr, ide tegye a beke- csit, a csizmáját a lábamhó. No, hát készen vagyunk? Most hallgassanak ide. A be­kecsek, csizmák mind itt rna­. vannak, azokat én odaadom a közeli falvak kondásainak. A puskák meg a pénz itt marad az én embereimnek. A hintókrú az ennyi-innyiva- lót má elvittük. Az üres hinták mán Csehibe vannak, hát sétájjanalc oda az urak, ne fejjenek, útközben nem bántya magukat senki. De ha • máskor gyónnék, akkor több pénzt hozzanak, mert sok ezen a vidéken a szegény ember! Most pedig mehet­nek a lenébe! Héj emberek, tisztejjük meg az urakat! A betyárok erre mind a levegőbe lőttek, oszt kijabá- ták: — Éjjen VidróczkiT A falusi nép ajkáról gyűj­tött históriához nem tettem semmit, de el sem vettem. Ügy olvashatják, ahogy az napjainkban is még él a nép ajkán... VIDRÓCZKY EMLÉKTÁBLÁJA MÁTRASZMNT­ISTVÁNON / Kevés betyár dicsekedhet a másvilágon azzal, hogy „emléktáblá”-t állított tiszte­letére-a hálás utókor. Vid­róczky mindenesetre ezek közé a nagyon kevés bűnö­zők közé tartozik. ja, iF_olytatjuk.l ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom