Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-16 / 39. szám
» Koz gyűl énekről jelentjük " ■■■ I IHNEN—ONNAN Apróhirdetés v ki Egri Tanárképző Főiskola SC közgyűlésén a sportköri tagokon kívül megjelent Pető Miklós, az MTS Eger Városi Tanácsának elnöke, Nagy György, a megyei KISZ-bi- zottság sport- és honvédelmi vezetője, valamint a tanárképző főiskola párt-, állami, KISZ- és szakszervezeti vezetői. A sportkör múlt évi munkájáról Rátkai István elnökhelyettes tartott beszámolót. A beszámolóban többek között hangsúlyozta, hogy a sportkör egyik legfontosabb feladata az ifjúsági és diáksport jövendő vezetőinek képzése, nevelése. A sportkör a múlt évben is erejéhez mérten minden lehetőséget rhegadott, hogy a hallgatók felkészülhessenek az ifjúság sportjának vezetésére. Hangsúlyozta, hogy a befektetett anyagi és erkölcsi támogatás sokszorosan megtérült, hiszen azok _ a testnevelő tanárok, edzők, akiket itt nevelnek, szinte az ország valamennyi részében tovább adják azt a tudást, sportszere tetet, amelyet itt szeréztek. Ezután részletesen elemezte ,a beszámoló a múlt évi munkát. A főiskolán folyó sportmunka fontos része a hallgatók és dolgozók tömegsportjának megszervezése. A jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé a folyamatos foglalkoztatást, ennek ellenére arra törekedtek, hogy lehetőleg hosz- szabb ideig tartó tömegsportrendezvényeket szervezzenek. Ilyen volt az atlétikai gólyaverseny, a Kun Béla Kollégium atlétikai házibajnoksága és teremfoci-bajnoksága. A főiskola tanárai részt vesznek a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, valamint decemberben tollaslabda házi bajnokságot is szerveztek. Minőségi sportmunka tíz atlétikai, a női kosárlabda, a torna és a kézilabda-szakosztályban folyik. Ezek közül a múlt évben a kézilabda-szakosztály működött legeredményesebben, a csapat megnyerte a férfi megyei L osztályú bajnokságot. Pécsett a főiskolák spartakiádján ugyancsak jól szerepeltek a hallgatók, a nem hivatalos pontversenyben második helyen végeztek. Üj szerű dolog volt a múlt évben, hogy a másodéves testnevelő szakos hallgatók az úttörőszövetség által szervezett úszómesteri tanfolyamon részt vettek, majd sikeres vizsgájuk után nyáron bekapcsolódtak az úttörők úszásoktatásába. Évek óta közreműködtek a hallgatók atlétikai és tomaver- senyek rendezésében, ezenkívül az Egri Dózsa Sport- iskola napközijében és a vízilabdasport utánpótlása nevelésében vesznek részt mint oktatók. A sportkör legközelebbi feladatai között szerepel az Egerben április 6—8 között sorra kerülő országos egyetemi bajnokság torna, asztalitenisz, és röplabda- versenyeinek - megrendezése, melyből ugyancsak részt vállalnak majd. A beszámolót vita követte, a felszólalók a sportkör és a KISZ együttműködését emelték ki a tömegversenyek szervezésénél. Többen említették a létesítmények hiányát és választ kértek arra, hogy mikor változtatnák a kedvezőtlen körülményeken. A kérdésre dr. Pelle Béla, a főiskola főigazgató-helyettese válaszolt. Elmondta, tárgyaltak a városi tanács illetékeseivel, hogy a Leányka úti matematikai tanszék felett sportpálya létesítésére telkeit kapjon a főiskola. Amennyiben a körülbelül három katasztrális holijnyi területet megkapják, elkezdődhet a pályák építése, melyhez a KISZ-szervezet a társadalmi munka szervezését biztosítja. A fővárosi tanács dísztermében 16 külföldi és magyar sakkozó — nyolc nemzetközi nagymester és nyolc nemzetközi mester — részvételével folynak a Budapest centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi sakkverseny küzdelmei Eredmények. 1. forduló: Sax—Forintos 1:0, Szabó—Bilek 0,5:0,5, Lengyel— Ribli 0,5:0,5, Antosi (szovjet)— Adorján 0,5:0,5. a függő játszmák befejezése után: Karpov (szovjet)—Hecbt (NSZK) 0,5:0,5, Hort (csehszlovák)—Velimiro- vics (jugoszlávia) 1:0, Geller (szovjet)—Csőm 1:0, Ciocaltea (román)—Vaganjan (szovjet) 0:1. 2. forduló: Adorján—Sax 1:0, Bilek—Ciocaltea 0,5:0,5, Vellmiro. vies—Geller 0,5:0,5, Hecht—Forintos 1:0, függőben maradt: Ribli—Antosi, Vaganjan—Lengyel, Csőm—Szabó, Karpov—Hort. * Egri Dózsa I.—Egri Dózsa IL 13:1 (6:0), előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Eger, 100 néző, V.: Szepesi. G.: Oláh 4, Simon 2, Bajnóczy 2, Czeczeli 2, Szűcs 2, Ambrus Z„ illetve Román. « Barátság Kupa teremkézilabda-bajnokságot rendeznek február 20-án és 27-én Selypen, az általános iskola tornatermében. Az útörő leány- és fiúcsapatok részére kiirt tornán Hatvan, Selyp, Kökényes, Boldog, és Heréd együttesei küzdenek majd a vándorserlegért, illetve az oklevelekért. • Las Vegasban, csütörtökre virradóra 5700 néző előtt került sor a Muhammad Ali—Joe Bug- ner hivatásos nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésre. Az ex-világbaj- nok, a találkozó nagy esélyese, 12 menetes küzdelemben, pontozással győzte le fiatal magyar származású Európa-bajnok ellenfelét. • A Heves megyei Labdarúgószövetség a közelmúltban ismételten felhívta a sportkörök figyelmét a sárga lapos figyelmeztetésekkel kapcsolatos tennivalókra. A bajnokság őszi idényében ugyanis 13 olyan labdarúgó szerepelt jogtalanul, aki a második sárgalapos figyelmeztetés után automatikus kijáró büntetését nem töltötte le. A sárga lapos figyelmeztetések sportköri nyilvántartását a tavaszi idény kezdetén újra kell kezdeni, vagyis, az ősszel kapott egy sárga lapos figyelmeztetéseket törölték. Azonban azoknak a játékosoknak, akik az utolsó őszi bajnoki mérkőzésen kapták meg második sárga lapjukat, büntetésüket le kell tölteniük. Ezek a játékosok az első tavaszi bajnoki fordulóban nem szerepelhetnek. 1973. tavaszától a megyei LSZ folyamatosan fogja vezeti a sárga lapos figyelmeztetések nyilvántartását, a büntetésben részesülő játékosok névsorát a fordulók előtt lapunkban is közöljük majd. • Az Egerben megrendezett női és férfi termekézllabda-bajnok- ság eddig lejátszott mérkőzésein a következő eredmények születtek. Férfiak: Zalka SE—Finommechanika 18:18, Egerfarmos —Tanárképző 13:17, Tanárképző— Zalka SE 11:19, Egerfarmos—Sírok 19:29, Sírok—Zalka SE 21:32, Finommechanika—Tanárképző 18:14, Egerfarmos—Finommechanika 16:23. Nők: Füzesabony—E. Kinizsi 3:23, E. Kinizsi—Sirok 20:4, Füzesabony—Sirok 7:11, E. Kinizsi—E .Vasas 12:16, Sirok—E. Vasas 8:9, E. Vasas—Füzesabony 24:12. Tegnapi lapszámunkban közölt megyei n. o. labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának tavaszi sorsolásában elírás történt, az április 22-i fordulóban helyesen: Szihalom—Stromfeld SE és Erdőtelek—Mátraderecske mérkőzésre kerül sor. • Egri -Gárdonyi G.—Debreceni Bethlen Szakközép. 64 36 (36:14), országos középiskolai leány (II. korcsoport) kosárlabda-mérkőzés. Debrecen. Gárdonyi G.: Széphegyi 24, Varga 14. Lesó 12, Keresztes 10, Kácsor 2, Csirmaz K. 2, Csobánczi, Tóth A., Lengyel, Sipeki. A találkozót a középiskolás bajnokság középdöntőjében a legjobb 12 csapat közé jutásért játszották. A vissza-; vágóra február 22-én 14.30 órakor Egerben, a Szilágyi Gimnázium tornatermében kerül sor. Elkészült Gyöngyös város kispályás labdarúgó-bajnokságának 1973. évi versenykiírása. A múlt évhez képest a legjelentősebb változás, hogy az intéző bizottság a korhatárt 13 évre szállította le. Továbbra is érvényben marad az ötperces kiállítás és a 2x5 percre kiállított játékos automatikus egy soron következő bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. Az I. és n. osztályú bajnokság küzdelmeire ne*1* vezhet a város minden üzeme, vállalata, amely betartja a versenykiírásban közölt feltételeket. Nevezési határidő: február 28. A sorsolásra március 13-án, kedden 17 órakor, a városi TS helyiségében kerül sor. • A gyöngyösi járás felnőtt egyéni sakkbajnokságán kilenc községből 45 versenyző vett részt és küzdött a helyezésekért. A bajnokság végeredménye: L Molnár József (Nagyréde), 2. Tóth Antal (Horti Vasas), 3. Sőregi Ferenc (Horti Vasas}. • Gyöngyös városi-járási sportorvosa felhívja a sportegyesületek vezetőinek figyelmét, hogy versenyzőiket a kötelező orvosi vizsgálatra minél előbb küldjék el. Az esetleges torlódást csak a vizsgálatok mielőbbi megkezdésével lehet elkerülni. Elsősorban az egyesületek, versenyzők érdeke, hogy a kérést megszívleljék, mert a hamarosan kezdődő bajnoki küzdelmekben csak érvényes sportorvosi igazolással lehet réfczt venni. ü festi nevelés Heves mepi története 4. Diákok testi nevelése a XVIII—XIX. században 1687-ben Eger felszabadult a törők megszállás alól és ezzel a Heves megyei testkultúra fejlődésében is egy új korszak vette kezdetét. Erre a korszakra jellemző az iskoláknak a testi nevelésben betöltött fokozódó szerepe. Már az 1777-ben kibocsátott Ratio a sokoldalú testi nevelés igényével lépett fel. Ez már az iskolák feladatává tette olyan eszközök beszerzését is, amelyek, az egészség ápolását, a test edzését szolgálták. A XVIII. században a fiatalok testi nevelése Heves megyében az egri ciszterci gimnáziumban, a gyöngyösi gimnáziumban és az egri Joglíceumban történt A testnevelés bevezetése azonban egyre késett, több iskolában, sőt a gimnáziumokban is olykor-oly- kor akadozott. Az 1840-es években a testi nevelés bevezetésének kérdése az iskolákban állandóan napirenden volt. Az Egri Tanítóképzőben az 1834/35-ös iskolaévben már szó esett a tantervben a „Sportszerű nevelés tudományáról” című fejezetben, a „Növendékekben való kiismerésről. a testi erő épen tartásáról.” Ezekre a reformkori test- nevelési törekvésekre nagyon jellemző, hogy egyre több szó esik az ősi olimpiai játékok követéséről, példájáról. Berzsenyi Dániel költő egy 1830-ban írott levelében éppen erre célzott: .......ha már tudjuk, hogy a g örög ditsőségnek alapja nem egyéb volt, mint a Muzsikának és Gymnasztiká- nak nagy harmóniája, vajon nem kell-e gondolkodnunk a Gymnasztikárul?” Néhány évvel később a nagy tudoJSas. február lö,, péntek mányú Toros Samu író „Hasznos mulatságok” című lapban magát az olimpiai játékokat ismertette és igyekezett népszerűsíteni. Ezeknek a reformkori testnevelési törekvéseknek, amelyeket már nyomon kísért még az olimpia gondolata is — a ki- teljesedése 1848/49-ben történt meg. A meghozott reformintézkedések mellett, az osztrák abszolutizmus elleni harcban a Heves megyei diákok is részt vették. Egerben Minikus Vince, a költészeti osztály tanára önként vállalta, hogy a nagyobb tanulókat a fegyverforgatás- ban és céllövésben gyakorolja. A forradalom bukása után az önkényuralom időszakában az 1848/49-ben kivívott reformokat eltörölték. Eevezették az osztrák közoktatásügyi miniszter által kiadott Entwurfot. Az új oktatási rendszer fő célkitűzése az elnémetesítés, ennek ellenére voltak hasznos oldalai is, így elsősorban a testnevelésre vonatkozóan. Ennek hatására Juhász, az egri ciszter gimnázium igazgatója „1854-ben megnyerte már Villax apáttól az engedélyt, hogy rendkívüli tárgyai közé a tornászást is bevezetheti.” Ez az intézkedés akkor nagyon fontos vált, mivel abban az időben a rajztanítás és a tornászás ritkaság- számba menő tantárgy volt a gimnáziumokban. Egyébként ekkor Heves megyében a diákok között a testgya- korlatoána.k két formáia dívott: mégpedig különösen Egerben a labdajáték és az úszás. Az egri uszodában például 1860-ban már 30-an tanultak úszni. A rendszeres tomatanítás Egerben kezdődött meg először Heves megyében, az egri cisztercita gimnáziumban, az 1855/56-os tanévben, és sz első tornatanító Buraki Ferenc tánemester volt, ___ A z osztrákok és magyarok közötti kiegyezés a szabadságharcot követően 1867-ben történt meg. Ennek 'eredményeként létrejött az Osztrák—Magyar Monarchia, megalakult az új magyar kormány, amelynek közoktatásügyi minisztere az 1868. évi 38. törvénycikkel kötelezővé tette a tankötelezettséget 6-tól 15 éves korig, megteremtette az egységes népiskolát és kötelezően vezette be minden iskolatípusban a testnevelés tanítását is. Ez abban az időben Európában is haladó és élenjáró rendekezésnek számított. (Folytatjuk. , Varga Lészó A Heves megyei Szolgáltató Vállalat Autóvillamossági Részlege önindítók és dinamók, valamint IFA és minden egyébnemű generátorok / javításit, illetve szakszerű felújítását vállalja közületek és magánosok részére. Telefon: 57-47. Őím: Eger, Somogyi Béla u. 13. (Dohánygyárral szemben.) ALLAS Mezőgazdasági gépészmérnök, gyakorlattal elhelyezkedne „Egerben” jeligére, az egri hirdetőbe. MAGÁNYOS tanárnő megbízható nőt keres háztartásban segítségnek Eger, Petőfi út 16. FELVESZÜNK zöldségboltvezetői munkakörbe eg- rl vásárcsarnoki egységünkbe szakképzett. erkölcsi és nűködési bizonyítvánnyal rendelkelő e!af?ót Jelentkezés: Heves megyei SZÖV- TERMÉK, Eger, Klapka u. 9., sze- i mélyzeti vezető. 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek és csévelőnek felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő szövőnek 8 hét, csévélő nek 3 hét. .Ezen idő alatt kb. havi 1050,— Ft. bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán. 1138.. Bu- Japest, Szekszárdi út 19. 18 évet betöltött férfi, és női munkaerőt kalauznak, vonatfékezőnek és pályamunkásnak felveszünk Jelentkezni lehet Mátrai Üttörővas- út, Gyöngyös, Dobó István u. L 8— 15 óra között. A 311-es számú gyöngyösi tele- pünkrö betonáru- líészitői munkakör- loe férfi munkaerőt 1 elveszünk Jelentkezés a 311- ds számú gyöngyösi telepünk vezetö- j énéi. Eger-nsalgó- „arjáni TÜZÉP Vállalat. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére, A betanulási jdő 1 hónap. Kereset: 1700—2100 Ft. a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinci Gyár, . Budapest, XVUL, Gyömrői út 85—91. INGAT L & N EGERSZÖLÁTON családi ház, 2400 n.- öl telekkel eladó. Érdeklődni Prokai Ferenc, Eger, Kisfaludy u. 6. _______ E LCSERÉLNÉM egri. Szálloda utcai egyszoba-gázfűté^ ses, komfortos tanácsi bérleményem belvárosi kétszobás hasonlóra. „Nagyer- kélyes” jeligére az egri hirdetőbe.______ B ÚTOROZOTT szó- szoba 3 férfi részére kiadó. Eger, Lenin út 154. HATVAN, Elefánt József u. 10. sz. alatt, 419 négyszögöl telek építőanyaggal eladó. Érdeklődni Huszár u. 12. alatt. Nagyné._______ E LCSERÉLNÉM gyöngyösi, kettőszo- ba-összkomfortos tanácsi lakásom hasonlóba nagy Budapest területén. „Kényelmes” jeligére, a gyöng /ősi hirdetőbe. KÉTS ZOBA-kony-“ hás házrész, beköltözhetően eladó. Eger, Bacsó Béla u. 23. Szépasszony-' völgy felé. Érdeklődni este: 18 óra után, szombat—vasárnap egész nap. JÁRMŰ WARTBURG de Luxe igényesnek eladó. Eger, Makiári út 97. Megtekinthe- tö; egész nap._______ 4 07-ES Moszkvics frsz. nélkül eladó. Eger, Árnyékszala 161. VEGYES HATHÓNAPOS sertések eladók. Eger, Újsor 31. ZSUZSI kézi kötő- gép eladó. Ajánlatokat „Haszon” jeligére, az egri hir- detőbe._______________ F üzesabony és Vidéke ÁFÉSZ 1 db Frak B—1. típusú rakodógépet, éves szerződésre is felkínál. Bérleti díja rnegállapodás szerint, 1 db használt szippantó lajtkocsit megvételre keresünk. Érdeklődni lehet: Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ, Füzesabony, Rákóczi út 75, Telefon: 10. ÜJ-zélandi fehér nyulak állandóan kaphatók. Eger, Petőfi u. 17. Az Országos Érc- és Ásványbányák Felnémeti Üzeme felvételre keresi lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat Jelentkezés a mészkőőrlő üzemirodáján. Megközelítés 1-es számú helyijárattal a felnémeti vasúti sorompóig. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik. Pockok Barnabás temetésén megjelentek, részvétükkel, koszorúikkal és részvétnyilvánításaikkal fájdalmainkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ’> Ipari üzemek, üzemágak! 1973-ra szabad kapacitásunk van az alábbi bérmunkák elvégzésére: KEMÉNYKROMOZAS (max. 600 tnm hosszúságig, 200 négyzetcentiméter alapterületig). PRECÍZIÓS ÖNTÉS (0,7—0,8 kg-os súlyhatárig). SÜLLYESZTEK ES KOVÁCSOLÁS (rúdqnyagból, 0,2—3 kg-os súlyhatárig). HŐKEZELÉS, EDZÉS (6000 mm hosszúságig, 2,5—3 kg-os súlyhatárig). BARNÍTAS (feketítés lúgos oldatban). Érdeklődés és információ: a FÉG FEGYVER- ÉS GÁZKÉSZÜLÉKGYÁR Áruforgalmi osztályán. Telefon: 476-024, ügyintéző: Rakottyai Ágnes. Műszaki tanácsadás a Termelési Főosztályon. Telefon: 276-127, ügyintéző: Radványi J. gyártásvezető. , Levélcím: 1440 Budapest, IX., Soroksári út 158. 1 Telex: 22-4213. i