Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-13 / 10. szám

Simone de Beauvoir 65 éves SIMONE DE BEAUVOIR. a francia irodalom egyik ki ­váló élő reprezentánsa januar 9-én töltötte be 65-ik élet­évét. A „tisztes úriház” egy­kori jólnevelt gyermeke az idők folyamán a női emanci­páció ügyének szenvedélyes harcosa és harsány szószólója lett. Jean-Paul Sartre hatásá­ra — akivel még egyetemi évei alatt ismerkedett meg — szakít konzervatív környeze­tével és baloldali beállított­ságával teszi ismertté nevét. Simone de Beauvoir re­gényíró és filozófus, novel­lista és drámaíró, de minden szellemi megnyilvánulása kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az egzisztencializmus egyik jellegzetes francia kép­viselője. A legkülönfélébb müvein érződik, hogy Sartre köréhez tartozik, akinek élet- és küzdőtársa mind a mai na­pig, de sajátos egyéni hang­ja, mással össze nem téveszt­hető művészi eszközei mégis fényesen bizonyítják, hogy lé­nyegében önálló alkotói kon­cepcióval rendelkező, döbbe­netesen szellemes, ízig-vérig mai író. Nála az egzisztencia­lista felfogás oldottabban és órnyalatdúsabban jelentke­zik, mint szellemtársainál, írásaiban kevesebb a hideg számítás és több az érzés. Beauvoir tisztánlátó és szóki­mondó írónő, akinek jól szer­kesztett, élvezetes művei ha­talmas népszerűségnek ör­vendenek hazájában és kül­földön egyaránt. A PÁRIZSI egyetem befejezése után Beauvoir több mint tíz évig vidéki is­kolákban tanított, de 1943-tól, első regényének, „A vendég- lány” megjelenése óta csak az irodalomnak él. Ezután gyors egymásutánban kerülnek ki­adásra regényei, amelyek majd mindig az egzisztencia­lista filozófia alapvető prob lémáit boncolgatják, főképp a cél és eszköz dilemmája több alkotásának vezértémá­ja. Neves ellenállási regénye „A mások vére” társadalmi vonatkozású, de az egziszten­cializmus jegyében született. A felelősség kérdéseit fesze­geti benne egy francia par­tizán környezetben. Hatalmas visszhangot kel­tett „A második nem” című müve, amely a világháború befejezése után négy évvel látott napvilágot. A nők hely­zetét, érzelem világát vizsgál­ja benne nagy hozzáértéssel és finom tapintattal. Okosan küzd és érvel a „másodren- dűség” ellen. Lenyűgöző szó­kimondással, józan tárgyila­gossággal rajzolja meg a „második nem” életrajzát, klinikai realizmussal tárja fel a szerelmi életet, hangsú­lyozva a „második nem” fon­tos társadalmi és feminista küldetését. Szól a lelki élet torzulásairól, szeszélyes té­velygéseiről is, de mindig megőrzi objektivitását. Az 1954-ben Goncourt-cK- jat nyert egyik főműve „A mandarinok” az egzisztencia­lista mozgalom összefoglaló történetét adja, felvillantva — kigondolt hősökön keresz­tül — az egzisztencializmus legjelesebb képviselőinek, Sartre-nak, Camus-nak sűrí­tett portréját, másrészt hű képet fest a háború utáni francia értelmiség vívódásai­ról, válságairól, a baloldali, de nem kommunista intellek- tuelek fokozatos illúzió vesz­téséről. Bár a regény tele van politikai és társadalmi prob­lémákkal, mégis igényes iro­dalmi alkotás, egyéni érzé­kenységgel és hanggal. Míg első műveiben az írónő sok­szor folyamodott a moderniz­mus manírjaihoz, addig A mandarinok” -ban már kife­jező eszközeit — amelyek to­vábbra is modernek — telje­sen a mondanivaló szolgála­tába állította. NAGY SIKERT aratott ön­életrajzi ciklusából eddig há­rom kötet jelent meg: „Egy farsangi előzetes jóházból való ú'rilány”, „A kor hatalma” és „A körűimé- nyék hatalma”. Az érdekes, tanulságos könyvekben az írónő őszintén és rangos mű­vészi igénnyel ad számot ön­maga emberi, erkölcsi és szellemi fejlődéséről. Feltétlen meg kell emlékez­ni Beauvoir izgalmas riport­könyveiről és útinaplóiról, amelyekből egy rendkívül intelligens és gondolatdús ember képe is kibontakozik, — az írójáé. Legutóbbi művei közül ki­emelkedik két nagyszabású elbeszélése, az egyik a „Könnyű halál”. amelyben édesanyja halálát írja le, egyúttal végigtekint saját „különéletén” is, a másik a „Képek, káprazatok” amely­ben a francia nagypolgárok fülledt, „keresztbe” szeretke­ző világát mutatja be remek színekkel, páratlan találé­konysággal. Különösen találó az a rész, amelyben Lauren­ce a házon kívül heves sze­relmi életet folytató szépasz- szony sok év után, már meg­fáradva, visszatér férjéhez, hogy neki is szerezzen némi «romét, s megpróbálja a bol­dog házasélet illúzióját visz- szavarázsolnh „Laurence ki­csit lehajtja a fejét, hogy Jean-Charles (a férje) me­gint ráadhassa a nyakláncot; eszményi kép: tízévi házasság után egymást rajongva szere­tő házastársak. Jean-Charles családi békét vásárol magá­nak, az otthon örömeit, meg­értést, szerelmet és önérzetei. (Képek, káprazatok). A 65-ik születésnapját ün­neplő neves írónő nagy utat tett meg a nagypolgári kon­venciók világából a baloldali harcos értelmiség táboráig. Bár az egzisztencialisla filo­zófia át- meg átszövi mű­veit, azok mindenképpen je­lentős alkotások, realizmusuk és humánumuk, magas művé­szi színvonaluk és szenvedé­lyes őszinteségük vitathatat­lan. EGYIK BARÁTNŐJE, Coletta Audry írta Simone de Beauvoirról: w... boldogság — ez az a szó, melyhez mindig kénytelenek vagyunk visszatérni, ha ró­la beszélünk.” Dr. Hekti József Szovjet művészeti könyvek gazdag választékban A Szovjetunióban fellelhe­tő műkincsek sokaságát a Budapesti Gorkij könyves­boltban sok száz művészeti kiadvány, érdekes és figye­lemre méltó album ismerteti. Az ismert és világhírű mú­zeumok — Ermitázs, Állami Fegyvertár, Állami Orosz Múzeum — gyűjteményei mellett olyan hazánkban ke­vésbé ismert kuriózumok is megvásárolhatók a boltban, mint az Üzbegisztánban őr­zött Babur-Namau korából származó miniaturákról, vagy a Kizsi templomokról szóló művek. Az orosz, illetve angol és orosz nyelvű könyvek mű­vészi színvonalon mutatják be a szovjet múzeumok kin­cseit. Különösen szép kivitelű, nagyalakú albumot állítottak össze a moszkvai Állami Fegyvertár munkatársai. A kötetben az óriási gyűjte­mény csak egy részét tud­ják bemutatni, elsősorban azokat a kincseket, amelyek történelmi és művészeti szempontból a legértékeseb­bek. A Tretyakov Képtár ré­gi orosz művészetet bemu­tató, az egész világon egye­dülálló gyűjteményének tör­ténetéről, a különböző ikon­festő iskolákról, valamint az Ikonfestőkről — például Rubljov, Dionysius, Usakov, Vlagyimirov —, érdekes ki­advány számol be 112 színes és fekete-fehér képpel. Az űzbég Tudományos Akadémia állította össze a ,,Babur-Namau”-i miniatú- rák című keleti miniatúrá- kat tartalmazó reprezentatív albumot. Külön kötet foglal­kozik a leghíresebb orosz és szovjet festők csendéletei­vel. (MTI) Szorít a cipő — Tessék kérem, mit óhajt? — Egy pár fekete cipőt kérek. Negyvenkettő és feles számban. Nézegetem a cipőt. Tulajdonképpen tetszik, ezért meg­próbálom. A bal lábas kitűnő. Nem szorít, nem nyom, szó­val egészen pompás. Már csomagoltatni akarom, amíkur eszembe villan valami és felpróbálom a párját. Óriási sze­rencse! A jobb lábas nem stimmel. Csupa ellentéte a má­siknak. Egyetlen lépést sem tudok benne tenni. — Blokkolhatom kérem ’> — Szó sincs róla! A jobb lábas cipő nyom, szorít, ki­csi. Kizártnak tartom, hogy ez lenne a párja a bal lábasnak. Ideges vonaglás az arcon. — Én uram nem tehetek róla, hogy az ön egyik lábfe­je nagyobbra nőtt a másiknál. — Már megbocsásson! De nem inkább a cipőkben kere­sendő a hiba? Mint akit a méh csíp meg. — Ugyan ne Vicceljen! Mondja tneg kerek perec, bogv csak úgy benézett és eszeágában sincs vásárolni. Mindjárt, gondolhattam volna, hogy faksznis, amikor negyvenkettő és feles számot kért... Nehéz ennyi gorombaságot elviselni és éppen mondani készülök valamit, amikor valaki megszólít. — Tiszteletem bátyám! Itt a cipőüzletben? Szinte el sem hinné az ember, hogy ennyi elfoglaltsága, gondja, baja mellett még erre is futja az ideje... Nehezemre esik a szó, bosszús vagyok. — Ó drága elvtárs! Miért nem szólt azonnal? Csak ter­mészetes, hogy ml mindenben a legnagyobb készséggel ál­lunk a rendelkezésére. Sót! Azonnal jön ki az irodából a főnök kartárs is. Nem hiszek a szememnek. Ugyanaz az ember áll előt­tem, aki tíz másodperccel előbb. És mosolyog. És kedves, szívélyes. — Említette ugye az elvtárs a fél számot. Persze, hogy van fél számunk. Különösen ebben a jobbik minőségben. Azután nem vitás, hogy könnyen előfordulhat, hogy vala­melyik tanulógyerek véletlenül elcserélte a dobozokban a cipőket. Azonnal megnézzük! Igen, igen. Nekem is úgy tű­nik, hogy a jobb lábas kisebb. Tessék csak figyelni a tal­pat. Szemmel látható, hogy a recc is kijjebb esik. Ez az. Ezt szíveskedjen az elvtárs felpróbálni. Csak ülve, kényel­mesen. Itt van a cipőhúzó is ... Blokkolás, fizetés, köszönés, Az ajtóban széles mosoly- lyal hajol meg váratlan „ismerősöm”. — Egészséggel viselje a cipőt! Azután máskor csak egyenesen a főnöknek kell szólni! Ö igazi proli gyerek és mindent megtesz azért, hogy... Tegnap volt harmadszor rajtam az új cipő. Szabályos negyvenkettő és feles mindkettő. De tudja a csoda miért? Istentelenül nyomják mégis a tyúkszemeimet.,. Szalay István Évkönyv a magyar tanárképző főiskolák jubileumára A magyar tanárképző fő­iskolák 1973-ban ünnepük fennállásuk 25 éves évfor­dulóját. A negyedszázados munka emlékére tartalmas és reprezentatív kiállítású Ju­bileumi Tudományos Év­könyv megjelentetését terve­zik. Az évkönyv több mint 40 tanulmányág, a Művelő­désügyi Minisztérium vezető munkatársai, valamint a négy tanárképző főiskola (Eger, Pécs. Nyíregyháza, Szeged) tanszékvezetői és ok­tatói írják. A dolgozatok a főiskolák 25 éves életenek szakmai, oktatási, nevelési, tudományos és társadalmi- politikai tevékenységének köréből íródtak. Az országos jubileumi év­könyv/ szerkesztésével és el­készítésével a Művelődés­ügyi Minisztérium az egri főiskola főigazgatósagat bíz­ta meg. A közel 600 oldalas, ke­itekkel illusztrált, orosz és angol nyelvű összefoglalók­kal ellátott évkönyv nyom­dai munkálatig? már elkez­dődtek. A töob mint 2000 példányszámú Jubileumi Tu­dományos Évkönyv ez év nyarán jelenik meg. Fekete Sándor: A bizonytalankodó had­vezetés nem tudta kiak­názni a sikert, sőt, a balszerencsés schwechati üt­közetben az osztrákok le­győzték és visszavetették se­regeinket. A hátráló hon­védség nem tudta megvéde­ni a fővárost. Pest elesett. A kormány Debrecenbe me­nekült. A márciussal felíve­lő forradalom az év végére mélypontjára zuhant. Petőfi Erdődön hagyta Jú­liát, maga Is Debrecenbe sietett, részben, hogy a nem­zetgyűlés, a kormány, vagy­is a politikai vezetés köze­lében lehessen, s azt némi­leg, befolyásolhassa, részben azért, meri a honvédség ok­tóberben kinevezett százado­saként ott kellett újoncokat oktatnia. Itt írta és közöl­tette újabb és újabb harci riadóit. A kishitűekkel szem­ben, akik az osztrákok olasz- országi és magyarországi si­kereiből azt vonták le, hogy „el van ölve a forradalom”, Petőfi így érvelt, költői ké­pekkel, de a valóságos erők­kel számolva: „Azért, hogy a láng lelo­had, még nem alszik ki a tűz, azért, hogy a napot fel­hő borítja el, még nem ham­vad ki a nap... egy szélroham, s el van fúj- ,va a felhő, föllobban a TSng.” Vigyázzatok: rá, egy pár hónap múlva vagy talán előbb, talpon lesz ismét minden élő a művelt világ­ban, s egethasító robajjal fogják ostromolni a poklot, mely nem a föld alatt van, hanem itt a földön uralko­dik a zsarnokok képében ...” Petőfi buzdító írásainak számokkal ki nem fejezhető, de minden bizonnyal óriási szerepe volt abban, hogy a magyar forradalom csak­ugyan összeszedte erőit és‘ké­sőbb 1849 tavaszán diadal­masan visszavágott az ellen- forradalomnak. A költő ellenségei és irigy álbarátai azonban előbb csak csendben, azután egyre szemtelenebből kezdték gú- nyolgatni „a buzdító dalno­kot,” ki másokat lelkesít csa­tára, de ő maga kerüli a vészt... Petőfihez is eljutot­tak a szennyes rágalmak, de nem akart mentegetőzni a vi­lág előtt, önmagának val­lott gyötrődéseiről, egy vers­ben, amely csak halála után jelent meg: Oh gyermekem, oh gyermekem, Még meg sem vagy születve, S szívemre már is kínt hozál S gyalázatot nevemre! Igen, ez volt az ok, amely távol tartotta Petőfit a front­tól: Debrecenbe hozott fele­sége mellett kellett maradnia a terhesség utolsó heteiben. Ezért várta, nemcsak mint apa, hanem mint kötelességét tudó szabadságharcos is, gyermeke születését. 1848. december 15-én meg­született Fölüli Zoltán, Egy, hónap alatt a boldog apa úgyahogy biztosította család­ja megélhetését, s feleségét és fiát Vörösmartyra bízva, elindult Bem generális tábo­rába. Immár tudva, hogy az út végén mi várja a költőt, el­kerülhetetlen a kérdés: csak­ugyan el kellett mennie? Az utóbbi időben egyre többen feleltek nemmel e kérdésre. Szerintünk Petőfit beugrasz- tották a harcba, sőt maga a nemzet is felelős, amiért el­pazarolta költőjét a csata­téren. Téves ez az okoskodás, s Petőfi védelme címén való­jában a költő megtagadását foglalja magában. Petőfi, a szó és tett egységének elvét is hitelesítette, amikor kar­dot kötött oldalára. Az ugratok, akik alávaló eszközökkel támadták a köl­tőt, megérdemlik megveté­sünket, de a más bőrére bát­rak visszataszító serege nem azonos a nemzettel. A nem­zet jobb része történelmünk legnagyobb küzdelmét vívta. E harcban eszményre, példá­ra is szükség volt. Petőfi ilyen eszményül ajánlkozott, s aki erre vállalkozik, an­nak tudnia kell, mit tesz. Apostolságot, prófétaságot nem kötelező vállalni. De ha valaki erre szánja el magát, nem kötheti ki, hogy csak életbiztosításos alapon haj-: landó szolgálni. S nem bíz-? tathat másokat olyan koc­kázatok vállalására, amelyek alól neki a nemzettől fel­mentést kell kapnia. Hamis „védelmezőitől” eltérően Pe­tőfi tudta ezt. Ezért ment az első lehető alkalommal n csatába. A farsang előtti napokban 18 frakktól a páncélöltözetig és firhajósruháig csaknem J ezerféle jelmez várja a bá- < lozókat a Jelmezkészítő és J Kölcsönző Vállalatnál. íme egy kis Ízelítő a kel- < léktárból. J íMTI foto — Beako Imrei \

Next

/
Oldalképek
Tartalom