Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 5. szám
Külpolitikai összefoglaló Igv l«f!G a hetet kommentátorunk, Nemes 3ános: ÁSS ÚJ ÉV első hete szélcsendet jelzett a külpolitikában. A diplomaták mindenütt a világon 1973 nagy nemzetközi akcióira készülnek elő. Előrelátható azonban, hogy a diplomáciai szélcsend nem sokáig tart, hiszen a nemzetközi naptár már a legközelebbi napokra az egyik legbonyolultabb és legkényesebb kérdésben, a vietnami háború ügyében fontos eseményeket jelez. Hétfőn, Párizsban újra elkezdődik Le Dúc Tho-nak, a VDK tárgyalásvezetőjének és Kisingemek, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadójának bizalmas tanácskozása. Európában pedig megindultak az előkészületek a helsinki előkészítő tárgyalás második fordulójára. Az- európai biztonsági értekezlet előkészítő nagyköveti megbeszélései január 15-én kezdődnek. Számottevő események tulajdonképpen csak a Közel- Keleten történtek ezen a héten. Ezek közül is az arab világ belső helyzetét befolyásoló körülmények irá- nyitották ide a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az egyiptomi diák megmozdulások olyannyira kiéleződtek, hogy a kormány szükségesnek látta az ország főiskoláinak bezárását. Kezdetben ez a megmozdulás mindenekelőtt a diákok türelmetlenséget tükrözte, a Közel-keleti válság immár löbb mint fél évtizedes elhúzódása miatt. Mikor azonban rendőri intézkedésekre verült sor, az ellenállás még •rősödött, tiltakozásként a rendőri lépésekre. Bár az összefüggések és a részletek még nem láthatók egészen isztán, az kétségtelenül megállapítható, hogy a tanaik us vallási szervezetek mindenekelőtt, a muzulmán lestvériség tagjai kifejezetten rendszerelenes jelszavaikkal fontos szerepet játszottak az amúgyis nyugtalan diákság befolyásolásában. A hét végére ugyan nyugalmasabb lett a helyzet, — nyilvánvalóan a rendőri intézkedések, valamint az egyetemek bezárása következtében is — de maga a mozgalom újra felhívta AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: \ KEDD: í Szíria 6» Libanon eOen Izraeli légitámadásait SZERDA: Diáktüntetések Kairóban, bezárták az egyetemeket — Nemzetközi sajtóértekezlet Hanoiban a VDK élleni amerikai bombázásokról CSÜTÖRTÖK Ojra ülést tartott a párizsi Vietnam-értekezlet, miután Washington felfüggesztette a bombázásokat — Mintoff máltai miniszterelnök Libiuban tanácskozott Kadhafival FENTEK: Az Arab Államszövetség elnöki Tanácsának tagjai, Szádat egyiptomi. Asszad sziriai, Kadhafi líbiai elnök Kairóban tanácskozott a sziriai fronthelyzetrOl — Párizsba átutazóban Le Dúc Tho, Moszkvában a szovjet vezetőkkel tárgyalt SZOMBAT: Ortótl « Közös Mac üj elnöke a nyugalomba vonuló Mansholt-tól átvette hivatalát a figyelmet a tényre: az idegesség nő Egyiptombanta reakció nem mond le arról, hogy újra és újra megnyer- gelje és a maga céljai érdekében használja ki a közel-keleti válság rendezetlenségét, és a gazdasági nehézségeket is. SZADAT, ASSZAD SS KADHAFI elnökök pénteki tanácskozásán valószínűleg szóbakerült *r. egyiptomi belső helyzet is, bár a váratlanul összehívott elnöki tanácsi ülést hivatalosan az izraeli—sziriai fronton Israel légitámadásai miatt kialakult feszült helyzettel indokolták. A megbeszélésen hihetőleg fontos Kadhafinak, Líbia mesés olajkincsei miatt az arab világban növekvő befolyásra törő elnökének az állásfoglalása. Kadhafi, aki eddig inkább a fanatikus vallási szervezetek és a türelmetlenek szószólója volt, váratlanul és feltünéstkeltően védelmébe vette a diákokkal szemben az egyiptomi vezetést és az Izrael ellen alkalmazandó taktika kérdésében az eddiginél józanabb nézeteket fejtett kL Ugyanez a Kadhafi azonban szívesen avatkozik az arab világtól messze eső területek ügyeiben is. Mintoff máltai miniszterelnök, mint már a múltban is megtörtént, most is Kadhafihoz utazott, amikor a máltai támaszpontok bérleti díja ügyében újra vitába keveredett s brit kormánnyal. Ismeretes: Mintoff a font árfolyamcsökkenése miatt a kialkudott bérleti dij 10 százalékos növelését követelte, Kairói téavmegállapiió bizottság Az egyiptomi parlament Bzadat elnök üzenete nyomán hétfőn ténymegállapító bizottságot alakít az egyetemi diáltzavargások kivizsgálására A vizsgálat nemcsak a legfrissebb december végén, január elején lezajlott eseményekkel foglalkozik majd, hanem elemzi a múlt év elején végbement diákmegmozdulások okait is. Az Akhbar El-Jom értesülése szerint nagyszámú diákot vettek őrizetbe a legutóbbi tüntetéseken, amelyek során heves összecsapásra került sor, a rendőrök és a tüntetők között s amelyek a tanítás felfüggesztéséhez vezettek az ösz- szes felsőoktatási intézményekben. Harminckét egyetemista kivételével szabadon bocsátották a tüntetések résztvevőit. Az összecsapások következtében húsz rendőr sebesült meg. A készülő vádirat illegális tüntetésen való részvé tellek a/, oktatási rendre vonatkozó törvény megsértésével, röplapok terjesztésével, zavarkeltő provokációkkal, hadiállapot idején elkövetett lázadással vádolja az Őrizetben tartott személyeket. Edgard Gallad, a Journal d’Egypte főszerkesztője szombati kommentárjában megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint az egyetemi ifjúság élesen elhatárolható jobb- és baloldali csoportokra oszlik, s ezek között egészen a tett- legességlg fajultak a politikai viták. A nézeteltérések főként a háború és a béke mikéntje és időpontja körül merültek fel. amit London visszautasított. A máltaiak viszont „kemény” álláspontjuk igazolására nem vették át az év első napján a brit kormány által Máltának átutalt 3,5 millió fontot, az 1973-as esztendő első negyedévének bérleti díját Kadhafitól Mintoff láthatóan anyagi támogatást is szívesen venne, hogy a szigetországnak legyen kitartása a britekkel folytatott pénzügyi háborúban. A válság kiújulása természetesen nyugtalanságot keltett a NATO-körökben is, s amint az Atlanti Szervezet vezető köreiből közölték: tanulmányozzák a máltai probléma megoldási módozatait.. A HÉTEN még szélesebben bontakozott ki a világméretű tiltakozás az amerikaiak terrorbombázásai miatt Ennek az akciónak az volt a sajátossága, hogy egyáltalában nem korlátozódott a tömegmozgalmakra, de még csak olyan semleges állam kormányzatára sem, mint Svédország, hanem az Egyesült Államok legjobb és mindig lojális szövetségesei is félreérthetetlenül kifejezték Washington iránti elégedetlenségüket Emellett az USA-n belül is növekedett a nyugtalanság, amelynek talán legbeszédesebb jele az, hogy az amerikai képviselőház hagyományosan lojális elnöke Carl Albert ilyen „szélsőséges” kijelentésre ragadtatta el magát: „ha az elnök nem cselekszik, akkor mi vesszük kezünkbe béke megteremtését”. Annyi bizonyos, hogy a vietnami bombázások felújítása politikailag, dlplo- máciailag. sőt katonailag is csak Nixon nehézségeit szaporította. Amerikában is egyre többen kérdik: tulajdonképpen mit is akart ezzel elérni, hiszen tudnia kellett volna, — a Párizsban a VDK küldötteivel személyesen tárgyaló Kissingemek nem lehetett kétsége ezt illetőleg —, hogy a vietnami népet semmiféle bombázással nem lehet megtörni, igazságos álláspontja megváltoztatására bírni A JÖVÖ HÉTEN kezdődő Le Dúc Tho—Kissinger újabb tárgyalás-forduló mutatja majd meg, hogy végre Nixon is számol-e a realitásokkal és a már elfogadott egyezmény alapján: lesz-e béke Vietnamban? Le Dúc Tho Párizsban Héttőn felújítják a vietnami— amerikai bizalmas tárgyalásokat Egy B—52-es amerikai lelőtt vadászgép roncsait vizsgálják a hanoi ah. (Népújság-telefoío — AP—MTI—KS) PÁRIZS, WASHINGTON: Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja PB tagja, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges ta_ nácsadója szombaton megérkezett Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig ma érkezik a francia fővárosba. A két politikus janáur 8- án, hétfőn újítja fel bizalmas megbeszéléseit, amelyeket 1972. december 13-án napolták el bizonytalan időre. A legközelebbi Le Dúc Tho—Kissinger találkozó előkészítését szolgálják az e héten kedden felújított szakértői szintű vietnami—amerikai tárgyalások. A két fél szakértői kedd óta naponként üléseztek, péntek estig összesen mintegy 28 órát tárgyaltak, s szombaton délelőtt folytatják megbeszéléseiket. Eszmecseréjük érdemi részéről egyik fél sem közölt részleteket. Washingtonban is folynak az előkészületek a legközelebbi Le Dúc Tho—Kissinger találkozóra. Nixon elnök a hét folyamán több alkalommal tanácskozott nemzetbiztonsági főtanácsadójával, s a Fehér Ház szóvivőjének közlése szerint Camp David-1 rezidenciáján, ahol a hét végét tölti, fogadni fogja Kissingert. Egyébként Kissinger pénteken Washingtonban megbeszélést tartott Thieu sai- goni elnök két megbízottjával. HANOI: Az amerikai légierő hitszegő módon felújította a VDK északi területeinek bombázását. Mint a hanoi külügyminisztérium közzétett tiltakozó nyilatkozata rámutat, az amerikai kalózgépek bombázták a 20. és 21. szélességi kör között a Hanoitól nyolcvan kilométerre levő Dong Lai városát, valamint más sűrűn lakott területeket Thanh Hoa, Nghe An, Ha Tinh, Quang Binh tartományokban és Vinh Linh kör11 napon szünet ntán Plenáris üléssel folytatódik a helsinki előkészítő tanácskozás j» Mßnßisän Utt Január t, vasárnap Január 15-én plenáris üléssel kezdi meg ismét műnk ij ít az európai biztonsági és együttműködési konferenciát előkészítő helsinki tanácskozás A 11 napos karácsonyi és újévi szünet azonban gyakorlatilag már szerdán ért véget, azóta az értekezleten résztvevő 34 ország nagykövetei és szakértői két- és többoldalú konzultációkat folytatnak a tanácskozás napirendjén szereplő kérdésekről. Az értekezlet eddigi munkájának eredményeiből ítélve a helsinki tanácskozás döntő szakaszba yarefe A január 13-én megkezdődő üléseken azonban még több ellentétes felfogást és álláspontot kei; tisztázni és kö/öe nevezőre hozni és minél hamarabb konkrétan megállapodni az európai biztonsági értekezlet összehívásának helyéről és időpontjáról, valamint napirendjéről. A konferenciához közelálló korók neneznes tartják a biztonsági értekezlet napirendjéről folytatott vitát Emlékezete« azonban, hogy Malcev szovjet nagykövet az előkészítő tanár«kozás első priáe&S ,4fi egyszerű napirendi pontokat javasolt: eszerint a biztonsági konferenciának mindenekelőtt három fontos fő kérdéssel kell foglalkoznia. Az európai biztonság szavatolása es az európai államok közötti kapcsolatok elveinek lefektetése, a bilaterális együttműködés kiépítése, valamint a biztonság és az együttműködés kérdésével foglalkozó szerv létreho zása. A többi szocialista ország képviselői teljes mértékben támogatták a szovsetében. $ három utóbbi tartományt a légierő hadászati bombázói a B—52-es légierődök támadták, azonkívül lőtték a 7. amerikai flotta partmenti hadihajóit is. A támadások számos emberéletet követeltek. A VDK nyilatkozata leszögezi: „A Nixon-korrnány, amely kötelezettséget vállalt arra, hogy a 20. szélességi körtől északra véget vet a bombázásoknak és az északvietnami kikötök elaknásitá- sának, valamint csökkenti a bombázásokat a 20. szélességi körtől délre, hogy lehetővé tegye a tárgyalások felújítását, megsértette kötelezettségét." SAIGON: Saigonban az amerikai katonai parancsnokság szóvivője először rutinsz ■ i cáfolta a bombázási iw látozás megszegését, az újságírók kérdéseinek pergőtüzében azonban végül is elbizonytalanodott és azt mondta: „Abszolút értelemben nem tagadhatok semmit, de legjobb tudomásom szerint nem folytatunk légitámadásokat a 20. szélességi körtől északra.” OTTAWA: A kanadai parlament pénteken egyhangúlag elfogadott határozatában erélyesen elítélte a VDK ellen intézett legutóbbi tömeges amerikai légitámadásokat. A dokumentum szövegét Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter terjesztette a parlament elé. A határozat szövegét eljuttatják a Vietnamról folyó tárgyalások részvevőinek. DÜSSELDORF: A nyugatnémet szakszervezeti szövetség (DGB) pénteken Düsseldorfban közzétett nyilatkozatában keményen elítélte a Vietnam elleni amerikai bombatámadásokat, amelyeket az alapvető emberi jogok elleni támadásoknak minősített. BRÜSSZEL: Több belga városban emberek százai tüntettek a vietnami békemegállapodás aláírása mellett, s követelték az amerikai bombatámadások haladéktalan és végleges beszüntetését. Repülőgéprablók ellen .... JÜH& Az Egyesült Államok repülőterein újabb biztonsági ln« tézkedéseket foganatosítottak, hogy megakadályozzák aa egyre gyakoribb repUlógéprablasokat. Képünk az atlantai nemzetközi repülőtér üj fémjelző alagütját mutatja. As utasoknak ezen kell áthaladniok, és ha valamelyiküknél fegyver, vagy valamilyen más fémtárgy van, azt a müsse« rek jelzik, íNépújsag-teletölo — AF—MTI—Ki?)