Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-19 / 15. szám

Fejlődő vidéki ipar - ellentmondásokkal Az elmúlt években, külö­nösen 1907-től, meggyorsult az elmaradott vidékek ipa­rosítása. így 1960—1970 kö­zött 44-ről 34 százalékra csökkent az ország teljes ipari létszámából a Buda­pesten foglalkoztatottak részaránya. A hagyományos ipárterületek — a Balaton —Budapest—Miskolc vonal és az ettől északra eső tele­pülések — részesedése is va­lamelyest mérséklődött. Amíg Budapesten és környé­kén, valamint az iparosított megyékben a termelés mint­egy 75 százalékkal nőtt, a gyengén fejlett körzetekben megháromszorozódott tíz év alatt. Változások az energiahordozók miatt Az okok elemzését kezd­jük azzal, amiről ritkán esik szó. A nagy múltú vidéki ipar főként a nyersanyag­áé energiahordozók kiterme­lésére jött létre Ezért az energiahordozók termelésé­nek és felhasználásának erő­teljes szerkezeti átalakulá­sa érthető módon az ipar te­rületi megoszlására is visz- szahatott Csökkent az ala­csony kalóriájú szén kiter­melése, s ennék nyomán a szénbányászatban foglalkoz­tatottak száma- Az észak- magyarországi szénmeden­cékben több mint tízezer fővel, az Észak-Dunántúlon mintegy hatezerrel, Pécs— Komló körzetében négyezer­rel csökkent a bányászlát- szárn 1965—70 között. A leg­nagyobb arányú, 36 százalé­kos létszámcsökkenés Nóg- rád megye banyáiban ment végbe. Ugyanerre as időszakra jut a hazai kőolajtermelés terü­leti arányainak átalakulása. Amíg 1960 és 1970 között a dunántúli kőolajtermelés csaknem a felére mérséklő­dött, addig az alföldi több mint a tízszeresére emelke­dett. A felhasználás és így az import a hazai kőolajter­melésnél is gyorsabban nö­vekedett. Bár a kőolaj — és hozzátehetjük a földgáz — gazdaságos távvezetékes szál­lítása megnövelte a feldol­gozóipar kötetlenebb telepí­tésének lehetőségeit, mindez mégsem vezetett új feldol­gozóipari körzetek kialaku­lásához. Mint ismeretes, a Dunai Kőolajipari Vállala­tot Százhalombattán, Buda­pest vonzási körzetében lé­tesítették, a legújabb kőolaj­finomítót pedig a borsodi körzetben, Leninvárosba tervezik. Vagyis csupán a szén- és kőolaj-kitermelés arányváltozása és területi átalakulása hozott némi vál­tozást az ipar regionális tér­képén. Kény szer hely 2 et i tartós munkaerőhiány Az erősen iparosított kör­zetekben állandósult mun­kaerőhiány az elmaradott vidékek fejlesztéséhez döntő lökést adott. Jellemző, hogy a fővárosban még mintegy ezer fővel nőtt az összes foglalkoztatottak száma Í968-ban az előző évhez ké­pest, 1970-re pedig már 24 ezerrel, négy százalékkal csökkent. A budapesti mun­káslétszám azonban kétszer ilyen gyorsan, 8 százalékkal mérséklődött 1970-ig. Amíg á könnyűiparban dolgozók száma 17 ezerrel nőtt orszá­gosan 1967—1970-ben, addig a fővárosban és környékén ugyanez 16 ezerrel csökkent, így a növekvő önállóságot elvező nagyvállalatok egyre inkább arra kényszerültek, hogy a még szabad munka- erőforrások közelébe telepít­sék a munkaigényes felada­tokat, igénybe véve az elma­radott vidékek fejlesztésével járó központi kedvezménye­ket. A Központi Statisztikai Hivatal eg>ik ygújabb ki­adványa sok érdekes ada­tot, összehasonlítást lehető­vé tevő tényt közöl a? ioar ♦fcrületi fejlődéséről Meg­tudhatjuk belőle például, 4 fővárosául ruUáo*úo tésre kötelezett 225 egység közül 1971 végéig összesen 71 szűnt meg. Ezzel viszont a főváros munkaerőhelyzete csak javult, mivel a dol­gozók többnyire nem követ­ték vidékre üzemüket, ha­nem Budapesten helyezked­tek el. Kiderül továbbá az is, hogy a vidéki települések ipán foglalkoztatottjainak létszáma különböző mérték­ben növekedett 1935—1970- ben A városokban például átlagosan 13 százalékkal, a községekben viszont 27 szá­zalékkal; igaz, a kisebb szá­zalék nagyobb létszámnöve­kedést, 175 ezer főt takar, míg a községekben 82 ezer­re rúgott a bővülés, 1965- es 1970 között Gyorsan fejlődő és elnéptelenedő városok A városok közül külön figyelmet érdemel Eszter­gom, Tatabánya, Székesfe­hérvár, Dunaújváros, Kecs­kemét, Szolnok, Jászberény, Gyöngyös és Vác, amelyek nagyobbrészt Budapest kö­zelsége és szellemi ereje alapján fejlődtek. Elsősor­ban az elektro- és finom- mechanikai, valamint más korszerű gépipari ágazatok fejlődnek gyorsan e fővá­ros közeli területeken. Ezek az ágazatok egyébként a mű­szaki tudományos háttéren túl fejlett közmű- és szállí­tási rendszert és többnyire széles körű kooperációt is igényeinek. A mezővárosok: egy részé­ből viszont — ezek mind távol esnek a fejlett ipari körzetektől — folytatódott a népesség elvándorlása, pon­tosabban az elköltözők szá­ma nagyobb volt • mint az odaköltözőké. Hiába nőtt az iparban foglalkoztatottak száma öt év alatt 50—60 szá­zalékkal. sőt néhol nagyobb arányban, az iparosítás csu­pán mérsékelte, de nem szüntette meg az elvándor­lást. így Hajdúböszörmény lakóinak száma 1700-zál, Hajdúnánásé, Karcagé 1500 —1600-zal, Kisújszállásé 950-nel, Tuxkevéé 800-zal, Mezőtúré 236-tal csökkent 1965-től 1970-ig. Válasz az alapkérdésre A fejlesztés alapkérdése; az ipart telepítsék-e közel a munkaerőhöz, avagy a mun­kaerőt szállítsák az iparhoz? A legutóbbi évek iparfej­lesztése jobbára a munka­erőhöz igazodott. Ezzel két­ségtelenül az elmaradott vi­dékeken is mérséklődtek a foglalkoztatási és szociális gondok, csökkent az ingá­zók, a naponta munkába utazók és a családjuktól tá­vol élők száma. Enyhült, vagy legalábbis nem nőtt a nagyvárosok túlzsúfoltsága. E megoldásnak azonban van­nak gazdasági hátrányai. A távoli vidékek iparosítása mindenekelőtt együtt jár a fejlesztési eszközök szétap­rózásával. Az erőteljes vidé­ki iparosítás anyagi, pénz­ügyi eszközöket vont el a meglevő nagyüzemek tech­nikai megújításától, s egy­ben munkaerőhiányt okozva fékezte a koncentrált és ha­tékony kapacitások kihasz­nálását is. A szállítási költ­ségek a vidéki leányvállala­tok számával együtt növe­kedtek, s olykor az irányítá­si gondok és kooperációs za­varok is. Főleg, ha egy-egy munkaigényes műveleti sza­kaszt a gyártási folyamat egészéből kiragadva telepí­tettek vidékre. Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt évek vidéki ipartele­pítésének előnyei vagy hát­rányai vannak-e túlsúlyban. A tényekkel, gondokkal min­denképpen nyíltan szembe kell nézni. A céltudatos és hatékony fejlesztés napja­ink követelménye az elma­radott vidékeken is. Az ipa­rosítás csak így járulhat hozzá a helyi felemelkedés­hez és az ország, a népgaz­daság fejlesztéséhez. (K. J.) A Minisztertanács napirendién A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciója A gazdasági szerkezet át­alakulása az ipari és a me­zőgazdasági termelés növe­kedése, az urbanizálódás. a szociális ellátás és az élet- színvonal emelkedése a víz- gazdálkodás gyorsabb ütemű fejlődését követeli hazánk­ban. Az általános előrehala­dás fontos, feltétele, hogy a vízgazdálkodás fejlődése megelőzze s így megalapoz­za a termelőerők általános növekedését. Ezért gondo­san meg kell tervezni, össze kell hangolni a rendelkezés­re álló vízkészleteket és az igények kielégítését. Ezt cé­lozza az ország sajátos termé­szet-földrajzi helyzetét kel­lően mérlegelő és a gazda­ságpolitikai irányelvekkel összhangban álló távlati víz­gazdálkodás-fejlesztési kon­cepció, amelyet most ha­gyott jóvá a kormány. A vízgazdálkodás-fejlesz­tési koncepció a hosszú távú tervezésben eddig kialakított fejlesztési változatokkal össz­hangban, de nagyobb távlat­ra, 1975—1990-ig, sőt fonto­sabb vonásaiban az ezred­fordulóig vázolja fel a fej­lődés tendenciáit. A kor­mány . határozata szerint e koncepciót figyelembe kell venni a népgazdaság hosszú és középtávú tervénél-: ki­alakításánál és a szabályo­zórendszer továbbfejlesztésé­nél egyaránt. A koncepció szerint elsőrendű feladat a lakosság közműves vízellá­tásának és a lakótelepek csatornázásának az eddigi­nél gyorsabb ütemű fejlesz­tése. El kell érni, hogy a települések vízgazdálkodási színvonala elérje a hazánk­hoz hasonló fejlettségű euró­pai országok színvonalát. A legközelebbi évtizedek egyik legfontosabb vízgazdálkodá­si feladata a vízminőség­védelem fejlesztése, új szennyvíztisztítási módszerek elterjesztése. Az ipar vízel­látását és a folyók szennye­ződésének csökkentését egy­aránt segíteni kell azzal, hogy az ipari üzemekben a korábbinál nagyobb arány­ban alkalmazzák a víz újra- 1 felhasználását, a víztakaré­kos gyártási módszereket. A SzüríteM „jár" a Mátraaljait... Bizony úgy igaz az. a leg­öregebb gyöngyöstarjániak sem hitték volna — akik pe­dig a Mátra napsütötte, sze­líd lankáin már a regmúlt időkbe is tüzes bort adó olaszrizlinget szüretelnek, meg hárslevelűt —, hogy „el­jön” földjükbe, pincéjükbe egyszer Badacsonyból meg a szürkebarát is. Eljött. Meg­honosodott. (És — ezt csak egyelőre zárójelben — még ízletesebb, illatosabb is lesz, mint óhazájában...) A gyöngyöstarjáni terme­lőszövetkezet gazdái, vezetői, szakemberei persze távolról sem esnek olyan nagy ámu­latba ezen a bevált kísérle­ten, mint a kívülálló borba­rátok. Ugyanis, amint Né­meth András tsz-elnöktől és Kocsis István főkertésztől megtudtam: jelenleg 23 kü­lönféle, többnyire más borvi­dékeken neves borszőlővel kísérleteznek ötholdas kísér­leti telepükön. Itt hozott ter­mest a múlt év őszén először a néhány száz tőkéből álló szürkebarát-ültetvényük is, s ezekben a napokban tisztult le teljesen a belőle sajtolt ne­dű. Ehhez persze — mármint a nedűhöz — Mersits János .pincemesternek is van né­hány szava, sőt köze: meg kellett találni a kényes igé­nyes bornak a megfelelő kör­nyezetet is o pinc --ben. A szürkebarát mátraalji útja mégis a főkertész gyám­kodásával kezdődött. Az ő közvetlen irányításával folyt a telepítés 1968-ban, s közre- múkuúuttvtá növekedett a A két legilietékesebb — Kocsis István főkertész (balról) Mersits János pincemester (jobbról) —, boldogan koccint — s a poharakban szürkebarát... (Foto: Kiss Béla) termőkorszakba a szőlő. Mi volt az indítóoka, hogy szür­kebaráttal, meg Pécs környé­ki zöldeltelinivel, cirfandli­val és több más, „idegen” tájegység szőlőivel kezdtek kísérletezni ? Nagy a szőlészetünk, össz- tevékenységünk közel 40 százalékát kitevő — mondja az elnök —, s választékot szeretnénk fogyasztóinknak biztosítani. Igen, egy több mint 300 holdas termő szőlővel gazdál­kodó termelőszövetkezet ezt nemcsak megengedheti ma­gának, de legszorosabb érte­lemben vett érdeke is, hogy évről évre — a megkívánt minőségben — bővülő fajta­választékkal „léphessen” ki a piacra. Ami pedig a kísérlet belső, asoMbsua ,áoutK^uuMiii.j jfc Jeti: reményekre jogosította a szakembereket a szürkeba­rát esetében például, , a bada­csonyi környezethez hasonló napsütötte, védett, szélárnyé- kos terep, az ottanihoz ha­sonló vulkanikus talaj. Noha — mint Kocsis István emlí­tette — Badacsonyban a vul­kánikus talajnak nagyobb je­lentősége van a minőség szempontjából, de nálunk meg a tokajihoz hasonló, a talajban levő fekete nyirok „dobott” a boron, illetve a szőlőn. A kísérlet tehát szürkeba­rát-ügyben bevált, s remél­hető, hogy néhány esztendő múlva nagyobb, termelő mű­velésre befogott területen is termesztik Gy'mgyöstarján- ban ezt a kitűnő és híres bor szőlőt. (jaludi) hazai vízgazdálkodásnak mind több segítséget kell nyújtania a mezőgazdaság fejlődéséhez. Számolni keli azzal, hogy 1985-ig 750—800 ezer hektárra növekszik az öntözött terület, s ennek megfelelően ki kell építeni a növénytermesztés és az ál­lattenyésztés belterjes fej­lesztését megalapozó víz-. szolgáltatási és vízrendezési főműveket. A töltésektől. védett, tehát az árvíztől veszélyeztetett területen él a lakosságnak több mint 30 százaléka, s ezen a területen a jelenlegi mintegy 350 milliárd forint értékű népgazdasági vagyon a következő másfél-két év­tizedben előreláthatólag megktészereződik. Számolni kell azzal is, hogy az árvi­zek gyakoribbak és az ár- vízszint is mind magasabb lesz. Ezért halaszthatatlan feladat az árvízvédelmi mű­vek és az árvízvédelmi szer­vezet hatékony fejlesztése. Nemcsak a töltések erősíté­sével és magasításával, ha­nem árvízi tárolók, árapasz­tó csatornáit, lokalizációs töltések építésével is növel­ni keli az árvízvédelmi biz­tonságot. A növekvő iparvízigények, a mezőgazdaság fejlesztése, az árvízvédelem és a vízi közlekedés . egyaránt sürgeti — összhangban a jugoszláv Tisza-szakaszon épülő növi becseji vízlépcső létesítésé­vel — a csongrádi vízlépcső építésének megkezdését. Ez­zel megvalósul a Tisza viz-, gazdálkodásának korszerű fejlesztése, az úgynevezett Tisza-csatorná: ás. A folyó­mederben tárolt víz csök­kenti a Tiszántúl vízhiányát s a vízlépcsők lehetővé te­szik a tiszai hajózást Zá­hony tói a torkolatig, s to­vább a Dunán a Fekete-ten­gerig., Az európai viziút- rendszerhez csatlakozás alap­vető feltételének megterem­tését, az árvízvédelem fej­lesztését és a vízi energia hasznosítását jelenti a felső Duna.-szakaszra tervezett gabeikovo—nagymarosi kö­zös magyar—csehszlovák víz­lépcsőrendszer. A jelentős vízkészlettel rendelkező Du­nát a vxzszegény Tiszával összekötő Duna—Tisza csa­torna egyesíti a két vízrend­szert és létrehozza a Tisza- medence kapcsolatát a Fe­kete-tengertől az Északi- tengerig kialakuló európai víziúthálózattal. A kormányhatározat rá­mutat arra is, hegy nagy gondot kell fordítani a nem­zetközi vízgazdálkodási együttműködésre. A KGST-« belül tovább kell erősíteni a két- és többoldalú vízgaz­dálkodási kapcsolatokat. Az együttműködést műszaki­gazdasági kooperációk létre­hozásával, regionális vízgaz­dálkodási programok kidol­gozásával is szélesíteni kell. A március 1-én életbelépő bérpolitikai intézkedések Az 1973. március 1-i ha­tállyal életbe lépő bérpoli­tikai intézkedések .— a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának no­vember 14—15-i határozatá­ban foglaltaknak megfelelő­en — elsősorban a .munka:., sok túlnyomó többségét fog­lalkoztató állami ipar és kiT vitelező állami építőipar munkásainak életkörülmé­nyeit hivatottak javítani. Az intézkedések több mint 1 millió 300 ezer dolgozóra terjednek ki, s 1973-ban tíz hónap alatt mintegy 2,3 mil­liárd forinttal növelik a- munkások jövedelmét. A munkások bérét az ipar­ban átlagosan 8, az építő­iparban átlagosan 6 száza- Ickláal kell emelni, úgy. hogy ezen belül a szakmunkások bére az iparban átlagosan 10, az építőiparban S, a se­gédmunkások bérc pedig át­lagosan 5, illetve 4 száza­lékkal emelkedjek általában. A vállalatok a béremelést saját forrásaikból növelhe­tik. A határozat előírja, hogy törekedni kell a köz­ponti bérpolitikai keret és a saját forrású bérfejlesztés felhasználásának időbeni összehangolására. Az 1973. évi saját forrású bérfejlesz­tést az egyes állománycso­portok között a munkás-al­kalmazotti bérek arányában kell elosztani. Ettől a vál­lalat csak minimális mérték­ben térhet el A kormány határozata elő­írja, hogy a béremelési ke­reteket a felügyeleti szervek — a foglajkoztatott nők, a második-harmadik-negye­dik műszakban dolgozók és a nehéz fizikai munkát vég­zők vállalati- bértömegének arányát figyelembe véve — differenciáltan osszák el a vállalatok között. A vállala­toknak hasonló differenciá­lási elveket kell követniük, úgy azonban, hogy — a központi béremelési keretből — minden szakmunltást es művezetőt az iparban leg­alább 8, az építőiparban leg­alább 6,5 százalékos, min­den segéd- és betanított munkást az iparban leg­alább 4, az építőiparban legalább 3 százalékos bér­emelésben ‘kell részesítem. Ezt — személyenként eltérő mértékben — tovább növeli majd a differenciálásra biz­tosított keret felhasználása. A béremelés az említett területeken kiterjed mind- azokra. akikul U>?3. mára* us 1. napján a munkás-állo­mánycsoportban tartanak nyilván és a 7/1971. (IV. 1.) 'Mii. M. sz. rendelettel sza­bályozott bérrendszerekbe vannak besorolva, továbbá a fizikai munkát végző resz- , munkaidőben- fogialkoztato t- takra, a termelésirányító munkakörökbe sorolt műve­zetőkre, főművezetőkre és más elnevezésű, közvetlen termelésirányítást végző dol­gozókra. Az intézkedés vég­rehajtása szempontjából szakmunkásnak azok telein: tendők, akiket a vállalat a rendszeres ' szeptember . havi statisztikai előírásai alapján szakmunkásként tartozik je­lenteni. Minden személyi béren alapuló bérformánál a sze­mélyi alapbéreket, darabbé­rezésnél — az előírt mini­mális emelés értelemszerű alkalmazásával — a munka­darab alapbérét s a darab­bérben dolgozók személyi alapbérét kell emelni. Az 1973. március havi béreket már a felemelt alap­bérekkel kell elszámolni. A kormány határozata a minisztériumi és a tanácsi felügyelet alá tartozó ipari és kivitelező építőipari vál­lalatokra vonatkozik. Kiter­jed azonban a kormány ál­tal meghatározott néhány más ágazathoz tartozó, nagyüzemi, ipari és építő­ipari tevékenységet folytató vállalatra is. A béremelés üzemen belü­li felosztásáról a gazdasági vezetők, az illetékes szak- szervezeti szervekkel egyet­értésben gondoskodjanak. Az intézkedés fedezetének nagyobbik részét az allami költségvetés biztosítja. ki­sebbik hányada azonban a bérnövekedés nyereségcsök­kentő hatásán keresztül a vállalatokat terheli. A kormány felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a bérpo­litikai intézkedés nyereség­mérséklő hatását az üzem- és munkaszervezés javításá­val, a kapacitások jobb ki­használásával, a termelé­kenység növelésével, összes­ségében: a vállalati eszkö­zök jobb hasznosításával kell ellensúlyozni. iS7«á január 1° P'Tkti

Next

/
Oldalképek
Tartalom