Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
Külpolitikai összefoglaló így látja a hetei kommentátorunk, Réti Ervin: AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: H&rrOt Párizsban ismét megkezdődnek a bizalmas tárgyalások Vietnapró! — Az ENSZ-ben; AJlende beszéde, NDK megfigyelő-misszió érkezése KEDDI A magyar nagykövet felszólalása a helsinki előkészítő tanácskozáson — Katonai puccs Hondurasban, ismét a korábbi elnök hatalmon SZERDA: Bejelentik Pompldoo Januári, szovjetuniöbeli látogatását — Szabadságharcos támadás a saigoni katonai repülőtér ellen, CSÜTÖRTÖK Az Apollo CT. felbocsátása a Hold felé — Irán és Burundi elismeri az NDK-t, megbeszélések más országokkal is PBWTEK: Brüsszelben befejeződik a NATO miniszteri tanácsülése — Tiltakozás a saigoni rendszer terrorcselekményei ellen SZOMBAT} Allend* ehöeä eärrnk befejezi megbeszéléseit a Szovjetunióban beszébu. Ugyanaikikoir _ az amerikai B—52-esek továbbra is szórják pusztító bamba terhüket Dél-Vietnamra s a VDK déJi körzeteire. Az idő múlása újabb emberi étetek pusztulását, anyagi értékek megsemmisülését jelenő* ÍV, páriád jetentésefcan ggmtJó" hangulat-hullámzás lett úrrá a héten. A hazaJ- «nag megbeszélések alighogy újrakezdődtek, átmeneti idő- ismét abbamaradtak, tnajd különböző konzultációk ntáü megint folytatódtak^ Kőéiben többxzben optimista, nőt túlságosan derűlátó hírek láttak napvilágot: a megállapodás gyors parafárálásat helyezték kilátásba. Ám cá- foäatok’ is következtek, némiképpen lehűtve a túlzott várakozásokat, Részletekbe menő tájékozottságunk mancsaik az eszmecsere titkossága miatt sem lehet A kiszivárgott és kiszivárogtatott értesülések, valamint a nyugati sajtóvé- lemények olyan képet tükröznek, hogy nem egyszerűen fordítási vagy értelmezési viták. folynak — ahogyan ezt korábban maga Kissinger állította — 'de a* amerikaiak igyekeznek a mar aláírásra előkészített egyezmény lényégét megkérdőjelezni, A vietnami fél nagy rugalmasságot és hajlékonyságot tanúsít, de nem tud es nem akar beleegyezni abba. hogy semmissé váljanak hosszú, áldozatos harcának eredményei. Ebben a kritikus időszakban a' tűzszünet alairasa az amerikaiakon múlik, fel kell végre hagyni a rosszízű manőverezéssel. Mennyire bonyolult a délvietnami helyzet, arra fényt vetett a DIFK és a NDK komoly tiltakozása a saigoni börtönökben és koncentrációs táborokban végrehajtott mészárlások ellen. A Thieu- rezstm több tízezer politikai foglyot tart rabságban, s a tűzszünet lehetőségének ni- rére máris száz és száz fog- vatartott hazafit mérgeztek meg. A saigon kormányzat így akar megszabadulni ellenfeleitől, az amerikaiak pedig ezzel a rendszerrel ki- vánják biztosítani a ,.öe- mokráciát” Dél-Vietnamban, . . , _ Helsinkiben közben nar- madik hetükbe léptek az európai biztonsági konferenciát előkészítő tárgyalások- A megbeszélések most ma r érdemi kérdésekről folynak. A szocialista országok — köztük a magyar nagykövet — konkrét javaslatokat tettek az értekezlet időpontjára, helyére, napirendjére vonatkozólag. A nyugatiak elsősorban a konferencia napiadnák hozzájárulásukat a színhelyhez és dátumhoz. Valószínűleg egyszerre fognak dönteni az összes problémákban, ami egyúttal azt jelenti, hogy az előkészítés várhatólag januárra is áthúzódik. Meglehetősen «SJeBtmcB»- iSáscs volt ezzel kapcsolatban a NATO miniszteri tanácsülése, amelyet Brüsszelben tartottak meg. Ma már egyik atlanti állam sem ellenezheti nyíltan az európai biztonság gondolatát, természetesen megpróbálnák azon- b*e olyan kérdéseket előtérbe állítani, amelyek főként a nyugat érdekest vában tárgyalt, s útjának kpvetkező állomás». Kuba lesz. Bejelentettek egy másik szovjetunióbeli utat: Pompidou januárban, valahol Belorussziában kétnapos protokollmentes eszmecserét folytat Brezsnyewel és más szovjet vezetőkkel. S végül a választások folytatódnak: Üj- Zéland után Ausztráliában is munkapárti győzelem született, a két ország kilépésére számítanak a SEATO-ból, a délkelet-ázsiai katonai tömbből. &CST-delegáció Kubában Dr. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a forradalmi kormány elnöke — mint már jelentettük — a kormány több tagjának jelenléteben fogadta a KGST Végrehajtó Bizottságának Kubában tartózkodott küldöttségét. A több órás szívélyes hangú baráti megbeszélésen értékelték a KGST küldöttsége kubai országjárásának tapasztalatait. A déligyümölcsültetvényeken, a papírgyárakban, a cukorgyárakban és az elektromos erőművekben tett látogatások szín helyei: jelzik, hogy a sajátos földrajzi helyzetekben levő Kuba, a KGST legfiatalabb tagországa, milyen területeken tudhat a legeredményesebben résztvenni a szocialista országok gazdasági integrációjában. A KGST küldöttségének tagjai tájékoz tatták a kubai kormány vezetőit a Komplex Program időszerű kérdéseiről. Fidel Castro a beszélgetés után kijelentette: Számunkra rendkívül értékesek azok a tapasztalatok, amelyeket a szocialista országok az együttműködés hosszú évei alatt szereztek.” A KGST magas szintű küldöttsége péntek délután elutazott KubábóL Apolló 17. Műszaki szemle az űrben — furcsaságokkal . . . Cérnán, az ' Apollo 17. parancsnoka és Schmidt, az expedíció geológusa pénteken este az anyaűrhájúöól kivezető szűk alagúton átrpászott a holdkompba, hogy ellenőrizze az egység berendezéseit és áttelepítse mindazokat, az eszközöket, amelyekre a „Chalpn,ger"-ben töltendő 75 óra során szüksége lesz. Eközben mindjárt szembe találták magukat egy jelentékenynek tűnő problémával, az első ilyennel, mióta elhagyták Kennedy-1 okot. Kiderült ugyanis, hogy az anyaűrhajót és a holdkompot összetartó gyűrű tizenkét nagyerejű rugós zárszerkezete közáil egy nem ,,fog” szabályosain. Cerrtan megpróbálkozott volna, hogy helyrehozza a hibát, de Houston ( leghatározottabban óvta et- j tol. „Csak semmi kísérletezés” — hangzott a födi ellenőrző központból. Houston ugyanis attól tart, hogy javítás közben a zár esetleg végleg beszorulhat, s problémákat okozhat az „America” és a „Challenger” elválasztásában. Egyéb iránt az űrhajósok nyugodtam megengedhetik maguknak, hogy az egyik zárszerkezet üzemképtelen maradjon, hiszen a két egyanyaűrhajó és s — összetartásához a közű! háromnak működése is ele ■ ják. saolgálNyB&nyfcúnf szolgált a hadügyminiszterek találkozója, akik hidegháborús húrokat pengettek és öt-hat évre „betáblázták” magukat a fegyverkezési tervek fokozását illetően. JeHémző mozzanata volt az ülésnek, hogy a hivatalától megváló Eaird amerikai hadügyminiszter az erőpolitikáról zengte hattyúdalát s búcsútanácsként a militari- zálás folytatását kötötte kollégái lelkére. A nyugati nagyhatalmak hagyományos „német-vacsorája” (ilyenkor az amerikai, francia, brit és nyugatnémet külügyminiszter értekezik a Bonnt foglalkoztató kérdésekről) alaposan eltért a megszokottól. Arról tanács- koztak, hogy milyen formában és ütemben történjék meg az NDK elismerése. Bonn szeretné, ha atlanti partnerei nem előznék meg; amerikai elképzelések "szerint az elismerést esetleg csak bizonyos . idő múltával követné a nagykövetek cseréje. A folyamatot azonban nemhogy megállítani nem lehet, még fékezni is nehéz. A héten Irán és Burundi ismerte el az NDK-t, Winzer külügyminiszter aláírta a kapcsolatlétesítési okmányt a finnekkel; jelentkezett Tunézia is, sikeresen folynak a megbeszélések Ausztriával és Svédországgal. A demokratikus Berlinben nyilván kellemes gond lesz, hogy valósággal új „diplomáciai negyedet” kell majd létesíteni. S ne feledkezzünk meg New Yorkról sem: Az NDK UNESCO -felvétel e után megérkezett az ENSZ székhe lyére a demokratikus német állam öttagú megfigyelői missziója. A hetet uraló két nagy _té makör mellett, legalább távirati stílusban utalnunk^ kell néhány nagy jelentőségű fejleményre. Allende chilei el seg — az hold komp tizenkettő zavartalan gendö. A szénné végez’ével <V- nan es Schmitt visszatért, a.' anyaürhajóba Evanslio :. a/ mint ismeretes, nem megv velük a Holdra, hanem az .America fede!zet,én, hold- körüli pályán marad. Szombaton, közép -európai idő szerint, hajnali három óra előtt az űrhajósok súlytalanság; kísérleteket vége *' ■■ iyadékokkal Valami v ' - ; gél hat óra után ráz c .. és hússzeletet „vacsor.'.zt: < majl fél nyolc után — az ű ben most harmadszor — p henrii tértek. Megtalálták Bormann csontvázát... ? Nyugat-berlini munkások kél csontvázat fedeztek fel azon a helyen, ahol egyes szemtanúk szerint, Martin Boníiamit, Hitler egykori helyettesét 1945-ben eltemették. A csontvázakat Nyugat-Berlin brit övezetében, az Invaliden-strassér» találták meg és csakhamar megállapították hogv a holttestek 20—30 évvel ezelőtt kerültek földbe. /% r”u őrség szerint azt az énitési vállalkozót akinek munkásai a csontvázakat föH élték, már korábban kérte a frankfurti írr szí hivatal. hogy figyelmein ásson, segítsen — ha lehet 'h- lebbenteni a titok fátylát F. marni sorsa felől, a n**« borim* rcn^ővsésr mn«i fw"'' » megkérte a fra^kf^rti ” g^t küblié el Bormann fogsor . nak másolatát. A Washingtonból Chicagóba érkező United Air Lines Boeing 737. típusú utasszállító repülőgép a rossz látáú viszonyok miatt a repülőtér közelében levő lakott terület házainak ütközött és felrobbant. A szerencsétlenséget a gép 55 utasa és 6 főnyi személyzete közül 15-en élték túl, akiket súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Több ház összedőlt és leégett. Képünk a szerencsétlenség színhelyéről készült. (Népújság — Teicfoto — Af—MTI—KS.) r rossz, iia o vege rossz... Az Egyesült- Államok-beh Jersey City-ben megrendezték az udvariasság hetét. A város lakói az étteremben, az autóbuszokon, a filmszínházakban versenglek, hogy kedvükben járjanak embertársaiknak. A zsűri a hél utolsó napján hozzálátott, hogy eldöntse: kiket üld meg a legudvariasabb embernek járó jutalom. .4 vita rendkívül heves volt, olyannyira, hogy székek röpködtek a levegőben, s végül a zsűri tagjai és a teremben jelenlevő nézők ököllel estek egymásnak, aminek ..eredményeként” az udvariasság 14 „harcosát” kórházba szállitották... ' Otto Winzer Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság Helsinkiben tartózkodó külügyminisztere szombaton délelőtt megtekintette az európai biztonsági konferencia előkészítésével foglalkozó nagyköveti tanácskozás színhelyét, Dipolit. Winzer Kar- jalainen finn külügynünisz tér meghívására hétfőig még a finn fővárosban időzik, miután pénteken aláírta a két ország kapcsolatainak rende zésére és a diplomáciai viszony felvételére vonatkozó megállapodásokat. YiíInszláNok Japánban Vasárnap országos választásokat tartanak Japanban. Az ország huszonnégy választási körzetében több mint hetvennégy millió szavazó jogosult az urnákhoz járulni, hogy megválassza a paila1 ment alsóházának 491 képvi- síelőjét A választást megelőző kampányban a függetleneken kívül Japán öt politikai pártja, a hatalmon levő liberális demokrata párt, a Japán Szocialista Párt, a Japán Kommunista Párt, a ki- rneito párt és a. demokratikus szocialista párt vett részt, összesen 895 képviselőjelölttel. S/m, december 19.,, vasárnap A választási hadjárat központi kérdései a következők voltak: 1. Tanaka miniszterelnök terve a japán szigetvilág megreformálására. 2. A japán—amerikai katonai együttműködés. 3. Az ország újraíelfegy vérzését célzó ötéves program. A japán közvélemény nem vár semmiféle politikai frontáttörési a, parlamenti választások kimenetelétől, Az egész évi munia mér'ege Irta: Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára A X. FARTKQNGRESZSZUS által jóváhagyott Szervezeti Szabályzat előírja: „A vezetőség köteles évenként beszámoló taggyűlést tartani, ahol a párttagság értékeli a párt vezetőség, a pártszervezet éves tevékenységét.” A Szervezeti Szabályzat meghatározza a párt belső, rendjét, szervezeteinek tevékenységét, a párttagok jogait és kötelezettségeit, ezért előírásának megfelelően decembertől február végéig a pártalapszervezetek munkájának középpontjában az év végi beszámoló taggyűlések politikai, szervezeti előkészítése és megtartása áll. A kommunisták tanácskozásai, a taggyűlések mindig a politikai élei formálói. A taggyűlések mindegyike számot kell hogy adjon a két taggyűlés között végzett munkáról, ezért egy kicsit beszámoló. Az évenkénti beszámoló súlya azonban nagyobb, több és más Is ezeknél. Alapvető ,hogy a beszámoló taggyűlések a párttagok és a vezetőségek munkájának értékelésével, a feladatok kialakításával segítsék elő az alapszervezeti munka színvonalának emelését, .növeljék aiuxikajuik hatékonyságát. Az egész évi munka elemzése módot és lehetőséget ad arra, hogy az alapszervezetek működési területükön számba vegyék, hogyan sikerült érvényre juttatni a párt politikáját, ezáltal hogyan biztosították a párt vezető szerepének érvényesülését. A kommunisták munkáját, kezdeményezéseit a megye lakossága állandó figyelemmel kíséri. Ez az érdeklődés párosul a helyes kezdeményezések aktív támogatásával. A taggyűlések előkészítéséhez és megtartásához kedvező az általános politikai légkör. A párt politikája következetesen szolgálja munkás- osztályunk. dolgozó népünk felemelkedését. Gazdasági helyzetünk szilárd. A megye éves terveit előreláthatóan teljesíti. Egészében kedvező mezőgazdasági év áll mögöttünk. Eredményeink jelentősek, amelyek mándany- nyiunlkat további sikerek elérésére kell hogy ösztönözzenek. A közelmúltban volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i ülése, amely egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy fő feladatunk a párt JL kaagressszusa határozatainak mai” déktalan végrehajtása. Ezéiv pártszerveink és szervezeteink azon munkálkodjanak, hogy a megye kommunistái teljesítsék a X. kongresszu határozata végrahajtásábó! rájuk háruló kötelezettségeket. A MEGYE TERÜLETEN működő pártszervezetek a járási jogú pártbizottságok döntése alapján januárban és februárban tartják meg beszámoló taggyűléseiket. E taggyűléseken a párttagság egésze mérlegeli az 1972. év munkáját és meghatározza a következő évben végrehajtandó konkrét feladatokat. A pedagógus pártszervezetekben — az oktató-nevelő munka sajátosságai folytán — májusban kell beszámolni és meghatározni a következő oktatási évre a kommunista tanárok tennivalóit. A beszámoló taggyűlések előkészítése kellő tervszerűséggel folyik. Az irányító pártszervek. és alapszervezetek többsége jól készül a feladatok végrehajtására. A múlt évben, lezajlott beszámoló taggyűlések gazdag tapasztalatait figyelembe véve kezdődött jel az 1972-es évtea végzett tevékenység