Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-09 / 290. szám

-V\ Wv^A/WV' nteK esu külpolitika» kommentárunk Izgatott utak, sürgős utazások IZGATOTT UTAZÁSOKRÓL, sürgős utakról adnak jelentéseket a hírügynökségek. Henry Kissinger pénteken délben — mielőtt újra találkozott volna Le Dúc Thoval — sürgősen az Elysée palotába sietett. Kelóra hosszat tárgyalt Fompidouval. Miért? Magyarázat nincs, csupán egy amerikai hírügynökség véli tudni: a francia elnök, mint magas rangú nem hivatalos közvetítő „je­lentős szerepet tölt be a színfalak mögött” a vietnami rendezésen munkálkodó felek között. Ugyanaznap Wil­liam Porter, a szokásos csütörtöki párizsi Vietnam-tár- gyalások amerikai küldöttségének vezetője Brüsszelbe re­pült, hogy az ott tartózkodó — a NATO miniszteri ta­nácsülésén részt vevő — Viilliam Rogers külügyminisz­terrel tanácskozzék. Lesz-e végre béke ebből a sok ide-oda utazgatásból? \ világ közvéleményét természetesen ez érdekli legin­kább. Mert miközben állandóan folynak a tárgyalások —. Vietnam földjén szünet nélkül folynak a harcok iS. És emiatt — ezt jelentette legutóbbi számában az ame- í ikai Newsweek —, egyre népszerűtlénebbé válik Dél- Vietnamban Thieu elnök. Most már mindenki tudja, hogy hosszú ideje ő az egyik nagy — talán legnagyobh — akadálya a konfliktus szerződéses rendezésének. A Newsweek helyszínen járt tudósítója Szerint a dél-viet­nami falvak lakosságának az a része is, amely eddig semleges, vagy apolitikus volt, nyíltan hangoztatja el­lenszenvét Thieu — azaz: a háború — iránt és egyre nagyobb rokonszenwel fordul (ahogy a Newsweek fo­galmazza): a Vlet Kong, azaz a felszabadító hazafias erők — tehát a béke — felé. A francia sajtó egy része csütörtökre jósolta a Ki singer—Le Dúc Tho-tárgyalások eredményét: a fegy­verszünet aláírását. Most már ezek a lapok is bevall­ják: túlzottan optimisták voltak. A világ persze nem egyes párizsi újságok felelőtlen, vagy mondjuk finomabban: túlzottan derülátó „jólérte- sültségei” miatt türelmetlen. A világ a háború ellen, a b ke érdekében türelmetlen. MEDDIG TART MÉG ez a színjáték? Kissinger, he­lyettese: Haig, meg Porter ide-oda utazgatása a Párizs— Waslrngton—Saigon háromszögben? Meddig folynak még a jelentéstételek és belső konzultációk? Mikor lesz haj­landó végre teljesíteni Nixon elnök, amit nem csak, a mostani, de már a négy évvel ezelőtti elnökválasztási ’ moányban is oly határozottan megígért: hogy békét ' ' Vietnamban?! Félúton az lipolié 17. Pénteken 7 óra .73 perckor az űrhajósok rendben meg­kezdték pihenőjüket. Miköz­ben később aludtak, űrhajó­juk — a terv szerint 11 éra 30 perekor —, áthaladt azon a ponton, amely félúton vau a Hold felé, 21.3 ezer kilomé­terre bolygónk felszínétől. Mire felébredtek, az Apollo 17. sebessége tovább csök­kent: Haladása nem' gyorsabb mint óránként OoOO kilomé­ter. Bélyeg: A finn posta december li­án 50 pennis címletű bélye­get bocsát ki az európai biz­tonsági és együttműködési konferencia előkészítésén munkálkodó többoldalú kon­zultatív tanácskozás tisztele­tére. A szocialista közösség segítségével: Az NDK jó úton halad kül* és belpolitikai céljai megvalósítása felé Eneh Honecker zárszóvá a N>ZEP p'enumón A Német Demokratikus Köztársaság népgazdasaga az ipari árutermelést tekintve, 1973-ban átlépi a '200 milliár. dós hatói-t — közölte Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt első titkára a párt központi bizottsága kétnapos plénumán mondott zárszavában. NSZEP első titkára ez­után arról beszélt, hogy a nemzetközi életben még in­kább megmutatkozott, mi­lyen hatalmas erőforrás az NDK-nak a Szovjetunióval Aláírták a Finnország-NDK államközi szerződést Pénteken röviddel déli 12 óra után Helsinkiben a Kor­mány Palotában ünnepélyes keretek főzött írták alá azt a szerződést, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság és Finnország kötött állam­közi kapcsolataik rendezésé- rőL Ugyancsak aláírták ' a két ország megállapodását a diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szinten történő felvételéről. A két okmányt Ailrnde üzemlátogatáson f>r. Salvador Allende köz- társasági elnök és a Moszk­vában tartózkodó chilei de­legáció tagjai pénteken dél­előtt a Sztankolinyija üzem munkásainak vendégei vol­tak. A vendégeket az üzemláto­gatásra elkísérte Viktor Gri- sin, a Moszkvai Városi Párt- bizottság első titkára, Mihail Georgadze a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­gének titkára és több más hivatalos személy. Megalakult az új kormány Úi-Zéiandban Pénteken letette a hivatali esküt Űj-Zéland új munkás­párti kormánya. A húsztagú kabinetben Norman Kirk miniszterelnök a maga szá- ’ mára tartotta meg a külügy­miniszteri táncát. Kink kormányfő közölte: hétfőn nyilatkozatot tesz kormányának arról a dönté­séről hogy visszavonják a Dél-Vietnamban állomásozó új-zélandi katonád, egysége­ket, s nem katonai jellegű segélyben részesítik a saigo- ni kormányt. Bejelentették továbbá, hogy januárra várják Gough Whitlam nemrég beiktatott ausztrál munkáspárti minisz­terelnök látogatását. Otto Winzer. az NDK és Ahti Karjalainen, Finnország külügyminisztere irta alá. Winzer csütörtökön késő este érkezett a finn főváros­ba. Az aláírás után Karja- lairven külügyminiszter ebé­det adott az NDK külügymi­nisztere tiszteletére. Helsinki Bonnal is folytat tárgyalásokat az államközi kapcsolatok rendezéséről, de ezek még nem jártak ered­ménnyel. Finnország után több más skandináv állam is bejelentette, hogy kész az NDK elismerésére. A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága csütör­tökön nyilatkozatban üdvö­zölte a szerződés aláírását, az NDK-val való kapcsolatok rendezését. Pénteken egyéb­ként valamennyi finn lap terjedelmes jelentésben szá­molt be Otto Winzer látoga­tásáról. Izraeli katonai támadás várható Libanon ellen Palesztin források szerint az izraeli haderő nagyarányú csapatmozdulatokat hajt végre Arkub térségében, a libano­ni határ mentén. Hasonló mozgás csak a szeptember 16— 17-i támadás előtt volt észlelhető. Az idézett források egyút­tal jelezték, hogy Izrael csapatósszevonásolcaf folytat a Go- lan-fennsikon is. Palesztin illetékesek e jelekből arra kö­vetkeztetnek, hogy mindkét fronton támadás várható. A szíriai—libanoni határok mellett felsorakozott izraeli egy­ségek között van állítólag az az ezred is, amely arab or­szágokból elszármazott zsidókból áll, s amely szeptember közepén' részt vett a Libanon elleni hadműveletben. kézigránát az utasok feje fölött . . .! Sikertelen, *'e kalandos repülőgéprablás I Az Ethiopian Ait*lir«.s> légitár- saság péntek délelőtt, pár órá­val azután, hogy egy több fő­ből álló csoport megpróbálta el- i önteni az egyik Párizsba tartó Boeing-repülőgépet, közlemény­ben számolt be az eseményről. A kommüniké szerint a géprab­lás! kísérletben részt vevő sze­mélyeket az etióipai biztonsági v/.olgálat ügynökei még a repü­lőgépen agyonlőtték. A közlemény nem adja meg az akció részvevőinek számát. az mások és a biztonsági szolgálat ■ letckesci azénban elmondták, uígy a merénylők heten voltak, űztük Uéi nő. Biztos forrásból adni vélik azt is, hogy a légi- ialózok az Addisz-Abeba-i egye­lem volt és jelenlegi diákjai kö­zül kerültek ki. A szokatlan gyorsasággal vé­reiért gépeltérítési kísérletről az Mások következőképpen számol­ok be: alig emelkedett fel 94 ássál a fedélzetén a Boeing lisz-Abeba repülőteréről, mi­’Jl ttSaBUMn 1972. dereaMMr MOtnbat kor az első és második osztályt elválasztó folyosón hirtelen meg­jelent egy pisztolyos férfi, s ke­zében gránátot lóbálva kijelen­tette: „A gépet eltérítettük, min­denki maradjon a helyén”. Eb­ben a pillanatban az utasok kö­zül egy biztonsági ügynök lövé­seket adott le rá. A gépeltérítő válaszként az utasok közé hají­totta kézigránátját. Egy amerikai utas, Roderick Helsinger, a phi­ladelphiai Temple-egyetem pro­fesszora meglepő hidegvérrel el­kapta a kézigránátot és az utas­tértől legtávolabb eső üres rész­be vágta. A .keletkező zűrzavar­ban az ügynökök ártalmatlanná tették a héttagú csoportot. A robbanás következtében négy utas és két biztonsági tiszt könnyebb sérülést szenvedett. A pilóta eközben az első gya­nús zajra visszafordította gépét, s az Addisz-Abeba-i repülőtér egyik félreeső kifutópályáján tet­te földre. A sikeres landolás után a Boeinget, amelynek ol­dalán meglehetősen nagy lyuk tátongott, azonnyomban körbe­fogták a repülőtéri biztonsági szolgalat emberei* Az Ethiopian Airlines a gépel­térítések megakadályozására ez­előtt l*árom éve dőnröw wgy, hogy minden egyes járaton biz­tonság! tiszteket alkalmin». TECHNOLUX Ktsz fényképész- és riporter­részlege egész évben a lakosság szolgálatában Eger; Gárdonyi tér 3. GYORS, IGAZOLVÁNY, GYERMEK SOROZAT. ESKÜVŐI, CSALÁDI, PORTRÉ, MŰSZAKI ÉS EGYÉB FELVÉTELEK. GYORSAN ( ÉS MINŐSÉGI KIDOLGOZÁSSAL KÉSZÜLNEK. Minden kedves megrendelőnknek kellemes ünnepeket kívánunk! és a szocialista közösség más államaival való egyre szoro­sabb és sokoldalúbb kapcso­lata. Az NDK-nak a NSZEP Vili. kongresszusa óta eltelt másfél év alatt sikerült át­törnie a korlatokat, és mint teljes egyenjogú államnak, bekapcsolódnia a nemzetközi életbe. A NSZEr első titkára ez­után így folytatta: „a többi kommunista és munkáspárt­tal együtt, teljes egészében azt az álláspontot képvisel­jük, hogy Kína vezetőinek ellenséges magatartása el­lentmond a béke és a szocia­lizmus érdekeinek. Pártunk ebben a kérdésben mindig elvi álláspontot foglalt el, s azt fogja tenni a jövőben is. Felháborítóak a kínai veze­tők rágalmai az SZKP-val, az NSZEP-vel és a többi testvérpárttal szemben, ame­lyek következetesen végre­hajtják a kommunista és munkáspártok 1969-es nem­zetközi tanácskozásának ha­tározatait. De Kína vezetői sohasem fogják elérni cél­jukat, hogy megosszák a szo­cialista állam közösséget, és elválasszák ennek a közös­ségnek az államait az anti- imperialista erőktől, mert Kí­na vezetői a történelmi fej­lődés objektív folyamata el­len és ezzel együtt a népek érdekei ellen cselekszenek.” A NSZEP első titkára ez­után számba vette a VII! pártkongresszus külpolitikai ; programjának ot pontját, és megállapította, hogy vala­mennyi területen vitaihabi* lan a nagyfokú haladás. Megvalósult az európai biztonsági konferencia, a. NDK teljes jogú részvétel vei, s ehhez egynémely ton los lépésével az NDK is hov zajárult. Az NDK tagja, lett UNESCO-nak. s az NDK ív látható időn belül még! a szükséges lépéseket, vj , elnyerje az ENSZ-trgságot. Az NDK a továbbiakban is kész valamennyi állampiac normális diplomáciai kap cső latokat létesíteni, s ezen a le- rüle'en a Vili. kongresz-. szus óta átütő sikereket ara­tott. Végül az NDK és Nyugat- Berlm viszonyának rendezé­séről Honecker kijelentet­te, hogy a Ny ugat-Berlinnel kapcsolatos négyoldalú egyez­mény is megerősítette azt a , nemzetközi jogon alapuló — tényt, hogy Nyugat-Bériül nem az NSZK része, s ezt a " várost nem szabad onndn kormányozni. A három nyu­gati hatalom ezzel az egyez­ménnyel először ismerte el egy nemzetközi jogú szerző-, dés keretében az NDK-t, be * leértve annak fővárosát is - - hangsúlyozta a NESZEP el­ső titkára. (MTI) ■ 7 é v; A HEVES MEGYEI AGROKER Vállalat, azonnali belépéssel egy tó autóvillamossági szerelőt foglalkoztat. Fizetés, megegyezés szerint. v Érettség ize tte k előnyben. Jelentkezni reggel 7-től <ta. 4-ig, a műszaki «söpöri vezetőnél. UVERT 2. sz. Kirendeltségének egri lerakata december 27 — január 15-ig / év végi vagyonmegállapító leltárát tartja Ez idő alatt a miskolci és debreceni testvérlerakataink állnak kedves vevőink szolgálatára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom