Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-01 / 283. szám
Százhetven évvel ezelőtt alapította Széchenyi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeumot. Páratlan kincseiből mutatjuk be a török hadsereg egyik vezéri sátrát, az eredeti lófarkas díszkopjákkal. A háttérben középkori magyar fegyverek. (MTI foto — Járai Rudolf) „Fahír”, vág; „lázas semmittevő” ? Beszélgetés a vezetői típusokról Gazdasági önállóság, nagyobb felelősség; sokat hangoztatott kifejezések a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése óta. A minőségi változás igényét fejezik ki a munkában, s ugyancsak jelentős minőségi változást kívánnak a vezetők tevékenységében. Az úgynevezett befelé fordulás helyett egy-egy vállalatnál a környezettel való kapcsolatok tökéletesítése vált igen fontossá, s a bonyolult külső hatásokra is figyelni tudó vezetés tud csak eredményeket elérni. Az átállás természetesen nem ment zökkenők nélkül. Különböző szemléletek harcolnak egymással, változatlan hevességgel még ma is a kérdés körül: ki a jó vezető? Melyik — jelen viszonyaink között —- a vállalatot irányító ideális kollektíva? A közelmúltban erről beszélgettünk Király Istvánnal, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetőjével, aki e témában állandó előadó • az Országos Vezetőképző Központ tanfolyamain. Tizenkét vezértípus — Az egyéniség, a kezdeményezőkészség igen fontos szerepet játszik a vállalatok irányításában Lehetséges mégis típusokba sorolni.. a vezetőket? — Sokat vitatkozunk a típusokról, s a külföldi tapasztalatok sem minden esetben meggyőzőek. Előszór három kategóriát fogadtak el, most viszont egy figyelemre méltó angol kezdeményezés alapján már 12 csoportot különböztetünk meg. Angliában nemrég 3500 gazdasági vezetővel készítettek interjút, feldolgozták életrajzukat, megvizsgálták jellemvonásaikat. Ennek alapján sorolták különböző típusokba őket. Előrebocsátom: ezekben első hallásra a negatív tulajdonságok dominálnak, ám azt biztosan állíthatjuk, hogy a jó vezetőgárda közülük egyet sem nélkülözhet. — Példaként elmondok két jellemző típust. Első az úgynevezett „lázas semmittevő”. Rendszerint az idősebb korosztályból kerül ki. beletörődött, hogy feljebb már nem kerül. Munkája szinte megfoghatatlan, szereti azt mutatni, hogy mindenütt ott van, hogy mindenről tud, rutinos, de nem sok haszna van ebből senkinek. Mit kell tenni az iiyen emberrel? íróasztal mellé nem kény- szeríthetjük, mert ott úgvOSÉMlM MAS. december i., péntek sem csinálna semmi hasznosat. El kell küldeni a többi vezető idejét egyébként is nagyon lefoglaló különféle külső tanácskozásokra; ott szívesen dolgozik, boldog, ha felszólalhat Merőben más típus a „fakír”. Általában tervezőirodákban, laboratóriumokban dolgozik. Nehéz ember, környezetével gyakran összetűz. Viszont állandóan megfeszített tempóban dolgozik, s ötletei, tanácsai nélkülözhetetlenek a vállalat számára. Elküldeni ezért nem szabad, inkább olyan körülményeket kell teremteni számára, ahol őt sem zavarják, s ő sem zavar másokat. Például: inkább őt tegyük külön szobába, mint esetleg a főnökét. Sorolhatnám egyébként tovább a többi típust is, azok általában e kettő között foglalnak helyet. Irányítás — új szemlélettel — Ügy tűnik, ezek a besorolások, s a hozzájuk kap- < csolódó javaslatok — nálunk' legalábbis — eléggé szokat- • lan, s a hagyományos vezetői' hierarchiákat megváltoztató! szemléletről vallanak ... — Az a nagy baj nálunk, hogy a státuszt, a címet és a feladatot sokszor összekeverjük. Nem hierarchiákat kellene kialakítanunk, hanem gúlaszerüen szervezett vezető kollektívákra van szükség, ahol az egymás mellé rendeltség az irányadó. Ez, a besorolás nem szavakkal való játék; alapos elemzéssel olyan személyiségtípusokat alakítottak ki, amelyek különböző képességeikkel, temperamentumukkal a nekik megfelelő helyen igen eredményesen dolgozhatnak. Ha így hozzuk létre a szervezetet, akkor visszaszoríthatjuk a pozícióharcot — persze az esetleg alacsonyabb beosztásban elvégzett jó munkának is megfelelő rangot, anyagi elismerést kell biztosítani. — Alkalmazható-e vajon $ ez a módszer a magyár gaz-.> dasagban? — Az angol gazdaságtól való eltéréseink nyilvánvalóak. Viszont a mi gazdálkodásunk, ez az egyre inkább nyitott, több vállalat együttműködésére épülő tevékenység, megkívánja az új szemléletet, a vezetőgárdák átszervezését. Előbb-utóbb rákényszerülünk a változtatásokra. A magyar szakom De rek felkészültségével egyáltalán nem szégyenkezhetünk, de ez önmagában nem lesz elegendő az eredményességihez. Nem csupa kiválóságra van szükség egy vállalat élén, hanem egy jól összehangolt szervezetre. — Az utánpótlást is ebben a szellemben nevelik már? — Most még csak a kezdeteknél tartunk. A minisztériumok sem egyforma színvonalon végzik a vezetőtovábbképzéseket, pedig különösen a középvezetőknél nagyon sok lemaradást kell behozni. Az alapozást végezzük most el, s utána léphetünk tovább. Az utánpótlásnak— véleményünk szerint — a tanulmányi évek után még 4—5 esztendős vállalati munkát kell végezni, hogy egy-egy ember megérjen a vezetésre. Ez alatt elvégezhető a szelektálás is. Persze, ezek nagyrészt még nem megvalósult dolgok. A munka azonban elkezdődött, s lépésről lépésre haladva biztosan leküzdjük a vállalat- vezetés jelenlegi hiányosságait. Hekeli Sándor Emberség, hétköznap AZ EGRI Dobó utca egyik lakásában rosszul lett egy hetven éven túli idős asszony. Megszédült, elesett és karját törte. Férje, gyors segítség reményében, az egyik közeli hivatalba sietett. Telefonálni akart a mentőknek, jöjjenek, szállítsák kórházba a fájdalomtól szenvedd, sérült asz- szonyt. Az irodát őrző hői v azonban még forintért se engedte meg, hogy a férj telefonáljon . . Az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárának egyik munkásnő, ie súlyos családi probléma rendezéséhez kért fizetés nélküli szabadságot. 15 éves lánykája — egyetlen gyermek —, beieszerelmesedett egy nálánál jófral idősebb fiatalemberbe. Megszökött a fiúval, de igen hamar vissza is tért. Az anya kislánya mellett akart marddni, hogy segítsen neki a talpra állásban, nehogy valami butaságot tegyen magával, korai- csalódottsága miatt. Erre kérte a szabadságot, de nem kapta meg, mert az üzemvezető nem járult hozzá. Az asszony kérte a munkakönyvét, s otthagyta a gyárat... Azért írtam le ezeket a történeteket, mert egyediségükben és különbözőségükben is fölöttébb jellemzőek- nek találom a bennük foglalt közös tanulságot. Kett-e hadakoznunk nap mint nap szóval, tollal, példamutatással a morális vadhajtások, a társadalmi rendszerünktől idegen csőké vények, magatartásformák ellen? Kell és szükséges! Hiszen nyilvánvaló, hogy a szocialista emberiesség nem hatja át gombnyomásra társadalma életünk minden pórusát. SOK MÉG BENNÜNK a közömbösség, a halvérűség, az embertárs gondjával-bajá- val szembeni közöny. Sokunkban él a hajlam az in- differentizmusra, erre az erkölcsi tunyaságra. Sók még körülöttünk az olyan bántó tekintet, ami úgy halad keresztül testünkön, mint amikor duplacsövű vadászfegyvert hangtoftipítóvál elsütnek, pedig a golyók közül már csak az egyik is halálos lehet. Adott esetben a közöny is ölhet, erAberi sorsokat tehet tönkre, otromba akadályként ágaskodhatik társadalmi fejlődésünkben. Következésképpen: irtani kell hát ezt az erkölcsi burjánt magunkból és magunk körül. A közhivatalt viselő ember magatartása igen gyakori céltáblája az újságoknak, a rádiónak, a televíziónak. Ez érthető és rendjén való. hiszen közéletünk egyik égetően fontos kérdése, hogy milyen a kapcsolat az ügyintézők és a hozzájuk forduló állampolgárok között. A mindennapi életben lefietünk el- nézők, engedékenyek az apró-cseprő hibákkal, botlásokkal szemben, ám mihelyt a társadalom képviselőjeként van jelen valaki a közéletben, az igényesség mércéje hirtelen magasra emelkedik. Sokan még nehezen értik — de érteniük kell! —. hogy egy bizonyos magatartás a hivatalban, szolgálati időben nem egyetlen személyre, hanem egy egész közösségre, apparátusra nyomja rá bélyegét. Lássunk néhány példát az elmondottak illusztrálására... Egy , nyugdiját rendezni akaró öreg munkás felült a vonatra. Több kilométert utazott, hogy felkeresse azt a gyárat, ahol valamikor tíz esztendőt dolgozott. Erről a tíz esztendőről szeretett volna Igazoló papirost kapni Nagy nehezen bejutott a munkaügyi osztályra, de ott alig akartak szóba állni vele. Jöjjön el egy hét múlva — mondták neki és dolgavé- gezetlen kellett távoznia, mert senkinek se volt kedve, hogy a régen irattárba helyezett lajstromok között kotorásszon. Kétszázegynéhány négyszögölnyi földterület adásvételi szerződéséhez kellett volna adóigazolás egy gépkocsivezetőnek. A nyomtatvány kiállítása mindössze félperces munka lett volna. Az adóügyi csoport egy aktamásolója fölényesen kiutasította a gépkocsivezetőt a hivatali helyiségből, mondván, hogy most nincs félfogadás, s neki különben is sok munkája van. Miközben ezt a kinyilatkozást tette, egy nagy ollóval piszkált^, j%.. könnet. EGY NYUGDÍJAS öregasszony szerette vplna bejelenteni á postának, hogy két hónapra a más városban élő húgánál tartózkodik, s ha valami küldeménye érkezik, irányítsák a húg címére. Fél óráig kellett állva várakozik Most már mindegy, most már későn okos az ember. Kiértünk a partra, még állt a jég a Dunán, néhol még a nyom is megvolt, én úgy találtam, ha szerencsénk van, átjutunk. A szerencse azonban még nem életbiztosítás, ezt megmondtam Fülemülének is. Elővettem a kötelet, megkötöttem rajta, megmutattam, hogyan húzódik meg a csomó. Vágtam két derék botot, két ember magasságút. elmagyaráztam neki, hogy keli tartant — ha be is szakad az ember, kievickélhet, hisz ott a társa, segít... — Ne haragudj, mondd ezt el részletesen!-1 Nem olyan nagy dolog ez, voltam én már a jég alatt, mégis itt vagyok. Ha kelten mennek át a jégen, összekötik, egymást. A kötet két végén, olyan csomó van, feszülésre összeugrik, semmit se kell csinálni vele, csak szépen megállni. Az ember nekivág, kezébe veszi a bo- \ tot, úgy tartja, ahogy a lég< tornászok, keresztben. Ha be s is szakad, ritka az, hogy ak< kora táh,,iba esik, ami széle ‘ sebb o botnál. S ha a társ segít, ki lehet jönni. Van, aki zajló jégen is átjut ily eh. szerelésnél. Mi kettőn is íay indultunk, elöl én, mögöttem Fülemüle. Vittük a botókat, derekunkon a kötél. Sötét volt, de holdvilág volt. Középtájon kezdett ropogni. En akkor elkanyarodtam a tur- zások felé, mert ahol a jég összetorlódik, ott vastagabb szokott lenni, s ha törik is, nagyobb táblákban törik. De ö nem jött utánam, csak egy ideig, mert nem tetszett neki, hogy mászni kell. Visszakanyarodott a simára. — S ő nem került bajba? — Könnyebb volt nálam, testsúlyra is, de pakkra is, mert az úton fáradt volt, átvettem tőle a csomagját. Ment szépen, nem hallott semmit, tán még ki is nevetett engem, hogy botladozók a turzásokon ... Elég az hozzá, már jó kétharmadán átvoltunk a folyónak, amikor beütött a baj. Megcsúsztam, leestem a jégdombról, ahogy a térdem leért, megpattant a tábla, s az egész jég aláfordult, én meg utánaestem. Ha nincs bot, tavaszra se kerülök elő. — Fülemüle? A barátom? Följebb volt, csak a zajt hallhatta, mire odanézett, én már eltűntem. A kötél megfeszült, a csomó összerántott — innen tudom, hogy akkor még együtt voltunk. Az örvény megjogott. de a kötél és a bot tartott, följöttem a felszínre, s kiabáltam .. — Hallotta? — Kellett, hogy hallja, mert a jég már akkorra nem ropogott. Csak azok a táblák váltak le, amelyekre a bottal rátámaszkodtam, viszont a kötél tartott... amíg tartott... Mert egyszerre megengedett. Akkor estein nia. amíg valaki meghallgatta, hogy mit akar. S ezek korántsem egyedi • esetek. Mindanny íunknak volt már alkalmunk udvariatlan, sőt goromba hivatalnokokká! találkozni, akik képzelt feonsőségükben kiszolgáltatott - alattvalóknak tekintik a hozzájuk forduló embereket. Volt és van alkalmunk tapasztalni, hogy ' szinte kéjes örömmel 'vetÍK oda az embernek h „nincs- et, a „nem”-et. Volt és van alkalmunk tapasztalni kicsiny, hétköznapi dolgokban is olyan jelenségeket, ame- • lyek zavarják, rontják társadalmi közérzetünket. S itt eljutottunk egy másik fontos problémához, az emberek közötti bizalom kérdéséhez. Társadalmi viszonylataink szilárdságának fontos ■pillére, fokmérője a bizalom. Mindennapi életünk számtalan vonatkozásában építünk erre a sajátságosam emberi tulajdonságra. Elengedhetetlenül szükséges, hogy küzd- jürnk az olyan negatív jelenségek ellen, amelyek apasztják ezt a bizalmat.. Egy gyenge gyógyszer gyanakvóvá tehet más orvosságokkal szemben. Éppígy egy rossz előadás, egy munka silány kivitelezése, egy gyűlés, tanácskozás késedelmes megnyitása ugyancsak kedvezőtlenül befolyásolhat bennünket. Ha gyakorta tapasztalunk ilyesmit, valamicskével mi is elővigyázatosabbak, bizalmatlanok leszünk. Magunk is késni fogunk az előadásokról, a megbeszélt találkákról, hogy ne várjuk hiába. S mindez a partnert is bátorítja és valamiféle verseny alakul ki közöttünk. A tét pedig: ki károsodjék kevesebbet. Ahelyett, hogy én is, te is mindnyájan a jóra törekednénk. KÖNNYEN, nagyon köny- nyem megsérülhetnek az emberi kapcsolatok érzékeny hajszálcsövecskéi, márpedig mindegyikünk felelős ezek tartósságáért. Ha megcsalsz a mérlegnél, elfoglalod a helyeim a sorban, az előadáson — ez önmagában nem végzetes gesztus, de repedés az érzékeny szerkezetekben. A bizalom közted és köztem, a bizalom mindannyiunk között — fontos eleme e szerkezetek szilárdságának. Óvnunk kell hát mindenfajta repedéstől. Pataky Dezső — S ő? — Már odaát volt. Kirohant a partra. Csak annyit láttam belőle. amennyit a vasutasoknál találkoztunk. Ott adtak száraz ruhát, ott dörzsölhettem le magam. Bejött, tett-vett körülöttem szerencsétlenül, még váltottunk egy-két szót, nem akartam botrányt. mások előtt De aztán a vonat érkezése előtt magunkra maradtunk egy percre, s akkor beleköptem a sápadt, gyáva kis pofájába. Nem szóltam egy szót sem, otthagytam, fölszálltam az egyik kupéba, ö meg egy másikba. A laktanyába se együtt érkeztünk, mert én a rendes járattal mentem, ö meg valami stoppal. vissza, félig már jégre mászva. Tudod, hogy van, a ruha is megszívja magát, a csizma is hátamon a hátizsák ... Az , kényes pillanat volt. Szerencsémre ki tudtam bújni a zsákból. Mar előbb is megpróbáltam, da abbahagytam, hisz úgy volt, kijutok Most lelöktem ina- Czuzról, megvetettem a botot a jégbev. és kimásztam. — ~A többiek se tudtak a dologról? — Tőlem semmit, erre esküszöm — Tőle se, gondolom. — Aligha. Nem volt mit dicsekedni véle se neki, se nekem. — Gondoltad, hogy alig néhány hét múlva ■.. (Folytatjuk)