Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
FARKAS ANDRÁS: Cak szeretet ke!!... Mennyi csalóka Látszat igézett. Mennyi kalandvágy Kente be tükrön). Mennyi szemérem Zarta le mindig Terveim útját. Mennyi pimaszság V ette a kedvem. Mennyi bolyongás Vitte erőmet, >1 ennyi csapáson Ment az idő ei, Hányszor az évek Messze inaltak Puszta marékkai Hagyva cl engem, Hányszor akartam, Görcsösen, újra Nyúlni a percek Lába-nyomába, Mind a ködökbe, Mind a homályba, Múltba merültek - O, ami itt van, Üs körülöttem Ropja a táncot, Ö, ez a kedves Lét az időben, Ö, ez a bájos Gond az időben Arra tanítja Ügyre a lelkem, Hogyha magányom Rámnehezül majd, Hogyha a harcban Üj sebek érnek. Megjön a vigasz, Csak szeretet kell. Nagy szeretet-vás Mely körülállja Testemet éppúgy. Mint á világot. Melyben a lélek Pg.vre keresné Szép nyugodalmát. Furcsaságok a nnqtjüiluqbel... k% güEgTROMOSSAC ESI M. TOLVAJ«» A tudományos-technikai forradalom koréban a saélhá- esoeok is kénytelenek „átállni" — azon igyekeznek, hogy ne maradjanak ei a kortól és a tehetőséghez képest elsajátítsák a manapság szükséges technikai ismereteket Az általuk megszerzett roppant tudás azonban nem mindig válik hasznukra. Egy rabló például, aki éjnek idején behatolt az egyik párizsi üzletbe, elegendő elektrotechnikai ismerettel rendelkezett és különösebb vesződ ség nélkül át tudta vágni a jelzőberendezés valamennyi vezetékét Mellesleg azonban még egy előtte ismeretlen rendelte* tésű vezetékpárt is elvágott — és rendkívül elcsodálkozott, amikor pisztollyal a kezében elébe toppant az üzlet tulajdonosa, aki az első emeleten lakott. A tulajdonos a hidegre ébredt fel; az történt ugyanis, hogy elektromos melegítéséi paplana váratlanul kikapcsolódott a hálózatból MINDEN ROSSZ, HA A VEGE KÖSSEÍU Az egyesült államokbeli Jersey Cityben megrendezték az udvariasság hetét. A város lakói az éttermekben, az autóbuszokon, a filmszínházakban versengtek, hogy kedvükbe járjanak embertársaiknak. A zsűri a hét utolsó napján hozzálátott, hogy eldöntse: kiket illet meg a legudvariasabb embernek járó jutalom. A vita rendkívül heves volt, olyannyira, hogy székek röpködtek a levegőben, s végül a zsűri tagjai és a teremben jelenlevő nézők ököllel estek egymásnak, aminek „eredményeként” az udvariassági hét 14 harcosát kórházba szállították. A VASTAGBŐRÜ DAJKA Amikor Dick Owen állatidomár hozzáfogott, hogy előkészítse az új számát Birma nőstény elefánttal, akkor kénytelen-kelletlen tízesztendős Paul nevő kisfiát is magával vitte a próbákra. De hát mit is tehetett volna? A kicsi anyja ebben az időben szintén szerepelt a porondon, az Angliát járó vándorcirkusz társulata pedig rendkívül kis létszámú volt, és senkit sem kérhetett meg arra, hogy a csecsemő mellett üljön. Az idomár valósággal kettészakadt két gyámoltja — a nőstény elefánt és a kisfiú főzött, míg végül, saját kezdeményezéséből, maga az elefánt nem sietett segítségére. Ezentúl, mihelyt Paul felsír, Birma nyomban a gyermekkocsihoz iramodik, és anyai gondossággal nyugtatja meg a csöppséget, a jól kipróbált eszközzel — egy tejjel teli cuc- lisüveggeL VITORLÁS a háztetőn Az új-zélandi Ray Craton szomszédai rendkívül meglepődtek, amikor egy szép reggel azt látták, hogy egy vitorlás mered az égnek Craton háza tetején. A dolog magyarázata egyszerű volt: Craton fiával együtt elhatározta, hogy csónakot épít. A szomszédok azonban tiltakoztak, amikor Cratonék az udvaron fűrésszel és kalapáccsal nagy zajt csaptak. Ezért a műhelyt áthelyezték a tágas padlásra. Amikor a csónak már elkészült, kénytelenek voltak kibontani a tető egy részét, hogy onnan eresszék le a földre a vitorlást. DOHÁNYOS TÖRTÉNET A chicagói bíróság az ügy valamennyi részletének gondos mérlegelése után helyt adott annak a válási keresetnek, amelyet bizonyos Mr. Loríston nyújtott be a felesége ellen azzal az indoklással, hogy az asszony kegyetlenül bánt vele. Mrs. Loriston kegyetlensége abban nyilvánul meg. hogy hosszú Időn át csak abban az esetben engedte meg hogy pipázzék, ha az pipázás közben a kandalló RteüMvesctő nyílásába tartotta a fejét N o ~o 0 > c d> E 1 M Ul A robot pianinön játszik Egy japán cég olyan robotot tervezett és készített, amely bármilyen zeneművet eljátszhat pianínón. A művet előbb lyukszalagra rögzítik. Azután ezt a szalagot bevezetik a minikomputerbe, ez pedig az elektrohidraulikus meghajtás segítségével működésbe hozza a gép „kezeit” és „lábait”. A robot súlya mintegy 300 kilogramm. Benzinszagú esküvő „Ha benzinkutunknál 40 liter benzint vásárol, akkor ingyen, ráadás gyanánt, hivatalos esküvői szertartást nyújthatunk önnek (természetesen, ha még nem nős)”. . Ilyen hirdetés sok texasi benzinkúton látható. Mellesleg szólva ez tény, nem pedig reklám — a legtöbb benzin- kút-tula,jdonos — álláshalmozás folytán — egyúttal a városi tanács tisztviselője, és törvényes joga van házasságok bejegyzésére. A haladás azonban nem topog egy helyben... Sok benzinkutas manapság azt a jogot is szeretné megszerezni magának, hogy válásokat is lebonyolíthasson. A válás ugyan többe kerülne — jó száz literbe. Csak a váltót őrizgethette Az angol Tom Kingsley mindig arról ábrándozott, hogy vasutás lesz. Sikerült szolgálatba állnia az egyik helyi vasútvonalon. Váltóőrnek osztották be. Nos hát, minden közlegény a tarsolyában hordja a marsallbotot. Az a lényeg, hogy lelkiismeretesen végezze a szolgálatot. Tom égett a vágytól, hogy mielőbb átengedhesse a gyorsvonalo- •kat, az expresszvonatokat és a postaszerelvényeket. Eltelt azonban egy nap, kettő, azután egy hét — de a várt szerelvények közül egyetlen egy sem dübörgőit tova a lelkes vasutas mellett A fegyelmezett váltóőr nyolc hónapig várt, hogy jöjjön a vonat, akárcsak egyetlenegy is. De hiába. Kingsley aggodalmában jelentést írt a közlekedésügy igazgatóságához. A válasz úgy hangzott, hogy az a vonal, ahová Tomot beosztották, megszűnt —, őt pedig egyszerűen elfelejtették értesíteni róla... /' Apuba monoíóp a szeretet ünnepén azért a szeretet ünnepe, Lackó, a szeretet ünnepe, mert ilyenkor a bácsik és a nénik szerte a világon szeretik egymást ... Nem, nem össze-vissza szeretik egymást, hanem minden néni a maga bácsiját szereti, bizony és az apukák, meg az anyucikák a maguk kis gyerekét szeretik, s azok meg persze az apucikat és az anyucikét .. Hogy máskor nem szabad? Dehogynem szabad, kisfiam. Máskor is szeretni kell az embereket, csak a szeretet ünnepén éppen azt ünnepeljük, hogy szeretni kell az embereket. Ne nyúlj bele piszkos kézzel a leve- sestányérba... Kató, drágám, maga ne szóljon bele. fiam. ha a fiamat nevelem ... Igenis karácsony ünnepén is nevelem, mert a gyereket állandóan nevelni IceU.., ... Természetesen, kisfiam — nemcsak. apukát es any ukát kell szeretni, hanem minden rendes embert.,. Igen, kisfiam, apuka is szereti a rendes embereket . .. Hogy a nőket is? IJgyan már miért ne szeretné, hiszen azok is emberek... Maga, Katóka szívem, ne tegyen gúnyos megjegyzéseidet ilyen esetben, a szeretet és a család ünnepén, a gyerek előtt... Lackó, tedd le azt a vacakot. most ne lövöldözz a karácsonyfadíszekre ... tessék szépen enni... A tortát nem jó beletenni a ludaskásába, kisfiam, mert... ' A ludaskása szereti-e a tortát? Ne hülyéskedj, Lackó, amikor komoly dolgokról beszél veled az apád... ... Szívem, maga meg csak úgy hagyja. hogy ez a gyerek a borospohárba öntse a levesmaradékot ... Miért pont ebben lenne az én gyerekem? Miért., ón talán oda szoktam önteni a levest? Megmondjam. hová szoktam önteni a maga levesét, Kató, szivem? Jó, jó nem mondom meg, utó- végre a szeretet ünnepe van, vagy mi az isten... Nem káromkodom, én nem... Lackó! Ülj már végre nyugodtan a fenekeden az ünnepi'asztalnál .., Ne dugd a csirkecsontot az ingembe, mert megőrülök ... Szóval, a szeretet ünnepe szerte a világon... ... Miért hagyjam, szívem? Ha én nem, akkor ki magyarázza meg ennek a szerencsétlen gyereknek ... úúúúúú! ... a fene egye meg ezt a rohadt csillagszórót ... hát nem a lábam alá gyújtotta ez a dög kölyök.. És maga miket szokott nekem mondani. Katóka, lelkem? Mi? Miért, én nem vagyok ember, csak ez a büdös kölyök, az, aki éppen úgy nem figyel rám a szeretet ünnepén, hogy elmagyarázzam, mi is a szeretet ünnepének a lényege, mint maga, lelkem ... Gyere ide, az anyád keservét, Lackó, s ha beledög- lök is, most elmondom neked, mielőtt az égő gyertyát a tortakrémben oltanád el, elmondom, ha anyád megőrült is, hogy mi is a szeretet ünnepe... ... Én nem töröm el a karját... Ne üvölts, Lackó... A mindenit, maga meg, szívem, ne sikoltozzon ... Mit akar? Ülök rendesen a székemen és... pe rsze hogy forog a szemem, majd megálljon, mi? Az Lenne jó? Az üveges szem, meg az életbiztosítási kötvény ... Egy f rászt... Szóval, a szeretet ünnepe ... Igenis üvöltök, a keserves mindenségit neki... Ne üvölts, Lackó! Ne sikoltozzon, Kató. lelkem, ne sikoltozzon, mint akit ölnek. Szóval, a szeretet ünnepe... Ha megdöglök. ha mindnyájan megdöglünk, most már akkor is, juszt is elmondom, hogy a szeretet ünnepén ... c szeretetnek az ünnepén azt a szeretetet ünnepeljük. .. Nem halljátok? Te jó isten, megöltem volna mind a kettőt? Mennyből az angyal, lejött hozzátok ... A szeretet ünnepén ... (egri) nye vműve*ők I. Eger neve gyakran fordul elő a magyar nyelvtudomány történetének lapjain is. Elsősorban a magyar nyelvművelő szakirodalom úttörői között sok az egri származású, Egerben dolgozó tudós és tanár. Rövid közleményünkben a nyelvművelő Verseghy Ferencről emlékezünk meg halálának 150. évfordulója alkalmából. Szolnok szülötte volt, de „a szolnoki sóháznál tisztaéget viselő” apja halála után Egerbe került, mert édesanyja Vigh Ignác egri számtartóhoz ment férjhez. Szívesen emlékezik vissza azokra a napokra, amelyeket itt töltött. Egerben járt iskolába, s meglett férfikora idején ide tér meg pihenni, alkotásához erőt meríteni. Egri tanárainak is része volt abban, hogy éppen a magyar nyelvművelés úttörő munkásává vált. Valóban úttörő munkát végzett azzal, hogy ,,az eleven nyelvnek művelését” tartotta legfontosabb feladatának. s nem a mindent megtiltó nvelwédelem elveit fogalmazta meg. A „A Tiszta Magyarság, awagy a csinos magyar beszédre vezérlő Értekezések” (Pest, 1805.1 lapjain ma is időszerű nyelvművelési elveket fogalmazott meg: „Ne nézzük a nyelvet egyébnek, hanem csak eszköznek. Az értelmesen, a csinosan, az árnyalt változatossággal folyó eleven nyelvnek mívelése fontosabb feladat, mint a mértéktelen purizmus gyakorlása”. A „nyelvművelésnek mivoltáról és akadályairól” írott művében azt is hangsúlyozta, hogy az élő magyar nyelv a nyelvet beszélő közösséggel együtt változik, alakul, s ehhez az állandó alakuláshoz, változáshoz is szabnunk kell a nyelvművelés elveit, gyakorlati feladatait. Nem véletlen, hogy nem annyira az idegen szavak, kifejezések kiirtását tartotta legfontosabb nyelvművelő feladatnak, hanem azokat „az érthetetlen jargon (zsargon) kifejezéseket” kívánta, kiiktatni a nyelvhasználatból. ■ amelyek akadályozzák „az egész nemzet nyelvét”, abban, hogy a magyar, beszéd és írás minél hibátla- nabbul közvetítse a magyar emberek gondolatait, érzéseit. A mindennapi nyelvhasználat fordulatait, a népi nyelv jellegzetességeit figyelte és gyűjtötte elsősorban azért, hogy ehhez szabja nyelvművelési elveit és a nyelvvédelem gyakorlatát. Az egriek, az egri rép nvel- vének legjellemzőbb sajátosságait is jól megfigyelte. A Felelet című írásában be is 6zámo] róla. Sokszor szól a palóc nyelvjárásról. Értékítéleteit s palóc nyelvvel foglalkozó kutatóknak is tekintetbe kell venniük. Dr, Rákos József